Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)

1871-10-10 / 232. szám

232-ik szám. Kedd, 1871. October 10­­. évfolyam Kiadó-hivatal, T­ipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva . Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábo­­petitsor 25 kr. Pest, October 9. A nap eseményét a cseh kiegyezés képezi. Lapunk e kérdés ismertetésével alább részlete­sen foglalkozván, itt csupán néhány szorosan e tárgygyal kapcsolatban álló hír felemlítésére szorítkozunk. A csehek a kiegyezési javaslatnak az or­szággyűlésen való kihirdetésének rendkívül örülnek; a javaslatok minden vita nélkül fog­nak elfogadtatni, csak az előadók tartanak be­szédeket. A császár a leirati válaszban kijelen­­tendi, hogy a korona az országgyűlés javasla­tait elfogadja, mind a mellett szükséges, hogy azt a reichsrath is elfogadja, a­miért a cseh országgyűlés felszólíttatik, hogy a reichsratba képviselőket küldjön. Az országgyűlés 18-án be fog záratni. A csehek azt reméllik, hogy a reich­srath az alkotmány művével két hét alatt ké­szen leend. A koronázási országgyűlés decz. kö­zepén fogna összejönni s neveztetnék ki az ország kormánya. A koronázás májusban János nap körül menne végbe. Egy bécsi távirat szerint a cseh kiegyezési munkálathoz a kormány csak feltételesen járult hozzá.­­ Hohenwart azt hiszi, hogy a reichs­rath azon lényeges módosításokat teend, miután Hohenwart a csehektől az általuk makacsul ki­vont újoncz megajánlási jogot megvoná. — A reichsrath összejövetele kétséges, miután az al­­kotmányhű országgyűlések most már nem fognak bele képviselőket választani. Az alkotmányhü országgyűléseknek a delegátiókba való közve­tett választására most már gondolni sem lehet. A mérvadó körökben a növekedő alkotmányhű ellenzék által élénken nyugtalaníttatnak. Lambrecht a franczia belügyminiszter teg­nap reggel szívbajban meghalt. A haditörvényszék tegnapi ülésében Rosselt hosszabb tanácskozás után 6 szóval 1 ellenében ismét halálra ítélte. Párisi bankárok emlékiratot nyújtottak át a kormánynak, melyben hangsúlyozzák, hogy a franczia terület további megszállása, előnyö­sebb, mint a berlini követelések teljesítése, me­lyek szerint a franczia részről kibocsátott vál­tók leszámitolhatók. A múltkor egy távirat után említettük, hogy Livornoban az „Internationale“ emberei által nagyobbszerű gyújtások követtettek el. Most kisül, hogy az „Internationale“ emberei rész­­akaratulag lettek azzal vádolva s bizonyos he­lyen csak is azért tulajdoníttatik nekik oly go­noszság, hogy a közvélemény előtt minél gyű­löltebbé tétessenek. Madridban a kormányváltozás által okozott mozgalom lecsillapult s most már a tüntetések a tartományokban megszűnnek, mindenütt nyu­galom uralkodik. A Lagasta, Zorilla, Gamende és Hevia közt folytatott tanácskozás alkalmával szóba jött az is, várjon a kormány nyújtson-e be törvényjavaslatot az „Internationale“ ellen? — Candau belügyminiszter elismeri annak szüksé­gességét, hogy az Internationale haladása által felriasztott társadalmi osztályt meg kell nyug­tatni, és megígéri, hogy a törvények alkalma­zásában szigorúan fog eljárni. A gyarmatminisztérium átvételével Bala­­guer Cuba és Puerto Rico kormányzóihoz inté­zett távirataiban azt mondotta, hogy ő mint spa­nyol és cataloniai magasan lobogtatja a spa­nyol zászlót, hogy a kormányzókat minden szük­ségessel el fogja látni, s oda fog működni, hogy a nemzeti integritás fenntartassék. Bala­­guer továbbá üdvözlé a hadsereget, tengerészé­szeket és az önkényteseket. Balaguer jelenleg Barcellona és a philippini szigetek közt egy gőzhajó összeköttetést tervez. — Pieltam Mad­rid főkapitányjává, és Merelo kormányzóvá ne­veztetett ki Ameller a gyalogság igazgatójává, Maliqueur a belügyminisztérium titkárává Ca­­stell-Pous a földmivelés igazgatójává nevezte­tett ki. Balaguer ideiglenesen megbizatott az ál­­lamminisztérium vezetésével, melyet Cantelpied­­ro nem fogadott el. Az utóbbi azonban meg­ígérte a minisztériumnak támogatását. Londonban legközelebb meetingeket szándé­koznak tartani, melyek a franczia-angol keres­kedelmi szerződésben tervezett módosítások fe­lett fognak tanácskozni. Az „Observer“ a követ­kezőket közli: A bonapartista szelmekről keringő hírek folytán szükségesnek látjuk ismé­telve kijelenteni, hogy sem Napolen császár sem családjának bármely tagja nem szít bonapar­tista mozgalmat. A császár hívei talán türelmet­lenek, de a császár maga nem tud semmit ily mozgalomról, mely a néphez való fellebbezést czélozná. TERÉZ ASSZONYSÁG. — Regényes korrajz. — Az első franczia köztársaság idejéből. Irta Erkmann-Chatrian. (Folytatás.­ II. Egy péntek este, 1793. november havában, Lizi a vacsora után élesztőt csinált, s azután be­dagasztott, hogy szokás szerint kenyeret süssön, miként következtetni lehet, vajas pogácsát s al­más rétest is. Én mellette álltam a konyhában, a legkellemesebb gondolatoknak adván át ma­gamat, néztem a munkát. A tészta meg volt dagasztva, levakarták a dagasztóteknőt, s nagy párnát terítettek rá.­­ Ezután Lizi a tűzhelyről az izzó szenet a sütőke­­menczébe tette, s három nagy száraz rőzse kö­­teget tolt a fenékre, a melyek lobogni kezdtek a sötét boltozat alatt. Végre a tűz jól meggyul­ladt, a vastáblát a kemencze szájához tette s igy szólt hozzám: — Most Friczi, feküdjünk le, holnap, mi­korra felkelsz, lesz bélés. Felmentünk szobánkba. Jakab bácsi már egy órája hogy fülkéje mélyében horkolt. Lefeküdtem, jó dolgokról álmodva, s nemso­kára boldogan aludtam. Ez jó sokáig tartott, de még éjjel volt, ahol a kis ablakommal szembe ragyogott, midőn egy különös zaj felébresztett; azt lehetett mondani, hogy az egész falu talpon volt; az ajtók meg­nyíltak s bezáródtak, a távolban lépések tömege haladt át a sáros utcza mocsarain. Ugyanekkor hallottam jönni-menni házunkban, és bíbor szinü fény tükröződött vissza ablakom üvegtábláin. Képzelhetni mint döbbentem meg. Hallgatództam, azután csendesen felkel­tem, s egy ablakot kinyitottam. — Az egész utcza tele volt emberekkel, s nem csak az, — h­anem a kis kertek és a környékbeli utczács­kák is tele voltak emberekkel. — Csupa nagy legények voltak , fejükön fölhajtott karimáju kalappal, vörös hajtókás, hosszú kék ruhába öltözve, — fehérrel áttört széles kardszájjal — s nem is szólok kardjaikról, és töltéstartóik­ról , melyek oldalaikon lógtak, — és me­lyeket én először láttam, hanem csak a szopfot említem, mely hátukra lecsüngött. Puskáikat csomóba tették csűrünk elé. Ezek közül két őr sétált, mások bementek a házakba, mintha csak otthon lettek volna. Az istálló szegletében két ló kapált büszkén. Odább a Lepel mészárszéke előtt, a térnek má­sik oldalán a falon levő horgokon, hol a borju­kat szokták megnyúzni, egy egész ökör volt fel­akasztva. Feje és a háta földig ért, s nagy tűz fénye világitá meg. Egyike ezen embereknek feltárt ingujjal inas karjaival lehúzá az ökör bőrét; egészen ketté hasítá­s a kékes belső részek, a vérrel vegyített sárba folytak. Ez ember alakja, csupasz nyaka és tarkójával borzasztó volt. Mindjárt megértettem, hogy a republikánu­sok meglepték a falut, és egészen felöltözködve segítségül hívtam József császárt, kiről Richter Károly úr annyit beszélt. A francziák első álmunk alatt érkeztek meg, és legalább két óra óta voltak itt, mert mikor arra gondoltam, hogy leszálljak, hármat láttam közülök ingujjban, mind a mészárosok, a­kik kiszedték a kenyeret a sütők­emenczénkből. Megkímélték Lizit a fáradságtól, hogy süs­sön, mint a másik megkímélte Lépelt hogy öl­jön. Ezek az emberek mindent tudtak csinálni, semmi se hozta őket zavarba. Lizi egy szögletben ülve kezeit térdein ősz szél éve, elég jámbor arccal nézte őket, első ijedsége már elmúlt. Engem meglátva a lépcső kanyarulatán a magasban kiálló: Friczi szállj le . . . nem fognak bántani! Erre lementem és ezen emberek munkájukat tovább folytatták, engem számba sem véve. A fedett folyosó ajtaja balra nyitva volt, és a gyü­mölcsösben láttam két más republikánust, kik már munkában voltak, s keverték a tésztát, a második vagy harmadik sütéshez. Végre jobbra, a félig nyílt ajtóval szemben Jakab bácsit az asztal mellett széken láttam ülni, a­mig egy izmos ember, veres szakállal rö­vid és kerek orral, kinyúló szemöldökkel, a fej­től kiálló fülekkel, kenderszinü karomnyi vas­tagságú, s a két válla közt lefüggő bozontos czoffal, a karszékbe helyezkedett, és jó étvágy­­gyal vagdalgatott a mi sódarainkból. Nem le­hetett mást látni, csak fel- és lejáró ökleit, egyikben a villa, a másikban a kés, s arczát mo­zogni. Időről időre felvette a poharat, felemelé a könyökét, egy jó kortyot húzott s továb foly­tatta munkáját. Vállrojtjai ónszinűek voltak, nagy kardján bőr­hüvely volt, melynek markolata könyökéig ért és csizmái annyira sárosak, hogy csak a sár­ga agyagot lehett látni, mely száradni kez­dett. A pohárszékre tett kalapjáról veres tollró­­zsa csüngött le, mely a léghuzamban mozgott, mert a hideg daczára, az ablakok nyitva marad­tak. Egy fegyveres őr járt az ablak mellett, idő­ről időre meg-megállt, hogy rövid pillantást vessen az asztalra. A még mindig vagdosó nagy barkóju ember nyers hangon így szól a nagybátyámhoz: — Tehát orvos vagy ? — Igen parancsnok úr. — Hívj engem „parancsnoknak“ röviden, vagy „polgártárs parancsnoknak“, már mond­tam neked, hogy az „urak“ és „asszonyságok“ kimentek a divatról. De, hogy megint a régire térjünk, neked ismerni kell az országot; egy fa­lusi doctor mindig útban van. Mennyire vagyunk Kaiserslauterntől. — Hét mértföldnyire, parancsnok! — És Pirmasentől ? — Körülbelől ugyanennyire. — És Landautól? — Úgy hiszem jó öt mértföldnyire. — Úgy hiszem . . . mintegy . . . körülbe­lül .. . Így kell egy helybeli embernek beszélni? Hallgass, úgy látszik félsz tőlem, te félsz, hogy ha fehér ruhások mennek itt keresztül, felakasz­tanak téged az utasításokért, melyeket nekem adtál. Vesd ki ezen gondolatot fejedből: a fran­­czia köztársaság védelmez. Ekkor bátyámat szembe nézte „szürke sze­meivel.“ — Az egy és oszthatatlan köztársaság egész­ségére ! És együtt ittak, a nagybátya egészen halvá­nyan ivott a respublikáért. — Ah, folytató a másik, nem láttál itt oszt­rákokat ? — Nem, parancsnok. — Bizonyos vagy benne ? Lássuk, nézz sze­membe. — Nem láttam. Bátyám három nappal ezelőtt volt Boethal­­ban ; azt hitte, hogy a parancsnok értesítve van valaki által a faluból, és felesé: — Igen parancsnok. — Ah! És nem voltak ott osztrákok ? — Nem. A republikánus kilirite poharát, s oldalvást pillantott Jakab bátyára, miközben kinyújta karját és megmarkolta különös tekintettel. — Azt mondod, hogy nem? — Azt parancsnok. — Jól van, hazudsz! S lassú hangon téve hozzá: — Mi nem akasztjuk fel, de lepuskázzuk némelykor azokat, kik bennünket megcsalnak! A nagybátya arcza még haloványabb lett. Ezalatt elég nyílt hangon és emelt fővel is­­métlé: — Parancsnok, becsületemre bizonyítom, hogy három nappal ezelőtt nem voltak császá­riak Boethalban. — És én, kiásló a republikánus, miközben szürke szemei villogtak sürű­ fakó szemöldökei között, mondom, hogy voltak. Világos ez? Csend jön. Akik a konyhában voltak, mind megfordultak, a parancsnok ábrázata nem volt valami megnyugtató. Én elkezdtem sírni s be­mentem a szobába, mintha Jakab bátyának segitni akartam volna s mellé telepedtem. A republikánus összehúzott szemöldökkel nézett mindkettőnket, de nem tartóztatta magát még egy falat sonkát lenyelni, mintha időt adna a gondolkodásra. — Künn Lizi hangosan zo­kogott. — Parancsnok, folytató nagybátyám szilárd­sággal, talán nem tudja ön, hogy két Boethal van , egyik Kaiserslautern oldalán, a másik a Queichen, három kis mértföldnyire Landautól. Az osztrákok talán ott voltak, de ezen oldalon szerdán este még nem látták őket. — No, mondá a parancsnok rész lotha­­ringiai németséggel, gúnyos mosolylyal, ha !­nem bolond. De mi, Bitsche és Sarregemines, mi is vagyunk oly furfangosok mint ti. S ha csak te be nem bizonyítod, hogy két Boethal van, nem titkolom előtted, hogy kötelességem téged elfo­gatni, s hadi tanács által elitéltetni. — Parancsnok, kiáslá nagybátyám, ki­nyújtván karját, a bizonyság, hogy két Réethal van, az, hogy az ország minden térképén lát­ható. Ezzel falra akasztott földabroszunkat mu­tatta neki, mire a republikánus megfordult kar­székében és mondá: — Ah! ez egy térkép. Nézzük csak egy kicsit. Bátyám ment, hogy levegye a térképet, ki­­tek­té az asztalra s a két falura rá mutatott. — Az igaz, mondá a parancsnok, jól van, én nem kívánok egyebet, csak tisztán látni! Két könyökét az asztalra, nagy fejét pedig kezei közé helyezve nézte s igy szólt: — Lám, lám, ez jeles! Hanem honnan való ezen térkép ? — Ezt atyám készité, ő földmérő volt. A republikánus mosolygott. — Igen a fák, a patakok, az utak, minden ki van jelölve, mondá, megismerem azt. . . itt haladtunk el... ez jó . . . igen jó. És felegyenesedvén, igy szól: — Neked nincs szükséged ezen térképre, pol­gártárs, doktor, tévé hozzá németül, nekem el­lenben szükségem van reá, s lefoglalom a köz­társaság szolgálatára. Igyunk még egy kortyot az egyetértés megerősítésére. Képzelhető, mily sietséggel ment le Lizi a pinczébe, más üveget hozni. (Folyt. köv.) Uj közös ügyek, uj paritás. Az osztrák minisztérium s a cseh államjogi ellenzék közt megállapított egyezmény, melynek főbb pontjait távirat útján közlettu­k, valahára egész terjedel­mében előttünk fekszik. Ezen egyezmény szerint Csehor­szág oly forma álláspontot nyerne Ausz­tria többi országai irányában, mint nyert Magyarország 1867-ben Ausztria irá­nyában. Lenne cseh királykoronázás , cseh kir. minisztérium s hiven le van másolva Csehország részére a hadügyi, pénzügyi vámügyi stb. rendszer, le van másolva a quota és államadóssági viszonylat á­lta­­lában azon egyezkedési hang és módozat, melyet a Deák-pártiak 1867-ben Bécs irányában követtek. Az egyezmény szerint Csehország elismeri ugyan a reichsrath által létreho­zott status-quot Magyarország irányában elvileg, de oly módosításokat tesz kilá­tásba azok szerkezetére nézve, melyek lé­nyegét teljesen átváltoztathatják — a Deák-párt nagy remegésére. Elismeri az osztrák reichsrath létjo­gát, de eltörlendőnek mondja a reichsrath főrendiházát Csehországra nézve, s ennek helyére egy új testület a „Senatus“ élet­­beléptetését tervezi, módosított szerkezet­tel s hatáskörrel. Elismeri a delegátiók létjogát, de Csehország részéről nem járul hozzá an­nak eddigi választási rendszeréhez,hanem önállólag küld 15 rendes és 8 pót­tagot. Elismeri a Magyarországgal kötött kereskedelmi szövetséget, azon időtar­tamra, melyre kötve van, melyet pedig a jövő évben felmondani Magyarország ipa­ra, s kereskedelmére nézve életszük­séglet. Határozottan követeli ugyan, hogy Csehország önállóan intézkedhessél mind­azon ügyekben, melyek közös ügyek gya­nánt nem lettek megállapítva, de más­részről viszont megerősíti azon véletlen sorozatú s a nemzetek s egyes országok önállását, tevékenységét s nemzeti sa­játságait a „birodalmi szempontok“ alá rendező közös ügyeket, melyeket a Deák párt mindig óvakodott saját nevén ne­vezni, hanem mint időről-időre, közös egyetértés mellett közös elvek szerint, egyöntetűleg elintézendő s vezetendő ügyeknek nevezett, melyek a „két fél“, most már „három fél“ törvényhozása s kormánya között leendő egységes meg­állapodást kívánnak. Ezen, az egyezmény szavai szerint is „nem­ közös“, de tényleg mégis közös ügyek : a vámtörvényhozás, a jegybank­ügy, a monopóliumok, regálék, bélyegek ügye, a hadsereg egységének, a végrend­szer egyöntetűségének, a közös állam­­adósságok csinálásának stb. ügye, me­lyet térszíike miatt itt elő sem sorolha­tunk. Így lesz aztán, ha t. i. az evégett összeülendő reichsrath a javaslatot vagy is előleges egyezményt elfogadja, az osz­trák-magyar közösügyes boldogságból osztrák - cseh - magyar közösügyes bol­dogság. Már hogy mennyiben támadják meg ezen egyezmény tényei az „alkotmányt“ t. i. melyet 1867-iki osztrák-magyar egyezkedők igy neveztek, és mennyiben támadják meg másrészt a „paritást,, s a „dualismust“; ezt fejtsék meg azon párt emberei, kik az u. n. osztrák-magyar ki­egyezést létrehozták. Annyi bizonyos, hogy ezen egyez­mény létrehozása, még csak első lépés a tulajdonképeni kiegyezéshez Ausztriában, mert ime a csehországi államjogi ellenzék­kel kezdett alkudások nyomán ij meg új államjogi ellenzékek keletkeztek még azon országokban s tartományokban is, me­lyeknek aligha leeni hajlandó Csehor­szággal egyenlő államjogi tért, elismerést engedni a bécsi kormány. Most már a „hű tirolok“ is államjo­gaik elismerését s valósítását kérik az ő 47 négyszög mértföldnyi területükre s 200 ezer lakosságuk számára. Csupán jelezni akartuk ezen bonyo­dalmakat, a­nélkül, hogy egyelőre ítéle­tet mondanánk felettük. Annyi bizonyos, hogy a tulajdonké­­peni bonyodalmak csak most lépnek elő­térbe, mert kezdenek testté válni s maga az egyezkedő kormány is aligha látja, hova fogja az eseményeket vezetni; vagy­ hova fog azok által vezettetni. —k— — úgy értesülünk,hogy a csehországi események folytán legközelebb a jobboldal te­­kintélyes­ tagjai Deák Ferencz elnöklete alatt értekezletet tartanak annak megállapítása vé­gett, hogy milyen állást foglaljon el a párt az új helyzettel szemben. „Salzburg és Vácz “ A gyermekek, midőn kifogytak egyéb mulattató időtöltésből, hozzáfognak a tré­fás találgatás mesék feladásához. Van aztán ezekből tréfa. Például azt kérdik: mi különbség van a pápa és a szamár kö­zött ? — Róma csalhatatlan ura nehogy meg nehezteljen ezért reánk , mert e találós mese nem a mi találmányunk, lé­vén ez a kedélyes világ régi tulajdona, mi most csak úgy például idézzük a sok számtalan közül. Az ilyen feltett kérdésre van aztán szebbnél szebb találgatás. Persze egyik sem vág oda, a­hova a kérdező gondol. Végre kimerül a türelem s kérve-kérik a fontoskodó kérdezőt a megfejtésre, mely végre is nem remélt egyszerűségre üt ki, mint a fentebbi feladványnál, hogy a pápa mellén, a szamár a hátán hordja ke­resztjét. Bizony esetlen egy élet ez, elis­­merjük a Magyar Állammal, de elérte czélját, mert épen az esetlenség idézi elő a jósza kaczajt. Úgy látszik némely jobboldali lap is kifogyott már egyéb időtöltéseiből , s ilyenféle találgatós mesékkel szórakoz­tatja közönségét. Például mint ez: „Salz­burg és Vácz,“ — akár mindjárt feltehet­jük a kérdést: mi különbség van Salzburg és Vácz között? No, természetesen más mi lehetne, minthogy Salzburgban császá­rok traktálództak, — Váczon honvédek koplaltak. — Ezen megfejtés sem esett ugyan fejeságyára, de legalább némi ta­nulság van benne, s a fentebbi találós meséhez még hasonlít is annyiban, hogy megfejtve, Salzburgot mondhatni pápának, Váczot szamárnak. Most meg váczi pol­gártársaink félre ne értsenek, mert e ha­sonlatot csak­is úgy értjük, hogy a sze­gény szamár hátán hordja keresztjét. Hagyjuk azonban a tréfát, mert a tréfának van ám komoly oldala is. Elég komoly oldalról tárgyalja e tréfát a Pesti Napló, hogy szinte majd beleszédül az olvasó feje. „Salzburg és Vácz“ közti különbség általa előadott fejtegetéséből már eddig megértettük azt,­­ hogy kik hozták létre 1867-ben Ausztriával a kiegyezést. Tudtuk ugyan már régen, de mégis el­mondjuk az ő előadása szerint, azok t. i. részt vettek ama törekvésekben és tusák­­ban, melyek 1825 óta a szellemet Ma­gyarországon foglalkoztassák. Az igaz, azon férfiak műve az 1867, kik egy részben 1825 óta tevékeny részt vettek történelmünk egyik legszebb kor­szaka, az 1848. felépítésében. Kitartás, ernyedetlen küzdelem, haza­­fiúi hűség, s a megtérhetlen hit Magyar­­ország iránt,azon korszak jellemző tulaj­donai. A század sirkantja alól egyszerre ki­emelkedett a lethargikus álomba sülyedt szellem, s a romlásnak indult hajdan erős magyar, mint egy óriás, egyszerre erő­södött, izmosodott. Pár évtized, s Magyarország száza­dokat ugrott át. A még csak néhány év­vel ezelőtt döczögő nyelven egyszerre megszólamlanak a világ első költői s da­lolják rajta szerelmi s hazafias hymnusai­­kat, államférfiai írják a polgári szabadság megosztott elveit, s Európa legnagyobb szónoka hirdeti szint igéit. Pár évtized — és az ország ős szel­lemének ébredése megteremtette a lángel­­mü fiakat, kik az erős akaratú nemzet­nek, bámulandó természet adományukkal, eszük hatalmával kijelölék a haladás útját, mely a haza önállóságas függetlenségének biztosításához vezet. Hosszan tartana, nem is e szűk tér­re való ama korszak emelkedésének bővebb taglalása, melynek eredménye lön Magyarország újjászületése az 1848-iki törvényekben. Másutt ezrek és ezrek vére árán jut­hattak ilyenhez, nálunk pár évtized alatt épült fel Magyarország 3 százados rom­jaiból, egy nagy szellem lelki világának ragyogó fénye mellett. A lefolyt 3 század szenvedése, mintha ezek a tengeri kagyló kínja lett volna, ily drága gyöngygyel jutalmazá a tü­relmet. A tusák és törekvések, melyek 1825 óta foglalkoztaták Magyarországon a szellemeket, nagyok, nemesek, és a mi fő, kitartók voltak. Magyarország önálló államiságát biztosítani, ez volt a fő czél, s ettől egy lépést sem tágítottak. Tudják ők azt nagyon jól, hogy önállóság nélkül nincs jövője e hazának, nincs helye az európai népéletben, s haladó művelődésé­ben. Művelődés és önállóság egymást egészítik ki. A kultúra szüleménye a gon­dolatszabadság, s ennek alapja a cselek­vési szabadság,vagy önállóság.­­ A kor művelődési fokán álló nép nem húzhatja a kívüle álló érdekek rabigáját. A jövő a művelődés haladásán álló népeké, melyek szabad akaratból s elha­tározásából eredő szövetsége fogja bizto­sítani az európai népszabadságot, minden, ellenkező s kívüle álló érdekek tolako­dása ellen. „Haladási c­élzataink főakadályát

Next