Magyar Ujság, 1872. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1872-01-14 / 10. szám

tézelben kezeltetik s erről a jelentés nem­sokára közzé fog tétetni. A tanítók árvái és özvegyei a népnevelési szükségletből segélyeztetnek. Bobory Károly, ki felemlítvén, hogy az egyetemi alapból számos oly kiadások lé­tetnek, (pl. a Csanádi papnöveldére, a va­­rasdi Orsolya szüzeknek, a budai leányta­nodára stb.) melyek az egyetem czéljával semmi összeköttetésben nem állanak, követ­kező hat­ javaslatot ad be. Minthogy a kir. egyetemi alapot terhelő sok oly különféle kisebb nagyobb tételek fordulnak elő, me­lyeknek részint a változott viszonyok által nincs többé értelmük, részint idegen c­élok­­ra vonatkoznak: uttasíttatik a minisztérium az egyetemi alap tisztázására a kellő módo­zatokról gondoskodni és azt a törvényhozás elé terjeszteni.“ Fauler Tivadar főkép arra utal, hogy az egyetemi alap főkép Mária Terézia ja­vadalmaiból keletkezett s ez alkalommal különböző terhek és feltételek rovattak az egyetemi alapra, melyeket az alapít­ványi kötvény értelmében most is teljesit­­nie kell. Horn Ede: tisztelet becsület M. Teré­ziának, de azt tartja, hogy az egyetem ren­deltetésével össze nem hangzó feltételek tel­jesítése inkább akkor volna helyén, ha ma­gán­ál nem országos alapítványról volna szó. Sajnálattal említi fel,hogy az egyetemi alap megvizsgálására kiküldött bizottság nem haladott semmit előmunkálatai­ban, kijelenti továbbá, hogy ha az egyetemi alap helyesen és jól volna kezelve, minden szük­ségest fedezne és nem kellene még a jöve­delemhez 200.000 forintot hozzáadni. En­nélfogva azt kérdi, nem volna-e sokkal he­lyesebb az ingatlanokat eladni, hogy ezután csak tisztán pénzalapja legyen az egye­temnek. Patay István: T. ház! Az előttem szó­lott képviselő úr úgy beszédének kezdetén, mint régén figyelmeztetett minket, hogy az alapítványok megvizsgálására már régen egy bizottmány van­ kiküldve, de ez mind­eddig életjelt nem adott magáról. Én keretű a t. házat, méltóztassék felhatalmazni igen t. elnökünket, hogy azon bizottságot szigo­rúan utasítsa kötelességének teljesítésére. (Helyeslés balfelöl.) Féchy Tamás erre azt jelenti ki, hogy e bizottság főleg azért nem működhetett, mi­vel a miniszter nagyon késett azon adatok beszolgáltatásával, melyek nélkül nem lehe­tett mozogni, vagy ha be is terjesztett né­hányt, ezeknek nem nagy hasznát lehe­tet venni. Pauler Tivadar Hornnal szemben hang­súlyozza, hogy az ingatlanok eladásának kérdése oly czélból, hogy valamely intézet­nek csak pénztőkéje legyen, vitás kérdés még­ a tudományban nincs eldöntve és itt per tingentem még kevésbé lehetne ezt ten­ni. Péchinek azt jegyzi meg, hogy az ada­tok kellő be nem szolgáltatását nem ő, hanem a dolgok nehézkes természete okozza. Madocsányi Pál, mint a közalapok megvizsgálására kiküldött bizottság elnöke jelenti, hogy a bizottság a budget tárgyalás után azonnal hozzá fog látni ismét a mun­kálatokhoz. Schvarcz Gyula kérdést intéz a köz­­oktatásügyi miniszterhez, hogy a tudori szigorlatnak díjaiból miért nincs semmi a fedezetbe felvéve s miért kap azokból kü­lönösen a famulus két forintot? Pauler T. miniszter ezt azzal indokolja, mert a tudori szigorlati díjak a vizsgáló ta­nárokat illetvén, azokból az állampénztárba nem folyik be egy krajcrár sem, s így ezen díjak a fedezet rovatában sem fordulhat­nak elő. •­­ A többség ezután megszavazza a fe­dezetet s elejti Bobori javaslatát : „az ösz­töndíjak“ tételénél Fulszky Ágost indítványoz segélyt ama magántanároknak, kik rendszeresetlen tan­tárgyakat adnak elő. — Ez indítvány a p. n. bizottsághoz uta­­sittatik, mire a ház elfogadja a következő tételeket egész a „nagyszebeni Teresia­­num“-ig. Lázár Ádám : T. ház ! A pénzügyi bi­zottság felolvasott jelentése ellenében, má­sik indítványnyal kívánok fellépni, miután sem a közoktatási miniszter úr, sem pedig a pénzügyi bizottság jelentésében nyoma sem látszik annak, hogy az a­mit a volt közoktatási miniszter a múlt évi költségve­tés tárgyalásakor a nagyszebeni Teréz ár­vaházra vonatkozólag annak eredetére és jelenlegi nevelészeti viszonyára nézve tüze­tesen a t. ház elé terjesztett, a jelenlegi miniszter által figyelembe vétetett volna. Szükségesnek látom tehát az érintett előter­jesztés lemozzanatait a t. képr.­ház emlé­kébe felidézni, még­pedig először is azon árvaház eredetére nézve, mert abból fog kiviláglani, hogy jelenleg itt többé nincs helye a vizsgálatnak az iránt, váljon az intézet állami-e vagy felekezeti. Itt azonnal a­nélkül, hogy a miniszter úr további kísérleteit bevárná, kimondhatja a kép­­ház, hogy az intézet valósággal állami intézet, következőleg annak felekezeti szí­nezete megszűntnek tekintendő. Ugyan­is tekintve az intézet eredetét, több mint egy századdal ez­előtt protestáns külföldi családok bevándorolván Erdélybe, azok befogadására állíttatott fel azon épü­let. Azon családok azonban nem látván ele­gendőnek a helyiséget, oly feltétel alatt, hogy az általuk megtérített építési költsé­get az állam nekik visszaadja, az épületet átengedték az államnak. Önként következik tehát, hogy úgy a fő- mint a melléképületek az állam tulajdonát képezik. Azonkívül ma­­gánokmányokból kitűnik, hogy ezen intézetés területe, melyen az áll,legkevésbé sem katho­­likus eredetű, mert protestánsok által protes­tánsok részére emeltetvén, ezektől az állam váltotta azt magához. A­mi másodszor az intézet czélját illeti, 1770-ben egy Parlam­­mer nevű közbenjárására Delphini nevű je­zsuita kinyerte az épületet azon czélra, hogy benne katholikus jellegű árvaházat állítson fel. Elébe tűzetett az alapítványi levélbe, hogy mindkét nemű lelenczek és árvák neveltessenek az intézetben, még­pedig mindenesetre a kath. vallásban. Azon­kívül az alapítvány levél azon sajátságos kiváltságot adta az intézetnek, hogy a tör­vénytelen gyermekek, ha oda felvétettek, törvényeseknek voltak tekintendők. Mennyi­ben egyez az meg a mai felfogással, arról nem szólok, elég az hozzá, hogy a kath. vallás volt kitűzve a nevelésre. Ezen jelle­get az intézet fentartotta 48 után is az ab­­solutismus korában, midőn ott az alapít­­mány értelmében a germanizatió teljes mér­tékben életbe volt léptetve, a­mennyiben minden egyébb tudományokat kiválólag a német nyelven taníttatott, de a magyar nyelvre, a magyar történelemre fájdalom figyelem sem fordittatott és a legutóbbi idő­ben sem, a mi a felekezeti jelleget hangosan bizonyítja, — harmadszor tekintve az inté­zetnek vagyoni állását még pedig állami alaptőke mintegy 880.000 frtra megy, azon segély, mely az állam részéről évek óta sze­repel a közoktatási miniszter költségveté­sében 22650 ftra megy. Azon kívül vannak még magán­bevételei az intézetnek, melyek részint a kamatokból, részint az épület bé­reiből folynak be, így összesen 42000 frtra rúg az évi bevétele még pedig ehez mint emlitém az állami segély czimén 22650 frt járul. — A többi bevétel szintén tekin­tettel az épületnek szerkezetére és erede­tére nézve hasonlókép állami alapoknak te­kinthetők. Vannak ugyan magán alapítvá­nyok is és ezen alapítványok 38 ezer ft osztrák értékben többre nem mennek s e szerint első tekintetre kiviláglik, hogy ezen árvaintézet vagyoni állapota az állami 88% míg a magán 12%-t et tesz. De ez magában, ezen vagyoni állapot mit sem változtat az állami jellegen, mert tudjuk, te­hát, hogy a pesti kir. egyetemet épen egy katholikus főpap alapította és hogy az inté­zet ne állami intézet hanem felekezeti vagy magán­intézet lenne legkevésbbé sem állít­hatja senki. A­mi továbbá negyedszer s­e lényeges ré­szét illeti mire különösen bátor vagyok a t. közoktatási miniszter úr figyelmét felkérni, ez azon intézetnek igazgatása, mely a leg­régibb időben mint emlitém jezsuita páterek kezében volt és később került katonatisztek kezébe, azután világi igazgató kezébe és a legutóbbi időben 1848 innen és az előtt mint jelenleg papok igazgatása alatt van. Maga a papi igazgatás különösen katholikus jel­legű, mely igazgatás különösen az erdélyi sajátságos és eléggé nem fájlalható anomá­lis állapotnak kifolyása. E részben is feltűn­nek a múlt irányai, mert ezen hittérítő jelle­get újból felkarolta, melyre eredetben ezen intézet szervezve volt. Mert ugyanis jelen­leg a magyar kormány korában az erdélyi püspök által betett a közoktatási minister­­nek hite és tudtával működő katholikus pap igazgató nem átallotta az intézet kebelében a tanárok közül azokat, kiknek protestáns nejeik vannak, felszólítani arra, hogy ha a legrövidebb idő alatt katholika vallásra át nem térnek, professori állásukról a püspök rendeleténél fogva elbocsáttatnak. Úgyszin­tén a legközelebbi időben az intézet ellen­ére meg akarván nősülni, midőn egy protes­táns nőt akart elvenni, ezen eset feljelen­tetvén, az igazgató által az erdélyi püspök­nek, az erdélyi püspök kimondotta, hogy ez concubinatus lévén, meg nem engedtetik. Ezen esetek mind azt mutatják, hogy ott daczára az 1868. LIII-ik törvényczikk ál­tal kimondott vallásfelekezeti különbséget eltörlő intézkedéseknek, még mindig ka­tholikus hittérítő jellege áll fenn. Hogy miért nem intézkedik e részben egy­fe­löl a kormány, más­felől az országgyűlés akkor, midőn 1868-tól kezdve ismételve meg lön hagyva a minisztériumnak, hogy ezen intézetnek minden viszonyait tanulmá­nyozni igyekezzék és azon tanintézetet az 1868. 38. t. sz. értelmében újjá alakítsa. E részben csak annyi történt, hogy a minisz­térium 1871-ben a részletes adatokat felso­rolta, a jelen költségvetésben valamint elő­terjesztésben azonban mélyen hallgat róla, és csakis a pénzügyi bizottság mondja ki, hogy az Országgyűlés meghagyandónak tartja a tételt, a rendkívüli rovatba áttéve, megjegyezvén, hogy jövőre nézve terjesz­tessék elő indítvány, hogy az államsegély megszüntetendő-e vagy pedig az intézet mint felekezeti intézet máskép szervezendő. Hogy minő helyzetben van e „nagyszebeni terézárvaház“ arra nézve szükségesnek tar­tom megjegyezni, miszerint legrégebben a.­­szebeni kir. teréz árvaháznak neveztetett, úgy de e püspök e nevezetet is a ma­gyar kormány fellépése óta jónak látta a „nagy­szebeni római katholikus árva­­ház­­nak keresztelni, ez által czéloztat­­ván, hogy valamint az intézetben tovább­i hittérítő jelleget, úgy­szintén azon vagyont, mely minden számadás nélkül általa kezel­tetik, t. i. a 21,650 frt államsegélyt, többi 20,000 frtnyi összeget minden felelősség nélkül oly czélokra és kiadásokra fordít­hassa, melyek a nemzeti oktatással hom­lok­egyenest ellenkeznek. T. képviselőház ! Az elősoroltakból kivi­láglik, hogy a nagyszebeni Teréz árvaház igazgatása az alkotmányos kormányzattal szemben mily viszonyban áll ; absolut kor­mányok az ország vagyonával önkényüleg szoktak rendelkezni, egy alkotmányos or­szágban minden fillér hovafordításáról szá­mot kell vetni és azután az illetők felelős­ségre vonattatnak. Itt jelenleg az a kérdés, hogy ki legyen itt a nagyszebeni Teréz árvaházban, a magyar kormány avagy pe­dig az erdélyi püspök ? ha tekintjük azt, hogy az erdélyi püspök miatt az ily ügyek­ben akkor,midőn a lelkiismeret szabadságá­nak fentartásában, midőn ingyenes kö­teles, de egyszersmind a világi oktatás meghonosításában oly nehezen tudunk elő­­haladó lépéseket felmutatni; ha tekintjük, hogy az erdélyi részekben ezen nagyszebe­ni Teréz árvaháznak hittérítő jellege mai napig is kitűnik az által, hogy az ala­pítványból egy összeg fordittatik bizonyos kath. német tanítók kiképzésére, habár bol­dogult Eötvös által a szükségfelettiség ki­mondatott is, nem lévén arra Erdélynek szüksége, mindaz­által a viszonyok továb­bi fenállása lehetetlenné teszi a nemzeti közoktatás ügyének azon értelmében­ fejlé­­sét, melyet a miniszter úr minden a harom­mal, különösen a jelen költségvetésben oly ékes szavakkal hangsúlyozott; kívánatos lenne, hogy ezen intézet azon hivatásának megfeleljen, hogy benne a nemzeti oktatás az 1868. 38. t. sz. ért­emében rendeztetvén, mint állami intézet jellegéhez nem illő fele­kezeti papi befolyás alól felmentessék. És e tekintetben bátor vagyok a pénzügyi bizott­ság javaslatával szemben indítványt ter­jeszteni a képviselő­ház elé, mely oda c­éloz, hogy eléggé meg lévén vizsgálva az ügy állása, miután a tisztelt miniszter úr elődének múlt évben előadott jelentése szerint az intézet állami jellegére nézve bő­vebb nyomozások nem szükségesek, miután mindez ki van mutatva az előbbi évi előter­jesztésekben, mondja ki ez alkalommal a t. képviselőház azt, hogy ezen árvaház mint állami Intézet a papok igazgatása alól kivé­tetvén, a kormány közvetlen igazgatása alá adatik, a fenálló törvények értelmében való újjászervezésére nézve pedig a miniszter ja­vaslatot terjesszen a ház elé. Jámbor Pál jegyző (Olvassa:) Indítvány (az 1872-iki ösztöndíjak stb 3-ik rovatához.) Mondja ki a képviselő­ház határozatilag, miszerint a nagyszebeni királyi Teréz árvaház — mint tisztán állami tanintézet az egyházi kormányzat teljes kizárásával közvetlen kormányi fel­ügyelet alá helyeztetik, és annak ezen ala­pon a fenállt törvények értelmében leendő újjászer­ezése iránt a közoktatás ügyét úz a legközelebbi költségvetéskor elterjesz­tendő javaslattételre utasíttatik. Pauler Tivadar közoktatási miniszter azt válaszolja, hogy mindaddig, míg folya­matban levő tárgyalások végeredményre nem jutnak, mélyebben beható szervezeti változásokat tenni nemcsak nem tanácsos, de bizonytalan alapra fektetve, csakis az intézet ügyét bonyodalmak veszélyének tenné ki. Szándéka lévén ezen intézet keb­lében létező elemi tanodákat egy hat osz­tályú minta elemi tanodává átalakítani, az intézetben az 1869/70 tanévben még léte­zett néptanító képezde meg fog szün­tetni. P. Szathmáry Károly e tételt okvetlen a rendkívülibe hiszi teendőnek, mert csak is így fog ez ügy egy év előtt eldőlni. Madarász József : T. ház! Én magam sem kívánom az árváktól legkevésbbé is megvonni azon segélyt, melyet a közokta­tásügyi miniszer úr is megadatni kíván, hozzájárulok tehát ahhoz, hogy a rendkívü­liben szavaztassék meg ezen összeg, de a pénzügyi bizottság előadására van észrevé­telem. Ugyanis, ha a bizottság véleménye szóról szóra úgy elfogadtatik, akkor néze­tem szerint a miniszerre magára van bízva az, váljon ez intézetet felekezetivé akarja-e egészen declarálni, és akkor többé államse­gély nem adatik. Nézetem szerint ez volna következése azon utasításnak. Én tisztán az összes okiratok megvizsgálása után látha­tom eldönthetőnek és pedig először a köz­oktatásügyi miniszter előtt, azután azok­nak ide terjesztése által a házhoz. Csak azután határoztassék el, hogy felekezetivé legyen-e vagy nem, mert a­mint Lázár kép­viselő­társam előadta, most már határozot­tan lehet kimondani, hogy ez állam intézet, mert az legnagyobb részben az állam által tartatik fenn. Nem mondom, hogy fogadja el ezt a t.­ház, mint teljesen valót, miután a vizsgálatok még teljesen meg nem tétet­tek, nem akarom az állam részére igénybe venni azt a­mi a felekezeté, de ha az csak­ugyan megtörtént, a­mi előadatott, hogy t. i. az állam a főépületeket megvette és a jövedelem körülbelül 20000 ftot tesz, akkor meg nem foghatnám, hogy azon nagy pénz­összeg, a­mely kiadatott, hogyan adathat­­nék oda a felekezeteknek Szontágh Pál (Csanádi) kénytelen a mellett nyilatkozni, hogy a közönség érde­keinek kielégítése végett a subventionálás összege töröltessék.­­ A ház ezután megszavazza a követke­ző tételeket egész a „Közmivelődési czélok: Nemzeti múzeumig. Lázár Ádám a Csángó-magyarok ügyé­re hívja fel a ház figyelmét, mire nézve már a telepítvényesekről szóló jajaslat tárgya­lásánál nyilatkozott. Itt nem valami magya­rizáló, annál kevésbbé valamely más állam alattvalóit Magyarországra vissza­hozni szándékozó czélról, hanem csakis huma­nisztikus és nemzeti rokonszenvünket biró ügyben, bizonyos országos teendőkről van szó. Ezen ügyben a legsürgősebb teendőkre nézve különböző utak kínálkoznak. — Ugyanis először a társadalmi tér, mely után t. i. a Csángók érdekében, kite részint a szomszéd Romániában részint pe­dig Bukovinában szétszórva laknak,, és a kik ott nemzetiségüket, vallásukat, nyelvö­­ket, szokásaikat, szóval ősi jellegöket mind­eddig híven megőrizték, de a kik részint a túlszaporodás, részint pedig gyengébb va­gyoni viszonyaik miatt egy idegen területen a közoktatás, közmivelődés, illetőleg a népnevelés érdekében azon kellékeknek nem képesek megfelelni, melyre mint jóra­­való nép különben hivatva lenne; azon kí­vül hogy túlnyomóiag a római kath. vallás­hoz tartozók levéli és ezen felekezeti ágát csak annyiban említem fel, amennyiben az ő nemzeti oktatásuknak mintegy elsatnyí­­tására czéloznak, mindazon törekvések, melyeknél fogva rég idő óta a római curia által úgynevezett olasz missionariusok lé­vén befészkelve azon utasítással ugyan, hogy fél év alatt tartoznak a hívek nyel­vének tudásáról magokat igazolni, kik azonban csak olasz, vagyis rájok, mint magyarokra nézve idegen nyelven tartják egyházi oktatásaikat, melyekből ezen faj­rokonaink — kik csak románul tudnak, — mit sem értenek. Azonkívül az ottani köz­ségi iskolában nem engedtetik meg nekik az, hogy a román nyelv mellett a magyar­nyelv tanulására és némileg nemzeti törté­neti ismereteik gyarapítására saját erejük­ből járulhassanak. Mindezen viszonyokon segíteni társadal­mi úton lehetne megkísérleni, volt is szó itt a fővárosban magánkörökben egy úgy­nevezett „csángó társulat“ alakítása, mely feladatául tűzte volna ki magának önkén­tes adakozások gyűjtését, és ennek czél­­szerű után felhasználása által a csángóma­gyarok nemzeties oktatására segédkezet nyújtani. Ámde az ily társadalmi utá­­ni segélyezés napjainkban, midőn any­­agi kü­lönböző társadalmi czélra em­beriségi szempontból vagyunk utalva, na­gyon nehéz, és ezzel biztos eredmény alig vagy későn lenne elérhető. A másik mód, a­melyivel érdemlegesen intézkedni lehetne érdekükben, az úgyneve­zett nemzetközi tárgyalás volna, melyet ré­szint a román kormány, részint a római cu­­riával lehetne megkezdeni, hogy a csángó magyarok nemzeti oktatása figyelembe vé­tessék, a­mi bizonyosan idővel czélra is ve­zet ; de ezen nemzetközi tárgyalások is oly hirtelen bizonyos siker és biztos jövővel nem kecsegtetnek, hogy arra most, habár a kül-­ügyek vezetése más kezekben van, hirtelen valami nagy súlyt fektethetnénk és így meg kell elégedni a harmadik úttal, mely a tör­vényhozásnak emberiség és nemzeti okta­tás érdekében való segélyezésével kényte­len eleget tenni. És épen ez országos segé­lyezés és így bizonyos ösztöndíjak rendsze­resítése tűnik fel azon útnak, mely ál­tal azon fajrokonainkon segíthetünk. Szóló ezután az indítványa ellen felhoz­ható ellenvetéseknek veszi élét már előre s következő írásbeli indítványt nyújt be: „Tekintve, hogy a szomszéd Romániában és Bukovinában közel egy százezer eredeti magyar faj, az úgynevezett csángók létez­nek, kik azon területen is nemzeti jellegüket, nyelvüket, vallásukat és szokásukat híven megőrizve, azokhoz minden idegen befolyá­suk daczára rendületlenül ragaszkodnak, tekintve, hogy a csángó magyaroknak nem­zeti és vallásos oktatása nemcsak silány állapotban van, sőt az olasz papi missió őket ősi jellegükből lassan kint kivetkeztetni törekszik, hacsak mielőbb nemzetibb szel­lemű lelkészek és néptanítók sorsukat fel nem karolják, tekintve végre, hogy ezen ferde viszonyok rendezése rögtönözve sem nemzetközi tárgyalások, sem pedig társa­dalmi segélyezés útján nem eszközölhető,— ezen rokonszenvüket biró fajrokonainknak nemzeti oktatása iránt azonban lehetőleg mielőbb gondoskodni emberi és hazafi kö­telesség, mely a magyar országgyűlést is közelebbről érdekli; ugyanazért ez ügy föl­karolása érdekében indítványozom, mondja ki a képviselőház: 1) hogy a csángó-magyar tanulók szá­mára az erdélyi tanodákban összesen 25 állami ösztöndíj egyenként 200 írtjával rend­­szeresíttetik, mely kiadás az ösztöndíjak stb 13 ik rovatában lesz beigtatandó, és 2)­utasítsa a közoktatásügyér urat, hogy ezen ösztöndíjakat az erdélyi közelebb eső középtanodákban, jelesen a székely­udvar­helyi és dévai reáltanodákban, valamint a székely­keresztúri állami tanítóképezdében, a szükséghez képest kellő számmal beosz­tani, és mielőbb hazaszállítani igyekezzék.“ (Helyeslés.) —­ A ház a pénzügyi bizottsághoz uta­sítja. P. Szathmáry Károly a nemzeti mú­zeumnál tapasztalható hiányokat és rendet­lenségeket sorolja fel. Első­sorban a leltá­rak hiányát hozza fel, melyek már sokszor hangoztatva voltak, de az igazgató bár ez­iránt fölkéretett , mindekkoráig nem se­gített. Másik a rendezetlenség, az általános terv nélküliség. Nemzeti múzeumunk általában úgy látszik, nem követ bizonyos organikus és körülírt tervszerű előirányzatot. Ha pl. mostani helyzetét vesszük, látjuk ott az ál­lattani osztály közepébe beékelve a külön­ben igen becses etnographiai gyűjteményt, látunk, legalább az én nézetem szerint, nem a múzeumba tartozó gyász­öntvényeket, me­lyek némelyike nem is nagyon aesthetikai­­lag van felállítva. Egyáltalában azon terv­­szerűség, melynek ily nagy gyűjtemények­nél uralkodni kell, s még sokkal kevésbé mutatkozik, mint azon régi felfogásnál, mely a múzeumokra nézve uralkodott, s melynél­­fogva azok nem tartottak egyébnek mint ritkasági kabineteknek. Harmadszor a legfontosabb tévedés, vagyis a helyes útról való eltérés az országos szempont szem elől tévesztése, szerinte ugyanis elsősorban az ország szem­pontjait érdekeit és termékeit kellene a mú­zeum igazgatóságának figyelembe venni és ezek után de nem mellőzve a tudományos ér­deket. Szóló ezután részletesen fejtegeti a múzeum célját s a módot melyen e fontos intézet rendezendő volna. E szervtelenség­­nek és némileg hiányos kezelésnek, úgy­mond, okát én a következőkben keresem és találom. (Halljuk !) Első oka az általam in­dítványozott enquête commissio hiánya, vagy hiánya annak, hogy az igazgató úr még eddig nem tartotta fáradságra méltó­nak oly szerves nagyobbszerű tervet és irányt adni gyűjteményünknek, mint a­mi­lyen azt megilleti. A második ok u­tán javítmány lenne az, hogy a most felelőség­­séggel nem bíró osztályfőnökök bizonyos jogkörrel, de bizonyos felelősséggel lenné­nek felruházandók, mert azt, és kivált ak­kor midőn a leltárak nem voltak elkészít­het­ők — az egyes osztályok főnökének felelőssége nagyon is kívánatos. A harma­dik ok pedig nézetem szerint az, hogy he­lyiség nincsen és ezt bizonyosan az igazgató úr is be fogja vallani. Különösen sajnos az állattani gyűjteménynél azon sajátságos eset fordul elő, hogy a külföldi gyűjtemé­nyek mind ki vannak állítva, a belföldiek pedig fiókokba zárva, pedig kétségtelen, hogy a hazafinak első érdeke tudományos szempontból hazája termékeit ismerni, a külföldi még azért jön hozzánk, hogy a mi termékünket lássa, mert japáni és chinai gyűjteményeket sokkal szebbeket lát a kül­földön, míg Magyarország gyűjteményét csak itt fogja találni. Azonban ha jól kö­rültekintünk mégis lehet ott helyet talál­ni, sokat ki lehet onnan tenni. A gyps gyűjteményt pl. ki lehet tenni a folyosóra a képtár classicus műveit az eszterházi kép­tárral lehet egyesíteni, vagy elhelyezni a festészeti és szobrászati helyiségeibe , a többi tárgyak közül egy technikai gyűjte­ményt, iparmúzeumot lehetne létesíteni.Van ott még egy régészettárgy, melynek áthe­lyezése által szintén sok tért lehetne nyer­ni, egy igazán a régészet körébe tartozó gyűjtemény máshova helyezése által, ez a főrendiház. (Derültség.) Elismerem hogy a régészeti osztályba tartozik de már csak azért sem ajánlhatom megtartását mert so­hasem complet. (Derültség.) A szervtelen­­ség­e­­k oka nézetem szerint a tisztviselők­nek bokros elfogh­ltatása, többen igen sok hivatalt viselnek. Ezek között első sorban van az igazgató, kit a tudományos téren tisztelek, de én most félek attól, hogy ne­hezen érhet reá országgyűlési képviselő is lenni, a legfontosabb bizottságokban nagy ügyszeretettel részt venni, azon­kívül a megyében igen fontos szerepet ját­szani, több pénzügyi társulatok részint el­nöke, részint igazgató tagja lenni, nem nu­­mismatikai társulatokat értek,­­ (nagy derültség) hanem pénztársulatokat, továbbá mint tudományos férfiú részt venni az aka­démiai üléseken. Nekem mindez ellen ész­revételem nincs, ez csak az igazgató urnak sokoldalúságát és fényes képességeit mu­tatja , de mégis azt hiiszen,hogy ha a magyar nemzeti múzeum ezen sok fényes képességet egyedül bírná és nem kellene annyi intézet­tel megosztania, bizonynyal nem fordulná­nak elő némely sajnos események és hama­rább elérnék azon intézetnek felvirágzását, melyet mindnyájan óhajtunk. (Helyeslés balfelöl.) Fulszky Ferencz előtte szólónak kívánt felelni s eleinte csakugyan múzeumi igaz­gatói működéséről kezdett beszélni, de e téma csakhamar öntetszelgő pöffeszkedé­­sét tükrözte vissza s hosszú beszéde nem volt egyéb mint az ellenzék és a különvéle­mény­ beadójának kicsinyes s a gályarab humorával előadott sértegetése. Szontágh Pál (csanádi) röviden vissza­utasítja Pulszky támadásait, már csak azért is, mert a különvélemény nem szól a mú­zeum előirányzatáról. Az más dolog, úgy­mond, hogy a múzeum igazgatója különben sem olyan férfiú, kinek — bármily oldalról jöjjön is, — még sokkal nagyobb tekinté­lyek különvéleménye sem imponál, nemhogy a pénzügyi bizottság kissebbségi vélemé­nye imponálna. Azt hiszem, hogy alakom (Pulszky erre ezélzást tett) előtte mégis ki­magasodni látszott az öntudat súlyánál fogva és a képviselő úr azt önkénytelenül mondta, arra reflectálva, a­mit Szatmáry kép­viselő­társam nem a museumról, hanem a pénzügyi vállalatok körüli functióról mon­dott. E tekintetben öntudatosan elismer­hette, hogy a lakom mig vele itt szemben ülök neki imponálni fog. A többi önmagá­nak mondott bók. (Helyeslés balfelöl. Zaj, Pulszky személyes kérdésben akar szólani s kijelenti hogy ő a czélzást nem érti. Fel­kiáltások: Holnap.) Elnök az idő előr­ehaladottság­a miatt az ülést feloszlatja. Legközelebbi ülés hétfőn d. e. 10 órakor. Holnap 10-kor osztályülés. Törvényjavaslat a dohánylövet­ék tárgyában. (Vége.) VII. Fejezet. A dohány egyedáruságra vonat­kozó jelen törvény áthágásaié azokra szabott büntetésekről. Külföldi csempészet. 119. §. Ha a dohány a külföldről, vagy valamely vámkürzetből a vámterületbe a törvényes feltételek megtartása nélkül ho­­zatik be, legyen az ezen területben elhasz­nálásra, eladásra, forgalombavételre, elté­­telre, átvételre szánva, csempészet követte­­tik el. A csempészet büntetése: 120. §. Külföldről való dohány csempé­szet az az által megrövidített, vagy károso­dásnak kitett vám és fogyasztási illetéknek ötszörössétől annak tízszereséig terjedő mennyiségével büntettetik. Ha azonban oly enyhítő körülmények lé­teznek, melyeket más terhelő körülmények ki nem egyenlítnek, ez esetben a bünte­tés az említett illetékek kétszeres mennyi­ségéig enyhittethetik. Az itt megszabott büntetésnek akkor is van helye, ha a csempészet véghez nem vi­tetett ugyan, de megkisértetett. Tilos dohány termelés. 121. Tilos dohány termelésnek tekintetik: A) Ha valaki az illetékes hatóság enge­­delme nélkül dohányt ültet, vagy azon termelt dohányt művel. B) Ha az, kinek az illetékes hatóság ré­széről a dohánytermelés megengedtetett, erre 1. az engedményben kimért földtérnél na­gyobbat, 2. az engedményben kijelölt földektől kü­lönböző területeket használ. Előbbi esetben a dohánytermelés csak azon téren tekintetik tilosnak, mely az en­gedélyezetten felül ültettetett be. Büntetés, ha valaki engedély nélkül dohányt termel. 122. §. Ha valaki engedély nélkül do­hányt ültet (121. §. A) pont), minden jogta­lanul beültetett f ölnyi földtér után 30 krajczár, s ha a növények elzárva ültettet­­tettek, minden növény után 10 krajczárnyi bírság szabatik , a legkisebb büntetés azon­ban 5 forintnál kevesebbet nem tehet. Ha azonban a tilalomellenes dohányter­melés kertekben, vagy bekerített területeken űzetett, akkor a büntetés minden négyszög­öltől egy forinttal szabatik meg. Azonkívül minden egyes esetben a tila­lomellenesen ültetett, s még a mezőn, ille­tőleg kertekben létező dohány megsemmi­­síttetik. Büntetés a túlültetés esetében. 123. §. A 121. §. B)­­ pontjában érintett esetben. a) ha az engedély a kincstár számára vagy kivitelre való termelésre szól, minden n öl után, mely jogtalanul beültetteknek tekintendő, 10 krnyi birság szabatik, ez esetben azonban a dohány megsemmisíté­sének nincsen helye. b) ha az engedély saját használatra való dohánytermelésre adatott, minden­­ öl után egy forinttal, az azon levő dohánynö­­vények megsemmisítése mellett szabatik meg. Kivételek: 124. §. Ha a kincstár számára vagy ki­vitelre való dohánytermelés az engedélyben megnevezett téren történt, az engedélyezett téren túli l­eültetések következő mérvben büntetlenül maradnak: a) két telekzeti holdat meg nem haladó engedélyeknél az engedélyezett tér húsz­­ százalékával; b) két telekzeti holdat túlhaladó enge­délyeknél két hold után húsz százalékkal, a további nyolc­ holdtól hat százalékkal,az azontúl engedélyezett tér után pedig négy százalékkal. Ha pedig a túlültetés nagyobb mérvben fordulna elő, az esetben csak az engedé­lyezett, és a büntetlennek kijelentett téren felül mutatkozó többlet után szabandó ki a bírság. Büntetés, ha a kijelölt földektől különbözők használtatnak. 125. §. Ha a dohánytermelésre az enge­délyben kijelölt földektől különbözők (121. §. B. 2. pontja) használtatnak, az illető a beültetett földterületre eső felügyeleti ille­ték (16. §.) kétszeresével büntettetik. A dohánynak élvezetre való ti­los készítése. 126. §. A dohánynak élvezetre való elké­szítése, a­mennyiben jelen törvény kivételt nem enged, kizárólag az állam gyárainak van fentartva. Tilos tehát: A) oly dohányt, mely nem a kincstár rak­táraiban vétetett, vágni. Ezen tilalom azokra ki nem terjed, ki az illetékes hatóság engedelmével: a) dohányt saját használatukra ültetnek (89. §.) 1. b) dohányt jelen törvény alapján (92. §.) saját használatukra vissza kapnak. b) dohányt külföldről törvényszerű­leg sa­ját használatukra behozatnak. Mind a három esetben azonban csak azon dohányokra nézve, melyek törvényszerüleg saját használatukra általuk termeltettek, illetőleg nekik kiszolgáltattak, vagy álta­luk külföldről behozattak. B) nyers dohány leveleket vagy vágó pipadohányt, akár a kincstár raktáraiba­ vétettek, akár nem, őrleni vagy barnóttá vagy szivarokká átalakítani. Tilalomellenes forgalom, 127. §. Tilalomellenes forgalomnak te­kintetik, ha valaki: A) a kincstár számára való beszállításra vagy kivitelre, illetőleg az ezen czélra engedélyezett kereskedők raktáraiba be­szállításra termelt dohányt, a törvény­szerű beszállítás vagy beraktározás alól elvonja, bár fogyasztotta el azt maga, vagy másoknak adta, akár pedig azon időn túl visszatartotta, a­mikor a kincstárhoz való beszállításnak meg kellett volna tör­ténni, a­nélkül, hogy ezen beszállításban el nem hárítható ok által lett volna akadá­lyozva. B­ dohányt a kincstári vagyonnak bizo­mányosai raktáraiból jogtalanul elvisz. C) saját használatra termelt, vagy a tör­vény határozatai szerint saját használatra termelt, vagy külföldről engedélylyel beho­zott dohányt vagy dohánygyártmányokat oly egyéneknek enged át, kik az engedély­ben megnevezve nincsenek; D) ha azok, kik kivitelkép a dohányt a kincstári raktárból vagy dohánytőzsértől kedvezményi áron kapnak, azt másoknak engedik át, kiknek ily kedvezményre igé­nyük nincsen; E) ha valaki dohányt árul, ki erre az il­letékes hatóságoktól világos felhatalmazást nem nyert; F) ha valaki oly egyénektől vesz dohányt kik az eladásra, és pedig azon helyiségre nézve, hol az eladás történt, az illetékes hatóságtól engedelemmel ellátva nincsenek; G) ha valaki oly dohánynemet, mely az ország bizonyos részében a kincstári áru­­dákban, a közönséges árnál olcsóbban ada­tik el, más országrészbe, hol ezen dohány­­nemnek magasabb ára van, átvisz vagy el­szállít . H) ha valaki oly dohánynemeket,melyek csak az ország bizonyos részeiben árulha­tók, más országrészekbe viszik át, hol azok­nak árulása megengedve nincsen. B U n tje t­é­s. 128. §. Az élvezetekre való tilalomelle­nes dohánykészítés és dohányforgalom bün­­tettetik. a) a fogyasztási illetéknek felével annak kétszereséig, ha a dohány, mely az áthágás tárgyát képezi, a kincstár raktáraiból szár­mazik , vagy törvényszerűen a törvényes illetékek lefizetése mellett külföldről beszál­­littatott, b) a fogyasztási illeték kétszeresével an­nak négyszereséig minden más esetben. Dohánynyal való házalás, vagy dohány­nak nyilvános helyeken tilos árulása a fen­tebbi bírságokon felül még egy havi fogság­gal is büntettetik. Tilalom elleni birtoklás. 129. §. Tilalom elleni birtoklásnak te­kintetik : 1) ha valakinél oly dohánygyártmányok találtatnak, melyek kincstári raktárakból nem származnak, s a birtoklás sem a tör­vényszerű megszerzés kimutatása, sem az illetékes hatóság engedélye által a nála ta­lált egész mennyiségre nem igazoltatik. 2) ha olyanoknál, kik dohánytermelésre engedélylyel nem bírnak,dohánylevelek áta­­lában, vagy 3) ha olyanoknál, kik saját használatra dohánytermelési engedélylyel bírnak, vagy azt a kincstár részéről saját használatra ki­kapják termelésükből, dohánylevele, a le­hető termést, vagy a kikapott járandóságot túlhaladó mennyiségben, hivatalos ellenzár vagy felügyelet nélkül találtatnak, a nélkül hogy a tulajdonos képes volna magát birtok­lási engedélylyel igazolni. Büntetés, 130. §. A tilalomellenes birtoklás a fo­gyasztási illetéknek kétszeresével annak négyszereséig bü­ntetettetik. A hivatalos eljárás megtaga­­d­á­s­a. 131. §. Ha valaki törvényes ok nélkül vonakodik a pénzügyi közegnek: a) megengedni a kutatást, melynek fo­ganatosítása, a­mennyiben háznál történik, hatósági tisztviselő, vagy községi elöljáró, vagy pedig két érdekletlen tanú jelenlété­ben eszközlendő. b) azon tartályokat és helyiségeket, me­lyek kinyitása követeltetik, kinyitni; c) az iparkönyveket, a tárczákat vagy más okiratokat, melyek a dohánykészlet származását és megadóztatását igazolják, előmutatni, 10 főtól 100 írtig terjedő rend­­szegési bírságban marasztalandó el, a­meny­nyiben az eset minőségéhez képest, a bünető törvény szerinti eljárásnak helye nincs. A hivatalos zár megsértésének büntetése. 132. §. Ki a hivatalos felügyelet alatt ál­ló raktárra, vagy bármi­nemű tartályra, melyben dohány létezik, alkalmazott hiva­talos zárt megsért, a­mennyiben a rendes büntető törvény szerinti büntetésnek nincs helye, öt forinttól kétszáz forintig terjedő büntetésben marasztaltatik el. A kihágás ismétlésének bün­tetése.­­ 133. §. A csempészet ismétlése esetében és olyannál, a­ki e miatt már büntetve volt, ellene a büntetés, a megrövidített, avagy rövidítésnek kitett illeték tizenötszörös ér­tékéig, oly kihágások ismétlése esetében pedig, melyek a fogyasztási illeték kétsze­resétől négyszereséig bűntetteinek, ugyan az említett illeték nyolc­szorosáig emel­hető fel. Az engedély elvesztése. 34. §. Engedély melletti dohánytermelők, kereskedők és kincstári dohányárusok, ha a jelen törvényben megjelölt kihágások kö­zül egyiket vagy másikat elkövetik, a törvényes büntetésen felül engedélyüket el­vesztik. A büntet­ések elévülése. 135. §. Jelen törvény áthágásai miatt a vádlott ellen semmi vizsgálatnak sem bün­tetésnek helye nem lehet, ha azok elköve­tése óta három év telt el a nélkül, hogy a jövedéki bűnvádi eljárás megkezdetett vol­na, s ha a tettes ezen időközben jövedéki kihágást nem követett el. Ha pedig ezen idő alatt újabb jövedéki kihágást követett volna el, a korábbi kihá- MAGYAR UJSÁG 1872. JANUÁR 14.

Next