Magyar Ujság, 1871. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)
1871-09-21 / 216. szám
216-ik szám. 1871. szeptember 21. V. évfolyam Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Iipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési ár: Vidékbe postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre . . . • • 1 r * — „ Negyedévre . . 5 fr Egy hónapra . • • 1 rt» . Egyes számára « kr. Ihide•tési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél i1 kr. Bélyegdij minden hirdetésért, külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. JSiafizetés a „Magyar Újság“-ra egy évre . . 20 forint —ki félévre . . 10 „ 11 évnegyedre” 11 egy hóra . . 1 „ 7011 Az előfizetési pénzek A „MAGYAR ÚJSÁG" kiadóhivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerűbben postautalvány iya eszközölhetni. Pest, szeptember 20. A távirda jelezte tegnap, hogy az elszász- fotharingiai vámkérdés és a négy franczia kerület kiürítése ügyében a német kormány vonakodik a franczia nemzetgyűlés által elfogadott szerződéshez járulni. A mai lapok nem szólnak részletesebben ez ügyről, hanem valószínű, hogy Bismarck visszatérése Berlinbe kapcsolatban van e kérdéssel. Ha ő csakugyan megtagadná a szerződés aláírását, Francziaország egyelőre az által volna sújtva, hogy négy kerületében a porosz őrség még mindig hatalmaskodnék, de másrészről az elszász és lotharingiai ipar nem szabadulna eddigi részhelyzetéből, míg a franczia kerületek kiürítése a negyedik fél milliárd fizetése után úgyis megtörténnék. Egy esti táviratunk különben arról tesz jelentést, hogy a két hatalom között a vámkérdésben egyesség jött létre. A mikéntről azonban nem hallatszik semmi. A szeptember 4-ei kormány működését vizsgáló bizottság Thiershez is kívánván néhány kérdést intézni, tegnapelőtt lakására ment, ott értekezett vele. Ugyanazon franczia lapok szerint, melyek a Thiers és Gorcsakoff tervezett találkozásáról nem akarnak tudni semmit, azt állítják, hogy a köztársaság elnöke Versaillest a nemzetgyűlés szünetelése alatt nem fogja elhagyni. A svájczi Solothurnban tartott katholikus kongressus négyszáznál több tagja 15 pontból álló határozatot hoztak, melynek csak első részét tartják szükségesnek kiemelni. Ez így szól: „A kantonok kormányai felhivatnak, hogy a római pápa csalhatlanságának hitelvét, mely 1870. július 18-án a vatikáni gyűlésben kihirdettetett, valamint a IX. Pius által 1864. deczember 8-án a kibocsátott syllabust a svájczi alkotmányjoggal összeegyeztethetlennek nyilvánítsák, s különösen tanításukat az ifjúsági oktatásban az iskolában, valamint a vallási hitoktatásban az állam rendeltetésére álló minden eszközzel (a főfelügyelet gyakorlásával stb.) akadályozzák. Az egyházi mozgalmak Angolországban is mindinkább több tért hódítanak s most egy távirat arról tudósit, hogy majd minden vidéken tartatnak meetingek az anglikánus egyház kiváltságainak eltörlésére. A szerb skapstina tegnap nyittatott meg a régensség trónbeszédével, mely Szerbiának biztosított alkotmányosságát és gazdászati gyarapodását emeli ki. A trónbeszéd fontos előterjesztéseket jelent be, constatálja a hadsereg kiváló helyzetét. A vasút-kérdésre vonatkozólag a kormány iparkodni fog a Portával egyetértésre jutni. Az előterjesztendő „kékkönyv“ kifejtendő Szerbiának a Vaskapu ügyében való részvételét; végül egy előterjesztvény jelentetett be, Mihály fejedelemnek állítandó emlékszobor iránt. Bécsi lapok miniszterválságot jeleznek az ottani kabinetben s jelesen Hohenwarth és Beugt között látják élükre állitva a dolgokat. Félhivatalos táviratok azonban e híreket koholmánynak mondják. A csehek közt már a leendő minisztérium tagjait emlegetik. Clam lenne helügyér, Bielszky igazságügyér. Clam-Martinitz gróf Hohenwarth felszólítására már Bécsbe is ment. — A nemzetiségi törvénynyel foglalkozó albizottság lényegtelen módosításokkal elfogadta a javaslatot. A lausanni békekongressusra, mely mint írtuk, e hó 25-én lesz, a béke és szabadság liga már kiadta a programmot. Ennek pontjai: 1. Jelentés a liga eddigi működéséről. 2. Speciális kérdések. 3. Bizottsági jelentés a keleti kérdésről ide értve a lengyelt is. 4. Politikai és nemzetközi jognél, 115.000 forintig a díjaknál, 47.000 forintig az út-, Ind- és révvámtól, ez utóbbi tisztán a határőrvidéknél, a jövedéknél 1.137.000 forinttal, a bányászatnál 1 millió 426.000 forintig, az államerdőknél 4.926.000 forint és az államnyomdánál 330.000 forinttal, mely emelkedéseikkel azonban némi csekélyebb csökkenés is áll szemben, ami azonban jelentéktelen“. A pénzügyérz ugyan érintő, hogy a bevételek ezen emelkedése nagyrészt csak illusió, mert p. o. a belügyőrségnél onnan származik, mert némely bevételek, melyek ezelőtt a kiadásokból fittettek le, most a bevételekhez írattak. Ily formán van ez a sóüzletnél. Az államerdők jövedelme pedig 5 millió forint emelkedést mutat, de csak azért, mert a határővidéki erdők árából, melyet a hadügyér adogál el, egy millió átíratott, aztán az állambányászat részére adott fák ára pénzben számoltatott fel, végre az üzlet is fokozódott valamit. Vastag anamitás lenne tehát ezen adatokból azt következtetni, mintha az állam, illetőleg az ország közvagyonossága fokozódott s jövedelemforrásai gyarapodtak volna, bár a pénzügyér azon állítása, miszerint az egyenes adóknál 3.672.000 forint többlet mutatkozik, egyenesen ide czéloz. Mindenekelőtt meg kell különböztetnünk azon államot, melynek a pénzügyér a gazdája, azon államtól, illetőleg országtól magától, mely a természet örök törvényei szerint maga részére más gazdát nem ismerhet el, mint önmagát, ki-ki élvén s gazdálkodván, a hogy isten tudnia adta, s jövedelmei azon részét, melyre a „kormány állam“ azt mondja „ez az enyém“, beszolgáltatván a kormányállamnak, hogy ez is gazdálkodjék, mikép isten tudnia adta, illetőleg úgy, ahogy azt Ausztria nagyhatalmi politikája engedi, a mikor engedi. A kormányállam bevételei, elhisszük, hiszen látjuk, hogy valóban gyarapodnak, évről-évre nagyobbodnak Bach és Schmerling kormányzata óta 10—20—30—40 millióval. Elismerjük tehát, hogy a pénzszivattyúzás rendszere sokkal tökéletesebb most mint volt az osztrák uralom idejében, de azt, hogy a kormányállam jövedelmi forrásainak gyarapodásával s bővülésével arányosan gyarapodnék hazánk vagyonossága, az ipar, kereskedelem s mezei gazdászat jövedelmi forrása? Ezt már nem ismerhetjük el. Pedig azt sem tagadhatjuk, hogy még a legutolsó napszámos is sokkal nagyobb számokban beszél most, mint beszélt 48 előtt. Forintot kereshet most azon munkájával, melyért csak húszast kereshetett 48 előtt. De forintokat kell kiadnia most, azon táps ruházati czikkért, melyekért 48 előtt csak húszasokat adogált. Az osztrák papírpénz értékének megromlása miatt ugyanis megdrágult minden, de nem egyenlő mérvben. Köztudomású tény, hogy Európa piacain semmi más termény vagy autezikk ála sincs kevesebb változásnak alávetve, mint a búza, pedig a „cultur-népek“ nemhogy javítnák, sőt mindinkább kizsarolják a termőföldet. De másrészt ott van Amerika, melyek kiaknázása még eddig kiegyenlítette az itteni roszterméseket, s mindinkább alányomja az európai árakat. Az iparczikkek árának pedig évrőlévre olcsóbbnak kell lennie, mert évrőlévre tökélyesbedik a gyártás, feldolgozás mestersége, tökélyeskittetnek s szaporittatnak a gépek, eszközök s szerszámok, könnyítetik a forgalom, nagyobbul a felgyártott anyagok tömege, s igy kevesebb százalék nyeremény mellett is jobb üzletet nyer a gyáros, iparos és kereskedő. És mégis: a gyors iparczikkek hazánkban nem lettek olcsóbbak, hanem 20—30 —50—60 százalékkal drágábbak. Sőt megdrágultak az élelmiszerek is rendkívül mérvben. Nem lett olcsóbb gazdasági gépenk és közlekedési eszközeink tökélyesbülése s népszerűsödése daczára sem a búza, sőt most egy osztrák papiros forintért épen csak annyi búzát kapunk, mennyit a negyvenes évek elején egy húszasért kaptunk, azért megzavarodott az osztrák pénzügy miatt összes közgazda szalunk. Drágábban adunk s veszünk, kétszeres áron számítunk most mindent, mert a pénzrendszert, a pénz értékét hazánkban sokkal inkább megrontotta az osztrák nemzeti bank gazdálkodása, mintsem megronthatja azt például Francziaországban az 5 ezer milliónyi hadisarca három év alatt leendő lefizetése. Ezt pedig vagyonoskodásnak, jövedelmi forrásaink valódi emelkedésének épen úgy nem nevezhettük a század elején, midőn egy köböl búza 40—50 frt, egy pár csizma 60—80 frt stb. volt szintén az osztrák pénzügyi rendszer megromlása következtében. Elismerjük ennek folytán, hogy a pénzügyér az általa előírt, illetőleg követelt 239.624,827 írtnak felével is meg tudná tenni rendes pénzviszonyok közt azt, mit most 250 millióval is aligha megteend, s így az államháztartás nagysága is illúzió egyrészt. De bármiként forgassuk értékét, az mégis sokkal több, mint mennyit az ország lakosai a föld kizsarolása, a mezei gazda gazdasági állatainak elpusztítása, a gyáros, kereskedő és iparos, iparczikkei értékének túlcsigázása nélkül elviselhetnének, s leginkább megtámadtatok a termőföld értéke. Ez aztán az, mire nem mondhatjuk, hogy gyarapodás. Gyarapodnak az államkormány jövedelmei, mert jó szivattyúzó gépek felett rendelkezik a pénzügyér, és igénybe veszi a jövő ivadékok vagyonát is. De mindinkább szegényedik az állam lakossága, bár nagyobb számokban beszél most, mintsem beszélne rendes pénzügyi viszonyok közt. Emelkednek az állam bevételei, de fokozott tevékenység mellett is mindinkább szigorú nélkülözésre kényszeríttetnek az állam polgárai. A jövő reményeinek kizsákmánylása, illetőleg az eladósulás óriási mérvben fokozása által pedig ide stova odajutnak a nyomunkba lépő ivadékok, miszerint mindaz, mit örökölni fognak, nem más, mint egy nagy adósságteher, melynek jótéteményeit nem ők élvezték. Kubínyi Lajos: A bevételek emelkedése. A pénzügyész közelebbi előterjesztésében 13.070,000 forint bevételi többletről beszélt — a múlt évi állambevételekhez képest. „Áttérve a bevételek emelkedésére, meg kell jegyeznem, monda, hogy azok 50,000 frtig a belügyminisztériumnál mutatkoznak stb. „A bevételi többlet,monda: 13.070.000 forint erejéig a pénzügyminisztériumnál mutatkozik és pedig 3.672.000 forinttal az egyenes adóknál, 719.000 forinttal a fogyasztási adóknál, 471.000 forintig, a bélyegnél, 790.000 forintig a jogilletékAz országgyűlési osztályok az államkölcsönről szóló törvényjavaslat tárgyában ma 21-én d. e. 10 órakor ülést tartanak. Általános magánjogi törvénykönyvnek tervezete Magyarország számára, v. Folytatás a statútumokról. Kell-e statútum vagy nem ? ez itt az elvkérdés. A szerző azt mondja, hogy kell, mert a statútumoknak helyet engedő első szövegezést ajánlja; — ennyiben énegyet értek vele, mert nem látom át, hogy egy oly részletes törvénykönyvet lehetne alkotni, melynek szabályai az ország különböző részeiben fóltevőleg, állandóan fenmaradhassak. — Nagyon tarkának kellene lenni az ilyen törvénykönyvnek és mit használna? hiszen azt rövidebb idő alatt is összevissza rongálná a folyton újuló jogélet és a szükség által előidézett szokás! — Láttam én már sok törvényt, mely az életbe nem ment át, meghalt mindjárt születése után, mert a bivó lelkében uralkodó igazságvízet nem engedte a törvényt alkalmazni. — így van ez nagyban és kicsinyben is, azonban én a statútumok megengedésében nem tudnék odáig menni, aeddig a t. szerző a 2-dik §. első szövegezésében előre botlott. Jó igazságszolgáltatás rém lehet ott, hol a fennálló törvényeket, törvényszabályokat általában nem tudják. Ámde könnyű megpirítani, hogy a szerző felfogása szerint alkottatható annak statútumok, melyek az egész országra nézve kötelezők lennének ugyan, de amelyeket ismerni, tudni az ország lakóira nézve általában lehetetlen lenne! A szerző ugyanis azt mondja: a törvényhatóságok hozhatnak mindenkit kötelező szabályokat, és e szabályzatok a jelen törvénykönyvet hatályban megelőzik. Ebben két veszélyes elv van kimondva ; éspedig először az , hogy a statútumok „mindenkit“ köteleznek; és másodszor: hogy a statútumok erősebbek, hatályosabbak, mint a törvény, minthogy azt hatályban megelőzik.) Én eddig nem mehetek, ezen elvek egyikét sem osztom. Nem vagyok ugyan olyan centralista, ki minden törvényhozói hat?mat a központi törvényhozás minderre ki nem terjeszthető, elégtelen, s gyakran igenis kicsinyesnek mutatkozó markába szeretnék szorítani, de azt sem tudnám helyeselni, ha oly jogilag egységes ország, milyen Magyarorság, régi római municipiumokat teremtene a maga kebelében.-----Ha ez országban minden törvényhatóság: kerület, megye, város olyan satutumokat alkothatna, melyek „mindenki,“ tehát az egész ország lakosait (sőt talán íég az idegeneket is) köteleznék,s melyek „hatályban még a törvénykönyvet is megelőznék,“ bizony, bizony, nagyon kevés ember találkoznék ezen országban, ki folyton tudná, milyen törvények állanak az egész ország területén. Mihelyt az ember az egyik törvényhatóság területéről a másikra lépne, legelőször is ezen törvényhatóság törvényeit kellene megszereznie és megtanulnia, hogy azok ellen ne vétsen, hibába ne essék, kárt ne szenvedjen. Hiúában hirdetnék ki az ilyen statútumokat az egész ország területén ; hány ember venne magának annyi időt és figyelmet, hogy minden kihirdetett statútumot emlékezetében, vagy csak nyilvánosságban is tartson ! ? Vissza kellene mennünk azon elavult szokásra, miszerint a vendéglős, a gazda köteles volt a jövevénynyel, a vendéggel, a helybeli törvényeket büntetés terhe alatt tudatni, megismertetni, mint például Buda városának 1413 egész 1421 években készült törvénykönyve 89. pontjában olvassuk : „Am jeder wirt sol seinem gast dem kaufmann der stat gesetz vnd Ordnung verkünden vnd zu erkennen geben, wie sich der gast in seinem handel vnd kaufmann schätz halten sol. Welicher wirt des nichten thuet, vnd wirt der kaufman, oder der gast, also pefellig, so sol der wirt ein margk für den gast pezallen.“ azaz: Ein jeder Wirth (Elieberr, Hausherr, Bewirther, Herr eines Wirthshauses) soll seinem Gast, dem Kaufmann der Stadt Gesetz und Ordnung verkündigen, und zu erkennen geben, wie sich der Gast in seinem Handel und Kaufmannsschatz halten soll. Welcher Wirth dies nicht timt, und wird der Kaufmann oder der Kaufmann befällig (straffällig, bussfällig) so soll der Wirth ein Mark bezahlen. Ez megjárhatta a régi időkben, de a mai kereskedelmi forgalom, s közlekedési viszonyok mellett, ilyesmire még csak gondolni sem szabad. Az igazságügyet lehetőleg czélszerűleg egységesíteni kell, csak így lehetséges, hogy az ország lakosai a törvényeket átaljában ismerhessék és tudhassák, s egyenlő és biztos igazság szolgáltathassék. A statútumok pedig csak azon helyet foglalják el, melyek azokat a mai körültekintő országos törvényhozás mellett méltán megilletik ; ne kötelezzenek „mindenkit“, ne „előzzék meg“ az ország törvényeit, mint a szerző javalja , hanem álljon továbbra is Werbőczy azon két elve, melyeket fentebb bemutattam,úgymint először, hogy a néptörvényeknek, a Statutumoknak, az ország törvényeivel és törvényerejű szokásaival nem szabad ellenkezniük, (és igy a törvényt nem előzhetik meg); miként ezt a legújabb törvényhozás úgymint az 1870. évi 42. törvényczikk 5-ik §-a is elfogadta és kimondotta ; — másodszor, hogy a statutomok csak helyi törvények, csak a helyben érvényesek, s csak azok között foganatosak, kik azokat megalkották. Ily értelemben a statutárius jognak meglesz a maga haszna; — a vidéken sok jeles törvényhozói tehetség foglal helyet; — vannak kitűnő jogászaink, kik a központi törvényhozásban, az országgyűlésen, különböző okoknál fogva nem vehetnek részt: — ezek az országos törvénynek nemcsak hibáit, de hiányait is, tapasztalatom szerint bámulatos éles elmével és gyorsan szokták felfedezni; a hibák megjavítására csak az országos törvényhozásnak van hatalma ; — de jól esik az, ha a hiányokat a municipális törvényhozás is pótolhatja, addig, míg az országos törvényhozás nem intézkedik. Az ily statutárius törvényhozást olyannak tekintem, mint forrást, a patakot, a kisebb folyót a nagy folyam mellett, midőn emennek lefolyását nem gátolják, hanem azt gazdagítják, nagyobbitják és erősitik. — A jó statútumok, melyeknek életrevalósága a gyakorlati életben bebizonyult,— át szoktak menni az országos törvényekbe ; statutumi minőségben, nem ellenkeztek avval, és midőn egygyé olvadnak, országos törvényekké válnak, az ország törvénykönyvét gyarapítják , gyakorlatiabbá, tökélyesebbé teszik. Egyébiránt,ha már a statútumoknál vagyunk, nem hallgathatok el egy törvényhelyet, melyet a t. szerző, ki a statutarius jognak oly széles tért engedett, milyenre magyar törvényhozó még eddig gondolni sem mert, nem tartott szemei előtt. — Ez az 1869. évi IV. törv. czikk 19. §-a, — mely igy szól: „A forró a törvények, a törvény alapján keletkezett s kihirdetett rendeletek s a törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni s ítélni.“ Ez újabb törvény, — és pedig, mint bizonyos emberek állítják , reformtörvény! Ebben a „szabályzatok“ (miként a szerző a statútumokat nevezi;) vagy „szabály rendeletek“ (miként a statútumok az 1870. évi 4-ik törvényczikkben neveztetnek,) — nincsenek megemlítve. — Ugy látszik, hogy azoknak, kik az 1869. évi 4-dik törvényczikket készítették, és többségi szavazataikkal megalkották, a magánjog terén szabályzatok, szabályrendeletek (statútumok) nem kellettek ; s ha a mostani ugyanazon országgyűlés többségének kellene elhatározni azt, kellenek-e magánjogi statútumok, vagy nem ? következetesen nem mondhatna mást, mint hogy : nem kellenek ! A „törvény alapján keletkezett rendeletek“ alatt erőszakos, és így semmit sem érő magyarázat nélkül csakis a kormánynak azon rendeleteit lehet érteni, melyeknek kibocsátására a törvény meghatalmazást adott. Hiába okoskodnék valaki abból, hogy az 1870. évi XLII. törv. czikk 5-ik §-ában a kormánynak rendeletei is szabályrendeletnek (tehát statútumoknak) neveztetnek, s a magyar kormány törvénykészitő osztályaiban a nyelvegység még eddig tért nem foglalhatott: minden avatott ember elismeri e tény valóságát; de az 1869. évi IV. t. czikk 19-ik §-át mégsem fogja úgy értelmezni,hogy abban a „rendeletek“ kitétele alatt municipali rendeleteket, statútumokat is lehessen érteni! Valóban örültem volna, ha a t. szerző a statútumokról szóló 2. § indoklásánál alkalmat véve magának az 1869-ik évi IV. t. czikket, mint reformtörvényt, tolla alá veszi, s független férfiúi méltósággal kijelenti, miként ezen törvény alkotása el van hamarkodva. Dietrich Ignácz: A bankügy s valuta. Az „Ellenőr“ és a „Hon“ ma hozzák a bankügy s valuta rendezéséről szóló harmadik czikket. Czikkiró constatálja, hogy az osztrák államjegyek, sőt a bankjegyek sem érték meg soha teljesen a reájuk rótt összegeket s azok értékének 20 százalékig leendő devalválását méltányos és igazságos, de mégis lehetlen dolognak látja. „Az, ki a banktól valamely összeget bankjegyekben vett át, mondja, tudja, tapasztalta, hogy nem ezen jegyek név szerinti értékével egyenlő éret, ezüstpénz összeget, hanem csak annyi érezpénzt vett át, amennyi azon bankjegyek napi árfolyamának megfelelt, ez értékben használta és csakis ez értékben használhatta fel saját magánkötelezettségeinek kielégítésével az által vett jegyeket; sem nem igazságos, sem nem méltányos tehát, hogy az, ki p. o. egy darab ezer forintos bankjegyben csak mintegy 800 forint érezpénzt vett a hantitól kölcsön fel, ugyancsak ezer forint érez ezüstpénzt fizessen vissza , vagy ellenkezőleg ezer ézer ezüst forintot adjon a bank vissza annak, ki ezer forint bank valutában neki csak 800 ézer ezüst forintnyi értéket adott át; s úgy vagyok meggyőződve, hogy az osztrák nemzeti banknak sem adósai, sem hitelezői nem fognának megkárosításukról méltán panaszoskodhatni, ha a jelenleg forgalomban levő bankjegyek érez ezüstpénzért teljes értékükben mindenkor beváltható új alakú bankjegyekért, úgy mint a velük eddig mindig egyenlő árfolyamban állott államjegyek 120 százalék árfolyam szerint váltatnának be.“ Lehetetlennek látja pedig a könnyelműen kibocsátott csonkaértékű bankpapíroknak forgalmi értékükre devalválását s e szerinti beváltását nem a pénz emberei lármája miatt, hanem mert: „egyidejűleg szükségképen rendezni kellene a magánosok által egymás között, és az állami magánosok között a forgalomban lévő pénzjegyekben, az érez ezüst, aranypénzben teljesítendő fizetésnek határozott kikötése nélkül, 1866. esztendő máj. hó óta, melyben a mostani államjegyek kibocsátása megkezdetett, történt kötéseket, le kellene szállítani a forgalomban leendő pénz értékének növekedése folytán, a mostani csekélyebb értékű folyó pénzben kivetett adókat, az állami, hatósági, községi s más hivatalnokok fizetéseit, intézkedni kellene mind az államadóssági tőkék és kamatok, mint minden pénzintézetek, és közkereseti társulatok activ passiv követeléseinek mikép leendő kiegyenlítéséről, sőt a viszonylatok hasonlatosságánál fogva, még arról is, hogy mi rendeltessék azon mindennemű szerződésekre nézve, melyek az 1866-ik esztendő május havát megelőzőleg ugyan, de időnként szintén nagyban különböző árfolyamú bank , vagy államjegyekben köttettek.“ Sőt, még ezen ügyek elintézését, a köz- és magán érdekkérdések megoldását is megengedve, lehetetlennek látja, mert: „ha ezt (a megoldást) mivel egy országgyűlésben a többségek utóvégre is döntenek, még lehetségesnek teszszük is fel, miután a valuta helyreállítása iránti intézkedéseknek a magyar korona országai, s a birodalmi tanácsban képviselt országok országgyűléseinek közös egyetértésével kell megállapíttatniok, a viszonyos érdekek még tágasabb körű összeütközésénél fogva, az mindenesetre lehetetlen, hogy mindezen kérdéseket két országgyűlés kölcsönös megegyezéssel intézhesse el.“ Múlt hó 10-kén a „Magyar Ujság“-ban egy távirat elkésésére vonatkozólag Mészöly Lajos úrtól panaszos czikk jelent meg. Ez ügyben illetékes helyről a következő felvilágosítást kapjuk : A panasztott távirat feladatott Lepsényben augusztus 3-kán délelőtt 8 óra 50 perczkor, megérkezett Kaposvárra délelőtt 10 óra 30 perczkor, mely továbbítási idő, tekintetbe véve, hogy Lepsény mint vaspálya állomás üzleti teendőkkel is elfoglalva van, s ezeket végezni első sorban kötelessége, soknak nem mondható. Miután a sürgöny feladója Mészöly Lajos ur a sürgönynek Kaposvárról Kaposmérőbe miként leendő továbbszállítása módját a sürgönyben meg nem jelölte, sem a kaposvári távirda állomásnál kívánságát az iránt írásban tudtul nem adta volt, hogy a neve alatt érkező sürgönyök miként továbbittassanak Kaposmérőbe, a kaposvári távirda állomás az 1868. július 21-kén kelt „Nemzetközi Távirászati Egyezményhez“ csatolt szolgálati utasítás Illik czikke értelmében járt el, midőn a sürgönyt Kaposmérőbe továbbítás végett a postahivatalnak adta át. Miután továbbá Kaposmérőben postaállomás nincs, a levelek mindaddig a kaposvári postán feküsznek, mig érettük be nem küldetik. Ez történt a panasztott távirattal is. A jelen esetben tehát a kaposvári távirdaállomás hivatalnoka tökéletesen a fennálló és egész Európa területén kötelező szabályok értelmében járván el, s az elkésés egyedül Mészöly Lajos hibájából eredvén, a távirda-hivatalnok hanyagsággal nem vádolható.