Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)
1871-10-10 / 232. szám
232-ik szám. Kedd, 1871. October 10. évfolyam Kiadó-hivatal, Tipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábopetitsor 25 kr. Pest, October 9. A nap eseményét a cseh kiegyezés képezi. Lapunk e kérdés ismertetésével alább részletesen foglalkozván, itt csupán néhány szorosan e tárgygyal kapcsolatban álló hír felemlítésére szorítkozunk. A csehek a kiegyezési javaslatnak az országgyűlésen való kihirdetésének rendkívül örülnek; a javaslatok minden vita nélkül fognak elfogadtatni, csak az előadók tartanak beszédeket. A császár a leirati válaszban kijelentendi, hogy a korona az országgyűlés javaslatait elfogadja, mind a mellett szükséges, hogy azt a reichsrath is elfogadja, amiért a cseh országgyűlés felszólíttatik, hogy a reichsratba képviselőket küldjön. Az országgyűlés 18-án be fog záratni. A csehek azt reméllik, hogy a reichsrath az alkotmány művével két hét alatt készen leend. A koronázási országgyűlés decz. közepén fogna összejönni s neveztetnék ki az ország kormánya. A koronázás májusban János nap körül menne végbe. Egy bécsi távirat szerint a cseh kiegyezési munkálathoz a kormány csak feltételesen járult hozzá. Hohenwart azt hiszi, hogy a reichsrath azon lényeges módosításokat teend, miután Hohenwart a csehektől az általuk makacsul kivont újoncz megajánlási jogot megvoná. — A reichsrath összejövetele kétséges, miután az alkotmányhű országgyűlések most már nem fognak bele képviselőket választani. Az alkotmányhü országgyűléseknek a delegátiókba való közvetett választására most már gondolni sem lehet. A mérvadó körökben a növekedő alkotmányhű ellenzék által élénken nyugtalaníttatnak. Lambrecht a franczia belügyminiszter tegnap reggel szívbajban meghalt. A haditörvényszék tegnapi ülésében Rosselt hosszabb tanácskozás után 6 szóval 1 ellenében ismét halálra ítélte. Párisi bankárok emlékiratot nyújtottak át a kormánynak, melyben hangsúlyozzák, hogy a franczia terület további megszállása, előnyösebb, mint a berlini követelések teljesítése, melyek szerint a franczia részről kibocsátott váltók leszámitolhatók. A múltkor egy távirat után említettük, hogy Livornoban az „Internationale“ emberei által nagyobbszerű gyújtások követtettek el. Most kisül, hogy az „Internationale“ emberei részakaratulag lettek azzal vádolva s bizonyos helyen csak is azért tulajdoníttatik nekik oly gonoszság, hogy a közvélemény előtt minél gyűlöltebbé tétessenek. Madridban a kormányváltozás által okozott mozgalom lecsillapult s most már a tüntetések a tartományokban megszűnnek, mindenütt nyugalom uralkodik. A Lagasta, Zorilla, Gamende és Hevia közt folytatott tanácskozás alkalmával szóba jött az is, várjon a kormány nyújtson-e be törvényjavaslatot az „Internationale“ ellen? — Candau belügyminiszter elismeri annak szükségességét, hogy az Internationale haladása által felriasztott társadalmi osztályt meg kell nyugtatni, és megígéri, hogy a törvények alkalmazásában szigorúan fog eljárni. A gyarmatminisztérium átvételével Balaguer Cuba és Puerto Rico kormányzóihoz intézett távirataiban azt mondotta, hogy ő mint spanyol és cataloniai magasan lobogtatja a spanyol zászlót, hogy a kormányzókat minden szükségessel el fogja látni, s oda fog működni, hogy a nemzeti integritás fenntartassék. Balaguer továbbá üdvözlé a hadsereget, tengerészészeket és az önkényteseket. Balaguer jelenleg Barcellona és a philippini szigetek közt egy gőzhajó összeköttetést tervez. — Pieltam Madrid főkapitányjává, és Merelo kormányzóvá neveztetett ki Ameller a gyalogság igazgatójává, Maliqueur a belügyminisztérium titkárává Castell-Pous a földmivelés igazgatójává neveztetett ki. Balaguer ideiglenesen megbizatott az államminisztérium vezetésével, melyet Cantelpiedro nem fogadott el. Az utóbbi azonban megígérte a minisztériumnak támogatását. Londonban legközelebb meetingeket szándékoznak tartani, melyek a franczia-angol kereskedelmi szerződésben tervezett módosítások felett fognak tanácskozni. Az „Observer“ a következőket közli: A bonapartista szelmekről keringő hírek folytán szükségesnek látjuk ismételve kijelenteni, hogy sem Napolen császár sem családjának bármely tagja nem szít bonapartista mozgalmat. A császár hívei talán türelmetlenek, de a császár maga nem tud semmit ily mozgalomról, mely a néphez való fellebbezést czélozná. TERÉZ ASSZONYSÁG. — Regényes korrajz. — Az első franczia köztársaság idejéből. Irta Erkmann-Chatrian. (Folytatás. II. Egy péntek este, 1793. november havában, Lizi a vacsora után élesztőt csinált, s azután bedagasztott, hogy szokás szerint kenyeret süssön, miként következtetni lehet, vajas pogácsát s almás rétest is. Én mellette álltam a konyhában, a legkellemesebb gondolatoknak adván át magamat, néztem a munkát. A tészta meg volt dagasztva, levakarták a dagasztóteknőt, s nagy párnát terítettek rá. Ezután Lizi a tűzhelyről az izzó szenet a sütőkemenczébe tette, s három nagy száraz rőzse köteget tolt a fenékre, a melyek lobogni kezdtek a sötét boltozat alatt. Végre a tűz jól meggyulladt, a vastáblát a kemencze szájához tette s igy szólt hozzám: — Most Friczi, feküdjünk le, holnap, mikorra felkelsz, lesz bélés. Felmentünk szobánkba. Jakab bácsi már egy órája hogy fülkéje mélyében horkolt. Lefeküdtem, jó dolgokról álmodva, s nemsokára boldogan aludtam. Ez jó sokáig tartott, de még éjjel volt, ahol a kis ablakommal szembe ragyogott, midőn egy különös zaj felébresztett; azt lehetett mondani, hogy az egész falu talpon volt; az ajtók megnyíltak s bezáródtak, a távolban lépések tömege haladt át a sáros utcza mocsarain. Ugyanekkor hallottam jönni-menni házunkban, és bíbor szinü fény tükröződött vissza ablakom üvegtábláin. Képzelhetni mint döbbentem meg. Hallgatództam, azután csendesen felkeltem, s egy ablakot kinyitottam. — Az egész utcza tele volt emberekkel, s nem csak az, — hanem a kis kertek és a környékbeli utczácskák is tele voltak emberekkel. — Csupa nagy legények voltak , fejükön fölhajtott karimáju kalappal, vörös hajtókás, hosszú kék ruhába öltözve, — fehérrel áttört széles kardszájjal — s nem is szólok kardjaikról, és töltéstartóikról , melyek oldalaikon lógtak, — és melyeket én először láttam, hanem csak a szopfot említem, mely hátukra lecsüngött. Puskáikat csomóba tették csűrünk elé. Ezek közül két őr sétált, mások bementek a házakba, mintha csak otthon lettek volna. Az istálló szegletében két ló kapált büszkén. Odább a Lepel mészárszéke előtt, a térnek másik oldalán a falon levő horgokon, hol a borjukat szokták megnyúzni, egy egész ökör volt felakasztva. Feje és a háta földig ért, s nagy tűz fénye világitá meg. Egyike ezen embereknek feltárt ingujjal inas karjaival lehúzá az ökör bőrét; egészen ketté hasítás a kékes belső részek, a vérrel vegyített sárba folytak. Ez ember alakja, csupasz nyaka és tarkójával borzasztó volt. Mindjárt megértettem, hogy a republikánusok meglepték a falut, és egészen felöltözködve segítségül hívtam József császárt, kiről Richter Károly úr annyit beszélt. A francziák első álmunk alatt érkeztek meg, és legalább két óra óta voltak itt, mert mikor arra gondoltam, hogy leszálljak, hármat láttam közülök ingujjban, mind a mészárosok, akik kiszedték a kenyeret a sütőkemenczénkből. Megkímélték Lizit a fáradságtól, hogy süssön, mint a másik megkímélte Lépelt hogy öljön. Ezek az emberek mindent tudtak csinálni, semmi se hozta őket zavarba. Lizi egy szögletben ülve kezeit térdein ősz szél éve, elég jámbor arccal nézte őket, első ijedsége már elmúlt. Engem meglátva a lépcső kanyarulatán a magasban kiálló: Friczi szállj le . . . nem fognak bántani! Erre lementem és ezen emberek munkájukat tovább folytatták, engem számba sem véve. A fedett folyosó ajtaja balra nyitva volt, és a gyümölcsösben láttam két más republikánust, kik már munkában voltak, s keverték a tésztát, a második vagy harmadik sütéshez. Végre jobbra, a félig nyílt ajtóval szemben Jakab bácsit az asztal mellett széken láttam ülni, amig egy izmos ember, veres szakállal rövid és kerek orral, kinyúló szemöldökkel, a fejtől kiálló fülekkel, kenderszinü karomnyi vastagságú, s a két válla közt lefüggő bozontos czoffal, a karszékbe helyezkedett, és jó étvágygyal vagdalgatott a mi sódarainkból. Nem lehetett mást látni, csak fel- és lejáró ökleit, egyikben a villa, a másikban a kés, s arczát mozogni. Időről időre felvette a poharat, felemelé a könyökét, egy jó kortyot húzott s továb folytatta munkáját. Vállrojtjai ónszinűek voltak, nagy kardján bőrhüvely volt, melynek markolata könyökéig ért és csizmái annyira sárosak, hogy csak a sárga agyagot lehett látni, mely száradni kezdett. A pohárszékre tett kalapjáról veres tollrózsa csüngött le, mely a léghuzamban mozgott, mert a hideg daczára, az ablakok nyitva maradtak. Egy fegyveres őr járt az ablak mellett, időről időre meg-megállt, hogy rövid pillantást vessen az asztalra. A még mindig vagdosó nagy barkóju ember nyers hangon így szól a nagybátyámhoz: — Tehát orvos vagy ? — Igen parancsnok úr. — Hívj engem „parancsnoknak“ röviden, vagy „polgártárs parancsnoknak“, már mondtam neked, hogy az „urak“ és „asszonyságok“ kimentek a divatról. De, hogy megint a régire térjünk, neked ismerni kell az országot; egy falusi doctor mindig útban van. Mennyire vagyunk Kaiserslauterntől. — Hét mértföldnyire, parancsnok! — És Pirmasentől ? — Körülbelől ugyanennyire. — És Landautól? — Úgy hiszem jó öt mértföldnyire. — Úgy hiszem . . . mintegy . . . körülbelül .. . Így kell egy helybeli embernek beszélni? Hallgass, úgy látszik félsz tőlem, te félsz, hogy ha fehér ruhások mennek itt keresztül, felakasztanak téged az utasításokért, melyeket nekem adtál. Vesd ki ezen gondolatot fejedből: a franczia köztársaság védelmez. Ekkor bátyámat szembe nézte „szürke szemeivel.“ — Az egy és oszthatatlan köztársaság egészségére ! És együtt ittak, a nagybátya egészen halványan ivott a respublikáért. — Ah, folytató a másik, nem láttál itt osztrákokat ? — Nem, parancsnok. — Bizonyos vagy benne ? Lássuk, nézz szemembe. — Nem láttam. Bátyám három nappal ezelőtt volt Boethalban ; azt hitte, hogy a parancsnok értesítve van valaki által a faluból, és felesé: — Igen parancsnok. — Ah! És nem voltak ott osztrákok ? — Nem. A republikánus kilirite poharát, s oldalvást pillantott Jakab bátyára, miközben kinyújta karját és megmarkolta különös tekintettel. — Azt mondod, hogy nem? — Azt parancsnok. — Jól van, hazudsz! S lassú hangon téve hozzá: — Mi nem akasztjuk fel, de lepuskázzuk némelykor azokat, kik bennünket megcsalnak! A nagybátya arcza még haloványabb lett. Ezalatt elég nyílt hangon és emelt fővel ismétlé: — Parancsnok, becsületemre bizonyítom, hogy három nappal ezelőtt nem voltak császáriak Boethalban. — És én, kiásló a republikánus, miközben szürke szemei villogtak sürű fakó szemöldökei között, mondom, hogy voltak. Világos ez? Csend jön. Akik a konyhában voltak, mind megfordultak, a parancsnok ábrázata nem volt valami megnyugtató. Én elkezdtem sírni s bementem a szobába, mintha Jakab bátyának segitni akartam volna s mellé telepedtem. A republikánus összehúzott szemöldökkel nézett mindkettőnket, de nem tartóztatta magát még egy falat sonkát lenyelni, mintha időt adna a gondolkodásra. — Künn Lizi hangosan zokogott. — Parancsnok, folytató nagybátyám szilárdsággal, talán nem tudja ön, hogy két Boethal van , egyik Kaiserslautern oldalán, a másik a Queichen, három kis mértföldnyire Landautól. Az osztrákok talán ott voltak, de ezen oldalon szerdán este még nem látták őket. — No, mondá a parancsnok rész lotharingiai németséggel, gúnyos mosolylyal, ha !nem bolond. De mi, Bitsche és Sarregemines, mi is vagyunk oly furfangosok mint ti. S ha csak te be nem bizonyítod, hogy két Boethal van, nem titkolom előtted, hogy kötelességem téged elfogatni, s hadi tanács által elitéltetni. — Parancsnok, kiáslá nagybátyám, kinyújtván karját, a bizonyság, hogy két Réethal van, az, hogy az ország minden térképén látható. Ezzel falra akasztott földabroszunkat mutatta neki, mire a republikánus megfordult karszékében és mondá: — Ah! ez egy térkép. Nézzük csak egy kicsit. Bátyám ment, hogy levegye a térképet, kitekté az asztalra s a két falura rá mutatott. — Az igaz, mondá a parancsnok, jól van, én nem kívánok egyebet, csak tisztán látni! Két könyökét az asztalra, nagy fejét pedig kezei közé helyezve nézte s igy szólt: — Lám, lám, ez jeles! Hanem honnan való ezen térkép ? — Ezt atyám készité, ő földmérő volt. A republikánus mosolygott. — Igen a fák, a patakok, az utak, minden ki van jelölve, mondá, megismerem azt. . . itt haladtunk el... ez jó . . . igen jó. És felegyenesedvén, igy szól: — Neked nincs szükséged ezen térképre, polgártárs, doktor, tévé hozzá németül, nekem ellenben szükségem van reá, s lefoglalom a köztársaság szolgálatára. Igyunk még egy kortyot az egyetértés megerősítésére. Képzelhető, mily sietséggel ment le Lizi a pinczébe, más üveget hozni. (Folyt. köv.) Uj közös ügyek, uj paritás. Az osztrák minisztérium s a cseh államjogi ellenzék közt megállapított egyezmény, melynek főbb pontjait távirat útján közlettuk, valahára egész terjedelmében előttünk fekszik. Ezen egyezmény szerint Csehország oly forma álláspontot nyerne Ausztria többi országai irányában, mint nyert Magyarország 1867-ben Ausztria irányában. Lenne cseh királykoronázás , cseh kir. minisztérium s hiven le van másolva Csehország részére a hadügyi, pénzügyi vámügyi stb. rendszer, le van másolva a quota és államadóssági viszonylat általában azon egyezkedési hang és módozat, melyet a Deák-pártiak 1867-ben Bécs irányában követtek. Az egyezmény szerint Csehország elismeri ugyan a reichsrath által létrehozott status-quot Magyarország irányában elvileg, de oly módosításokat tesz kilátásba azok szerkezetére nézve, melyek lényegét teljesen átváltoztathatják — a Deák-párt nagy remegésére. Elismeri az osztrák reichsrath létjogát, de eltörlendőnek mondja a reichsrath főrendiházát Csehországra nézve, s ennek helyére egy új testület a „Senatus“ életbeléptetését tervezi, módosított szerkezettel s hatáskörrel. Elismeri a delegátiók létjogát, de Csehország részéről nem járul hozzá annak eddigi választási rendszeréhez,hanem önállólag küld 15 rendes és 8 póttagot. Elismeri a Magyarországgal kötött kereskedelmi szövetséget, azon időtartamra, melyre kötve van, melyet pedig a jövő évben felmondani Magyarország ipara, s kereskedelmére nézve életszükséglet. Határozottan követeli ugyan, hogy Csehország önállóan intézkedhessél mindazon ügyekben, melyek közös ügyek gyanánt nem lettek megállapítva, de másrészről viszont megerősíti azon véletlen sorozatú s a nemzetek s egyes országok önállását, tevékenységét s nemzeti sajátságait a „birodalmi szempontok“ alá rendező közös ügyeket, melyeket a Deák párt mindig óvakodott saját nevén nevezni, hanem mint időről-időre, közös egyetértés mellett közös elvek szerint, egyöntetűleg elintézendő s vezetendő ügyeknek nevezett, melyek a „két fél“, most már „három fél“ törvényhozása s kormánya között leendő egységes megállapodást kívánnak. Ezen, az egyezmény szavai szerint is „nem közös“, de tényleg mégis közös ügyek : a vámtörvényhozás, a jegybankügy, a monopóliumok, regálék, bélyegek ügye, a hadsereg egységének, a végrendszer egyöntetűségének, a közös államadósságok csinálásának stb. ügye, melyet térszíike miatt itt elő sem sorolhatunk. Így lesz aztán, ha t. i. az evégett összeülendő reichsrath a javaslatot vagy is előleges egyezményt elfogadja, az osztrák-magyar közösügyes boldogságból osztrák - cseh - magyar közösügyes boldogság. Már hogy mennyiben támadják meg ezen egyezmény tényei az „alkotmányt“ t. i. melyet 1867-iki osztrák-magyar egyezkedők igy neveztek, és mennyiben támadják meg másrészt a „paritást,, s a „dualismust“; ezt fejtsék meg azon párt emberei, kik az u. n. osztrák-magyar kiegyezést létrehozták. Annyi bizonyos, hogy ezen egyezmény létrehozása, még csak első lépés a tulajdonképeni kiegyezéshez Ausztriában, mert ime a csehországi államjogi ellenzékkel kezdett alkudások nyomán ij meg új államjogi ellenzékek keletkeztek még azon országokban s tartományokban is, melyeknek aligha leeni hajlandó Csehországgal egyenlő államjogi tért, elismerést engedni a bécsi kormány. Most már a „hű tirolok“ is államjogaik elismerését s valósítását kérik az ő 47 négyszög mértföldnyi területükre s 200 ezer lakosságuk számára. Csupán jelezni akartuk ezen bonyodalmakat, anélkül, hogy egyelőre ítéletet mondanánk felettük. Annyi bizonyos, hogy a tulajdonképeni bonyodalmak csak most lépnek előtérbe, mert kezdenek testté válni s maga az egyezkedő kormány is aligha látja, hova fogja az eseményeket vezetni; vagy hova fog azok által vezettetni. —k— — úgy értesülünk,hogy a csehországi események folytán legközelebb a jobboldal tekintélyes tagjai Deák Ferencz elnöklete alatt értekezletet tartanak annak megállapítása végett, hogy milyen állást foglaljon el a párt az új helyzettel szemben. „Salzburg és Vácz “ A gyermekek, midőn kifogytak egyéb mulattató időtöltésből, hozzáfognak a tréfás találgatás mesék feladásához. Van aztán ezekből tréfa. Például azt kérdik: mi különbség van a pápa és a szamár között ? — Róma csalhatatlan ura nehogy meg nehezteljen ezért reánk , mert e találós mese nem a mi találmányunk, lévén ez a kedélyes világ régi tulajdona, mi most csak úgy például idézzük a sok számtalan közül. Az ilyen feltett kérdésre van aztán szebbnél szebb találgatás. Persze egyik sem vág oda, ahova a kérdező gondol. Végre kimerül a türelem s kérve-kérik a fontoskodó kérdezőt a megfejtésre, mely végre is nem remélt egyszerűségre üt ki, mint a fentebbi feladványnál, hogy a pápa mellén, a szamár a hátán hordja keresztjét. Bizony esetlen egy élet ez, elismerjük a Magyar Állammal, de elérte czélját, mert épen az esetlenség idézi elő a jósza kaczajt. Úgy látszik némely jobboldali lap is kifogyott már egyéb időtöltéseiből , s ilyenféle találgatós mesékkel szórakoztatja közönségét. Például mint ez: „Salzburg és Vácz,“ — akár mindjárt feltehetjük a kérdést: mi különbség van Salzburg és Vácz között? No, természetesen más mi lehetne, minthogy Salzburgban császárok traktálództak, — Váczon honvédek koplaltak. — Ezen megfejtés sem esett ugyan fejeságyára, de legalább némi tanulság van benne, s a fentebbi találós meséhez még hasonlít is annyiban, hogy megfejtve, Salzburgot mondhatni pápának, Váczot szamárnak. Most meg váczi polgártársaink félre ne értsenek, mert e hasonlatot csakis úgy értjük, hogy a szegény szamár hátán hordja keresztjét. Hagyjuk azonban a tréfát, mert a tréfának van ám komoly oldala is. Elég komoly oldalról tárgyalja e tréfát a Pesti Napló, hogy szinte majd beleszédül az olvasó feje. „Salzburg és Vácz“ közti különbség általa előadott fejtegetéséből már eddig megértettük azt, hogy kik hozták létre 1867-ben Ausztriával a kiegyezést. Tudtuk ugyan már régen, de mégis elmondjuk az ő előadása szerint, azok t. i. részt vettek ama törekvésekben és tusákban, melyek 1825 óta a szellemet Magyarországon foglalkoztassák. Az igaz, azon férfiak műve az 1867, kik egy részben 1825 óta tevékeny részt vettek történelmünk egyik legszebb korszaka, az 1848. felépítésében. Kitartás, ernyedetlen küzdelem, hazafiúi hűség, s a megtérhetlen hit Magyarország iránt,azon korszak jellemző tulajdonai. A század sirkantja alól egyszerre kiemelkedett a lethargikus álomba sülyedt szellem, s a romlásnak indult hajdan erős magyar, mint egy óriás, egyszerre erősödött, izmosodott. Pár évtized, s Magyarország századokat ugrott át. A még csak néhány évvel ezelőtt döczögő nyelven egyszerre megszólamlanak a világ első költői s dalolják rajta szerelmi s hazafias hymnusaikat, államférfiai írják a polgári szabadság megosztott elveit, s Európa legnagyobb szónoka hirdeti szint igéit. Pár évtized — és az ország ős szellemének ébredése megteremtette a lángelmü fiakat, kik az erős akaratú nemzetnek, bámulandó természet adományukkal, eszük hatalmával kijelölék a haladás útját, mely a haza önállóságas függetlenségének biztosításához vezet. Hosszan tartana, nem is e szűk térre való ama korszak emelkedésének bővebb taglalása, melynek eredménye lön Magyarország újjászületése az 1848-iki törvényekben. Másutt ezrek és ezrek vére árán juthattak ilyenhez, nálunk pár évtized alatt épült fel Magyarország 3 százados romjaiból, egy nagy szellem lelki világának ragyogó fénye mellett. A lefolyt 3 század szenvedése, mintha ezek a tengeri kagyló kínja lett volna, ily drága gyöngygyel jutalmazá a türelmet. A tusák és törekvések, melyek 1825 óta foglalkoztaták Magyarországon a szellemeket, nagyok, nemesek, és a mi fő, kitartók voltak. Magyarország önálló államiságát biztosítani, ez volt a fő czél, s ettől egy lépést sem tágítottak. Tudják ők azt nagyon jól, hogy önállóság nélkül nincs jövője e hazának, nincs helye az európai népéletben, s haladó művelődésében. Művelődés és önállóság egymást egészítik ki. A kultúra szüleménye a gondolatszabadság, s ennek alapja a cselekvési szabadság,vagy önállóság. A kor művelődési fokán álló nép nem húzhatja a kívüle álló érdekek rabigáját. A jövő a művelődés haladásán álló népeké, melyek szabad akaratból s elhatározásából eredő szövetsége fogja biztosítani az európai népszabadságot, minden, ellenkező s kívüle álló érdekek tolakodása ellen. „Haladási célzataink főakadályát