Magyar Ujság, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)

1871-11-01 / 251. szám

hozott a közlekedés és forgalom hiányaira vonat­kozó határozatnak elég­tétessék, és mily ered­ményre vezettek? A miniszter jelentette 1-ször hogy e vasutak közlekedéséről és forgalmáról szóló­­javaslat feletti érdemleges tárgyalás je­lenleg foly és legközelebb elkészül. 2-or a mi­niszter a vasúttársaságokat felszólította, hogy teher­szállító kocsijaikat mielőbb szaporítsák, mely felszóllítás következtében az osztrák vas­pálya társaság kijelentette, hogy 3000 teher­kocsit megrendel, melyekből 1000 már ez év végén használatba fog vétetni.­­ A tiszai vasúttársaság 500 teher kocsit rendelt meg. — A kormány még 210 szén szállító kocsi beszerzésére szólitotta fel. Továbbá az osztrák vasúttársaság a vácz-marcheggi második vá­gány kiépítésére késznek nyilatkozott és azt már tettleg meg is kezdte, úgy hogy egyes szakaszok kivételével a második vágány legközelebb el fog készülni. A vasútépítési szükséglet 2. téte­lének részletei: Új vonalak tanulmányozására és vonalozási munkálatokra 50.000 frt, a Ká­­rolyvárosi vonal építésére személyzet és kezelési költségekkel 10 millió frt. A bizottság felhívá­sára kijelentette, hogy ezen vonal építési szerző­dését mielőbb a ház elé fogja terjeszteni. A ma­gyar északi vasút Salgótarján-rutkai részének építésére végrészletenként 7,296,151 frt, a hatvan jászberény-szolnoki rész építésének befejezésére 3,089,670 frt, a zólyom-beszterczebányai vonal építésére végrészletenként 450,000 frt, és a fiumei pályaudvar építésére 1,500,000 frt, az előirány­zat szerint szavaztattak meg. — A buda­pesti összekötő vasút, építésére 1,500,000 forint van előirányozva. — A bizottság ezen tétel tárgya­lását felfüggesztette,­­ mert míg ezen tárgy végleg el nem döntetik, bármily szükséges is az összekötő vasút kiépítése, a bizottság azt tárgyalás alá nem vehette. Beruházások az államvasutaknál, az államvasút pest-salgótar­jáni szakasznak helyreállítására, az átvételbő származó követelések kiegyenlítésére és üzleti eszközök beszerzésére 1,105,907 ft, az államvas­utaknál forgalom emelkedése folytán szükséges­sé vált beruházásokra előirányzott 3,173,950 frtnyi összegből a bizottság a pesti pálya­udvar kiterjesztésére felvett 446,400 frtot kiválasztotta miután ezen pályaudvar kiépítése szoros össze­köttetésben lévén az összekötő vasúttal,azt azon időre halasztotta, midőn az előbbi elintézt­etett. A fennmaradt 327,000 frtot a bizottság egészen törölte és utasította a minisztert, hogy csak oly beruházásokat eszközöljön, melyek jelenleg ok­vetlen szükségesek, a halaszthatók pedig elh­a­­lasztassanak.Forgalmi eszközök,műszerek és tar­talék készletek beszerzésére előirányzott 462,380 főt változatlanul fogadtatott el. A délután 5 órakor tartott ülésben a bizottság az államvasutak valamint a gép- és kocsigyár költségeit részletesen átvizsgálta és az előirány­zott 2,573,570 frtot megszavazta. A fedezetet 4,549,740 írttal a költségvetésbe beállította. Okt 30-án tartott ülésben az állami számve­vőszék költségvetését vette tárgyalás alá. A bi­zottság ugyanazon okokból, melyeknél fogva az 1871. évi költségvetés tárgyalásánál a számve­vőszék részére a költségek részletes megállapí­tása helyett csak átalánynak megszavazása ajánltatott, ezúttal is átalányképen 150.000 frtot hoz javaslatba, annál is inkább, miután a szám­vevőszék végleges rendezésének a törvényben kijelölt határidő már nincs messze. A bizottság egyúttal a számvevőszék elnökével, ki szemé­lyesen jelen volt, közölte a költségvetés tárgya­lásánál hozott azon határozatokat, melyek őreá nézve érdekkel bírnak. A fiumei és magyar-hor­­vát tengerparti kormányzó és személyzetének költségei ugyanazon összegekben állapíttatott meg, mint 1871-ben, összesen 30,470 frt, a tör­vénykezési provisorium költségeire pedig 54,650 frt. A királyi udvvartartás költségei 3.650,000 frttal és a királyi kabinet­iroda szükséglete 61.395 főt az előirányzat szerint fogadtattak el. Az országgyűlés költségeire az előirányzott 1 millió helyett csak 700.000 főt állapíttatott meg, miután 1872-ben a képviselők lakbér-illetményei csak fél évre veendők fel, a képviselők napi­díjai pedig 8 hóra van az előirányzatba felvéve, és azon körülmény, hogy a jövő évi országgyűlés valószínűleg nem fog 8 hónapot igénybe venni, lehetségessé teszi a költségek leszállítását. A közösügyi kiadások a delegátív által megszavazott összegben, 25.591.214 írttal a költségvetésbe felvétetni határoztatott. A köz­ponti kormány közegeinek nyugdíjaira nézve a bizottság a nyugdíjasok jegyzékének előterjesz­tését kérte a pénzügyminisztertől, egyébiránt az előirányzott 270.000 frtot megszavazta, mely 10000 írttal apadt az évben a történt halálozá­sok folytán. Az államadóssági járulék a törvény­ben meghatározott összegben 32,723.000 frttal vezetett a költségvetésbe. Horvát-Szlavónország beligazgatási szükségletére 2,000.00 frt, a ha­tárőrvidék polgárosított részére 222.000 frt, és az ezután polgárosítandó Horvát-Szlavon ha­tárőrvidék beligazgatási szükséglet fejében 1.850.000 főt az előirányzat szerint szavaz­­tattak meg. „Mi oknál fogva nem hozott indítványba az igen tiszt, belügyminisztérium Újvidék, Zombor és Szabadka városi főispánja legfelsőbb kine­­veztetése végett oly egyént, ki a szerb nemzeti­séghez tartozik, mely nemzetiség ezen városok lakosai többségét teszi. „Mi elvek, mi törvény által jön vezéreltetve a minisztérium ezen indítvány elő terjesztésére? „Nem találja-e hogy ezáltal ki van merülve és meg van szegve az 1868-ik 44­­. sz. 27 §-a és miáltal igazolja e törvényellenességet ? „Szándékozik-e lépéseket tenni a törvény pótlólagos teljesítésére, valamint az illető nem­zetiség ezen tekintetbeni kielégítésére ? Bethlen János gróf a királyi biztosi fogal­mazók kérvényét adja be fizetés felemelés iránt. Horn Ede bemutatja a „pesti népkör“ kér­vényét a főváros újjászervezése, a két főváros egyesítése s az egyesítés tényleges akadályai­nak elhárítása tárgyában. Mindkét kérvény a kérvényi bizottsághoz utasíttatik. Huszár Imre beterjeszti a központi bi­zottság jelentését az úrbéri trvjavaslat­­ra vonatkozólag. Ki fog nyomatni és feloszlatni. Elnök a következő napirendet állapítja meg: holnap és holnapután nem fog ülés tar­tatni, hanem pénteken ülés lesz, melyben tárgya­lás alá kerül az úrbéri és irtványokról szóló tör­vényjavaslat. Ezek befejezése után az osztályok tárgyalás alá veendik a telepítvényekről szóló törvényj­avaslatot. Ez előterjesztés elfogadtatván, az ülés fél 11 órakor oszlott el. A „Gyorspostádra tett tegnapi meg­jegyzéseinkre Aldor Imre úr ma hosszabb czikk­­ben felel. Czélunk egyenesen az lévén, kimutat­ni, hogy a „Gyorsposta“ néma 48-as párt elveit valló közlöny, amelynek hírében sokak előtt áll, Áldor úr kifakadásaira nem válaszolunk. Ha minden áron kívánja — a­mint látszik is — a velünk való polémiát, ám szóljon az il­lem hangján s akkor bennünket készen fog ta­lálni. ORSZÁGGYŰLÉS, Pest október 31. A képviselőház mai ülése a központi bizott­ság jelentésének beterjesztése miatt volt egybe­­hiva. Két kérvényen kívül volt egy interpelláló is Pavlovics részéről Zombor és Szabadka egye­sített városok főispánja ügyében. * A képviselőház ülése. Okt. 31. d. e. 10 órakor. Somsich Pál elnök megnyitván az ülést a jegyzőkönyv hitelesítése után Pavlovics István következő interpellációt intéz a belügyminiszterhez : A „Pesti Népkör“ kérvénye. (A fővárosok rendezése, egyesítése és a lánczhíd­­vám megszüntetése iránt. Benyújtotta Horn Ede a képviselőház oct. 31-diki ülésében. Tisztelt képviselőház! Míg a törvényhatóságok országszerte újra szerveztetnek, ez irányban épen ott nem törté­nik semmi, hol a fennálló szervezet legkevésbé kielégítő, a­hol a közügyeket vezető testület nélkülözi a törvényesség kellékét. E kivételes helyzet Magyarország fővárosát nyűgözi. Az 1867-ben három évre megválasztott testületnek törvényes megbízatása már közel két éve, hogy lejárt; a főváros sokoldalú és nagyfontosságú ügyei egy oly testület által kezeltetnek, sokszor , nem a legczélszerűbben, mely régóta megszűnt a lakossági jogok képviselője lenni. Bárha az 1870. XLII. és 1871. XVIII. t. sz. municipalis önkormányzata iránti kívánalmain­kat nagyon kevés mértékben elégítik is ki s mint alkotmányos polgárok a hiányos törvények meg­javítását óhajtjuk is , de a törvényen kívül he­lyezett állapotot egyenesen el kell kárhoztatnunk. Hazánk kettős fővárosa pedig ily törvényen kívül helyezett állapotban teng, midőn lakos­sága meg van fosztva azon sarkalatos alkotmá­nyos jogától, miszerint a közügyek mindenhol és mindenkor csak az érdekeltek szabadon megvá­lasztott megbízottjai által kezelhetők, s csak a törvényesen kiszabott időtartam alatt. (Szükség­telen kiemelnünk, hogy e viszás helyzet még sajnosabbá és tarthatlanabbá válik azáltal, hogy a főváros érdekei nem csupán helyi ter­mészetűek, s azoknak czélszerű vezetése az egész ország érdekeire kihat, s ha valahol, úgy a főváros szervezeténél áll elénk teljes nagysá­gában az alkotmányos önkormányzat iránti köve­telés, s az újabbkori közigazgatási elvek érvé­nyesítése. E törvényenkívüli állapot eddigelé azzal volt védelmezve, hogy a képviselőtestület választá­sának az új szervezet alapján kell megtörtén­nie. Miután azonban a törvényhozás útján meg­alkottatott és foganatba vétetett az ország tör­vényhatóságairól intézkedő törvény, behozatott a községekről szóló törvény ; s miután köztudo­mású dolog, hogy a megfoghatlanul legutoljára hagyott fővárosi szervező törvényjavaslat már hónapok óta készen hever, sőt félhivatalos után közzé is tétetett már, nyugtalanítólag hat reánk, annak mind­ekkorig, a törvényhozó testület elé be nem nyújthatása. Szorosan összefügg a fővá­rosok szervezetének ügyével a két főváros egye­­sítése. Szükségtelennek tartja hosszasan indo­kolni, mennyire érdekében fekszik Magyaror­szágnak, hogy a két főváros egyesítése által egy európai színvonalon álló székvárost alakít­son, központjául minden szellemi és anyagi érdekeinek, kormányzatának, kereskedelmének, nemzeti kultúrájának és jövendő törekvéseinek. Ez érdekeket felismerte már az 1848—49- diki törvényhozás , de elismerte, sőt felkarolta a jelen törvényhozás is, midőn a két főváros emelését országos áldozatokkal is gyámolítani elhatározó. Ez egyesülés tényezői a fennálló mo­numentális lánczhíd s az összekötő vasútvonal s építendő két új álló híd szintén. A­mi pedig az egyesítést teljesen befejezné, az nem az elvben lmondás, s a kivitelnek a jövőre bizása, de a közigazgatási újjászervezés alkalmával en­nek mindkét városnak egyesítése általi rögtöni behozatala lenne. Ez most köz­hajtás, és létesítésére soha sem esz kedvezőbb az idő és alkalom, mint midőn a Budapestre vonatkozó törvényjavaslat által mindkét főváros fennálló közhatósági szerve­zete megszüntettetik s újból alakittatik ; s bi­zonyos, hogy sokkal nehezebb leend az egyesí­tés a jövőben, a midőn ismét két fenálló in­tézmény fog az egyesítésnek akadályául jelent­kezni. Ha az­­jjászervezés külön hajtatik végre, akkor a későbbi egyesülés csak terhesebb költ­ségeket, nehezebb külön érdekeket és zava­rokat fog előidézni a két főváros lakosságára nézve. Önként folyik ez óhajtásunkból, hogy az egyesítendő két ikerváros alkatrészei között oly mesterséges közlekedési akadály fentartása nem telyeselhető, minő a hidvám. E vámból az or­szágnak nincs annyi bevétele, mint a mennyi kára van abból, hogy kereskedelmét megszorítja vele. Milliókra megy a forgalmi tőke,mely Buda­pestet elkerüli a lánczhidvám miatt. — E láncz­hid az építtető rész­vény társulattól országos költségen váltatott meg, s így csak jogosult a köz­hajtás, hogy a­minek megváltásához az egész ország járul, annak hasznában az egész ország részesüljön , vagy ha az ország e jöve­delem forrásáról le nem mondhatna, legalább annak mérséklése által lehetővé tétessék a két párt közötti áruforgalomnak jutányosb megköny­­nyebbitése. MAGYAR ÚJSÁG, 1871. NOVEMBER 1. Mely előre bocsátott indokok után bátorko­dik a tisztelettel alálirt Pesti Népkör óhajtásait a következő pontokba terjeszteni a mélyen t. képviselő ház elé. 1- ször Szüntettessék meg mielőbb azon tör­vény, és alkotmányellenes állapot, miszerint a főváros ügyei és érdekei nem jogosult közegek által kezeltetnek. 2­­or Ha az új képviselő testület csak új szer­vezet alapján leend választható, szólíttassék fel a kormány a Budapest szervezését illető tör­vényjavaslat benyújtására, s a t. képviselőház határozza el e javaslatnak azonnali tárgyalását s ha törvénynyé válik, foganatosittassék azonnal. 3-­or Az uj szervezetnél tekintse a t. képvi­selőház kiindulási pontnak a két főváros tény­leges és nem szóbeli egyesítését, és végül határozza el az egyesítés akadályá­nak, a lánczhídvámnak, ha lehetséges, teljes megszüntetését, vagy legalább nemzetgazdá­­szati számítás szerinti okszerű leszállítását. Mely alázatos kérésünket előterjesztve ma­radunk a t. képviselőháznak Pesten, 1871. oct. 31. a „Pesti Népkör“ megbizásából tisztelő szolgái Jókai Mór a „Pesti Népkör“ elnöke, Hegedűs Sándor a „Pesti Népkör“ jegyzője. Pest város közgyűlése. — Okt. 31. — Elnöklő Gyöngyössy Alajos h. főpol­gármester az ülést 4­­/4 órakor nyitja meg. Képviselők közép számmal voltak jelen. Elnöklő főpolgármester előterjeszti,hogy a fo­lyó évre szolgálattétel végett kisorolt esküdtek szolgálati ideje decz. végével lejárván, 1872-ik évre az esküdtszék megújítása válik szükségessé. A szükséges munkálatok megtételére egy három tagú bizottmány küldetik ki Haris Sándor, Ba­lassa István és Seregi Józsa képviselőkből. A belügyminisztérium értesíti Pest városát, hogy azon közgyűlési határozatának helybenha­gyása mellett, mely szerint az 1872-ik évi vá­rosi költség előirányzatnak a közgyűlés elé terjesztésére decz. 1-ig a tanácsnak halasztást adott, annak felterjesztését legkésőbben decz. 31-ig elvárja. Tudomásul szolgál. Külkey Vilmos fenyitőtörvényszéki alügyész, ki fenyitő vizsgálat alá vonatván, a vád alól tényálladék hiányában felmentetett, állásába és fizetésébe való visszahelyeztetését kéri. Intézke­dés végett kiadatik a tanácsnak. A kiküldött bizottmány jelentést tesz a mi­niszteri biztossal a városi törvényszék által kírt helyiségek iránt fenálló szerződéseknek a kor­mányra leendő ruházása tárgyában. A bizott­mány jelentése elfogadtatván, az Eggendorfer­­féle fegyház béréből fedezetlen maradt 2500 fo­rintot a várs fogja viselni. Elfogadtatik Nasztl Mór képviselőnek a múlt közgyűlésben a képviselők korai eltávo­zása miatt függőben maradt azon indítványa, hogy az artézi kút furatási bizottmány legalább megközelítő előirányzatot mutasson be azon költségekről, melyeket az artézi­kus futatása még igényelni fog. Haris Sándor interpellate intéz a főpol­gármesterhez az iránt, hogy a Lipótváros kupo­lájának beomlása okának megvizsgálására ki­küldött bizottmány jelentését miért nem ter­jesztette még elő ? A tárgyiratok a jövő közgyű­lésben be fognak mutattatni. A pesti molnárezéd azon kérvényébe, hogy a Dunaszabályozás miatt eltávolíttatni rendelt malmokért a kormánytól kárpótlást kérő lépé­seit a közgyűlés pártolásába vegye, a jogügyi bizottmány a pártolást ajánlja. A btt. véleménye elfogadtatván, erről a köztek, miniszt. értesít­­tetni fog. Az összekötő dunai hídnak a közlekedési mi­nisztérium által leküldött tervei megvizsgálásá­­ra és véleményadására kiküldött bizottmány je­lentést tesz. A biz. a Duna áthidalását a városhoz köze­lebbi pontra jelölő terv szerint javasolja és a vasúti sínvezetésre szükségelt városi tulajdont képező területek ingyen átengedését azon eset­ben javasolja, ha dockok és entropot-k a kor­mány által a pesti oldalon építtetnek. A sze­mély­pályaudvarnak pedig a sertéskereskedő utcza elején a körútra helyezését ajánlja pártfo­golni.­­ A biz. jelentés minden pontjában vál­tozatlanul elfogadtatik. A Buda-Pesten építendő új házak községi adómentességének ügye hosszan tartó vitát kel­tett, melyben a hányan szóltak, ugyanannyian más-más javaslattal léptek fel, míg végtére a határozathozatalra szükséges szám elpárologván, a gyűlés a tárgy függőben tartása mellett el­oszlott. Ülés vége 1/4 7 órakor. Megyei élet. Szeged város közgyűlése szept. 18-án küldte ki Dáni Ferencz főispán elnöklete alatt az 50 tagú szervező bizottságot, melynek mun­kálata szerint a városi bizottság tagjainak száma 280-ban állapíttatott meg, ennek fele a legtöbb adót fizetők sorából vétetvén. A legmagasabb adóösszeg 1102 forint 1 1/1 krajcrár, a legki­sebb pedig 100 frt 87 kr. Kétszeresen 26 bizott­sági tag adóra számíttatott. A bizottsági tagok másik fele 140, választás alá esik, e czélból a város hét választó­kerület­­osztatott fel; az összes választók száma 2966- ban állapíttatván meg,minden 22 választóra esik egy bizottsági tag. A hatósági szervezet tárgyában Szeged város az administratió minden ágára kiterjedő mun­kálatot készített. Hatósági jogait e szerint a vá­ros közönsége — a bizottság, polgármester, ta­nács, a rendőrkapitány s az árvaszék által gya­korolja, s a mellett, hogy mindezek jog- és ha­tásköre tüzetesen körvonalaztatotott, s a tanács mint közigazgatási első fórum öt, nevezetesen: háztartási, rendőri, pénzügyi, jogi és katonai osztályra osztatott, a tanács működésében a régi jegyzőkönyvi rendszer mellőzésével üdvös újí­tásként az előadói (referadalis) rendszer hoza­tott be. Az árvaszék hatásköre tüzetesen körvona­­laztatott, elnökévé a városi főjegyző egyik elő­adójává pedig a városi tanács jogi osztályának vezetésével megbízott tanácsnok létetett. A városi tisztikar beszámítva az árvaszéki tisztviselőket is 34, a segéd és kezelő személy­zet 81, s végre a szolgák és cselédek száma 13- ban állapíttatott meg. A tisztviselők illetményeinek megállapításá­nál egy­felől a takarékosság, más­felől azon elv követtetett, hogy a közigazgatási tisztviselő a törvényszéki tisztviselővel mind a felelősség, mind a munka nagysága tekintetében egy vo­nalban állván, illetményeik is párhuzamba ho­zandók s ebből folyólag a polgármester fizetése 2400 frt s 300 frt átalány, a főjegyzőé 1800 frt 200 frt átalány, rendőr kapitányé 1800 frt 200 frt átalány, tanácsnoké 1500 frt 200 frt átalány, főügyészé 1800 frt 200 frt átalány, főügyészé 1800 frt 200 frt átalány, s így tovább ezen arányban állapíttattak meg. KÜLFÖLD. A palermói per. Nemrégiben említést tettünk egy viszályról, mely a palermói törvényszék s rendőrség közt felmerült. Ugyanis a nápolyi főállamügyész vá­dat emelt Albanese quastor ellen, miszerint az hivatalos hatalmával visszaélt s törvénytelensé­geket követett el. Mielőtt a tényállás másképen mint csak általános vázlataiban köztudomásra jutott volna, a közönség s a demokratikus sajtó határozottan a törvényszék pártjára állt, mig a mérsékelt lapok s ezekkel Palermo vagyonos osztályai, megijedve azon következményektől, miket Medici tloknak, a sziget kormányzójának visszalépte a közbiztonságra nézve előidézhetne, ez ügyet mint a kir. államügyész személyes szenvedélyéből származottat igyekeztek feltün­tetni. Miután azonban az államügyész vádlevele megjelent s a hivatalos hatalom megszegése következtében az Palermo utczáin nyilvánosan árultatott, az ügy egészen más fordulatot vett. Az említett esemény foly­tán hihetetlennek látszó tények merülnek fel, de egyszersmind megerő­sítik azon panaszokat, mik a független sajtó ré­széről a rendőri hatalom kezelése s személyze­tének corruptiója ellen időről-időre hangoz­tatnak. A tények, mik a vádlevélben foglalvák, főbb vonásaiban a következők: 1869. decz. 11-én egy Termini nevű pár Moreale vidékéről, midőn haza ment, hat puskalövés által agyonlövetett. Az ügyész a vizsgálatot megindítja, tanukat hallgat ki, s azon meggyőződésre jut, hogy La­­mantia testvérek s egy Capella nevű egyén, kik az este mint nemzetőrök rendkívüli portyázó szolgálatot tettek, voltak a gyilkosok. Erre a helység rendőrfőnökéhez fordul, hogy a gyanú­sokat fogassa el, ettől azonban arról értesül, hogy a gyilkosság valószínűleg a palermói számvevő meghagyása folytán követtetett el. Forduljon tehát ehhez. Ez megtörténik, s azt a felvilágosítást nyeri, hogy Terminit a közbiz­tonság czéljából láb alól el kellett tenni s hogy bizonyos Lepri Péter szintén ki volt szemelve, kit azzal egyidőben kellett volna megölni. Ez azonban, sajnos, elmenekült. A számvevő azt ajánlja az ügyésznek, hogy a pert hagyja abba s miután ez utóbbi ezt tenni nem hajlandó, Flo­­ris kir. államügyész gondoskodik arról, hogy az irományok megsemmisittessenek.­­ Az ügyész azonban a kerületéről tett évi jelentésében egy a hatóság parancsa folytán végrehajtott gyil­kosságról tesz említést. Erre a vizsgálat megin­­dittatik s erre vonatkozólag Bruno nevű testvé­rek vallomásai nagy fontossággal bírnak. Ezek azonban akkoriban bujdostak, mert sebesítés miatt elfogatási parancs volt ellenük kiadva, most azonban megengedtetett, hogy elő­jöhes­senek, hogy mások ügyében vallomást tegye­nek. Mielőtt azonban ezek a menlevelet meg­kapták volna, meggyilkoltattak, és­pedig, amint a vádlevél azt bebizonyítani igyekszik, azt a palermói rendőrfőnök parancsára a csőszök kö­vették el. E büntetlenségnek, melyet a rendőrség a gonosztevők számára biztosított, kiket ő más bűnösök ellen használt, amint az ügyész jelen­tésében mondja, az a következménye volt, hogy Moreale területén büntetlenségük következté­ben daczoltak, a törvényszéket semmibe sem vették s gonoszságaikat borzasztó mérvben sza­porították. Egyike a rendőrséggel szövetségben lévőknek azt mondá egy ízben az illető hivatal­noknak : „Prätor! Ha majd hallani fogja, hogy puskalövések történnek, úgy ne legyen nyugta­lan, mert ez a rendőrség érdekében történik !“ — A vádlevél még több­ kisebb bűntényeket is említ, hol a rendőrség a gonoszságok kideríté­sét megakadályozó, mert azt czéljaira használta, s követeli, hogy Albana rendőrfőnök mint or­gyilkosságszerző vád alá helyeztessék. Ez utóbbi Palermóból elutazott s elrejtve tartja magát. Az államügyésznek pedig szemrehányást tesznek, hogy megszegé a hivatalos titkot s az illető iro­mányokat a közvélemény elé terjeszté, emellett több fontos tanú vallomást megsemmisített. Albanese volt rendőrfőnök s négy társa, kik hivataluk hatalmával való visszaélése által gyil­kosságokat követtettek el, felmentettek, e kö­rülmény Palermóban roppant feltűnést keltett. Senki sem tudja , mert a mai szoczialistáknak nincsenek tantételeik. Vannak katonáik, tábor­nokaik és izgatóik, de apostolaik nincsenek. — írói csak tagadnak. Ezért mi nem tudjuk, a commune mit akar nekünk hozni, hanem két­ségkívül tudjuk azt, hogy mit támadott az meg: czivilizácziónkat. Midőn utolsó napjaiban elé­gette az emlékeket, melyek Francziaországot díszesíték, de a világ tulajdonát képezték, az emberek azt hitték, hogy a kétségbeesés csele­kedeteit látják. De nem így volt igaz; a lá­zadás csak befejezte művét, azt, mit előre akart Egyik ellenségét, az ország törvényes kormá­nyát, nem bírta szétrontani, azért második el­­ségének, a czivilizácziónak ártott halálos küz­delmében annyit, a­mennyit lehetett. Egykoron e lázadást így fogják jellemezni: „Az egy kor­mányhatalom volt,mely öntudatosan gyújtogatta a könyvtárakat és múzeumokat.“ Ezután szónok felsorolja a veszteségeket, s kilátásba helyezi, hogy a városháza régi alak­jában, a tuileriák és a vendome-szobor fel fognak építtetni. Jövendöli, hogy néhány hónap múlva Páris régi pompájában fog újra föltámadni. — Ezután kérdi, hogy mily áldozatok árán lehet Francziaországot újra megalapítani. Franczia­­ország helyzete nem roszabb, mint volt a Water­looi nap után. Ebből azon reményt meríthetni, hogy most ép úgy magához fog ismét jönni, mint azon harmincz év alatt, mely az 1815-dik békét követte. Ezen időből csak a legnagyobb, és már meghalt férfiakat nevezi meg. — Nem-e birt ekkor Francziaország Írókat mint Chateau­briand, Lamennais, Lamartine ? A tudományok­ban itt volt Cuvier, Geoffroy, st.-Hilaire, Arago; a művészetekben Boieldieu, Hérold, Auber, Gros, Gerard, Géricault, David d’Angers, Ingres, Ary, Scheffer, Horace Vernet, Paul Delaroche, Eugen Delacroix; a bölcsészetijén Roger Collart, Jouf­­froy, Victor Cousin, de Maistre, de Bonald; a szónoklatban és a bíróság előtt Foy tábornok és Berrier; a hírlapirodalomban Armand Carrel; a közigazgatás és politikában Lainé, Serre, d. Louis, Villére, Martignac és Casimir Périer ? S ezen jelesek mögött nem volt-e egy forróvérű ifjúság, mely a szabadságért, az elméletért és az iskoláért lelkesült ? Francziaország küzde­lem nélkül győzött s újra vezetni kezdte a vi­lágot ! Ki hitte volna ezt lehetségesnek az 1815. nov. 20-ai szerződés után ? Az emberek azt hi­­vék, hogy az akkori nemzedék a harerok és egy hosszú diktatúra által ki van merülve. Ma hasonló állapotban vagyunk. Siratnunk kell az anyagi szerencsétlenség mellett a sok er­kölcsi romot. A nagyszerű láz, mely a szelleme­ket férfias elhatározásokra indítja. 25 év óta mélyen lehanyatlott. A dicsőség helyébe a pénzt helyeztük, a munka helyébe a börzejátékot, a becsület és hűség helyébe az érdekek politiká­ját. Az iskola helyébe léptek a clubbok. Méhult és Lesueurt kitolták a dalocskák és kupiettek. Szabaddá nyilvánítók a rosz erkölcsöket, sőt dicsértük azokat; az elveszett asszonyoknak ki­rályságot alkottunk s szemeinket gyönyörköd­tettük pompájukon, füleinket dorbézolásaik el­beszélésén, lelkünket bujaságukon, sziveinket üres szenvedélyeiken. A nyilvánvaló csalókat segítettük pénzügyi cseleikben, vagy legalább tapsoltunk sikerükhöz. — Elpazaroltunk min­dent, mit a világ adhat: mulatságot, hírnevet, hatalmat. — Az erkölcsöt gúnyoltuk és tagad­tuk. — Egyedül a sikerben hittünk, csak az él­vezetet szerettük, csupán a brutális hatalmat tiszteltük. A munkát, a komoly és mély tanul­mányt, nem tudó , miféle elvetélő termékenység által pótoltuk, mely szaporította a megirott mun­kák számát, de eltüntette a valódi műveket. Be­széltünk,mielőtt gondolkozunk, a reklámot több­re becsültük a dicsőségnél, a cselekvényeket és tantételeket gyanúsítók csak azért, hogy ne kelljen azokat csodálnunk, követnünk és hin­nünk, felállí­uk a gyalázás rendszerét és állam­intézményt csináltunk a hazugságból. Nem képe ez azon társaságnak, melyhez tartozónk? Nem ez azon színjáték, melyet láttunk ? S ha ez így van, nem kell beismernünk, az utolsó órák hősei és martyrjai daczára, hogy régen Sedan előtt le voltunk győzve, mi leveretésünk okát magunk­ban hordoztuk. Igenis, mi majdnem ép oly bű­nösek valónk, mint szerencsétlenek. Igen­is, nekünk magát Francziaország lelkét kell meggyógyítanunk. Ezután Jules Simon a bátorságot kívánja föléleszteni az által, hogy Francziaország múlt­jából kikeresi az arany lapokat. Két napi sze­rencsétlenség nem képes kitörölni tíz évszázad­nak művét. Végzetes volna, ha hibáink fölött ábrándban élnénk, de nem kevésbbé borzasztó lenne, ha fél­reismernek azon fékezhetlen életerőt, mely már e század folyamában megmentett az enyészet­től, mint a mélységbe bukott vándor, ki sebei és fáradalmai daczára összes erejével oda törek­szik, hogy ismét följusson a világosságra, úgy kell bíznunk szivünknek törhetlen szilárdságá­ban. Egy erkölcsi győzelemről van szó, egy dia­dalról önmagunk felett. Amik voltunk azzá lehe­tünk, azzá kell ismét lennünk. Az utolsó négy hónap tanúsítja, hogy megtehetjük. Négy hónap előtt úgy tetszett, mintha csak arról volna szó, a lehető legméltóbban halni meg. De Istennek hála, ma ismét az a feladat: feltámadni, s egy nemzetet az egészséges emberi ész, a munka és becsületesség által újra teremteni. Simon után Mórin­­k olvasott fel egy unal­mas hosszú beszédet bizonyos Piobert­ákról, majd átalános taps között Legouvé lépett elő s olvas­ta fel mulattató: „Egy fénykép album“ czímű­ elmefuttatását, melyben többek között ezeket mondja: a fénykép arczunkat és egyszersmind vágyakodásunkat tükrözi vissza, miért is helyes, ha magunkat időről-időre lefényképeztetjük. Egy jó fénykép annyit ér, mint a a lelkiismeret vizs­gálat alá vevése; sok oly titkot tár szemeink elé, amelyeket önmagunknak sem mertünk bevallani. Hány őszinte ötven éves ember nem szólott így magában fényképe előtt: „Nagy ég! mennyire megöregedtem, hát e ránczes arczu, bágyadt vo­­nású úri embernek kefélgetem én szakállát na­ponként ? Lehetetlen ! — Mondanunk sem szük­séges, hogy a közönség több ízben lelkes taps­ban tört ki s Legouvé jön a nap hőse. Legouvé után erkölcsileg be volt fejezve az ülés, noha még Delaborde és Jourdain olvastak fel. Rochefort mielőtt a versaillesi börtönt el­hagyná, védő ügyvédének rokonszenve­s elis­merése jeléül a „Lanterne“ megjelent számait összegyűjtve, a következő sorok kíséretében küldé meg: Joly Albert urnak. — Engedje meg tisztelt védőm, hogy a „Lanterne“ gyűjteményét önnek A franczia akadémia üléséből, Párisban a múzsák régi helyüket elfoglal­ták. A franczia akadémia öt osztályának e hó 25-én Jules Simon elnöklete alatt tartott nagy gyűlése esemény volt. A köztársaság elnöke az elsők között jelent meg, s midőn kocsija háromnegyed kettőre az óraudvarba berobogott, a három szakasz repub­likánus őrség üdvözölte őt s megperdültek a do­bok a mint Thiers az előcsarnokba lépett. Az ülés két órakor nyittatott meg. Legelőbb épett a terembe Jules Simon mint elnök, s őt követték nagy számmal az akadémikusok. — Midőn Thiers megjelent, hosszas tetszésnyilvá­nítás tört ki, mire Thiers észrevehető megindu­­dulással viszonozta az üdvözletét és Dufaure­s Rémusat között foglalt helyet. Jelen voltak még Odilon-Barrot, St.-M.­Girardin, Cuvillier Fleury, Cochin, Franck, Legouvé Ernő, Delaborde H., Morin, Jourdain, s mások s a diplomácziai tes­tület számos tagjai. Az ülést Jules Simon nyitotta meg egy hosz­­szabb beszéddel, mely ma a beszéd tárgyát ké­pezi. Miután konstatálta, hogy az öt akadémia működését az ostrom alatt is folytató, a haza gyásza miatt azonban évi ünnepély nem tartat­hatott, megjegyzi, hogy a párisi könyvtárak s műkincsek a németek 21 napi ostroma alatt nem szenvedtek, de sajnos, a commune idejéről ezt nem lehet mondani. — Ezután így foly­tatja : • „E fölkelés csak azért akarta megsemmisí­teni a kormányt, hogy fölforgassa a társadal­mat. Ezt bevallotta. — Mit hozott az nekünk a­­ romok helyébe, melyeket teremteni készült?

Next