Magyar Ujság, 1872. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1872-01-03 / 1. szám

Szerda, SzerUesztól Iroda: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fo­gadtatnak el. Kiacló-liivrfttal: 1872. január 3. XUÓfiasetéaii Ax kre vagy helyfen házhc ne dva: sz évre . . _ _ „ Ívre ........................... ... frt — kr. j ^vre';.................... » - h . hon**». .......................5 „ — E gyes lQ kr. Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdet- m ények.__________________ P OLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. VI. évfolyam. Hirdetési díj i ' ----^ 1 0 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: H hasábos petitsor 25 kr. Pest, január 2. A távirda meghozta az újév alkalmával elmondott szokásos üdvözleteket. Mióta Bo­naparte Lajos a politikai térről leszoritta- tott, Europa egy meglepetéstől lett meg­fosztva, melyet a francziák egykori csá­szárja hatalmának erősbitésére mintegy a jövendőbe való látással hangoztatott trón­járól. . Az idei újévi üdvözletek semmit mondók, puszta szavak; de nem is lehet várni, hogy egyik másik külmonarcha Bonaparte sze­repét akarná játszani, mert annak útja is Chiselhurstba vezetett. Az osztrák császár a képviselöház elnö­két és alelnökét fogadá és azon reményét fejezé ki, hogy az adók tovább szedésére vonatkozó törvény az idén gyorsan fog el- intéztetni. Gráczból jelentik, hogy Zwerger püspök az év végén tartott heves beszédében a libe- ralisoknak!ia vallási kérdésekben való ma- guktartásáról szólott. A liberalismus Ádám és Éva vétkéből eredt szerencsétlenség. A jezsuiták elleni gyűlölet merénylet isten el­len. A pápai csalatkozhatlanság nélkül az egyház busz évig sem állhatna fönn. Isten az egyház ellenségeit meg fogja fenyiteni. Csak egyéb bajuk ne legyen. A „Dziennik Polski“ szerint a galicziai delegatiónak helyzete a határozattal szem ­közt bajos, mert az, jól megjegyezve, ma már többé nem az országgyűlés indítványa. Különben még két dolog sajnálatos. Először hogy Zyblikiewicz csak néhány hó előtt fogadta a lengyelek nevében a Hohenwart- féle reichsrath bizottsági javaslatot és má­sodszor, hogy a galicziai delegáltak maguk adták föl a resolutiót. Ennélfogva lengyelek mint kétértelmű politikusok jelennének meg, kik elv nélkül ma többet, holnap keveseb­bet követelnek. A helyzet az által, hogy a lengyelek ma egy párttal szövetkeznek, mely ellen Hohenwarth alatt a csehekkel küzdöttek, nagyon nehézzé vált. Elvégre Zyblikiewicz és Grocholski egy Ízben már megmutatták, mit tudnak és a resolntió vé­delme ennélfogva sajnálandó leend. Thiers és a nemzetgyűlés elnöke kölcsö­nös látogatást tettek egymásnál. A beszél­getés igen szívélyes volt, de szónoklatok nem tartattak. Később számos, minden pártárnyalatu képviselő fogadtatott a köz­társaság eluoke átiai. A beszélgetés roha­mában a képviselők szerencsét kivántak az elnöknek, azon élénk óhajt fejezvén ki,hogy békülékeny politikáj át siker koronázza. Az orleanistikus képviselők biztosították Thierst odaadásukról és tiltakoztak minden, a hir által az utolsó kamarai vita alkalmával ne­kik tulajdonított politikai hátsó gondolat ellen. Egészben véve a mai fogadtatás ki­tűnő benyomást tett. — Goutaut-Biron mar- qnis követ kedden Berlinbe fog utazni. — Égy bécsi lapnak állításai a franczia terü­let teljes odahagyása iránti alkudozásokra vonatkozólag az „Agence Havas“ szerint helytelenek, hasonló alkudozások a negye­dik fél milliárd teljes lefizetése előtt valószí­nűtlenek volnának. Littré megválasztatása következtében Du- panloup püspök mint az akadémia tagja, beadta lemondását. A lapok közzéteszik Desannaux, szélső jobboldali képviselőnek egy levelét, melyben tagadja, mintha a le­gitimisták legújabb szavazatukkal az or­leansi herczegek ellen nem nyilatkoztak volna. A levél mondja, inkább a köztársa­ság, mint az orleansok. Valótlan, hogy Thiers tegnap Orloff, orosz nagy követet fogadta; ez még nem érkezett Versaillesbe. Az enquéte-bizottság kihallgatta ma Gram­mont herczeget. Azon hir, mely szerint a ró­mai franczia követ, Harcourt gróf elszólit- tatott volna, teljesen alaptalan. Az „Avenir National“ helyesli Thiers szándokát, Bismarck sürgönyére felelni, és hozzá teszi: A jövő fogja megmondani, ki óvta meg méltóságát és kötelességét jobban, a szerencsétlen nemzet-e, mely reeriminatio nélkül elvállal minden áldozatot, bogy a hadi kárpótlást megfizethesse, vagy a győző, mely egy személyes ildomtalanságból okot vesz egy legyőzött nép ellen, sokkal a há­ború után a leggyalázatosabb vádakat emelni. Thiers uj év napján az egész diplomatiai kart fogadta, — azonban beszédet nem tartott. Az olasz király parancsára a fösegéd egy tiszt kíséretében a vaticanba ment, hogy a pápának a király nevében szerencsét kívánjon. A tábornokot Antonelli fogadta, ki tudtára adá, hogy a pápa őt rosszullét miatt nem fogadhatja, ő azonban közölni fogja a pápával a király szives üzenetét. Antonelli kéré Procormo grófot, hogy vigye meg a pápa köszönetét és Antonelli tiszte­lete kifejezését a királynak. A miniszterek, főméltóságok és számos küldöttségek újévi fogadtatása alkalmával a király azon óhajt fejezte ki, hogy az ál­lamhatalmak egyetértése, mely a nemzeti egység létesítéséhez kiválólag hozzájárult, továbbra is fen fog tartatni. Az uj spanyol kabinet nem kevésbé fél a kortestől, mint előde. Sagasta ennek követ­keztében a kamrák egybehivását jan. 20-ra elhalasztotta. 1872. Múlt számunkban szemlét tartot­tunk a lefolyt év főbb eseményei fe­lett. Vessünk egy rövid pillantást azon prospectivákra, melyekkel az uj év beköszönt. A jóslás minden dologban igen ne­héz, de legnehezebb a politikában; erről bőségesen tanúskodnak a jelen­kor eseményei, melyek közül legyen elég felemlítenünk e hármat, hogy Európának tegnapi dictatora, III. Na­póleon, ma tehetetlen száműzött; a tegnapi porosz király ma a világ leg- talraasabb császárja; a középkori ha­talom utolsó maradványa, IX. Pius, ki tegnap még nagy makacson han- goztatá a „non possumus“-t, ma aVa< tican ablakaiból látja a háromszinü zászlót, mely templomtornyok tetejé­ről hirdeti az olasz nép újjászüle­tését. „A történelem logicája néha sokat vesztegel, néha egy perez alatt száza­dokat lép; oly nagyokat lép, hogy a rövidlátó „ki hitte volná“-t kiált és véletlenről beszél. Amióta Kossuth Lajos eme sza­vakat leírta (1869-ki januárban), a történelem logikája bebizonyította, mily nagy igazság rejlik bennök. Hányszor mondták már el azóta III. Napóleon, IX. Pius, és mások, hogy: ki hitte volna! Az emberi ész józan számítás alap­ján előre láthatja, hogy bizonyos té­nyek mily eredményeket fognak elő­idézni ; de hogy mikor fogja a tör­ténelem logikája ez eredményeket érlelésre hozni, azt senki sem tud­hatja. Azért jósolgatni mi sem akarunk arról, hogy vájjon mit hord az 1872-ki év méhében: vájjon a béke olajágával fog-e végig vonulni sima pályáján, vagy őseink példájára véres kardot villogtatni egyik vagy másik ország­ban? Az előjelek békére mutatnak. Európának legfőbb államai átmeneti stádiumban vannak, összes erejöket b e 1 ü g y ei k rendezésére vagy szilár­dítására ke 1 összpontositaniok. A kezdeményező szerepet vitt Francziaország alig kezd ma­gához térni, még alig volt elegendő ideje sebeinek mélységét megmérni s a gyógyszereket végkép megállapi- táni. Külháborura egyhamar nem gon­dolhat. Németország oly rögtön lett hatalmassá és gazdaggá, hogy alig volt még elegendő ideje milliárdjit megszámlálni s hatalmának súlypont­ját megállapítani. Oly óriási testté fej­lődött, hogy elhelyezkedésére alig le­het elegendő egy esztendő. Kisebb mérvben bár, de hasonló ked­vező körülmények késztetik Olasz­ország; o t immár befejezett eervséare- sítésí müvének rendezesevei és szilár­dításával foglalkozni. Háborút óhaj­tani neki sincs érdekében. Még kevésbbé lehet ezt várni Angliától, a béke e makacs őré­től, mely azon felül most socialis kér­déseinek megoldásával van elfoglalva, melyek immár oly mérvet öltöttek, hogy a kormányférfiak összes műkö­dését veszik igénybe. S mit mondjunk az örökösen átme­neti állapotban levő Ausztriáról? e „nagyhatalomnak“ czimzett chaos- ról, mely mint a mesebeli hősök, koron- kint uj-uj alakban mutatja be magát, Európának? Kinek merne ő háborút üzenni, midőn tudja, hogy addig él mig nem mozog, mert mihelyt lábra akarna állani, azonnal szét­hullnak lényének alkatrészei. Igazán nevetséges, ha az ember meggondolja, hogy egy milliónyi hadsereg tartatik fenn a népek bárgyusága által avé­gett, hogy Ausztria nagyhatalom­nak látszassák! Mert hogy nem az, azt épen e roppant haderő bizo­nyítja, melylyel más állam csodákat mivelne, holott Ausztria kezében nem egyéb mint bot épen azok számára, akik öt táplálják s akik elég őrültek rá támaszkodni! Az orosz nagyban készül ugyan, de mi sem jogosít fel azon föltevés­re, hogy támadó háborúra készül. Az orosz igen jól tudja, hogy bár­hol támadna, nem csupán egy ha­talommal állna szemben. Készül, mert látja, érzi, hogy ellene készül­nek. Nem az osztráktól fél, koránt­sem ! fél az uj német nagy hata­lomtól, mely könnyen vetemedhe- tik azon gondolatra, miszerint politi­kai fölényének biztosítása okvetlenül követeli, hogy az északi colossussal megmérkőzzék. Ami meg is történ­het, de alig oly hamar. A valószintiségi számítás tehát oda mutat, hogy 1872. a békeszerető pol­gárok esztendeje lesz. Csak minálunk magyaroknál lesz élet-lialál harcz. Igenis, élet-halál harcz; ilyennek nevezhetjük az ez évben végbeme­nendő átalános választásokat. A legpusztítóbb háború nem ejt­hetne nemzetünk testén oly nagy, oly mételyező sebet, mint a minő ejtetnék rajta akkor, ha a jelenleg uralkodó osztrák-magyar párt újból többséget nyerne. Nincs példa rá a történetben, hogy nemzetet szurony s ágyúval pusztí­tottak volna ki; az elsatnyulás, a hit­vesztés saját erejében, az önmega­* 1 • • • . X , WWW UV/1U Ullux l/ilu v VWMll» teket. Ily sorsra akar-e jutni a magyar nemzet? e kérdés felett fognak dön­teni az 1872-ki választások. Tartomány vagy állam legyünk- e ? magyarok vagy osztrákok?— Ez lesz az élet-halál harcz. Készülődjünk rá minden erőnkkel. Ne tartsuk szem előtt az ellenség sokaságát, hanem csak az ügy szentségét és győzni fogunk. És a magyar történelem geni- usa arany betűkkel fogja bejegyezni az 1872-iki év számát. Fölötte e két szó fog ragyogni; nemzetifügget- lens ég! Tőled függ, magyar nép, hogy ez úgy legyen. Helfy lgnácz. — Bécsben a horvátokkal folytatott ta nyalásoknak első része befeje ztetett. A hovvát nemzeti pártiak nyilatkozatukat teg­nap dé lután, az unionisták pedig ma reg­gel nyújtották át. A nyilatkozatok részletei­ről még mit sem hallani. így állván a dol­gok, ma vagy holnap minisztertanács fog tartatni. Lónyay a tárgyalások eddigi menetével nagyon meg van elégedve. Mint Írják ne­künk, Lónyay igen ügyesen föl tudta hasz­nálni a horvát vasutügyet, hogy a horváto- kat engedékenységre bírja. A határörvidéki erdők kérdésének végleges elintézése a po­litikai dolgokkal szintén összeköttetésbe hozatot. Magyarország önállósága s füg­getlensége. Nem régiben láttam két képet, me­lyeken nem annyira a művészet bübá- ja, mint a színezés sajátszerü kiemel­kedése ragadta meg a figyelmet. Az egyiken Krisztus köntöse felett vetet­tek koczkát. A koczkavető egy rőt szakállu, a haszonvágy duzzadozik aj­kain, ez pislog ki szemeiből. Milyen eredeti alak, soha nem feledem el. A másik kép Krisztus megfeszitését áb­rázolja. Ott van ama rőt szakállu is, midőn kiáltja: „ha isten fia vagy, szállj le a keresztről.“ Az eszme nagy képviselőjének megfeszített szenve­désteli alakjával szemben, a brutális rőt szakállu, gúnyos felkiáltással, mily élénk ellentétet képez. Az eszme, az emberiség nagy eszméje, már ak­kor a természet méhében volt, jövendő nagysága bizonyos, s a rőt szakállu vad állatiassága, mikény gúnyolja ki! E képet idézte emlékembe, egyik pesti lapnak az 1871-dik év legutolsó péntekjéről kelt számának olvasása. Kossuthról szól benne, Magyarország önállósága s függetlensége halhatat­lan eszméjének képviselőjéről, meg­testesült alakiáról. midő-\ végig ol­vastam, úgy tetszett, miArna ama fe­ledhetlen rőt szakállu rikácsolása csendült volna meg fülemben; „Ha is­ten fia vagy, szállj le a keresztről“; úgy tetszett, mintha ama rőt szakállu koczka-dobásának csörrenését halla • nám, a köntös felett . . . Sokat gondolkodtunk felette, átku­tatva Európa népei törekvéseinek irá­nyát, s úgy találtuk, hogy nincs nép Európában, mely önállóságának ki- küzdésében ne találná jövendő sza­badságának biztosítását, kezdve a nagy néptörzsektől le Európa pará­nyáit képező nemzetiségekig. Sőt még azon népek is, melyek fölött a törté­nelem mint sirhant emelkedik, hatal­masan ápolják keblükben majdnem a hantok alól előtörő önállóság csiráit. Ott van a lengyel nép, minden tette az önállóság nagy eszméjére van irá­nyozva, — Galiczia, ha a körülmény­nél fogva sokszor az opportunitás kö­penyébe burkolódzik is; de e köpeny alatt mint egy szentséget őrzi végczél- ját, melyet Judásként nem árul el, sem meg nem tagad — t. i. nemzeti önállóságát. Ott vau a szerb, román, századokon át török rabszolga, s most nemzeti függetlensége ernyedetlen küzdelméért Európa tiszteletét birja. De szükségtelen e felett sokat beszél­ni ; a népek önállósági törekvése egy Krisztusi eszme, mely a keblekben él, s melynek egyes rendithetlen képvi­selőit, csak a rőt szakállu koczkave- tők haszonleső önzése gúnyolhatja. Magyarország? Hát van-e magyar, kinek szivében a hazaszeretet szikrá­ja teng, ki hazája önállóságát s füg­getlenségét ne akarná? Van-e hon földén egy, embernek nevezhető lény, ki ennek levegőjét szívja, földének ál­dásait élvezi, ki ezért bálából azt akarná józan észszel, hogy e hon ide­gen érdekek nyomorult vámfizetőjévé legyen? Egy szóval^an-c Magyaror­szágnak joga az önállóság nagy esz­méjét tenni minden igyekezete vég- czéljává? Van-e joga az eszmét, mely Európa népeinek közös eszméje, cul- tusa főtárgyává emelni? Megtörtént 1867-ben, hogy az esz­me idegen érdekek alá rendeltetett, hogy az eszme felfeszittetett s a köntös felett koczka vettetett. Azt hiszik-e a koczkavetők,hogy az eszme már most meg van halva, midőn ők gúnyosan kiálthatják a száműzetés keresztjérefe- szittethez: „ha isten fia va^ a keresztről“. Sőt mi több, még kocz­kát is vetettek a szent örökség felett? Persze ők nem tudják s nem hiszik, hogy a kit felteszi ten* jjijtz él, mert ieirámauou, s .* nagy -cü^uAji renüit- hetlen apostolok hirdetik, — őrködő nemtőnk hatalmas segélyével az örök diadalra. Hát megengedjük, hogy az 1867 emberei között sok van, kiket inkább a jóakarat s jóhiszeműség vezérelt lépéseikben, s kik épen a haza önál­lósági eszméjének véltek szolgálatot tenni, midőn mintegy átmenetül, vagy inkább kisegítő eszközéül ragadták meg a 67-es kiegyezést, azon remény­ben, hogy mint a magyar szokta mondani — majd jó lesz ebből. Valószínű, hogy ezek önmagukban, érzik is már a keserű szemrehányást. Megengedjük, hogy ismét sokat vannak, kik a tisztán nem látás miatt — hiszen világunk oly zavaros, kö­A MAGYAR ÚJSÁG TARCZAJA. — 1872. január 2. — A monsummanoi gyógybarlang. Kedves szerkesztő barátom ! Alig szükséges mondanom, hogy az ide­csatolt hozzám intézett levél nem volt a nyilvánosságra szánva. Létrejöttének oka egyszerűn egy honfitársunk csuzos baja, mely tudomására jővén Turin bölcsének — mint Szemere Miklós egyik költeményében Kossuthot elnevezi — ő szenvedő ember­társa iránti meleg részvétének kivánt kife­jezést adni, midőn tulajdon tapasztalása után, a monsummanoi gyógybarlangotajánlá honfitársunknak mint arcánumot csuzos baja elhárítására. Mily kevéssé volt Kossuth hajlandó meg­adni az engedelmet még octóber 2-án meg­irt vázlata közzétételére, eléggé kiviláglik november 28-diki erre vonatkozó levelének következő passusából: „Lássa ön, nem szeretném ha az emberek azt hinnék, hogy én fitogtatni akarom tudá­lékosságomat. — Ha irok, azért irok, mert toliam alá jő, s időmet tölti; nem azért, hogy olvassák. Lássa ön, ha néha tisztába akarok jönni valamely természeti tünemény analysisével hát iveket összeírok, mert én írva gondolkozom legkönynyebben, aztán mikor megírtam, elolvasom egy párszor, rámondom, hogy igy van biz áz — aztán a tüzbe vetem. Mennyit dobtam már igy oda! Hát miért ne tenném ? A föld majd csak elforog a maga sorjában, mig annyira öszsze nem zsugorodik, hogy a vis attrac- tiva túlsúlyra vergődve, bele cseppenti a napba. „Nekem bizony nagy vigasztalóm a ter­mészettudomány, hanem vigasztalóm a ma­gam számára s nem parádé lovam a publi­kum időtöltésére. Betölti az a maga idejét nélkülem is.“-----­É s ha daczára idegenkedésének Kossuth még is engedett kérésemnek, ez főleg azon körülménynek köszönhető, mivel meggyőz­tem őt arról, hogy a monsummanoi gyógy- barlang leírásának közzététele emberbaráti szempontból kívánatos; mert az igy tudo- nására jutván a közönségnek, sok szenvedő hazánkfia indíttatva érezheti magát a jóté­kony barlanghoz elzarándokolni, hogy ott megroncsolt egészségét visszaszerezhesse. Ha aztán Turin bölcsének rendkívüli szellemétől megvilágítva a csupán körvo­nalokban ecsetelt monsummánoi és appen- nini természet is vonzó, eleven képpé dom­borult ki, ez nj bizonysága az ő mesteri elbánásának az eszmékkel és dolgokkal; s mig egy részről ily olvasmány öregbiti él­vezetünket, másrészről megkettőzteti csodá­latunkat változatos értelmi produetiói iránt azon férfiúnak, ki tolla vagy nyelve bű­vös hatalmával képes még a csekély min- dennapias tárgyat is tartós érdekkel és becsesei felruházni. Pest, 1871. deczember 31-kén. Mednyánszky Sándor. .——V Turin, okt. 2. 1871. —------Sajnálattal értesültem, hogyH. u r fej csuzban szenved. Mondja meg kérem neki szives üdvözle ­tem átadása mellett, hogy ránduljon ki nyolez napra Monsumánoba (Toscana, a Lucca-Pisai völgyben, közel Pistojához) g biztosítom, hogy nyolez napon át egy-egy órát töltve Nancini-Giusti ur „La Grotta“ nevű gyógyintézetének természetes Tepida- riumában, csúzától (ha csakugyan csuz, s nem valami más természetű baj, például nem köszvény, mert ezen enyhit, de meg nem gyógyítja) tökéletesen megmenekszik. — A hajlamot természetesen el nem veheti, azt nem teheti, hogy valaki ne legyen igen fogékony a meghűlésre: arról tehát nem ál­lok jót, hogy uj meghűlés uj csuzt nem hoz elé, s a monsummánoi látogatást nem kei­lend időnként ismételnie, de azt egész bizo­nyossággal mondani merem, hogy a megle­vő csuztól, ha még oly erős s oly idült is, megmenekszik. Mintegy 25—30 éve, hogy ezt a csodás barlangot kőfejtés közben véletlenül felfe­dezték. Azóta ezer meg ezer ember hasz­nálta s nem volt reá eset — soha — de csak egyetlen egy eset sem, hogy csuz be­teg ember meg. ne gyógyult volna Monsum- manoban. Gyakran már három négy nap elég a gyógyulásra, voltak esetek, hogy két mankón koezogott be nagy kinosan a beteg s negyed napra elhányta mankóit s hetykén ugrándozva hagyta el a csodatevő „Grottát.“ Nyolez napnál hosszabb cura na­gyon ritkán kell; 15 napnál hosszabb soha és „never one single failure, not one ! ne­ver !!“ Engem is megkínzott a fejcsuz hónapo­kon át, irtózatosan. Fejem annyira afficiál- va volt, hogy a legkisebb köhintés, tüszen- tés vagy csak agy hangosabban kiejtett szó is a légrezgést az Enstachianus csőn agy­velőmig propagálva abban oly kinos concus- siót idézett elé. hogy azt gondoltam bele kell bolo ndulnom. Majd ismét változat oká­ért, fülembe fészkelte magát s kiállhatlan fúlnyilalások közt süket voltam heteken át. Majd megdagadt arczom, ajkaim,mintha egy darázs raj mart volna össze. Majd ismét állkapczámba, fogaimba vette magát. Beh sok álmatlan éjét kellett fel s alá kóvá­lyogva töltenem, bőgve a kintól, mint Marsyas, a szerencsétlen flótás bőghetett, midőn Apollo bicskával nyúzta. Eh hien ! Orvosom tanácsára elmentem Monsummanóba, s nyolez napon át egy-egy órát ülve kellemes, kényelmesen abban a csoda szép Grottában, az én átkozott csu- zom tökéletesen el lett seperve, mondom ; elseperve a szó szoros értelmében. Aztán nincs a gyógy procedura legkisebb kellemetlenséggel is összekötve. Felölt az ember magára illem kedvéért egy hosszú asszony inget, papucsot bűz lábára, s beme- gyen a stearingyertyákkal kivilágított bar­langba : ott leül kényelmesen s beszélget, ha társaságba van, vagy ha (mint én szok­tam, ki irtózom a társaságtól) korán reggel megyen be, hogy egyedül legyen, mulatja magát a szebbnél szebb, fantasticusnál fan- tasticusabb alakú stalactitek és stalagnitek bámulásával, s mintegy tiz pereznyi ülés után elkezd az ember izzadni (fogalmam sem volt az ily tenger izzadás tehetségéről) de ez teljességgel nem kellemetlen, mert nincs hőséggel, vértolulással összekötve. Au contraire, az ember igen kellemesen jól érzi magát, (ez általános ’tapasztalás) annyira, hogy órákig szeretne az ember benmaradni, ha az orvos ki nem kergetné az embert, azon intéssel, hogy a túl sok gyengit. Az­tán megtörölgetik az embert lepedőkkel, be­burkolják flaneltakarókba, hogy kijövet meg ne hüljön s vagy zuhanyt vészén, ha szereti (mint én, de a viz nem hideg) s felöltözvén sétálni megyen, vagy lefekszik, hogy kelle­mes szendergés közt lassan elmúljék az iz­zadás. Aztán eszik, iszik a mit s a mennyit tetszik (már persze abból a mi van) s nyol czad napon útra kél ezuz nélkül. Hogy minek tulajdonható ezen csodás Te­pidarium bámulatos hatása ? Azt édes mes­ter uram az ember bizonyosan nem tudhatja, mint az iskolás gyerek mondá, midőn azt kérdezte tőle a mester, hogy ki teremtette a világot ? A temperatura nem magyarázza, mert az a Grotta legmelegebb osztályában sem több 32—34° centigrádnál; kün gyak­ran melegebb van. A lég analysissa szint­úgy nem magyarázza, mert a belső lég a külsőtől nem igen különbözik. A szokott arányban találja az ember az atmospbericus lég szokott alkatrészeit, egy parányi azote felesleggel, s oly infinitesimalis szénsav vegyüiékkel, a minél minden szükntezában vagy gyűlés teremben sokkal több van. Az­tán a különös az, hogy nincs élő lény a bar­langban, még csak gomba sem, — sem a szárazon, sem a vizben, (mert viz is van benne; itt ott nagyon mély, tömve lantasti- kus stalagnite sziklákkal — a viz langy, de pár fokkal alantabb áll hőmérséke, mint a légé úgy hogy nem a viz párolgás okozza a lég melegét, hanem inkább a lég melegíti a vi­zet , melylyel egyébiránt a látogatónak semmi dolga.) Ha legyet vagy szúnyogot talál az ember magán behozni, az zsong egy kicsit, aztán megdöglik; s mégis a gyertyák oly vidoran égnek a mint csak kivánni lehet. Nincs a láng körül sem­mi udvar ; az ember pedig mon ’hatat­lanul könnyen lélekzik benne. S az is furcsa, hogy soha sem láttam benne a gyer­tyalángot meglobogni: semmi nyoma a lég­járatnak ; mégis midőn a . fizető vendégek lejárták a magukét s a Grotta délután két órától ötig a szegényeknek adatik át, (kik között a tulajdonos 80 ingyen jegyet szokott kiosztani) ezek a sok foghagyma szaggal, meg mind azon bűzzel, mely a nem épen tiszta olasz népet kisérni szokta, annyira megtöltik a Grotta legét, hogy valósá­gos pestilentialis jelleggel bir ; de azért midőn más nap reggel 6—7 óra közt bementem a Grottába, melyet persze nem lehet szellőztetni, a bűznek, rósz szagnak még csak hire sem volt, s a levegő oly üde, tiszta, kedves volt, hogy az ember csak úgy nyelte. No hiszen ezt az utóbbi tüneményt né­zetem szerint megmagyarázza a viz, mint­hogy tudva van, miszerint a viz saját teri- méjü gázmennyiséget absorbeál: hanem e gyógyhatás eredetét az eddigi vizsgálók nem tudták kimagyarázni; mert mindig csak a vegybontással bíbelődtek. Én meg is mondtam nekik, hogy dobják a falhoz lom­bikjaikat, s forduljanak a physicához, és vegyék elé a villany és delej mérőket; mert 'előttem a vidék geológiai tüneményei vilá­gossá teszik, hogy ott a vulcanicus erők vannak még activitásban a tőid kéreg by- pogéne rétegeiben, s a villanydelejes tüne­mények vizsgálatában kell a dolog nyitját keresni. Ha még egyszer oda vetődöm, majd utánna nézek én a szükséges kellékekkel felfegyverkezve. Pedig ba élek tavaszig, kétszer sem mon­dom, hogy még egyszer meg nem teszem az utat, melyet most tettem. (Vasúton mentem Monsummanoig s onnan Speziáig, de vissza nem vasúton, hanem Sarzánótól keresztül vágtam Pontremolinak Pármáig a borzasztó sivataguk mellett mind geológiai s minera- logiai, mind botanicai tekintetben minden várakozásomat messze tulszárnyalón érde­kes Appennineken). Atömérdck művészeti és arcbaeologiai kin­cseket Luca della Robbiá-nak terra cottáitól kezdve (Pistojában), Carrara világkiállitás- szerüen gazdag szobor világán, s Lucca archeológiái kincsein keresztül a Pisai Ca- tbaedrálig, görbetornyáig, csoda zengzetes Baptisteriumáig, s a maga nemében egyet­len Campo Santójáig; és a Speziai tenger­öbölnek s a Porto Venere-i szikla csúcsnak tündériesen szép kilátásait nem is említve ; soha még geológiai, mineralogiai sfüvészeti csekély ismereteimből annyi élvezetet nem merítettem, mint ezen utamban. — Pedig nem külön kocsin utazván az Appeninekeu keresztül, nem állottam meg mindenütt, a hol szemem egy-egy természeti nevezetes­ségen megakadt; s még füvészeti tektetet- ben is csak úgy sebbel-lobbal kapkodtuk útfélről a pompás Ecbinos Ritro, Carli- na Acaulis , Helycbrysum Sta^has, Ecbi- um Italicum, Kentrophyllum lan at um, Bon- jeania hirsuta, Pallenis spinosa, stb. stb. példányait, melyek az Alpeseken gyűjtött havasi növényeimmel kis gyüjteménykém- nek igazi becset adnak. — Aztán meg geo­lógiai tekintetben ez a vidék a teremtés munkájának egy valóságos nyitott könyve; melynek olvasásához a bieroglypbek alpka­betjét maga a teremtő véste be egyik olda Ion az ó Piiocéu, más oldalon a Oolite kor­szakbeli ásatagokba; a nem metamorphi- sált begy részek elporladozó mészrétegeiböl óriási csontvázak gyanánt kitornyosuló Opbiolitek trapp szikláiba, a Monte Al- banoi kialudt vulkánok tömörüléseibe ; a Carrarai márványhegyek alapját ké­pező gránit dionite stb. tömegekbe,-me­lyeknek plutonicus hatása alatt a közön séges oolite mészkő szobrász márványnyá ezukrosodott; s a nem metamorphisált vidék calcairjában most is látható kovács gömböcs- kék, a legfinomabb sacharoide márvány gyomrában gyémánt szépségű s keménységű quartz prismákká jegeczesednek,melyek át­látszók m nt a legtisztább ablak üveg,(pom­pás ily példányt vájtak ki számomra egyik Carrarai márvány bányában, melybe fel­másztam.) Ez az egész teremtési alphabet oly tisztán áll még az oly gyönge tudományos szem előtt is mint az enyém, hogy mondhatom önnek : elképzelhetem, hogy jelen voltam, midőn a „great Architect“ egy-egy uj eme­letet rákot itt azon palotából. lynek neve: „Creation, the work of which fill going on ;“ s melynek egy nagyon éru 5 tégla darabja maga a monsummanói czuku’süveg hegy. Szinte látom, mintha szemem láttára történnék, miként emelkedett az Albánéi ki­aludt vulkánok talapjaiban még most is munkáló, s a szomszéd Monte-Cutiui-i ásvány fon ásokban nyilatkozó vulcanicus erők által kifejtett gőzök feszercje alatt. Hanem hát hadd ne kalandozzanak „gondolatim barna verebei“ ; (mint szegény Beöthy szokta volt mondani) ezt a kalando­zást is csak azért engedtem meg magamnak, hogy H. urnák, kit jeles terraé-zet tudósnak hallok, egygyel több ösztönt adjak Monsum- mánóba menni — csúzától megszabadulni. Az a jótékony,.La Grotta“rendesen ugyan nyárszakán szokott látogattatni; de néhány szoba télen is rendben tartatik akadható vendégek számára. Ha kívántatik cgv egy­szerű felszólításra minden felvilágosítással örömest szolgál az intézet főorvosa. Cavali­ere Odoardu Turchetti, ki télen át Florenez- beu lakik s kit ház szám nélkül is megtalál ott a levél.-----­K ossuth.'

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék