Magyar Ujság, 1871. augusztus (5. évfolyam, 174-199. szám)

1871-08-04 / 177. szám

177-ik szám. Péntek, 1871. augusztus 4. V. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó-hivatal, Lipót­ utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva. Egész évre .... 20 frt — kr. Félévre....................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 0 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, augusztus 3. Thiersnek sikerült Jules Simont s a kabinet többi demokrata tagjait helyeik megtartására bírni. A válság egyelőre megszűnt s most csak a külügyi tárczát kell még valakinek odaadni s akkor a dolgok egy ideig a rendes mederben fognak haladni. A „Temps“, melyet Thiers közlönyének tar­tanak, a fölhatalmazás meghosszabitásáról így szól: „Azok után, a miket hallunk, Thiers úr az uj méltóságot semmi esetre sem tekintené az alkotmányos király méltóságával analógnak, s nem akarja „a király uralkodik, de nem kor­mányoz“ hírhedt elvet reá alkalmazni; s továb­­ra is megjelennék a szószéken s szép beszédeit elmondaná. A „Siécle“ hevesen kel ki a franczia sajtó azon része ellen, mely a szeptember 4-diki kor­mány embereit gyalázza s Jules Favre vissza­lépte folytán ujongni szeretne. Szept. 4-ke em­berei hibákat követtek el — mond a nevezett lap : ki akarná ezt tagadni ? De inkább azt kell mondani, hogy már nem volt hatalmukban azok hibáit jóvátenni, kik előttük uralkodtak. A szept. kormány férfiai egy megszállott országot vettek át sereg és szervezés nélkül, ők északon és a Loirenál sereget teremtettek, mely öt hónapon át daczolt hősiesen az invasióval. Tán Bazaine marsall volt az,ki ezen nehéz munkát megköny­­nyité ? A bonapartismus régi támaszai, folytatja a „Siécle“ a kik rövidlátó eszeveszettségük miatt pirulnak, a szeptember 4-ki kormány fér­­fiai fölött zajt ütnek, hogy a figyelmet elfordít­sák azon kormánytól, mely egyedüli okozója volt minden résznak. Ilyen erélyes föllépésére a sajtó azon része ellen, mely valóságos hadjá­ratot vitt a szept. 4-ki kormány ellen — való­ban szükség volt. A „Journ. officiel“ írja: A haditörvényszé­kek tárgyalásának elnapolása egy heti időszak­nál nem terjed tovább. A halasztást csak a pon­tos vizsgálat szüksége okozza. A hivatalos lap kifejti a vizsgálat nehézségeit s mondja hogy be kell várni az egész vizsgálat eredményét. A fő­­bűnösökre nézve számtalan tanút kell kihall­gatni. A később történt elfogatások, így különö­sen Ferré elfogatása egész új alakot adott a vizsgálat folyamának és ez által késleltette. Ha a vizsgálati fogság kinos is, ez csak a tényállás következménye s az eljárás hosszadalmasságá­nak jogos mentségül szolgálhat az, hogy így legalább a tévedések kikerülhetők lesznek. A közvélemény türelmetlensége megfogható, de az igazságszolgáltatás első feladata az, hogy alapos és ne felületes legyen. A sommás eljárás, mely mellett a vádlottak azonossága könnyen kétségbe maradhatott, a fővádlottakra nézve nem volt alkalmazható. Az elégtelen informatió talán ártatlanokat veszélyeztetett, és bűnösöket felszabadíthatott volna. A hivatalos lap végül azt mondja: az eddig követett eljárás az egye­düli, mely részrehajlatlan, szigorú és alapos igazságszolgáltatást biztosít. A hivatalos lapok jelzései folytán azon hely­zet, melyet a franczia kormány s a nemzetgyű­lés Olaszország irányában a pápa világi hatal­mát illetőleg elfoglalta, nagyon határozott kezd lenni; most már tudni lehet, mondják, hogy mily tekintetben kell Francziaországtól tartani. A kormány dolga e helyzetet szem előtt tartani, mely szigorú őrködést követ el ugyan, de aggo­dalomra még­sem ad okot. A „Liberté“-nek Genfből Felix Pyatról ezeket írják : Két héttel ezelőtt a genfi franczia consul azon jelentést vette, hogy Felix Pyat ott tartózkodik egyik barátjánál, Pelliniernél, ki dohány­árus. A consul azonnal értesíté erről a rendőrfőnököt Girandot és az alsóbb rendőri hi­vatalnokoknak 1000 írk jutalmat ígért, ha F. Pyat-t kézre kerítik, azonban midőn ezek Pelli­nier szállására mentek, Pyat már eltűnt.­­ Bourgesban két egyént fogtak el, kikről azt tart­ják, hogy ők gyújtották fel az érseki palotát. A communenek Genfben elfogott ezredese, Razona még nem adatott ki, mivel a sveitzi szövetségi tanács annak — szerződésszerű — kimutatását kívánja, hogy Razona illetékes bírák által gyúj­togatás, gyilkolás és más közbűntényekbeni részvételről vádoltatik. Ha a kimutatás beérke­zik, a kiadatásnak nem álland semmi útjában. Az albániai forradalom nagyobb mérvet kezd ölteni. Skutariban a pasa háza még mindig ka­tonaság által van megszállva. A forradalmi moz­galomban részt vevők élén Nusu kereskedő áll. Hogy a felkelők mily forrásból mériték a fegy­verre szükséges összeget stb., ezt nem lehet tudni. Nagyon fel vannak háborodva az iránt, hogy a pasa eltávolítását illetőleg tett kérvé­nyükre még nem kaptak feleletet. Ez annak idejében csapat­erősítéseket kért, hogy a fölke­­lők ellen erélyesen fölléphessen , de miután a kormány Yemenbe küldött csapatokat s a tu­­nisi s egyptomi eseményeket is szemmel kell tartani, nagyon kétséges, vájjon a csapatok a pasa által kivánt időben megérkeznek-e ? A porosz kormány el van határozva bezá­ratni a kath. gymnasiumokat, h­a a püspökök tovább is oly makacs beavatkozást tanúsíta­nak. Az elsassi közoktatásügy szervezése be van fejezve és a tanfelügyelők által végre fog hajtatni. A czélba vett nemzetközi postaszerző­­dés Francziaországgal, a franczia képviselők ellenkezése miatt meghiúsult. Romániában a hírek szerint a dolgok nagyon élére vannak állítva. Az országban a fejedelem ellen nagy izgatás foly­t Jassiban már össze­esküvést is fedeztek föl. A csehekkel a kiegyezés valószínűleg létre fog jönni, miután ezek nagy engedékenységet mutatnak. Sőt az is kilátásba van helyezve, hogy Rieger tárcza nélküli miniszter lesz. n­ rugszik bele a mi jámbor jó közönsé­günk! — teh­át kérdjük önmagunktól: Mi derült ki azon a heti vizsgálatból, mely alatt ez a négy honpolgár fogva tar­tatott, illetőleg sanyargattatott ? Az-e hogy bűnösök ? hát miért bo­­csájtattak ki a fogságból, miért nem szol­gáltattak át az illetékes bíróságnak, hogy ítéljen felettük? Az-e hogy nem bűnösök ? hát miért nem bocsáttattak egyszerűen szabadon? Miért s mely törvény alapján utasítják őket ki Pestről? Mi mindezen kérdésekre csak egy feleletet tudunk, azt, hogy az a négy polgár egészen ártatlan volt, s épen mert a főkapitányság ilyennek találta őket, félt hogy kiszabadulván majd nyilvános­ságra hozzák a rajtuk elkövetett égbe­kiáltó igazságtalanságot, és — amire szerintünk tökéletesen fel volnának jogo­sítva — pert indítaná­na­k a főka­pitányság ellen. Már most csak arra vagyunk kiván­csiak, vájjon micsoda módot fog feltalálni a főkapitányság arra, hogy a még fogva tartott egyénektől is meneküljön? Zidly Ignácz: — A m. k. állami számvevőszék hatásköré­ről szóló törvény 27. §-a kötelességévé teszi a­­ számvevőszéknek, hogy működésének megkez-­­ désétől fogva legfölebb két év alatt a minisz­terelnök útján törvényjavaslatot terjesszen az országgyűlés elé saját ügykezelésének, az állam összes számviteli rendszerének és az államadós­ság ellenőrzésének szabályozásáról. Ez utasí­táshoz képest mint a „Hon“ hallja, a számvevő­szék kebelében külön e czélra bizottság alakult, mely feladatában úgy hitt leghelyesebben el­járni, ha előbb arra vonatkozólag elvű kérdése­ket állít fel. E kérdőpontok — összesen 32 —a napokban készültek el, és úgy az egyes minisz­tériumok, valamint a hírlapokhoz fognak elkül­detni véleményezésre, illetőleg megvitatásra. A kérdések részint általánosak, részben az utalvá­nyozásra s pénztári és ellenőrzési szolgálatra vonatkoznak. — A katona kincstári felszerelvények tár­gyában a közös hadügyminisztérium az iránt kereste meg a m. igazságügyminiszteriumot, mi­szerint az ezen tárgyak eladása, megverése és becserélése iránt fenálló tilalomra az 1816. évi October 18. és 25-én kelt 13337. számú magyar és 2813. számú erdélyi udvari canc­ellariai ren­deletek alapján a törvényhatóságok törvényszé­keit újból emlékeztesse.­­ A bűntettesek kiadására vonatkozólag Belgiummal egy pótszerződés, Németországgal pedig az időközben megváltozott viszonyokhoz képest egy egészen új egyezmény van készülő­ben, mivel az előbbi a volt német szövetség tag­jaival külön-külön, de mégis a szövetségi gyűlés utján kötött szerződések továbbra fen nem tart­­hatóknak bizonyultak­ a hullámok közt. Regény két kötetben. Irta CSENGEY GUSZTÁV. — Második kötet. — (25. folytatás.) — Majd rá kerül a sor a szemekre is, — feleli Károly, egy gúnyos tekintetet vetvén Malvinéra; — de előbb én is a fülekkel társal­gom. Nem kiváncsi ön grófhölgy arra, amit én most itt nyilvánítani fogok? Mit gondol? — Vannak kalandok melyek keserűen*végződnek, nemde báró úr ? — Bahh! önnek különös modora van, felelt Werther oly lenéző tekintettel, mit Károlynak arczába kergeté a vért. Nem szokott ön gyak­ran rebusokkal foglalkozni ? Károly látta, hogy Werther minden áron ki akar térni annak a gyanúnak, mi bennök a hangverseny alkalmával fölébredt ,s ez még in­gerültebbé tette s mérgesen mondá: — Most legalább egy érdekes rébuszt fejtek meg, ami annál sajátságosabb, hogy ön már tudja értelmét és még sem akarja kitalálni. Malviné ereiben e czélzásokra megfagyott a vér s szoborrá meredve várta a jelenet kifejlő­dését. Ö nem tudta, hogy a mellékteremben nem Villám, hanem az igazi Biedersohn muzsi­kál, mert nem találkozhatott vele, — s most sejt, hogy kedvesét valami veszély fenyegeti. Károly arczán különös kihívó káröröm kezdett felragyogni. — Nos tábornok úr, — kérdé Bergmann, — ön sem akar kiváncsi lenni? Pest, aug. 3. A pesti kapitányság által nem annyi­ra fölfedezett, mint inkább feltalált „munkás mozgalom“ csakugyan valóvá kezd válni, amennyiben Th­aisz Elek úr oly szabadon mozgatja ezeket a szegény munkásokat kénye-kedve szerint, mintha tudomása sem volna arról, miszerint léte­zik itt a fővárosban egy kormány, mely azt iparkodik elhitetni a világgal, mi­szerint Magyarországon alkotmányos élet van! Ugyanis a mai „Ung. Lloyd“ azon örömhírrel lepi meg a főváros r­e­n­d­s­z­e­­rető lakosait, miszerint azon egyének kö­zül, kik június 13-ka óta munkás-kra­­v­all folytán (ki látott vagy hallott olyasmi­ről?) vizsgálati fogságban tartatnak, né­gyen tegnap este szülőföldükre trans­­portáltattak, azon tilalom kíséretében, hogy valaha Pestre visszajöjjenek. Kérdjük — ámbár nem tudjuk kitől: Thaisz Elektől nem, mert hiszen ő úgy látszik nem felelős senkinek, Tóth Vilmostól nem, mert ő azt mondja, hogy respectálnia kell a municipiumok au­tonómiáját (már t. i. akkor, midőn sza­badságellenesen j­árnak el), a munici­­p­i­u­m­t­ó­l nem, mert hisz mint az utolsó közgyűlésből láttuk, csak úgy gyönyör­ködik Thaisz Elek basáskodásában, — a közönségtől nem, mert hisz mibe nem A tábornok természetesen egy szót sem ér­tett az egészből, s kérdőleg nézett Károlyra. A fiatal őrnagy most fontos arc­c­al lépett életbe: — Tábornok úr! ez az ember,ki benn hege­dül, Biedersohn művésznek látszik ugyan, de nem az; ez a felkelők hires guerilla vezére, ez az úgynevezett villámvezér! Malviné arczán egy galvanszerű rángás vo­­naglott át. Végig simitá jéghideg homlokát és — mosolygott. E mosoly elhatározta Bergmann sorsát. A szép leány fogai közt sziszegé: — Ennek az embernek meg kell halnia! A tábornok azonban felkaczagott. Őrnagy úr, ön álmodta azt, vagy rémeket lát. Az az úr odabenn oly igazán Biedersohn, mint én Heldenburg tábornok vagyok. Ily kép­telen a lakosdival gyanúsítani őt annál kevésbé lehet, miután ma reggel itt nálam szemünk lát­tára és fülünk hallatára találkozott egy régi jó barátjával Smidt ezredessel. Mi ugyan soha sem láttuk Biedersohnt azelőtt, de egy jóbarát szemeit és emlékező tehetségét még egy villám­­vezérféle szemfényvesztő sem csalhatja meg, még ha ördöge van is. De ugyan mi vitte önt e különös gyanúra ? — Én tudom ezt, — kiáltott Károly szi­lárdan, — és kérem azt az embert elfogatni! — De édes barátom jöjjön, győződjék meg. — Igen, kívánom, hogy szembesítsenek vele. Biedersohn épen elhagyta a hegedülést, midőn a tábornok Malvine-nal és a két tiszttel a salonba lépett. — Jöjjön csak Biedersohn, — kiáltott Hel­denburg jókedvűen a művészre, — ez a tisztelt őrnagy úr azzal vádolja önt, hogy ön nem Biedersohn, hanem a fölkelők villámvezére. Ugyan kérem, bizonyítsa ezt be, mert én nem hiszem. A jelenlévők fölkaczagtak a nagyon is hó­ Wüa-M»’"1'11 ■ ........—...... i bortosnak látszó gyanúsításra, persze a titkos indokokról, melyek Károlyt e gyanúra vezették, — nem is álmodott senki. Oly képtelenségnek látszott e gyanúsítás, hogy méltán kacsagott mindenki, de a művészt egy kissé mégis boszan­­totta ez az intermezzo. — Parbleu! — szólt fitymáló hangon, mi­közben végig­nézte az őrnagyot, — mit értek én ebből? — Ki az a villámvezér? mi közöm nekem a villámokhoz és vezérekhez? No ez furcsa! — Nem lenne ön szíves ezt a rébuszt megmagyarázni, kapitány úr, vagy őrnagy úr, vagy kicsoda ön ? Károly pedig semmit sem volt képes meg­magyarázni, csak állt bámulva, megmerevedve a művész előtt, mint aki nem tudja, ébren van-e, vagy álmodik ? A­mint a művészszel szembesítették s az megszólalt, beszélt hozzá, azonnal belátta, hogy ez nem Mártonfy Farkas, ez nem alakos, hanem egy olyan idegen ember, a­ki csakugyan a maga bőrében van. És ennek a magyarázata igen egyszerű. A tábornok és társai sem Farkast, sem Biedersohnt nem látták soha, midőn tehát Bie­dersohn az­nap reggel rövid ideig társalgott velük, különösen pedig Smidttel, aztán távo­zott, nem sokkal több maradt meg emlékezetük­ben alakja felől, mint az, hogy a művész csinos ifjú ember, kinek szellemdús arcza, szőke haja, könnyed francziás, kissé affectált modora van. A hangversenyben működő Farkas a lámpa­fénynél ugyanannak látszott, kivel nappal oly rövid időre találkoztak, alakja kitűnő utánzata volt Biedersohn alakjának, az pedig, a­kit most a teremben lelkesedve vettek körül, ismét az igazi Biedersohn volt; de ha nem lett volna is, ha az első terv szerint valóban Farkas jött volna a tábornok estélyére, a cserét nem vehette volna észre senki: oly embereknek külsejét, kikkel először és rövid időre találkozunk, nem fogjuk fel egyszerre emlékezetünkben, egyéni­ségét nem tudjuk egyszerre vonásról vonásra, minden aprólékos sajátságaiban megismerni, ilyen ismeretleneket egy ügyes alakos, minő Far­kas volt, könnyen elvakíthatott, főként miután a zene már magában véve is oly elragadó ha­tást gyakorol az emberekre, hogy a szemek nem is érnek rá egyetmást élesebben meg­figyelni, különösen ha az alakoskodás gyanú­jának még eszméje sem születhetett meg, s arra semmi ok sincs. De másként volt a helyzet Károlyt tekintve. Ő sem ismerte ugyan Biedersohnt, de ismerte Farkast, ismerte őt gyermekségétől kezdve, ismerte őt egyéniségének aprólékosabb saját­ságaiban, hangjának, természetének, modorá­nak legfinomabb árnyalataiban. — Igaz hogy addig, míg az emelvényen Biedersohn művészt vélte állam­: közönyösen, figyelem nélkül tekin­tett alakjára; a zene őt is elfoglalta, nem vett észre semmit; de mihelyt a cserebogár dallam gyanút ébresztett föl s azzal a gondolattal nézte az ál Biedersohnt, hogy az nem más, mint Farkas: igen élesen figyelte meg alakját s a régi ismerős több oly vonást, több oly sajátsá­got fedezett föl az elváltoztatott alakon, a mi gyanúját igazolni látszott. De midőn most az igazi Biedersohnnal szembesítették s annak oly közelről tekintett szemébe, hallotta hangját, látta mozdulatait, az éles figyelő belátta, hogy ez nem a régi gyermekpajtás, ez nem Farkas, ez nem alakos, hanem olyan ember ki valódi alakjában áll előtte s kit ő soha sem látott az előtt. Más­részt azonban megfoghatatlan volt előtte a hangversenyben hallott dallam, az a magyaros átolvadása a kedélynek a zenébe, mi nem lehet egy francziának sajátja, é­s magá­nak, az elmúlt hangversenyben működő alak­nak valami oly sajátsága, mit itt ez alakon most­anában keres ... A művész a tisztekkel jött idáig, a hangversenyben működő alakot te­hát nem válthatta föl más . . . (Mert azt Ká­roly nem tudhatta, hogy Farkas a tisztektől az után elvált) . . De hogy is lehetne össze­köttetésben az idegen művész a magyarok vil­lámvezérével ? ... És mégis az emelvényen álló alak, ki a cserebogár dallamot játszotta, nem az, ki most itt előtte állt s­őt félig boszo­­san, félig csodálkozva nézi. E rejtély elzsib­­basztó eszméletét. Malviné azonban ellenkezőleg egyszerre tisz­tában volt a helyzettel, mert ő bírta a rejtély kulcsát, ő is azonnal felismerte az igazi Bieder­sohnt, tudta hogy Farkas fel van váltva az igazi művész által, és miután nem kellett többé kedvesét féltenie, annál inkább óhajtá őt meg­­boszulni. — Nos ? — kérdé még egyszer Biedersohn, miután látta, hogy a vádló némán bámul reá s épen nem szándékozik megszólalni: — mit akar ön velem ? — Csinálni akar ön nekünk rebust, vagy megfejteni ? — Az őrnagy úr megfejteni ígért egyet, mondá kissé élesen a tábornok. — Az nagyon szép lesz, — dörmögő Bieder­sohn, — különösen mikor az ember azt sem tudja: bizarr szeszély, vagy a champagnei sze­szély idézte-e elő? E sértő ezélzásra Károly elsápadt s kard­jához kapott. — Úgy látszik, — kiáltott dühtől rekedt hangon, — a művész úr is farag néha rebuso­­kat, még pedig meglehetősen ügyetlenül. — Azt majd az ön rebusának megfejtése fogja megbírálni, — felelt a művész megvetően. Mondieu! ön bele köt minden ok nélkül oly emberbe, ki önt soha nem ismerte és azt kivánja hogy az ember önt józannak tartsa ! Az őrnagy elfojtott dühvel lépett Biedersohn elé s tompa hangon szólt: — Csalódtam, az igaz, ön nem az, akinek néztem . . . Ördögök káprázata volt ... De ön — A városi főispánok sorából még csak a sopronyi, a szepesi városoké, újvidéki, zombori, szabadkai és a pestvárosi hiányzik. Az előbbi helyekre a kinevezés, mint a „P. N.“ értesül, legközelebb megtörténik; a fővárosi főispán pe­dig természetesen csak akkor neveztetik, miután a törvényhozás a fővárosok rendezéséről szóló javaslatot elfogadta.­­ A Budapest rendőrségének szervezéséről szóló, s a minisztertanács által már elfogadott javaslat, mint halljuk, ugyanazon alapelveken alapszik, melyeket ez ügyről a fővárosi enquéte­­bizottmány megállapított. E javaslat a legköze­lebbi orsz. ülésszak kezdetén fog előterjesztetni. Pénzügyi műveletek Lajtán innen és Lajtán túl. Magyarország jelen gyarmatszerű­ pénz­ügyi viszonyai közt úgy van a magyar ember a Bécsben történő pénzügyi műve­letekkel, mint a feje felett tornyosuló fel­hők mozgalmaival: bámulja ezek ezer­­alakú változatait, a bennök czikázó vil­lámokat és alázatos önmegadással várva fogadja az ő mezei gazdaságára hulló je­get, darát stb. s reményteljes kebellel várja a „jobb időket“. Ha pedig a felhők vész és vihar nélkül vonulnak tova, ha a mezők, rétek gyümölcsösök, az „aszály“ lassan de biztosan emésztő áldozataivá válnak , abba is belenyugszik, úgyszin­tén megvigasztalja magát ha egy-egy száraz menykő háza fedelébe csap, mond­ván: „ezt isten bizonyára így akarta!“ Ilyen menykőcsapásoknak tekinthe­tők az utolsó és a jelenleg készülőben levő pénzügyi műveletek. Az osztrák nemzeti bank már hóna­pok óta minden erejét az érez alap gyarapítására fordítja s ez­által megza­varja saját szerkezete viszonyait. Az ércz­­alap ugyanis csak néhány millióval gya­rapodott a múlt hóban is, holott az „állam­jegy“ vagy állambankjegy forgalma 12 és 7/so­d, s a jelen év folytán 40 millió­val szaporittatott. Az osztrák nemzeti bank úgy látszik egyrészt valamely politikai vészfelhők tornyosulásától fél, másrészt segitni akar az ő emberein, a pénzért esdeklő ban­kokon és pénztőzséreken, kik eme pénzt az évenkint milliárdra menő „eszményi értékek“ t. i. újabb meg újabb válla­latok s kölcsön műveletek fedezésére for­dítják. Van tehát pénzük a bécsieknek elég. Legalább elég lehetne, miután ők a bank által adott kölcsönök 90 százalékát mo­nopolizálják. De nektek az sem elég, mert a papiros pénz a pénzszomjat nem olthatja el, holott a pénzszomj különben is ará­nyosan növekedik a nyeremények na­gyobbodásával S a tornyosuló politikai vészfellegektől a „bank“ aligha képes megóvni­ az osztrák diplomatiát, mely ezt előidézgeti. Az osztrák nemzeti bank érintett tö­rekvésével ellenkezőleg jár el a magyar kormány. Ez t. i. a még rendelkezése alatt levő 17 milliónyi vasúti alaptőkét jónak látta kötvényenként (melyek név­szerinti értéke 120 frt) 109 frt 35 krjával eladni. Jó is lehet ez azon bankokra nézve, melyek az ő érczalapjukat minden áron növelik. De papirossá tenni 17 millió frtnyi arany pénzt és papirossá tenni, mi­előtt még csak láthatnék is azon 30 mil­lió forintnyi érezkölcsönt, melyet a pénz­ügyér, most az országgyűlés szünete­lése alatt lát jónak létrehozni, ezt már maga a kormány hívei sem helyesel­hetik. Legalább ezen pénzműveletek meg­­dicsőítésére még nem találkozott toll sem Kis-, sem Trans-Laszh­ániában, holott a kormányok minden léptét nyomát meg­énekelni első feladatok a m­i embe­reknek. Sőt úgy látszik, hogy minél keveseb­bet szeretnek beszélni ezen dolgokról, mert ezek is olyan műveletek, melyeknek „árthatna a világosság.“ Keveset beszélnek most már a L­a­n­­grand-féle pénzügyi műveletekről is, melyek épen most tárgyaltatnak Bécsben. Oly távoli tárgynak tartják sokan, mely Magyarországot nem is érdekli. Pedig dehogy­nem! Hiszen a k­a­s­s­a­­oderbergi vasúti vállalat tőkéjének je­lentékeny részéről s Magyarországon fekvő szép birtokrészletekről van itt szó. Midőn az angol-osztrák (minő csoda­szülött!) bank a kassa-oderbergi vasút engedélyét Langrandtól megvásárolta, erre 9 millió frankot előlegezett L. urnak. L. ur ez összeg biztosítása végett i. e. 24 millió frank értékű nagyrészt Ma­gyarországon fekvő javakat jelölt ki, melyeknek ő tulajdonosa nem volt, csak névleges birtokosa. Thurn-Taxis hg. jót állott a kijelölt értékekért s most miután L. ur megbukott s az angol-osztrák bank árverezés alá akarja bocsátani a kezeibe tett értékeket, ime Lónyay Menyhért ur lép közbe hogy ezt megakadályozza s egyezséget hozzon létre, miszerint a bank engedjen el 10—12 millió frank követe­lést, mely talán a jóállót fogná sújtani. Bécsi lapok szerint ő felsége mint a Thurn- Taxis hg. árvái gyámja sze­mélyesen fogna részt venni e tárgyalá­sokban s minden körülmény oda mutat, hogy a kényes ügy most már véglegesen el leend intézve. Annyi bizonyos, hogy bár­mily távol eső tárgynak lássék reánk nézve az ügy, s bár­mily távol eső dolgok voltak tőlünk Langrand úr szédelgései, sok pénzbe, sok áldozatba kerültek, melyeket pedig köny­­nyen kikerülhettünk. Avagy ki tudná azt nekünk megmon­dani, hogy mi ok indította Kerkapoly pénzügyminiszter urat arra, hogy a vas­úti érczalapot eladja, s mi ok arra, hogy

Next