Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)

1871-10-27 / 247. szám

247-ik szám. Szerkesztőségi iroda: I­ipót utcza 11. szám, földszint, ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Péntek, 1871. October 27. V. évfolyam. Kiadó-hivatal, Lipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­­szét illető minden közlemény, u.m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva: Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 6 „ — „ Egy hónapra ... 1 „70 . Egyes szám­­ra 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr., többszörinél 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábú­petitsor 25 kr. 500,000 ember kenyér és fedél nélkül. Olvasóink egész nagyságában isme­rik azt a súlyos csapást, mely Amerika egyik leggazdagabb városát Chica­gót, az ott pusztított nagy tűzvész ál­tal érte. Minden országbeli emberbará­tok sietnek a megmérhetlen nyomor eny­hítésére filléreikkel adózni s e kötelesség különösen háramlik reánk, a kiknek gyá­szos napjainkban a szabad Észak-Ame­­rika s a sorstól most földig sújtott város a legvendégszeretőbb és legbiztosabb menhelyek egyike volt. Ne ijeszszen vissza tehetségünk kis mérve. Ha a nyomort megszüntetni nem is vagyunk képesek, rokonszenvünk és baráti érzelmeink oly jelét fogjuk leg­alább adni, a­mely hazánk és a szabad föld polgárai közt a vonzalom és barát­ság kapcsát szilárdítani fogja. A lapunkhoz beérkező adakozásokat az általános magyar hitel­banknak fogjuk átadni, mely azokat Mr. Jay, észak-amerikai követnek fogja kézbesítés végett átszolgáltatni. Pest, October 26. „Parancsolom !“ — igy szólt volna az osz­trák császár hátat fordítva Slohenwarth­nak, mi­dőn ez a monarchának tudtára adá, hogy a me­morandumban elősorolt pontok nem egyeztethe­tők össze azon leirattal, melylyel a cseh ország­gyűlés megnyittatott. Ezzel az alkudozások fonala meg lön sza­kítva. El volna döntve, hogy mi nem lesz , de mi fog hát történni ? A mai bécsi lapok mindegyike azt jelenti, hogy a válság a közös minisztérium javára dön­tetett el s a Hohenwarth-kabinet lemondása legközelebbre várható. Az alkudozásokra vonatkozólag a „Wande­rer“ utóhang gyanánt jelenti, hogy a pártvezé­rek és Hohenwarth megegyeztek abban, hogy a válaszlóiratnak a csehek előtt a reichsrathba menetelnek útját nem szabad elzárnia. E czélból a cseh pártvezérek minden lehető engedményre készeknek nyilatkoztak, s különösen figyelembe akarták venni a Magyarország részéről nyilvá­nított jogos aggodalmakat, hogy a német al­kotmányos párttal, annak saját terén szállhas­sanak szembe. Továbbá hírlik, hogy a cseh pártvezérek írásban nyilatkoztak, hogy a követelt módosí­tások általuk nem teljesíthetők s hogy ennek kö­vetkeztében haza fognak utazni. Hohenwart e nyilatkozatot tegnap nyujtá át a monarchának s az összes minisztérium nevében a lemondást benyujtá. A bécsiek e hírnek roppantul megörültek s midőn a lemondás elfogadása b­ettül adatik, a várost, örömük jeléül, kivilágítani szándékoz­nak. A hir már is több nevet említ, kik a minisz­teri tárczákat lesznek elfogadandók. Miniszter­­elnöknek Potocki­j Auersperget emlegetik, mi­niszterek Kellersperg, Depretis, Stremayer len­nének, Csehország helytartójává pedig Koller táborszernagy neveztetnék ki. Ez tehát már a hatodik minisztérium lesz, mely Beust kanczel­­lársága alatt kormányra jut. Az új minisztérium kinevezésével azonban a zavarnak még korántsem lesz vége, erről majd gondoskodni fognak a cseh vezérek s a válasz­lóiratot is úgy szándékoznak fogadni, hogy an­nak felolvasása után az összes képviselők le­mondanak megbízatásaikról. A cseh lapok, a­mint a ma érkezett számok­ból látjuk, a történtekről a legelkeseredettebb hangon szólnak. A „Politik“ a magyar minisz­terelnök beavatkozását gyalázatosságnak ne­vezi s a cseheknek azt a tanácsot adja, hogy hagyják el az országgyűlést s vonuljanak vissza a declaratio álláspontjára. Az említett lap ha­ragjában még a h­atárőrvidéki zendülést is Andrássynak tulajdonítja, hogy ő idézte volna elő. A „Politik“ e száma Prágában az Andrássy ellen intézett támadás miatt lefoglal­tatott. Legközelebb egy érdekes irat fog nyilvános­ságra jutni. Ugyan­is az „Independ.“ Ber­linből jelenti, hogy Beust emlékiratot szerkesz­tett az Internationalem vonatkozólag, és az va­lószínűleg közöl­tetett a berlini kabinettel. A német kormány törvényjavaslatot készít elő az Internationale-ra vonatkozólag. Rómában a napokban republikánus tüntetés volt. Több ezerre menő néptömeg azon olajfa körül csoportosult össze, mely alatt annak ide­jében Cairoli elesett. Ott republikánus beszédek tartottak, végül éltették Garibaldit s a consor­­teriára pereat-ot mondva — szétoszlottak. A királyi leirat, mely az olasz parlament 1870—71-i ülésszakát bezárja s az uj ülésszak megnyitását nov. 27-re tűzi ki, már több nap óta alá van írva. Bajorországban az egyház s állam közti vi­szály még egyre tart. Legközelebb egy lap azt a közleményt hozta Rómából, hogy Tautskirchen gróf (bajor római követ) Antonelli bíbornoknak azon kívánságát fejezte ki, hogy a müncheni nuntius Meglia, ki mindig a szélső emberekkel áll összeköttetésben, egy kevésbé elfogult egyé­niség által váltassák fel, erre a bíbornok azt felelte, hogy a Kúria ezt annyival is inkább megteheti, mert épen a Bajorországgal való diplomatiai összeköttetés szakításán gondolko­zott. Ezt a bajor külügyi hivatalban meg akar­ták c­áfolni, a dementi már ki is volt nyomva, de maga a miniszterelnök Hegnenberg tilta le. A rajnai vaspályatársulat műhelyeiben dol­gozó munkások, mintegy 1000 ember, ma be­szüntették a munkát. Brasiliában, miután a senatus is elfogada a törvényjavaslatot, a rabszolgaság el fog töröl­tetni, mint valósággal közösek, se a magyar korona országainak, se ő felsége többi országainak külön kormányzata alá nem tartoznak. E minisztérium a közös ügyek mellett se egyik se másik résznek külön kormányzata ügyeit nem viheti, azokra befolyást nem gyakorolhat stb.“ Nézzük mi történik a csehek saját landtagjukon, hol saját alkotmányos igé­nyeikhez mért kívánalmakat terjesztenek elő, s e kívánalmakat saját fejedelmük­höz érvényesítés végett fel is küldték, saját minisztériumuk útján. A fent hivat­kozott 27-ik §. értelmében, mi köze ehez a közös ügyeket vezető miniszternek? A közös miniszter részére előírt teendők között sehol sem találom azt, hogy egyik vagy másik landtag előterjesztése felett a közös miniszter határozhasson.­­ Már­pedig hogy most Beust közös külü­gyér befolyását Csehország kíván­ataival szem­ben érvényesíti, s így a közös ügyek tár­gyát nem is képező külön kormányzati ügyre befolyást gyakorol, nemcsak nem titok többé, de sőt ország-világ szeme lát­tára úgy közös,mint nem közös miniszteri tanácskozások tárgyát képezik Csehország belkérdései. De még tovább megy a do­log, a nagy skapesinában Andrássy ma­gyar miniszterelnök is részt vesz, s saját közlönyei nagy fennen hirdetik, hogy a hatalmas miniszterelnök mennyit haj­landó engedni a cseh kivánalmaknak! Ismerik-e Beust és Andrássy urak az 1867-ik évi XII-ik t.-czikkelyt, melyet ők Magyarország népeire mint kötelező törvényt kívánnak tekintetni ? Tudják-e abban fölismerni a határokat, melyek az ő útjaikat korlátozzák, vagy nem ? az az, meg akarják-e ők azt tartani maguk,vagy azt vélik, hogy másokra kötelező, de ő reájok nem, kik 800 évet szurony árnyá­ban pihennek. Bizony az alkotmány készítés nagy mesterség. Két módja van, mint az eddigi gyakorlatokból észleljük. Az egyik a nép szelleméből, a szabadság elvein lángeszé­nek beható sugarával irja meg, s az igaz és szent lesz a nép előtt. Ilyen az 1848-i alkotmány. A másik kívül álló érdekek alapján farag formát, s azt adja elő, hogy ijeszsze hozzá magát a nép, mint Procru­stes ágyához. Ilyen a 67-es közösü­gy. Nincs is az 1867-ks 12-ik törvénycikk­nek egyéb hibája, mint hogy ki irta, el­feledte, hogy népet is kell hozzá csinálni. Vagy azt képzelte, hogy a nép majd reá csinálódik, mint okoskodott az egyszeri ember, ki gombot küldött a szabóhoz, hogy varrjon reá rokkot. Természetesen a szabó kinevette a bolondot. Napjaink­ban pedig nem veszszük észre, hogy az idő teszi nevetségessé ama másik fél­szeget ? Íme a 27-dik §, mint tétetik most Bécsben mesterségesen üres szóhalmazzá, melynek értéke nincs. Összeül kis skup­­csina, nagy skupcsina, magyar miniszter, német miniszter, közös miniszter, s midőn megkészitették a hurok szálait, okvetle­nül egymás szemébe kaczagva mondják, hogy mindezt a paritás hozza magával, melynek értelmében, hogy ha ő felsége többi tartományainak népei nagyon ke­veset vágyakodnak a szabadság után, akkor a Lajthán inneni partról kell me­ríteni a vizet, melylyel nyakon öntendő lesz a heves vágyakozó ; ismét a dualiz­­mus fejében, ha netán a magyar korona népei nyitnák fel szájukat a szabadságra a Lajtha másik partján gyűrött agyaggal kell ezt betömni majd akkoron. Valót, a szív szoros értelmében vett valót írunk e sorainkkal, melynek értel­mét most Bécsben készítik. Vegyük elő a hivatalos jelentéseket a folyó miniszteri tanácskozmányokról, s látni fogjuk, hogy ez mind igaz, ha a törvény szavai elle­nére egyes országok belkérdései miként kerülnek közös és együttes miniszteri ta­­nácskozmányok alá, s döntetnek el ott a nem közös ügyek tárgyát képező kor­mányzatt ügyek, a közös miniszterek, sőt a magyar minisztereknek is befolyásával, így most a cseh hadtagnak adandó válasz­tókrat az uralkodó elnöklete alatt tartott nagy minisztertanácsban tárgyaltatik, melynek részesei Beust, Kinin, Lónyay, Andrássy, Wenkheim,Hohenwarth, Schäff­­le, Jirecsek, Habietinek. És ez megy mind a 67. évi 12-dik törvényczikk keretében. Mi akadályozza többé, hogy a magyar landtagnak adandó választók­at is majdan Beust, Khun, Lónyay, Andrássy, Wenk­­heim, Hohenwarth, Schäffle, Jirecsek, Ha­bietinek urak társaságában készíttessék? Előttünk a 67-es művelet után ilyen látványosság nem meglepő; mi a külkér­­déseken épült közös ügyes alkotmányos­ság természetes folyományának tartjuk azt, mely terjeszkedik beavatkozási szá­laival úgy és addig, a­meddig az érdek munkál ? Hol van ennek határa? Ki szá­molhatná ezt fel ? Tulajdonképen nincs is határa , mert felölel magában mindent. Nem is azért emlegetjük most ez épü­letes eredményeket, mintha valami soha nem gondolt rémletes dolgot akarnánk benne felfedezni, mert minket meg nem lepett, hanem csak egyszerűen konsta­tálni akarjuk a jobboldal előtt mindezt, miután híveinek úgy tüntette fel a 67-es közjogi egyezményt, mint Magyarország önállóságát s kormányzati függetlensé­gét a dualismusban biztositó minta-al­kotmányt. Szederkényi Nándor: TERÉZ ASSZONYSÁG. — Regényes korrajz. — Az első franczia köztársaság idejéből. Irta Erkmann-Chatrian. (Folytatás.­ Ezen jelenet mindig emlékemben lesz, a mély csend a szobában, a fali óra ketyegése, a tűz pattogása, a köztük csillagként álló gyertya; velem szemben nagybátyám a szürkés homály­ban ; lábaimnál Scipio, azután a vakondász jóslatos könyvére hajolva, háta megett a kis fe­kete ablakok, hol a hó hullott a sötétségben; mindezt újra látom, s úgy tetszik, mintha a sze­gény vén vakondász, és a jó Jakab bátya hang­ját is hallanám, pedig minketten régen sirba szálltak. Ez különös jelenet volt. — Hogyan vakondász! monda a nagybácsi, az ön korában szemüvegre van szüksége ? én azt hittem, hogy ön kitűnően lát. — Nincs szükségem közönséges dolgok ol­vasásakor, sem pedig arra, hogy künn használ­jam, felelé a vakondász; nekem jó szemeim van­nak, innen is meglátom tavaszszal az Altenberg oldalán levő fákon a hernyófészket; de ön tudja, hogy ezen szemüveg a Hemingi Rosa­­raunda nénémé, s ez kell arra, hogy a könyvet megértsük. Némelykor megzavar, de vagy fö­lötte, vagy alatta olvasok, hanem fődolog, hogy orromon legyen. — Ah! az már más, egészen más, mondá nagybátyám komoly hangon ; mert neki sokkal jobb szive volt, hogysem álmélkodását ne mu­tatta volna a vakondásznak. A vakondász azonnal olvasni kezdett : „Anno, 1793. — A fű­ kiszáradt, és a virág lehullott, mivel a széi rá futt!“ — Ez azt jelenti, hogy télben vagyunk: a fű elszáradt, mert a szél futt fölötte. Bátyám megbólintá fejét, a vakondást foly­­tatá: „A szigetek látták és félelemtől valának megszállva ; a világ sarkai megrémültek, köze­ledének és eljöttek.“ Ez doktor úr azt jelenti, hogy Anglia és a szigetek megijedtek a repub­likánusok miatt. „Közeledének s eljöttek!“ Min­denki tudja, hogy az angolok kikötöttek Belgi­umban, hogy megkezdjék a franczia háborút. De hallgassa jól a regét: „Ezen időben a népek vezetői olyanok lesznek, mint a farakás közötti tűz, és mint egy fáklya­kévék között, elnye­­lendnek jobbról-balról minden országot.“ Ekkor a vakondász felemelé ujját, s komoly tekintettel mondá: —­im, ezek a királyok és császárok, kik se­regeik között haladnak, kik mindent elnyelnek az országokban, melyeken áthaladnak. Szeren­csétlenségünkre ismerjük ezen dolgokat, mivel láttuk , a mi szegény falunk hosszasan fog rá­m emlékezni. S minthogy nagy­bátyám nem felelt, el­­kezdé ! „Ezen időben, jaj a hiábavalóság pászto­rának, ki elhagyandja nyáját; a kard kihul­­land kezéből és az ő jobb szeme egészen elho­­mályosuland.“ E szavakban látjuk a mainczi érseket, daj­kája és öt hölgyével, ki a múlt évben Custine generális megérkezésekor megugrott. Ez az igazi hiába valóság pásztora volt, ki az egész ország botrányát csinálta: karja elszáradt, s jobb szeme elhomályosult. — De, mondá nagybátyám, gondolja meg, hogy az érsek nem volt egyedül, és hogy sok volt hozzá hasonló magaviseletü, Némethonban Francziaországban, Itáliában, mindenütt a vi­lágon. — Egy okkal több, doktor úr, felesé a va­kondász, a könyv az egész világra szól, mert — mondá ujját a lapra helyezve, — „mert ezen időben, mondja az örökké való, elveszem a vi­lágról a rosz prófétákat, a csoda­tevőket, s a tisztátlan szellemet.“ Mit jelentsen ez, Jakab orvos, ha csak nem azon embereket, kik ok nél­kül felebaráti szeretetről beszélnek, hogy pén­zünket elnyerhessék, kik nem hisznek semmi­ben, s minket pokollal fenyegetnek; bíborba, aranyba öltözködnek, s nekünk alázatosságról beszélnek, mondván: „Adjátok el javaitokat,­­ hogy Krisztust kövessétek !“ s gazdagságot gaz­dagságra halmoznak, palotáik, s zárdáikban, melyek nekünk a hitet ajánlják, s nevetnek maguk között az együgyű­eken, kik őket hall­gatják? . . . Nemde, ez a tisztátlansági szellem? — Igen, mondá nagybátyám, ez utálatos. — Lám, ez az ő számukra, ez minden rész pásztor számára van írva, mondá a va­kondász. Azután folytatá! „Ezen időben sokaság moraja lesz a hegye­ken, olyan mint egy nagy nép fölkelése, egy összegyűlt nemzet moraja. Ezt a környező né­pek hallgatni fogják, s minden emberi szív egygyé olvadand. S a kevélyek meg lesznek rémülve, az egész világ munkában lesz, mint az, a ki valamit teremt; a jók lángoló arczczal nézendenek egymásra; először hajlandanak nagy dolgokról beszélni: tudni fogják, hogy mind egyenlők az örökké való előtt, s hogy mindnyájan az igazságért születtünk, mint az erdő fái a világosságért!“ — Úgy van az Írva vakondász? kérdé nagybátyám. — Lássa ön maga felelé a vakondász át­nyújtván a könyvet. Ekkor Jakab bátyám zavartan nézte : —■ Igen, meg van Írva, szólt halkan meg van Írva! Ah! Bár csak az örökké való ily nagy dolgokkal áraszthatná el napjainkat, ör­vendeztethetné meg szivünket ilyen nagy szem­lével ! Hirtelen elhallgatván, s aztán mintegy meg­döbbenve saját lelkesültségéről igy szólt: — Lehetséges-e, hogy az én koromban ma­gam ennyire elérzékenyitsem ? Gyermek, valódi gyermek vagyok. Visszaadta a könyvet a vakondásznak, aki mosolyogva mondá : — Jól látom, doktor úr, hogy ön ezen mon­dást épen úgy érti mint én: ez a felkelő nagy nép moraja, ez Francziaország, mely az ember jogait hirdeti. — Hogyan! ön azt hiszi, hogy ez a fran­czia forradalmat jelenti ? kérdé nagybátyám. — Eh ! mit egyebet ? mondá a vakondász, ez tiszta mint a nap. Végre feltette szemüvegét, melyet letett, s ezeket olvasá: „Hetven hét van a bűnök össze­halmozásá­ra, az egyenetlenség kiirtására, s a századok igazságának visszakozására. Azután az embe­rek, a vakondokok, és szárnyas egereknek ve­­tendik ezüst bálványaikat. S több népek fogják mondani: Kovácsoljuk a kardokat irtó kapákká, és az alabárdokat sarlókká!“ Ezen helynél a vakondász rákönyökölt a könyvre, és szakállát simogatva, hátra tartott fejjel, mélyen gondolkozónak látszott. Én nem veszítettem szemeim elől, úgy tetszett, hogy kü­lönös dolgokat látok, egy ismeretlen világ lobo­gott kürültünk a homályban, a tűz gyenge pat­togása, s a mellettem elaludt Scipio sóhajtásai, távoli hangok gyanánt zúgtak fülemben, s ma­ga a csönd is nyugtalanított. Jakab bátyám úgy látszott vissza­nyerte nyugodtságát. Megtörte nagy pipáját, s egy da­rab papírral meggyújtá, két három bodor füstöt eregetvén lassacskán, hogy jól meggyűljön a dohány. Aztán elzárta a kupákat, s egyet só­hajtva a karszéken elnyúlt. „Az emberek elvetendik ezüst bálványaikat, folytatá a vakondász, tudniillik talléraikat, fo­rintjaik és minden fajtája pénzeiket. A vakon­dokoknak fogják dobni,­ tudniillik a vakoknak, mert tudja doktor úr, hogy a vakond nem lát; a szerencsétlen vakok, mint Harich apó, igazi vakondokok; világos nappal is sötétben jár­nak, mintha a föld alatt volnának. Az emberek tehát ezen időben pénzeket a vakok és szár­nyas egereknek adandják. — Szárnyas egér alatt az öreg asszonyokat kell érteni, kik többé nem dolgozhatnak, kik kopaszok, és a kandallók üregeiben tartózkodnak, Besme Krisz­tina módjára, kit ön olyan jól ismer mint én. Ez a szegény Krisztina annyira sovány, és oly kevés baja maradt meg, hogy őt látva mindenki azt gondolja: „Ez szárnyas egér.“ — Igen, igen, igen, mondá nagybátyám, sa­­jágos hangon, csendesen meghajtván fejét, ez világos, vakondász, ez igen világos. Most értem az ön könyvét, ez csodálatra méltó dolog! — Az emberek tehát, a vakok és az öreg asszonyoknak fogják adni pénzüket, a könyö­­rületesség szellemétől áthatva, folytatá a vakon­dász, s ez lesz a nyomor vége ezen a világon. A bécsi nagy minisztertanács. A­ki az 1867-es charta bírálatát akar­ná megírni, annak a folyó idő nagyon megkönnyíti feladatát. Hiszen maga az idő írja e műveletnek szörnyű kritikáját , mert nincs egyébre szükség, mint egy­szerűen registrálni az eseményeket,­­ mint bírálatot, így például­ a felemlített közösügyes charta 27. §-a azt írja elő, hogy „egy közös minisztériumot kell fel­állítani azon tárgyakra nézve, melyek A mag csírázik. Hogy mennyire igazunk volt, midőn azt ál­lítottuk, hogy az Andrássy politikának egyik legközvetlenebb következménye az,hogy a szláv elem a magyar nemzet ellen forduland, már is bizonyítja Hohenwarth közlönyének alábbi czikke. Az „Ó est­e­rr. J­on r.“ a következő „Andrássy király“ feliratú czikkében ezeket írja : Tehát véget fog érni, sőt már véget is ért. Andrássy visszautazva Pestre, azt mondá, hogy nyugodtan tér haza. — Nyugtalan volt azért, mert Cislajthania nyugalmat nyerhetett volna ; ő tehát meg van nyugtatva, mert Cis­lajthania nem nyerhette meg nyugalmát. A mit a mi jó németeink nem éreznek, a mit a doktri­­náriusok agyveleje nem foghat föl, hogy t. i. a föderalismus a dualismus megbuktatása, az egységes monarchia visszaállításának kezde­ményezése, a német befolyásnak,mint a kiegyez­­tető és közvetítő kulturelem biztosítása,­­ az rezgi át a magyar államférfi dicsvágyának min­den ízét. Nem a német ügy, nem az „alkotmány­­hűség“ miatt mozdult meg Andrássy; midőn a Giskra-féle emberek körül hízelegtek, nem törő­dött velük; nem törődik ő az innenső alkot­mánynyal egy cseppet sem, oly­annyira, hogy eltűri itt az absolutizmust is; a­mi ő rá nézve határozó volt, az a visszahatás, melyet Hohen­­warth politikájának győzelme Magyarországra gyakorolt volna. Egy rendesen működő alkotmányos élet, helyreállítása Cislaib­ániában, kellő mértékére szállította volna le a mostani, minden reális és szellemi viszonynyal ellenkező túlsúlyt, melyet a csak parlamentarizmusának szilárdságára nézve erősebb Translajthánia bír. A birodalom innenső felében lakó szlávok kielégítése természetszerűen a túlsó szláv la­kosság mozgalmát idézte volna elő , helyesen vezetve e mozgalom a túlsó alkotmányos viszo­nyok alkotmányos megváltoztatását eszközöl­hette volna; ott is a minoritás uralmának he­lyébe a foederativ egymás mellettiség és egymás­sal valóság lépett volna ; egy foederativ Trans­­lattháusának csak egy lépést kellett volna tenni a foederativ Ausztria létrehozására. Abban a pillanatban, midőn a föderalistikus elv a laj­­thántúli viszonyokat reformálólag megváltoztat­ta volna, kész lett volna az összes foederatio. Mert itt és ott elismerték volna, hogy csakis a teljes foederatio adja meg a teljes jogvédelmet, minden egyes faktornak — többé nem a két résznek, hanem­­ az összes tagoknak együt­tesen. Ebből egészséges állam, erős birodalom fej­lődhetett volna. Hála a német doctrinái bolondságnak An­drássy nyugodtan utazott el. Az osztrák biroda­lom húsában benn hagyta az éket. A rövidlátód diadalmaskodhatik a pillanat győzelmében , de nem lesz több szegény „hetven hét mulv melyek nem napok, hanem hónapokból álló­­­tek, és kardjaikat „irtó kapákká“ köször..­­lendik, — hogy a földet műveljék s békében él­jenek ! E magyarázat a vakondokok és denevérek­ről oly nagy nagy benyomást tett reám, hogy szemeim kimeresztve maradtak. A vakondász folytatá egyhangú olvasását, midőn az ajtó újra megnyílt. Borsódzott a hátam, a vén vak Harich és az agg Krisztina új alakjokban karon fogyást belépések, jobban meg nem rémített volna. Bá­­mész szájjal fordítom meg fejemet, föllélekzem: a mi Koffel barátunk látogatott meg bennünket; kétszer kellett megnéznem, hogy jól megismer­jem, annyira elfoglalta elmémet a vakondokok és szárnyas egerekre való gondolat. Koffel ócska között téli szürke öltönyében volt, posztó sapkája nyakacsigájára húzva,nagy félre nyomott czipőben, s a kimenetelre felhú­zott ócska nemez harisnyában ; térdeit meghaj­­tá, kezeit zsebébe tevén, mint a ki didereg; — megszámlálhatlan hópelyhek bobiták. — Jó estét orvos úr, mondá, sapkáját a pit­varban megrázván, későn érkeztem, sok ember állta utamat a „Vörös ökörnél“ és az „Arany korsónál.“ — Lépjen be, Koffel, mondá neki nagybá­­bátyám. — Bezárta ugy­e a folyosó ajtót? — Igen, Jakab doktor, ne féljen semmit. Mosolyogva belépett. — Nem érkezett-e meg az újság ma reggel ? mondá. — Nem, de nincs is szükségünk reá, felelé a nagybácsi, a jó humor kissé tréfás hangnyoma­­tával. — Itt van a vakondász könyve, — mely nekünk a jelent, a múltat és a jövőt el­mondja. — Hát a mi győzelmünket is elbeszéli ? kér­dé Koffel, a kemenezéhez közeledvén. Nagybá­tyám és a vakondász megdöbbenve néztek egy­másra. — Miféle győzelem ? kérdé a vakondász. — Hé ! hát az a tegnapelőtt a Kaiserlautern­­nél. Másról nem is beszélnek a faluban, mint erről. Richter vissza­jött onnan két óra felé, a hit meg­­hozására. Az „Arany korsónál“ már ötven palac­­­kot kiürítettek a poroszok tiszteletére; a repub­likánusok teljes visszavonulásban vannak !

Next