Magyar Ujság, 1871. augusztus (5. évfolyam, 174-199. szám)
1871-08-04 / 177. szám
177-ik szám. Péntek, 1871. augusztus 4. V. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal, Lipót utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre .... 20 frt — kr. Félévre....................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél 0 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, augusztus 3. Thiersnek sikerült Jules Simont s a kabinet többi demokrata tagjait helyeik megtartására bírni. A válság egyelőre megszűnt s most csak a külügyi tárczát kell még valakinek odaadni s akkor a dolgok egy ideig a rendes mederben fognak haladni. A „Temps“, melyet Thiers közlönyének tartanak, a fölhatalmazás meghosszabitásáról így szól: „Azok után, a miket hallunk, Thiers úr az uj méltóságot semmi esetre sem tekintené az alkotmányos király méltóságával analógnak, s nem akarja „a király uralkodik, de nem kormányoz“ hírhedt elvet reá alkalmazni; s továbra is megjelennék a szószéken s szép beszédeit elmondaná. A „Siécle“ hevesen kel ki a franczia sajtó azon része ellen, mely a szeptember 4-diki kormány embereit gyalázza s Jules Favre visszalépte folytán ujongni szeretne. Szept. 4-ke emberei hibákat követtek el — mond a nevezett lap : ki akarná ezt tagadni ? De inkább azt kell mondani, hogy már nem volt hatalmukban azok hibáit jóvátenni, kik előttük uralkodtak. A szept. kormány férfiai egy megszállott országot vettek át sereg és szervezés nélkül, ők északon és a Loirenál sereget teremtettek, mely öt hónapon át daczolt hősiesen az invasióval. Tán Bazaine marsall volt az,ki ezen nehéz munkát megkönynyité ? A bonapartismus régi támaszai, folytatja a „Siécle“ a kik rövidlátó eszeveszettségük miatt pirulnak, a szeptember 4-ki kormány férfiai fölött zajt ütnek, hogy a figyelmet elfordítsák azon kormánytól, mely egyedüli okozója volt minden résznak. Ilyen erélyes föllépésére a sajtó azon része ellen, mely valóságos hadjáratot vitt a szept. 4-ki kormány ellen — valóban szükség volt. A „Journ. officiel“ írja: A haditörvényszékek tárgyalásának elnapolása egy heti időszaknál nem terjed tovább. A halasztást csak a pontos vizsgálat szüksége okozza. A hivatalos lap kifejti a vizsgálat nehézségeit s mondja hogy be kell várni az egész vizsgálat eredményét. A főbűnösökre nézve számtalan tanút kell kihallgatni. A később történt elfogatások, így különösen Ferré elfogatása egész új alakot adott a vizsgálat folyamának és ez által késleltette. Ha a vizsgálati fogság kinos is, ez csak a tényállás következménye s az eljárás hosszadalmasságának jogos mentségül szolgálhat az, hogy így legalább a tévedések kikerülhetők lesznek. A közvélemény türelmetlensége megfogható, de az igazságszolgáltatás első feladata az, hogy alapos és ne felületes legyen. A sommás eljárás, mely mellett a vádlottak azonossága könnyen kétségbe maradhatott, a fővádlottakra nézve nem volt alkalmazható. Az elégtelen informatió talán ártatlanokat veszélyeztetett, és bűnösöket felszabadíthatott volna. A hivatalos lap végül azt mondja: az eddig követett eljárás az egyedüli, mely részrehajlatlan, szigorú és alapos igazságszolgáltatást biztosít. A hivatalos lapok jelzései folytán azon helyzet, melyet a franczia kormány s a nemzetgyűlés Olaszország irányában a pápa világi hatalmát illetőleg elfoglalta, nagyon határozott kezd lenni; most már tudni lehet, mondják, hogy mily tekintetben kell Francziaországtól tartani. A kormány dolga e helyzetet szem előtt tartani, mely szigorú őrködést követ el ugyan, de aggodalomra mégsem ad okot. A „Liberté“-nek Genfből Felix Pyatról ezeket írják : Két héttel ezelőtt a genfi franczia consul azon jelentést vette, hogy Felix Pyat ott tartózkodik egyik barátjánál, Pelliniernél, ki dohányárus. A consul azonnal értesíté erről a rendőrfőnököt Girandot és az alsóbb rendőri hivatalnokoknak 1000 írk jutalmat ígért, ha F. Pyat-t kézre kerítik, azonban midőn ezek Pellinier szállására mentek, Pyat már eltűnt. Bourgesban két egyént fogtak el, kikről azt tartják, hogy ők gyújtották fel az érseki palotát. A communenek Genfben elfogott ezredese, Razona még nem adatott ki, mivel a sveitzi szövetségi tanács annak — szerződésszerű — kimutatását kívánja, hogy Razona illetékes bírák által gyújtogatás, gyilkolás és más közbűntényekbeni részvételről vádoltatik. Ha a kimutatás beérkezik, a kiadatásnak nem álland semmi útjában. Az albániai forradalom nagyobb mérvet kezd ölteni. Skutariban a pasa háza még mindig katonaság által van megszállva. A forradalmi mozgalomban részt vevők élén Nusu kereskedő áll. Hogy a felkelők mily forrásból mériték a fegyverre szükséges összeget stb., ezt nem lehet tudni. Nagyon fel vannak háborodva az iránt, hogy a pasa eltávolítását illetőleg tett kérvényükre még nem kaptak feleletet. Ez annak idejében csapaterősítéseket kért, hogy a fölkelők ellen erélyesen fölléphessen , de miután a kormány Yemenbe küldött csapatokat s a tunisi s egyptomi eseményeket is szemmel kell tartani, nagyon kétséges, vájjon a csapatok a pasa által kivánt időben megérkeznek-e ? A porosz kormány el van határozva bezáratni a kath. gymnasiumokat, ha a püspökök tovább is oly makacs beavatkozást tanúsítanak. Az elsassi közoktatásügy szervezése be van fejezve és a tanfelügyelők által végre fog hajtatni. A czélba vett nemzetközi postaszerződés Francziaországgal, a franczia képviselők ellenkezése miatt meghiúsult. Romániában a hírek szerint a dolgok nagyon élére vannak állítva. Az országban a fejedelem ellen nagy izgatás folyt Jassiban már összeesküvést is fedeztek föl. A csehekkel a kiegyezés valószínűleg létre fog jönni, miután ezek nagy engedékenységet mutatnak. Sőt az is kilátásba van helyezve, hogy Rieger tárcza nélküli miniszter lesz. n rugszik bele a mi jámbor jó közönségünk! — tehát kérdjük önmagunktól: Mi derült ki azon a heti vizsgálatból, mely alatt ez a négy honpolgár fogva tartatott, illetőleg sanyargattatott ? Az-e hogy bűnösök ? hát miért bocsájtattak ki a fogságból, miért nem szolgáltattak át az illetékes bíróságnak, hogy ítéljen felettük? Az-e hogy nem bűnösök ? hát miért nem bocsáttattak egyszerűen szabadon? Miért s mely törvény alapján utasítják őket ki Pestről? Mi mindezen kérdésekre csak egy feleletet tudunk, azt, hogy az a négy polgár egészen ártatlan volt, s épen mert a főkapitányság ilyennek találta őket, félt hogy kiszabadulván majd nyilvánosságra hozzák a rajtuk elkövetett égbekiáltó igazságtalanságot, és — amire szerintünk tökéletesen fel volnának jogosítva — pert indítanának a főkapitányság ellen. Már most csak arra vagyunk kiváncsiak, vájjon micsoda módot fog feltalálni a főkapitányság arra, hogy a még fogva tartott egyénektől is meneküljön? Zidly Ignácz: — A m. k. állami számvevőszék hatásköréről szóló törvény 27. §-a kötelességévé teszi a számvevőszéknek, hogy működésének megkez- désétől fogva legfölebb két év alatt a miniszterelnök útján törvényjavaslatot terjesszen az országgyűlés elé saját ügykezelésének, az állam összes számviteli rendszerének és az államadósság ellenőrzésének szabályozásáról. Ez utasításhoz képest mint a „Hon“ hallja, a számvevőszék kebelében külön e czélra bizottság alakult, mely feladatában úgy hitt leghelyesebben eljárni, ha előbb arra vonatkozólag elvű kérdéseket állít fel. E kérdőpontok — összesen 32 —a napokban készültek el, és úgy az egyes minisztériumok, valamint a hírlapokhoz fognak elküldetni véleményezésre, illetőleg megvitatásra. A kérdések részint általánosak, részben az utalványozásra s pénztári és ellenőrzési szolgálatra vonatkoznak. — A katona kincstári felszerelvények tárgyában a közös hadügyminisztérium az iránt kereste meg a m. igazságügyminiszteriumot, miszerint az ezen tárgyak eladása, megverése és becserélése iránt fenálló tilalomra az 1816. évi October 18. és 25-én kelt 13337. számú magyar és 2813. számú erdélyi udvari cancellariai rendeletek alapján a törvényhatóságok törvényszékeit újból emlékeztesse. A bűntettesek kiadására vonatkozólag Belgiummal egy pótszerződés, Németországgal pedig az időközben megváltozott viszonyokhoz képest egy egészen új egyezmény van készülőben, mivel az előbbi a volt német szövetség tagjaival külön-külön, de mégis a szövetségi gyűlés utján kötött szerződések továbbra fen nem tarthatóknak bizonyultak a hullámok közt. Regény két kötetben. Irta CSENGEY GUSZTÁV. — Második kötet. — (25. folytatás.) — Majd rá kerül a sor a szemekre is, — feleli Károly, egy gúnyos tekintetet vetvén Malvinéra; — de előbb én is a fülekkel társalgom. Nem kiváncsi ön grófhölgy arra, amit én most itt nyilvánítani fogok? Mit gondol? — Vannak kalandok melyek keserűen*végződnek, nemde báró úr ? — Bahh! önnek különös modora van, felelt Werther oly lenéző tekintettel, mit Károlynak arczába kergeté a vért. Nem szokott ön gyakran rebusokkal foglalkozni ? Károly látta, hogy Werther minden áron ki akar térni annak a gyanúnak, mi bennök a hangverseny alkalmával fölébredt ,s ez még ingerültebbé tette s mérgesen mondá: — Most legalább egy érdekes rébuszt fejtek meg, ami annál sajátságosabb, hogy ön már tudja értelmét és még sem akarja kitalálni. Malviné ereiben e czélzásokra megfagyott a vér s szoborrá meredve várta a jelenet kifejlődését. Ö nem tudta, hogy a mellékteremben nem Villám, hanem az igazi Biedersohn muzsikál, mert nem találkozhatott vele, — s most sejt, hogy kedvesét valami veszély fenyegeti. Károly arczán különös kihívó káröröm kezdett felragyogni. — Nos tábornok úr, — kérdé Bergmann, — ön sem akar kiváncsi lenni? Pest, aug. 3. A pesti kapitányság által nem annyira fölfedezett, mint inkább feltalált „munkás mozgalom“ csakugyan valóvá kezd válni, amennyiben Thaisz Elek úr oly szabadon mozgatja ezeket a szegény munkásokat kénye-kedve szerint, mintha tudomása sem volna arról, miszerint létezik itt a fővárosban egy kormány, mely azt iparkodik elhitetni a világgal, miszerint Magyarországon alkotmányos élet van! Ugyanis a mai „Ung. Lloyd“ azon örömhírrel lepi meg a főváros rendszerető lakosait, miszerint azon egyének közül, kik június 13-ka óta munkás-kravall folytán (ki látott vagy hallott olyasmiről?) vizsgálati fogságban tartatnak, négyen tegnap este szülőföldükre transportáltattak, azon tilalom kíséretében, hogy valaha Pestre visszajöjjenek. Kérdjük — ámbár nem tudjuk kitől: Thaisz Elektől nem, mert hiszen ő úgy látszik nem felelős senkinek, Tóth Vilmostól nem, mert ő azt mondja, hogy respectálnia kell a municipiumok autonómiáját (már t. i. akkor, midőn szabadságellenesen járnak el), a municipiumtól nem, mert hisz mint az utolsó közgyűlésből láttuk, csak úgy gyönyörködik Thaisz Elek basáskodásában, — a közönségtől nem, mert hisz mibe nem A tábornok természetesen egy szót sem értett az egészből, s kérdőleg nézett Károlyra. A fiatal őrnagy most fontos arccal lépett életbe: — Tábornok úr! ez az ember,ki benn hegedül, Biedersohn művésznek látszik ugyan, de nem az; ez a felkelők hires guerilla vezére, ez az úgynevezett villámvezér! Malviné arczán egy galvanszerű rángás vonaglott át. Végig simitá jéghideg homlokát és — mosolygott. E mosoly elhatározta Bergmann sorsát. A szép leány fogai közt sziszegé: — Ennek az embernek meg kell halnia! A tábornok azonban felkaczagott. Őrnagy úr, ön álmodta azt, vagy rémeket lát. Az az úr odabenn oly igazán Biedersohn, mint én Heldenburg tábornok vagyok. Ily képtelen a lakosdival gyanúsítani őt annál kevésbé lehet, miután ma reggel itt nálam szemünk láttára és fülünk hallatára találkozott egy régi jó barátjával Smidt ezredessel. Mi ugyan soha sem láttuk Biedersohnt azelőtt, de egy jóbarát szemeit és emlékező tehetségét még egy villámvezérféle szemfényvesztő sem csalhatja meg, még ha ördöge van is. De ugyan mi vitte önt e különös gyanúra ? — Én tudom ezt, — kiáltott Károly szilárdan, — és kérem azt az embert elfogatni! — De édes barátom jöjjön, győződjék meg. — Igen, kívánom, hogy szembesítsenek vele. Biedersohn épen elhagyta a hegedülést, midőn a tábornok Malvine-nal és a két tiszttel a salonba lépett. — Jöjjön csak Biedersohn, — kiáltott Heldenburg jókedvűen a művészre, — ez a tisztelt őrnagy úr azzal vádolja önt, hogy ön nem Biedersohn, hanem a fölkelők villámvezére. Ugyan kérem, bizonyítsa ezt be, mert én nem hiszem. A jelenlévők fölkaczagtak a nagyon is hó Wüa-M»’"1'11 ■ ........—...... i bortosnak látszó gyanúsításra, persze a titkos indokokról, melyek Károlyt e gyanúra vezették, — nem is álmodott senki. Oly képtelenségnek látszott e gyanúsítás, hogy méltán kacsagott mindenki, de a művészt egy kissé mégis boszantotta ez az intermezzo. — Parbleu! — szólt fitymáló hangon, miközben végignézte az őrnagyot, — mit értek én ebből? — Ki az a villámvezér? mi közöm nekem a villámokhoz és vezérekhez? No ez furcsa! — Nem lenne ön szíves ezt a rébuszt megmagyarázni, kapitány úr, vagy őrnagy úr, vagy kicsoda ön ? Károly pedig semmit sem volt képes megmagyarázni, csak állt bámulva, megmerevedve a művész előtt, mint aki nem tudja, ébren van-e, vagy álmodik ? Amint a művészszel szembesítették s az megszólalt, beszélt hozzá, azonnal belátta, hogy ez nem Mártonfy Farkas, ez nem alakos, hanem egy olyan idegen ember, aki csakugyan a maga bőrében van. És ennek a magyarázata igen egyszerű. A tábornok és társai sem Farkast, sem Biedersohnt nem látták soha, midőn tehát Biedersohn aznap reggel rövid ideig társalgott velük, különösen pedig Smidttel, aztán távozott, nem sokkal több maradt meg emlékezetükben alakja felől, mint az, hogy a művész csinos ifjú ember, kinek szellemdús arcza, szőke haja, könnyed francziás, kissé affectált modora van. A hangversenyben működő Farkas a lámpafénynél ugyanannak látszott, kivel nappal oly rövid időre találkoztak, alakja kitűnő utánzata volt Biedersohn alakjának, az pedig, akit most a teremben lelkesedve vettek körül, ismét az igazi Biedersohn volt; de ha nem lett volna is, ha az első terv szerint valóban Farkas jött volna a tábornok estélyére, a cserét nem vehette volna észre senki: oly embereknek külsejét, kikkel először és rövid időre találkozunk, nem fogjuk fel egyszerre emlékezetünkben, egyéniségét nem tudjuk egyszerre vonásról vonásra, minden aprólékos sajátságaiban megismerni, ilyen ismeretleneket egy ügyes alakos, minő Farkas volt, könnyen elvakíthatott, főként miután a zene már magában véve is oly elragadó hatást gyakorol az emberekre, hogy a szemek nem is érnek rá egyetmást élesebben megfigyelni, különösen ha az alakoskodás gyanújának még eszméje sem születhetett meg, s arra semmi ok sincs. De másként volt a helyzet Károlyt tekintve. Ő sem ismerte ugyan Biedersohnt, de ismerte Farkast, ismerte őt gyermekségétől kezdve, ismerte őt egyéniségének aprólékosabb sajátságaiban, hangjának, természetének, modorának legfinomabb árnyalataiban. — Igaz hogy addig, míg az emelvényen Biedersohn művészt vélte állam: közönyösen, figyelem nélkül tekintett alakjára; a zene őt is elfoglalta, nem vett észre semmit; de mihelyt a cserebogár dallam gyanút ébresztett föl s azzal a gondolattal nézte az ál Biedersohnt, hogy az nem más, mint Farkas: igen élesen figyelte meg alakját s a régi ismerős több oly vonást, több oly sajátságot fedezett föl az elváltoztatott alakon, a mi gyanúját igazolni látszott. De midőn most az igazi Biedersohnnal szembesítették s annak oly közelről tekintett szemébe, hallotta hangját, látta mozdulatait, az éles figyelő belátta, hogy ez nem a régi gyermekpajtás, ez nem Farkas, ez nem alakos, hanem olyan ember ki valódi alakjában áll előtte s kit ő soha sem látott az előtt. Másrészt azonban megfoghatatlan volt előtte a hangversenyben hallott dallam, az a magyaros átolvadása a kedélynek a zenébe, mi nem lehet egy francziának sajátja, és magának, az elmúlt hangversenyben működő alaknak valami oly sajátsága, mit itt ez alakon mostanában keres ... A művész a tisztekkel jött idáig, a hangversenyben működő alakot tehát nem válthatta föl más . . . (Mert azt Károly nem tudhatta, hogy Farkas a tisztektől az után elvált) . . De hogy is lehetne összeköttetésben az idegen művész a magyarok villámvezérével ? ... És mégis az emelvényen álló alak, ki a cserebogár dallamot játszotta, nem az, ki most itt előtte állt sőt félig boszosan, félig csodálkozva nézi. E rejtély elzsibbasztó eszméletét. Malviné azonban ellenkezőleg egyszerre tisztában volt a helyzettel, mert ő bírta a rejtély kulcsát, ő is azonnal felismerte az igazi Biedersohnt, tudta hogy Farkas fel van váltva az igazi művész által, és miután nem kellett többé kedvesét féltenie, annál inkább óhajtá őt megboszulni. — Nos ? — kérdé még egyszer Biedersohn, miután látta, hogy a vádló némán bámul reá s épen nem szándékozik megszólalni: — mit akar ön velem ? — Csinálni akar ön nekünk rebust, vagy megfejteni ? — Az őrnagy úr megfejteni ígért egyet, mondá kissé élesen a tábornok. — Az nagyon szép lesz, — dörmögő Biedersohn, — különösen mikor az ember azt sem tudja: bizarr szeszély, vagy a champagnei szeszély idézte-e elő? E sértő ezélzásra Károly elsápadt s kardjához kapott. — Úgy látszik, — kiáltott dühtől rekedt hangon, — a művész úr is farag néha rebusokat, még pedig meglehetősen ügyetlenül. — Azt majd az ön rebusának megfejtése fogja megbírálni, — felelt a művész megvetően. Mondieu! ön bele köt minden ok nélkül oly emberbe, ki önt soha nem ismerte és azt kivánja hogy az ember önt józannak tartsa ! Az őrnagy elfojtott dühvel lépett Biedersohn elé s tompa hangon szólt: — Csalódtam, az igaz, ön nem az, akinek néztem . . . Ördögök káprázata volt ... De ön — A városi főispánok sorából még csak a sopronyi, a szepesi városoké, újvidéki, zombori, szabadkai és a pestvárosi hiányzik. Az előbbi helyekre a kinevezés, mint a „P. N.“ értesül, legközelebb megtörténik; a fővárosi főispán pedig természetesen csak akkor neveztetik, miután a törvényhozás a fővárosok rendezéséről szóló javaslatot elfogadta. A Budapest rendőrségének szervezéséről szóló, s a minisztertanács által már elfogadott javaslat, mint halljuk, ugyanazon alapelveken alapszik, melyeket ez ügyről a fővárosi enquétebizottmány megállapított. E javaslat a legközelebbi orsz. ülésszak kezdetén fog előterjesztetni. Pénzügyi műveletek Lajtán innen és Lajtán túl. Magyarország jelen gyarmatszerű pénzügyi viszonyai közt úgy van a magyar ember a Bécsben történő pénzügyi műveletekkel, mint a feje felett tornyosuló felhők mozgalmaival: bámulja ezek ezeralakú változatait, a bennök czikázó villámokat és alázatos önmegadással várva fogadja az ő mezei gazdaságára hulló jeget, darát stb. s reményteljes kebellel várja a „jobb időket“. Ha pedig a felhők vész és vihar nélkül vonulnak tova, ha a mezők, rétek gyümölcsösök, az „aszály“ lassan de biztosan emésztő áldozataivá válnak , abba is belenyugszik, úgyszintén megvigasztalja magát ha egy-egy száraz menykő háza fedelébe csap, mondván: „ezt isten bizonyára így akarta!“ Ilyen menykőcsapásoknak tekinthetők az utolsó és a jelenleg készülőben levő pénzügyi műveletek. Az osztrák nemzeti bank már hónapok óta minden erejét az érez alap gyarapítására fordítja s ezáltal megzavarja saját szerkezete viszonyait. Az érczalap ugyanis csak néhány millióval gyarapodott a múlt hóban is, holott az „államjegy“ vagy állambankjegy forgalma 12 és 7/sod, s a jelen év folytán 40 millióval szaporittatott. Az osztrák nemzeti bank úgy látszik egyrészt valamely politikai vészfelhők tornyosulásától fél, másrészt segitni akar az ő emberein, a pénzért esdeklő bankokon és pénztőzséreken, kik eme pénzt az évenkint milliárdra menő „eszményi értékek“ t. i. újabb meg újabb vállalatok s kölcsön műveletek fedezésére fordítják. Van tehát pénzük a bécsieknek elég. Legalább elég lehetne, miután ők a bank által adott kölcsönök 90 százalékát monopolizálják. De nektek az sem elég, mert a papiros pénz a pénzszomjat nem olthatja el, holott a pénzszomj különben is arányosan növekedik a nyeremények nagyobbodásával S a tornyosuló politikai vészfellegektől a „bank“ aligha képes megóvni az osztrák diplomatiát, mely ezt előidézgeti. Az osztrák nemzeti bank érintett törekvésével ellenkezőleg jár el a magyar kormány. Ez t. i. a még rendelkezése alatt levő 17 milliónyi vasúti alaptőkét jónak látta kötvényenként (melyek névszerinti értéke 120 frt) 109 frt 35 krjával eladni. Jó is lehet ez azon bankokra nézve, melyek az ő érczalapjukat minden áron növelik. De papirossá tenni 17 millió frtnyi arany pénzt és papirossá tenni, mielőtt még csak láthatnék is azon 30 millió forintnyi érezkölcsönt, melyet a pénzügyér, most az országgyűlés szünetelése alatt lát jónak létrehozni, ezt már maga a kormány hívei sem helyeselhetik. Legalább ezen pénzműveletek megdicsőítésére még nem találkozott toll sem Kis-, sem Trans-Laszhániában, holott a kormányok minden léptét nyomát megénekelni első feladatok a mi embereknek. Sőt úgy látszik, hogy minél kevesebbet szeretnek beszélni ezen dolgokról, mert ezek is olyan műveletek, melyeknek „árthatna a világosság.“ Keveset beszélnek most már a Langrand-féle pénzügyi műveletekről is, melyek épen most tárgyaltatnak Bécsben. Oly távoli tárgynak tartják sokan, mely Magyarországot nem is érdekli. Pedig dehogynem! Hiszen a kassaoderbergi vasúti vállalat tőkéjének jelentékeny részéről s Magyarországon fekvő szép birtokrészletekről van itt szó. Midőn az angol-osztrák (minő csodaszülött!) bank a kassa-oderbergi vasút engedélyét Langrandtól megvásárolta, erre 9 millió frankot előlegezett L. urnak. L. ur ez összeg biztosítása végett i. e. 24 millió frank értékű nagyrészt Magyarországon fekvő javakat jelölt ki, melyeknek ő tulajdonosa nem volt, csak névleges birtokosa. Thurn-Taxis hg. jót állott a kijelölt értékekért s most miután L. ur megbukott s az angol-osztrák bank árverezés alá akarja bocsátani a kezeibe tett értékeket, ime Lónyay Menyhért ur lép közbe hogy ezt megakadályozza s egyezséget hozzon létre, miszerint a bank engedjen el 10—12 millió frank követelést, mely talán a jóállót fogná sújtani. Bécsi lapok szerint ő felsége mint a Thurn- Taxis hg. árvái gyámja személyesen fogna részt venni e tárgyalásokban s minden körülmény oda mutat, hogy a kényes ügy most már véglegesen el leend intézve. Annyi bizonyos, hogy bármily távol eső tárgynak lássék reánk nézve az ügy, s bármily távol eső dolgok voltak tőlünk Langrand úr szédelgései, sok pénzbe, sok áldozatba kerültek, melyeket pedig könynyen kikerülhettünk. Avagy ki tudná azt nekünk megmondani, hogy mi ok indította Kerkapoly pénzügyminiszter urat arra, hogy a vasúti érczalapot eladja, s mi ok arra, hogy