Magyar Ujság, 1871. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)
1871-09-01 / 200. szám
Nem az: a szégyen pírja. Ki pirulni akar, az menjen a 13 hős halála által megszentelt földre, hol még öten alusszák örök álmukat, a többieket a rokon gyengéd érzelem elszólittatá. Ah, de mégis. Tétovázó tekintetünk egy négyszegletes követ pillant meg, melyen a mindennél hangosabban szóló eme felirat olvasható: 1849. okt. 6. Ennyi az egész. S az emlékkő, mely szabadságharczunk vértanúi halált halt hőseinek dicső tetteit egy nagyszerű jelvényben hirdesse az utókornak? Az nincs. De hát miért vagyunk magyarok? Hisz feledni oly könnyű, midőn még érdem is lehet. A most oly pusztán álló helyen elhalt hősök emlékszobrára eddigelé 38.000 irt gyűlt egybe. Mily parányi összeg ez, midőn egy nemzet szabadságérzetének akar oszlopot emelni. Berzsenyi hatalmas szózata ugyancsak ráillik korunkra. De most már Berzsenyiül sincs! . . . A természetvizsgálók holnap Radnai Lippára rándulnak ki, s mint hallom a két város derék polgársága az érkezőket nagy lakomával várja. Ma este természetesen szintén a természetvizsgálók tiszteletére a színkörben díszelőadás még pedig — közös ügyes: fele magyar, fele német, igy hirdeti ezt a két nyelven nyomtatott szinlap. Előadják a „Reggeli előtt“, a „Házassági gyakorlatok“ magyar s „Tulipatan“ operette-et német nyelven. No ennél a természetvizsgálókat nagyobb kitüntetés alig érhette volna s ha az aradiaknak van mit rüstelniök, úgy az, hogy városukban megtűrnek oly színigazgatót, ki nyerészkedésből beáll germanisátornak. Egy magyar hírben álló várost nagyobb szégyen nem érhet, mint aminőt Johann von Follinus úr elkövet. Ugyan, kérem, tisztelt aradi polgártársak, gondolkoztak-e önök már azon, hogy ki germanizál? De hisz Aradnak van már két német lapja, miért ne volna tehát német színészete is, ez a kettő oly szépen megfér együtt. S a magyar? az koplalhat vagy éhen veszhet — mondják bizony nagyon sokan. Menjünk tehát arra az aradi féle más nyelvű szini előadásra, ha még kapunk helyet. Agustich I. Pályázati felhivás a szervezendő első folyamodón királyi törvényszéki bírói és alügyészi, továbbá a járásbirói és bírói állomásokra.* 3460. A folyó évi 31., 32. és 33. törvényczikkeknek, továbbá a királyi minisztérium folyó évi július 10-én kelt rendeletének értelmében szervezendő budai, pesti és pestvidéki első folyamodású királyi törvényszékhez a bírák 2000 forint évi fizetéssel és 400 forint évi lakbérrel, az alügyészek 1500 forint évi fizetéssel, 300 frt lakpénzzel és 300 frt tiszti pótlékkal, továbbá a budai, ó-budai, pest-belvárosi, pest-lipótvárosi, pest-terézvárosi, pest-józsefvárosi és a kihágások elítélésével megbízott pesti járásbíróságokhoz a járásbírák 2000 forint évi fizetéssel és 400 forint évi lakpénzzel, végre az albírák 1500 forint évi fizetéssel és 300 forint évi lakpénzzel fognak kineveztetni. Továbbá: Abrudbányán, Alsó-Kubinban, Aradon, Aranyos-Maróthon,Baján,B.-Gyarmaton, B.-Gyulán, Belényesen, Beregszászon, Beszterczén, Beszterczebányán, Boros-Jenőn, Brassóban, Csáktornyán , Csik,Szereden, Debreczenben, Décsen, Déván, Egerben, Eperjesen, Esztergomban, Fogarason, Gy.-Sz.-Miklóson, Gyöngyösön, Győrött, Gy.-Fehérvártt, Hajdú-Böszörményben, Hátszegen, Hód-M.-Vásárhelyen, Ipolyságon, Kalocsán, Kaposvárott, Karczagon, Kassán, Kecskeméten, Kézdi-Vásárhelyen, Kolozsvárott, Komáromban, Körös-Bányán, Liptó-Szent-Miklóson, Lőcsén, Lugoson, M.-Óvárott, Makón, Máramaros-Szigetben, Maros-Vásárhelyen, Medgyesen, Miskolczon, N.-Bányán, N.-Becskereken, N.-Enyeden, N.-Kanizsán, N.-Károlyban, N.-Kikindán, N.Szebenben, N.-Szombatban, N.-Szőllősön, N.Váradon, Naszódon, Nyíregyházán, Nyitrán, Oravicza-Bányán, Pápán, Pécsett, Pozsonyban, Rimaszombatban, S.-A Ilajhelyen, Segesvárott, Selmecz-Bányán, Sepsi-Szt.-Györgyön, Sopronban, Szabadkán, Szamos-Ujvárott, Szatmár- Németiben, Szegeden, Szegszárdon, Székely- Udvarhelyt, Székes-Fehérváron, Szeliczbe, Szt.Gotthárdon , Szilágy-Somlyón , Szolnokon , Szombathelyen, Temesvárott, Tordán, Tornán, Trencsinben, Turócz Szent-Mártonban, Újvidéken, Ungvárott, Verseczen, Veszprémben, Zala- Egerszegen, Zilahon, Zomborban és Zsolnán szervezendő királyi törvényszékekhez a bírák 1500 ft évi fizetéssel és 200 ft évi lakpénzzel; az alügyészek 1000 frt évi fizetéssel, 200 frt évi lakpénzzel és 300 ft évi tisztipótlékkal; végre: az Abádszalókon, Abrudbányán, Adonyban, Algyógyon, Almáson, A.-Járán, A.-Kubinban, A.-Lendván, A.-Rakón, Alsó-Vereczkán, Apatinban, Aradon, Aranyos-Maróton, Baánban, Baján, Balázsfalván, Balassa-Gyarmaton, Balaton-Füreden, Bánfi-Hunyadon, Baróton,Bártfán, Battonyán, Bazinban, Békésen, Békés-Csabán, Békés-Gyulán, Belényesen, Beregszászon, Berettyó-Ujfaluban, Beszterczében, Beszterczebányán, Betlenben, Bicsén, Biléten, Bokrányban, Bolkácson, Bonyhádon,Boros-Jenőn, Brassóban, Breznó Bányán, Buziáson, Csáczán, Csáktanyán, Csáton, Csik-Szent-Mártonban, Csíkszeredán, Csongrádon, Csornán, Csurgón, Czegléden, Dárdán, Debreczenben, Décsen, Derecskén, Dettán, Déván, Devecserben, Dicső-Szentmártonban, Duna-Földváron, Dunavecsén, Edelényben, Egerben, Elesden, Enyingen, Eperjesen, Erdődön, Érsekújvárott, Erzsébetvárosban, Esztergomban, Etéden, Facséton, Fehér-Gyarmaton, Félegyházán, Felső-Őrben, Felső-Pulyán, Felső-Vissón, Felvinczen, Fogarasban, Füleken, Galantán, Galgóczon, Gálszécsen, Giralton, Gödöllőn, Göllniczbányán, Gyergyó-Szentmiklóson, Gyöngyösön, Gyünkön, Győrött, Gyula-Fehérvárott, Hadházon, Hajdú-Böszörményben, Halmiban, Hátszegen, Hatvanban, Hevesen, Hidalmáson, Hódságon, Hódmező-Vásárhelyen, Nomonnán, Hosszufaluban, Hladeken, Huszton, Jászapátiban, Jászberényben, Igalon, Iglón, Mosván, Illaván, Ipolyságon, Kalocsán, Kapos*) Jellemző, hogy a hivatalos lap e fontos pályázati felhívást a hirdetési melléklet 11-dik oldalába az árlejtések és csődök közé szúrva mintegy eldugva adja, nehogy valaki észre vegye s hiában alkalmatlankodjék a minisztériumnál, mert hisz oda alkalmasint úgy sem fognak bejutni, ha csak nem azok, kik arról fognak bizonyítványt hozni, hogy igen jók kortesek. várott, Kapuváron, Karczagon, Kassán, Kászonyban, Kecskeméten, Késmárkon, Keszthelyen, Kézdi-Vásárhelyen, Királyhelmeczen, Kis-Czellben, Kis-Halason, Kis-Jenőben, Kis- Kőrösön, Kis-Mártonban, Kis-Szebenben, Kisújszálláson , Kisvárdán , Kolosban , Kolozsvárott, Komálomban, Korponán, Kovásznán, Kőhalomban, Körmenden, Körmöczbányán, Körösbányán, Kőszegen, Kulán, Kun-Szent-Mártonban, Kun-Szent-Miklóson, Lengyeltótiban, Letenyén, Léván, Lippán, Liptó-Szent-Miklóson, Losonczon, Lőcsén, Lublón, Lugoson, Magyar- Csékén, Magyar-Láposon, Magyar- Óvárott, Makón, Malaczkán, Marczaliban, Margiton, Marmaros-Szigeten, Maros-Illyén,Marosludason, Marosújvárott, Marosvásárhelyen, Mátészalkán, Medgyesen, Mezőbándon, Mező-Kövesden, Mezőtúron, Miaván, Miskolczon, Mocson, Módoson, Mohácson, Monorban, Munkácson, Muraszombaton, Muzslán, Nagy-Atádon, Nagy-Bányán, N.Becskereken, Nagybereznán, Nagy-Buttvinban, Nagy-Enyeden, Nagy-Halmágyon, N.-Igmándon, Nagy-Kállóban, Nagy-Kanizsán, Nagy-Kaposban, Nagy-Károlyban, Nagy-Kátán, Nagy-Kikindán, Nagy-Kőrösben, Nagylakon, Nagy-Mártonban, Nagy-Mihályon, Nagylőcsén, Nagysinken, Nagysomkuton, Nagy-Szalontán, Nagyszebenben , Nagy-Szentmiklóson, Nagy-Szombatban, Nagy-Szőllősün, Nagy-Tapolcsányon, Nagyváradon, Námésztön, Nánáson, Naszódon, Németújvárott, Nézsideren, Nyárád-Szeredán, Nyírbátorban, Nyíregyházán,, Nyitrán, Nyitra- Zsámbokréten, Ó Becsén, Ócsán, Ó-Radnán, Oraviczabányán, Orosházán, Ökörmezőn, Pakson, Palánkon, Pánczéleceben, Pápán, Pécsett, Pécskán, Pécsváradon, Perbetén, Péterváradon, Pozsonyban, Privigyén, Puchón, Pujon, Püspökladányban, Ráczkevén, Radnán, Békáson, Rimaszécsen, Rimaszombatban, Rózsahegyen, Rozsnyón, Ságon, Sárbogárdon, Sárkányban, Sárváron, Sásdon, Sátoralja-Ujhelyen, Segesvárott, Sellyén, Selmeczbányán, Sepsi-Szt-Györgyön, Siklóson, Sírokon, Somomén, Sopronban, Sümegen, Svidnikban, Szabadkán, Szakolczán, Szamosújvárott, Szántón, Szarvason, Szászkabányán, Szászrégenben, Szászsebesen, Szászvárosban, Szatmár-Németiben, Széchényben, Szegeden, Szeghalmon, Szegszárdon, Széken, Székelyhidon, Szék-Kereszturon, Székely-Udvarhelyt, Székes-Fehérvárott, Szelistyén, Szeniczen Szt.-Endrén, Szentesen, Szt.-Gotthárdon, Szt- Lürinczen, Szt.-Mártonban, Szt.-Péteren, Szepes Szombathelyen, Szepes - Váralján, Szepsiben , Szerdahelyen, (II.-Szeben mellett) Szerdahelyen, (Pozsony mellett) , Szerencsen , Szigetvárott, Szikszón , Szilágy - Csehen, Szilágy-Somlyón, Szinyér Váralján, Szirákon, Szoboszlón, Szobránczon, Szolnokon, Szombathelyen, Stropkón, Tabon, Tamásiban, Tapolczán, Tasnádon, Tatában, Técsön, Tekén, Temesvárott, Tenkén, Téten, Tokajban, Topánfalván, Topolyán, Tordán, Tornán, Tornaalján, Törökbecsén, Török- Kanizsán, Trencsénben , Trsztenán , Turócz- Szentmártonban, Új-Aradon, Újegyházban, Újvidéken, Ungvárott, Vaálon, Váczott, Vág-Beszterczén, Vág-Ujhelyen, Vajda-Hunyadon, Vámos-Mikolán, Varannón, Vaskohn, Vasvárott, Verebélyen, Verseczen, Veszprémben, Világoson, Vingán, Zalaegerszegen, Zentán, Zernyesten, Zilahon, Zirczen, Znia-Váralján, Zólyomban, Zomborban, Zsadányon, Zsolnán és Zsombolyán szervezendő járásbíróságokhoz a járásbirák 1500 frt évi fizetéssel és 200 frt évi lakpénzzel, az albirák pedig évi 1000 frt fizetéssel és évi 200. frt lakpénzzel fognak kineveztetni. Felszólíttatnak ennélfogva mindazok, akik a nevezett állomásokra magukat kineveztetni kívánják, hogy pályázati folyamodványaikat a törvény által előszabott bélyegekkel ellátva, i. é. szept. végéig az igazságügyminisztériumhoz nyújtsák be. Azoknak, akik több helyre vagy különböző hivatalért folyamodnak, folyamodványaikat másolatban annyi példányban kell benyújtaniuk, ahány helyre vagy hivatalba kérik kineveztetetésüket. Azoknak pedig, akik törvényszéki elnöki vagy királyi ügyészi hivatalért már folyamodtak, de ki nem neveztetvén, a jelen felhívásban megjelölt hivatalokra is akarnak pályázni, melléklet nélkül benyújtandó újabb pályázati folyamodványukra kell hivatkozniok. A pályázók a bírói, illetőleg az ügyészi hivatalra viselésére való képesítettségüket és jogi képzettségüket az 1869. 4. t. ez. 6. és 7. §-sal, illetőleg a f. évi 33. t. ez. 15. §-sa értelmében hiteles bizonyítványokkal tartoznak kimutatni. Közhivatalokban töltött szolgálatokról szóló bizonyítványaik és okmányaik szintén előterjesztendők. A pályázók adják elő azon rokonsági viszonyt, melyben azon törvényhatóság bírói tisztviselőivel állanak, a melynek területén szervezendő bíróságnál kérik alkalmaztatásukat, s a mely rokonsági viszony a törvény értelmében szolgálati akadályt képez. Végre, ha a pályázók némelyike az 1869. 4. t. ez. 26. §-ának kedvezményét kéri magára alkalmazni, világosan és részletesen adja elő azon körülményeket és indokokat, melyekre ezen kérelmét alapítja. Kelt Pesten, 1871. augusztus 30. A kir. igazságügy minisztérium. Az igazság érdekében 500 arany/’) Irta Ur. HERMANN ADOLF, egyetemi magántanár s a pesti izr. kórház főorvosa. „A tényeket tagadni nem lehet !“ Györfy Gyula. 1. Néhány hónapja már, hogy napilapjaink telyék Dal Cin asszony legjobb sikerrel véghezvitt műtételeinek híveivel és ezekkel szemben, mint orvos kötelességemül ismerem, hogy a dolog végére járjak. A tudomány embere, úgy hiszem, legjobban teljesíti kötelességét mind a tudomány irányában, melyet képvisel, mind azon ország irányában, melyet hazájának vallani szerencsés, ha a mondottakról magának saját szemeivel szerez meggyőződést, és ha a minden oldalról kürtöll *) Jelen czikk a„Hon“ és „Pesti Napló“ által visszautasittatott. Mi, daczára azon tiszteletnek, melylyel Györffy Gy. barátunk iránt viseltetünk, igazságosnak találtuk ezt közölni a tudomány és az igazság kiderítése érdekében. Mert valamint igaz egyrészről, hogy nagy szolgálatot teszünk a szenvedő emberiségnek az állítások a valónak megfelelnek, a közönségnek azt mondja, hogy törekedjék a nyújtott alkalmat megragadni s baján segíteni, még azon esetre is, ha egy egyszerű paraszt asszony az, ki a segélyt nyújtja. A betegek nem lehetnek tekintettel arra, hogy kik segítik, hanem hogy mit segítenek rajta. Ellenkező esetben azonban, ha a szerencsés gyógyításoknak kürtött esetek csupán képzelődésen és ámításon alapulnak, a szakember kötelessége a valónak tartott alaptalan állításokat, ámításokat declarálni és polgártársait inteni, hogy a rajzok netán elkövethető zsebmetszéstől óvakodjanak. Mielőtt Magyarországból az első zarándokolások Vittorioba megkezdődtek, néhány beteget, kik az újságok nyomán a paraszt asszony tündérujjaitól várták a régen hiába keresett és itthon nem talált segélyt, meglátogattam, hogy visszajövetelükkor az eredményről meggyőződhessem, laikus módjára az újságok szavaiban megnyugodni nem akarván. Tudományunkban a hosszabb időn át fennálló önkényes ficamok helyreállítása a lehetlenségek országába tartozik, de ezt mi nemcsak állítjuk, de bizonyítjuk is, mint és hol van a kivihetlenség oka. Ne higgye senki, hogy ilyféle nyomorékokon segíteni és azokat a társadalomnak visszaadni az orvosok nem fáradoztak, de fájdalom, mindeddig hasztalan. A feladat megoldása azonban, hogyaz önkényes ficamban szenvedő egyének sántaságuktól megszabadíttassanak, és úgy a lehetlenségek közé tartozik, mint a mennyiségtan azon tétele: a kört négyszöggé alakítani. Időről-időre egyesek újonnan foglalkoznak ezen nagy horderejű kérdés megoldásával, de sok fáradság és tanulmányozás után csak azt kell bevallaniuk, hogy a feladatot tisztába hozni képtelenek. Hogy ilyféle eredményekkel szemben a Dal Cin által véghez vitt műtétek százszoros érdeket gerjesztenek, minden józan gondolkozású ember természetesnek fogja találni, de természetesnek azt is, hogy az orvos csak akkor fog hinni a sikerben, azaz a nyomorékok meggyógyításában, ha azokról elfogulatlanul meg van győződve. Az isteni kinyilatkoztatásban azért tartozunk hinni, mert a szent bibliában meg van írva, de valamely sánta ember meggyógyításában nem hiszünk pusztán azért, mert egy országos képviselő azt erőnek erejével hirdeti, vagy ha a Gazetta di Venezia kimutatásain kívül egyébről magunknak bizonyságot szerezni nem tudunk. A természettudományokban a hitnek segítségével nem megyünk semmire, itt mindent saját szemével látni és saját kezével fogni kell, másként az előmenetel, a haladás lehetlen. És épp ez okból megnéztem néhányat, mielőtt kimentek. Határozottsággal állítottam, hogy ezeken segíteni nem lehet, és azért kiváncsi is voltam, mily eredménynyel jövendenek haza. Ha igazán meggyógyulva lennének, magam kimentem volna Vittorioba, hogy a műfogásokat magamnak elsajátítsam, ezeket saját szemeimmel láthassam, és ha valami különösek, kellőleg gyakorolhassam is. De fájdalom, akiket én láttam, azok mind sántítanak, sőt egy atya állítása szerint, gyermeke jobban sántít, mint azon időtájban, amidőn ezt kivitte volt. Én Györfy Gyula országos képviselő úr napilapjainkhoz intézett első leveléből, mely a sikerült kúra első benyomását a szerető atyára ecseteli, tisztán kiolvashattam, hogy a Kis Zoltán meggyógyulva nincs és sántít, és midőn a „Ilon“ múlt csütörtöki számát, mely Györfy Gyula úr felszólalását Poór ellenében tartalmazza, megolvastam, hasonló következtetést vontam magamnak, különben a köztiszteletben részesülő képviselő úr, ha takargatva is, maga is bevallja, miszerint szeretett fia teljesen meggyógyítva nincs, és jelenleg még sántít, másként nem tudnám magamnak megfejteni, hogy Gy. ur miért mondja egyebek közt is: „de ezt nélküle is (t. i. Poór nélkül) jól tudtam, miután Dalvin utasítása szerint a gyermek folytatólagos gyógyítása még utólagosan is két-három hónapot fog igénybe venni. Ami helyesen megvan gyógyítva, ott kezelésre többé — szükség nincs. Tehát jól vigyázva, Gyur fiát meggyógyítva még nem látja, de ezt a jövő hónapoktól várja, és ő hiszi is, mert — Dalvin mondta, — egyéb bizonyítéka — nincs. Egészen pathetice és hősiesen mondja. Gy. ur: „De a tényeket tagadni nem lehet“, és mivel épen az utolsó szavaktól át vagyok hatva, mivel épen a tények, de nem a szavak előtt meg kell hajolni mindenkinek, a tények terére követem Gy. urat és azon nevekre hivatkozandóm,melyeket ő maga idéz,és melyeknél ő maga állítja, hogy Dal Cin asszony kezelése folytán, az illetők teljesen meggyógyultak. „Azután ha az én fiam gyógyításának eredménye kétes önök előtt, akkor ne szóljunk erről. Poór orvos urat is figyelmeztettem, hogy nézze meg Giming Mária kisasszonyt Pesten, Loóg Imre gyógyszerész leányát Gödöllőn és másokat, kik teljesen elvesztették a sántaságot Dal Cin kezelése alatt,“ Így folytatja Gyur polémiáját. Nem mertem szemeimnek hinni, nem biztam többé tehetségemben, hogy tudjak még olvasni. Ismételve szavaltam magamnak az imént idézett sorokat,újonnan és újonnan elolvastam,hogy meggyőződjem, vájjon nem csalódom-e? mert én egy nappal előbb hogy a „Hon“ csütörtöki számát kezemhez vettem, az igazság érdekében kirándultam Loóg Imre gyógyszerész úr leánykáját megtekintendő. Az esetlegesség úgy akarta, hogy a leánykát hajlékában nem találtam, de amint tudtomra adatott, hogy anyjával a királyi parkban mulat, oda siettem. Amint a kert kapuját átléptem, egy nő, kinek társaságában voltam, hogy ne hazudjam, legalább is egy olyan távolságra, mely 200—300 lépésnek megfelel, kiált, ott kell lenni a keresett leánykának, mert látok a gyerekek tömegében egyet, ki sántít. Úgy hiszem, az eléggé bizonyítja, miszerint ajánlgatás által, ha Dalvin asszony képes a szenvedőkön segíteni, úgy igaz másrészről az is, hogy ártunk a szegény emberiségnek, ha hiában költekeztetjük. Egyébiránt itt nem elméletről, hanem tényekről lévén szó, reméljük, hogy az igazság kiderülése nem fog sokáig késni. Szerk. Loóg Imre gyógyszerész gyermeke — fájdalom — meggyógyítva nincs, miszerint ez a szó értelmében, nem hogy roszul menne, hanem valóságban sántít. És ilyen tényre hivatkozik. Gy. ur, melyet tagadni csak azért nem szabadna, mert a „Gazetta di Veneczia“ ezt hasábjaiban mint valót, mint igazat közölte, mert Gy. ur ezt a „Ilon“ tározójában ismétli. Ilyféle tények előtt az igazság embere nem hajlik meg, ezeket egyszerűen tagadom, és aki szavaim valóságáról meg akar győződni, az ne sajnálja a fáradságot Gödöllőre utazni, hogy az igazság alaptalan állítások nyomán csorbát ne szenvedjen. Győződjenek meg minél többen a dolgok mikénti állásáról ! A Loóg-féle leány állapotának kutatásánál csak azon egy körülmény esett mindig nehezemre, hogy előbbi mivoltáról tudomásom nincs, és így csak töredékesen fogom az esetet közölhetni, mert én ily konok, meggyógyíthatlan baj ellenében a legcsekélyebb javulást is nyereségnek tartom, beelégedtem volna, ha Loóg Ilonkán teljes meggyógyítás helyében, mint ezt Gyur minden alap nélkül állítja, kevesebb sántítást fellelhettem volna. E tekintetben a szerencse kedvezett kívánságomnak, találkoztam barátom Verebélyi László egyetemi m. tanár úrral, ki a gyermeket az átalános ámítás idejének beköszönése előtt kezelte volt, nekem beszélt, hogy múlt évben segélynyújtásért megkéretett, és a rövidülés kiegyenlítésére mely 3/4 heveknyi volt, maga elment Lipp czipészhez, amikor a leányka is velesántitva oda gyalogolt. Sok oldalról az volt elhíresztelve, hogy a Loóg-féle leány Vittorioba menetele előtt mankóval járni kénytelenült. Barátom Verebélyi szavaiban kételkedni nem volt okom, de az igazság érdekében a gyermek anyjával következő párbeszédet kezdettem. Ön Dal-Cianál volt Vittorioban ? „Igen.“ Mankón járt gyermeke ? „Nem, soha.“ Mióta sántított az ön gyermeke ? „Midőn gyermekem, ki jelenleg négy éves, 15 hónapos volt és járni kezdett, illetőleg az első lépést tette, azonnal észrevettük, férjem és én, hogy leányunk sánta.“ Lábán a gyermek beteg volt-e? „Soha.“ Fájdalmakat nem szenvedt a gyerek? „Nem, soha nem.“ Gyógyittatta gyermekét orvosok által, és mit mondtak ? „Persze gyógyittattam, de eredményt nem láttam. Bármit is tettem volna, csak gyermekem ne sántítana. Feltűnő volt a gyermek hibája? „Hogyne, mindenik a legelső pillanatra ráismert, hogy gyermekem biczeg, sánta.“ Mikor ment ki Olaszországba ? „Július elején.“ Dal Cin asszony mütüdte a leányt ? „Igen.“ Soká tartott a műtét ? „Nem, egy perczig.“ Mit csinált a műtőnő ? „Megrántotta a lábát és a két láb közötti különbség ki volt egyenlítve.“ Látta ön, hogy ki voltak egyenlítve a végtagok és mi történt a műtét után ? „Saját szemeimmel láttam, mondta Dal Cin is, hogy a műtét a legszerencsésebben sikerült és a lapok is közölték a szerencsés sikert. A műtét után kötést kapott a gyermek és ágyba fektettetett, melyben hat napig mozdulatlanul kellett maradnia.“ A hat nap eltelte után felkelt a gyermek ? „Dehogy, még további nyolcz napig a pamlagon kellett hevernie és csak ezután lett megengedve a felkelés, amikor is óvatosan körül járhatott a leányka.“ Nem sántított a gyermek semmit? „De igen, én gondoltam, hogy a kötés akadályozza a gyermeket, mi az óvatos lassú menést biczegővé, sántítóvá tette.“ Mikor tért vissza Olaszországból? „Pár hete.“ Hiszi-e, hogy a gyermek jelenleg nem sántít és hogy lába nem rövidebb ? „Dehogy hiszem, hisz most is biczeg, sántít, mert a kötés most is rajta van, a lábnak egyenlőnek kell lenni, mert a műtét előtt magasabb talpú czipőt viselt, melyet jelenleg nem veszek igénybe, különben a sántítás teljesen el fog múlni még további két hónapon át történő folytatólagos kezelés folytán, úgy mondta Dalvin és Bókay tanár is biztatott, ki a gyermeket hazajövetelünk alkalmával látta és vizsgálta.“ Megengedi, hogy a lánykát tüzetesebben megvizsgáljam ? „A legszívesebben, kiváncsi vagyok, mit fogna gyermekemhez mondani.“ Midőn a leánykát meztelen és kötés nélkül az asztalra lefektettem és a vizsgáláshoz akartam fogni, azonnal feltűnt, hogy a bal végtag rövidebb és pedig V/2—2 centiméterrel, mely Verebély barátom által jelzett, s/4 hüvelyknek megfelel. Kérdeztem a szülőktől, vájjon nem látják-e hogy a bal láb most is rövidebb ? Úgy tetszett, mintha megszégyenítve vallják az igazat, de a feltűnő tényt nem tagadhatták. Tapogattam a csipizületet és a legkönnyebben meggyőződhettem, hogy az izfejecs a vápán kivül van, amely tényről a szülőket azonnal értesítettem. „Tehát nincs visszahelyezve az ízület ?“ Hisz Dal-Cin és Heinrich doctor úr mondta, hogy szerencsésen sikerült a ficam visszahelyezése és a láb rövidülése ki van egyenlítve. Miután a baj állásáról kellő tudomást szereztem magamnak, és még azt is észlelhettem, hogy a beteg végtagot minden irányban egészen szabadon mozgathattam, biztattam a szülőket, hogy tetszésük szerint azonnal ki fogom egyenlíteni a rövidülést, ami megtörténvén, bámulva nézték az eredményt. Kérdeztem, vájjon úgy volt-e a láb Olaszországban is ? „Épp úgy volt.“ De mily nagy volt a szülők bámulása, amint az előbbi rövidülés rögtön ismét beállott, ahogy a végtag levonását abbahagytam. De a csoda megfejtését is kezdtem egyúttal, mutattam a szülőknek, „szemmel és kézzel foghatólag,“ hogy a rövidülés kiegyenlítése csak látszólagos, amennyiben a végtagt maga hosszabbá nem tétethetik, és ha levonatás alkalmakor látják is, hogy a végtagok talpai egy síkba esnek, ez csak ily módon történik, hogy a rövid végtaggal együttesen a baloldali medenczecsont is levonatig. A térdek, a bokák, a talpak ugyan egy vonalba esnek, de ezek rendellenessége helyében a medenczecsontok állanak rézsúton. Amint a kéz ereje enged, a medencze ismét felcsúszik, és az előbbi rövidülés jelenkezik. Most csak még egyet gyógyszerész asszony! A jelenleg mutatkozó rövidülés olyan-e, mint az, melyet észrevettek, midőn a gyermeken még műtét nem hajtatott végre ? „Tökéletes az.“ A szülők látták meglepetésemet és viszont egy kérdést intéztek hozzám, azt akarván tőlem tudni, vájjon nem hiszem-e hogy két hó nalva a gyermek teljesen jó lehet és többé nem fog sántítani ? Nem tartozom azok közé, kik az igazságot csak úgy mellékutakon gyengéden mondják meg, tapasztalván, hogy a laikus az ily nem egyenesen kimondott választ rendesen félre szokta érteni, még akkor is, ha e laikus a magasabb osztályúak sorába tartozik, és azért határozottsággal nyilatkoztam, hogy e gyermek meggyógyulását lehetlennek tartom, valamint lehetlennek azt is, hogy a leányka valaha sántán ne járjon. Honnan következtethette volna Gy ur hogy Poór tanár úr szavai: „elismerte, hogy gyermekem lábának javulását és meghosszabbodását kétségbe vonni nem lehet és szívből kívánta, hogy az ily szépen megkezdett siker szerencsésen legyen befejezve,“ a teljes meggyógyulást jelzik, ha ő maga mindjárt egy hazámban Poór tanár úrról folytatólag így szól: Igaz, hogy tett tudományos megjegyzéseket is, melyekből azon következtetést merítette, hogy a siker még nem tökéletes és a gyógyítás még teljesen befejezve nincs. Tehát Poór tanár úr Györfy úrnak megmondta volt, hogy gyermeke sántít és hogy meggyógyulva nincs, csak hogy gyengédebben, és ezt a képviselő úr is vallja, midőn hozzá teszi ,de ezt nélküle is tudtam.“Mellékesen legyen itt mondva, hogy a tudomány érdekében az ily gyengédséget helyén nem találom, mert az értelmetlen laikus részéről fegyver gyanánt felhasználtatik érvek helyében. A tudományt pelengérre mintegy szándékosan tétetni nem szabad. Kiki szóljon, amint gondolkozik, és a mint a tudomány szabályai ezt követelik.) Hogy valamikép a Longféle leány meggyógyitása tekintetében kételyek újonnan ne támadjanak és kutatásom eredményét röviden összefoglaljam, a szülőkkel a vallomást recapituláltam, mely következő: A gyermek sántított a műtét előtt valamint most a műtét után is, de reményük, hogy két hó múlva gyermekek meg fog gyógyulni. (Szívből kívánom, hogy e remény valósuljon.) A t. olvasó tán hosszúnak fogja találni, hogy ily soká az állítólagos meggyógyított Loóg Ilonkánál időztem, de az igazság érdekében ezt tenni kénytelenültem, mert hogy Györfy Zoltán sántít, ezt elfogult édesatyja is átlátja, de a Loóg-féle leányról Györfy Gyula úr másként nyilatkozik, és fent szóval, hangosan kiáltja, hogy teljesen elvesztette sántaságát Dal-Cin kezelése alatt, mit azonban saját tapasztalásom alapján merően tagadok. Sajnálom szívem mélyéből, hogy Györfy állításai a valónak meg nem felelnek; a nyomorékok érdekében sajnálom, hogy a tudomány, midőn az illetők a sokszor ismételt két hó eltelte után kijózanodnak, ismét fényes diadalt aratand: sajnálom végül, hogy annyi szülőt szép reményétől e soraim által talán megfosztottam; de az igazság érdekében szólok melyet elhallgatni félrevezetett polgártársaim irányában legnagyobb mulasztásnak, véteknek, bűnnek tartok, és a szakember ilyenkori hallgatagságát a haza anyagi érdekeinek szándékos sértésével azonosnak kell nyilatkoztatnom, melyet komolyabb ember, ha annak elhárítása hatalmában áll, nem szabad hogy tűrjön. Tudtommal. Györfy urat nem láttam soha, valamint beteg gyerekét sem, de amennyiben a már több ízben megpendített tárcza czikke velem megismerteti, nem adhatom magamat azon reménynek, hogy sikerült legyen őt kellő mértékben meggyőzni és azért nem az ő, hanem ámított polgártársaink érdekében következő ajánlatot teszek. Ön teljesen gyógyultnak tartja a gödöllői gyógyszerész leányát, én nem. Tévedhetek én, fogná tán mondani, de tévedhet ön is. Bízzuk tehát mindketten az ítélet mondását tíz tagú bizottmányra. Választhat önöt elismert, derék szellemű férfit, míg én is ötöt fogok magamnak kiszemelni, és ha csak egy is e tíz közül azt találja mondani, hogy Loóg Ilonka nem biczeg, nem sántít, teljesen jól jár, 500, azaz ötszáz aranyat ajándékozom a pesti szegények javára. Azon esetre azonban, ha mind a tíz bizottmányi tag Loóg Ilonkát sántának mondja: Ön ajándékozzék 500 aranyat a nagyváradi szegények számára. A kiállításának valóságától annyira át van hatva, mint ön, ily ajánlatot el kell hogy fogadjon; ha pedig nem, velem és a világgal azt tudatja, hogy a szenvedő emberiség és az igazság érdekében phrasisoknál egyebet tenni nem akar, illetőleg nem tud. Ha csupán Győrffy úr ellenében akarnék cáfolatot írni, czikkemet már itt is bevégeztettem volna, de szívemen feküsznek a közönség java és az igazság érdeke, el nem mulaszthatom mindazon egyének névszerinti felsorolását, kikről a lapok szintén közölték, miszerint sántaságukat Dal Cin kezelése alatt teljesen elveszítették. „Egy gödöllői kirándulás, egy néhány levél megírása az igazság és a közjó érdekében nem oly nagy dolog“. Az országos képviselő ama kis fáradságot vehetne magának, mindezeket meglátogatni, a mint én ezt valóságban meg is tettem, és meg vagyok győződve, hogy fanatismusa engedni fog és lévai- MAGYAR ÚJSÁG, 1871. SZEPTEMBER 1.