Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)
1871-10-20 / 241. szám
241-ik szám. Péntek, 1871. October 20. V. évfolyam. Kiadó-hivatal: Lipót-utcza 1. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, n. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztőségi iroda: Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Előfizetési Ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábopetitsor 25 kr. 1Előfizetés a „Magyar Újság“-ra egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 „ — „ egy hóra . . 1 70 „ Az előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadóhivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerűbben postautalványnyal eszközölhetni. Pest, October 19. Az elhatározás még mindig késik. A bécsi lapok telték föltevésekkel, de a helyzetre vonatkozólag biztos tényt egy sem tud fölemlíteni, miután még a döntő körökben sincsenek tisztájában, hogy a válság mily irányban teendő megállapodással szüntettessék meg. E szerint a Beust-Hohenwarth-kérdés még most is élére van állítva,mely nemcsak személyi, hanem egyszersmind elvi is, mi onnan is kitűnik, mert ettől van feltételezve a cseh feliratra adandó válasz. Ha tehát mégis mind Hohenwart, mind Beust megmarad, mint az „Oester J. Journal“ írja, az vagy az egyik, vagy a másik miniszter oldalfordulatát jelentené. Különben említett kormánylap így folytatja: A császár békés hajlamainak sikerült oly alakot feltalálni, amely minden személyváltoztatás nélkül helyreállítja a kormányhatalom egységét, e szerint mind Beust, mind pedig Hohenwart egész minisztériumával megmaradna állomásán. Más tudósítás szerint az elhatározás még mindig kétséges s habár az egész ügy még most jórafordulhat ugyan, de minden körülmény azt látszik mutatni, hogy az ellenkező fog bekövetkezni. Beust visszalépése még ma is nagyon valószínűnek látszik s ha ez bekövetkezett, többek szerint a válság súlyos következményeivel még csak akkor fog igazán beállni, s Ausztria államélete megrendíttetni. Különben ma délután 2 órakor Bécsben nagy minisztertanács volt tartandó, hogy a válság bonyolult kérdését megoldja. A cseh kiegyezési kérdés a miniszterválság folytán egészen háttérbe szorult s míg a főkérdés nem lesz elintézve, addig a csehek feliratára sem fog válasz adatni , miután a miniszteri válság kérdésének mikénti eldőlése leend határozó azon álláspontot illetőleg, melyet kormány a cseh feliratban mondottak ellenében elfoglaland. A rakoviczai lázadásban való részesség miatt f. hó 13-áig 98 egyén állott vizsgálat alatt. — Ljubicában a lázongók az ottani őrházat csaknem egészen elpusztították. A zágrábi elfogatások a rakoviczai felkeléssel szoros kapcsolatban vannak. A zágrábi fenyítő törvényszék előtt eddigelé a következők állanak: 4 Starcsevics: Dr. Starcsevics Antal, Dr. Starcsevics Dávid, Starcsevics György, gyakornok és ifjabb Starcsevics Antal tanuló , továbbá Matcsics Ferencz, a „Hrvatska“ legutóbbi szerkesztője, Novak Milan adóhivatali gyakornok és Medics Dániel hirlapíró. A „Sécle“ szerint a franczia kormány elhatározta, hogy a pápánál eddig fenállt követséget megszünteti, s d’Harcourt már legközelebb vissza fog hivatni. Ez lenne tehát ama viszály oka, mely néhány távirati tudósítás szerint Thiers s a pápa közt beállt volna. A főtanácsnokok számszerinti eredményét egy távirat tegnap jelenté s az elég kedvező. A nagyobb városok mindegyike republikánusokat választott; Lyon, Bordeaux, Rouen, s Toulouse pedig radikális jelöltjeikkel győztek. A Genfben tartózkodó Napoleon herczeg nemrégiben azon kérdést intézte a franczia kormányhoz, hogy adjon neki útlevelet a végből, miszerint Corsikába mehessen s helyét ott a megyei tanácsban elfoglalhassa, különben útlevél nélkül is elmegy. Az állandó bizottság hoszszabb tanácskozás után megadta az engedélyt s most Napóleon helyét a korsikai megyei tanácsban elfoglalhatja, különben a kormány elhatározta, hogy Corsikába erélyes praefektet és több katonaságot küld. 15-én ismét minisztertanács volt, melyben a kormány, mint hírlik, abban állapodott meg, hogy a nemzetgyűlés elé törvényjavaslatot terjesztene, mely a Bonaparte családnak megtiltja, hogy franczia földre lépjen és Palikao, Ollivier és Grammont vád alá helyezését indítványozza. A „Prov. Corr.“ közzé teszi a f. hó 12-én kötött egyezményeket több megye megszállásának megszüntetéséről, s az elsass-lothringiai vámviszonyokról, melyek külön egyezmény folytán el nem választhatók, s az egyiknek érvénye a másiknak utólagosan történendő jóváhagyásától függ. Az első egyezmény 6 megye odahagyását állapítja meg, úgy hogy a Francziaországban levő porosz csapatok az egyezmény megerősítése után 14 nappal 60,000 főre fognak alászállittatni. — Francziaorszaország a negyedik fél milliárdot 1872-ik január 15-dikétől 1872-ik május 1-ig kétheti részletekben fizeti le; ha e fizetés nem történik meg, a csapatok ismét megszállják az odahagyott területet. E terület katonai tekintetben semleges marad. A vámegyezmény meghatározza a vámkedvezményeket részben viszontkedvezmények fejében. A csalások meggátlására Elsass és Lotharingiában becsület syndikátusok és kereskedelmi kamarák állíttatnak. Németország átengedi a Raon les Seaux, Raon sur Pleine és Ipne községeket s az Avricourt községi kerület egy részét. Spanyolországban a viszonyok mindinkább oly irányban fejlődnek, hogy a monarchia fenállása csak időkérdés. S míg a cortes nagy többséggel határozá el, hogy a kormánynak adandó bizalmi szavazatot illetőleg tett indítvány figyelembe vétessék, Amadé király minden reményről lemondott, hogy a spanyol viszonyokat rendeznie sikerüljön s e miatt nem is leplezgeti azon szándékát, hogy az országot elhagyja. Bonaparte Lajos neje, midőn Spanyolországban járt, az ottani jószágait eladta s azokért öszszesen tizenkét millió realet kapott. A pápa s a Thiers közti állítólagos viszály egy másik hir szerint nem csak a franczia püspökök kinevezésének kérdéséből származott volna, hanem ezt kapcsolatba hozzák azzal is, miszerint Bonaparte Lajos, ha igaz, a pápának egy millió frankot küldött volna. Különben a püspökök kinevezését illetőleg a pápa semmi korlátozást sem akar megtűrni, másrészről pedig a franczia kormány kezdeményezési jogáról szintén nem hajlandó lemondani. Kere Erdélynek, és valóban, aki Erdély lakosai közt megfordul, velük érintkezik, eszmecserébe bocsátkozik, nagyon kevés független emberre akad, ki helyeselné a kormány tetteit és jelenlegi politikáját. Nem tudom, ha szintén ezt tapasztalták-e Szlávy és Kerkápoly miniszter urak is erdélyi körútjuk alkalmával, de ha nem, annak egyszerű oka, mert ők nem Erdély független embereivel, hanem saját kreatúráikkal érintkeztek. Persze aztán, hogy ily szemüvegen mindenütt csak mamelukot véltek látni, — ez oly optikai csalódás volt, mely nagyon jól eshetik a miniszteri kebelnek. — De ha szemüveg nélkül azaz a főispánok és hivatalnokok légiójának mellőzésével néznék a hangulatot, alighanem Sodomának tekintenék az erdélyi részeket, melyekben — a függetlenek közt — egy igaz sem találtatik. (Persze a kormány szempontjából véve az igazakat.) Nem is csoda, hogy Erdély független lakosai közt oly kevés a kormánypárti, nem csoda, — mert ha már a magyarországiaknak annyi okuk van ellenzékieknek lenni, mennyivel több van az erdélyieknek, kiket a satyra kedvéért még azzal is gúnyolnak, hogy jobboldaliak. Én is gúnyolódtam így egy pár erdélyi úrral, de visszavágott az egyik: ha ilyen volna mindenütt a jobboldal, akkor a magyar birodalom nem lenne ellenzék azaz az ellenzék ülne a kormányon —• Andrássy premiersége nélkül. Már pedig Andrássy úr, — hogy erdélyi kitétellel éljek — ily jobboldalt nem instal,— vastag koszt volna ez neki nagyon — megfeküdné a gyomrát, mint a bécsi németnek a tordai töltött káposzta. De lássuk az erdélyi hangulatot. Ha bosszú leszek, mint a nagyböjti prédikáczió, vagy a nagypénteki litánia, vigasztalja a türelmetleneket, hogy a még hoszszabb lamentatiót máskorára tartom fenn. Kezdjük az országgyűlésen. A törvényhozó testnek — tekintve fontos hivatását, nagy horderejű intézkedéseit — a legnagyobb tekintélylyel kellene bírni az országban. És hogy ez Erdélyben épen megfordítva van, ez az igaz szomorú állapot, de igen indokolt. Az erdélyi lakosok szempontjából véve fel a képviselőházat— megelégedéssel nem gondolhatni reá.Nem gondolhatni, — mert Erdélynek a fennálló választási törvény következtében népképviselete nincsen. A kormány azt választatja meg, akit tetszik, és ha mégis akad egy-egy ellenzéki képviselő, ez a kivétel csak a szabályt erősíti meg. Nem is viseltetnek az erdélyiek képviselőik iránt sem tisztelet, sem bizalommal. Gúnydalokat csinálnak reájuk, s ha emlegetik, nincs köszönet benne. Különben tetszik az erdélyieknek, hogy képviselőik neveit a szónokok sorában csak a szavazáskor olvashatják, midőn szentori hangon zengik a rövid, de velős , igen-t. Egy pár választókerület el is határozta, hogyha a jövő választáskor is a jelenlegi képviselők lépnének fel jelöltekül, nem engedik meg, hogy hoszszú programmbeszéddel fáraszszák magukat s hallgatóikat, megelégesznek, ha e szóban foglalják programmukat: igen. A választók e beszédre még rövidebben fognak válaszolni: nem. Különben az egész képviselőház iránt sem nagy tisztelettel viseltetnek az erdélyiek. Nem viseltetnek, mert látják, hogy a jobboldal tagjai elébe helyezik az ország érdekeinek a kormány érdekeit, mert látják, hogy annyira vitte a pártszenvedély a jobboldalt, hogy leszavaz mindent, amit az ellenzék akar, és megszavaz mindent, amit az ellenzék rászól; — csak azért, hogy az ellenzék eszméinek, terveinek érvényt ne szerezhessen, történjék ez bár a haza kárára. Márpedig, hogy a mi képviselőházunkban ily kicsinyes indokok vezérlik a kormánypárt tagjait, ezt tagadni (tisztelet a jobboldalnak) meg sem kísértetett soha. A törvényhozó test utolsó összejövetele is, igen fényesen bizonyít állításunk mellett. A 30 millió kölcsön megszavazása oly eclatáns példája a kormány lelketlen eljárása és gazdálkodásának, a jobboldali servilismusnak, melyből a késő nemzedék forgatva az országgyűlési napló idevágó lapjait, mindent tanulhat, csak alkotmányos eljárást, parlamentarismust és az ország boldogítására való törekvést — nem. Az fáj az erdélyieknek leginkább, hogy képviselőik legnagyobb részét azon párton látják, hol a kormány érdekeinek támogatásáért, dúsan elégíttetik ki az egyéni érdek, hol a hazaszeretetet rég elfeledteté már az egoizmus. Az fáj, hogy ott látják képviselőiket és nem tehetik, hogy ott ne lássák. Nem tehetik, mert a fenálló választási törvény mellett, Erdély polgárai a magas census miatt, nem vethetik vétójukat az urnába, csak a lekenyerezett szegény nemesség és hivatalnoksereg tömjénezhet a kormány intenzióinak. — Az a huzavona, melylyel az erdélyi választási törvény revisiója hovatovább elodáztatik, méltó gyűlöletet és gúnyt gerjeszt, mind a kormánypárt, mind a kormány ellen. És ily körülmények közt, lehet-e tekintélye a képviselőháznak az erdélyiek előtt ? — Viseltethetnek-e bizalommal képviselőik iránt, midőn látják, hogy egy egy főispánság vagy zsíros hivatal elnyerése, előttük a legelső hazafias törekvés. És viseltethetnek-e tisztelettel és bizalommal a kormány iránt, midőn látják hogy a kölcsön csak szavaztatik egyremásra, de ebből Erdély jólléte , és művelődésére semmi sem fordittatik. Van-e közlekedése, ipara és kereskedelme Erdélynek? Nincs. Van-e népnevelése ? Nincs, de úgy látszik, nem is lesz. Mert a jövő évi költségvetésben még 70.000 írttal kevesebb van felvéve a közoktatásügyre, mint a múlt éviben. A többi minisztérium milliókkal többet kér, (sok esetben indokolatlanul) jövő évi szükségleteire, a közoktatásügyi minisztérium azonban, melynek az ország belmvelődésén kellene fáradozni, nem is gondol a népnevelésre, mint az költségvetéséből kitűnik. Ámbár csakis ily népnevelés mellett ülhet még Andrássy minisztereivel a kormányon, ily népnevelés mellett, minő kivált Erdélyben van. Az erdélyiek ugyanis, a felnőttek oktatását csak a pesti lapokból ismerik, — a népnevelésről azt tudjuk, hogy Magyarországon van, de rész ; — az iskolákról hogy a mi van, nem jó. írni olvasni a falvakban csak a jegyző tud, már a bírónak nincs szüksége reá, ő csak rovásra dolgozik. Ha mégis esetleg iskola van a faluban itt-ott, azt könnyen meg lehet találni, keresve a legrongyosabb és elhagyatottabb házat. A néptanító legtöbb helyütt a kántor, ki hogy éhen ne haljon, kapálni megy, igaz hogy a tanítványnak valók is a mezőn vannak, mint libapásztorok. Így van az aztán, hogy egész falukban nem találhatni több könyvet egynél, az is a kalendárium, azt is a papnál. Aki minderről meg akar győződni, járja be Erdély oláh falvait, hogy lásson és higgyen. Mindenre van pénz, amit az érdekpolitika megkíván, de a népnevelésre nincs. Tehát ezt is az érdekpolitika kívánja, mert az ily kormánynak egyik védbástyája a butaság. Hogy mindezen segítve legyen, még reményük sincs az erdélyieknek. Nem is lehet, mert mostani képviselőik a kormány uszályhordozói s választandó képviselőik, — miután a revisió alkalmasint elmarad, ismét csak azok lesznek. Összefoglalva mindezeket, a kormány és a képviselőház iránt Erdélyben a hangulat a legroszabb, mert a kétségbeesett közöny hangulata uralkodik. Lássuk most Erdély közigazgatását. F. Gy. — A pénzügyi bizottság e hó 18-ki ülésében folytatta a pénzügyminisztérium költségvetését. Pénzügyőrségekre 1871-re előirányozva volt 1.902,500 frt, 1872-re 2.769,695, s így 867,195 frttal több. E többletből magyar pénzügyőrségekre mintegy 40,000 frt, a határőrvidéken felállítandó őrségekre 200,000 frt, a horvát-szlavon határőrvidéken felállitandókra pedig 620,000 frt esik. A magyarországi pénzügyőrségeknél a 80,000 frt többletet a fiumei pénzügyőrség felállítása s a budapesti őrségnek 47-tel való szaporítása okozza. A bizottsá TERÉZ ASSZONYSÁG. — Regényes korrajz. — Az első franczia köztársaság idejéből. Irta Erkmann-Chatrian. (Folytatás.) Kivette a gyertyát a vakondász kezéből, és az ágy székénél néhány perczig gondolkozva szemlélé a szerencsétlent. — Igen, szóla, ez szép hölgy, és nemes fő. Mily szerencsétlenség, hogy hasonló teremtmények a hadsergeket követik! Nem volna-e jobb őket egy becsületes család ölében látni, gyönyörű gyermekektől körülvéve, egy derék férfi mellett, kit ők boldogitanának ? Mily kár! De végre is. . ez az Úr akarata. Kiment s Lizihez igy szólt: — Te egy inget fogsz hozni a magadéjból, e nő számára, s magad adod fel reá. Vakondász, Koffel, menjünk egy pohár bort inni, mert ez nehéz nap volt mindnyájunkra nézve. Ezzel lement a pinczébe, s épen akkor jött vissza, midőn az öreg szolgáló, megérkezett az inggel. Lizi látván, hogy a markotányosnő nincs meghalva, visszanyerte bátorságát, belépett a fülkébe, összehúzta a függönyöket, azalatt a nagybátya kihúzta a palack dugóját és kinyita a pohárszéket, hogy onnan poharakat vegyen ki. A vakondász és Koffel elégedetteknek látszottak. Én is a megtérített asztalhoz közeledtem, s bevégeztük a vacsorát. A kutya a távolból nézett bennünket, nagybátyám néhány kenyérfalatot vetett neki, de az állat nem akarta megenni. Ebben a perczben a toronyóra egyet ütött. — Ez fél, mondá Koffel. — Nem, ez egy óra, azt hiszem itt az idő, hogy lefeküdjünk, felelé a vakondász. Lizi kijött a fülkéből, s mindenki oda ment, a Lizi ingébe öltözött hölgyet megnézni. Aludni látszott. A kutya is a két első lábával az ágy széléhez támaszkodva nézte. Nagybátyám a kutya fejére tette kezét, és mondá: Ne félj semmit . . . ő magához fog térni . . . arról neked felelek! Úgy látszott, hogy a szegény állat megértette, olyan szelíden nyöszörgött. Végre kijöttek a fülkéből. A nagybátya Koffelt és a vakondászt kikisérte, azután belépett, mondván: — Feküdjetek le, ideje van. — És ön, orvos úr ? kérdé az öreg szolgáló. — Én virasztok ... az a nő veszedelemben van, s a faluba is hívhatnak. Ezzel egy tökét tett a tűzre, s a karszékben kinyujtózkodott s egy papirt csavart össze, hogy pipáját meggyujtsa. Lizi és én felmentünk szobánkba, de fáradságom daczára is, csak nagyon későre alhatom el, mert félóránként egy-egy szekér zörgése és a fáklyák visszfénye az ablakon tudtomra adák, hogy még halottakat hordanak. Végre szürkületkor minden zaj megszűnt, s mélyen elaludtam. V. Másnap kellett csak a falut megnézni, mikor mindenki meg akarta tudni, hogy mije hiányzik, s mije maradt meg, s midőn észrevették, hogy nagy számú republikánus, ablanc és huszárok haladnak el a házak háta mögött, s mindent kiürítettek ! . . Ekkor lett még csak a harag átalánossá, s én jól megértem, hogy a vakondásznak igaza volt, midőn mondá : Most a nyugalom és béke napjai elrepültek ezen nyilasokon. Minden ajtó és ablak nyitva volt, hogy a kárt lássák ! Az egész utcza telve volt bútorokkal, kocsikkal, állatokkal és kiabáló emberekkel : „Oh! a tekergők. . . Oh! a zsiványok mindent elvettek!“ Egyik a ruczáit kereste, másik a tyúkjait, míg más az ágy alá nézett, s egy pár ócska papucsot talált csizmája helyett; némelyik a kéményébe nézvén, ahol az előtti nap reggelén kolbászok és oldalszalonnák függőttek, azt üresen találá, s nagy dühbe jött; az asszonyok kétségbeesetten éghez emelék kezeiket, s a hajadonok elrémültek. És a vaj, és a tojás, és a dohány, és a burgonya, egész a fehérneműig, minden ki volt rabolva ; minél inkább szétnéztek, annál több hiányzott. Az emberek leginkább az ukránokra haragudtak , mert a tábornok átmenetele után, nem félvén többé az ellenök emelendő panaszoktól, mint az éhes farkasok, a házakba rohantak, s az isten tudja, mit mindent kellett nekik adni, hogy őket az elmenésre bírják, nem számítva azt, amit maguk már vettek. Ez mégis nagy szerencsétlenség, hogy a vén Némethonnak inkább kell saját katonáitól, mint a francziákétól félnie. Isten mentsen, hogy az ő segítségökre szoruljunk! Mi gyermekek, Aden Jankó, Lepes Franczi, Nickel, János és én, házról házra mentünk, nézvén a tört téglákat, az eltört ablaktáblákat, a bedőlt színeket, gyűjtvén a rongyokat, a töltések papírdarabjait s a falak hosszában lapult golyókat. E véletlenül talált dolgok minket annyira megörvendeztettek , hogy senkinek se jutott eszébe haza menni, az éj beállta előtt. Két óra felé, találkoztunk Schmouck Zakariás, a kosárkötő fiával, ki fönnen hordá veres hajú fejét, s a szokottnál büszkébb volt. Valamit tartott rejtve vászon zubbonya alatt; s midőn mi kérdeztük. Mi van nálad ?“ ekkor ő egy ukrán — nagy pisztolyának agyát mutatá. Erre az egész csapat őt követte. Zakariás úgy ment közöttünk mint egy tábornok, s mi mindenkinek, kivel találkoztunk mondtuk : — Neki pisztolya van! S az úton jött örvendezett a csapattal. Nem hagytuk volna el Schmouckot egy birodalomért, úgy tetszett, hogy az ő pisztolyának dicsősége reánk is sugárzik. íme a gyermekek és az emberek. Mindenikünk avval dicsekedett a mit a nagy csata alatt kiáltott: — Én baltám a golyók fütyülését, mondá Lepes Franczi, kettő behatolt a mi konyhánkban. — Én a vörös sapkás ublán tábornokot láttam vágtatni, kiáltá Aden Jankó ; ez borzasztóbb mint a golyók fütyülését hallani. A mi engem legkevélyebbé tett, az volt a republikánus parancsnok nekem vajas pogácsát adott mondván: Fald be tüstént! Én méltónak találtam magamat egy olyan pisztoly leírására mint Zakariás, de senki sem akart nekem hinni. Schmouck, a szomszéd ház lépcsőjénél elhaladva, fölkiáltott: — Jöjjetek nézni! Mi fölmentünk utána a nagy lépcsőn, s a két nagyságú négyszögű lyukakkal áttört tanácsterem ajtaja előtt, ezeket mondá•• — Nézzétek .... a hallottak ruhái ott vannak..........Jeffer apó és a polgármester úr ma reggel szekérrel ide hozták. Egy óránál tovább maradtunk ott a ruhákat vizsgálni, egymás hátára kapaszkodva és sápítozván: „Ereszsz, hadd nézzem én is Aden Jankó .. . rajtam a sor!“ E ruhák mind, egy nagy üres és két magas rácsozott ablaktól homályosan világított terem közepén voltak fölhalmozva. Voltak ott republikánus kalapok, és ukrán sapkák, kardszíjak és tölténytáskák, kék ruhák és piros menték, kardok és pisztolyok. A puskák a fal hosszában voltak feltámasztva, és távolabb egy lándzsa sor állott. Ennek látásától megborzadt az ember, s én emlékembe véstem azt. Egy óra múlva, midőn az éj beállt, egyikünk hirtelen megijedt és a lépcsőn lemeve, rettenetes hangon kiáltotta: Itt vannak! Erre az egész csapat rohant le a lépcsőn kezeikkel hadonázva és a sötétben egymást lökdösve. Azon csudálkozom, hogy egyikünknek sem tört ki a nyaka a roppant nagy rémületben. Én az utolsó voltam, és jól lehet, hogy szívem hihetetlen erősen dobogott mégis a följárásnál visszatekintettem: minden szürke volt a pitvar mélyében, a kis szerelőlyuk jobbra, ferde sugarakkal világítá meg a lépcsőfokokat, egy sóhaj sem zárta a sötét boltozat csöndjét. Tovább az utcán kiáltások hangzottak. Arra gondoltam, hogy nagybátyám miattam nyugtalankodni fog, s megindultam magamban anélkül, hogy még egyszer visszafordultam volna, mert úgy tetszett, hogy valaki követ s nem mertem szaladni. (Folyt. köv.) Erdélyből — Erdélyről. I. „Sajátságos politikai láttáva van Erdélynek, Pestről nézve kormánypárti — a helyszínén tekintve incarnatus ellenzékinek tűnik fel a hangulat.“ E szavakat mondá nekem egyik legintelligensebbem