Magyar Ujság, 1872. március (6. évfolyam, 49-74. szám)

1872-03-01 / 49. szám

Péntek, SaierV­esztői iroda: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fo­gadtatnak el. Ír­ adó­hivatal: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdet­mény­ek. ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1872. márczius 1. E b­rli Potówí­er: Vidékre postán vagy helyben házhos hordva. Egész évre............... Félévre................... ...............10 Negyedévre .... ................*. ..­­ „ Egy hónapra .... ............... 1 „ 70 „ Egyes számi ára 10 kr. Hirdetési elíj s 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr többszörinél 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetését külön 30 kr. Nyílt tér: 6 hasábos petitsor 26 kr P­est, február 29. Politikai szemle. Páris legközelebb az ostromállapot alól föl fog mentetni. Az összes hatalmak, melyek Francziaor­­szággal kereskedelmi szerződéseket kötöt­tek, együttes jegyzéket fognak intézni Thiers­­hez, melyben kijelentik, hogy a szerződések lejárása előtt a nyers­anyagok megadózta­tásába nem fognak egyezni. A nemzetgyűlés elveti az indítványt egy bizottság kiküldése iránt, mely a franczia területnek a megszállástól való gyorsított megszabadítására szolgáló eszközök fölött tanácskozzék, miután a belügyminiszter a bizottsággal öszhangzólag az indítvány ellen nyilatkozott és kijelentette, hogy a kor­mány és a nemzetgyűlés nem tehetik ki ma­gukat egy vereségnek, mely rájuk nézve végzetessé válnék és legczélszerűbb eszkö­zül kölcsönt ajánlott. A Barthélemy St.-Hilaire levele által elő­idézett izgatottság lecsillapult. Valótlan, hogy a levél előbb Thiers-sel közöltetett volna. Erősítik, hogy erre vonatkozó felvilá­gosítások csak a bizottságban fognak adat­ni. A legközelebb kibocsátandó üzenet, fö­lötti hír félhivatalos oldalról megczáfoltatik. A franczia nemzetgyűlés által a márcz. 18-ki eseményeinek megvizsgálására kikül­dött­ bizottság jelentésével elkészült, mely csakis a forradalmi események tárgyilagos előadására szorítkozik. Chambord gróf Antwerpből lett eltávozá­sa által a zaj elmúlt, melyet e kalandor kel­tett s most azzal mintegy utóhangul csak a sajtó foglalkozik még. Francziaország részéről az olasz udvar­hoz követté Fournier neveztetett ki. Az olasz kamara­ ülésében előterjeszté a hadügyminiszter a 12 milliónyi hitel iránti javaslatot; ebből 4 millió az első korsoro­­zatú katonák begyakorlására, 4 millió új hadiszerek előállítására és 4 millió katonai építkezésekre fogna fordíttatni. A javaslatra a sürgősség kéretett. A jezsuita párt a Vatikánban nagy tevé­kenységet fejt ki a mellett, hogy az egye­temes zsinat ismét egybe hivassék. A bajor képviselőkamara elfogadta a ne­gyedik bizottság indítványát, a kötelező tornatanítás elvetése iránt; továbbá a má­sodik bizottság indítványát, mely szerint egyházi alapítványok tőkejáradékai jövőre ne tőkejáradéki adót, hanem jövedelmi adót fizessenek. Az is ritka eset a parlamenti életben, a­mi közelebb a porosz képviselőházban tör­tént. Az adókivetésre vonatkozó törvény bocsáttatott szavazás alá, s a ház — Bis­marck közlönye szavai szerint — „jelenté­keny többséggel“ elfogadta azt. Erre föláll Camph­ausen pénzügyminiszter, s kijelenti, hogy a kormány a már elfogadott előter­­jesztést­­ visszavonja. Keletkezett ugyan erre vita, s Lasker, a nemzeti liberálisok vezérszónoka élesen és több ízben kelt ki az ellen, hogy a kormány mint bánik el a ház határozataival, azonban a többség — rendes szokása szerint — meghátrált a kor­mány akarata előtt, s 164 szóval 142 ellen kimondta, hogy a kormány visszavonhatja javaslatát már akkor is, ha az a ház hatá­rozatává vált. Ez természetesen igen jó pr­ecedens arra, hogy a kormány megaka­dályozhassa benyújtott javaslatainak kelle­metlen módosításokkal való törvénynyé té­telét. A görög pátriárka elnöklete alatt Cha­­nariban tartott gyűlés elvetette az exarcha választását. A pátriárka a kormánynyal szemben a gyűlés nevében késznek nyilat­kozott a tárgyalást törvényesen megválasz­tott bolgár képviselőkkel egyezség létreho­zatala czéljából megújítani. — Hilarion vá­lasztása megsemmisittetett és exarchává a widdini püspök választatott. — A dohány­­kezelés bérletére számos versenyző jelent­kezett. A svájczi nemzeti tanács elfogadta a rendi tanács határozatait, melyek szerint a megszüntetett kolostorok helyreállítása iránti tilalom a szövetségi alkotmányból ki­­töröltessék. Az Egyesült­ Államokban az elnök­válasz­tási mozgalom már javában foly. Ezúttal a republikánusok s demokraták mellett mint külön faktor a munkások is föl fognak lépni. Jelöltjük Davis főtörvényszéki bíró. Az osztrák közoktatási választmány az általános vitát a nép- és középtanodai val­lásoktatás ellátása iránti törvényjavaslat fölött beható tárgyalás után befejezte, mely­ben a közoktatási miniszter kijelenti, hogy a kormány a választmánynyal együtt elis­meri, miszerint e viszonyokat lehető gyor­san és véglegesen el kell intézni. Troppauból jelentik, hogy a községi ta­nács, a heves ellenzék daczára a népiskolá­hoz egy izraelitát nevezett ki tanítóvá. A lembergi orsz.,iskolai, tanác­s„egy le­irata felszólítja az iskolai igazgatókat hogy a tanulók demoralisatiójának okai fölött ter­­jeszszék elő véleményüket. Bielitz és a bialai iparosegylet központi választmánya kérvényt és küldöttséget ha­tározott a birodalmi tanácshoz intézni, Bia­­lának Galicziától elkülönittetése és Szilé­ziába kebeleztetése iránt, állampapírok realizálására s az osz­trák nemzeti bank 80 milliónyi kö­vetelésének kifizetésére fordittatnék s a 700 millió tallér terheiből Magyar­­országra eső quóta biztosítékául a határőrségi erdők leendenének kije­lölve. Kétséget sem szenved, mondja az öreg bécsi Presse, hogy kormányunk t. i. az osztrák kormány a magyarok ellenében szigorúan fog ragaszkodni jogalapjához s legkevésbé sem fog el­térni a kiegyezkedési quóta 70: 30 arányától. Már tegnap említek azon hírt, mi­szerint az osztrák pénzügyér a valuta helyreállítása iránt még tárgyalá­sokba sem akar bocsátkozni, míg a magyar kormány az említett 80 mil­liónyi adósságnak 30 százalékát Ma­gyarország részére átvállalni meg nem ígéri. Közös adósságnak tartják ezt a bécsi urak nemcsak a reichsrabhban, hanem a kormányban is s mig egy­részt az osztrák nemzeti bank min­den tőle telhető mesterfogást meg fog kisérteni, hogy anyagi oldalról ennek megadására szorongassa az országot, másrészt a reichsrath­s kormánya fog mindent elkövetni a közös ügyes tör­vények alapján, hogy követelésének jogi s államkapcsolati szempontokból szerezzen érvényt. És ha még mindez kevés lenne? Ott, van ismét a „mél­tányossági“ szempont, melyet a mi országgyűlési többségünk az állam­­adósságokra nézve rendezési alapul elfogadott; csak módot kell találni ahhoz , hogyan lehet Ausztriának mindenféle terhét s nyomorát ezen alapon Magyarországra is átszár­maztatni. Ilyen mód: egy nagyszerű közös adósságot csinálni külföldön. Eme közös adósságból fedezni az osztrák absolut kormány két, évtizeden át el­követett bűneit, illetőleg kiadásait az akkori politikai kísérletekre. Ausztria pénzügye „ad hoc“ meg van mentve a bukástól, legalább annyiban, ameny­­nyiben a latin közmondás szerint­ örülhet, hogy hű társra talált a nyo­morban. Meg van mentve mindaddig, míg az a tömérdek hitelező, kiknek vasutaink, bányáink, az állami és ko­ronás birtokok elzálogi itatnak, egyszer azt nem mondják, hogy azok tulaj­donkép az övék. Eme 700 millió tallérnyi új köl­csön eszméje a felemlített lap szerint nem új, s nem is a bécsi vagy buda­pesti kormánytól keletkezett, hanem kívülről jött, hol a pénzkirályok nem lelnek kamatozó helyet pénzeik befektetéséhez s e boldog emberek­nek úgy látszik, azon szerencsétlen eszméjük keletkezett, hogy azt legin­kább feltalálnák a határőrségi er­dőkben. Ide vágnak a „jól értesült“ közlő­nek eme szavai: Miután Németország­ban tudva van, hogy Magyarország majdnem fölényező ezen kér­désben, mivel épen Translaj­­thaniában találtatnának azon tárgyak, melyek ily óriási pénzműve­let zálogalapjául szolgálhatnának, ezen terv annak idejében Lónyay birodal­mi miniszter elé lett terjesztve. Ló­nyay úr azt elfogadhatónak találta stb. Most tehát Kerkápoly úr tette sajátjává. „Hogy mely tárgyak szol­gálnának zálogul, még nincs megha­tározva, de aligha tévednénk, mondja , ha Translajthaniára nézve, mely ezen kölcsönben a 30:70 arány szerint osztoznék, a határőrségi erdőket tarta­nánk legalkalmasbaknak, annyival in­kább, mert ezeket azon bankházak­nak, melyek a vállalatba belépnek, részenkénti okszerű kiaknázás alá le­hetne bocsátani. Különös világosságot vet ezen ter­vezet a zimony-bécsi és horvát-szla­­v­ónai­sHgi vasutak „szükségességére“ s sürgetőleges vol­tára. S csodálnánk, ha az osztrák mi­niszterek sürgősen el nem fogadták volna. Hiszen Ausztriának már úgy sincs ezt vesztenie. Allaro vagyonának java része el van adva, el van zálogitva s azok a külföldi pénzkirályok is főkép csak Magyarországot szeretnék kiak­názni, illetőleg „Transalthaniát“ mert hiszen ők a határőrséget nem tartják Magyarországhoz tartozó részletnek, mikép azt mostani szerkezeténél fogva nem is lehet. Hétszáz millió tallér­nyi kölcsönnel pedig szépen meg le­hetne fejelni a nagyhatalmiság hadi­csizmáját. Mit mondanak erre a határőrvidéki s horvát és szlavonországi népek, kik az ottani őserdőket nemzeti kincsnek tekintik? Vasutaik lesznek. Vasutaik sürgősen ki fognak épittetni. Hanem hogy lesz-e köszönet bennök ? Azt ba­jos lenne előre elhinni. Nekünk meg, azaz hogy az osztrák nemzeti banknak helyre lenne állítva a valutája. De mily áron ! S mi hasznát venné ezen óriási köl­csönnek a hazai ipar , kereskedelem és mezei gazdászat ? Körülbelül sem­mit, mert ezek a mostani kormány politikájának sorrendjén mindig utal járnak, kikre semmi sem jut, vagy ha jut is egy „német-magyar“ egy pest­budai központi pénzintézet, ez oly ma­gas lábra teszi kamatját, hogy a ha­zai gazda és iparos nemcsak nem versenyezhet az osztrákokkal, de mert keresete javát kamatokra kell adnia, alig tarthatja fen önmagát. Ily közös kölcsönökből tehát nem kérünk. —k.— — Az idő rövidsége folytán az ország­gyűlés ez ülésszakában több törvényjavas­lat leszokítta­sik a napirendről. E sors érte a fővárosok rendezéséről s­óló törvényja­vaslatot, mely ez ülésszak alatt már nem fog tárgyalásra kerülni. Hiába­, Lónyay vasutjainak okvetlenül tárgyaltatni kell. — Újvidékről írják, hogy az ottani egy­házközség sürgetni szándékozik a kormány­nál azon gyanusítók perbe idézését, kiknek föladásai folytán legutóbbi elfogatások tör­téntek. Továbbá elhatározták, a kormány­hoz föliratot intézni, melyben a congressusi javaslatok gyors elintézését kérik s tilta­koznak az ideiglenesen összehívandó vá­lasztási congressus ellen s ennek következ­ményeiért a kormányt teszik felelőssé. — Vasúti cserebere. A Károly­város-fiu­mei vasút nem fog a nagy vasúti üzletbe fölvétel­ni, még pedig azon okból, mert a kötött magyar kölcsönt illetőleg némi zava­rokra adhatna alkalmat. E végből, hir sze­rint, a magyar kormány a károlyváros­­fiumei, valamint a zákány-zágrábi vonalakat a befektetett tőke megtérítésével az uj vas­úti társulatnak fogja átadni s az ez által nyert pénzből új államvasutak vagy csator­nákra fordittatnék, melyek az említett vo­nalak helyett a vasúti kölcsön fedezetéül szolgálnának. Uj kölcsöne­ i pedig közös s nem kevésb 10 millió tallérra menendő köl­­kezdenek biztatni a bécsi la­­sty kölcsönnek 2/5 része a rá­nézésére, illetőleg az osztrák VI. évfolyam. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése február 29-én d. e. 10 órakor. Elnök Somsich Pál. Vécsey Tamás egy lublói városi tanács­nok részéről ad be kérvényt a szabadság­­harczban tett kiadásai kárpótlása iránt. Bizottsági jelentések. Hajdú Ignácz a közp. bizottság előadó­ja az urbériség szabályozására czéltó tör­vényjavaslat tárgyában tesz jelentést. — Ki fog nyomatni és szétosztatni. Pulszky Ágost a közp.­bizottság elő­adója a bizottságnak a kolozsvári egyetem felállításáról szóló törvényjavaslat tárgyá­ban tett jelentését teszi a ház asztalára. — Ki fog nyomatni és kiosztatni. Ordódy Pál az állandó igazoló bizott­ság előadója jelenti, miszerint Gál István illyefalvi képviselőt a harmincz nap fentar­­tásával igazolja. — A ház tudomásul veszi, Gál beosztatik az első osztályba. Napirend : a választási törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Plathy György nem fogadhatja el a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot több oknál fogva így, mert a választási jogot megszorítja, továbbá, mivel a választási jog gyakorlatát nem biztosítja kellőleg, mivel nem engedi meg a titkos szavazást s mivel a választási visszaéléseket nem torolja meg ; nem fogadja el továbbá azért a tvja­­vaslatot, mert a választó­kerületeket nem szabályozza és végül mivel nem világos olyan mértékben, hogy a haza minden pol­gára által megértessék. Mindezeknél fogva félve attól, hogy ezen javaslat törvénnyé legyen, azt visszautasítja és csatlakozik Tisza K. kat. javaslatához. Horváth Sándor figyelmezteti a jobbol­­dalt,­­ hogy ne igen sokat emlegesse annak a 48-iki törvénynek szellemét, mert nem méltó arra, hogy azt ajkaira vegye. (De­rültség és helyeslés.) Az 1848-ks törvény a kor színvonalán áll, de a jobboldal törvény­hozói működése messze alatta áll a kor ni­­veauján. — Áttérve Szilágyi Dezső beszé­dére, kijelenti, hogy nem irigyli tőle azon dicsőséget, melyet aratott a jobboldal azon beszéddel, melyben a demokratiát rágal­mazta. Mit lehet Szilágyi Dezsőtől várni ha még most szűz beszédében is rágalmazta a demokratiát ? Hát ha majd kinövi magát! (Derültség.) A jobboldal akkor, mikor bol­dogult Eötvös József báró és Horváth Bol­dizsár a demokratia vívmányait magasztal­ták, megéljenezte őket; most, úgy látszik, megváltoztak a körülmények ; most megél­­jenzi a jobboldal azt a fiatal képviselőt, ki rágalmazza a demokrátiát. (Helyeslés bal­oldalról.) — Ebből az tűnik ki, hogy a kor­mánypárt fél a néptől. A­mi magát a törvényt illeti, számos hi­bái mellett és kívül még szerfelett homályos és félreértésekre ad alkalmat. De majd, ha a megyékben alkalmaztatni fog s felmerül­nek a félremagyarázások, minek következ­tében majd meg fogja azt a belügyét ma­gyarázni, a jobboldaliak részére pedig — szintén jobboldali értelemben. Pártolja Ti­­­­sza K. kat. javaslatát. I Patay István : T. ház ! Azon kezdem beszédemet, hogy óhajtottam volna, hogy a­­ miniszterek jelen legyenek. Egyiket ugyan­­ van szerencsém már tisztelhetni, de legin­­­­kább megvártam volna a belügyminiszter úrtól, ki ezen­­javaslatot beadta, hogy itt legyen, mert ez kötelessége. A jelen­­javaslatról, mely előttünk fek­­­­szik, már annyit beszéltek, és annyian,hogy nehéz volna ismétlésekbe nem esni. Nem igen szoktam önöket untatni, de nem­­ is szeretnék azon helyzetbe jönni, hogy a miniszter urak már megengedjék ha nem excellentiázom őket, mint a philosoph­ur itten (Hátrafelé mutat. Nagy nevetés) mon­dom nem akarnék azon helyzetbe jöni,hogy valamelyik miniszter úr engem avval gya­núsítson, a­mint pár nap előtt tette azt,­­ nagyon ildomtalanul Lónyay miniszterel­nök úr Ghyczy Kálmán képviselő­társam­­,­mai, hogy választóival koketírozik. Én bi­zony azt nem teszem, hanem nagyon rövi­den el akarom mondani, hogy miért nem fo­­­­gadom el ezen törvényjavaslatot. (Halljuk!)­­ Még­pedig harag nélkül. (Derültség.) Nagyon jól tudjuk mindnyájan, hogy mi­ért nem vihettünk az úgynevezett átkos ki­egyezésnél fogva egyetlen egy életrevaló reformot sem keresztül, ennek fő okai a mi­niszteriális hivatalnok urak, és az igazság­talan alapon megválasztott erdélyi képvise­lők többsége. (Helyeslés és felkiáltások a szélső­balon: Igaz ! úgy van !) A 48-diki törvényekből meghagyatott a­­javaslatban az, a­mi hibás, sőt még ki­­szélesítetett, hogy minél több búvó ajtó ma­radjon a választásoknál. Én az ily törvény­­javaslatot — már volt szerencsém mondani az osztályü­lésben is, összehasonlítom a lyu­kas csizmával (Nagy derültség!) abban a sár be is megy ki is jön, a lábon csak is a piszok marad. (Derültség.) Én visszautasí­tom a törvényjavaslatot , és hogy magá­ban ne maradjon Vukovits képv. ur, felszó­lítom a kormányt, csináltasson becsületes f­uj csizmát, melyet a becsületes magyar em­­­­ber, ha az alkotmányos ösvényen járni akar felhúzva, szabadon élvezhesse a vá­­lasztási jogot.­­ Ezt akarom én uraim Én a túlvilágra,hová Papp Zsigmond képviselő úr akar menni,­­ vele ugyan nem is mennék, (Derültség) nem megyek nem akarom ott keresni a tökéletes igazságot- nem is akarok az ő léghajójában a jövő reményeiről álmodozni, hanem ne­kem ha visszagondolok a múlt választási törvényre, az nem kell, mert elmondhatom róla, „múltadban nincs öröm“; ha pedig el­­fogadtatik azon törvényjavaslat, mely előt­tünk fekszik és a­melyben egy árva szó sincs arról, hogy a vesztegetések megbün­­tettetnek, akkor bízvást elmondhatom azt is, hogy „jövődben nincs remény.“ Nekem tehát nem marad egyéb hátra mint az Iványi Dániel képviselőtársam által beadott és általam is aláírt határozati ja­vaslatra szavaznom, a­mit ezennel teszek is, de mielőtt bevégezném beszédemet, saj­nálom, hogy nincs itt a belügyminiszter úr, — hozzá akarnék egy kérést intézni, mit mégis teszek, hisz majd megmondják neki: a­milyen jogtalanul ideparancsolták a mi­niszteriális hivatalnokokat szavazni mind­annyiszor, most jogosan parancsolják­­őket — emlékeztetve még esküjükkel pecsételt hivatalos kötelességük teljesítésére is, — innen ki és akkor oly büszkén a bársony­székre mutatva a miniszter úr nem fogja tárczáját e törvény­javaslat elfogadásához kötni. (Helyeslés a baloldalon). Makray László Bujanovics és Papp Zsigmond beszédére reflektálva ítéli el a a törvényjavaslatot és csatlakozik Tisza in­dítványához. Papp Zsigmond erre személyes kérdés­ben szól minapi szavait helyreigazítva. Kiss János: T. ház ! A képviselőválasz­tásra vonatkozó törvényjavaslat, mely je­lenleg tárgyalás alatt van, nekem is köte­lességemül teszi, hogy elsoroljam e tárgy­ban nézeteimet, jóllehet az érvelések az el­lenzék részéről a tárgyat s az adatokat majdnem teljesen kimerítették; de köteles­ségem teljesítésénél fogva mégis el kell mondanom azon nézeteket, melyeket a nép­nek megválasztatásom alkalmával ígértem, s minthogy a 48. V. t. ez. megváltoztatása forog kérdésben, megengedni méltóztatik a t. háznak,hogy 48. törvények alkotását meg­előző eseményeket figyelmébe ajánljam mint olyanokat, melyek azon törvény alkotásá­nál alapul szolgáltak. (Halljuk­­ a szélsőbal felől.) A 48. törvényalkotás alkalmával a ne­messég választotta a követeket a képviselő­­házba a népnek kizárásával, mégis az ek­ként választott képviselők a 48-as ország­gyűlésen megértve hivatásukat és a kor szellemét, átlátva Európában a politikai ál­lást és föllelkesítve azon nagy hazafi által, kit lángelméje­stehetsége­s nép atyjává tet­ték, kiben a szabadság teremtőjét a ma­gyar hazában kell elismerni s kit maga Eu­rópa és Északamerika is ilyenül ismer, fel­­lelkesitve Kossuth Lajos által, (Éljen­zés a szélsőbalon), hajlandók voltak le­dönteni a választó falakat és megalkotni a 48—49-ki törvényeket, fölszabaditni a ha­zánál rabigában lévő jobbágyságot és a jobb­ágyságot hasonló jogokkal felruházni, mint minőkkel maga a nemesség felruházva volt. Ha ezen eseményeket tekintetbe vesszük, ha tekintetbe vesszük, mily haladást tett a magyar nemzet az 1848 dik Y. t. czikk al­kotása által, ha figyelembe vesszük azt, hogy m­ekkora aristocratiával szemben kel­lett küzdeni azon országgyűlésnek, hogy megalkothassa a jogegyenlőségi törvényt, ha figyelembe vesszük azt, hogy az akkori európai viszonyok közt, mily haladás és át­alakulás volt a parlamenti rendszer beho­zatala, megfoghatatlan, hogy most 25 év után a t. kormány oly törvényjavaslatot terjeszt a képviselőház elé, mely az akkor kimondott népszabadságot, a kimondott jogegyenlőséget legalább 50 évvel vissza­veti. Lehetetlenség az, hogy a t. kormány ne látta volna és ne látná azt,hogy a magyar nemzet is mint más európai államok népei, 25 év alatt csak előre haladhatott a mű­veltségben nem pedig hátra, s ez­által a po­litikai jogok gyakorolhatására érettebbé vált és mégis annak ellenére összeállított egy törvényjavaslatot, mely a népnek a 48-diki V. t. ez. által biztosított jogát meg­csonkítani kívánja. Azonban meglehet,hogy ezen események a kormány által úgy kí­vántatik feltüntetni a­ nép előtt, mintha ez előhaladás volna. Én nem csodálkozom a kormány ezen eljárásán, mert a kormány 67- ben egy oly állást foglalt el a közös ügyes törvények megalkotása által, a­melyben a haza népének a magyar nemzet minden jogá­nak romba döntése előre meg volt alapítva. Megmutatta már a 67/68-ki törvényekkel,me­lyekkel a 48-ki alkotmánynak legsarkala­tosabb törvényei hatályon kívül helyeztet­tek, a törvényhozás egyszerűen azt monda­ján ki, hogy ezen törvények továbbá nem gyakorolhatók. Ezzel a kormány a nemzeti jogokat csorbító közösügyes alapra reá­ál­lott, és ha egyszer ezen sikamlós meredekre lépett, nem tud megállani; a t. kormány és önállása nem tudja megvédeni, mert az föl van adva a közösügyes törvények által, s így következik az most, hogy a nemzet ál­tal máig gyakorlott szabad választási jogot ismét a közösügyes alapon föl kell adni. Így történt, hogy a köztörvényhatóságok rendezéséről oly törvény alkottatott, mely­ben a nép csak szemfényvesztést játszik, de semmi befolyása nincs, mert az egész hata­­talom a főispán kezébe van adva, mert egyenes kinevezéseitől még nem függő tiszt­viselők és az alispán kivétele nélkül hiva­talaiktól bármely perezben felfüggeszthetők és elmozdíthatók, a főispán kedve, tetszése szerint, így következett az, a­mit bizton várhat­tunk s a mi ránk nézve nem is lehet meg­lepő, hogy a kormány a választási törvényt, úgy mint a többieket, a nép jogai megcsor­bításával terjesztett a ház elé, hogy a maga részére a központi hatalmat biztosítsa és a népnek még ezen egyetlen jogát is kivegye kezéből: a képviselői választást, hogy a kormány annál jobban biztosíthassa a maga részére azt a hatalmat, a­melyet megraga­dott és a többséget, mely nélkül, a­mint azt igen jól tudja, kormányon nem maradhat, hogyha t. i. a képviselőházban nem bír többséggel. Mindezen körülmények igen lesújtók a hazafiakra, hogy az ellenzék hasztalan hozza fel minden érvelését, kimutatón igazságait, mert a t. kormány és pártja azt figyelmen kívül hagyja, sőt az illető miniszter úr még annyira sem érdemesíti, hogy midőn az ő törvényjavaslata tárgyalás alá jön s az el­len érveléseket hoznak fel, legalább itt a házban jelen legyen, legalább kötelességét teljesítse. Látszik ebből, hogy az illető mi­niszter úr mily pietással viseltetik a képvi­selőház méltósága irányában és midőn a képviselőház az ő személye és hivatali ál­lása iránt megteszi azon kötelességét, a­melylyel tartozik, ő még hallgatásra sem méltatja, hanem távol tartja magát, hogy az érvelések súlyát ne kelljen hallgatnia; ezt ő bizonyosan azért teszi, mert mégis van lelkiismerete, s ha van lelkiismerete, hatással vannak az ő lelkiismeretére érve­ink s azoknak súlya alul akar menekülni midőn a folyosóra megyen. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Az illető jobboldali képviselők által fel­hozott érvelésekre nem kivánok terjeszked­ni , mert jól tudom, hogy az ellenzék által felhozott érvelések az illető jobboldali kép­viselők szivét meglágyítani nem lesznek ké­pesek, ők megmaradnak azon téren, a mely­ből kiindultak, az 1867. 12. t. czikkben foglalt közösügyi alapon, melyen a hazának sirja ásatot. Azonban ha valamely képvi­selő sértő kifejezéssel él a nép irányában, kénytelen vagyok felszólalni. Nagyon meg­döbbentő te­hát, hogy Bausnern tegnap azt merte állítani itt a házban, hogy az alföldi nép esztelen. Ez uraim­ a nemzet egyik osztályának, az alföldi népnek megsértése a nemzet előtt. Azt állítják, hogy mert írni és olvasni nem igen tudnak, azért esztele­nek, meg lehet nézni a jegyzőkönyvet, az meg fogja mutatni, hogy azt mondta a kép­viselő úr. Bátor vagyok a t. képviselő úrnak felvilágosításául megjegyezni, hogy az 1848 előtti időszakban is, ha igaz is, hogy a ne­messég egy része nem tudott írni olvasni, azért mégis oly bölcsen gyakorolta jogát mind a képviselő választásnál, mind a me­gyei közgyűléseken, hogy tudja mégis mi a nemzet joga, meg is tudta védelmezni, 1867- ig, és 1848-ban bevevén a sorompóba többi polgártársait, megmutatta az a nemesség, hogy ha írni és olvasni nem is tud, hazasze­retete és bölcsesége megtudta ítélni, hogy a hazára nézve mi veszélyes, mi nem ? Íme, uraim! midőn az alkotmány sorompójába be van véve a nép, midőn már nem egy aristocraticus rész teszi az országnak par­lamentjét, hanem egy millió nép, akkor lesz feladva a haza függetlensége, a haza ün-_ akkor lobog útja felett a gyász" lobogó ! Íme uraim ! fényesen be van bizo­­nyítva, hogy nem kívántatik írás és olvasás ahhoz, hogy a hazaszeretet­­legyen a hon­polgárok kebelében; az mindig bír annyi értelemmel, hogy meg tudja különböztetni mi a hazaszeretet, mi a honárulás bűne ? Ezzel megfeleltem azon súlyos vádra, me­lyet emelt Bauszneru kép­ ur. Most már bá­tor leszek megmondani azt is, hogy az 1867- ki közösügyi törvényalkotásra nem folyt be a nép, hanem az mesterségesen létesíttetett, mert az 1861-ki feliratban meg lett alapítva a képr. ház által, hogy a nemzetnek jogait minden áron védelmezni kell,s azokat feladni nem szabad,mert adandó alkalommal a nem­zet mindig visszaszerezheti a rajta elkövetett erőszak által elrabolt jogait. Ezen feliratot az 1861-ki országgülé­s 2-ik feliratában is fentartotta, tehát a haza népe azon hitben élt, hogy ezen feliratban foglalt elveket az 1865-ki esztendőben összehívott, s működő országgyűlés 1867-ben is meg fogja tartani. S ime a nép reménye is meghiúsult, a nép reménye a semmiségbe döntetett, mert 1862- ben az opportunitás elvének felállítása által a képr.­ház többsége jogosítva hitte magát arra, hogy a haza függetlenségét, alkotmá­nyos szabadságát a nép akarata ellenére feladja és megalkossa a veszélyt, méhében hordó 1867-iki 12-ik törvény­czikket a köz- Ügyet, mi által feledte Magyarország füg­getlenségét, feledte és leolvasztotta Magyar­­országnak önállóságát, s alkotmányos sza­badságát. Itt állunk tehát a jogfeladással s ezzel kapcsolatban a képv. választási jog megcsonkításával szemben, de ezeknek fel­adása nem lesz még az utolsó, és ha azon szerencsétlenség fogja a magyar nemzetet érni, hogy a jelenlegi többség a magyar or­­szággyűlésnek tovább is többsége lesz, az ily jogcsorbítást, az ily jogfeladást még több is fogja követni. Átmegyek már most te­hát magára a törvényjavaslatra. Én te­hát ezen törvényjavaslatot nem tartom, még olyannak sem, a­mely megér­demelte volna azon fáradságot, hogy az el­lenzék azt részletesen vegye tárgyalás alá. Ezen törvényjavaslatok nem egyéb uraim, mint szemfényvesztés, játszás a nemzettel szemközt, ez nem egyéb, mint a nép szá­mára készített ámítás. Ezen törvényjavas­latnak számos hézaga és zavaros kitételei arra c­éloznak, hogy a nép értelme zavar­ba jöjjön és azt se tudja, hogy merre iga­zoljon, ki a jogos választó és ki nem a jo­gos választó. E törvényjavaslathoz kell egy commentár, vagy az illető miniszternek ke­gyétől függő magyarázat. E törvényjavas­­lat egy merő zavar, h­aos. Maga az isten­ség, mikor megteremtette a földet, ha ily zavaros teremtést állított volna elő, a­mi­lyen ezen törvényjavaslat, bizonyára soha sem bontakozott volna ki a világosság a ho­mályosságból. Én nem vagyok barátja a censusnak, ezen törvényjavaslat pedig merő censusra van fektetve. S ha tisztán kimondaná a kormány ezt még jó volna, de erről nincs említés téve benne, hanem tessék belőle kiválasztani mindenkinek, a­mi tetszik, majd a kormány megmondja, hogy mi sza­bad ? Ezen törvénynek rosszaságát az ellen­zék már annyira kimutatta, hogy abból min­denki megérthette volna, hogy voltaképen mit kell tartani ezen törvényről. Most át­­megyek azon nézetek előadására, melyek­ről én és elvtársaim óhajtottunk, hogy va­laha, ha most nem is, a választási törvény­be beigtattassanak. Ezek elseje az általá­nos szavazati jog, beleértve, a­mit a hatá­rozati javaslat nem tartalmaz, az özvegy nőket is. Az általános javaslatot méltányos­nak, haladásnak kell tekinteni. A 48-as törvényben az akkori körülményekhez ké­pest, a­mint előzetesen bátor voltam megma­gyarázni,legfölebb 300 frtnyi birtok kivága­tott ahhoz, hogy valaki választói képességgel bírjon, most 25 évi haladás után a magyar nemzet is haladt annyit az írás és olvasás tudásában, hogy a haza népe is megér­demli azt, hogy az átalános szavazatjogban részesüljön, annyival inkább te hát! mert most legdrágább kincseit, legbecsesebb va­gyonát t. i. az illető honpolgárok személyét kívánja a haza a véradóban, vagyis kí­vánja, hogy a nemzet fiai részt vegyenek a haza védelmében. Már most igen csodálko­zom azon, hogy hogyan kívánhat a haza oly valakitől áldozatot, a­kit semmi jogban ré­szesíteni nem akar, kitől még ezen polgári jogot is meg akarja tagadni s páriákká ala­­csonyítani. Hiszen nincs annak semmi ér­deke az állam iránt, a­kinek politikai jogot nem adott az állam. Ha az állam jogosan kö­vetelhet valakitől bármi részben tehervise­lést, viszont ezen joggal követelheti a politikai jogaikban való részvehetést, mert váljon nagyobb adó az, melyet az illető nagy urak pénzben fizetnek annál, mikor a szegény napszámostól elveszik fiát, a­ki ápolója öreg szüleinek ? Nagyobb adó ez a vagyon­talan emberre, ki oda adja fiát, és ki szíve­sebben megfizetné az adót, ha volna pénze, mintsem hogy oda adja fiát és pedig minő czélokra ? Idegen, meglehet hazaellenes érdekekre, sőt meglehet arra, hogy apja leigázására használják fel fiát. Ha ezen áldozatot képes a kormány a polgártól követelni, mi jogon meri tőle megtagadni a választási jog gya­korlatát? Azt hiszi talán a kormány, hogy fennállhat az állam, ha morális igazság nincs benne? Szerintem a morálon kell alapulni minden törvénynek, morál pedig jelenleg nincs, mert a t. kormány Ferencz megbol­dogult királynak szavait, a melyeket felíra­tott a curiára, „iustitia et regnorum funda­mentum,“ ignorálja. (Folyt. köv.) Szomjas József azt várta a belügymi­nisztertől, hogy legalább indokolni fogja, miért a különböző census s miért az arány­talanság a képviseletben. Miután a belügy­miniszter ez iránt nem nyilatkozott, szóló arra a meggyőződésre jutott, hogy azon be-

Next