Magyar Ujság, 1872. július (6. évfolyam, 149-173. szám)
1872-07-03 / 149. szám
Szerda, Szerkesztői iroda Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. —Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadhatnak el. Kiadó-Mvutat: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pavaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. VI. évfolyam. 1872. julius 3. Előfizetési árt Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . . 20 frt —kr. Fél évre .... 10 „ — „ Negyed évre . . 5 „ — „ Egy hónapra . • 1 „ 70 „ Egyes szám 10 kr. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden minden hirdetését külön 30 krNyilttér: 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, julius a. Politikai szemle. A franczia s német kormány meghatalmazottjai a franczia terület kiürítése tárgyában az egyezményt aláírván, az már a nemzetgyűlés elé terjesztetett; ugyanez történt az új nagy kölcsön felvételéről intézkedő trvjavaslattal, melyet Goulard pénzügyminiszter tett a ház asztalára. A két állam között létrejött egyezmény kilencz pontból áll; az első pont azt határozza, hogy Francziaország a jelen egyezmény ratificatiójától számítva két hó alatt 500 millió frankot, 1873. márczius 1 én ismét 500 milliót, 1874. márczius 1-én ezer milliót, végül 1875. márczius 1-én az utolsó ezer millió frankot lefizetni köteles. A második pont azt mondja, hogy a franczia kormánynak jogában áll az egyes részleteket a kitűzött határidő előtt lefizetni, mely esetben a megszállott terület kiürítése is gyorsabbíttatni fog; minden részletfizetésnek legalább 100 millió frankból kell állania. A többi pontok a fizetés módozatait és alakját, valamint a terület kiürítésének szabályait állapítják meg. Minden milliárd lefizetése után tizennégy nap alatt a német csapatok két megyét kiürítenek, s pedig az első milliárd után a Marne és Haute-Marne, a második után a Voges és Ardennes, a harmadik milliárd után pedig az utolsó két megyét és Belfort várát. A két első milliárd törlesztésének megtörténtével Francziaország a territoriális garantiák helyett pénzügyi garantiákat adhat, melyek ha Németország által elfogadtatnak, az utolsó két megye a fent kitűzött határidő előtt is kiürittetik. Az ötszázalékos kamatok leszámítása a fizetések arányának megfelelően történik. A megszálló csapatok létszámának csökkentésébe Németország semmi esetre sem akart egyezni, 50,000 főből álland ez jövőre is, csakhogy a német meghatalmazott ígéretet tön, hogy a létszám valószínűleg csökkentetni fog. A kiürített megyék az egész hadisarc kifizetéséig semlegeseknek nyilváníttatnak; ez időre erődítési munkálatok sem kezdhetők. Ha Francziaország kötelességeit nem teljesítené, Németországnak joga van a kiürített megyéket újból megszállani. A szerződés ratificatiója az aláírástól számítva nyolc nap alatt kicserélendő. Az Alabama kérdés történeti folyama a következőkben foglalható egybe: Június hó 15-én ült össze Genfben a választott bíróság. Ez időpontot a washingtoni egyezmény tűzte ki mint a meddig a végleges érveléseknek mindkét oldalról be kell adatniok, hogy azután azok érdemleges tárgyalása kezdődhessék. Ezen egyezményi határozathoz képest Amerika képviselője valóban a mondott napon be is nyújtotta kérdéses okmányait, míg Anglia képviselője hosszabb elnapolást indítványozott, hogy így a két kormánynak ide adassák a szóba hozott egyezményt pótczikk megalkotására. Hogy ez a közvetett károk kérdése miatt fenforgó félreértés mellőzhetésére kellet volna hogy szolgáljon, tudva van, amint tudva van az is, hogy e pótczikk az amerikai senátus által alkotott formában Anglia által elfogadhatlannak nyilváníttatott. S bár senki előtt sem volt titok, hogy ennek folytán Anglia több hónapi elnapolást fog indítványozni, Amerika képviselője mégis erre nézve azt felelte, hogy nincs utasítása, s hogy csak ezután fog Washingtonból választ kérni. Erre 17-ikén elnapolta üléseit a választott bíróság, minthogy még akkor sem érkezett határozott válasz Washingtonból, még egyszer 19. elharapoltatott a tárgyalás. 19-én történt, hogy a választott bírák — mindkét részről azon meggyőződést kijelenthetni vélték, miszerint bármint alakuljanak is a körülmények, a közvetett károk nem lehet hogy itt szóban forogjanak.„ A választott bírák — így hangzik ez örök időre jelentőségteljes nyilatkozati kötelességüknek tartják kijelenteni, hogy minden az Egyesült Államok által a közvetett károk érdemében benyújtott adat gondos áttekintése után, ők külön és együttesen azon határozatra jutottak, hogy a követelések, a nemzetközi jog ily esetekre alkalmazható tételei szerint nem bírnak a kártalanításra vagy kárpótlásra irányadó jogalappal, s hogy a jogelvek szerint teljesen kívül kell maradniuk a választott bíróságként szereplő ítélőszék szempontjái. A svájczi nemzett tncns eddigi alelnöke Vouutier (a revisio ellenzője) kivételes mellőzésével Friedrich revisionistát a genfi kantonból választotta meg elnökének és Sandot St.Gallen kantonból alelnökének. A rendi tanács eddigi alelnökét, Kapellert Thurgau kantonból elnöknek és Rogrint Lausanne kantonból alelnöknek választotta meg. Brumner nemzeti tanácsi elnök állapota megnyugtatóbb, amenynyiben eszmélete visszatért. Grant, az Egyesült Államok elnöke s egyik elnökjelöltje a jelöltségre fölszólító levélre a következőket válaszolá: „Elfogadom e jelöltséget s köszönetemet fejezem ki a bizalom eme jeleiért. Ha novemberben megválasztatom, a génviselés erőt és egészséget ad magas hivatalom betöltésére, megígérem, buzgalommal és odaadással fogok munkálkoni az összes nép javán, mint minőt eddigi hivatalos működésemben feltüntettem. A tapasztalatok képessé tesznek azon tévedések elkerülésére, melyeket az újonczok minden hivatal és foglalkozásnál elkövetni szoktak. Ha pedig ezen, vagy a legközelebbi határidő után más által váltatom föl, azt hiszem, oly országot adhatok át neki, mely határain belül egyetértésben, s az idegen nemzetekkel békében él; otthon és külföldön rendithetlen hitellel bír, melynek nincsenek a jövendőbeli fejlődést fenyegető válságos kérdései. Reméljük, hogy rövid idő alatt el fog tűnni földünkről az osztályok, a pártok és fajok vizálykodása, s hogy eljön csakhamar az idő, midőn a „polgár“ czim a legkisebbnek úgy mint a legnagyobbnak, ugyanazon jogokat és védelmet fogja biztosítani.“ Az osztrák hivatalos lap mai számaiban közzé teszi a június 19-én kibocsátott törvényeket az igazságszolgáltatásnak rendezéséről, a bírák felelőségéről, az irántuk követendő fegyelmi eljárásról, továbbá a bélyeg és közvetlen díjak lefizetéséről a határőrvidéken , azonkívül az első törvény végrehajtásáról és az ottani törvényszékek ülnökeinek kiegészítéséről szóló császári rendeleteket. Ha azon pártnak legyen kifolyása, megfelelőleg az erősbült párt újabb jellegének és a politikai feladatok módosult irányának.“ Azt azonban nem mondja a „Reform“, hogy az a „homogén“ minisztérium olyan lesz-e, melynek kormányzása alatt nem fog többé oly botrányos eset előfordulni, mint a keleti vasút; hogy olyan lesz-e, mely nem jogszoritással fog igyekezni hatalmát megerősíteni; hogy olyan lesz-e, mely szabadelvű s demokratikus intézmények életbeléptetésével mozditandja elő a haladást; mert ha nem lesz ilyen, úgy csak cseberből vederbe hágtunk s minden haladni fog a régi után. A „Hon“ azt írja, hogy Debreczenben a szélsőbaloldalt a kormánypárt támogatá. De már kövesse meg magát a „Hon“, s ne akarjon oly badarságot olvasóival elhitetni, amit a magába szállás pillanatában ő sem hisz el. Különben ajánljuk a „Hon“-nak, nézze át a megválasztott balközépieknek programmját s látni fogja, hogy hány lett azokból szélsőbaloldali és hány balközépi programmal megválasztva ?. Üdvözöljük Hód-Mező-Vásárhely városát! Egyik tegnapi táviratunk már megvitte az egész országnak az örvendetes lelkesítő hirt, hogy Hód-Mező-Vásárhely roppant szótöbbséggel 48-i alkotmányunk teremtőjét Kossuth Lajost választa meg országgyűlési képviselőjévé. E tény, amily természetes, épp oly ország rászóló és fényes lapot képez nemcsak e város, hanem az ország történetében is. A hazafias és nemzeti érzület e manifestatiója egy elsőrendű városunk részéről mutatja, hogy a hit, melyet népünk szabadságszeretete, a tiszta elvek diadala iránt táplálunk, erős alapon nyugszik. Mutatja, hogy sok elveszett bár, de még visszaszerezhető minden. A politikai szédelgés öt évének mételye megrontott sokat, de a nemzet vérében még nem pusztított, a nemzet zömét fertőzetlenül fogja találni a szebb napok hasadta. Üdvözöljük Hód-Mező-Vásárhelyt. A nemzet milliói irigylik tőle e választást, mely örök becsületére lesz lelkes közönségének. A magyarság, a szabadság- és hazaszeretet, a nemzeti becsület győzelme ez. A magyarság, a szabadság- és hazaszeretet, a nemzeti becsület, s a magyar népbe helyezett hitünk nevében köszönjük Hód-Mező-Vásárhelynek a tegnapi nap eredményét. Erdei Bódog: — Erdélyből ma érkezett az első szomorú hir, mely a választások alatt előfordult. Ugyanis, mint távírják, Kovásznán a jobboldalisták látván vereségüket, veszekedést kezdtek, mialatt egy választó agyonlövetett. Tehát az erőszakoskodás nem lehet meg az ily áldozatok nélkül? Vagy mikor látják már át, hogy a közvélemény kifolyásának vehető törvényes többségek nem ily módon alkotják. — Pár nap óta miniszterváltozást jelző hírek keringnek. A „P. N.“ tagadja e hírek alaposságát s azt kérdezi, várjon létezik-e komoly s eléggé súlyos ok ily válságra ? Hogy a „P. N.“ e komoly s súlyos ok létezését nem akarja látni, az az ő álláspontjából nagyon is érthető, de hogy az ország népe nem csak látja, hanem érzi is, arra legcsattanósabban felelnek a választások. A „Reform“ már szintén kezdi érezni a miniszterváltozás elmaradhatatlanságát, sőt annak szükségszerűségét is fejtegeti. „A jelenlegi minisztérium — mond a Reform“ — köztudomás szerint nem kompakt, ésannyira nem az , hogy magában a miniszertanácsban sem kételkedik az iránt senki, miszerint az országgyűlés megnyitása, s a Deák-pártnak mint óriási többségnek megalakulása után, vagy parcziális vagy generális kormányválságnak fog kelleni történi azért, hogy a minisztérium homogén elemekből legyen összeállítva, úgy hogy annak minden tagja szolidaritást vállalhasson a másikért és azért is, hogy a Deák-párt kormán y mohácsi kerület igen tisztelt baloldali választóihoz! Mohácstól a nyugati uton, a vaspályán keresztül kifelé haladva, csakhamar elérjük a történeti hirű Cselye-patakot, hol egy szerény emlék azon helyet jelöli, mely helyen Lajos király sírját lelé. A szerény emléken a költő szavai olvashatók: „Nemzeti nagylétünk gyásztemetője Mohács.“ Mily megrendítő szavak ezek! A megnyílt sírok, melyek az elhalt hősök csontjait 1§26-ik évben augusztus 29-én kebelükbe fogadák, egyszersmind nemzeti nagylétünknek is sírjává levének, s hol ma a szántóvető ekéjével hasogatja a földet, hol dús kalászokat arat a verejtékes munka, az elvesztett nemzeti nagylét felett siránkozó költő ezt írja fölébe: gyásztemető. Jól jegyezzük meg, a költő sirirata 300 év múltával kelt, s e sirirat egy egész történelmet foglal magában, mely történelem 1529-ik év aug. 29-től veszi kezdetét, s még a mai nap sincs vége. Az 1529-iki mohácsi veszteség magában véve, ha a rémes következményű, az ország jogait veszélyeztető érdekharcz nem követi, bár mintegy szomorú katastropha, de az ország jövendőjére nézve ép oly gyászos következmények nélkül vonult volna el, mint például IV. Béla alatt a Sajó melletti mohi pusztán a mohácsinál borzasztóbb s pusztitóbb tatárjárás, melynek öldöklő harcza után a nemzet büszkén emelkedett fel, a Nagy Lajosok s Hunyadiak fénykorára. Az 1526-iki augusztus 29-én lezajlott harcz, hazánknak csak egy részét érintő s a győző török, kiöntve mérgét — mint a történelem feljegyzi, a hűtlen hitszegés megboszulására, visszavonult saját fészkébe, hátra hagyva a füstölgő romokat, sem nem foglalt, sem nem hódított, sem az ország jövendőjére nézve annak gyászos sorsát előkészítő intézkedéseket nem tett; egy szóval semmivé téve a magyar hadat, itt hagyta az országot. Példátlan eset a történelemben. Eltekintve azon barbár dúlásoktól, melyek az akkori korban feltűnők sem lehettek, ily lovagias ellenséget nem mutat fel többet a történelem. A török magát sértett félnek tekintette, esküszegéssel vádolta a magyar kormányt, s ennek megboszulására fegyvert ragadott. Mohácsnál tönkre tette az útjába álló hadat, ellenfelét földhöz sújtva anélkül, hogy az ország jövendőjét csak legkisebb részben is érintő egyéb ténynyel megtámadta volna, itt hagyta egész táborával az országot, megelégedve azzal, hogy a magyar hadat megverte. — Csak most folyt le szemünk előtt a porosz-franczia háború. A mi mohácsi veszedelmünket felülhaladta a sedani katastropha, mert míg mi Mohácson a király személyében egy tragikumot emlegethetünk, a sedani ember, III. Napóleon egy Francziaországot örökre meggyalázó árulást és gyáva önmegadást hajtott végre. Mi a mohácsi halmokat hősök sírjának jelezhetjük, s emlékére szemünkbe toluló könyeinket büszkén viselhetjük ; oh de a francziák Sedan felett csak — pirulva s szégyenkedve állhatnak meg! Jobban meg lett gyalázva Francziaország Sedánnál, mint a mi hazánk Mohácsnál. És nézzük most az ellenfél viseletét itt és ott. Míg a győző török elvonult országunk földéről, a műveit porosz megszállva tartja máig is Francziaország földjét, milliárdokra menő hadisarczot zsákmányol ki, s azonfelül 2 tartományt, Elszász és Lothringent szakasztotta el Francziaországtól s foglalta el, mint meghódított tartományt. Íme nem helyesen mondható a mohácsi győző török ellenség lovagias ellenségnek, mely páratlanul a történelemben, egy egyszerű győzelemmel elégedett meg, állítólagos sérelme megboszulására ? Történelmileg konstatált tény, hogy a mohácsi veszedelem 156- ban egy csatavesztés volt, az ellenség részéről hazánkra nézve, minden végzetteljesebb következmények nélkül. A török győzelem hazánk jövendőjét mivel sem fenyegette többé, hiszen az egész tábor elvonult földünkről, sem nem hóditott, sem nem foglalt — Magyarország ismét ura lett önmagának, ura lett sorsának, s jövendője, függetlensége, különösen a mohácsi győzőtől fenyegetve nem volt. Midőn a költő 300 év múlva elegikus panaszában a haza sorsa felett, Mohács nevéhez irta meg szörnyű epitáphiumát, nemzeti nagylétünk s függetlenségünk sírba szálltáról a költészet azon szabadalmával tette, melyet a történelem szigorú logikája is megengedhet az elegikus fájdalomnak, melyet a méltatlanul üldözött haza sorsa felett mai napig is annyi keserű özönében érez a hazaszeretet. Nem a Mohácsnál vesztett csata, hanem a csatavesztést is előidéző , a mai koréhoz hasonló romlott erkölcs, a közjólétet magánérdekké aljasító önzés ásta meg sirját nemzeti nagy létünknek. A történelem fel is írja az akkori kor jellemzésére, hogy: „az igazgatás minden ágaiba zavar és rendetlenség, csalárdság és kötelességmulasztás fészkelt, mi a nemzet élőfáján féregként rágódott. A személy állapot, a néposztályok egymás iránti viszonyai az eláradt törvénytelenségben felforgattalak, a jogok megsértettek, egy részről zsarnoki hatalmaskodás és hatalombitorlás, másrészről az előbb már megszüntetett szolgaság lépet elő, mi aztán egy általános erkölcsi megromlásnak jön kútfejévé“ (Horváth-Magyarok története 379. 1.) Ha a Mohácsnál elhunytak sírjaikból kikelve körülnéznének, meglepetve tapasztalnák, hogy e tekintetben az idő mitsem változott. Tapasztalnák ott mindjárt helyben, hogy az igazgatás minden ágaiban most is zavar és rendetlenség, csalárdság és kötelesség mulasztás fészkel, hogy a személybiztonság, a néposztályok egymás iránti viszonyai, az eláradt törvénytelenségben felforgatva , a jogok megsértve vannak; zsarnoki hatalmaskodás és hatalombitorlás napirenden van, s ezzel az erkölcsi megromlás kútfeje épen olyan, mint az ő idejökben volt. Az ország e romlott erkölcse a mohácsi csatavesztés után, mely különben is, mély lehangoltságot keltett a jobbak keblében is, igen alkalmatosnak tűnt fel, hogy az idegen érdekek rögtön kizsákmányolják ezt. A győztes tábor, mely a mohácsi csata után, ha akarta volna, egész országot meghódított tartományává tehette volna, a kezében volt földet itt hagyta, nemesen lovagiasan — itt hagyta az idegen érdekek zsákmányává, mely nemtelen érdekhajhászat most kettős erővel rontott prédájára. A kalandos életű, az érdekhajhász, az önzés megtestesülése Báthory István nádor, — alig oszlott széjjel az iszonyú harcz porfellege, — sietett a jó kilátások reményében, az özvegy királynéval Bécs felé, hogy a hatalmas német császárok által még a nagy Mátyás idejéről hazánk felett fonni kezdett hálót most bevégezhesse. A nemzeti függetlenség önérzete harczot kezdett a betolakodó idegen érdekek leküzdésére. A korcs nemzedék, a zilált erkölcsök azonban, az idegen érdekek vesztegető csábjainak ellenállani képtelenek lévén, azon sírba, melyet a mohácsi vesztett csatával az önzés, a haszonlesés, a magánérdek, szűkkeblűség, s az ezek folytán feltámadt pártviszály kezdett ásni, most temették el nemzeti nagylétünket, függetlenségünket! Ezen idő óta, a Bocskayak, Bethlenek, Rákócziak korán át, Kossuth Lajosig küzd a nemzet hazafias pártja a sírba dőlt nemzeti nagylét, az ország önállósága s függetlensége visszaszerzésére. Több 3 századánál hogy tart e küzdelem hogy a nemzet elégikus fájdalma, még mindig a mohácsi mezők halmai felett siratja nemzeti nagylétünk bukását. 1867 óta a nemzet fájdalma élesebben törhet elő, inden addig legalább törvénykönyveinkben biztosított állami függetlenségünk a Xll-ik törvényczők által egészen meg lett semmisítve; midőn az állami lét legfőbb attribútumai, a külhad- és pénzügyi az osztrák tartományokkal közös ügygyé mondatott ki, s tettleg el is vonatott a magyar országgyűlés intézkedéseiből, s ezzel Magyarország igazi hazafias és nemzeti érdekei, az osztrák tartományok érdekeitől, s igy idegen érdektől, törvényileg tétettek függővé. Valamint 1529 után nem volt egy megállható indok, mely Báthory és társainak azon lépését támogatná, hogy ők a haza jövendőjét a német császárok koronájához kössék, úgy most sincs indok, mely az 1867. évi közösségyes törvény helyes létezési jogát vetné meg. Idegen hatalmakkal szövetséget kötni, a körülmények kívánalmai szerint, helyes dolog. De hogy ország saját nemzeti s anyagi érdekeit önkényt, idegen érdekekhez kötötte volna, erre csak a mi hazánk nagy férfiai készítettek példákat. Nem is történhetnek iyen dolgok másképen, mint egy erkölcsileg alásülyedt általános conuptió közepette, amilyen volt a mohácsi vészt megelőző s követő korszakban, amilyet tapasztalunk napjainkban. 1529 után a török had teljesen, minden utógondolat nélkül vonult ki hazánkból, a haza nem is volt épen oly minden védelem nélküli állapotban akkor, hiszen Szapolyai meglehetős hadsereggel rendelkezett még; a Bécs felé kacsingató hazafiakat nem a töröktől való félelem vezérelte, hanem azon korcs szellem, mely a haza szabadságát és jólétét a saját telhetetlen egyéni érdekeiknek, féktelen nagyravágyónak volt képes alárendelni. Hát az 1867-iki idő embereit micsoda félelem vezérelte a közös ügyes alku megkötésére ? Ugyan miféle európai érdek fenyegetné hazánkat, hogy ettől való félelmünkben az oroszlány torkába meneküljünk ? Háromszáz éves tapasztalás igazolja, hogy hazánk anyagi és szellemi jólétét az osztrák tartományok uralgó érdekei teszik tönkre, s midőn 300 éves tapasztalat minderről meggyőz, kapja magát a jobboldal s legfőbb érdekeinket, az államiság kellékei ezen osztrák tartományok érdekeivel egy közös ügygyé kovácsolja. Azon hatalmi érdekű politika, melynek gyökérszála mélyen lenyúlik történelmünkben, mely már Hunyady Mátyás kormányzata alatt, a magyar haza megszerzésére vetette ki hálóját, csakhogy a nagy Hunyady még akkor könnyedén tépte széjjel — 1867-ik évben egyik fénypontját ünnepli a Xll-ik törvényczikk létre hozatala által. A baloldal mely most is a hazaszeretet egész lelkesedésével küzd a haza érdekeivel ellentétes törvény megváltoztatásáért, csak folytatja azon küzdelmet, melyet a dicső emlékű Mátyás kezdett Fridrik császár ellenében, ki ezen politika megteremtője, mely politika a nagy Mátyás halálával, a korcsosodásnak indult nemzedéknél mindig több és több tért foglalt, előidézte a mohácsi veszedelmet, létrehozta a nemzet 300 éves sötét múltját, melyen keresztül, midőn a költő nemzeti nagylétünk sirját keresi, a Cselye-pataknál véli feltalálni, és mindezek után végre, koronáját az 1867. XII .czikkben nyerte el. Ha végig nézünk hazánk történelmén, a Hunyadiak idejétől, a nemzeti lét érdekeit a betolakodó idegen érdekkel ugyanazon harczban találjuk minden korban, mindössze a körülmények szerint, modorban és taktikában változva. A Hunyadyak küzdelmét az idegen érdekek szolgálatában álló Ujlakyk és Czilleyekkel — történelmünk minden pontján megtaláljuk, más nevek és más alakokkal. Csakhogy még a Hunyadyak a romlatlan nemzeti szellem erejével semmivé tették az áruló Czilleyeket, azóta a Czilleyek ragadták kezükhöz a hatalmat, s míg a Hunyadyak a nemzeti lét érdekeit győzelmesen emelik magasra, utódjának, a nemzeti lét érdekeiért küzdő baloldalnak, mélyen megdöbbenve kell tapasztalni, hogy, idegen érdek uralma győzelmi zászlóját, az eszközökben nem válogatva, mindig előbbre és előbbre képes tolni napjainkban. A nemzeti lét, a haza önállósága s függetlensége visszaszerzéséért folytatott küzdelme a baloldalnak, mely a nemzeti küzdelem jellegét hordja magán az idegen érdek politikája ellen, még a Hunyadyaktól származik le, oly közjogi alakot öltött 1847 óta, mely már-már hazánk létét és nem-létét dobja mérlegre. Igen, a Czilleyektől leszármazó Karraffákon keresztül menő jobboldali politikának 1867 óta sikerült érdekeit közjogi alapra fektetni, szerződésbe foglalni a XII-ik törvényczikkben, csakhogy annál nehezebbé tegye a nemzet érdekei harcosának, a baloldalnak küzdelmét. Mi teljesen felfogjuk e nehézséget, és annál kitartóbban küzdünk a haza önállósága biztos jövőjéért.* * * Midőn önök kíséretében igen tisztelt baloldali szellemű választói a mohácsi kerületnek a Cselye-patakon levő emlék előtt megállapodtunk, s a költő által írott sorok „nemzeti nagylétünk gyásztemetője Mohács“ felolvastatott, megjegyeztem, hogy ez emlékre, e sirirat felé, még ez is oda írandó lenne hogy: „feltámadunk.“ Valóban az önök önzetlen hazaszeretete, azon kitartó küzdelem, melylyel a hatalom minden eszköze ellen is, a folyó követválasztási mozgalmakban oly férfiasan állottak meg czéljuk kivitelére — örök betűkkel vési oda e szavakat „feltámadunk.“ Nincs az a bűnös eszköz, mely önök ellen fel ne használtatott volna. Az erkölcsrontó vesztegetés, még a legtűrhetőbbek közé tartozott — a hivatalos hatalom végtére nem irtózott polgárvért ontani, ártatlan polgárvért, ártatlanul, hogy a kiontott vér, az árvák s az özvegy jajkiáltásával egyesülten örök átkot mondjon azon politikára, mely nem a népjog és szabadság, hanem az önérdek s a haszonleső önzés politicus önök mindezekkel szemben, tűrve a visszaélőt, tűrve a jogtiprást, mely szerint választói jogaiktól százanként fosztattak meg, míg ellenben a törvények szerint ily jogot nem bírók százanként ruháztattak fel, tűrve minden megaláztatást, kitartóan megállottak helyükön, keblükben az igazság szent érzésével vértezetten, mely az igazság diadalának reményeit egy pillanatnyira sem engedi elhomályositatni. Csak legyenek önök tisztelt választók türelemmel, oly türelemmel és békével, milyet az az igazság érzete megkövetel. A mi törekvésünk : a népjólét és népszabadság áldásainak elérése. E törekvés a béke és igazság fegyvereivel érheti el diadalát, mely habár lassan, de annál biztosabban fog bekövetkezni. Tudom, hogy könyező családja siratja elvesztett támaszát, tudom, hogy számtalanok szenvednek orgyilkos fegyverek által megsértve, önök soraiban. Vigasztalják a szenvedőket, töröljék le a sirók könyeit, s a jó ég megáldja önöket mindnyájokat. Tartsanak meg tovább is szives emlékezetükben ! Eger, 1872 jun. 29-én. Szederkényi Nándor.