Magyar Ujság, 1871. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1871-09-12 / 208. szám

208-ik szám. Kedd, 1871. szeptember 12. V. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bém­entetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó-hivatal, Lipót­ utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva . Egész évre .... 20 fi­t — kr. Félévre .­ . . . . 10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára ti kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszöriné.' b kr. b­élyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, szeptember 11. A mai nap a külpolitikára nézve a szélcsend napja. Tengerén a táviratok egyetlenegy új hul­lámot sem jeleznek s a lapokban a múlt hét utóbbi eseményei képezik a fejtegetések tárgyát s ezek között a salzburgi értekezletek még min­dig első sorban állanak. A franczia nemzetgyűlés Ravillel indítványát tárgyalta s a status quo fentartására czélzó ha­tározatával csak szaporította azon kérdések számát, melyeknek végeldöntése iránt csak jövő napokban fognak intézkedni. Hanem a vita be­fejezése nem volt alkalmas arra, hogy a versail­­les-i urak népszerűségét a párisiak szemében emelje s nem különben folyton növekvőben van a nemzetgyűlés ellen intézett agitátio vidéken is, különösen délen, hol a nagyobb városok úgy­szólván kivétel nélkül ellene vannak. A communista vádlottak közül nemsokára Rochefort pere kerül a versaillesi haditörvény­szék elé. Az ellene emelt vádak: 1. Egy felfüg­gesztett lap kiadása. 2. A csend megzavarására alkalmas álhírek terjesztése. 3. Izgatás polgár­háborúra, öldöklésre és pusztításra. 4. Részes a magánvagyon pusztítására czélzó izgatásban. 5. Részes a templomok kirablásában. 6. Részes gyilkossági izgatásban. Bazaine Versaillesban van s miután Thiers­­re hosszabban értekezett, megjelent már az enquete-bizottság előtt is, melynek előbb hadse­géde által részletes jelentést nyujtatott át. Ő a kevés kérdésre, melyeket a bizottság ülésében hozzá intéztek, csak röviden válaszolt. Thiers maga folyvást kedvezőleg nyilatkozott Bazai­­neről, s a különböző tábornokok is, kik azelőtt hevesen kikeltek a tábornagy ellen, most na­gyon óvatosan és tartózkodólag bírálgatják el­járását, sőt több oldalról lehet hallani, hogy a metzi férfiút a bizottság igazolja vagy legalább fölmenti, s végre talán még a hadseregben pa­rancsnokságot is kap. Egyébiránt Bazaine val­lomásai semmi újat sem tartalmaztak. Al német kormány mindinkább határo­zottabban lép fel a klerikálisok ellen. Meggyőződvén hogy az izgatottság, mely Elszászban néhány hét óta ismét uralkodik, leg­inkább a papság által idéztetett föl, következő kibocsátványt tett közzé: a császári kormány eddig gyakorolt szelídsége ki van merítve, s el van határozva, az uralgó üzelmeknek véglege­sen véget vetni. Teljesen biztos tudósítások nyo­mán tudja, hogy a kath­­ papság legfőbb ténye­zője az elszászi izgatásoknak, mely nemcsak a magán­beszélgetések alkalmával agitál a fenn­álló rend ellen, hanem nyilvánosan a templo­mokban is izgatja a lakosságot. E szerint a csá­szári kormány a jövőben a kath­. papságot úgy nyilvános, mint magán­nyilatkozataiban szigo­rúan ellenőrizteti, s az illetők ellen a törvény teljes szigorával fel fog lépni. Ezen kibocsát­­vány az összes papsággal közlendő. Péter­vár­ott e ha 3­dikán mondták ki a Netschafeff-perben elfogott harmadik vád­lott csoport felett az ítéletet. Közülük Alexand­­rowski Warwara halálra ítéltetett, Libhutin had­nagy 16 s Teyls tanuló pedig 4 havi fogságra. A többi tíz, köztük három nő, felmentetett. A salzburgi történtekhez a bécsi „Abendpost,“ a hivatalos lap esti lapja hosszas hallgatás után most a maga részéről is hozzá­szól. Nem lesz érdektelen megtudni, mivel hite­geti a jámbor olvasót: — Nem ide tartozik — úgymond — a két monarcha találkozá­sának politikai fontosságát közelebbről méltá­nyolni, de ha azon különös okból, melylyel a két felség az első találkozáskor üdvözlé egy­mást, szabad valamit következtetni: az az Ausz­­ria-Magyarország és az új német birodalom közti teljes egyetértés. E tekintetben minden ké­tely teljesen ki van zárva és azt még inkább ki­zárja az a kiváló kegy, melylyel Ferencz József és Vilmos császár a vezér államférfiakat külcsö­nösen kitüntették, így bizonyára figyelemre méltó, hogy Ferencz József császár a német császár lakásán tartott cerclében Bismarck herczeggel különösen kegyesen beszélt, míg Vil­mos császár, miután megérkezte után azonnal üdvözlő Beust grófot, ugyanazon cerclében, újra szívélyesen üdvözlé őt, miben részesültek N­o­­henwarth és Andrássy gróf miniszterelnökök is. Konstantinápolyból sürgönyzik,hogy Server Effendi basává és külügyminiszterré ne­veztetett ki. — Az albániai lázadás úgy látszik még most sincs leverve, mert folyton uj csapa­tokat szállítanak oda. Magyarok Amerikában. *) New-York, 1871. augusztus. Hazánkfiainak társulása és egyesülése a kül­földön mindenesetre a legszebb bizonyítéka an­nak, hogy nemzetünkben is meg van a társulási szellem, s hogy érezzük annak szükségét, mikép nemcsak önmagunkért, de egymásért is kell tennünk valamit. Az utóbbi évek e tekintetben igen kedvező eredményt mutatnak fel azon mozgalmakról, melyek a társulás terén hazánkban történnek, de örvendetesebb tapasztalni azt, hogy külföl­dön élő magyar ifjúságunk sem maradt hátra e tekintetben, hanem a nemzetiség fenntartása, s jótékonysági és művelődési czélok által buzdít­­tatva, a külföldön egyleteket alapított, hol az újonnan érkezett és rendesen tapasztalatlan ifjú szíves fogadtatást, utasításokat és, ha épen kell, segélyt is találhat. A külföldi magyar egyletekkel hosszabb idő óta levelezésben lévén, az amerikai continenset illetőleg csak egy, a new-yorki magyar egylet jött tudomásomra. Képzelhető, mennyire meg­örültem, midőn kutatásaim folytán sikerült meg­tudnom, hogy Észak-Amerikában nem egy, ha­nem öt magyar egylet áll fenn jelenleg. Ide nem számítva a megszűnt „Magyar ápoló egyletet,“ és a buenos-ayresi magyar-osztrák olvasó­kört, mely utóbbiról azonban egy év óta hírt nem hal­l) Ez érdekes közleményt a „Vasárnapi Újság“ leg­utóbbi számából veszszük át, na láttam, és igy ezekkel együtt Amerikában nem kevesebb, mint 7 magyar egyletet alapítottak hazánkfiai. De lássuk ezeknek kissé részletes­ ismerte­tését, mely sorozatnál az alapítási idő szolgál­jon zsinórmértékül. Az első magyar egylet Amerikában New- Yorkban 1852-ik év november havában alakult. Freund F. honfitársunk elnöklete s „Magyar be­teg ápoló czim alatt. Czélja volt menekült ha­zánkfiait szükség és betegség esetén az egyleti pénztár erejéhez képest segélyezni és gyámoli­­tani. Alaptőkéje 115 dollár volt. Tagja lehetett minden magyar, sőt oly külföldi is, ki a magyar ügy mellett tettlegesen részt vett. Belépti dij 50 cent, a havi dij 25 centre határoztatott. Se­gélyezésben csak az részesült, ki már hat hétig tagja volt az egyletnek. Különösen hangzanak az egyleti jegyzőnek, Kornis Károlynak következő szavai, melyekkel azokat akará belépésre buzdítni, kik vagy még be nem léptek, vagy belépni nem akartak: „Méltán mind saját önmaga, mind pedig honfitársai ellen való megbocsáthatlan bűn részese gyanánt te­kinthető az olyan, a­ki mindamellett is, hogy ezt tenni módjában áll, e most említett jótékony egyletbe való lépést teljesíteni elmulasztja.“ Volt ez egyletnek fiók pénztára is, melyből oly honfiak kaptak segélyt, kiknek helyzetük nem engedé meg még a fentebbi csekély összeg kiadását sem. E fiók pénztár vagyona sokáig 8 dollár volt, mit az itt még most is oly jó emlé­kezetben élő hazánkfia László Károly gyarapí­tótt némileg adakozásával. Sem az alapszabályok egy példányát, sem a tagok névsorát nem sikerült megkapnom ; ez utóbbiak hihetőleg azok lehettek, kiknek neveit e közleményeim első czikkében felso­roltam. A második magyar egylet, a Clevelandi magyar segélyző egylet. Alakult Clevelandban, Ohio államban (1863. okt. 5-én.) Czélja a szük­ségben levő tagtársakat betegség esetén segé­lyezni, kiterjesztvén azonban segélyezését oly honfitársakra is, kik épen nem tagjai az egy­letnek. Halál esetén az illető tag özvegye 100, és minden egyes gyermeke az elhaltnak 10 dollár jutalékban részesül. Van azonkívül özvegy- és árva­pénztára is, melybe minden tag negyedévenként 35 centet fizet. A­mi mint amerikai egyletnél különös az hogy 1­­. 35 cent dijt negyedévenként nem előre, hanem utólagosan fizetik. A tisztviselők és tagok az elmaradásért 50 centil egész 5 dollárig terjedő büntetést fizetnek. Ez egylet tagjai leginkább magyar izraeli­ták lévén, előre is gyaníthatjuk, hogy hivatalos nyelvük a német, sőt ezt alapszabályilag egy­szer és mindenkorra elhatározták. Ez egyrel több hazai lapot is tart, a többi közt hallom, a „Vasárnapi Ujság“-ot is. Összes vagyona a legutóbbi kimutatás szerint 9743 dollár 25 cent. Az árva­pénztár alaptő­kéje 248 dollár 98 cent. Tagjainak száma je­lenleg 100. Elnök : Sempliner S. Alelnök Goldner E. Titkár: Guttmann S. Pénzügyi titkár : Heilprin Lajos. Pénztárnok : Sempli­ner H. Bizottmányi tagok : Dr. Horwitz J. és Lewis L. A harmadik magyar egylet 1865-ik év ta­vaszán alakult New-Yorkban, czime : „Első magyar beteg és segélyző egylet.“ Czélját eléggé megmagyarázza czíme. Tagjainak száma megoldás kulcsa — a múltra fátyolt vetve, a vallás szabad gyakorlatáról szóló ja­vaslatot, haladék nélkül törvény erejére emeltetné s avval természetesen a kir. tetszvényjogot eltemetné ? Elismerem hogy alkalmasint az lenne az első következménye hogy valamennyi püspök forma szerint kihirdetné a csal­­hatlansági dogmát. Hát aztán ? Ez, mond­játok, nem csak iszonyú bolondság, de veszedelmes is annyiban, amennyiben a csalhatlan pápa — különösen ha a pla­cetum végkép el lesz törölve — újabb bolondságokat hirdethet, sőt — s ebben fekszik a veszedelem — oly rendeleteket is küldhet dogmatikus tanítások leple alatt, a­melyek az állam czéljaival ellen­keznek. 150—170 közt váltakozik. Alaptőkéje 3000­­ dolláron felül áll, sőt mi több, van már tulajdon temetkezési helye is. Az eg­yleli tagok beléptükkor okmányt kap­nak, melynek egyik oldalán Kolumbus, másikán egy bajuszát pedrőgatyás gulyás-bojtár diszlik, nem tudva, miképen jutott ő Kolumbus szom­szédságába. Felettük a magyar és amerikai lo­bogó van alkalmazva az illető czimerekkel együtt. A szöveg három nyelven van fogal­mazva, melyek közül a magyar az első; de hogy mily nyelvészeti tökélylyel, elég lesz a sok közül megemlítenem, hogy „New-York State- et, tartomány, illetőleg állam helyett „tartalom“­­nak fordította egy új magyar hazánkfia, úgy hogy akaratlanul is mosolyogni kell, midőn ol­vassuk: „New-York tartalomi jegyző“ stb. Be is látta az egylet bizottmánya e kirívó hiányokat, és most, már készen van az új okmány, melyen egy általam kölcsönzött „Pannónia“ foglalja el­­ az okmány homlokzatát a két haza czímerével,­­ s ügyesen alkalmazott lobogóikkal együtt. A­­ csikós­ bojtár és Kolumbus is elmaradt ezúttal, s­­ helyüket csinos díszítmények foglalják el. A ■ magyar szöveget is hiány nélkül alkalmazták. Elnöke ez egyletnek: Goldstein Fü­löp ; alel­nök : Berg Lajos; titkár: Teschner Farkas; a halotti bizottmány elnöke : Braun Mór. Alapsza­bályai s hivatalos nyelve ennek is német. Éven­ként tánczvigalmat rendez, melyen a csárdás soha sem hiányzik, csak az a kár, hogy a gé­pies cseh zenészek e magyar dallamokat nem félékből, hanem csak kótákból játszszák. E mu­latságokra rendesen meghívják a most követ­kező new-yorki magyar egyletet is. A „New-yorki magyar egylet“, mely való­ban minden izében magyar, 1865-ik év okt. hó Egy zalamegyei nő 5 forint kísére­tében a következő sorokat intézi hoz­zánk. Óhajtjuk, hogy nemes szavai viszh­angra találjanak honleányaink ke­belében. 14-én alakult, Zágonyi Károly elnöklete alatt, Eisler Mór orvos hazánkfia lakásán (9-ik utcza 226-ik szám). Az alapszabály készítő bizottmány állott Eisler Mór, Heilprin Mihály és Rózsafi Má­tyás hazánkfiaiból. Elnökei az egyletnek következők valónak : Perczel Miklós, ki 1866. ápril 7-én tartott rend­kívüli közgyűlésben indítványozó Deák Ferencz­­hez feliratot intézni, mit a gyűlés csak azon esetben fogadott el, hogy az „a baloldal szelle­mében történjék.“ A felirat László Károly indít­ványára a jegyzőkönyvbe is felvétetett. — Har­madik elnök volt: Hamar Sándor; negyedik Benyitzky Kornél; ötödik Black Dávid; 6-dik Csermelyi József; 7-ik Zsulánszky László. Az egylet akkori jóltevői közt találjuk­ László Károly, Heilprin Mihály, Xántus, Do­­leschal, Kiss, Rózsafi, stb. neveit. Tagjainak száma a százat meghaladta. Ugyanezen egylet birtokába ment át a fen­tebb említett betegápoló-egylet vagyona, mely 180­ dollárt meghaladott. Ez egylet az utóbbi időben némi hanyatlás­nak indult, mi annyival inkább sajnálatra méltó, mivel ez volt az egyedüli egylet, melyben a magyar elem valóban képviselve volt. 1870-ik­ év július 6-án tartott közgyűlésen Záhonyi Gyula egy indítványt olvasott föl az egylet átalakulását illetőleg, mit a tagok helyes­léssel fogadtak. Kineveztetett egy: Záhonyi Gyula, Wochen­­berger Nándor és Glosz Sándor tagokból álló bizottmány, kik a reform és alapszabály terve­zeteket elkészítvén, azt a gyűlésnek benyújtot­ták. Ezen időponttól kezdve az egylet ismét virágzásnak indult, a tagok szaporodtak, úgy hogy ma már a 60-at meghaladják. Tisztelet- A 48-as kör f. hó 14-én reggeli 9 órakor értekezletet tart saját helyisé­geiben. A pápai csalítatlanság és az állam. Régóta készülök e tárgyról írni s igen sajnálom, hogy eddig nem tettem, tulaj­donképen nem tehettem. *) Sajnálom azért, mert a kérdés igen fontos s a közvéle­mény, nézetem szerint, hibás irányba te­­reltetik. Ilyen esetben pedig polgárnak közbe nem szólni a kötelességmulasztás. Egy józan észt kigúnyoló, a száza­dot, melyben élünk, vakmerően kihívó új hitágazat alkottatott Rómában: a pápai csalítatlanság. A legőszintébb katholikus hívek megbotránkoztak a jezsuiták eme oktalan újításán, a politikus világ Európa­­szerte aggodalomba esett annak lehető következései miatt, s az államférfiak gon­dolkozni, tanácskozni kezdtek a teendők felett. Magyarországon sokan azon hitben éltek eleinte, hogy a veszélyesnek tar­tott hitelv nem fog kihirdettetni nálunk, ré­szint azért, mert a magyar főpapok, kettő kivételével, Rómában is ellene voltak, ré­szint, mert a kihirdetés a kir. tetszvény­­től föltételeztetik, a melyet pedig a kor­­­mány nem volt hajlandó megadni. Csalódtak. Két főpap közzétette a csalhatlansági tant. A törvénynek, helyesebben törvényes gyakorlatnak ily megsértése kemény fel­szólalásra szolgáltatott okot a sajtónak. A lapok pártkülönbség nélkül sürgették a kormányt, hogy a vakmerő főpapokkal a törvény szigorát éreztesse s a veszedel­mes tan hirdetését akadályoztassa meg hazánkban. Hasonló vélemény nyilvánult magá­ban az országos képviselőh­ázban, mikor Simonyi Ernő barátom interpellációjára a vallás és közoktatási miniszter azt felelte, hogy a székes­fehérvári püspök ellen —a nyitrairól akkor nem volt szó — a csalhat­lansági dogmának a kormány engedelme nélkül lett közzététele miatt a törvényes eljárást meg fogja indítani. A miniszter nyilatkozata általános tetszés közt vé­tetett tudomásul. Az­óta uj tények még jobban ingerel-­­ték föl a közönség kedélyét. *) Barátunk több hétig gyöngélkedett. Szer­k. Tizenhárom főpap, — élükön a prí­más — s igy egynek — a kalocsai érseknek — kivételével, valamennyi érsek és püs­pök (a szepesi csak az­óta foglalván el székét) utólagos hozzájárulását tudatta a pápával az előbb ellenzett dogmákhoz s ezt—legalább a kassairól bizonyosan tu­dom — köz- és magán­tudomás végett (pro publica et privata notitia) a megye­beli papságnak megkü­ldötte. Sőt, egyik, — meglehet, többen — a tanítóknak is meghagyta, hogy az uj hitelvet az isko­lákban is tanítsák. Ezen új tények mondom egyrészt, másfelől a kormány tétlensége még a székes­fehérvári püspökkel szemben is, a­ki ellen pedig ünnepélyesen megígérte, hogy fog törvényesen eljárni, olajat ön­töttek a tűzre s most már nem csak a hír­lapok, hanem egyes városok képviselő­testületei is unszolják a minisztériumot cselekvésre, részint pedig maguk gondos­kodnak óvszerekről. A helyzet véleményem szerint igen komoly. Valúton állunk. Egyik felül a törvényes eljárás, másik felől az elnézés útja áll előttünk. Mind a kettőnek fontos következései lehetnek az országra nézve. Vizsgáljuk meg tehát nyugodtan, melyik itt a jobbik a kettő közül. Lebegjen sze­meink előtt egyfelől a törvény, másfelől a vallásszabadság s a haza belnyugodal­­ma. Ne vezessen elhatározásunkban sem­mi szenvedély, s fontoljuk meg jól annak következményeit. Quidquid agis, pruden­­ter agas, et respire ii nem. Kétséget nem szenved, hogy a pápai bullát királyi engedelem nélkül kihirde­tett főpapok ellen van joga a kormány­nak törvényesen eljárni; csak az a kér­dés először, mi az a törvényes eljárás, má­sodszor, tanácsos-e azt követni ? Nem alapulván írott törvényen, de csu­pán gyakorlaton a királyi tetszvény­jog, hiába keresnek törvénykönyvünkben akár a követendő eljárást, akár a megszabandó büntetést. Egyikre úgy, mint a másikra nézve csak gyakorlatra lehet hivatkozni. Ez pedig tudtommal abból áll, hogy a kormány a daczoló főpapot rendelet által a javadalmaktól megfosztja. De ezen a múlt században követett eljárás vélemé­nyem szerint ma nem ismételhető. Alkotmányos országban bírói ítélet nélkül senkit sem szabad akár személyes szabadságától, akár javai élvezésétől meg­fosztani. Bíró elé kell vinni tehát a dol­got. De ki legyen a bíró s mi legyen a büntetés ? Nálam a törvénykönyvben jártasabbak­ra bízom annak eldöntését, vájjon lehetne-e ez esetben illetékes bírót találni; én­­ az okoskodás tovább fűzése kedvéért felteszem nemcsak azt, hogy van ilyen bíró, de azt is, hogy ez a javadalom el­vesztését mondaná ki itéletileg a placetu­­mot megvető főpapokra. Mi történnék akkor ? Nem lévén megfosztva egyházi ható­ságától — s ettől talán bajos is lenne őt megfosztani a jelen esetben — azt akár valamely zárdából, akár más házból foly­tatná a főpap, ha megtakarított pénze nincs, püspök-filléreket szedvén a hívek­től, vagy püspök társai s talán a kath­oli­­kus casino gazdag tagjai által segélyez­­tetvén. — Az uj dogmát pedig hirdetné mint eleddig, sőt talán még nagyobb buzgalommal. S ha meghalna s a kor­mány uj püspököt akarna nevezni He­lyébe , a pápa , kitől annak meg- s erősítése függ, bizonyosan ahhoz kötné­­ megegyezését, hogy az új püspök a csaló­­­hatatlanságot elismerje, mit ha a kor-­­­mány meg nem engedne, a praeconisatio­n el­i­s a megye püspök nélkül maradna. Pedig tudjuk, vannak egyházi functiók, a­melyeket a pápa által megerősített püs­pök végezhet, csupán. Hát ha még nem csak a placetumot egyszerűen megvetett két püspök, hanem a többi, számra 13 főpap ellen is hasonló eljárást akarna követni a kormány, nem azért ugyan hogy hozzájárultak a dog­mához — mert hisz ezt aligha lehetne a placetum megsértésének keresztelni — hanem hogy a placetum kijátszásával, az iskolákban rendelték el taníttatni az uj hitágazatot? Utoljára valamennyi püspök ki lenne űzve jószágából — a mi ugyan­­ nem nagy szerencsétlenség lenne az egy­­ házra, föltéve hogy a jószágok jövedel­mei annak és a nevelésnek czéljaira for­­dittatnának — de a mi — ha a mostani püspökök elhalnak s a pápa az újakat csak az infallibilitás elismerése mellett akarná megerősíteni, a kormány pedig csak a nélkül kinevezni — elvégre is nagy zavarra s bonyodalomra vezetne, a mely — bonyodalom — ha csak a jövő pápa, illetőleg egy uj általános zsinat a szóban levő hitelvtől el nem áll, — amit talán nem is tehet többé — aligha­nem a világi hatalom engedésével fogna vég­ződni. A pápa haragját, átkait nem is veszem számba, pedig annyi bizonyos hogy­ az s ezek ugyan el nem maradnának. /"Immár most nézzük mi következnék abból, ha a kormány sem a tizenhárom utóbbi, sem az első két főpap ellen nem lépne fel bü­ntetőleg, hanem . . . s ez a ! Ami az elsőt, t. i. azt illeti, hogy az infallibilitás bolondság, az igaz, s igen sajnálatos hogy találkozott h­atszáz egy­néhány főpap, aki, ahelyett hogy máské­pen gondoskodott volna a reá hízott nyáj üdvösségéről, ily esztelenséget gondolt ki vagy adta hozzá megegyezését, s vál­lalkozik annak terjesztésére. De hát az állam vizsgálja-e meg, ha váljon valamely hitágazat észszerű-e vagy sem? Nem ta­gadása lenne-e ez gyakorlatilag a vallás­szabadság elvének? Az állam csak azt nem tűrheti hogy vallás ürügye alatt az ország törvényei megtámadtassanak, s magát akárki polgári kötelességeinek teljesítése alól fölmentse. Ha netalán a csalhatatlan pápa, noha csalhatatlansága csupán hittani dolgokra terjed ki, ezek­nek köpönyege alatt az ország polgári törvényei ellen izgatni akarna, s a püs­pökök ilynemű rendeleteit is végrehajta­nák, akkor igenis beáll az eset, a­hol az ily főpapok ellen a törvények egész szi­gorát lehet és kell is alkalmazni, meg­fosztva őket nem csak javadalmaik ha­szonvételétől, de ha kell, szabadságuk­tól is, mint akármily közönséges embert. De azért, mert az infallibilitás folytán ily esetek felmerülhetnek, az infallibili­­tást magát nem engedni kihirdettetni, én sem szükségesnek, sem a vallásszabad­ság elvével megegyezőnek nem tartom. S Amerikában bizonyosan senkinek sem is jut eszébe a kihirdetés megakadályo­zását indítványozni. Ha a magyar kormány a vallás sza­bad gyakorlatáról szóló javaslatot, mely évek óta készen van, annak idején felve­tette s törvény erejére emeltette volna, most nem lenne zavarban az iránt, mit te­gyen , sújtsa-e vájjon az engedetlen püs­pököket a placetum megvetéséért, vagy pedig tűrje hogy a fennálló törvény s a kormány tekintélye semmibe se vétessék, így bosszulja meg magát rajta az ő rövid­látása, s igy fogja magát megboszulni egyéb mulasztás is amit elkövet. De mi­után már benne van a hínárban s illető­leg az ő mulasztása miatt benne vagyunk mindnyájan, akik a világi államot képez­zük, nem marad, véleményem szerint egyéb hátra, mint nem üldözni a place­tum ellen vétett főpapokat, hanem hala­dék nélkül megalkotva a vallásszabad­sági törvényt, várni, hogy miképen fog majd élni a maga új hatalmával ;­ pápa, egyik kezünkben a hitszabadság zászló­ját lobogtatva, a másikban pedig az igaz­ság fegyverét tartva a polgári törvények, a polgári társaság uraiméra, Irányi Dániel. A két elfelejtett sir.

Next