Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)

1871-10-22 / 243. szám

243-ik szám. Vasárnap, 1871. october 22. V. évfolyam. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem »«latnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó-hivatal, Lipót­ utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési év: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva. Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábo­­petitsor 25 kr. Előfizetés a „Magyar Újság“-ra egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 „ — „ egy hóra . . 1 „ 70 „ Az előfizetési pénzek A „MAGYAR ÚJSÁG“ kiadó­hivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerű­bben pos­tautalványnyal eszközölhetni. Pest, oktober 21. Ha azt mondjuk, hogy Bécsben konfusio uralkodik, úgy a helyzetet a legtalálóbban ecse­teltük. Volt már minisztertanács akár­hány, megtartatott a nagy minisztertanács is s a vál­ság mégis függőben hagyatott, a mi arra mutat, hogy a válság által előidézett zavar oly nagy­szerű lehet, miszerint azzal még csak elbánni sem tudnak. A sokszor emlegetett nagy minisztertanács négy óra húszan át tartott. Az uralkodó elnö­költ. Jelen voltak: Beust, Khun, Lónyay, kö­­zös miniszterek; Andrássy, Wenckheim, Hohen­­warth, Schaffte, Jirecek, Hahietinek. A csehek­nek adandó választóirat tárgyaltatott, mely az országgyűlést határozottan szólítja föl a reichs­­rathba való választásokra s melyben az monda­tik, hogy követeléseiket a reich­srathban érvé­nyesítsék. A miniszteri értekezletek ma folytattatnak s délután ismét az uralkodó elnöklete alatt nagy minisztertanács volt tartandó. A csehekkel az alkudozások fonalát nem akarják megszakítani, s oly válaszleiratot szándékoznak, mely semmi­nek sem praejudikálna. Emellett a legellentétesebb hírek gomba módra teremnek Bécs levegőjében. Az egyik azt állítja, hogy az összes minisztérium leköszön, a másik szerint mindegyik helyén marad. A kérdést úgy vélik megoldani, hogy az egész ügyet a reichsrathra bízzák, bánjék el vele az. Különben pedig Prágában egy nap sem mú­lik el a nélkül, hogy két három lapot le ne fog­laljanak. Francziaországban nemcsak a katona kö­rökben, de általában nagy elégületlenséget kel­tett a katonai rangfokozatok megvizsgálására kiküldött bizottság működésével, így a tehetsé­ges Cremer tábornokot a bábom előtti rangfo­kára, kapitánynyá degradálta, Nansouty tábor­noki, ki Sedannál egy merész lovassági táma­dással áttörte a poroszok sorait és megmene­kült, már a háború előtt nyert tábornoki rang­jától megfosztotta. Ezentúl azon tiszteket is szi­gorúan megbünteté, kik a németektől becsület­szavuk megszegésével elszöktek s hazájok vé­delmében adott szavuk daczára résztvettek. Ezen szigor jogosult lenne, ha minden becsület­­szegőt egyenlően büntetne. De mig például Ducrot reactionarius érzelmei folytán büntet­lenül hagyatik s rangját és méltóságát is meg­tartja, addig Barral tábornok, ki adott szava folytán a poroszok ellen aktív szolgálatba nem lépett, s a grenoblei parancsnokságot csak azon feltétel alatt fogadta el, hogy azt a poroszok közeledtekor letehesse, vizsgálat alá helyezte­tett. Ezen tények kétségkívülivé teszik, hogy a nemzetgyűlés bizottsága nem a tisztikar becsü­letét akarja megóvni, hanem egyedül a köztár­sasági elemeket iparkodik a hadseregből kikü­szöbölni. Napoleon bg tegnap Marseilleba érkezett s Ajaccioba utazik. Korsikai hírek szerint ott tel­jes csend uralkodik. Léon Say és Vautrain tegnap este elhagyták Londont, hogy Párisba visszatérjenek. Léon Say a délkeleti vasutak egy küldöttségét fo­gadván, kijelenté, hogy az útlevelek kérdése iránt még tanácskozások folynak, s hogy az ez iránt most fennálló rendelkezések csak ideig­lenesek, s hogy a jelenlegi rendszernek nem­sokára vége lesz.­­ Granville lord tegnap Manchesterben részt vett a reformegylet klub­jának lakomáján. A lord ezen alkalommal beszédet tartott, melyben a lefolyt ülésszakban végzett munkákat összegezte, s a külviszonyo­­kat is érintette ; különösen hangsúlyozta pedig az Amerika és Anglia közt fennálló barátságos viszonyt. Az angol munkások s toryk közti szövetke­zés valótlannak bizonyul. Stafford Northcote, Derby és Disraely alatt indiai miniszter, kije­lenti az „Exeter Gaz.“-ben, hogy: „A nemesek közül senki sem írta alá a közlött resolutiókat, sem pedig ki nem nyilatkoztatta, hogy azokkal egyetért, úgy­szintén nem tartatott meeting köz­tök és a munkások valamely tanácsa vagy tes­tülete között. Minden, ami történt, abból áll, hogy néhány páir és parlamenti tag késznek nyilatkozott oly legislatív kérdéseket barátsá­gosan megoldani, melyek a munkásosztályok jóllétét illetik.“ Angliában a német trónbeszéd kedvezően fogadtatott. „Feltűnő tény — így iz a „Times“ — hogy a háború által keletkezett egység tartósságot igér. Amalganisatia még nem jött létre, de több a szövetségnél. — A szellem, mely Bajorország hadseregét egyesíti a porosz királyéval, a czél elérése után nem tűnt el. A hét havi bábom ál­tal nemcsak politikai egység, hanem a nemzeti törekvések és érzelmek egysége sokkal nagyobb mérvben éretett el, mint a megelőző 50 évi okos­kodás által. Tartományi féltékenység és theolo­­giai apathiák megkapták halálos döfésüket és senki sem fogja kétségbe vonni, ki nemzeti tö­rekvéseket képes megítélni, hogy a német nem­zet elfogadta az egység elvét a porosz ház el­nöksége alatt, s hogy a mozgalom mindinkább a fusióra van irányozva. Oroszországban a német trónbeszéd kedve­zőtlenül fogadtatott. — Sértőnek találták, — hogy az Oroszországgal való barátságos vi­szony a trónbeszédben csak a második helyen van említve. Rómában az apostolzárdában tűz ütött ki, mely a portikus feletti emeletet elpusztítá; a templom megmentetett , emberélet nem ve­szett el. A romániai kormány a Strussberg féle vas­utak részére igazgató­tanácsot állított fel, mely Stirbey herczeg, Oreszcu senator és Torceauna mérnökből áll. A sultán volt hadügyminisztert, a volt rend­őrminisztert és volt saját titkárát Cyprus szige­tére száműzte. Mint beszélik a Scheich-Islam is száműzetett­­hoz, hogy a legfelsőbb jóváhagyást előle­­gesen kinyerje, de eloszlatott némely,,át­léphetlek" akadályt, mely az egyezke­désre egyaránt hajlandó feleket a reichs­­rathba beviszi, természetesen azon re­ményben, hogy ott visszafoglalja, mit most feladott. Ily akadály volt osztrák-német szem­pontból az, hogy a cseh államjogi ellen­zék az 1867-iki osztrák-német-magyar egyezséget ez előtt el nem ismerte, most pedig hajlandó elismerni jogosult­nak vagy legalább érvényesnek a kikö­tött időtartamig 1876-ig, s ennélfogva a csonka „reichsrath“-tal ezelőtt nem akart, most pedig hajlandó külcsönös tanácsko­zásra s illetőleg szerződésre lépni. Ily akadály volt cseh állami s nem­zetiségi szempontból, hogy az osztrák kormány ezelőtt nem, most pedig már elismerte Venczel koronája jogait. Ez­előtt el nem ismerte, most pedig már hajlandó elismerni Csehország önál­lási jogosultságát, természetesen­, csu­pán azon korlátokig, melyek a birodalmi egység­ kötelékeit meg nem lazítják. A cseh államjogi ellenzék vezérférfiai körvonalazták azon önállási tért, melyet elérni óhajtanak és jogosultnak tartanak. Az osztrák centralisták visszaborzadtak, ettől oly mérvben, mikép idegennek tar­tanák az osztrák-német elemet Ausztriá­ban, ha a csehek s aztán, mivel ez tulaj­donkép csak kezdeményezése Ausztria átalakításának, a lengyelek, aztán a szlo­vének, tyroliak, ruthének, dalmaták stb. egyaránt elérnek. A cseh alattvalók azonban szintén idegennek éreznék magukat Ausztriában, ha az általuk körvonalzott önállási vagy különállási tért el nem foglalhatnák. Mind­e mellett is az osztrák, tehát nem „német“ és nem „magyar“ (bár tu­lajdonkép mégis német és magyar) állam­férfiak nem tartják lehetlennek az osztrák és cseh kérdések lényegesbjeinek elinté­zését, az ad hoc reich­srab­ban, holott itt egyszerűen centrálisaimról s decentrali­­satioról van szó, melyek egyikét vagy másikát teljes mértékben el kell fogad­­niok, ha e két egymással ellentétes kor­mányzati rendszertől egy újabb erőszak­kal egyesített monstrumot nem akarnak létrehozni. Nem tartják pedig lehetlennek az osztrák államférfiak a lényeges­ kér­dések megoldását sem, főkép azon szerencsétlen kényszerhelyzetük miatt, miszerint azt már világosan látják, hogy a mostani Ausztriát a nemzetiségek ki­elégítése nélkül kormányozni nem lehet, de viszont nem lesz lehető kormányozni az újonnan alakítandott Ausztriát sem: az osztrák német elem kielégítése vagy legalább megnyugtatása nélkül. Már hogy kellően indokolva van-e eme kényszerhelyzet által a kiegyezés lehetőségének reménye, azt itt nem fesze­getjük. Annyi bizonyos, hogy részükről okosabbat nem tehetnek, mint a„ qui ha­bet tempus, habet vitam “-féle paradoxont genek iránt érdekeltséggel viseltetik, kik ide ra­bolni jöttek, különösen pedig ezen asszony iránt, kiről nem sok jót tehetni föl, mivel a katonákat követte. Bátyám hidegen hallgatá, s végre felelé: — Richter úr, midőn emberi kötelességet tel­jesítek, nem kérdem az emberektől hogy honnan valók? Azt hiszik-e, a­mit én? Gazdagok-e, vagy szegények ? Visszaadják-e azt, a­mit ne­kik adok? Én követem szivem sugallatát s egyébre nem gondolok. Legyen e nő franczia vagy német, republikánus eszméi vannak-e vagy nem, saját akaratából követte-e a katonákat, vagy a szükség kényszeríté rá, az nekem mind­egy. Láttam, hogy közel van a halálhoz, köte­lességem volt életét megmenteni, és most köte­lességem isten kegyelmével tovább folytatni azt, a­mit magamra vállaltam. A­mi önt illeti, Richter úr, tudom, hogy önző, kegyed nem szereti ember­társait, s a­helyett, hogy nekik szolgálatot te­gyen, igyekszik személyes hasznot húzni tőlük. Ez az alapja az ön nézeteinek. És minthogy az ilyen véleményekért haragszom, kérem önt, hogy többé hozzám be ne tegye a lábát. Bátyám kinyitá az ajtót s mielőtt Richter uram felkelhetett volna,udvariasan megfogá kar­ját s az udvaron kitevé. A vakondász, Koffel és én jelen voltunk, s Jakab nagybátyám ez alkalommali nyíltságán igen csodálkoztam, mert soha nem láttuk vala­mt nyugottabb és határozottabbnak. Ő csak a vakondászt és Koffelt tarta meg barátokul, mindenik sorba virasztott a hölgy mellett, a mi őket nem gátla napi teendőikben. Ettől fogva a csönd nálunk ismét helyreállt. Hát egy reggel, midőn felébredtem, láttam, hogy a tél beköszöntött, fehér világossága meg­államtanilag alkalmazni, mert bizony, el­nehezült az idők viharos járása régi Ausz­tria felett oly mérvben, miszerint azt csak fentartani is a legnagyobb erőfeszítésébe kerül: az osztrák-német elemnek. Pedig épen ezen elem volt az, mely a múlt századokban az „uralkodó vallás“ palástja alatt, azóta az uralkodó nemze­tiség előjogainál fogva annyi s oly nemű visszaéléseket követett el a többi nemze­tiségek irányában, miszerint csak önma­guknak s kormánypolitikájuknak tulaj­doníthatják, ha azokat maguktól s egy­mástól elidegenítették. Az osztrák-német elem s az osztrák kabinet politika nyomása idézte elő s fo­kozta mostani mérvére az önállás vagy különállás óhaját, mert bár­mennyi pa­nasz létetett, bár mennyi törvény hoza­tott az egyes visszaélések meggátlására, mely már 20 év előtt pátensekben s tör­­vényczikkekben a főszerepet játszá a köz­életben, az­ csak jámbor óhaj marad. Az osztrák-német elem tehát most csak magának tulajdoníthatja, ha az általa kormányzott, s minden oldalról kizsák­mányolt elemek már oly mérvű önállást, vagy elszigeteltséget óhajtanak elnyer­ni, mely a birodalom egységét koc­káz­­tathatná, sőt az egész Ausztriát alkatele­meire oszlathatná. Ausztriát, az osztrák államadósságot, az osztrák hadsereget 3—4 s több részre oszolva látni ,­ melyben a különféle nem­zetiségek talán nem is a mostani adó­s ujon azilletéki arány szerint vennének részt. Ausztriát 17 féle alkotmány­nyal 17 állam gyanánt kormányozni, — úgy hogy az megszűnnék oly egységes állam lenni, minővel a Deák-párt az 1867-diki egyezményt kötötte. Ausztria egységes bankját, s bécsi kereskedelmi politikáját megoszolva látni a többi „tartományok­kal és néptörzsekkel“ — ez oly irtózatos gondolat az osztrák centralisták előtt, mely bennük azonnal a kivándorlás ked­vét ébreszti fel. S az egyezkedő félnek, s mindazon egyezkedő feleknek, kik a cseh­­osztrák egyezség netalán leendő megkö­tésekor a cseh jogalapra kívánnak állani, ily mérvű­ önállást, a mostani tisztán,,osz­trák“ az­az nemzetiség nélküli párt sem igér és nem óhajt, holott, végre is csak ez leendőne a decentralisátió elvének tel­jes keresztülvitele. Viszont a teljes centralisatió keresz­tülviteléről már az osztrák-német alkot­­mányba párt is lemondott, — bár az 1867-iki osztrák-magyar kiegyezés al­kalmával is nyíltan kimondták a centra­listák, hogy ők ezt csak kényszerhelye­­zetből, csak mint oly tényt fogadják el, melynek az alkotmány korlátain belül használható eszközökkel leendő megvál­toztatására mindent el fognak követni. Az érdekek természetes ellentétes ál­lása szerint tehát, bár most egyik s má­sik egyezkedő fél tetemes áldozatokat nyújt a végképeni felbomlás tovahalasz­­tása végett, a tulajdonképeni kiegyezés, miszerint mindenik fél a másik sérelme töltő kis szobámat, nagy hópelyhek szállingóz­tak le az égből ezer és ezerenkint, s ablakom előtt keringtek. Künn csend uralgott, egy lélek sem járt az utczán, mindenki behúzta az ajta­ját, a tyúkok hallgatának, a kutyák házikóik belsejéből kandikáltak ki, s a szomszéd bokrok­ban a zöldikék dideregvén felborzolt tollaik kö­zött, a nyomor azon panaszos hangját zöngték, melynek csak tavaszkor van vége. Én párnámra könyökölve káprázó szemek­kel néztem kis ablakom párkányán a felhalmo­zott havat, mindent magam elé képzeltem és úja látom az elmúlt teleket is: nagy kemenezén­­ket, esténkint a padozaton ide-oda lebegő vilá­gát, körülte a meggörhedve pipázó vakondászt, Koffelt és Jakab bátyát, a mint közömbös dol­gokról beszéltek. Hallám a csöndben, hogy dong a Lizi kerekes guzsalya, mint egy pillangó gya­­potos szárnyai, s lába miként jelöli mértékét a panasznak, melyet a tűzhely közepén a nyers töke énekel. — Azután odakünn elképzeltem a sikanyókat a folyón, a szánkázási kirándulá­sokat, a hógolyókkal a csatázást, a kitörő neve­téseket, az összetört és leeső ablakot, a folyosó mélyéből kiáltozó öreg nagyanyót, s a nyaka­­szakadtában futó csapatot. Mindez egy másodpercz alatt eszembe ju­tott, s félg szomorúan,félig elégedetten mondom: „Ez a tél! Végre azt gondolom, hogy jó volna a tűz­­helylyel szemben ülni, rántás leves elé, miként azt Lizi készité, kiugrottam ágyamból s dide­regve gyorsan felöltöztem. Mire a nélkül, hogy mellényem második ujjának felhúzásával vesz­tegettem volna az időt, lerohantam a lépcsőn, hengeredve mint egy golyóbis. Lizi a folyosót söpöré. A konyha­ajtó nyitva­­ nélkül teljesen megnyerhesse azt, mire hátsó gondolataiban törekszik, és oly tá­vol van, mint volt 10 nap vagy 10 év előtt, annyival inkább most az osztrák­német elem nem képes lemondani mester­ségesen szerzett vívmányairól, előnyé­ről, előjogairól, melyeknek hatalmát s va­­gyonosságát köszönheti. Mindemellett is ám várjuk el a leira­tot, melyet talán már táviratunk is meg­hoz a prágai landtagból. Nem lehetetlen, hogy a centralisátió és a decentralisátió töredékeiből alkotandó s netalán évenkint újra meg újra alakítandó alkotmányszörny épen oly könnyedén túl él 10—20 évet, mint túlélt eddig az absolut uralom a Bach és Schmerlig kormányzat alatt, majdnem évenkint új alakot öltve. Az egyezkedők időt nyernek. És hol van az megírva, hogy ennek az egyezkedés­nek épen a jelen évben kellene bevég­ződnie ? — A pénzügyi bizottság okt. 20-iki ülését az államjószágok előirányzatának tár­gyalásával kezdte. A rendes bevételek 72-re 4.661,812 frt. A bérleti hátralék 71-ben a rendes bevételek közé vezetett, 72-re azonban a rend­kívüli közé. Jelenleg az összes rendes és rend­kívüli bevétel 5.360,128 frt. A kiadások e czim­­nél 2.519,047 fttal vannak előirányozva. A bi­zottság megelégedéssel vette tudomásul, hogy az államjószágok tiszta jövedelme a múlt évihez képest tetemes növekedést mutat fel. Ugyanis 71-re 2.430.000 frt volt a tiszta jövedelem, 72-re pedig 2.602,743 frt mutatkozik, a bérleti hátra­lékoknak, mint a rendkívüli bevételeknek és a beruházásoknak mint a rendkívüli kiadások hozzáadása nélkül. Ezekkel együtt az összes jö­vedelem 2.841,081 frt. A bizottság miután részle­tesen átvizsgálta, az előirányzatot megszavazta. Az állam erdek 72-re előirányoztatott mint ren­des bevétel 10.182,454 frt, 71-ben 5.256,206 frt volt. Rendes kiadás 72-re 7,166,909 ft, 71-ben 5,247,244 frt volt. A tiszta jövedelem 72-re 3­56,397 frt, 71-ben pedig 8,965 ft volt, s e sze­rint e feltűnően nagy jövedelemből 345,241 ft a határőrvidék tiszta jövedelmére esik, és így a magyar államerdőség 2,711,123 ft tiszta jövedel­met mutat fel. A múlt évihez képest mutatkozó nagy jövedelem-emelkedésnek oka, az erdők nagyobb, az erdészeti szabályok megtartása mel­lett, kihasználásával, a faárak emelkedésében és leginkább abban fekszik, hogy a múlt évek­ben befektetett beruházások ma már értékesít­hetők és főleg a haszonfának jelenleg nagy mérvben jól értékesítése lehetséges. A rendes bevételek és kiadások megszavaztattak, a rend­kívüliek azonban, melyek beruházásokra igen nagy összeget képviselnek, később fognak tár­gyaltatni. A bányászat és pénzverés c­íménél a pénzügyminiszter előadta, hogy a bányászatra vonatkozó, a múlt évben hozott határozatoknak eleget tett s az ez iránti előterjesztését előter­jesztette, melyet a bizottság jelentésénél fel fog használni. Ezután kezdi meg a czim részletes átvizsgálását és a vasművekig haladt tárgyalá­sában. TERÉZ ASSZONYSÁG. — Regényes korrajz. — Az első franczia köztársaság idejéből. Irta Erkmann-Chatrian. (Folytatás.­ S amig Lizi tányérait mosta vagy a húsos fazékba nézett, végig kellett hallgatni fecsegé­seiket, látni kellett megérkezésöket, furcsa bók­jaikat és kellemes oldal-hajlongásaikat. — Szerencsés jó napot Lizi kisasszony. Mily régen nem láttuk! — Ah! Ursula kisasszony! Uram istenem! mily örömet szerez kegyed nekem! Ugyan üljön le Ursula kisasszony ! — Oh! kegyed igen jó, igen jó, Lizi kisasz­­szony . . . Nemde szép idő van ma reggel ? — Igen, Ursula kisasszony, igen szép idő... ez felette kedvez a csuznak. — Felette pompás, és a náthának is. — Ah! igen, s minden betegségnek. Ho­gyan van a tiszteletes úr csuza, Ursula kisasz­­szony ? — Ej ! Uram istenem! a­mint lehet ? Majd egyik, majd a másik oldalon. Tegnap a vállá­ban, m­a házában utazik. Mindig szenvedő, min­dig szenvedő! — Ah! kétségbe esem miatta . . . kétségbe­esem! — De most jut eszembe, Lizi kisasszony. Az osztrák államférfiak s a cseh ál­lamjogi ellenzék közt eddig létezett ellen­tétek, a közelebbi titkos alkudozások s tanácskozások következtében csakugyan megkeveskedtek némely nem épen jelen­téktelen pontra, követelményre és illető­leg engedményre nézve, mert tény, hogy létre­jött egy oly javaslat vagy javaslati alap,melyet mindkét fél elfogadott egyez­kedési alapul. Engedett egyik s engedett másik fél annyit, mennyi ugyan nem elegendő ah­kegyed azt fogja mondani, hogy én kiváncsi vagyok, pedig az egész falu arról beszél: a ke­gyetek franczia dámája mindig beteg? — Ah! Ursula kisasszony, ne beszéljen ar­ról , volt ám bezzeg nekünk olyan éjszakánk !... — Lehetséges! Hogyan, ez a szegény asz­­szonyság nincs jobban? Mit mond ön? S kezeiket összecsapták, s résztvevő tekin­tettel forgatták szemeiket, fejeiket lógatván. Nagybátyám azt gondolta, hogy ez nemso­kára véget fog érni, midőn ezen emberek kíván­csisága ki lesz elégítve és első két nap nem szólt semmit. De látván, hogy ez elhúzódik, egy reg­gel, midőn a franczia nőnek igen nagy láza volt, hevesen a konyhába lépett, s rosz kedvűen mondá ezen véneknek: — Mit akarnak itt ? Mért nem maradnak otthon ? Nincs dolguk oda­haza ? Pirulniok kel­lene, hogy életöket fecsegéssel töltik el, mint a vén szarkák, s nagy dámákat játszanak, holott csak szolgálok! Ez nevetséges és engem nagyon untat. — De, mondá egyikök, én egy fazék tejet vettem. — Hát két óra szükséges egy fazék tej meg­vásárlására? felesé nagybátyám, igazán harago­san. Lizi add oda az ő fazék tejét, hogy men­jen el a többiekkel együtt. Egészen kifáradtam ezek miatt. Többé nem tűröm, hogy utánam kémkedjenek, s hogy rólam hamis híreket hord­janak és hogy azt mindenütt elhíreszteljék. — Hordják el magukat, s többet ide ne jöjjenek! A komaasszonyok megszégyenülve elkul­logtak. E napon, még egy nagy vitatkozása volt nagybátyámnak. Richter úr azt merte neki mon­dani, hogy nem helyesen cselekszik, mivel ide­s volt, s daczára a kazánhorog körül tánczoló jó tűznek, nem késtem bemenni a szobába. Jakab bátyám egy látogatásból tért haza, rókával bélelt nagy kabátja és vidra süvege a falra voltak akasztva, s nagy bagam­a csizmái a tűz mellett voltak felállítva. Egy-egy kis po­hárka cseresznye pálinkát ittak ketten a vakon­­dászszal, ki ez éjjel virasztott. Mindkettő jó han­gulatban látszott lenni. — Tehát vakondász, mondá nagybátyám,az éj jól múlt el ? — Igen jól, mind aludtunk, a nő az ágyban, én a karszékben, s a kutya a függönyök alatt. Senki se mozdult. Ma reggel, kinyitván az abla­kot, láttam, hogy minden olyan fehér, mint a bohócz, midőn lisztes zsákjából kijő. Mindez zaj nélkül történt. S a­mint az ablakot kinyitot­tam, látom, hogy ön már az utczát járja. — Kedvem jött önnek jó reggelt kívánni,de a nő még aludt, s nem akartam fölébreszteni. — Nagyon jól tette. Egészségére, vakondász! — Az önére, doktor úr! Kis poharaikat egy hajtással kiüliték s mo­­solygva visszatették az asztalra. — Minden jól megy, véve föl a szót nagy­bátyám, a seb összeforr, a láz csökkenik; de az erő hiányzik még, a szegény lény sok vért vesz­tett. De végre ez is meg fog jönni. Én a kemencze mellé ültem, a kutya kijött a fülkéből, s nagybátyámnak hízelkedett, ki őt nézvén mondá: — Milyen jó állat, lássa vakondász, nem mondanák, hogy bennünket megért ? Nem lát­szik-e ma vigabbnak ? Soha ki nem megy az eszemből, hogy ezen állatok a dolgokat jól meg­értik, s ha kevesebb ítélettel is bírnak nálunk­nál, gyakran több szivök van. Az osztrák-cseh kérdés.

Next