Magyar Ujság, 1871. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1871-09-26 / 220. szám

nem mindenki mondja, hogy nagyon fontos do­logról van szó, másként nem is tartanának ülést oly rendkívüli időben t. i. vasárnap és este! hiszen csak nem komédiánsok a képvise­lők ! Egy jó barátom pláne azt sejti, hogy va­lami függetlenségi nyilatkozatról van szó. Isten tudja mily érdekes dolgokat beszélt volna még nekem az a jó öreg úr, ha abban a perczben az elnök meg nem szólal, megértetvén az editoriummal, miszerint az ülésnek egyedüli czélja a kölcsön­törvény harmadik felolvasása. — Hát mégis csak komédia! — mormogá az öreg ur s indult kifelé s utána az egész kö­zönség. Bizony csak komédia az egész! Talján Náczi. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése. Szept. 24. d. u. 0 órakor. Elnök: Somsich Pál. Jegyzők Széll K, Parcsetics, Mihályi és Jámbor. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Papp József törvényjavaslatot terjeszt be a háznak, mely szerint Kövárvidékén egy kir. törvényszék fölállítása iránt a minisztérium föl­­hatalmaztatik. Ki fog nyomatni és a képviselők közt ki­osztatni. Horn Ede. Egy interpellációt vagyok sze­rencsés az igazságügyminiszter úrhoz intézni és annak indokolása helyett csak a tényállást fogom előadni. A tényállás pedig, mely az interpelatiót okozza, következő: Két évve ezelőtt történt, hogy egy bosniai kereske­dő itt bepereltetett három váltóért, me­lyeket annak idején nem fizetett. A tárgya­lásra kitűzött napon sem jelenvén meg, az itteni váltótörvényszék által elítéltetett. Az ítélet leküldetett a magyar osztrák consu­­latushoz Bosniába és a vádlott vagyis az el­ítélt egy ürügy alatt, — az egész ürügy az volt, hogy ő a kiállítót ismeri, de forgatót nem — megtagadta a fizetést. Azt kívánták tőle, hogy hajtsa végre az ítéletet, de erre az mondatott, hogy ez lehetetlen, mivel Magyar és Törökor­szág közt nem létezik olyan szerződés, vagy az ilyen szerződésen alapuló viszonyosság, mely megengedné, hogy az itt kimondott ítélet a consulatus által végrehajtassák. Az illető kereskedő azt hiszi, s nagyon jogo­sultan , hogy ez, ha a dolog így áll, nagy ká­rára van a Magyar és a Törökország közti ke­reskedelemnek , mert a mai világban nem lehet semmiképen a kereskedelmet mindig készpénz­zel űzni, hanem váltót kell elfogadni, s ha a ma­gyarországi kereskedőnek nincs semmi biztosí­téka arról, hogy a váltó meg fog fizettetni, ak­kor nekünk úgyszólván, semmi kereskedelmünk nem lehet többé Törökországgal. Hozzá­teszik az illetők még azt is, hogy da­czára annak, hogy ily szerződés talán nem lé­tezik, mégis sokszor történt diplomatikai inter­­ventió útján vagy máskép, hogy az ily ítéletek mégis végrehajtottak. Részemről szintén osztozom azon vélemény­ben, hogy nagy kárára volna a magyar keres­kedelemnek, ha a felől nem gondoskodnánk, s hogy olyan időben, mikor Siámmal, Chinával és Japánnal kötünk kereskedelmi szerződéseket, s Magyarországnak kereskedelmét ez országok­kal mindenkép kifejleszteni törekedünk. Igaz­ságos és nagyon szükséges volna a felől is gon­doskodni, hogy kereskedelmünk Törökország­gal egészen biztosítva legyen. (Helyesli.) E czélból bátor vagyok a következő inter­pellate intézni a tiszt, igazságügy miniszter úrhoz ,olvassa az interpellate. Először: van-e tudomása arról, hogy a Tö­rökországban működő magyar-osztrák consula­tus végrehajthatatlanoknak mondja a török alattvalók ellen honi törvényhatóságaink által magyar polgárok érdekében hozott ítéleteket. Másodszor ha van, szándékozik-e szerződés útján vagy máskép véget vetni e helyzetnek, mely Magyarország és Törökország közti ke­reskedelemnek kifejlődését nagyon nehezíti ? Elnök: Az illető miniszter úrnak ki fog adatni. Szontagh Pál (göm.) beadja Torna- és Abaujmegye több bányavárosának kérvényét, melyben Rozsnyón egy bányabiróság felállí­tását kérik. — A kérvényi bizottsághoz uta­­sittatik, Váltunk lefelé a hajóra, hogy fáradt lábaink­nak e terített asztalok mellett megadjuk a kellő pihenést, kiszáradt torkainknak pedig a­­ bor­kenőcsöt. III. rész. Az ebéd. Mit írhatnánk róla mást, minthogy elég jó és elég drága ebéd volt, melyet egész sor toaszt fűszerezett. Gazdag nyári eső alakjában hullott a jó kívánat a fiatal lelkű ősz tudós, Henszlman fejére, kit még e nagy dicsősége közepett sem jellemezhetne jobban semmi sem, mint az a toasztja, melyet ebéd alatt elmondott s melyet egy éber gyorsíró vendégtárs szívességéből ime itt közlünk. Vegyünk kezünkbe hosszú olvasót, s hason­lítsuk pátereit és aveit a történelem rendes so­rozatos dolgok folyamához, a credokat pedig csomó-és fénypontjaihoz: ekkor Visegrád hazánk­nak oly olvasója, melyben az Anjouk és­ Mátyás alatt két főeredőt imádkoztak le, melyen tehát történelmünk fénypontjait olvashatjuk. E ere­dők után ismét a sorozatos páterek és avekhez érünk, sóvárogva u­ megváltozott eredők után; de azért a mindennapiságot sem szabad elvét­­nünk, lenéznünk , mert: „non possumus omnes esse Cicerones, Maares“ magyarul: nem ehetjük meg mind a borsót és maronit; legjobb esetben a mindennapit parentálnunk szabad, de ezt ne tegyük akadémikus módra, mely szerint a pa­­rentáló eldődit mindig portentum és lumen mundi gyanánt szokta tekinteni sajnálkozva, hogy az elhunyt nem élhetett örökké s nem vezethetett bennünket tovább is lámpája lidércz fényénél a mocsárba; legyünk tehát igazságosak, és ne kívánjunk egyebet történészeinktől sem, mint hogy ne csak az okmányok holt betűi fölött, hanem a valóságos világító lámpa, minő a vi­segrádi emlék is, tekintetbevételével okoskod­janak , mert az emlékek vlágánál meglepjük őseinket sajátságos magánéletük mozzanatai­ban, palotában vagy kunyhóban, ingben vagy panyókában, dísztermekben vagy legtitkosabb utaikon, hová Kottannerné a reszelőt dobta, miután sikerült a koronát elcsenni, s ittperasso Ez után felolvastatván harmadszor a 30 mil­lió államkölcsönről szóló tvj­avas­lat, a többség által elfogadtatott. Más tárgy napirenden nem lévén, elnök hétfő d. e. 10 órára hirdet ülést, a jelen ülést pedig fél 7 órakor oszlatja el. A képviselőház ülése szept. 25. Elnök Somsich Pál 10 óra után nyitja meg az ülést. Jegyző Mihályi Péter. A kormány ré­széről jelen van Bittó, Pauler, Szlávy. A tegnapi ülés jegyzőkönyve hitelesittetik. Elnök bejelenti Abauj megye feliratát a megyei költségekre vonatkozólag; Hont megye feliratát az 1870. 47. t. sz. 91. §-a módosítása tárgyában; Heves megye feliratát, melyben hagyatéki tárgyalásokat közigazgatási uton­ell elintéztetni; ugyancsak Hevesmegye a megyei rendőrséget újabb törvény által kéri szabályoz­tatok Végül szintén Heves megyének feliratát, melyben Somkuton királyi törvényszéket kér felállítani. Vidacs János benyújtja a pesti kpti posta­kezelők kérvényét, melyben lakbérük mielőbbi felemeltetését, úgyszintén terhes és nagy fele­lősséggel járó hivataluk tekintetbe vételével fi­zetésük magasabb illetékbe való helyeztetését kérik. A kérvényi bizottsághoz utasittatnak. Flathy György Korponán megválasztott képviselő bemutatja megbízó levelét. (Éljenzés.) Az igazoló bizottsághoz utasíttatik. Benedek Gyula határozati javaslatot ad be, melyben az igazságügyért oda utasíttatni indít­ványozza, hogy a királyföldön és kapcsolt ré­szekben levő úrbéri viszonyokra vonatkozólag még ez ülésszak alatt terjeszszen be tvjavaslatot, s addig az e tárgyú és természetű perek, legye­nek bármily stádiumban, függesztessenek fel.— Ki fog nyomatni. Ürményi Miksa bemutatja a kérvényi bi­zottságnak sorjegyzékét, jelentvén, hogy soron kívüli kérvények is vannak. — Ki fog nyo­matni. Következik a napirenden levő tárgy: az igazságügyi póthitelről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Széll Kálmán közp.­bizottsági előadónak a tvjavaslat mellett történt rövid felszólalása után, a­­javaslat úgy általában,mint részleteiben min­den vita nélkül elfogadtatott. A holnapi ülésben harmadszor fog felolvas­tatok Ezután beadatnak a szavazatok a Györffy Gyula által indítványozott és az ipar törvényja­vaslat tárgyalására kiküldendő 15 ös bizott­ságra. Az ellenzéknek következők a jelöltjei: Chorin Ferencz, Éber Nándor, Érkövy Adolf, Fálk Miksa, Györffy Gyula, Házmán Ferencz, Helfy Ignácz, Horn Ede, Korizmics László, Mát­­tyus Arisztid, Móricz Pál, Philippovics Simon, Rannicher Jakab, Szentpály Jenő, Vidacs János. A szavazás eredménye a holnap déli 12 óra­kor tartandó ülésben fog kihirdettetni. Ez ülés napirendjére tűzetik ki a mai ülésben elfogadott tvjavaslat harmadszori felolvasása és a kérvé­nyi bizottság előadója által igen sürgősnek állí­tott két kérvény soronkívüli tárgyalása. Ülés vége d. e. 11 órakor. A második magyar jogászgyűlés A szombati ismerkedési estélylyel kezdődött, melyet Pest városa rendezett vendégei számára a redoute-ban. Második mozzanata a tegnapi teljes ülés volt. Ezt Pauler közoktatási mi­niszter, mint az állandó bizottság elnöke számos tag jelenlétében nyitotta meg rövid üdvözlő beszéddel, mire csakhamar az elnökválasztás ejtetett meg. Két jelölt volt: H­o­r­v­á­t Boldizsár és Hofmann Pál s ezek közül az első 302 szavazattal 91 ellenében választatott meg. Megelőzőleg B­o­g­­­s­i­c­h Lajos, pestvárosi h. főbíró üdvözölte a testvérfőváros törvényha­tósága nevében a jogászgyűlést. Horvát B. elfoglalva az elnöki széket köszö­netet mondott az irányában nyilvánított biza­lomért, s aztán röviden felsorolta a lefolyt év eredményeit a jogreform körében, és a második jogászgyűlés feladatát vázolta. Éljenzéssel fo­gadott beszéde után alelnökké: Gyarma­­t­h­y Sámuel,­­a marosvásárhelyi kir. tábla ügyé­sze választatott, jegyzőkké pedig Ritook Zsig­­mond, Jakabfalvay Gyula, dr. Weisz Lajos és Kricsfalusy Vilmos neveztettek ki. A napirend második tárgya az állandó bi­ciationem vicinitatis loci v. idearum megemléke­zem Börne e mondatáról „Unser Herr Gott ist der grösste Ironiker.“ De mivel épen asztalnál ültunk, szorítkozzunk őseink evésökre vonatkozó szokásaikra. Galeotus Mátyás királyt dicséri, hogy ebédnél sohasem szennyezte be ruháit, mint tették szakálszáritó udvarnagyjai; akkor­­tájban t. i. még az udvarnál is használták, mint a mai törökök, eleven villa gyanánt saját eleven ujjaikat. A kassai főoltár egyik képén a thüt­­ringiai landgraf, sz. Erzsébet férje, II. Fridrik császárt megvendégelvén tányér alakra vágott kenyérdarabot tesz elébe tányér gyanánt, és talán ily kenyértányér őse a mi szalonoskenye­­rünknek is,mindkettőről elmondhatjuk: hunczvut ki meg nem eszi tányérját. Ebből a T. P. lát­hatja, mily demokrata elem van a középkor ki­rályi szokásaiban is, s hogy így a régész is ma­radhat demokrata, kivált ha a szalonnapiritást szereti. De miután ez így van, emlékezzünk meg demokratikailag azokról is, kik e mai mu­latságunk alapkövét tették le kezök munkájá­val, és, mivel magunknak van jó dolgunk, gon­doskodjunk, hogy nekik is jusson egy kis szalo­­n a száraz kenyereikre. Grimnél gyönyörű mesét olvasunk. Valamely hatalmas király templomot építvén, önmagának akart föntartani minden dicsőséget, s azért halálbüntetés alatt minden­kit eltiltott az építkezéshez való hozzájárulástól, ekkor egy szegény, de jámbor özvegy szénát hintett azon ökrök elébe, melyek a templom kö­veit hurczolták. Ezen özvegy példáját követvén, úgy hiszem, hogy a mai mulatság felesleg jöve­delmét legjobban arra fordíthatom, ha nagyré­szét azon szorgalmatos napszámosok csekély jutalmazására használom, kik véres verítékkel roppant hőségben és porban, s gyakran ivóviz nélkül Visegrád fellegvárának felélesztésén dol­goztak. Emelem tehát poharamat, s valamint az egész haza, úgy különösen a Visegrádon alkal­mazott szorgalmas munkás népének gyarapodá­sára és jobblétére. A negyedik szakosztály (bírósági szer­vezet, polgári eljárás stb.) dr. Brode Lipót elnöklete alatt tanácskozott. Felvette dr. Kör­­nyey János indítványát, mely így hangzik: „A magyar jogászgyűlés mondja ki meggyőződése­ként : A közjegyzőségi kényszer mint jogtalan, majdnem a kivihetetlenségig czélszerűen­­ mellőzendő, azaz a honosítandó közjegyzőségi törvénybe fel ne vétessék: valamely jogügylet azért érvénytelen, mert az arróli okmányt nem a közjegyző szerkesztette és hitelesítette.“ Brode mint indítványtevő újra ajánlván ja­vaslatát az elfogadásra, utána Halmossy Endre, Manheimer László, Bogdán Lajos, Enger Tiva­dar, s mások szóltak a kérdéshez úgy hogy el­nök a délután tartandó ülésre tűzte ki a vita folytatását. A délutáni ülésben dr. Teleszky István tett következő módosítást, mely szavazattöbb­séggel el is fogadtatott. Mondja ki a jogászgyűlés, hogy a jegyzői kényszer azon értelemben, miszerint valamely jogügylet érvényessége vagy dologban jogszer­zése az okiratnak közjegyzői felvétele vagy hi­telesítésétől tétessék függővé, — mellőztessék. MAGYAR ÚJSÁG, 1871. SZEPTEMBER 26. zottság titkárának jelentése volt az egylet pénz­tárát illetőleg. — E szerint a múlt év bevétele 11,090 frt 38 kr., s kiadása 10,799 frt 43 kr. volt. Az ellenőrzés ügyében rövid vita fejlődött ki, mely számvizsgáló bizottság választásával végződött, mire az alapszabályok módosításra vonatkozó indítványok kerültek tárgyalására. Ezek nagyobbrészt változatlanul elfogadtattak, s hosszabb vitát csak a 14. szakaszhoz javasolt módosítás idézett elő, de ez is a bizottság által tett szövegezésben fogadtatott el. A tanácskozási szabályok módosítására be­adott indítványok vétetvén tárgyalás alá, kó­szább vita nélkül megszavaztattak, s ezután a szavazatszedő bizottság választatott meg Kör­­nyey, Szilágyi V., Sághy, Teleszky és Brode tagokból. Következett a tizenhat indítványnak a szak­osztályhoz való utasítása. Az 1, 2, 6, 10, 12, 13 és 14 számú indítványok az egyesült első és második szakosztályhoz, a 8, 9, 15 és 16 számú a harmadikhoz s végre a 3, 4, 5, 7 és 11 szám­i a negyedik szakosztályhoz utasittattak. Ezzel az ülés befejeztetett. Ugyanaznap délután a jogászgyülés tagjai nagy számmal mentek ki a zugligetbe, hol köz­ebéd volt rendezve tiszteletökre. Az ebéd elég kedélyes volt s a pohárköszöntéseknek csak esti hét órára lett vége. Éltették az elnököt, a nőket, Pest városát stb. s a­kiknek ez alkalom­mal még­sem jutott ki az éltetésből, azok vi­gasztalódhatnak, mert a még hátralevő dísz­­ebéd és búcsú estélyén rájuk is kerül a sor. A szakosztályok ma reggel 9 órakor kezdték meg a tárgyalásaikat az egyetem jogi tantermeiben. Sok szó, kevés beszéd, ez volt nagyobbrészt a tanácskozások jelszava, no­ha tagadhatatlan, hogy egyesek részéről szoro­san a tárgyhoz­ tartozó s jeles beszédeket is hal­lottunk. De ezek kisebbségben voltak. Az egyes üléseknek a következőkben adjuk rövid kváz­­latát. Az első és m­á­s­o­d­ik szakosztály együtte­sen kezdvén meg tárgyalásait, Hoffmann Pált választotta elnökévé. Tárgyalásra jött dr. Teleszky István nagyváradi ügyvéd indítvá­nya a törvényes örökösödés törvényhozási tár­gyában, mely szerint a jogászgyűlés által kimon­dandó legyen: 1. Hogy a törvényes örökösödés, be nem várva a magyar magánjogi törvény­­könyv megalkotását és életbe léptetését, külön törvény által ideiglenesen szabályozan­dó. 2. Hogy a törvényes örökösödés rendje, mint az örökhagyó végrendelkezését pótló, az örökhagyó átalában védelmezett akaratának le­hető érvényre emelésével, az örökség tárgyát képező vagyonok minőségének különbségeit nem tekintve, tehát örök­lött és szerzett va­gyonokra nézve egyformán határozandó meg. 3. Hogy a túlélő házastárs törvényes öröklési joga szinte szerzett és öröklött vagyonra való tekintet nélkül azon elv szerint állapítandó meg, miszerint minél távolabbi öröklésképes roko­nokkal együttesen hivatik a túlélő házastárs az öröklésre, annál nagyobb legyen az őt illető öröklési hányad. Teleszky behatóan fejtegette az indítványa mellett szóló indokokat, a­mihez a maga részé­ről Győry Elek előadó is járult. Szóltak még mellette dr. Bozóky Lajos, dr. Sághy Gyula Vajkay Károly és Wavrik Béla, ellene pedig dr. Czenthe József, Vida Lajos, Pósfay Károly. Az indítványozó zárszava után javaslata lényeg­telen módosítással elfogadta. A harmadik osztály, melynek körébe a büntetőjogi kérdések osztottak, Szentgyörgyi Imre elnöklete alatt először Boor József komáromi ügyvéd indítványát tárgyalta, mely szerint mondja ki a jogászgyű­lés, „hogy a jó igazságszolgáltatás érdeke kí­vánja, hogy az állam önálló, felelős és hatáskö­rökre nézve utasítással állandó kér­ törvény­­széki orvosok kineveztetése iránt, a bíróságok­kal egyetértve rögtön gondoskodjék.“ Gros­z Lajos az egészségügyi tanács véle­ményét adja be, mely oda megy ki, hogy az új állomások létesítését szükségesnek mondja. Indítványtevő erre hosszasan indokolja javasla­tát, melyhez Csukássy Károly, Mátyus Aristid és Várady Mihály szólnak. Mátyus Aristid csak az elvet kívánván kimondatni, következő szövegezést ajánl: „mondja ki a gyűlés, hogy a jó igazságszolgáltatás kívánja, hogy mielőbb önálló és felelős törvényszéki orvosok neveztes­senek ki. “ Az indítvány e szövegezéssel fogad­tatott el. Második tárgy dr. Friedmann Bernhard pesti ügyvéd indiványa . Mondja ki a jogász­­gyűlés, hogy „politikai, és főbenjáró bűnügyekre nézve hazánkban esküdtszéki eljárás volna ho­nosítandó“. E tárgyhoz i­ndit­vány te­vén kívül, még dr. Dárday, Kormos, Jakabfalvay, dr. Erényi, Ri­­toók, Gyarmathy és Mátyus szóltak, a külön­böző oldalról világítván meg a tárgyát, mely el­döntetlen maradt. Az idő előrehaladottsága miatt ugyanis a tárgyalás folytatása a legközelebbi szűkülésre halasztatott. 't o t'tht itt 4is i­ rfw'ii. Egerbelgyen és Győren lakó volt székelyhus,.­ár családok kérvénye, az 1849-ben elvett szolgálatbeli lovaik kártéríté­se, a lótáp és öltönypénz alapban lévő pénzük visszaadása tárgyában. A. B. C. D. E. E. (t. 11. 1. és K.­­10 drb.) melléklettel. Mélyen tisztelt képviselőház! Erdély alapjogát magában foglaló Leopoldi diploma 8-ik pontja ellenére 1762-ben a vá­lasztást mellőzve Bécsből kinevezett s törvény­­ellenesen szervezett arisztokrat bureaucratico absolutisticus főkormányszék Bukkow osztrák tábornokkal, mint kinevezett gubernátorral élén 1864-ben mint a történetből tudjuk erőhatalom­mal a székelyekkel felvétette a fegyvert s azo­kat határőr katonákká tette. Az erdélyi arisztokratico absolutismus, a si­kertől elmámorodva, azután nem csak székely­­földön vagy az ország határszélén, hanem az ország közepén is, az úgynevezett „Erdélyi urak“ akarata s ajánlatára, nemes községekkel s abban lakott nemes emberekkel és erőszakkal felvétette a fegyvert. Ily után alakult volt meg a 11-ik székely határőrhuszár ezred 2-dik őrnagyi osztály, Hu­­nyad Alsó­fehér- Torda megyékben és Aranyos­székben. Torda megye területén volt Egerbegy nemes városa az ő nemes lakosságával, egy hadnagy­­gyal az élén, s ugyan e megye területéhez tar­tozott kiváltságos Gyéres városa teljes önkor­mányzattal birt törvényhatóság, az ő donata­­rius és privilegizált nemes lakosságával tanács és egy kapitánynyal az élén. Az oláhság lakta Mezőség szájában levő ezen két magyar község, mint a magyar elem sara szúrta a szemét az oláh jobbágyságot hová tovább és minél kiterjedtebb területen terjesz­teni vágyó arisztokratiának, s a székelyföldre visszatért, az ártatlan mádéfalusiak kiontott vé­rétől piruló Bukkow német generált föllovagol­ták Egerbegy és Gyéres ellen, miszerint a fegy­vert ezekkel vétetné fel, a zsarnokot nem kel­lett sokat ösztönözni, mind az egerbegyi mind a gyéresi nemességgel erőszakkal felvétette a fegyvert, Gyéresnek mint törvényhatóságnak kapitányát és tizenkét tanácsosát vasra verette, s a vasas németei által úgy kisértette maga elébe Egerbegyre, így lettek az egerbegyiek és gyéresiek ha­tárőr katonákká, s beosztattak a székelyhuszár ezredbe s alakították ebben a 2-ik őrnagyi 1 -sír század 1-ső szakaszát. Ezen zsarnoki tény folytonos sérelmeink tárgya volt 1848 előtt, fokozván még ezt azon tudat is, hogy egész Tordamegyében csak ve­lünk vetették fel a fegyvert, s rajtunk töltötte boszuját az osztrák-magyar absolutismus. Az fegyver erőszakos felvétele után azonnal rászorították elődeinket, hogy a szakasz felsze­relésére 65 lovat vettek s 65 huszárt az utolsó sarkantyuszegig saját erszényükből fel kellett szerelniük. És igy azon nemes birtokok, melyek épen olyan jogi természetűek voltak, mint akárme­lyike azoknak, melyeket a múlt században — itt Erdélyben lett grófok vagy bárók bírtak — ily teherrel terheltettek meg, s abban az időben a bevétel, öltönyszerzés és katonatartással oly nagy adó alá tétettek, a hármaskönyv 9-ik czi­­me és a Leopoldi diploma 2-ik pontjának a ne­mesi jogok s birtokok biztosítására vonatkozó törvények ellenére, mint sehol Európában, se Magyar és Erdélyországban. Ezen törvénytelen cselekménynyel személy és birtokjoggal együtt és egyszerre rabszolga­ságra vettettünk , s nagyobb teher alá té­tettünk, mint minőben voltak bár­hol itt Erdély­ben a jobbágyok, minden családnak, lett légyen az csak egy férfiból álló is — egy lovat és egy huszárt kellett kiállítani s tartani, s a tényleges katonai szolgálaton kívül, tömérdek más költsé­ges szolgálatokat kellett 60 éves koráig minden­kinek lennie. A fegyver felvétetésekor több helyen különö­sen a két oláh határőr gyalog­ezredbeliek a katonáskodásra birtokot is kaptak az osztrák erdélyi magyar államtól, még a csíki s három­széki székelyek is bizonyos részt kaptak azért — illetőleg a katonaszolgálatért — az úgyne­vezett „Revindicált székely havasokból,é­s csak mi voltunk azok, kik ezen rendkívüli nagy teher könnyebbitésére — mit a zsarnokság ránk ra­kott — semmivel se segíttettü­nk — semmi kár­pótlásban nem részeltettünk. Ezen nagy teher alatt a katona családok a sok háború miatt úgy elszegényedtek, hogy már 1815 után nem bírták a terheket hordozni, s ekkor aztán a szakasz számát 35-re leszállítot­ták s az elszegényedett családokat componál­­ták a tehervételére illetőleg a katona állításra és tartásra. A későbbi székelyhuszár ezeredet illető ha­társzabályok (Grenz Systema) szerint úgy jön megállapítva miszerint: ha a ló háborúban pusztulna el, úgy a kincs­tár egészben tartozik azt kárpótolni, — ha pe­dig a ló idehaza pusztult el — vagy szolgálat tehetetlenség miatt kimustráltatott, úgy a csa­ládnak kellett — régen azonnal — más lovat venni, ha pedig a három évenként tartani szokott ezeredi gyakorlat alatt (Contractio) pusztulna el a ló, úgy csak felerézben tartozik a kincstár kárpótolni. Később 1820 innét, minthogy a családok csak nem elkoldusodtak s a katonáskodás miatt birtokuk nagyobb részét mind el kellett adniok, az eddigi szabályrendelet megváltoztatott, hogy ha valamelyik családnak a lova a há­borún kívül elpusztult, nem kellett tüstént lovat venni, hanem évenként a lótartásra adni rendelt 42 véka zab és 240 portio széna tavaszonként eladatott, s a pénz az ezred pénztárába a szá­zad által beküldetett — mig az a 110 po­rt ösz­­szegre egy könnyű lovaskatona alá való ló árára felnőtt. Ekkor a család nem adott be több pénzt, s mikor szükség volt rá, a pénz az ezered pénz­tárából lóvásárlásra kivétetett. Az igy befizetett pénzből lett aztán az úgy­nevezett „Lótáp pénz“ (Fourage geld) mely pénzösszeg folytonosan 6% kamatozott ezen alap számára — a nélkül, hogy az évi kamatok a lótáp összeghez csatoltattak volna ; nem mert a későbbi rendeletek szerint egy öltönypénztárt is állítottak fel, és ide tétettek a kamatok, s ezen kamatokon kívül még minden család egy bizonyos összeget fizetett be évenkint az öltöny­­pénztárba — melynek czélja az volt, hogy idő­vel, midőn magát oda növi ki, a huszárok azon pénztárból láttassanak el katona ruhá­zattal. Tehát volt Szepsi Gyöngyösön az ezred ke­zelése alatt egy lótáp pénztár (fourage Casse) és egy öltönypénztár(montur Casse) ez utóbbiba háromszéki és csiki székelyhuszárok nem fizet­tek be pénzt, mert a revindi­ált, havasok ha­szonbéréből bejött összegek tétettek be részükre az őket illetett arányban, s minthogy nekünk ezen havasokban részünk nem volt, azért kellett évenkint készpénzt befizetnünk, hogy abban részarányunk legyen. így állott a székely huszárezred 1848. előtt — úgy érte ezt 1848. is. A szabályrendeletek mellett minden tava­szon a lótáp és öltönypénzek az ezrednél lévő pénztárba beszállittattak, onnét ezen pénzen négy hét alatt 61t/0 kamatra kötelezvény mellett mind kiadattak, és igy 1848-ban június hóban a pénzek mind elszálva voltak, s azokból egy krajczár kárba nem mehetett, sem később ab­ban a magyar pénzjegyek megsemmisítésével kár nem lehetett, mert az egész alapösszeg az adatok által kiállított kötelezvényekben volt a pénztárban, és ezen összegek az ötvenes évek­ben az erdélyi cs. kir. financz procurator hiva­tal által rajtunk, kik abból kölcsön vettünk — a kamatok kamatjának 60­0-tólijával együtt mind exequáltattak. Az 1848-dik évi erdélyi Ill-ik törvényczikk -­nek 3. 4. és 5. §-sal tényleges szolgálatot tévő nemzetőrökké alakították át a székelyhuszár ezredet is. Az említett 5. §. ezt rendeli: „A jelen sú­lyos körülmények között, mivel a hon kül és belbátorsága mindenfelül fenyegettetvén, nővel az ország minden lakosai a közveszély fegyver­­reli meggátlására kötelesek, azért a fegyvert viselő (effectiv standbeli) székelység mint nem­zetőr köteles katonai rendes fegyelem mellett katonáskodni, és a király és hon bizton számot is tart arra, hogy a hon védelme körüli köteles­ségét egész készséggel és buzgósággal teljesí­­tendi, — önként értetik azonban, hogy ezen kö­telezettsége jelen alakjában csakis a közelebbi közös hongyűlésnek a honvédelem tárgyában teendő intézkedéséig tartand. Mely közidőre is rendeltetik: a) „Ezen fegyveres (effectiv stand)őrség va­lamint szolgálata úgy gyakorlatai alkalmával is mindenkor rendes zsoldot hozand.“ E törvényczikk szerint velünk az ország szabadon rendelkezett, s mi mint hazafiak örömmel ajánlottuk fel szolgálatkészségünket. 1848. ápril havában már az oláh mozgalom mi­att táborba szállottunk, s Magyarországnak a bécsi kam­arilla által több oldalról megtámadott igaz joga védelmezésében a jog s önvédelmi harcz egész folyama alatt híven megmaradtunk, megvetve a német kormány minden ajánlatát, ígéretét s kecsegtetéseit — végkép elutasítva magunktól a haza vampyr természetű elleneit; s azon fegyvert, melyet a haza szent joga — az 1848-diki törvények megvédelmezésére fogtunk kezünkbe — csak az 1849-iki gyászos honáru­lás következtében facsarták ki kezünkből. S azért, mert az édes­anya házához hívek vol­­tunk, azok maradtunk, meg is lakoltatott az osztrák absolutismus. A világosi gyásznap után nemsokára a bé­csi kormány nem csak az effectív standbeli szé­kelyhuszárokat közülünk, hanem 40 éves koráig a családok minden férfi tagját Galicziába kísér­tette, s ott a Il­ik nevű sorhuszár ezredbe mind besoroztatta, ha nyomorékok nem voltak, ez­ál­tal több család tönkre jutott; itthon maradtak a szegény nők neveletlen gyermekeikkel apa nél­kül, épen abban az időben, midőn a magyar­­pénzjegyek megsemmisítésével vagyonuk egy részét megsemmisítve látták ; mikor egy ily nagy csapás után a családokra háramlott nyomor tűr­­hetővé tevésére az összes családtagok szor­galma­s tevékenysége igényeltetett, ily időben rabolták el az apákat, a kézfőket a szegény csa­ládok köréből, s jutottak ez által több családok oly ínségre, melyből ma sem tudnak kigázolni És ebben a legnyomoruságosabb időben tar­tattak a családfők családuktól távol egész az 1853-ik évig s csak ekkor bocsáttattak haza, midőn már családaik csak nem koldusbotra ju­tottak. Minket az első szakaszbelieket épen azon lovainkkal soroztak be 1849-ik szeptember ele­jén a császári katonák közé, melyeket az 1848. előtt saját erszényünkből vettünk, s mint saját tulajdonunkkal a fenn idézett országos törvény szerint a haza szolgálatába léptünk. Elbocsátásunkkor kérelmeztünk a császári katonai parancsnoksághoz az ott maradott — illetőleg tőlünk ily után elvett — lovaink pénz­beli kártérítéséért, s már akkor igazunk elismer­tetett, s megígértetett, miszerint a pénzbeli kár­pótlást meg fogjuk kapni, s ezzel az ígérettel bocsáttattunk haza. S amint haza jöttünk, megtudtuk azt is, mi­szerint az ezred pénztárában (Sepsi Szentgyör­­gyön) volt lótáp és öltönyfelszerelési pénzeink, az absolut kormány által mind elfoglaltattak s átvétettek, s kezelés végett Szebenbe vitettek s az erdélyi cs. kir. pénzügyi főigazgatóságnak átadattak. Mi mihelyt a rémuralom szelidebb ala­­cot öltött, nem késtünk tulajdonunk köve­telésével fellépni — úgy a jogtalanul el­vett lovaink kártérítése, mint a jogtalanul efoglalt öltöny s lótáp pénzének vissza­adása tárgyában , — több versen, kérvé­nyezve igazunkat bebizonyítva, a bécsi kor­mány is kénytelen volt végre igazunkat elis­merni, s a főkormányszéknek 1865-ben május 2-án 12052. szám alatt költ­ő alatt tisztelettel hiteles másolatban ide csatolt rendeletével ér­tésünkre adatott, miszerint az általunk kiállított s tőlünk 1849. vége felé elvett szolgálati lovaink­ért még ne­tán be nem jelentett kárpótlási igé­nyeink megtevésére 1865. szept. hó vége tűzet­vén ki határ­időül. Mi a fennhivatott cs. k. hadügyminiszteri ápril 14-ről 882. sz. a. kelt rendeletnek eleget téve 1865. szeptember 8-án a B. alatt ide csa­tolt kimutatás szerint bejelentésünket a tisztség utján a főkormányszékhez megtettük, s abban kimutattuk, hogy 27 darab szolgálattevő lo­vunk vétetett el tőlünk a cs. k. lovas sorezred számára, s azok kárpótolandók. A mi a lótáp és öltöny felszerelési pénz­alapot illeti az 1860. nov. 5-én 48356. sz. alatt kelt cs. kir. pénzügyminiszteri intézménynél

Next