Magyar Ujság, 1871. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1871-09-16 / 212. szám

vaslatba foglaltassanak oly rendelkezések, me­lyek egy a két államterület minisztériumai között másrészt létrejött szerződés eredményeit képe­zik. Ezenfelül külön választandónak vélte a bizottság a törvényjavaslat azon részét, mely az első dunagőzhajózási társulat által fize­tendő közadókról intézkedik. Sokkal czélsze­­rűbbnek és helyesebbnek mutatkozott e sze­rint az, hogy ezen törvényjavaslat azon ré­sze, mely a nevezett társulattal a jövedelem­biztosítási viszony megszüntetésére és a mohács­pécsi vasútra vonatkozólag kötött szerződésbeli megállapodásokat tartalmazza oly módon ala­kíttassák át, hogy a dunagőzhajózási társulattal kötött egész szerződés mint elfogadás esetére beczikkelyezendő egyezmény terjesztessék elő, a törvényjavaslatnak a társulat adózására és az adónak a két államterület közti megosztására vonatkozó része pedig külön törvényjavaslatba foglaltassák. A bizottság tehát, mielőtt a minisztérium ál­tal előterjesztett törvényjavaslat feletti tárgya­lásait tovább folytatta volna, felhívta Lónyay Menyhért akkori pénzügyminisztert a törvényja­vaslatnak ily értelemben leendő átalakítására. Kerkápoly Károly pénzügyminiszter a bizottság ebbeli felhívása folytán a ./• és .//■ alatt ide zárt és a tisztelt képviselőháznak ezennel tisztelettel­jesen bemutatott törvényjavaslatokat és egyez­ményeket terjesztette elő, és ez által, a­mi ezen törvényjavaslatok alakját és beosztását illeti, teljesen megfelelt a bizottság határozatának. Mielőtt az állandó pénzügyi bizottság ezen törvényjavaslatokra, nevezetesen azoknak else­jére nézve, mely a dunagőzhajózási társulattal a jövedelem­biztosítási viszony megszüntetése iránt kötött egyezséget tárgyazza, és így ezen az ország anyagi érdekeit érintő nagyon fontos ügyben véleményét a 1. képviselőház elé terjesz­tené, szükségesnek véli a tényállás felderítése és azon indokoknak megvilágítása végett, me­lyek a bizottság szavazatának alapul szolgál­nak, röviden előadni azon főbb adatokat, me­lyek az első dunagőzhajózási társulat és az állam között fenálló viszonyra vonatkoznak. Ezen adatok a társulat garantiális viszonyá­nak fejlődését tüntetik elő és alapot nyújtanak úgy ez a viszony horderejének megbirálására, mint másfelől a bizottság szavazatának és e sza­vazat indokainak megítélésére. Az első dunagőzhajózási társulat egy 1846. évi aug. 16-án kelt legf. elhatározás által sza­badalmat nyert, hogy a monarchia egész terüle­tén a dunai közlekedést gőzhajókkal kizárólag gyakorolhassa, köteleztetett azonban egyúttal arra is, hogy megfelelő gőzhajózási szolgálatot tartson fen a Duna mellék­folyóin. Az 1856-ik évi párisi szerződés értelmében a Dunán a hajózás szabaddá tétetvén, a társulat ezen kiváltsága is érvényen kivü­l helyeztetett. Ennek folytán 1857. évi május 23-án az első dunagőzhajózási társulattal szerződés köttetett, melynek főbb pontjait következőkben véli a bi­zottság kiemelendőknek: 1- szer. Az érvényen kivü­l helyezett szaba­dalom "kárpótlása fejében, nevezett társulat ré­szére a részvénytőke 8% kamatjának megfelelő 1.920.000 frtnyi tiszta jövedelem biztosittatott az 1858. évtől 1880. évig önképen, hogy az igazgatási, üzleti és a hatósági engedély mellett megállapítandó fenntartási költségek, továbbá a biztosítási alaphoz csatolandó járulékok és a társulat vagyon értékéből történendő leírások, végre a társaság által felvett 8.450.000 írt köl­csön után fizetendő kamatok, a nyers jövede­­delemből fedeztessenek; a társulat ezen kölcsö­­nére nézve meghatároztatott, hogy a­mily mérv­ben az törlesztetik, ugyanazon összeg magassá­gáig újabb kölcsön által kiegészíttethessék, 2- szor. Megáll­apíttatott az, hogy a jövede­lem kiszámításánál, jelesül az érték leírásokra nézve a biztosítási idő tartama alatt, ne legyen szabad a jövedelmezést illetőleg hátrányosab­ban ható módon eljárni, mint azt azon eljárás­i szabályzat tartalmazta, mely akkoron a társa­ságnál előírva volt; másrészről a társaság kö­teleztetett arra, hogy tartalék tőkét alapítson oly ezérből, hogy az a jövedelemnek esetleg be­álló csökkenését a részvény kamatok beszámí­tásával 5°/0-ig kipótolja. Egyúttal kijelentetett, hogy a biztosítási idő lejártakor találandó tar­talékalap , mindenek előtt azon összegeknek törlesztésére fordíttassék, melyekkel a társaság az államnak, a nyert előlegekből még netalán tartoznék, 3- szor. Meghatároztatott az, hogy a biztosí­tás fejében fizetendő összegek a társulat által 4% kamattal megtérítendő előlegnek tekinten­dők, a­mely előleg a biztosított tiszta jövedel­met (1.920.000 ftot) meghaladó évenkénti jöve­delmi feleslegekből — de csak az 1880-ik évig beveendő jövedelmi feleslegekből — lesz meg­térítendő, oly módon azonban, hogy ha az 1880. évben a társaság ily előleggel még tartoznék, ezen tartozás csak azon esetre leszen a megál­lapítandó módozatok szerint visszafizetendő, ha és a mennyiben a biztosítási idő tartama alatt fizetett részvény-kamatok és osztalékok összege az ugyanazon időre biztosított jövedelmi mini­mumot felül haladná és csakis a részvényesek által élvezett fölös jövedelem erejéig. 1861. évi deczember 3-kán az akkori kor­mány hat év tartamára 1861-től, 1866-ig újabb egyességet kötött, mely szerint a társulatnak megengedtetett, hogy évenként 525.000 ftot for­díthasson 1000 db. részvény beváltására, más­részről azon kötelezettség állapíttatott meg, hogy a társaság ezen törlesztést 12 éven át fogja folytatni 6.300.000 forintra rugó társulati­­ tőke tökéletes törlesztéséig. Ezen törlesztések- s megfelelőleg kijelentetett, hogy a tiszta jövede-­­ lemnek biztosított összege 1.920.000 ft az éven­kénti törlesztésnek megfelelőleg leszállíttatik úgy, hogy a 12 év lejártával a biztosított tiszta jövedelmi összeg 1.512.000 ftra olvadna le. Ezenkívül a társaságnak megengedtett az, hogy érték leírásokra, javításokra és érték­be­szerzésekre évenkint 1.475.000 frtot számíthas­son be, és így a részvények beváltására enge­délyezett és előbb említett 525.000 frttal együtt 2.000.000 frtban állapíttatott meg azon összeg, mely hatósági ellenőrzés mellett ugyan, de a kormány különös engedelm­e nélkül is a társu­lat részéről évenként felszámítható volt. A kor­mány megengedte ezenkívül, hogy a társaság évenkénti kereseti és jövedelmi adójából 73,687 frtot írhasson a garantiális összeg terhére. 1867-ik évi junius 4-én a kormány a javítások és leírások felszámításának módozatára nézve ismét 6 év tartamára, tehát 1872-ig évig bezá­rólag, újabb egyezményt kötött, — ennek értel­mében, az 1861-ben a részvény­beváltás, leírások és javítások fejében évenkénti beszámításra enge­délyezett, 2.000,000 frt. 2.300,000 írtra emelte­tett olyképen, hogy a társaságnak megengedte­tett, miszerint rendkívüli beszerzések esetében 1000 részvény helyett kevesebbet, de mégis legalább 500 részvényt válthasson be és a fenmaradó összeget javításokra és beszerzésekre fordíthassa. A kereseti és jövedelmi adóból a garantiális összeg terhére felszámítható összeg a szerződés­ben kikötött hat évre 101,959 forintra emel­tetett. Ezen kívül az 1866. évnek jövedelmi fölös­lege 546,892 forint 60 krajcrár a társaságnál kamat nélküli előlegképen meghagyatott. Ugyanezen szerződés értelmében ismét ki­mondatott, hogy a hat év elteltével az állam a társasággal a javítások és értékleírások fel­számításának módozatára és összegére nézve új egyezségre léphet, azon esetben azonban, ha ez iránt újabb egyezkedés létre nem jöhetne, ismét az 1857-dik évi május 23-dikán kötött szerződési feltételek lépjenek életbe, úgy mind­azonáltal, hogy a részvénytőkének kevesbítése és így a garantiális összegnek leszállítása is min­denesetre eszközöltessék. E pótegyezményben kijelentetett végre az is, hogy a társaság a Duna melletti folyókon is a hajózási szolgálatot fentartani köteles. Mindezen az állami segélyt kétségtelenül minden újabb pótszerződésben terhesebbé tevő egyezmények folytán a társaság biztosítási ösz­­szegek fejében tényleg és valósággal a követ­kező összegeket vette át: 1858-ban . .2.435,690 frt 82 kr. 1859-ben . .1.494,905 7­9 1860-ban . . 523,872 7799 1861-ben . . 776,393 7724 71 1862-ben . .1.179,498 7744 1863-ban . . 960,097 77 19 71 1864-ben . . 28,642 7753 71 1865-ben . .1.133,263 7 48 77 Összesen 8.532,363 frt 78 kr. és miután ezen összegnek 4% kamatja 1868 ik évi decz. 31-ig 2,179,546 frt 93 krt tesz ki, a társaság az említett időig az államtól összesen 10,711,916 frt 78 krt vett át. Ez azon összeg, melylyel az 1869. és 1870- ik évi kamatokon kívül a társaság, mint átvett előleggel tényleg tartozik, és melyet az 1880. évig beveendő évenkénti jövedelmi feleslegek­ből visszatéríteni köteles. Ennek ellenében azon jövedelmi fölösleg, melyet a biztosított tiszta jövedelmen fölül az egyes üzlet évek a társaságnak hoztak a kö­vetkező években a következő összegeket mu­tatja: 1866 . .... 546,892 frt 66 kr 1867 . .... 1.337,528 „ 80 „ 1868 . .... 1.466,340 „ 13 „ Összesen 3.350,761 „ 59 „ és miután — mint most már tudva van, — az 1869-ik évben a tiszta jövedelmi felesleg 677,430 forintot tett ki, ezen összeggel együtt összesen 4.028.191 forint azon összeg, melyet a társulat a szerződés megkötésekor illetőleg a jelen törvényjavaslat előterjesztésekor, mint oly jövedelmi felesleget vett be, melylyel az 1856-ik évi 546,892 frt 56 kr. kivételével, a mely összeg a társaságnak 1867. július 4-iki szer­ződésben kamatnélküli használatul hat évre átengedtetett,­­ a kapott biztosítási előlegek törlesztését kellett volna eszközölnie, melyekből azonban eddig semmit sem törlesztett. Nem lehet tagadni, hogy az államra ma már nem áll egészen ily kedvezően a számítás, mert az 1870-ik üzleti év a társaság előleges közle­ménye szerint 11.328,212 frt 18 kr. nyers bevé­tel és 12.273,632 frt 54 kr. nyers kiadás mellett, a­mely összegben természetesen a részvénytőke 8°/o kamatai is foglaltatnak: 945,420 frt 36 kr. hiányt mutat fel, melyet az államnak pótolni kell, és így ma a társaság által bevett tiszta jöve­delmi feleslegek, melyek az állam által kiszolgál­tatott előlegeknek visszatérítésére fordítandó 3.028.771 frtot tesznek ki. Ezen adatokat vélte a pénzügyi biz. a be­­czikkelyeztetni szándékolt szerződésnek főrészére­­garantiális viszony megszüntetésére vonatkozó­lag kiemelendőknek ; ami a szerződés másik ré­szét a pécs-mohácsi vasútnak visszaváltási ügyét illeti, a bizottság erre nézve is mindenek­előtt szükségesnek tartja előadni, miszerint a kormány az 1853. július 20-án kelt szerződés ér­telmében kötelezte magát Mohácstól Pécsig a dunagőzhajózási társaság kőszénbányájáig egy teljesen az állam tulajdonát képező vasútnak kiépítésére oly módon, hogy a vasútépítés költ­ségeit és pedig minden ellenőrzés joga nélkül kiszolgáltatva, egyedül a társaság tartozott vi­selni, viszont az építési költségek teljes törlesz­tése czéljából és a társaságnak ez általi teljes kielégítése mellett az állam a vasútnak üzletét és bevételeit 45 évre átadta a­­ feltételek alatt, hogy az al- és felépítményen kívül minden üz­leti eszközt a társaság tartozott beszerezni és fentartani. Ezenkívül a díjszabályozás megálla­pításának jogát az állam fenntartotta magának, és az építésre fordított költségeket a 45 év le­folyása alatt a társaság törleszteni tartozott; e szerződés szerint 45 év eltelte után a pálya min­den hozzátartozandóval, kárpótlás nélkül jókar­ban az államnak lenne átadandó, egyedül a fun­dus instructus becsértékben megváltása esnék az állam terhére ; végre a kormány fenntartotta magának a jogot, hogy a 45 év letelte előtt is a pályát félévi felmondás mellett bármikor visz­­szaveheti, úgy hogy az építési költségeknek a megállapított 45 évi törlesztési terv szerint nem törlesztett részét a társaságnak megtéríteni tar­tozik. E feltételekben később fontos változás tör­tént, a­mennyiben az 1861. deczember 3-diki egyezmény szerint az üzletnek a társaság ré­szére 45 évre átengedett tartama az 1858. évi decz. 1-ső napjától, mint a pálya átadási nap­jától számítandó 90 évre terjesztetett ki. Ennek megfelelőleg hosszabbittatott meg 90 évre a törlesztési határidő is, és alakíttatott át az államra sokkal terhesebb módon a törlesztési terv is. felőink ! Mióta legszentebb kötelmük mellőzésé­vel, három évi megbízatás lejárta után vonakod­tak visszaadni a népnek, a néptől nyert jogot: azóta a Nemezis üldöző keze gyakran annyira összezavarja előbbi tiszta látásukat, hogy folyto­nos tévedésükben most­ már azt sem veszik észre, midőn a haladókor előtt önnön kezeikkel sütik saját homlokukra a visszaesés szégyenbé­lyegét ! — Valóban, pirulnunk kell egymás előtt," hogy emberi alakot viselünk; vagy hát csakugyan nem vagyunk egyebek, mint a ter­mészet által nemesítve idomított majmok? Így vagyunk a főispán fogadtatásával is, midőn egyes ellenzéki képviselők első zavarban buzgólkodtak azon, hogy a tüntetésszerű­ ünne­pély emelése által eddigi képzelt „rosz hírnevü­ket“ megc­áfolhassák, nem kíméltek áldozatot, hogy városunk részéről értelmiséget és lojali­­tást fitogtassanak úszófénynél; a rendezőség erre nézve meg is tette a magáét, s mikor a fő­ispán megérkezett, volt elégnél több taraczkozás, fáklyásmenet, banquett, víg zeneszó, rezgő dal és egyéb mulatság. És ez mind szép volt, csak elvi szempontból lehetett ellene kifogást tenni; azonban alig hogy a főispán távozott, az elné­mult taraczk, zene és dal szavát most már a számlakövetelők zsidaja váltotta fel, mert a bő­kezűnek mutatkozott rendezőség között nem foghattak egyetlen fizetőt is. És most a dáridók a zsíros számlákat megint csak a sorvadó vá­rosi pénztár nyakába sózták ; ott van a mozsa­­rírzók számlája 18 frt, az éneklő dalárdáé 62 frt, a zenélő czigányoké 75 frt és így tovább. Most csak az a kérdés merül fel, hogy az adózó közönség el fogja-e tűrni, hogy eme kiadások fedezésénél ismét ő vonatott a credóba; mert hogy valakinek joga legyen a közönséget ily c­élokra megadóztatni, az józan ész előtt kér­dés tárgyát nem képezheti. Az idei termésünk egyátalán silány, az ara­tás eredménye sehol sem üti meg még a legmér­sékeltebb számítást is; a szőlő, a folytonos szá­razság folytán már fonnyadni kezd. Péter Pál, fejsze csakugyan Groheé-e,miután ez azt tagadta. Megfogh­atlan volt előtte, hogy Grohe­s fiai — ha csakugyan ők voltak volna a gyilkosok — oly vigyázatlanok lettek volna a gyilkossági eszközt, mely pedig legnyiltabban tanuskodhatik ellenük, maguktól eldobni, holott egyéb nyo­mokat oly ügyesen el tudtak csinálni, hiszen nem igen nagy előrelátási tehetség kellett volna Grohe részéről ahhoz, miszerint reá nézve jobb leend, ha a fejszét minden legcsekélyebb vér­­nyomtól megtisztítva haza viszi. De Baum ezen nézeteivel a népnél a legnagyobb ellenmondásra talált, az hozatván fel ellene, miszerint a leg­több gonosztevő követ el valami irányban egy csaknem megfoghatatlan vigyázatlanságot. És zokon vették tőle, hogy bebizonyított gonoszte­vőket védelme alá fog. Befogatásuk után Grohe és fiai a meggyil­kolt hullájához vezetettek, a­hol azonban a leg­teljesebb nyugodtságban maradtak. Senkinek sem tűnt fel ezen nyugodtságuk és csak annak bizonyítékát vélték abban feltalálni, hogy azok végképen megátalkodott gonosztevők, kik számtalanszor követtek el gyilkosságot, és an­nak következtében az általuk meggyilkoltak­­­kali szembeállításukkor sem vesztik el nyugod­­ságukat. Mindhárman makacs tagadták,hogy a tettnek bármi csekély részben is részesei lennének, azt azonban az öreg Grohe a legelső hivatalos ki­hallgatásban bevallá, hogy a neki elé tartott fejsze az övé. A vizsgáló bíró azon kérdésre, hogy mi ok­ból ijedett oly igen meg a fejsze éleibe mutatá­sánál, s miért nem akarta mindjárt mint saját­ját elismerni, azt válaszolá: a vérnek látása sodrából kihozta. A nála megejtett házmotozásról s ama pontosságról, a­melylyel a rendőrség egész telkét és annak környékét átkutatta, azt a következtetést voná, miszerint ő vagy fiai el­len gyanút táplálnak. Igen természetes tehát, hogy a véres fejsze megpillantásánál megijedve hátrált vissza, s ezen első rémületében tagadta csak, hogy a fejsze az övé. Ha­bár jól tudta, hogy fiai sem az előtte való estén, sem pedig az éj lefolytán a házat el nem hagyták; és ha­bár ily tett elkövetésére eléggé elvetemülteknek nem tartja őket, mégis fejszéjének a rendőr által véres állapotbani előmutatásánál némi nyug­talanság támadt benne, és csak az e miatti za­varában tette azt a végzetteljes nyilatkozatot, mintha a fejszét nem ismerné. V . . . lakossága természetesen ebben is vét­kességének bizonyítékát látta, csupán az a kér­dés nem volt előttök még tisztában, hogy váljon Grohe fiaival együttesen, vagy csak ő maga — vagy harmadik esetben a fiúk maguk követték-e el a gyilkosságot ? E kérdésre határozottan fe­lelni nehéz feladat lett volna, miután mindhár­man állhatatosan tagadtak. A vizsgálat által azonban legalább az idősebb fia , Vilmosnak a gyilkosságbani részvétele bebizonyultnak lát­szott, a­mennyiben annak jobb ingujján egy vérfoltocska fedöztetett fel. Ehhez járult még Vilmosnak e felől először tett azon nyilatkoza­ta, miszerint a vérfolt mi módon kerülhetett ingébe, nem tudja, és csak nagy sokára akart neki eszébe jutni, hogy a gyilkosság elkövetése előtti napon tyúkot ölvén, a vérfolt azáltal jut­hatott ingébe. Sokkal nyíltabban viselte ezen vallomás, homlokán a valótlanság bélyegét, mintsem va­lakinél a legkevesebb hitelre talált volna. Vil­­mo­s bűnössége legalább kétségtelenül be lett bizonyítva, és most már mindenkinek úgy rém­lett, hogy a két testvér között csakugyan ő volt a gonoszabb. A három fogoly elleni vizsgálat, — kik elkülönítve három különböző, s egymással semmi összeköttetésben sem álló szobában ültek — el­kezdődvén, rendszeres folyamát vette. V. . . . lakosainak a vizsgálat igen lassú menetűnek tetszett; ha az ő akaratjuk szerint menenci vala, a három rabbal igen röviden kellett volna el­bánni, miután — szerintük — bűnösségük fe­lett semmi kétség sem foroghatott fenn, és a ha­­tóság késedelmezése felől a városban igen rászó­­lólag beszéltek. A rendőrség a meggyilkolt tulajdonát kép­zett elrablott tárgyak utáni nyomozását szaka­datlanul tovább folytatta, a­nélkül, hogy azok­ból legcsekélyebbet fedezett volna is fel, s oly dolgokhoz keresett tanukat, melyekhez átalában az ilyenek egészen fölöslegesek voltak. Úgy a többek közt tanukat keresett fel annak bebizo­nyítására , hogy a fejsze csakugyan Groheé, holott pedig azt már maga sem tagadta. Csak egyedül Baum ügyvéd bátorkodott még az elfogottak bűnösségén kételkedni. Be­hatóan tudakozódván azon rész hit, a­melyben ezek állottak, miképeni eredetéről, a legkeve­sebbet sem talált, a­mi ezen rész­hírnek alapos­ságáról tenne tanúbizonyságot. Az öreg kertész — az igaz — mogorva és heves természetű ember volt, de ezen természete, a már évek óta ellene táplált gyanú következménye is lehetett. Szép kis vagyonnal is bírt, de tekintve, hogy mindig szorgalmatosan dolgozott, s takarékosan élt, azt a legigazságosabb után szerezhete. És elvégre egész vétke csak abból látszott állani, hogy közvetlen ama hírhedt erdő szélén lakott. Baum ezen tett tapasztalatait leplezetlenül kimondotta, de avval nemcsak heves ellenmon­dásra talált, hanem még ellenséget is szerzett­­magának általa. Tovább egy negyedévnél ült már ezen há­rom férfiú a vizsgálati fogságban, s minden kí­sérlet őket vallomásra bírni, — vagy többszöri kikérdezés által ellenmondásokba bonyolítani — meghiúsult. Szintúgy azon remény, miszerint az elkülönített szigorú magányfogság talán porha­nyóbbá teendi őket — semmivé lett, sőt inkább heves természetük mindjobban növekedett, s végre csak békázottan lehetett őket a vizsgáló­biró elé vezetni. Sajnálatos módon nyilatkozott V. . . város lakosainak gyűlölete, Grohenek már idős neje, s annak egyetlen leánya ellen. Nyíltan kimond­ták, hogy ők is bűnrészesek s senki sem akart többé zöldséget tőlök venni, azt hivén sokan, hogy a meggyilkolt gabonakereskedő vérével vannak áztatva azon kelfejek s egyéb főzelék­félék, mik Grohe kertjében tenyésztetnek. Mindhárom fogoly az előleges vizsgálatok­nál összhangzólag kinyilatkoztatta, hogy a fejsze a gyilkosság előtti napon még a faszínben volt, hogyan jöhetett az onnan ki, mindhárman megfoghatatlannak mondták. Egy idegen pedig onnét nem vihette ki azt, mert annak közelében egy igen éber és vad kutya lévén lánczra kötve, mely ha idegen csak az udvarra lépett is, heves ugatása által­­figyelmessé téve a háznépet. Végre egy fél év eltelte után az elővizsgá­lat befejezettnek nyilváníttatván, meghatározta­tott a nap, a melyiken a három fogoly nyilvános esküdtszék elé lesz állítandó. A vádlottak min­­egyikének volt egy hivatalos védője, Baum ügyvéd, mint a háromnak privát védője kért felléphetni, mit a törvényszék neki meg is en­gedett , sőt a vádlottakkal egy előleges érteke­zés is engedtetett neki. Ezen elhatározása áta­­lános neheztelést szült a városban, de ő csupán az igaz ügy érdekében vélvén cselekedni, a ne­hezteléssel mit sem gondolt. Eljött a meghatározott nap is. Ezen a napon V . - ben csaknem oly izgatottság uralkodott, mint mikor a gyikosság hire elsőben terjedt el a a városban. A polgárság rendkívüli feszült figye­lemmel várta az esküdtek verdiktumát, habár semmi kétségük sem volt, miszerint mindhárman el fognak ítéltetni, hiszen szerintünk az egész táj közbiztonságának érdeke követelte azt. Az esküdtszéki terem karzata, a legutolsó helyig zsúfolva megtelt kiváncsi hallgatókkal. Az esküdtek rendszeres kisorsolása után, a tör­vényszék elnöke rövid megszólítást intézett hozzájuk, a­melyben oda nyilatkozott, misze­rint vádlottak ellen általános , és reájuk nézve súlyos előítélet van elterjedve, a­mely azokat már előre elítéli, még mielőtt a bizonyí­­tékok, melyek vádlottak ellen vagy mellette szólnak, fel vannak hozva. Figyelmezteté az es­küdteket, minden előítélet félretevésére, és hogy csak tisztán a tárgyalás folyamában nyert meg­győződésük szerint határozzanak. A hallgatók közül némelyiknek, az elnöknek még ezen szavai is, pártosoknak és csak a három „go­nosztevő“ javára mondottaknak látszottak lenni. Ezek után a három vádlott a terembe ve­zettetett. Már több egy fél évnél most láthatták először egymást, és megijedni látszanak, észre­­vévén egymáson a változásokat, melyeket a hosszú fogság rajtuk előidézett. Arczuk halavány volt, szemeik beesettek, de mégis daczos tekin­tettel jártatták őket körül a teremben. Indula­tos s durva természetük a hosszú magány fog­ság alatt sem változott meg, sőt inkább minden szónál kirívóbb volt mint azelőtt. Legelkesere­­dettebben az öreg Grohe tekintett körül, s belső düh által ösztönöztetve ökölre szok­ta kezeit. A karzati publikum szerint még soha sem lehetett talán gonosztevő arczából és eszméiből bűnösségét oly világosan kiolvasni, mint ezen hároméból lehetett. A tárgyalás megkezdődött. A rablógyilkos­ságról szóló vád, egyedül csak Vilmos ellen lett intézve; atyja és testvére csak mint a gyil­kosság tudói s bűnrészesek lettek vádolva. Vádlottak, bűnösségöket ez alkalommal szin­tén avval a makacssággal tagadták, mint azt az elővizsgálatnál tevék. Sem az elnök, sem az államügyész, elég ügyesen tett keresztkérdé­seikkel, nem bírtak tőlök a vallomásnál csak egy ellenmondást is kicsikarni. „Raffinirozott gonosztevők ezek,“ vélekedett a hallgatóság. (Vége következik.) MAGYAR ÚJSÁG, 1871. SZEPTEMBER 16. Megyei élet. Pécs, szept. 12. A közelmúlt keletű külföldi és hazai lapok közleményei szerint, a pápa csalhatatlansága mellett újabban 13 magyar püspök küldött nyi­latkozatot Rómába; a fatális 13 szám között méltó helyet foglal el a pécsi püspök is, kit vá­rosi képviselőink — egyenes ellenzés után — a tegnapi közgyűlésen díszpolgár­ságra emeltek. E szerint tehát demokrata szellemű (?) városunk, az országos botrányt ez egyszer iker alakban szülte meg, mert a vízözön előtti esz­méknek eme két rokonfaju kinövését oly cse­kély időköz választja el egymástól, hogy a disz­­polgárosítás tényezőjeként első helyen a csa­­latkozhatlansági nyilatkozat emel­kedik a felszínre, s így a diszpolgárosítás által püspökünk korszerűtlen cselekménye ma már nem csupán a jutalmazás , hanem a szentesí­tés látszatát is magán viseli. — Szegény képvi­ KÜLFÖLD. Napoleon titkos irataiból. A nemzeti védelem kormánya, mint tudva van, bizottságot küldött ki, mely a császári le­velezés rendezésével és közzétételével már bele engedett tekintenünk a tuib­eriák utolsó lakó­jának hazugságok és árulásoktól duzzadt ügyeibe. A mexikói expeditióra vonatkozólag is már jó csomó került a nyilvánosságra, hanem még tá­volról sem merítették ki annak történetét. Most az egész ügyre vonatkozó iratok rendezve van­nak s az ujabban közzétettek­ből egy párt olva­sóinknak is tudomására hozhatunk. 1864-ig az iratok nem tartalmaznak semmi fontosabbat. Ez évi ápril 4. és 5. napjairól el­lenben az akkori bécsi követ Grammont herczeg kezétől két érdekes levél van köztük. Mind a kettő Fleury tábornokhoz van intézve s igy hangzik: Béc­s, 1864. ápril 4. Tábornok ur! Ferencz József császár ma a főherczegtől , (Miksától) levelet kapott, mely tizenkét órával előbb küldetett el mintsem a fő­­herczegnő útnak indult s némi tekintetben a titkos reversálist illetőleg, mely hivatalos le­mondását megsemmisitené, ultimátuma látszik lenni. E levél igen rosz benyomást tett s azok után, miket láttam, meg vagyok győződve, hogy a császár határozata e részben megdönthetően. Azt hiszem, hogy ő felsége nagyon meg van sértve azon makacsság miatt, melylyel testvére követeli azt az okmányt, melyben ő a csá­szár egy magához épp úgy mint öcscséhez és Ausztriához méltatlan csalást lát. A főherczeg­­nek erről le kell mondania, még pedig mielőbb, mert ha ez okmány a hosszas halogatás folytán nyilvánosságra jutna, jó hire s talán becsülete is szenvedne alatta. A főherczeg s neje vagy gyermekeinek biztosítását illetőleg azt állítják, hogy a családi statútum és a császár intézke­dik. A császári trónhoz való jog kivételével minden egyéb megmarad nekik. Véleményem szerint a főherczegnek nincs semmi reménye azon eshetőleges jogokhoz, melyek annyira szí­vén feküsznek. Mindenesetre véget fogok vetni a dolognak, a­mint ön is kívánja. Császárun­kat nem szabad igy várakoztatni. Szinte kezd illetlennek lenni a dolog. Fogadja stb. Gram­mont. Bécs, 1864. ápril. 5. Tábornok úr! Saint-Ferréol utazását fel­használom, hogy önnek egy némelyet megírjak. A főherczegnő beszélt a császárral s ma este tudósította Hidalgo urat tett lépéséről. Azt mondá neki: „Úgy hiszem, hogy mindent ki­egyenlítettem, de még nem mondhatok határo­zottat semmit.“ Hozzá kell tennem, hogy a csá­szár ma délelőtt sokat dolgozott minisztereivel. A minisztertanács leendő eredményét még nem tudhatom, de annyi bizonyos, hogy a titkos re­­versáli­sokhoz a beleegyezés nem fog sikerülni. E reményről a főherczegnek már le kell mon­dani. Ha ő fensége úgy tudná mint én, hogy e halogatás mily­ hatással van a közvéleményre, véget vetne a viszálynak s mielőbb utaznék. Minden, de minden jobb rá nézve, mint az, hogy az ügyet hozza halasztja. Ha holnap valamit megtudok, táviratilag fogom önt értesíteni. Fo­gadja stb. Grammont. Az 1865-ik levelekből de la Pierre urat Na­poleon pénzügyi mindenesét ismerjük meg, ki mellesleg mint a tuilieriák emberének főkéme és czinkosa figurái. Az évi máj. 11-éről így ír a császárnak Mexikóból. Az előrelátott helyzet ma már ténynyé vált. Az eredmények, melyekhez a mexikói császár makacs útja vezetett, létesültek. A népszerűség helyett, melyet neki, az ismeretlenek szereztek, a császár ma azokra nézve, kik meghívták, a gyűlölet tárgya, azokra nézve pedig kik vissza­utasították, a nevetség és gúny czéltáblája. Ez időben Napóleon már elveszettnek hitte a mexikói császárság ügyét, különben senki sem mert volna hívei közül ily kép írni neki e tárgyról. Párisi dolgok. Páris, szept. 12. A császárság bukásának egyik legszeren­csésebb következményének a Siécle az adók­­ komoly hovafordítását tartja. III. Napóleon­­ alatt a kiadások négy vagy öt különböző költ­ségvetésre osztottak fel, hogy a hiányokat nö­velő zavart idézzenek elő. Volt akkor rendes, rendkívüli, rendkívüli bevételeket illető és egy javított költségvetés, melyeket Thiers igen ta­­i­­álóan azon kis hajókkal hasonlított össze, me­lyek egy kikötőben a nagyobb hajók terhének egy részét veszik át, hogy azok a veszélyes he­lyeken át mehessenek. Az „Union libérale et democratique de Seine-et-Oise“ a Seine-et-Oise megyék praefec­­turájából eredő igen érdekes okmányt közöl. Ez Vilmos német császár a präfekturai épületből való eltávozása után ott talált bútorok jegyzé­ke, mely Normálul báró praefecturi tanácsos által készíttetett és a következő pontokból áll. A porosz és német sereg 1870. szeptember 19-én vonult Versaillesba. A korona herczeg körülbelül 14 napig lakott a praefecturi épület­ben és ezt ezután király atyjának engedte át. 1871. márczius 7-én ismét át­vettük a praefec­­turát és Laurent Hanin, másodsegéddel vizsgál­tuk az elfoglalt szobákat, melyekben hihetlen rendetlenség és piszkosság uralkodott. Követ­kezik ezután az elveszett tárgyak jegyzéke. Egyik arany gyertyatóról az áll, hogy azt, Vil­­­­mos császár emlékül vitte magával. Az új radikális lap Rossel halálra ítéltetése alkalmával a következő kissé sophistikus szar­­vasokoskodást állítja fel. Rossel a katonai bün­tetőtörvény 238 §-a értelmében, mely „az ellen­séghez való átszökés a halálbüntetést teszi, ha­lálra ítéltetett. Ha Rossel azért büntettetik, mert a felkelőkhöz ment át, a szakasz oly esetben alkalmaztatik, melyre nem érvényes. Ha azonban az elítélés ellenséghez való át­szökés miatt történt, azzal a kommunet háborút vezető félnek ismerik el. A felülvizsgáló tanács ítéletét nagy feszült­séggel várják. Freycinet Károly, a már nyilvánosság­ra jött és a franczia keleti hadseregről szóló mű­ szerzője, az első példányt Gambettának a kö­vetkező ajánlással küldte meg: Gambetta Leo úrnak, a nagy hazafinak, ki a védelem lelkét képezte, a miniszternek, ki engem műve mellé tett barátomnak, kinek emlékezetre méltó tet­teit szerencsés voltam ecsetelhetni. Azon szigor jellemzésére, melylyel Párisban még mindig tartják fenn az ostromzárt a követ­kező történet is szolgál Motta Gyula, ismeretes socialista, falragaszok utján akarta a közönség fel­tudatni, hogy ő, Mottu, az ostromzár meg­szüntetése után egy Le Radicale czímű­ lapot

Next