Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)

1871-10-20 / 241. szám

241-ik szám. Péntek, 1871. October 20. V. évfolyam. Kiadó-hivatal: Lipót-utcza 1­. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szé­t illető minden közlemény, n. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztőségi iroda: Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Előfizetési Ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva. Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési d­ij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábo­­petitsor 25 kr. 1Előfizetés a „Magyar Újság“-ra egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 „ — „ egy hóra . . 1 70 „ Az előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadó­hivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerűbben pos­tautalványnyal eszközölhetni. Pest, October 19. Az elhatározás még mindig késik. A bécsi lapok telték föltevésekkel, de a helyzetre vo­natkozólag biztos tényt egy sem tud fölemlíteni, miután még a döntő körökben sincsenek tisztá­­jában, hogy a válság mily irányban teendő meg­állapodással szüntettessék meg. E szerint a Beust-Hohenwarth-kérdés még most is élére van állítva,mely nemcsak személyi, hanem egyszersmind elvi is, mi onnan is kitű­nik, mert ettől van feltételezve a cseh feliratra adandó válasz. Ha tehát mégis mind Hohen­wart, mind Beust megmarad, mint az „Oes­ter J. Journal“ írja, az vagy az egyik, vagy a másik miniszter oldalfordulatát jelentené. Kü­lönben említett kormánylap így folytatja: A császár békés hajlamainak sikerült oly alakot feltalálni, a­mely minden személyváltoztatás nélkül helyreállítja a kormányhatalom egysé­gét, e szerint mind Beust, mind pedig Hohen­wart egész minisztériumával megmaradna állo­másán. Más tudósítás szerint az elhatározás még mindig kétséges s habár az egész ügy még most jórafordulhat ugyan, de minden körül­mény azt látszik mutatni, hogy az ellenkező fog bekövetkezni. Beust visszalépése még ma is na­gyon valószínűnek látszik s h­a ez bekövetkezett, többek szerint a válság súlyos következményei­vel még csak akkor fog igazán beállni, s Ausz­tria államélete megrendíttetni. Különben ma délután 2 órakor Bécsben nagy minisztertanács volt tartandó, hogy a vál­ság bonyolult kérdését megoldja. A cseh kiegyezési kérdés a miniszterválság folytán egészen háttérbe szorult s míg a fő­­kérdés nem lesz elintézve, addig a csehek fel­iratára sem fog válasz adatni , miután a miniszteri válság kérdésének mikénti eldőlése leend határozó azon álláspontot illetőleg, melyet kormány a cseh feliratban mondottak ellenében elfoglaland. A rakoviczai lázadásban való részesség mi­att f. hó 13-áig 98 egyén állott vizsgálat alatt. — Ljubicában a lázongók az ottani őrházat csaknem egészen elpusztították. A zágrábi elfo­­gatások a rakoviczai felkeléssel szoros kapcso­latban vannak. A zágrábi fenyítő törvényszék előtt eddigelé a következők állanak: 4 Starcse­­vics: Dr. Starcsevics Antal, Dr. Starcsevics Dá­vid, Starcsevics György, gyakornok és ifjabb Starcsevics Antal tanuló , továbbá Matcsics Ferencz, a „Hrvatska“ legutóbbi szerkesztője, Novak Milan adóhivatali gyakornok és Medics Dániel hirlapíró. A „S­­­é­cl­e“ szerint a franczia kormány el­határozta, hogy a pápánál eddig fenállt követ­séget megszünteti, s d’Harcourt már legközelebb vissza fog hivatni. Ez lenne tehát ama viszály oka, mely néhány távirati tudósítás szerint Thiers s a pápa közt beállt volna. A főtanácsnokok számszerinti eredményét egy távirat tegnap jelenté s az elég kedvező. A nagyobb városok mindegyike republikánuso­kat választott; Lyon, Bordeaux, Rouen, s Tou­louse pedig radikális jelöltjeikkel győztek. A Genfben tartózkodó Napoleon herczeg nem­régiben azon kérdést intézte a franczia kor­mányhoz, hogy adjon neki útlevelet a végből, miszerint Corsikába mehessen s helyét ott a megyei tanácsban elfoglalhassa, különben útle­vél nélkül is elmegy. Az állandó bizottság hosz­­szabb tanácskozás után megadta az engedélyt s most Napóleon helyét a korsikai megyei ta­nácsban elfoglalhatja, különben a kormány el­határozta, hogy Corsikába erélyes praefektet és több katonaságot küld. 15-én ismét minisz­tertanács volt, melyben a kormány, mint hírlik, abban állapodott meg, hogy a nemzetgyűlés elé törvényjavaslatot terjesztene, mely a Bonaparte családnak megtiltja, hogy franczia földre lépjen és Palikao, Ollivier és Grammont vád alá he­lyezését indítványozza. A „Prov. Corr.“ közzé teszi a f. hó 12-én kö­tött egyezményeket több megye megszállásának megszüntetéséről, s az elsass-lothringiai vámvi­szonyokról, melyek külön egyezmény folytán el nem választhatók, s az egyiknek érvénye a má­siknak utólagosan történendő jóváhagyásától függ. Az első egyezmény 6 megye odahagyá­­sát állapítja meg, úgy hogy a Francziaország­­ban levő porosz csapatok az egyezmény meg­erősítése után 14 nappal 60,000 főre fognak alászállittatni. — Francziaorsz­aország a ne­gyedik fél milliárdot 1872-ik január 15-di­­kétől 1872-ik május 1-ig kétheti részletekben fizeti le; ha e fizetés nem történik meg, a csa­patok ismét megszállják az odahagyott terüle­tet. E terület katonai tekintetben semleges ma­rad. A vám­egyezmény meghatározza a vám­­kedvezményeket részben viszont­kedvezmények fejében. A csalások meggátlására Elsass és Lotharingiában becsület syndikátusok és keres­kedelmi kamarák állíttatnak. Németország át­engedi a Raon les Seaux, Raon sur Pleine és Ipne községeket s az Avricourt községi kerület egy részét. Spanyolországban a viszonyok mindinkább oly irányban fejlődnek, hogy a monarchia fen­­állása csak időkérdés. S míg a cortes nagy többséggel határozá el, hogy a kormánynak adandó bizalmi szavazatot illetőleg tett indít­vány figyelembe vétessék, Amadé király min­den reményről lemondott, hogy a spanyol vi­szonyokat rendeznie sikerüljön s e miatt nem is leplezgeti azon szándékát, hogy az országot el­hagyja. Bonaparte Lajos neje, midőn Spanyolország­ban járt, az ottani jószágait eladta s azo­kért öszszesen tizenkét millió realet kapott. A pápa s a Thiers közti állítólagos viszály egy másik h­ir szerint nem csak a franczia püs­pökök kinevezésének kérdéséből származott volna, hanem ezt kapcsolatba hozzák azzal is, miszerint Bonaparte Lajos, ha igaz, a pápának egy millió frankot küldött volna. Különben a püspökök kinevezését illetőleg a pápa semmi korlátozást sem akar megtűrni, másrészről pedig a franczia kormány kezdeményezési jogáról szintén nem hajlandó lemondani. Kere Erdélynek, és valóban, aki Erdély lakosai közt megfordul, velü­k érintkezik, eszmecserébe bocsátkozik, nagyon kevés független emberre akad, ki helye­selné a kormány tetteit és jelenlegi po­litikáját. Nem tudom, ha szintén ezt tapasztal­ták-e Szlávy és Kerkápoly miniszter urak is erdélyi körútjuk alkalmával, de ha nem, annak egyszerű oka, mert ők nem Erdély független embereivel, hanem sa­ját kreatúráikkal érintkeztek. Persze az­tán, hogy ily szemüvegen mindenütt csak mamelukot véltek látni, — ez oly optikai csalódás volt, mely nagyon jól eshetik a miniszteri kebelnek. — De ha szemüveg nélkül azaz a főispánok és hivatalnokok légiójának mellőzésével néznék a hangu­­­latot, aligha­nem Sodom­ának tekintenék az erdélyi részeket, melyekben — a füg­getlenek közt — egy igaz sem találtatik. (Persze a kormány szempontjából véve az igazakat.) Nem is csoda, hogy Erdély független lakosai közt oly kevés a kormánypárti, nem csoda, — mert ha már a magyaror­szágiaknak annyi okuk van ellenzékiek­nek lenni, mennyivel több van az erdé­lyieknek, kiket a satyra kedvéért még azzal is gúnyolnak, hogy jobboldaliak. Én is gúnyolódtam így egy pár er­délyi úrral, de visszavágott az egyik: ha ilyen volna mindenütt a jobboldal, akkor a magyar birodalom nem lenne ellenzék azaz az ellenzék ülne a kormányon —• Andrássy premiersége nélkül. Már pedig Andrássy úr, — hogy erdélyi kitétellel éljek — ily jobboldalt nem instal,— vas­tag koszt volna ez neki nagyon — meg­feküdné a gyomrát, mint a bécsi német­nek a tordai töltött káposzta. De lássuk az erdélyi hangulatot. Ha bosszú leszek, mint a nagyböjti prédiká­­czió, vagy a nagypénteki litánia, vigasz­talja a türelmetleneket, hogy a még hoszszabb lamentatiót máskorára tar­tom fenn. Kezdjük az országgyűlésen. A törvényhozó testnek — tekintve fontos hivatását, nagy horderejű intézke­déseit — a legnagyobb tekintélylyel kel­lene bírni az országban. És hogy ez Er­délyben épen megfordítva van, ez az igaz szomorú állapot, de igen indokolt. Az erdélyi lakosok szempontjából vé­ve fel a képviselőházat­­— megelégedés­­s­el nem gondolhatni reá.Nem gondolhatni, — mert Erdélynek a fennálló választási törvény következtében népképviselete nin­csen. A kormány azt választatja meg, a­kit tetszik, és ha mégis akad egy-egy el­lenzéki képviselő, ez a kivétel csak a sza­bályt erősíti meg. Nem is viseltetnek az erdélyiek kép­viselőik iránt sem tisztelet, sem bizalom­mal. Gúnydalokat csinálnak reájuk, s ha emlegetik, nincs köszönet benne. Külön­ben tetszik az erdélyieknek, hogy képvi­selőik neveit a szónokok sorában csak a szavazáskor olvashatják, midőn szen­tori hangon zengik a rövid, de velős , igen-t. Egy pár választókerület el is határoz­ta, hogyha a jövő választáskor is a jelen­legi képviselők lépnének fel jelöltekül, nem engedik meg, hogy hoszszú prog­­rammbeszéddel fáraszszák magukat s hall­gatóikat, megelégesznek, ha e szóban foglalják programmukat: igen.­­ A vá­lasztók e beszédre még rövidebben fog­nak válaszolni: nem. Különben az egész képviselőház iránt sem nagy tisztelettel viseltetnek az erdé­lyiek. Nem viseltetnek, mert látják, hogy a jobboldal tagjai elébe helyezik az or­szág érdekeinek a kormány érdekeit, mert látják, hogy annyira vitte a párt­szenvedély a jobboldalt, hogy leszavaz mindent, a­mit az ellenzék akar, és meg­szavaz mindent, a­mit az ellenzék rászól; — csak azért, hogy az ellenzék eszméi­nek, terveinek érvényt ne szerezhessen, történjék ez bár a haza kárára. Már­pedig, hogy a mi képviselőhá­zunkban ily kicsinyes indokok vezérlik a kormánypárt tagjait, ezt tagadni (tiszte­let a jobboldalnak) meg sem kísértetett soha. A törvényhozó test utolsó összejöve­tele is, igen fényesen bizonyít állításunk mellett. A 30 millió kölcsön megszavazása oly eclatáns példája a kormány lelketlen el­járása­ és gazdálkodásának, a jobboldali servilismusnak, melyből a késő nemzedék forgatva az országgyűlési napló idevágó lapjait, mindent tanulhat, csak alkotmá­nyos eljárást, parlamentarismust és az ország boldogítására való törekvést — nem. Az fáj az erdélyieknek leginkább, hogy képviselőik legnagyobb részét azon párton látják, hol a kormány érdekeinek támogatásáért, dúsan elégíttetik ki az egyéni érdek, hol a hazaszeretetet rég el­­feledteté már az egoizmus. Az fáj, hogy ott látják képviselőiket és nem tehetik, hogy ott ne lássák. Nem tehetik, mert a fenálló választási törvény mellett, Erdély polgárai a magas census miatt, nem vet­hetik vétójukat az urnába, csak a leke­­nyerezett szegény nemesség és hivatal­noksereg tömjénezhet a kormány intenzió­­inak. — Az a huza­vona, melylyel az er­délyi választási törvény revisiója hova­tovább elodáztatik, méltó gyűlöletet és gúnyt gerjeszt, mind a kormánypárt, mind a kormány ellen. És ily körülmények közt, lehet-e te­kintélye a képviselőháznak az erdélyiek előtt ? — Viseltethetnek-e bizalommal képviselőik iránt, midőn látják, hogy egy egy főispánság vagy zsíros hivatal elnye­rése, előttük a legelső hazafias törek­vés.­ És viseltethetnek-e tisztelettel és bi­zalommal a kormány iránt, midőn látják hogy a kölcsön csak szavaztatik egyre­­másra, de ebből Erdély jólléte , és mű­velődésére semmi sem fordittatik. Van-e közlekedése, ipara és kereske­delme Erdélynek? Nincs. Van-e népne­velése ? Nincs, de úgy látszik, nem is lesz. Mert a jövő évi költségvetésben még 70.000 írttal kevesebb van felvéve a közoktatásügyre, mint a múlt éviben. A többi minisztérium milliókkal töb­bet kér, (sok esetben indokolatlanul) jö­vő évi szükségleteire, a közoktatásügyi minisztérium azonban, melynek az ország belm­­velődésén kellene fáradozni, nem is gondol a népnevelésre, mint az költségve­téséből kitűnik. Ámbár csakis ily népnevelés mellett ülhet még Andrássy minisztereivel a kor­mányon, ily népnevelés mellett, minő ki­vált Erdélyben van. Az erdélyiek ugyanis, a felnőttek ok­tatását csak a pesti lapokból ismerik, — a népnevelésről azt tudjuk, hogy Magyar­­országon van, de rész ; — az iskolákról hogy a mi van, nem jó. írni olvasni a falvakban csak a jegy­ző tud, már a bírónak nincs szüksége reá, ő csak rovásra dolgozik. Ha mégis esetleg iskola van a faluban itt-ott, azt könnyen meg lehet találni, keresve a leg­rongyosabb és elhagyatottabb házat. A néptanító legtöbb helyütt a kántor, ki hogy éhen ne haljon, kapálni megy, igaz hogy a tanítványnak valók is a mezőn vannak, mint libapásztorok. Így van az aztán, hogy egész faluk­ban nem találhatni több könyvet egynél, az is a kalendárium, azt is a pap­nál. A­ki minderről meg akar győződni, járja be Erdély oláh falvait, hogy lásson és higgyen. Mindenre van pénz, a­mit az érdek­politika megkíván, de a népnevelésre nincs. Tehát ezt is az érdekpolitika kí­vánja, mert az ily kormánynak egyik véd­­bástyája a butaság. Hogy mindezen segítve legyen, még reményük sincs az erdélyieknek. Nem is lehet, mert mostani képviselőik a kor­mány uszályhordozói s választandó kép­viselőik, — miután a revisió alkalmasint elmarad, ismét csak azok lesznek. Összefoglalva mindezeket, a kormány és a képviselőház iránt Erdélyben a hangulat a legroszabb, mert a két­s­ég­beesett közöny hangulata ural­kodik. Lássuk most Erdély közigazgatását. F. Gy. — A pénzügyi bizottság e hó 18-ki ülé­sében folytatta a pénzügyminisztérium költség­­vetését. Pénzügyőrségekre 1871-re előirányozva volt 1.902,500 frt, 1872-re 2.769,695, s így 867,195 frttal több. E többletből magyar pénz­ügyőrségekre mintegy 40,000 frt, a határőrvi­déken felállítandó őrségekre 200,000 frt, a hor­­vát-szlavon határőrvidéken felállitandókra pe­dig 620,000 frt esik. A magyarországi pénz­ügyőrségeknél a 80,000 frt többletet a fiumei pénzügyőrség felállítása s a budapesti őrség­nek 47-tel való szaporítása okozza. A bizottsá TERÉZ ASSZONYSÁG. — Regényes korrajz. — Az első franczia köztársaság idejéből. Irta Erkmann-Chatrian. (Folytatás.) Kivette a gyertyát a vakondász kezéből, és az ágy székénél néhány perczig gondolkozva szemlélé a szerencsétlent. — Igen, szóla, ez szép hölgy, és nemes fő. Mily szerencsétlenség, hogy hasonló teremtmé­nyek a hadsergeket követik! Nem volna-e jobb őket egy becsületes család ölében látni, gyönyörű gyermekektől körülvéve, egy derék férfi mellett, kit ők boldogitanának ? Mily kár! De végre is. . ez az Úr akarata. Kiment s Lizihez igy szólt: — Te egy inget fogsz hozni a magadéjból, e nő számára, s magad adod fel reá. Vakondász, Koffel, menjünk egy pohár bort inni, mert ez nehéz nap volt mindnyájunkra nézve. Ezzel lement a pinczébe, s épen akkor jött vissza, midőn az öreg szolgáló, megérkezett az inggel. Lizi látván, hogy a markotányosnő nincs meghalva, visszanyerte bátorságát, belépett a fülkébe, összehúzta a függönyöket, azalatt a nagybátya kihúzta a palac­k dugóját és ki­­nyita a pohárszéket, hogy onnan poharakat ve­gyen ki. A vakondász és Koffel elégedetteknek látszottak. Én is a megtérített asztalhoz köze­ledtem, s bevégeztük a vacsorát. A kutya a távolból nézett bennünket, nagy­bátyám néhány kenyérfalatot vetett neki, de az­­ állat nem akarta megenni. Ebben a perczben a toronyóra egyet ütött. — Ez fél, mondá Koffel. — Nem, ez egy óra, azt hiszem itt az idő, hogy lefeküdjünk, felelé a vakondász. Lizi kijött a fülkéből, s mindenki oda ment, a Lizi ingébe öltözött hölgyet megnézni. Aludni látszott. A kutya is a két első lábával az ágy széléhez támaszkodva nézte. Nagybátyám a ku­tya fejére tette kezét, és mondá: Ne félj sem­mit . . . ő magához fog térni . . . arról neked felelek! Úgy látszott, hogy a szegény állat megér­tette, olyan szelíden nyöszörgött. Végre kijöttek a fülkéből. A nagybátya Koffelt és a vakondászt kiki­­sérte, azután belépett, mondván: — Feküdjetek le, ideje van. — És ön, orvos úr ? kérdé az öreg szolgáló. — Én virasztok ... az a nő veszedelem­ben van, s a faluba is hívhatnak. Ezzel egy tökét tett a tűzre, s a karszékben kinyujtózkodott s egy papirt csavart össze, hogy pipáját meggyujtsa. Lizi és én felmentünk szobánkba, de fárad­ságom daczára is, csak nagyon későre alhatom el, mert félóránként egy-egy szekér zörgése és a fáklyák visszfénye az ablakon tudtomra adák, hogy még halottakat hordanak. Végre szürkületkor minden zaj megszűnt, s mélyen elaludtam. V. Másnap kellett csak a falut megnézni, mi­kor mindenki meg akarta tudni, hogy mije hiányzik, s mije maradt meg, s midőn észrevet­ték, hogy nagy számú republikánus, ablan­c és huszárok haladnak el a házak háta mögött, s mindent kiürítettek ! . . Ekkor lett még csak a harag átalánossá, s én jól megértem­, hogy a va­kondásznak igaza volt, midőn mondá : Most a nyugalom és béke napjai elrepültek ezen nyila­sokon. Minden ajtó és ablak nyitva volt, hogy a kárt lássák ! Az egész utcza telve volt bútorok­kal, kocsikkal, állatokkal és kiabáló emberek­kel : „Oh! a tekergők. . . Oh! a zsiványok min­dent elvettek!“ Egyik a ruczáit kereste, másik a tyúkjait, míg más az ágy alá nézett, s egy pár ócska pa­pucsot talált csizmája helyett; némelyik a ké­ményébe nézvén, a­hol az előtti nap reggelén kolbászok és oldalszalonnák függőttek, azt üre­sen találá, s nagy dühbe jött; az asszonyok két­ségbeesetten éghez emelék kezeiket, s a hajado­­nok elrémültek. És a vaj, és a tojás, és a dohány, és a bur­gonya, egész a fehérneműig, minden ki volt ra­bolva ; minél inkább szét­néztek, annál több hiányzott. Az emberek leginkább az ukránokra hara­gudtak , mert a tábornok átmenetele után, nem félvén többé az ellenök emelendő panaszoktól, mint az éhes farkasok, a házakba rohantak, s az isten tudja, mit mindent kellett nekik adni, hogy őket az elmenésre bírják, nem számítva azt, a­mit maguk már vettek. Ez mégis nagy szerencsétlenség, hogy a vén Némethonnak inkább kell saját katonáitól, mint a francziákétól félnie. Isten mentsen, hogy az ő segítségökre szoruljunk! Mi gyermekek, Aden Jankó, Lepes Franczi, Nickel, János és én, házról házra mentünk, nézvén a tört téglákat, az eltört ablaktáblákat, a bedőlt színeket, gyűjtvén a rongyokat, a töl­tések papírdarabjait s a falak hosszában lapult golyókat. E véletlenül talált dolgok minket annyira megörvendeztettek , hogy senkinek se jutott eszébe haza menni, az éj beállta előtt. Két óra felé, találkoztunk Schmouck Zaka­riás, a kosárkötő fiával, ki fönnen hordá veres hajú fejét, s a szokottnál büszkébb volt. Vala­mit tartott rejtve vászon zubbonya alatt; s mi­dőn mi kérdeztük. Mi van nálad ?“ ekkor ő egy ukrán — nagy pisztolyának agyát mu­­tatá. Erre az egész csapat őt követte. Zakariás úgy ment közöttünk mint egy tábornok, s mi mindenkinek, kivel találkoztunk mondtuk : — Neki pisztolya van! S az úton jött örven­dezett a csapattal. Nem hagytuk volna el Schmouckot egy bi­rodalomért, úgy tetszett, hogy az ő pisztolyának dicsősége reánk is sugárzik. íme a gyermekek és az emberek. Mindenikünk avval dicsekedett a mit a nagy csata alatt kiáltott: — Én baltám a golyók fütyülését, mondá Lepes Franczi, kettő behatolt a mi kony­hánkban. — Én a vörös sapkás ublán tábornokot lát­tam vágtatni, kiáltá Aden Jankó ; ez borzasz­tóbb mint a golyók fütyülését hallani. A mi engem legkevélyebbé tett, az volt a republikánus parancsnok nekem vajas pogá­csát adott mondván: Fald be tüstént! Én mél­tónak találtam magamat egy olyan pisztoly leí­rására mint Zakariás, de senki sem akart ne­kem hinni. Schmouck, a szomszéd ház lépcsőjénél elha­ladva, fölkiáltott: — Jöjjetek nézni! Mi fölmentünk utána a nagy lépcsőn, s a két nagyságú négyszögű lyukakkal áttört ta­nácsterem ajtaja előtt, ezeket mondá•• — Nézzétek .... a hallottak ruhái ott van­nak..........Jeffer apó és a polgármester úr ma reggel szekérrel ide hozták. Egy óránál tovább maradtunk ott a ruhákat vizsgálni, egymás hátára kapaszkodva és sápí­­tozván: „Ereszsz, hadd nézzem én is Aden Jan­kó .. . rajtam a sor!“ E ruhák mind, egy nagy üres és két magas rácsozott ablaktól homályosan világított terem közepén voltak fölhalmozva. Voltak ott republi­kánus kalapok, és ukrán sapkák, kardszíjak és tölténytáskák, kék ruhák és piros menték, kar­dok és pisztolyok. A puskák a fal hosszában voltak feltámasztva, és távolabb egy lándzsa sor állott. Ennek látásától megborzadt az ember, s én emlékembe véstem azt. Egy óra múlva, midőn az éj beállt, egyikünk hirtelen megijedt és a lépcsőn lemeve, rettenetes hangon kiáltotta: Itt vannak! Erre az egész csapat rohant le a lépcsőn kezeikkel hadonázva és a sötétben egymást lök­­dösve. Azon csudálkozom, hogy egyikünknek sem tört ki a nyaka a roppant nagy rémület­ben. Én az utolsó voltam, és jól lehet, hogy szí­vem hihetetlen erősen dobogott mégis a följá­rásnál vissza­tekintettem: minden szürke volt a pitvar mélyében, a kis szerelőlyuk jobbra, ferde sugarakkal világítá meg a lépcsőfokokat, egy sóhaj sem zárta a sötét boltozat csöndjét. To­vább az utc­án kiáltások hangzottak. Arra gondoltam, hogy nagybátyám miattam nyugta­lankodni fog, s megindultam magamban anél­kül, hogy még egyszer visszafordultam volna, mert úgy tetszett, hogy valaki követ s nem mer­tem szaladni. (Folyt. köv.) Erdélyből — Erdélyről. I. „Sajátságos politikai láttáva van Er­délynek, Pestről nézve kormánypárti — a helyszínén tekintve incarnatus ellenzé­kinek tűnik fel a hangulat.“ E szavakat mondá nekem egyik legintelligensebb­em­

Next