Magyar Ujság, 1872. február (6. évfolyam, 25-48. szám)
1872-02-21 / 41. szám
megy a Z onet sir emereibe, lefy egy önálló tank megállapitására mulhatlanul szükséges, hogy előbb a valuta állitassék helyre , megragadta nagy mohón az alkalmat és legott ki lett adva a jelszó : nem lehet gondolni egy önálló magyar bankra, mielőtt a valuta helyreállítva nincs. Ebbe fájdalom belementek, s most azt mondja a pénzügyminiszter úr: mi igenis akarunk magyar önálló bankot, de miután el van ismerve, hogy annak előfeltétele, a valuta helyreállítása, tehát beszéljünk egyeőre csak erről. De hát kérdem, ha komoyan akarja az önálló magyar bankot, mert kerüli oly gondosan a határozati javaslat ennek meg nevét is; mikép lehet azt megmagyarázni, hogy az eszköz miatt kihagyatik a czél ? Azt mondjuk mért igtassunk törvénybe olyasmit, minek ma úgy sem bírunk testet adni ! Idézni fogok egy példát az újabbkori történelemből, mely lehetetlen, hogy ez érvet tökéletesen meg ne cáfolja. 1861-ben mártius 27-én, midőn Rómában még a franczia hadsereg volt, az a franczia hadsereg, mely Olaszországot létrehozta,Cavoni,ki azt hiszem, legalább is annyira értette az opportunitás kérdését mint a mi kormányférfiaink, maga indítványozta a palamentben, hogy a törvényhozás mondja ki, hogy: „Roma capitale d’Italia“-Róma Olaszország fővárosa. Vájjon lehetett-e akkor testet adni ez eszmének? lehetett e erőszakkal kikergetni azon barátot, ki neki életet adott? Nem, de azért ő mégis szükségesnek látta, hogy a nemzeti akarat törvényesítve legyen , mert a nemzet érezte, hogy ez lételének egyik fő feltétele, tudta, hogy Róma nélkül az egység nem nyugszik szilárd alapon, és azért szükségesnek látta, a terv kivitelének módjától eltekintve, törvénybe igtatni, hogy Róma Olaszország fővárosa. Ebben uraim igen fontos alkotmányos elv van megtestesítve. Nemrégiben olvastam egy angol auctorban, egy igen helyes definitiót az alkotmányos államról, azt mondja ugyanis igen egyszerű világos előadással, mnt rendesen szoktak írni az angolok, az alkotmányos államnak megvan a maga morális organismusa ép úgy mint az embernek; áll két főelemből: az akarat és tettből; az akarat az alkotmány, a tett a végrehajtás; más szavakkal: egyik oldalon van a nép, a nemzet, amely nyilvánítja akaratát. — a másik oldalon a tett , a végrehajtás, azaz a kormány, tehát valamint az emberben az akarat megelőzi a tettet, szükséges, hogy a nemzet nyilvánítsa előbb óhaját, hogy azután a kormány e nyomon járjon. Legyen tehát, törvénykönyvünkbe iktatva az, hogy a magyar nemzet akar önálló nemzeti bankot. De miután önök ezt semmiképen nem akarják beletenni a határozati javaslatba, jele hogy azt végrehajtani nincs is szándékukban, jele, hogy az önálló magyar bankot elejteni óhajtja kormány. Hogy miért óhajtja ezt elejteni? erre megvallom nem szívesen felelek , de itt nincs titkolódzásnak helye; nekünk kötelességünk, hogy nyíltak legyünk egymás iránt, és tudjuk, hogy miben áll a dolog. Van ugyan annak természetes oka, mely köze múltunkban fekszik. Azon férfiak, kik a 67-es egyezményt aláírták, célszerűnek tartják, hogy Magyarország sorsa miné több és több kötelékkel főzessék öszsze Austriával. Ez természetes consequentiája az első lépésnek. De tartok tőle, hogy van még egy másik ok is, és itt kérni fogom st. miniszterelnök urat, legyen szíves szavaimnak némi figyelmet adni. Én nem vagyok hajlandó hinni azon híreket, melyek határozottan állítják, hogy ámbár nincs törvénybe igtatva semmi kötelezettsség részünkről az osztrák nemzeti bank irányában, léteznek mégis más természetű kötelezettségek. Nem én mondom, hanem mondotta az enquéte bizottságban egy oly egyén, kinek szavait lehetlen figyelembe nem venni, mondotta az osztrák nemzeti bank vezértitkára. És midőnezen szavakat kimondotta, nem egészen világosan ugyan, de mégis megértetvén hogy valami kötelezettség-féle létezik, a bizottsági tagok, úgy tudom Trefort képv,nr is jelen volt, némi felvilágosítást kértek. Erre Lucamur hivatkozott az osztrák pénziloyi miniszter egy levelére, mely levél később hozzá is csatoltatott ez enquête okmányaihoz. Miután úgy hiszem ezen levél nem igen ismeretes a magyar közönség előtt engedje meg a t. ház, hogy azt felolvassam : ,,Abschrift einer Note Sr. Excellenz des k. k. Finanzministers Brestei an Seine Exzellenz den Herrn Bank-Gouverneur anno 7. März 1870. Zt. 406. F. M. Mit der geschätzten Note vom 29. Jänner l. J. Zt. 608. haben Eure Excelenz den Wunsch ausgesprochen, es möge der Nationalbank mitgetheilt werden, ob zwischen Oesterreich und Ungarn Vereinbarungen getroffen werden sind, die auf die pricilegirte Oesterreichische Nationalbank Bezugnehmen, und berahenden Falles möge derselben der Wohlaut dieser Vereinbarungen bekannt gegeben werden. Ich beehre mich Eurer Excelenz hierüber Folgendes mitzutheilen. Eine, die prichlegirte Oesterreichische Nationalbank betreffende förmliche Vereinbarung ist in den „Stipulationen“ enthalten die zwischen dem k. k. Finanzminiszterium und dem königlich ungarischen Finanzministerium Über die prowisorische Verseilung des Finanzdienstes unterm 8. März 1867. abgeschlossen wurde. In diesen Stipulationen (Punkt 18.) verpflichtete sich der königlich ungarische Finanzminister: „Die (damals) bestehenden Rechtsverhältnisse der Nationalbank, bis die im Sinne des landtaglichen Commissions-Operates diesfalls vertragsmässig festzustellenden Bestimmungen geregelt sein werden, weder auf administrativen noch auf legislativem Wege zu behren.“ Im September 1867. wurden über die Behandlung der im Sinne des XII. Gesetzartikels vom J. 1867. dem gemeinschaftliesen Einvernehmen vorbehaltenen Gegenstände, zwischen den beiderseitigen Ministerien wiederhalte Berathungen gepflegen. Uber deren Ergebniss protokollarische Aufzeichnungen vorliegen. Aus der Einsicht der Letzteren ist mir bekannt, dass das königlich ungarische Ministerium sich verbindlich machte insolange nicht im gemeinschaftlichen Einverständnisse neue gesetzliche Bestimmungen Uber das Bank- und Zettelwesen getroffen sein würden, die Privilegialrechte der oesterreichischen Nationalbank in Ungarn unter der Bedingung zu wahren, dass die Nationalbank die dortlands für nöthig erachteten Filialen errichte, dieselben entsprechend dotre, und Vorschüsse auf Effekten bei der Reichshäfften leiste. Eine dem Sinne nach hiermit vollkommen übereinstimmende Erklärung des Herrn königlich ungarischen Finanzministers ist in unterm 8. April 1868. an mich gerichteten Note erhalten.“ Ez nagyon szomorúan, nagyon világosan szól. Itt tehát már nem gyanúról van szó, hanem tényről.A magyar kormány, illetőleg a magyar pénzügyminiszter a magyar törvényhozásnak megkérdezése nélkül kötelezte magát megakadályozni azt, hogy administrative, de sőt legislativ után is változás történjék. Más szóval, a pénzügyminiszter akkor amúgy négyszemközt egy kis „coup d‘état“-t vitt végbe, amennyiben megsemmisítettnek nyilvánította a törvényhozás jogát és később azt ismételve megerősítette. Nagyon örvendek, hogy a t. pénzügyminiszter úr erre mosolyog, mert ez azon reményre jogosít fel engem, hogy válaszában e documentumot meg fogja cáfolni. Ha azonban ezt tenni nem lesz képes, akkor ezen mosoly nagyon szomorú. (Helyeslés balfelől.) Te hát! Ámbár a tárgy nagyon komoly, vagy tán épen azért mert nagyon komoly, nem fog ártani ezen komolyságot egy perezre félbeszakítani és egy ámbár talán kissé triviális hasonlattal illustrálni azon állapotot, melyet a kormány nekünk teremt. Képzeljünk egy embert, ki éveken át egy idegen családhoz megy kosztra. A koszt nagyon rosz, rendetlen, épen akkor kap legkevesebbet mikor legéhesebb, azon felül az árt is kénye kedve szerint szabja meg a család. A betegség tovább halad, az egyén kezd tanácskozni egygyel mással. Végse gyomor bajba esik, mely napról napra súlyosabbá válik. Tanácskozik orvosokkal. Ezek azt mondják neki: első dolog váljék meg a koszttól, mert máskép elpusztul. Ekkor fogad magának egy szakácsot és megbízza, hogy tegyen előintézkedéseket arra, hogy állítson föl kandallót saját házában, hogy önálló konyhával bírjon, hogy ételét a maga gyomrához képest készíttesse. Várja a szakács műveletét. Egy két hónap elmúlik, a gyomorbaj halad, és a szakács nem mutatkozik. Végre eljön a nagy nap, akkor előáll a szakács s azt mondja : Uram sok nehézséggel jár az önálló konyha. Ha igazán jó konyhát akar, kell angol sparhert, masinás nyárs s mit én tudom mit ad még elé, roppant nehézségeket hozván fel a külön konyha fölállítására nézve — sok idő kell ahhoz. Az ember felkiált: „de ez alatt én elpusztulok.“ „Nem uram," — feleli a szakács — „találtam egy jó módot rá, hogy se önálló konyha ne kelljen, se önnek ne kelljen oda mennie a családhoz. Én úgy intézkedtem, hogy az ebédet ide fogják hozni.“ (Derültség a szélsőbaloldalon.) Mi a teendője az ilyen embernek ? nem marad más, mint felmondani a kosztot minden áron, és elcsapni a szakácsot. (Tetszés a szélső baloldalon.) Áttérek arra, miből önök fő kérdést akarnak csinálni, t. i. a valuta kérdésére, s egyszersmind meg lesz magyarázva, miért nem fogadhatom el Ghyczy képviselőtársam határozati javaslatát. Én tehát anélkül, hogy itten elméletekbe bocsátkoznám, azt mondom, hogy az kétségbe vonhatlan, hogy jó solid bank alapítására kívánatos nagyon, hogy először a valuta rendezve legyen. Ehhez nem kell nagy államtudomány, ez világos, mert utóvégre a valuta helyreállítása annyit tesz, mint az adósságok kifizetése. Hanem valamint elismerem, hogy a pénzérték helyreállítása igen nagy szükség, semmikép nem fogadhatom el conditio sine qua non kép,és ebben, elég hivatkoznom arra, mit mondottak a szakértők egyenként, amit bevall maga a többség is, bevall maga a bizottság jelentése, midőn azt mondja: „ha azonban ily egyesség t. i. a bécsi kormánynyal nem jöhetne létre, vagy súlyos feltételek és a jog és méltányosság szempontjából nem igazolható áldozatok követéseinek , a törvényhozásnak kötelessége, nem várva be a valuta kérdésének rendezését, fejleszteni a hazai kereskedelmet és ipart, és kielégíteni annak igényeit“; hozzáteszi: „hogy a jegybank létesíthető, az iránt egyértelemben voltak szakértőink és kereskedelmi és iparkamaráink.“ Hozzáteszi nagy bölcsen : „Igazolja ezt az osztrák nemzeti bank fennállása“. Tehát felesleges, hogy én bizonyítsam be, mikor maga a többségi vélemény világosan kimondja hogy az nem sine qua non-ja,ami oly természetes is, hogy azt senki sem fogja kétségbe vonni. Igen helyesen mondta Faik képv,társunk, hogy a valuta helyreállítását decretálni nem lehet, mert ha ma a perez nagyon alkalmasnak látszik is, holnap a legkisebb esemény miatt már lehet, hogy nem az. És azután tehát ne ámítsuk magunkat legalább pénzügyekben, mint ahol a számok szólnak. Megvallom, daczára azon szép pénzügyi tervnek, melyet Horn J. barátom tegnap benyújtott, én a valuta helyreállítását nem látom könnyű dolognak. Megvallom, nem hiszem hogy rövid idő alatt is, kedvezvén a körülmények, keresztül lehetne vinni. Hogy a lehetetlenség meglegyen, azt nem állítom,hanem nagyon nehéz dolog a valuta helyreállítása. Csak vegyük a dolog practicumát. A magánember kezdi észlelni,hogy az általa kibocsájtott papírokért, váltókért oly nagy escompte-ot kell fizetni; azon kezd gondolkozni, mikép állítsa helyre hitelét, és a felett, hogy váltóiért minél kevesebb, a lehető legcsekélyebb részt legyen kénytelen fizetni. Természetesen azt fogja mondani, első dolog, miért fizetek oly nagy escompte-ot? mert miután váltóimhoz, pénzügyi állásomhoz csekély a bizalom akkor, ha kifizetném adósságaimat, természetesen hitelem helyreállana és akkor bizonyos, hogyha p. o. most fizetek 12%-ot, — fizetek majd 6-ot, menyiért minden jó kereskedő kap. Ámde miképen fizesse ki adósságát, ha pénze nincs? Iparkodnia kell jövedelmét szaporítania. — Ugyebár nem látunk mást ? ha csak nem akarja adósságát újabb adóssággal kifizetni, jövedelmét szaporítania kell. Mivel szaporítja az állam saját jövedelmét? Adókkal. Az adó minálunk mindenki belátja, oly fokon áll már hogy azt emelni nem lehet, tehát emelni kell az adó képességet. — De mivel emeljük ezt? emeljük az adóképességet az által, hogy fejlesztjük az ipart és kereskedelmet és a földmivelést. De mivel emeljük az ipart, kereskedelmet és földmivelést? Pénzzel. Erre megint tőke kell. De minekünk tőkénk nincs, úgyhogy tovább menvén ezen következtetésekben odajutunk, hogy arra, miszerint a valutahelyreállítassék, első feltétel, hogy állítsunk egy magyar jegybankot, azért hogy pénzünkről, pénzünk forgalmáról szabadon rendelkezhessünk. Ez az első dolog, a második pedig, hogy ne feledjük el azt, amit többen mondottak és a mi fájdalom a törvénybe van igtatva, hogy a mi valutánkat csakis a birodalmi tanácsban képviselt országok kormányával és törvényhozásával egyetértésben rendezhetjük, és itt megint egy megjegyzést kell tennem. Többen mondották, könnyű, hogy mi megosszuk az adósságot. Igaz, hogy a 67-es törvények olyan szépek, hogy azokból mindent ki lehet silabizálni, de ne feledjük, hogy a 15-ik törvénycikk szerint úgy áll a dolog, hogy az összes államadósság mindkét félt terheli mindkét jótállása alatt áll. Kettőn áll a vásár. Ne méltóztassanak tehát elhinni, hogy ha mi elosztjuk a függő államadósságot, s mi azt mondjuk, hogy kifizetjük a 100 milliót, a másik fél, a hitelező olyan könnyen reá áll, mert egészen más az, ha a 400 milió mind a két fél által biztosítva van, mintha az egyik fél elvállalja a kisebb részt és rajta marad a nagyobb a másikon, kiben nincsen talán annyi hitele épen azon osztrák nemzeti banknak, mint mi bennünk. És feltéve, hogy mindezen nehézségeket le lehetne küzdeni, feltéve hogy mindkét fele a monarchiának deficittel dolgozik, daczára a részakaratnak, amely a túlsó oldalon mindig lesz az ellen, hogy mi önálló bankkal rendelkezzünk, daczára annak, hogy nekünk együttesen kell működnünk, s hogy ez mind sikerül, tudjuk, hogy a valuta helyreállítása, vagyis az agronak megszüntetése, mégis csak bizalmi, mégis csak hitelkérdés, ezt pedig egy esemény két nap alatt feldúlhatja. Láttuk 1859-ben, hogy az osztrák valuta minden műtétei nélkül helyre állni kezdett, s nem volt nagyobb különbség mit l°/o- Néhány hónappal azonban ismét volt 40%- Ez megtörténhetik nálunk is. Ha mi tehát a főczélt melyet a nemzet elérni akar, feltételezzük oly más előfeltételtől, mely nem tőlünk függ, ez anynyit tesz, hogy mi lemondunk magáról a főczélról. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Öszefoglalom az eddig mondottakat. Határozottan nem fogadhatom el, sőt vissza kell utasítanom lelkem egész erejéből Trefort Ágoston képv. urnak határozati javaslatát, melyben épen az ellenkező van, mint amit a t. miniszter úr mondott, mert az a czél, a főczél, amelyet ő maga bevall, nagy gondosan kerülve van, amely ismét azt mutatja, hogy azok, akik azon határozati javaslatot elfogadják, meg akarják akadályozni azt, hogy törvényesítve legyen a magyar nemzetnek azon akarata. (Helyeslés a szélsőbaloldalon) hogy önálló magyar jegybank létesüljön. Ez a czélja, tehát azt elutasítom. De nem fogadhatom el Ghyczy Kálmánt. képviselőtársunknak határozati javaslatát sem (Halljuk) és pedig azért nem, mert feltételül, múlhatlan előfeltételül állítja oda a valuta helyreállítását ami által eszközt nyújt a kormánynak, magát a czélt a végtelenségig elodázni. Ez a fő, mint csakugyan látjuk is, hogy a t. miniszter úr kapott rajta és azt mondá: jól van tehát, előbb a valutát fogjuk helyreállítani, mert a nélkül jelenleg nem fogunk felállíthatni önálló magyar bankot. A különvélemény, mely igenis határozottan, helyesen kitűzi a czélt, azt mondja: „utasíttatik a kormány, hogy törvényjavaslatot egy önálló magyar bank felállításáról minél előbb terjesszen be. Ez tökéletesen megfelel azon czélnak, mely a törvényhozás szemei előtt lebegett akkor, midőn a bizottságot kiküldötte (helyeslés a szélső baloldalon) ez megfelel a magyar nemzet akaratának és azonkívül előnynyel is bír a kormányra nézve, hogy nem köti meg kezét, sokkal kevésbé mint a Trefort határozati javaslata, mert még azt sem írja elő, hogy előbb állítsa helyre a valutát. Indikálja neki a czélt épen úgy, mint a miniszter kívánja, a kormányra bízván annak megvalósítását, a mi nem is a mi dolgunk. Azért pártolom a különvéleményt. (Helyeslés a szélsőbal felől.) Engedje meg a t. ház, hogy befejezőleg egy rövid észrevételt tegyek Zsedényi J. képv.társunk beszédére. Nagy köszönettel vettem beszédének elejét, mennyiben az őszinteséget nagyra tudom becsülni. Ő szólott legőszintébben a túlsó oldalon. Kimondotta, hogy vannak bizonyos irányzatok a pénzügyi viszonyokra vonatkozó eszmék rendezésében, melyek mint axiómák felállítva, többek által minden vizsgálat nélkül elfogadtatnak és magukat annyira befészkelik az összes gondolkozásba, hogy az igazság kiderítése végtelenül akadályozva van. Olyan szerinte bolond axióma az, melyet Simonyi is felhoz, mondván, hogy pénz és hitelügyünk szilárd megalapítása és függetlenítése mindenekelőtt egy önálló magyar banktól függ. Tehát ő bevallja, hogy ez oly axióma, mely itt minden vizsgálat nélkül elfogadtatik t. i. az, hogy önálló bank szükséges, hanem azt mondja, hogy a valuta helyreállítása és azzal összefüggő magyar bank felállítása áldozatokba fog kerülni, bár senki sem kezeskedheti be, hogy siker koronázandja a törekvést és az áldozatok kárba nem vesznek. Tehát ő nagyon őszintén szól, midőn fölveszi ugyan ürügyül a valuta helyreállításának kérdését, de tulajdonkép azt mondja, hogy ezt sem fogjuk tenni, a fő czél pedig az, hogy elejtsük az önálló bank felállítását. (Igaz, igaz a szélsőbaloldalon). De valamint mindig becsülni tudom az őszinteséget, engedje meg a t. képviselő úr kimondanom, hogy ez szomorú jelensége a mi korunknak, és azon erkölcsi állapotnak, melyben vagyunk, midőn egy képviselő, egy törvényhozó mintegy kigúnyolja az önállóság utáni törekvést ; ez roppant visszaélésre mutat. (Helyeslés balfelől). Idézte Horn képviselő úr, hogy Európának legkisebb országai el vannak látva önálló bankokkal s fel is sorolta azokat tegnap számszerint. Engedje meg a t. ház, hogy az idézetteket egygyel pótoljam, melyre nagyon kérem a t. ház figyelmét (Halljuk !) mert oly országot fogok idézni, melynek történetében fájdalom roppant nagy és szomorú hasonlat van amiekkel. Egy ország, melyet Horn képv.ár nem említett meg, mely igen jól el van látva bankokkal, sőt a melyet a bankrendszer mintájául lehet felállítani: Scotia — Ismerjük mindnyájan Skotia történelmét, tudjuk hogy hatalmas önálló királyság vol, tudjuk hogy Skotia 3 ízben megmentette Angolországot. S mi történt aztán vele ? Létrejött egy közös ügy, melyet nagyon jól tanulmányozhattak azok akik mi nálunk hozták be a közös ügyet. Ott is volt, valamint nálunk 67-es bizottság , náluk 32-es bizottság. Itt 30%, ott 40 % volt a quota? Tehát tökéletes copiája, s mi történt Skotával, mi történt azzal a közös ügyes paktummal, hogy Skotia, az a szép önálló, nagy, régi királyság, mely 150 esztendővel létezett a magyar királyság előtt, úgy letűnt a politikai világról, beleolvadt az angol királyságba és azzal együtt képez egy nagy monarchiát, Nagy-Britaniát és úgy , mint mi képezünk egy nagy ausztriai birodalmat. Macaulay, aki igen élénk színekkel festi Skotia történetének utolsó szakát, azt mondja: majdnem megfoghatatlan, mily rövid idő alatt jöhetett létre ez a nagy esemény. Ha Skotia múltját tanulmányozzuk, aztán folytatja: két dolog az, ami megmagyarázza: az utolsó skót parlament rettenetes servilismussa és a nemesség corruptiója. (Úgy van! szélső balfelöl) s lefesti rettenetes színekkel, hogy tette lehetővé a parlament kislelkűsége, és a nemesség romlottsága, hogy Angolország pénzen vásárolhatta meg a skót nemzetet. Mi hála istennek még nem jutottunk el egész az utolsó lépcsőig. Ne menjünk előre oly rohamosan, mert ha így megyünk előre, minálunk nem egy századba, hanem csak egy évtizedbe fog kerülni, hogy elpusztuljunk, s hogy ez legyen az utolsó magyar parlament. Mert mi sokkal rohamosabban megyünk előre, mert az a Skotia, melynek servilismussát, corruptióját a történetíró oly fekete színekkel festi, annyira még sem sülyedt volt, hogy meghunyászkodjék az anyagi téren is és átengedje pénzügyét idegen államnak , a nem habozott pénzrendszerét önálló alapra fektetni. Bár miként mondják önök, hogy ez csak kísérlet, ha nem sikerül, más térre fogunk lépni. Bátor vagyok a próféta szerepét játszani, (Derültség jobbfelől) s kimondom előre, ha ezen tárgyalások be lesznek fejezve, nem fog beletelni néhány hét vagy legfölebb néhány hónap s azt fogjuk hallani, hogy az egyesség az osztrák nemzeti bankkal létrejött, azaz hogy létrejött a politikán kívül egy nemzetgazdászati közös ügy. Mindezeknél fogva felkérem a t. házat, hogy ne siessünk, ne tegyük meg elhamarkodva a borzasztó lépést, melynek ily nagy következményei lesznek, és megvallom, mintsem elfogadva lássam a Trefort képviselő úr által beadott határozatos javaslatot, daczára annak, hogy mindenki bevallja, hogy a jelen állapot tarthatlan, inkább szavaznék a mellett, hogy maradjunk meg ideiglenesen ezen állapotban, mert legalább nem lesz törvényesítve a közös ügyes pénzügy az osztrákokkal. Pártolom Simonyi Ernő különvéleményét. (Helyeslés a szélsőbalon) Elnök: Szólásra senki sem lévén fölírva a javaslattevők tartanak zárbeszédet. Simonyi Ernő: A házszabályok 123-ik §-a így szól: „Az első szó illeti a bizottsági előadót, vagy ennek nem létében az indítványozót; utána a kissebbségi előadó, vagy a különvélemény, illetőleg az ellenindítvány beadója szólhat.“ Én ezt azért említem fel tehát, hogy constatáljam azt, miszerint itt most más lényeges indítvány nincs, mint a különvélemény, mert a bizottságnak beadott véleménye nem létezik. E szerint tehát a vita befejeztetvén, meg fogja nekem engedni, hogy különvéleményemnek további támogatására és fentartására néhány szót mondjak , és néhány észrevételt tegyek azokra, melyek ennek ellenében fölhozattak a vita folyama alatt. (Halljuk!) Mindenekelőtt Zsedényi t. képv. úr előadására igen röviden egy pár észrevételt akarok tenni. Épen előttem szólott Helfy t. barátom felemlítette Zsedényi t. képviselő úrnak azon állítását, hogy vannak bizonyos eszmék, bizonyos irányzatok, melyek anynyira elfogják az eszméket, hogy az igazságot egészen elfedik, s hivatkozott arra, hogy Magyarországban ezen irányzatok egyike az, amelynek én adtam kifejezést különvéleményemben és beszédemben, és amely abból áll, hogy pénz és hitelügyünk megállapítása és függetlensége mindenekelőtt egy önálló magyar jegybankrendszer létesítését feltételezi. Horn azt mondja, hogy a bankjegy sem a hitelt nem alapítja, sem nem szilárdítja, hanem a már fennálló hitelnél fogva lehetővé teszi azt, hogy azon pénzkészlet, mely az országban forogna, nem szükségeltetik, hanem külkereskedésre használtathatik. Megvallom tehát, hogy a hitelnek és a bankjegy rendeltetésének ezen tulajdonsága igen antiquált fogalom. A mai világ egészen mást ért a bankjegy és mást hasonló forgalmi eszközök alatt, s most abban minden nemzetgazdász megegyez, hogy bankjegyet csinálni annyit tesz, mint a hitelt sokszorozni. A bankjegy a hitelnek legelső és legfőbb eszköze. Ezen hitel nem az, amelyet úgy látszik Zsedényi képv. ur ért a hitel alatt, mert az, hogy t. i. egyes embernek van-e hitele vagy nincs, egészen más. Azon hitel, amelyet a bankjegy kibocsájtása van hivatva szaporítni, ez azon hitel, mely többet tett a nemzetek vagyonának és jólétének sokszorozására, mint a világ valamennyi bányatermelése összesen ; e hitel ép oly viszonyban áll a pénzhez, mint a minőben állanak a gőz- és vasutak a régi szekerezés és a régi lóháton járáshoz. Az tehát, hogy a bank nem teremti meg a hitelt, egyáltalában nem áll. Igenis megteremti, de megengedem azt, hogy túlságos bankjegyeknek kibocsájtása oly visszaélés,mely ismét calamitásokat idézhet elő. De ép ezért, mert ez így van, azért szükséges, hogy a bankrendszer szabályoztassék, bizonyos törvényeknek, bizonyos szabályoknak legyen alávetve, szükséges, hogy az olyan legyen, melybe az illető ország törvényhozásának, az illető ország kormányának legyen befolyása. Ezért kívánjuk mi azt, hogy Magyarország szabadíttassék fel egy oly bank működésétől és befolyásától, amelyre törvényhozásunknak semmi befolyása, semmi joga sincs, amelyre kormányunknak semmi hatósága ki nem terjed. Zsedényi képvo úr azután még azt mondotta beszédében, hogy az osztrák nemzeti bank már rég Maria Therezia alatt kezdődött, midőn 12 millió forintot kiadott. Megvallom azt, hogy ezen históriai taglalgatást, hogy nagy erőt adna azon indítványnak, melyet támogatott, nem találom, hanem miután mégis felhozta, megemlítem, hogy itt is, — majdnem egy fél századdal tévedésben van. — Nem Mária Therézia alatt alkottatott az első bécsi bank, hanem alapittatott 1714-ben G-ik Károly császár alatt, midőn az úgynevezett „Bankalitaets-Acte“ bocsáttatott ki. Már előbb 1704-ben küldötte ki I. József császár Lichtenstein herczeget, Moos herczeget és másokat egy bankbizottság alkotására, akik megbizatták, hogy adjanak be tervet, mely szerint egy bankot lehetne felállítani, mert már akkor állíttatott fel az, hogy a kormány szükségének fedezését csak egy bank képes eszközölni. A terv soká vitattatott is, különösen a kamarai elnökök, akik kezelték az állam jövedelmeit, akadályozták annak létrejövetelét, de végtére mégis 10 év múlva az úgynevezett Bankalitäts- Ordnung által létrejött, melyet nem Mária Therezia, hanem VI. Károly bocsátott ki, és 1771-ben Mária Therezia alatt 12 milliót bocsátott ki a bécsi nemzeti bank. Ezt voltam bátor előadni a históriai adatok helyreigazítására. A túlsó oldalról, de noha mindkét oldalról, helyesléssel és tetszéssel találkozott Wahrmann beszéde. Méltóztassanak megengedni, hogy erre is néhány észrevételt tegyek. Először is azon kezdé, hogy kiemeli e kérdés nagy fontosságát, mert a „bankkérdés sikeres megoldásától nemcsak hazánk anyagi jóléte függ, de fölfogása szerint annak politikai jelentősége és hatalmi állása Európában, sőt függ némileg önállósága és szabadsága is. Tehát, én magam is egyetértek vele, azt mondom: igenis állami existenciánk nemcsak anyagilag, hanem politikailag is e kérdésnek mi módoni megoldásától függ és hogy mily helyet fog Magyarország elfoglalni azon crisis alkalmával, mely hogy előbbutóbb Európában be fog következni, kétséget nem szenved senki előtt, — az szintén attól függ, mert csak ha Magyarországnak rendezett pénzügye lesz, leszünk képesek e crizissel úgy szembeszállani,hogy nemzeti önállásunk ne fenyegettessék. Én is igen nagy fontosságú kérdésnek, nagyfontosságú politikai kérdésnek tekintem ezt. Azt mondja Wahrmann úr, hogy a politikai kérdéseknél sokszor nem az a döntő, miképen intéztetnek el, hanem az, hogy mikor. Én azt hiszem, hogy minden kérdésnél igen nagy fontosságú az, hogy miként döntetik el, mert azt hiszem, hogy a fő kérdés mindig az, hogy miként döntetik el, és másodrendű az a kérdés, hogy mikor. Igaz, hogy qui cito dat bis dat, de ki nunquam dat, az bizony sem egyszer, sem kétszer nem ad. Azon kérdés, hogy mikor döntetik el, sokszor szintén nagy fontosságú, de annak fontossága, hogy mikér döntetik el, legelső és legfőbb tekintet marad. De kiindulva abból, hogy mikor döntetik el, azt hiszem hogy ha a legalkalmasabb időpontnak egy politikai kérdés megoldására azt a perczet tartjuk, melyben a döntő körök minden oldalról annak megoldására törekednek, akkor a szóban levő kérdés megoldására kedvezőbb, alkalmasabb perczet mint a mai alig található, mert nincs párt, mely e kérdésnek megoldását ne követelné, nincs osztály, mely azt nem óhajtaná, nincs érdek mely azt ne sürgetné. Ebben is tökéletesen egyetértek vele, hanem meg nem foghatom, mily logikai következtetéssel vonták, ebből azon következtetést, hogy mindezek daczára nem kell a bankkérdést megoldani, nem kell a bankkérdést kedvezően megoldani, amint azt Magyarország önállása és függetlensége megkívánja, ő ezt szóval motiválja, hogy a bankkérdés megoldása által mindenki mást ért, hogy a bécsi bank saját egyedáruságának és bankdinastiájának biztosítását kéri. Meglehet, én magam is hiszem, hogy egy részvénytársulat a maga érdekét tekinti a legfőbbnek, és abban a maga szempontjából igaza van. Hanem Wahrmann képviselő úr aztán ezt mondotta „a nagy tömeg és, ezáltal természetesen a magyar nemzet zömét érthette, mely se nem bankár, sem a pénzüzletekkel nem foglalkozik, — tehát tulajdonkép a magyar nemzet zömét értette — a nagy tömeg mindezekkel keveset törődik. A valuta rendezése előtte vesszőparipa, bankprivilégium vagy szabad bankrendszer akadémiai elmefuttatás, ő csak azt az egyet érti, hogy nincs hitele és azon igen könnyen vél segíthetni s azért igen tetszenék neki egy önálló magyar független bank állapítása, mely semmiből teremtetnék és semmire alapított bankjegyeket teremtene, ezen semmire állapított banjegyeket megint oly váltók leszámítolása után adná mindenkinek, amely váltók semmiből keletkeztek. Már kérem alávan,a magyar nemzet zöme nem oly együgyű, nem oly részlelkű, hogysem ilyen tervekre számítana, hogy sem ilyen czéljai volnának. (Helyeslés szélsőbalon.) A magyar nemzet zöme igaz, hogy financiális kérdésekkel nem foglalkozik és meglehet, hogy a valuta reductiójához, hogy a bankprivilégium, vagy bankrendezéshez nem sokat ért, de hogy ő oly váltókra akarna pénzt felvenni, amelyek sohasem fizettetnek, melyeknek semmi alapja nincsen, ezen gúnyt a magyar nemzet zöme bizonyosan visszautasítja. (Élénk helyeslés szélső balon. Csanády Sándor : Rágalom !) Egyesek igen is vannak nemcsak Magyarországban, hanem az egész világon mindenütt, akik ilyen nyomorult üzleteket csinálnak, de ezt a nép tömegére, a nép zömére ráfogni nézetem szerint méltatlanság. Azt mondotta továbbá Wahrmann képv. úr, hogy fentartható-e azon viszony, melyben jelenleg Magyarország a bankkal áll, köthető-e vele oly végleges egyezség, mely Magyarországra nézve hasznos és üdvös lenne (Wahrmann Mór közbeszól: „Ezen alapon“). A hivatalos lapból olvastam. (Wahrmann: Tehát ott e szó kimaradt). Ezen kérdésekre határozottan nemmel felel, tehát azt mondja, hogy Magyarországnak azon viszonya, melyben ma van a bécsi bankkal, fen nem tartható, azt mondja, hogy oly egyezség a bécsi bankkal nem köthető, mely Magyarországra nézve üdvös és hasznos lenne, és mégis azzal végzi be, hogy Trefort képv. úr határozati javaslata értelmében a kormány kössön szerződést a bécsi bankkal. Már ha én meg vagyok győződve, hogy a bécsi bankkal nem köthető oly szerződés, mely Magyarországra nézve hasznos és üdvös legyen, akkor én ezen szerződés megkötését ajánlani nem fogom és, furcsa, ő mégis ilyen javaslatot tesz, melyről tudja, hogy Magyarországra nézve hasznos és üdvös nem lehet, és azt mondja, hogy amit én a különvéleményben ajánlok, az veszélyezteti az ország existenciáját. Azt mondja Wahrmann képviselő úr. Én őszintén megmondom, hogy nem vagyok talán oly hős, mint Simonyi Ernő képviselőtársam, szeretnék én is Cato lenni, de nem azon alapon: fiat justitia, pereat patria! nem akarom az ország végromlását eszközölni az által, hogy elhamarkodva járjunk el e kérdés megoldásában.“ Megvallom, hogy ha ez nem phrazis akart lenni, hanem csak a „fiat justitia, pereat mundus“ mondatnak variatióját akarta a képviselő úr előadni, akkor oly ráfogás, melyet nekem igen komolyan és határozottan kell viszszautasítanom. Nekem soha olyan czéljaim nem voltak, melyek az országot veszedelembe döntenék, ha tehát ő azt akarja állítani, hogy én oly tervvel állottam elő, mely a hazát veszedelembe akarja dönteni; ezt a leghatározottabban és komolyan visszautasítom és el nem fogadom, ha pedig phrasist akart csinálni, akkor azt mondom neki, hogy nem helyes ha az ember politikai ellenfelére olyasmit fog, mi megbocsáthatlan bűn. Én nem gyanúsítom sem Wahrmann képviselőt, sem a jobboldal egy szónokát sem akarata és törekvése jó szándékában. Soha sem vádolom, hogy a hazát veszélybe akarták dönteni, érvekkel érvek ellen harczolok, ily alaptalan gyanúsításokkal fellépni egyáltalán helyesnek nem tartom. Ezeket láttam szükségesnek megjegyezni Wahrmann képv. úr beszédére. A pénzügyminiszter úr beszédének elején érezte, hogy mentségre van szüksége, hogy a kormány részéről nem szóllott, ő mentegette hallgatását, különösen akkor, midőn több oldalról felszólíttatott, hogy adja elő a kormány nézetét. Azt mondja, hogy hiszen ő csak helyesen cselekedte,hogy először meghallgatta, hogy az indítványozó kifejtse indítványát, az indítványozó és a határozati javaslatot vele együtt aláírók megmondják véleményüket s támogassák az alapot, melyen a határozati javaslatot beterjesztik s azután az ellen indítványozó s annak barátai mondják el nézetüket, akkor fog ő végre szólani. Ez nem parlamentáris kormány által elfoglalhatni szokott állás. Igen szép, szerény eljárás a pénzügyminiszter úrtól, mikor azt mondja, hogy ha nekem rész néven veszik, hogy nyitva állok a túloldalról jövő capatitationak is, arról nem tehetek, de valóban erre nem számítottam. Igen szép és szerény tőle, hogy itt tanulni akar, és mikor a kérdést tanulmányozta, akkor szólt. Csakhogy ez miniszterhez nem illő állás. Helyes, ha egy fiatal képviselő azt mondja, ne előbb tanulni akarok, hadd legyen egy kis tapasztalásom, hadd lássam miként kezeltetnek e kérdések óvatottabb régibb tagok által, akkor szólok majd hozzá. Ha így akar tenni, akkor ne vállalkozzék a kormányra. Mikor az ember kormányra vállalkozik , akkor azt mondja, én vezetni akarok , aki pedig vezetni akar, az formáljon magának minden nevezetes tárgyban , különösen ilyen nagy fontosságú életkérdésben, véleményt, mielőtt a törvényhozás elé jön. Ez szokás minden parlamentben, ezért nevezik a minisztérium szószólóját az angol képviselőházban a ház vezérének, mert az annyit jelent, hogy míg ő a minisztériumnak tagja, azaz míg a többség által támogattatik, addig ő bízik magában, hogy az ő nézetén netán indulván a többség,ő vezeti a többséget, a többség pedig igen természetesen a házat. Ez tehát a háznak vezére. Ilyen véleményt, ilyen nézeteket kellene itt is a kormánynak előterjeszteni. Ha aztán a többség osztja e nézeteket, igen természetesen ők is fogják a házat vezetni, mert nézetük fog a többségre vonatkozólag hatni. De az, hogy a miniszter azt mondja, előbb majd meghallom mit mondanak, a többség úgy is velem fog szavazni, ez kérem nem parlamentáris kormányhoz, nem egy miniszterhez illő eljárás. És itt egyszersmind kimondom azt is, hogy nem parlamentáris kormányhoz illő eljárás az sem, hogy a miniszterek némán üljenek, mikor a legfontosabb kérdések tárgyaltatnak és a legfontosabb és a legnevezetesebb érveket cáfolatlanul hagyják. Itt vannak többen, kik felszólaltak. Előadta tegnap és tegnapelőtt Horn képviselőtársam nézeteit ezen bankkérdésben, kifejtett theóriákat,nézeteket, melyeket oszthat valaki vagy nem, hanem az tőle meg nem tagadható, hogy azokat sok szakavatottsággal mély tudománynyal adta elő, és az általa itt felhozott érvektől egyetlen egyre még felelni sem tartotta méltónak a kormánynak egy tagja sem. Igen felelt Falk képviselő úr némelyekre, de felelt inkább úgy, hogy derültséget ébresszen a házban, hogy néhány életet csináljon, ami sikerült is senki, de hogy komolyan egyetlen egy érvet is megcáfolt volna, az nem áll. Mikor egy parlamentben egy nevezetes kérdés megvitattatik, azt kívánom, hogy egyetlen egy komoly érv, mely felhozatott se maradjon cáfolatlanul, mert ha cáfolatlanul marad, daczára az ily felhozott érvnek mégis határozatot hozni, törvényt alkotni nem szabad. Ha mi nem vagyunk képesek tökéletesen indokolni valamely álláspontot, azt törvénybe iktatni nem szabad, ha csakugyan a nemzet, az ország érdekeit tartjuk szem előtt. A parlamentarismusnak első kelléke, a parlamentáris kormánynak első kötelessége az, hogy minden komoly érvet, mely a parlamentben felhozatott valamely nagy kérdésben, cáfoljon meg mielőtt indítványt tesz vagy határozatot pártol, mely azzal ellenkezik. Ez nálunk nem szokás. Nálunk a miniszter, csakhogy a gyakorlatból ki ne jöjjön, ülve marad, hallgat végtől végig és mikor mindenki kibeszélte magát, akkor tudva, hogy már senki felelni nem fog, beszél ami neki tetszik, és azután hátra néz, és azt mondja szavazzunk. (Derültség balfelől). Megvallom nem elégszem meg azzal, hogy ezen kérdésben csupán a pénzügyminiszter úr szólalt fel, még akkor is, ha a pénzügyminiszter tisztán kimondotta volna, mi a kormánynak ezen kérdésben állása, mert azt meg nem mondotta. Én azt mondom, hogy ez oly fontos kérdés, hogy az összes kormánynak, hogy a kormány több tagjainak és mindenekfelett a miniszterelnök nézetét óhajtottam volna, ismerni annyival inkább,mert a miniszterelnök úgy is, mint pénzügyminiszter sokáig működött itten, és működött mint pénzügyminiszter Bécsben és a financziális kérdéseket a bankügyben eddig tett intézkedéseket ő kezdette meg, ő vett részt az első alkudozásokban, ő tette meg az első lépéseket, ő volt az alkudozásoknál a közvetítő, ő ismeri tehát az egész ügy természetét, és ő adhat legtöbb felvilágosítást. Különben is miniszterelnök úrnak nem lehet oly különös ellenszenve ezen bankkérdésekről beszélni, hiszen minduntalan azt olvassuk, hogy vagy Bécsbe ment a bankárokkal alkudozni, vagy ha visszajön onnan, egész sereg bankár követi őt Pestre, a képviselőház folyosói tele vannak bankárokkal, az egész város tele van bankárokkal. Azt hiszem, e kérdésben ő lett volna a legcompetensebb ember, ő részben felvilágosítást adhatott volna, miután mondom a bankkérdésben az első alkudozásokban ő vett részt és ő volt főtényezője; tőle megvárhatjuk, hogy a bank MAGYAR ÚJSÁG 1872. FEBRUÁR 21.