Magyar Ujság, 1871. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1871-09-21 / 216. szám

216-ik szám. 1871. szeptember 21. V. évfolyam Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem­ adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó-hivatal: I­ipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézen­dő a lap anyagi ré­szét illető mind­en közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési ár: Vidékbe postán vagy helyben ház­hoz hordva. Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre . . . • • 1 r­ * — „ Negyedévre . . 5 f­­­r Egy hónapra . • • 1 rt» . Egyes számára « kr. Ih­ide•tési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél i1 kr. Bélyegdij minden hirdetésért, kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. JSiafizetés a „Magyar Újság“-ra egy évre . . 20 forint —ki félévre . .­­ 10 „ 11 évnegyedre” 11 egy hóra . . 1 „ 7011 Az előfizetési pénzek A „MAGYAR ÚJSÁG" kiadó­hivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerű­bben pos­­t­a­u­t­a­l­v­á­n­­y i­­y­a­­ eszközölhetni. Pest, szeptember 20. A távirda jelezte tegnap, hogy az e­l­s­z­á­s­z- f­o­t­h­a­r­i­n­g­i­a­i vámkérdés és a négy f­r­a­n­­c­z­i­a kerület kiürítése ügyében a német kormány vonakodik a franczia nemzetgyűlés által elfogadott szerződéshez járulni. A mai lapok nem szólnak részletesebben ez ügyről, hanem valószínű, hogy Bismarck visszatérése Berlinbe kapcsolatban van e kérdéssel. Ha ő csakugyan megtagadná a szerződés aláírását, Francziaország egyelőre az által volna sújtva, hogy négy kerületében a porosz őrség még mindig hatalmaskodnék, de másrészről az el­­szász­ és lotharingiai ipar nem szabadulna ed­digi rész­helyzetéből, míg a franczia kerületek kiürítése a negyedik fél milliárd fizetése után úgyis megtörténnék.­­ Egy esti táviratunk különben arról tesz jelentést, hogy a két hata­lom között a vámkérdésben egyesség jött létre. A miként­ről azonban nem hallatszik semmi. A szeptember 4-ei kormány működését vizs­gáló bizottság Thiershez is kívánván néhány kérdést intézni, tegnapelőtt lakására ment, ott értekezett vele. Ugyanazon franczia lapok sze­rint, melyek a Thiers és Gorcsakoff tervezett találkozásáról nem akarnak tudni semmit, azt állítják, hogy a köztársaság elnöke Versaillest a nemzetgyűlés szünetelése alatt nem fogja el­hagyni. A svájczi Solothurnban tartott kath­oli­­kus kongress­us négyszáznál több tagja 15 pontból álló határozatot hoztak, melynek csak első részét tartják szükségesnek kiemelni. Ez így szól: „A kantonok kormányai felhivatnak, hogy a római pápa csalhatlanságának hitelvét, mely 1870. július 18-án a vatikáni gyűlésben kihirdettetett, valamint a IX. Pius által 1864. deczember 8-án a kibocsátott syllabust a sváj­czi alkotmányjoggal összeegyeztethetlennek nyil­vánítsák, s különösen tanításukat az ifjúsági ok­tatásban az iskolában, valamint a vallási hitok­tatásban az állam rendeltetésére álló minden esz­közzel (a főfelügyelet gyakorlásával stb.) aka­dályozzák. Az egyházi mozgalmak Angolországban is mindinkább több tért hódítanak s most egy táv­irat arról tudósit, hogy majd minden vidéken tartatnak meetingek az anglikánus egyház ki­váltságainak eltörlésére. A szerb skapstina tegnap nyittatott meg a régensség trónbeszédével, mely Szerbiá­nak biztosított alkotmányosságát és gazdászati gyarapodását emeli ki. A trónbeszéd fontos elő­terjesztéseket jelent be, constatálja a hadsereg kiváló helyzetét. A vasút-kérdésre vonatkozólag a kormány iparkodni fog a Portával egyetér­tésre jutni. Az előterjesztendő „kékkönyv“ ki­­fejtendő Szerbiának a Vaskapu ügyében való részvételét; végül egy előterjesztvény jelente­tett be, Mihály fejedelemnek állítandó emlékszo­­bor iránt. Bécsi lapok miniszterválságot jeleznek az ottani kabinetben s jelesen Hohenwarth és Beugt között látják élükre állitva a dolgokat. Félhiva­talos táviratok azonban e híreket koholmány­nak mondják. A csehek közt már a leendő minisztérium tagjait emlegetik. Clam lenne helü­gyér, Bielszky igazságügyér. Clam-Martinitz gróf Hohenwarth felszólítására már Bécsbe is ment. — A nem­zetiségi törvénynyel foglalkozó albizottság lé­nyegtelen módosításokkal elfogadta a javas­latot. A lausanni békekongressusra, mely mint írtuk, e hó 25-én lesz, a béke és szabadság­ liga már kiadta a programmot. En­­nek pontjai: 1. Jelentés a liga eddigi műkö­déséről. 2. Speciális kérdések. 3. Bizottsági je­lentés a keleti kérdésről ide értve a lengyelt is. 4. Politikai és nemzetközi jog­­nél, 115.000 forintig a díjaknál, 47.000 forintig az út-, Ind- és révvámtól, ez utób­bi tisztán a határőrvidéknél, a jövedéknél 1.137.000 forinttal, a bányászatnál 1 mil­lió 426.000 forintig, az államerdőknél 4.926.000 forint és az államnyomdánál 330.000 forinttal, mely emelkedéseikkel azonban némi csekélyebb csökkenés is áll szemben, a­mi azonban jelenték­telen“. A pénzügyérz ugyan érintő, hogy a bevételek ezen emelkedése nagyrészt csak illusió, mert p. o. a belü­győrségnél onnan származik, mert némely bevételek, me­lyek ezelőtt a kiadásokból fittettek le, most a bevételekhez írattak. Ily formán van ez a sóüzletnél. Az államerdők jöve­delme pedig 5 millió forint emelkedést mutat, de csak azért, mert a h­atárővidéki erdők árából, melyet a hadügyér adogál el, egy millió átíratott, aztán az állambá­nyászat részére adott fák ára pénzben számoltatott fel, végre az üzlet is fokozó­dott valamit. Vastag anamitás lenne tehát ezen adatokból azt következtetni, mintha az ál­lam, illetőleg az ország közvagyonossága fokozódott s jövedelemforrásai gyarapod­tak volna, bár a pénzügyér azon állítása, miszerint az egyenes adóknál 3.672.000 forint többlet mutatkozik, egyenesen ide czéloz. Mindenekelőtt meg kell különböztet­nünk azon államot, melynek a pénzügyér a gazdája, azon államtól, illetőleg ország­tól magától, mely a természet örök tör­vényei szerint maga részére más gazdát nem ismerhet el, mint önmagát, ki-ki él­vén s gazdálkodván, a hogy isten tudnia adta, s jövedelmei azon részét, melyre a „kormány­ állam“ azt mondja „ez az enyém“, beszolgáltatván a kormányállam­­­nak, hogy ez is gazdálkodjék, mikép is­ten tudnia adta, illetőleg úgy, a­hogy azt Ausztria nagyhatalmi politikája engedi,­ a mikor engedi. A kormányállam bevételei, elhisszük, hiszen látjuk, hogy valóban gyarapodnak, évről-évre nagyobbodnak Bach és Schmer­ling kormányzata óta 10—20—30—40 millióval. Elismerjük tehát, hogy a pénzszivat­­­tyúzás rendszere sokkal tökéletesebb most mint volt az osztrák uralom idejében, de azt, hogy a kormányállam jövedelmi for­rásainak gyarapodásával s bővülésével arányosan gyarapodnék hazánk vagyo­­nossága, az ipar, kereskedelem s mezei gazdászat jövedelmi forrása? Ezt már nem ismerhetjük el. Pedig azt sem tagadhatjuk, hogy még a legutolsó napszámos is sokkal nagyobb számokban beszél most, mint beszélt 48 előtt. Forintot kereshet most azon munká­jával, melyért csak húszast kereshetett 48 előtt. De forintokat kell kiadnia most, azon táp­s ruházati czikkért, melyekért 48 előtt csak húszasokat adogált. Az osztrák papírpénz értékének megromlása miatt ugyanis megdrágult minden, de nem egyenlő mérvben. Köztudomású tény, hogy Európa pia­­c­ain semmi más termény vagy autezikk ál­a sincs kevesebb változásnak alávetve, mint a búza, pedig a „cultur-népek“ nem­hogy javítnák, sőt mindinkább kizsarol­ják a termőföldet. De másrészt ott van Amerika, melyek kiaknázása még eddig kiegyenlítette az itteni rosz­terméseket, s mindinkább alányomja az európai ára­kat. Az iparczikkek árának pedig évről­­évre olcsóbbnak kell lennie, mert évről­­évre tökélyesbedik a gyártás, feldolgozás mestersége, tökély­eskittetnek s szaporit­­tatnak a gépek, eszközök s szerszámok, könnyítetik a forgalom, nagyobbul a fel­gyártott anyagok tömege, s igy kevesebb százalék nyeremény mellett is jobb üzle­tet nyer a gyáros, iparos és kereskedő. És mégis: a gyor­­s iparczikkek hazánk­ban nem lettek olcsóbbak, hanem 20—30 —50—60 százalékkal drágábbak. Sőt megdrágultak az élelmiszerek is rendkí­vül mérvben. Nem lett olcsóbb gazdasági gépen­k és közlekedési eszközeink tökélyesbülése s népszerű­södése daczára sem a búza, sőt most egy osztrák papiros forintért épen csak annyi búzát kapunk, mennyit a negyvenes évek elején egy húszasért kaptunk, azért megzavarodott az osztrák pénzügy miatt összes közgazda szalunk. Drágábban adunk s veszünk, kétszeres áron számítunk most mindent, mert a pénzrendszert, a pénz értékét hazánkban sokkal inkább megrontotta az osztrák nemzeti bank gazdálkodása, mintsem meg­ronthatja azt például Francziaországban az 5 ezer milliónyi hadisarca három év alatt leendő lefizetése. Ezt pedig vagyo­­noskodásnak, jövedelmi forrásaink valódi emelkedésének épen úgy nem nevezhet­tük a század elején, midőn egy köböl búza 40—50 frt, egy pár csizma 60—80 frt stb. volt szintén az osztrák pénzügyi rendszer megromlása következtében. Elismerjük ennek folytán, hogy a pénzügyér az általa előírt, illetőleg kö­vetelt 239.624,827 írtnak felével is meg tudná tenni rendes pénzviszonyok közt azt, mit most 250 millióval is aligha meg­teend, s így az államháztartás nagysága is illúzió egyrészt. De bármiként for­gassuk értékét, az mégis sokkal több, mint mennyit az ország lakosai a föld ki­zsarolása, a mezei gazda gazdasági álla­tainak elpusztítása, a gyáros, kereskedő és iparos, iparczikkei értékének túlcsigá­­zása nélkül elviselhetnének, s leginkább megtámadtatok a termőföld értéke. Ez aztán az, mire nem mondhatjuk, hogy gyarapodás. Gyarapodnak az államkormány jöve­delmei, mert jó szivattyúzó gépek felett rendelkezik a pénzügyér, és igénybe ve­szi a jövő ivadékok vagyonát is.­­ De mindinkább szegényedik az állam lakos­sága, bár nagyobb számokban beszél most, mintsem beszélne rendes pénzügyi viszonyok közt. Emelkednek az állam bevételei, de fokozott tevékenység mellett is mindin­kább szigorú nélkülözésre kényszeríttet­­nek az állam polgárai. A jövő reményei­nek kizsákmánylása, illetőleg az eladó­­sulás óriási mérvben fokozása által pedig ide s­tova odajutnak a nyomunkba lépő ivadékok, miszerint mindaz, mit örökölni fognak, nem más, mint egy nagy adós­ság­­­teher, melynek jótéteményeit nem ők élvezték. Kubínyi Lajos: A bevételek emelkedése. A pénzügyész közelebbi előterjesztésé­ben 13.070,000 forint bevételi többletről beszélt — a múlt évi állambevételekhez képest. „Áttérve a bevételek emelkedésére, meg kell jegyeznem, monda, hogy azok 50,000 frtig a belügyminisztériumnál mu­tatkoznak stb. „A bevételi többlet,monda: 13.070.000 forint erejéig a pénzügyminisztériumnál mutatkozik és pedig 3.672.000 forinttal az egyenes adóknál, 719.000 forinttal a fogyasztási adóknál, 471.000 forintig, a bélyegnél, 790.000 forintig a jogilleték­Az országgyűlési osztályok az állam­­kölcsönről szóló törvényjavaslat tárgyában ma 21-én d. e. 10 órakor ülést tartanak. Általános magánjogi törvénykönyvnek tervezete Magyarország számára, v. Folytatás a statútumokról. Kell-e statútum vagy nem ? ez itt az elvkér­dés. A szerző azt mondja, hogy kell, mert a sta­tútumoknak helyet engedő első szövegezést ajánlja; — ennyiben én­­­egyet értek vele, mert nem látom át, hogy egy oly részletes tör­vényköny­vet lehetne alkotni, melynek szabá­lyai az ország különböző részeiben fóltevőleg, állandóan fenmaradhassa­k. — Nagyon tarká­nak kellene lenni az ilyen törvénykönyvnek­ és mit használna? hiszen azt rövidebb idő alatt is összevissza rongálná a folyton újuló jogélet és a szükség által előidézett szokás! — Láttam én már sok törvény­t, mely az életbe nem ment át, meghalt mindjárt születése után, mert a bivó lelkében uralkodó igazságvízet nem engedte a törvényt alkalmazni. — így van ez nagyban és kicsinyben is, azonban én a statútumok megengedésében nem tudnék odáig menni, aeddig a t. szerző a 2-dik §. első szövegezésében előre botlott. Jó igazságszolgáltatás rém lehet ott, hol a fennálló törvényeket, törvényszabályokat álta­lában nem tudják. Ámde könnyű megpirítani, hogy a szerző felfogása szerint alkottat­ható annak statútumok, melyek az egész országra nézve kötelezők len­nének ugyan, de amelyeket ismerni, tudni az ország lakóira nézve általában lehetetlen lenne! A szerző ugyanis azt mondja: a törvényha­tóságok hozhatnak mindenkit kötelező szabályokat,­­ és e szabályzatok a jelen tör­vénykönyvet h­atályban meg­előzik. Ebben két veszély­es elv van kimond­va ; és­pedig először az , hogy a statútumok „mindenkit“ köteleznek; és másodszor: hogy a statútumok erősebbek, hatályosab­bak, mint a törvény, m­inth­ogy azt h­a­­t­á­l­y­b­a­n megelőzik.) Én eddig nem mehetek, ezen elvek egyikét sem­ osztom. Nem vagyok ugyan olyan centra­lista, ki minden törvényh­ozói hat?­mat a köz­ponti törvényhozás minderre ki nem terjeszt­hető, elégtelen, s gyakran igenis kicsinyesnek mutatkozó markába szeretnék szorítani, de azt sem tudnám helyeselni, ha oly jogilag egységes ország, milyen Magyarorság, régi római muni­cipiumokat teremtene a maga kebelében.-----­Ha ez országban minden törvényhatóság: kerü­let, megye, város olyan satutumokat alkothat­na, melyek „mindenki­,“ tehát az egész or­szág lakosait (sőt talán í­ég az idegeneket is) köteleznék,­­s melyek „hatályban még a tör­vénykönyvet is megelőznék,“ bizony, bizony, nagyon kevés ember találkoznék ezen ország­ban, ki folyton tudná, milyen törvények állanak az egész ország területén.­­ Mihelyt az ember az egyik törvényhatóság területéről a másikra lépne, legelőször is ezen törvényhatóság törvé­nyeit kellene megszereznie és megtanulnia, hogy azok ellen ne vétsen, hibába ne essék, kárt ne szenvedjen. Hiúában hirdetnék ki az ilyen statútumokat az egész ország területén ; hány ember venne magának annyi időt és figyelmet, hogy minden kihirdetett statútumot emlékezetében, vagy csak nyilvánosságban is tartson ! ? Vissza kellene mennünk azon elavult szo­kásra, miszerint a vendéglős, a gazda köteles volt a jövevénynyel, a vendéggel, a helybeli törvényeket büntetés terhe alatt tudatni, meg­ismertetni, mint például Buda városának 1413 egész 1421 években készült törvénykönyve 89. pontjában olvassuk : „Am­ jeder wirt sol sei­nem gast dem kaufmann der stat gesetz vnd Ordnung verkünden vnd zu erkennen geben, wie sich der gast in seinem handel vnd kaufmann schätz halten sol. Welicher wirt des nicht­en thuet, vnd wirt der kaufman, oder der gast, also pefellig, so sol der wirt ein margk für den gast pezallen.“ azaz: Ein jeder Wirth­ (Elieberr, Hausherr, Bewirther, Herr eines Wirthshauses) soll seinem Gast, dem Kaufmann der Stadt Ge­setz und Ordnung verkündigen, und zu erkennen geben, wie sich der Gast in seinem Handel und Kaufmannsschatz halten soll. Welcher Wirth dies nicht timt, und wird der Kaufmann oder der Kaufmann befällig (straffällig, bussfällig) so soll der Wirth­ ein Mark bezahlen. Ez megjárhatta a régi időkben, de a mai kereskedelmi forgalom, s közlekedési viszo­nyok mellett, ilyesmire még csak gondolni sem szabad. Az igazságügyet lehetőleg czélszerű­leg egy­ségesíteni kell, csak így lehetséges, hogy az ország lakosai a törvényeket átaljában is­merhessék és tudhassák, s egyenlő és biztos igazság szolgáltath­assék. A statútumok pedig csak azon helyet foglal­ják el, melyek azokat a mai körültekintő orszá­gos törvényhozás mellett méltán megilletik ; ne kötelezzenek „mindenkit“, ne „előzzék meg“ az ország törvényeit, mint a szerző javalja , ha­nem álljon továbbra is Werbőczy azon két elve, melyeket fentebb bemutattam,úgymint először, hogy a néptörvényeknek, a Statutumoknak, az ország törvényeivel és törvényerejű szokásaival nem szabad ellenkezniük, (és igy a törvényt nem előzhetik meg); miként ezt a legújabb törvényho­zás úgymint az 1870. évi 42. törvényczikk 5-ik §-a is elfogadta és kimondotta ; — másodszor, hogy a statutomok csak helyi törvények, csak a helyben érvényesek, s csak azok között fogana­tosak, kik azokat megalkották. Ily értelemben a statutárius jognak meglesz a maga haszna; — a vidéken sok jeles tör­vényhozói tehetség foglal helyet; — vannak ki­tűnő jogászaink, kik a központi törvényhozás­ban, az országgyűlésen, különböző okoknál fogva nem vehetnek részt: — ezek az országos törvénynek nemcsak hibáit, de hiányait is, ta­pasztalatom szerint bámulatos éles elmével és gyorsan szokták felfedezni; a hibák megjaví­tására csak az országos törvényhozásnak van hatalma ; — de jól esik az, ha a hiányokat a municipális törvényhozás is pótolhatja, addig, míg az országos törvényhozás nem intézkedik. Az ily statutárius törvényhozást olyannak tekintem, mint forrást, a patakot, a kisebb folyót a nagy folyam mellett, midőn emennek lefolyá­sát nem gátolják, hanem azt gazdagítják, na­­gyobbitják és erősitik. — A jó statútumok, melyeknek életrevalósága a gyakorlati életben bebizonyult,— át szoktak menni az országos törvényekbe ; statutumi minőségben, nem ellen­keztek avval, és midőn egygyé olvadnak, or­szágos törvényekké válnak, az ország törvény­­könyvét gyarapítják , gyakorlatiabbá, tökélye­­sebbé teszik. Egyébiránt,ha már a statútumoknál vagyunk, nem hallgathatok el egy törvényhelyet, melyet a t. szerző, ki a statutarius jognak oly széles tért engedett, milyenre magyar törvényhozó még eddig gondolni sem mert, nem tartott sze­mei előtt. — Ez az 1869. évi IV. törv. czikk 19. §-a, — mely igy szól: „A forró a törvények, a törvény alapján keletkezett s kihirdetett r­e­n­­d­el­etek s a törvényerejű szokás szerint tar­tozik eljárni s ítélni.“ Ez újabb törvény, — és pedig, mint bizo­nyos emberek állítják , reformtörvény! Ebben a „szabályzatok“ (miként a szerző a statútumokat nevezi;) vagy „sz­abá­l­y r­en­­d­eletek“ (miként a statútumok az 1870. évi 4-ik törvényczikkben neveztetnek,) — nin­csenek megemlítve. — Ugy látszik, hogy azok­nak, kik az 1869. évi 4-dik törvényczikket ké­szítették, és többségi szavazataikkal megalkot­ták, a magánjog terén szabályzatok, szabály­rendeletek (statútumok) nem kellettek ; s ha a mostani ugyanazon országgyűlés többségének kellene elhatározni azt, kellenek-e magánjogi statútumok, vagy nem ? következetesen nem mondhatna mást, mint hogy : nem kellenek ! A „törvény alapján keletkezett rendeletek“ alatt erőszakos, és így semmit sem érő magya­rázat nélkül csakis a kormánynak azon rende­leteit lehet érteni, melyeknek kibocsátására a törvény meghatalmazást adott. Hiába okoskodnék valaki abból, hogy az 1870. évi XLII. törv. czikk 5-ik §-ában a kor­mánynak rendeletei is szabályrendelet­­n­e­k (tehát statútumoknak) neveztetnek, s a ma­gyar kormány törvénykészitő osztályaiban a nyelvegység még eddig tért nem foglalhatott: minden avatott ember elismeri e tény valóságát; de az 1869. évi IV. t. czikk 19-ik §-át mégsem fogja úgy értelmezni,hogy abban a „rendeletek“ kitétele alatt municipali rendeleteket, statútu­mokat is lehessen érteni! Valóban örültem volna, ha a t. szerző a sta­tútumokról szóló 2. § indoklásánál alkalmat véve magának az 1869-ik évi IV. t. czikket, mint reformtörvényt, tolla alá veszi, s független férfiúi méltósággal kijelenti, miként ezen tör­vény alkotása el van hamarkodva. Dietrich Ignácz: A bankügy s valuta. Az „Ellenőr“ és a „Hon“ ma hozzák a bankügy s valuta rendezéséről szóló harmadik czikket. Czikkiró constatálja, hogy az osztrák állam­jegyek, sőt a bankjegyek sem érték meg soha teljesen a reájuk rótt összegeket s azok értéké­nek 20 százalékig leendő devalválását méltá­nyos és igazságos, de mégis lehetlen dolognak látja. „Az, ki a banktól valamely összeget bank­jegyekben vett át, mondja, tudja, tapasztalta, hogy nem ezen jegyek név szerinti értékével egyenlő éret, ezüstpénz összeget, hanem csak annyi érezpénzt vett át, a­mennyi azon bankje­gyek napi árfolyamának megfelelt, ez értékben használta és csakis ez értékben használhatta fel saját magánkötelezettségeinek kielégítésével az által vett jegyeket; sem nem igazságos, sem nem méltányos tehát, hogy az, ki p. o. egy da­rab ezer forintos bankjegyben csak mintegy 800 forint érezpénzt vett a hantitól kölcsön fel, ugyan­csak ezer forint érez ezüstpénzt fizessen vissza , vagy ellenkezőleg ezer ézer ezüst forintot adjon a bank vissza annak, ki ezer forint bank valu­tában neki csak 800 ézer ezüst forintnyi értéket adott át; s úgy vagyok meggyőződve, hogy az osztrák nemzeti banknak sem adósai, sem hite­lezői nem fognának megkárosításukról méltán panaszoskodhatni, ha a jelenleg forgalomban levő bankjegyek érez ezüstpénzért teljes érté­kükben mindenkor beváltható új alakú bankje­gyekért, úgy mint a velük eddig mindig egyenlő árfolyamban állott államjegyek 120 százalék ár­folyam szerint váltatnának be.“ Lehetetlennek látja pedig a könnyelműen kibocsátott csonkaértékű bankpapíroknak for­galmi értékükre devalválását s e szerinti bevál­tását nem a pénz emberei lármája miatt, hanem mert: „egyidejűleg szükségképen rendezni kellene a magánosok által egymás között, és az állam­i magánosok között a forgalomban lévő pénz­jegyekben, az érez ezüst, aranypénzben teljesí­tendő fizetésnek határozott kikötése nélkül, 1866. esztendő máj. hó óta, melyben a mostani államjegyek kibocsátása megkezdetett, történt kötéseket, le kellene szállítani a forgalomban leendő pénz értékének növekedése folytán, a mostani csekélyebb értékű folyó pénzben kive­tett adókat, az állami, hatósági, községi s más hivatalnokok fizetéseit, intézkedni kellene mind az államadóssági tőkék és kamatok, mint min­den pénzintézetek, és közkereseti társulatok activ passiv követeléseinek mikép leendő ki­­egyenlítéséről, sőt a viszonylatok hasonlatossá­gánál fogva, még arról is, hogy mi rendeltessék azon mindennemű szerződésekre nézve, melyek az 1866-ik esztendő május havát megelőzőleg ugyan, de időnként szintén nagyban külön­böző árfolyamú bank , vagy államjegyekben köttettek.“ Sőt, még ezen ügyek elintézését, a köz- és magán érdekkérdések megoldását is megen­gedve, lehetetlennek látja, mert: „ha ezt (a megoldást) mivel egy országgyű­lésben a többségek utóvégre is döntenek, még lehetségesnek teszszük is fel, miután a valuta helyreállítása iránti intézkedéseknek a magyar korona országai, s a birodalmi tanácsban képvi­selt országok országgyűléseinek közös egyetér­tésével kell megállapíttatniok, a viszonyos ér­dekek még tágasabb körű összeütközésénél fogva, az mindenesetre lehetetlen, hogy mind­ezen kérdéseket két országgyűlés kölcsönös megegyezéssel intézhesse el.“ Múlt hó 10-kén a „Magyar Ujság“-ban egy távirat elkésésére vonatkozólag Mészöly Lajos úrtól panaszos czikk jelent meg. Ez ügyben il­letékes helyről a következő felvilágosítást kapjuk : A panasztott távirat feladatott Lepsényben augusztus 3-kán délelőtt 8 óra 50 perczkor, megérkezett Kaposvárra délelőtt 10 óra 30 perczkor, mely továbbítási idő, tekintetbe véve, hogy Lepsény mint vaspálya állomás üzleti te­endőkkel is elfoglalva van, s ezeket végezni első sorban kötelessége, soknak nem mondható. Mi­után a sürgöny feladója Mészöly Lajos ur a sür­gönynek Kaposvárról Kaposmérőbe miként leendő továbbszállítása módját a sürgönyben meg nem jelölte, sem a kaposvári távirda állo­másnál kívánságát az iránt írásban tudtul nem adta volt, hogy a neve alatt érkező sürgönyök miként továbbittassanak Kaposmérőbe, a ka­posvári távirda állomás az 1868. július 21-kén kelt „Nemzetközi Távirászati Egyezményhez“ csatolt szolgálati utasítás Ill­ik czikke értelmé­ben járt el, midőn a sürgönyt Kaposmérőbe to­vábbítás végett a posta­hivatalnak adta át. Miután továbbá Kaposmérőben postaállomás nincs, a levelek mindaddig a kaposvári postán feküsznek, mig érettük be nem küldetik. Ez tör­tént a panasztott távirattal is. A jelen esetben tehát a kaposvári távirda­­állomás hivatalnoka tökéletesen a fennálló és egész Európa területén kötelező szabályok ér­telmében járván el, s az elkésés egyedül Mészöly Lajos hibájából eredvén, a távirda-hivatalnok hanyagsággal nem vádolható.

Next