Magyar Ujság, 1872. július (6. évfolyam, 149-173. szám)

1872-07-03 / 149. szám

Szerda, Szerkesztői iroda­­ Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap s­z­e­ll­e­­mi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. —Bérmentetlen levelek csak ismerős kezek­től fogadhatnak el. Kiadó-Mvu­tat: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anya­gi részét illető minden köz­lemény, u. m. az előfizetési pén­z, a kiadás körüli pa­­v­­aszok és a hirdetmé­nyek. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. VI. évfolyam. 1872. julius 3. Előfizetési ár­t Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . . 20 frt —­kr. Fél évre .... 10 „ — „ Negyed évre . . 5 „ — „ Egy hónapra . • 1 „ 70 „ Egyes szám 10 kr. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden minden hir­detését külön 30 krNyilttér: 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, julius a. Politikai szemle. A franczia s német kormány meghatalma­zottjai a franczia terület kiürítése tárgyában az egyezményt aláírván, az már a nemzetgyű­lés elé terjesztetett; ugyanez történt az új nagy kölcsön felvételéről intézkedő trvjavaslattal, melyet Goulard pénzügyminiszter tett a ház asztalára. A két állam között létrejött egyezmény ki­­lencz pontból áll; az első pont azt határozza, hogy Francziaország a jelen egyezmény rati­­ficatiójától számítva két hó alatt 500 millió frankot, 1873. márczius 1 én ismét 500 milliót, 1874. márczius 1-én ezer milliót, végül 1875. márczius 1-én az utolsó ezer millió frankot le­fizetni köteles. A második pont azt mondja, hogy a franczia kormánynak jogában áll az egyes részleteket a kitűzött határidő előtt lefi­zetni, mely esetben a megszállott terület ki­ürítése is gyorsabbíttatni fog; minden részlet­­fizetésnek legalább 100 millió frankból kell ál­lania. A többi pontok a fizetés módozatait és alakját, valamint a terület kiürítésének szabá­lyait állapítják meg. Minden milliárd lefizetése után tizennégy nap alatt a német csapatok két megyét kiürí­tenek, s pedig az első milliárd után a Marne és Haute-Marne, a második után a Voges­ és Ardennes, a harmadik milliárd után pedig az utolsó két megyét és Belfort várát. A két első milliárd törlesztésének megtörténtével Fran­cziaország a territoriális garantiák helyett pénzügyi garantiákat adhat, melyek ha Né­metország által elfogadtatnak, az utolsó két megye a fent kitűzött határidő előtt is ki­­ü­rittetik. Az ötszázalékos kamatok leszámí­tása a fizetések arányának megfelelően tör­ténik. A megszálló csapatok létszámának csök­kentésébe Németország semmi esetre sem akart egyezni, 50,000 főből álland ez jövőre is, csak­hogy a német meghatalmazott ígéretet tön, hogy a létszám valószínűleg csökkentetni fog. A kiürített megyék az egész hadisarc­ kifize­téséig semlegeseknek nyilváníttatnak; ez időre erődítési munkálatok sem kezdhetők. Ha Fran­­cziaország kötelességeit nem teljesítené, Né­metországnak joga van a kiürített megyéket újból megszállani. A szerződés ratificatiója az aláírástól számítva nyolc­ nap alatt kicseré­lendő. Az Alabama kérdés történeti folyama a kö­vetkezőkben foglalható egybe: Június hó 15-én ült össze Genfben a válasz­tott bíróság. Ez időpontot a washingtoni egyez­mény tűzte ki mint a meddig a végleges érve­léseknek mindkét oldalról be kell adatniok, hogy azután azok érdemleges tárgyalása kez­dődhessék. Ezen egyezményi határozathoz ké­pest Amerika képviselője valóban a mondott napon be is nyújtotta kérdéses okmányait, míg Anglia képviselője hosszabb elnapolást indítvá­nyozott, hogy így a két kormánynak ide adas­sák a szóba hozott egyezményt pótczikk megal­kotására. Hogy ez a közvetett károk kérdése miatt fenforgó félreértés mellőzhetésére kellet volna hogy szolgáljon, tudva van, a­mint tud­va van az is, hogy e pótczikk az amerikai se­­nátus által alkotott formában Anglia által el­­fogadhatlannak nyilváníttatott. S bár senki előtt sem volt titok, hogy ennek folytán Ang­lia több hónapi elnapolást fog indítványozni, Amerika képviselője m­ég­is erre nézve azt felelte, hogy nincs utasítása, s hogy csak ez­után fog Washingtonból választ kérni. Erre 17-ikén elnapolta üléseit a választott bí­róság, minthogy még akkor sem érkezett hatá­rozott válasz Washingtonból, még egyszer 19. elharapoltatott a tárgyalás. 19-én történt, hogy a választott bírák — mindkét részről azon meggyőződést kijelenthetni vélték, misze­rint bármint alakuljanak is a körülmények, a közvetett károk nem lehet hogy itt szóban forogj­­anak.„ A választott bírák — így hangzik ez örök időre jelentőségteljes nyilatkozat­i köteles­ségüknek tartják kijelenteni, hogy minden az Egyesült­ Államok által a közvetett károk ér­demében benyújtott adat gondos áttekintése után, ők külön és együttesen azon határozat­ra jutottak, hogy a követelések, a nemzetközi jog ily esetekre alkalmazható tételei szerint nem bírnak a kártalanításra vagy kárpótlásra irányadó jogalappal, s hogy a jogelvek sze­rint teljesen kívül kell maradniuk a választott bíróságként szereplő ítélőszék szempontjái. A svájczi nemzett tncns eddigi alelnöke Vou­­utier (a revisio ellenzője) kivételes mellőzésé­vel Friedrich revisionistát a genfi kantonból választotta meg elnökének és Sandot St.­Gal­­len kantonból alelnökének. A rendi tanács ed­digi alelnökét, Kapellert Thurgau kantonból elnöknek és Rogrint Lausanne kantonból al­­elnöknek választotta meg. Brumner nem­­zeti ta­nácsi elnök állapota megnyugtatóbb, ameny­­nyiben eszmélete visszatért. Grant, az Egyesült Államok elnöke s egyik elnökjelöltje a jelöltségre fölszólító levélre a következőket válaszolá: „Elfogadom e jelöltséget s k­öszönetemet fe­jezem ki a bizalom eme jeleiért. Ha november­ben megválasztatom, a génviselés erőt és egészséget ad magas hivatalom betöltésére, megígérem, buzgalommal és odaadással fogok munkálkoni az összes nép javán, mint minőt eddigi hivatalos működésemben feltüntettem. A tapasztalatok képessé tesznek azon tévedé­sek elkerülésére, melyeket az újonczok minden hivatal és foglalkozásnál elkövetni szoktak. Ha pedig ezen, vagy a legközelebbi határidő után más által váltatom föl, azt hiszem, oly országot adhatok át neki, mely határain belül egyetértésben, s az idegen nemzetekkel béké­ben él; otthon és külföldön rendithetlen hitellel bír, melynek nincsenek a jövendőbeli fejlődést fenyegető válságos kérdései. Reméljük, hogy rövid idő alatt el fog tűnni földünkről az osz­tályok, a pártok és fajok vi­zálykodása, s hogy eljön csakhamar az idő, midőn a „polgár“ czim a legkisebbnek úgy mint a legnagyobb­nak, ugyanazon jogokat és védelmet fogja biztosítani.“ Az osztrák hivatalos lap mai számaiban köz­zé teszi a június 19-én kibocsátott törvényeket az igazságszolgáltatásnak rendezéséről, a bí­rák felelőségéről, az irántuk követendő fegyel­mi eljárásról, továbbá a bélyeg és közvetlen díjak lefizetéséről a határőrvidéken , azonkívül az első törvény végrehajtásáról és az ottani törvényszékek ülnökeinek kiegészítéséről szóló császári rendeleteket. H­a azon pártnak legyen kifolyása, megfele­­lőleg az erősbült párt újabb jellegének és a politikai feladatok módosult irányának.“ Azt azonban nem mondja a „Reform“, hogy az a „homogén“ minisztérium olyan lesz-e, melynek kormányzása alatt nem fog többé oly botrányos eset előfordulni, mint a keleti vasút; hogy olyan lesz-e, mely nem jogszori­­tással fog igyekezni hatalmát megerősíteni; hogy olyan lesz-e, mely szabadelvű s demok­ratikus intézmények életbeléptetésével mozdi­­tandja elő a haladást; mert ha nem lesz ilyen, úgy csak cseberből vederbe hágtunk s minden haladni fog a régi után. A „Hon“ azt írja, hogy Debreczenben a szélsőbaloldalt a kormánypárt támogatá. De m­ár kövesse meg magát a „Hon“, s ne akar­jon oly badarságot olvasóival elhitetni, a­mit a magába szállás pillanatában ő sem hisz el. Különben ajánljuk a „Hon“-nak, nézze át a megválasztott balközépieknek programmját s látni fogja, hogy hány lett azokból szélsőbal­­oldali és hány balközépi programmal megvá­lasztva ?. Üdvözöljük Hód-Mező-Vásárhely váro­sát! Egyik tegnapi táviratunk már meg­vitte az egész országnak az örvendetes lelkesítő hirt, hogy Hód-Mező-Vásár­­hely roppant szótöbbséggel 48-i alkot­mányunk teremtőjét Kossuth Lajost vá­­laszta meg országgyűlési képviselő­jévé. E tény, a­mily természetes, épp oly ország rászóló és fényes lapot képez nem­csak e város, hanem az ország történe­tében is. A hazafias és nemzeti érzület e mani­­festatiója egy elsőrendű városunk ré­széről mutatja, hogy a hit, melyet né­pünk szabadságszeretete, a tiszta elvek diadala iránt táplálunk, erős alapon nyugszik. Mutatja, hogy sok elveszett bár, de még visszaszerezhető minden. A politikai szédelgés öt évének mételye megrontott sokat, de a nemzet vérében még nem pusztított, a nemzet zömét fer­tőzetlenül fogja találni a szebb napok hasadta. Üdvözöljük Hód-Mező-Vásárhelyt. A nemzet milliói irigylik tőle e választást, mely örök becsületére lesz lelkes kö­zönségének. A magyarság, a szabadság- és haza­­szeretet, a nemzeti becsület győzel­me ez. A magyarság, a szabadság- és haza­­szeretet, a nemzeti becsület, s a magyar népbe helyezett hitünk nevében köszön­jük Hód-Mező-Vásárhelynek a tegnapi nap eredményét. Erdei Bódog: — Erdélyből ma érkezett az első szomorú hir, mely a választások alatt előfordult. Ugyanis, mint távírják, Kovásznán a jobboldalisták lát­ván vereségüket, veszekedést kezdtek, mialatt egy választó agyon­lövetett. Tehát az erősza­koskodás nem lehet meg az ily áldozatok nélkül? Vagy mikor látják már át, hogy a közvélemény kifolyásának vehető törvényes többségek nem ily módon alkotják. — Pár nap óta miniszterváltozást jelző hí­rek keringnek. A „P. N.“ tagadja e hírek ala­posságát s azt kérdezi, várjon létezik-e ko­moly s eléggé súlyos ok ily válságra ? Hogy a „P. N.“ e komoly s súlyos ok létezését nem akarja látni, az az ő álláspontjából nagyon is érthető, de hogy az ország népe nem csak látja, hanem érzi is, arra legcsattanósabban felelnek a választások. A „Reform“ már szintén kezdi érezni a mi­niszterváltozás elmaradhatatlanságát, sőt an­nak szükségszerűségét is fejtegeti. „A jelenlegi minisztérium — mond a Re­form“ — köztudomás szerint nem komp­akt, ésannyira nem az , hogy magában a m­i­­niszertanácsban sem kételkedik az iránt senki, miszerint az országgyűlés megnyitása, s a Deák-pártnak mint óriási többségnek meg­alakulása után, vagy parcziális vagy g­e­n­e­r­á­l­i­s kormányválságnak fog kel­le­ni történi azért, hogy a minisztérium homogén elemekből legyen összeállítva, úgy hogy an­nak minden tagja szolidaritást vállalhasson a másikért és azért is, hogy a Deák-párt kormán­ y mohácsi kerület igen tisztelt balol­dali választóihoz! Mohácstól a nyugati uton, a vaspályán ke­resztül kifelé haladva, csakhamar elérjük a történeti hirű Cselye-patakot, hol egy szerény emlék azon helyet jelöli, mely helyen Lajos király sírját lelé. A szerény emléken a költő szavai olvashatók: „Nemzeti nagylétünk gyász­temetője Mohács.“ Mily megrendítő szavak ezek! A megnyílt sírok, melyek az elhalt hősök csontjait 1§26-ik évben augusztus 29-én kebelükbe fogadák, egyszersmind nemzeti nagylétünknek is sírjává levének, s hol ma a szántóvető ekéjével haso­gatja a földet, hol dús kalászokat arat a ve­­rejtékes munka, az elvesztett nemzeti nagylét felett siránkozó költő ezt írja fölébe: gyász­temető. Jól jegyezzük meg, a költő sirirata 300 év múltával kelt, s e sirirat egy egész történelmet foglal magában, mely történelem 1529-ik év aug. 29-től veszi kezdetét, s még a mai nap sincs vége. Az 1529-iki mohácsi veszteség magában véve, ha a rémes következményű, az ország jo­gait veszélyeztető érdekharcz nem követi, bár mintegy szomorú katastropha, de az ország jövendőjére nézve ép oly gyászos következ­mények nélkül vonult volna el, mint például IV. Béla alatt a Sajó melletti mohi pusztán a mohácsinál borzasztóbb s pusztitóbb tatárjárás, melynek öldöklő harcza után a nemzet büsz­kén emelkedett fel, a Nagy Lajosok s Hunya­diak fénykorára. Az 1526-iki augusztus 29-én lezajlott harcz, hazánknak csak egy részét érintő s a győző török, kiöntve mérgét — mint a történelem feljegyzi, a hűtlen hitszegés megboszulására, visszavonult saját fészkébe, hátra hagyva a füstölgő romokat, sem nem foglalt, sem nem hódított, sem az ország jövendőjére nézve an­nak gyászos sorsát előkészítő intézkedéseket nem tett; egy szóval semmivé téve a magyar hadat, itt hagyta az országot. Példátlan eset a történelemben. Eltekintve azon barbár dúlá­­soktól, melyek az akkori korban feltűnők sem lehettek, ily lovagias ellenséget nem mutat fel többet a történelem. A török magát sértett félnek tekintette, es­­küszegéssel vádolta a magyar kormányt, s en­nek megboszulására fegyvert ragadott. Mo­hácsnál tönkre tette az útjába álló hadat, el­lenfelét földhöz sújtva anélkül, hogy az ország jövendőjét csak legkisebb részben is érintő egyéb ténynyel megtámadta volna, itt hagyta egész táborával az országot, megelégedve az­zal, hogy a magyar hadat megverte. — Csak most folyt le szemünk előtt a porosz-franczia háború. A mi mohácsi veszedelmünket felülha­ladta a sedani katastropha, mert míg mi Mo­hácson a király személyében egy tragikumot emlegethetünk, a sedani ember, III. Napóleon egy Francziaországot örökre meggyalázó áru­lást é­s gyáva önmegadást hajtott végre. Mi a mohácsi halmokat hősök sírjának jelezhetjük, s emlékére szemünkbe toluló könyeinket büsz­kén viselhetjük ; oh de a francziák Sedan fe­lett csak — pirulva s szégyenkedve állhatnak meg! Jobban meg lett gyalázva Francziaország Sedánnál, mint a mi hazánk Mohácsnál. És nézzük most az ellenfél viseletét itt és ott. Míg a győző török elvonult országunk földéről, a műveit porosz megszállva tartja máig is Francziaország földjét, milliárdokra menő ha­­disarczot zsákmányol ki, s azonfelül 2 tarto­mányt, Elszász és Lothringent szakasztotta el Francziaországtól s foglalta el, mint meghódí­tott tartományt. Íme nem helyesen mondható a mohácsi győ­ző török ellenség lovagias ellenségnek, mely páratlanul a történelemben, egy egyszerű győ­zelemmel elégedett meg, állítólagos sérelme megboszulására ? Történelmileg konstatált tény, hogy a mo­hácsi veszedelem 156- ban egy csatavesztés volt, az ellenség részéről hazánkra nézve, min­den végzetteljesebb következmények nélkül. A török győzelem hazánk jövendőjét mivel sem fe­nyegette többé, hiszen az egész tábor elvo­nult földünkről, sem nem hóditott, sem nem foglalt — Magyarország ismét ura lett önma­gának, ura lett sorsának, s jövendője, függet­lensége, különösen a mohácsi győzőtől fenye­getve nem volt. Midőn a költő 300 év múlva elegikus pana­szában a haza sorsa felett, Mohács nevéhez irta meg szörnyű epitáphiumát, nemzeti nagy­­létünk s függetlenségünk sírba szálltáról a köl­tészet azon szabadalmával tette, melyet a tör­ténelem szigorú logikája is megengedhet az elegikus fájdalomnak, melyet a méltatlanul ül­dözött haza sorsa felett mai napig is annyi ke­serű özönében érez a hazaszeretet. Nem a Mohácsnál vesztett csata, hanem a csata­vesztést is előidéző , a mai koréhoz ha­sonló romlott erkölcs, a közjólétet magán­ér­dekké aljasító önzés ásta meg sirját nemzeti nagy létünknek. A történelem fel is írja az ak­kori kor jellemzésére, hogy: „az igazgatás minden ágaiba zavar és rendetlenség, csalárd­ság és kötelességmulasztás fészkelt, mi a nem­zet élőfáján féregként rágódott. A személy állapot, a néposztályok egymás iránti viszo­nyai az eláradt törvénytelenségben felforgat­talak, a jogok megsértettek, egy részről zsar­noki hatalmaskodás és hatalom­bitorlás, más­részről az előbb már megszüntetett szolgaság lépet elő, mi aztán egy általános erkölcsi meg­romlásnak jön kútfejévé“ (Horváth-Magyarok története 379. 1.) Ha a Mohácsnál elhunytak sírjaikból kikelve körülnéznének, meglepetve tapasztalnák, hogy e tekintetben az idő mit­­sem változott. Tapasztalnák ott mindjárt hely­ben, hogy az igazgatás minden ágaiban most is zavar és rendetlenség, csalárdság és köte­lesség mulasztás fészkel, hogy a személybiz­tonság, a néposztályok egymás iránti viszo­nyai, az eláradt törvénytelenségben felforgat­va , a jogok megsértve vannak; zsarnoki ha­talmaskodás és hatalombitorlás napi­renden van, s ezzel az erkölcsi megromlás kútfeje épen olyan, mint az ő idejökben volt. Az ország e romlott erkölcse a mohácsi csa­tavesztés után, mely különben is, mély lehan­­goltságot keltett a jobbak keblében is, igen al­kalmatosnak tűnt fel, hogy az idegen érdekek rögtön kizsákmányolják ezt. A győztes tábor, mely a mohácsi csata után, ha akarta volna, egész országot meghódított tartományává te­hette volna, a kezében volt földet itt hagyta, nemesen lovagiasan — itt hagyta az idegen érdekek zsákmányává, mely nemtelen érdek­­hajhászat most kettős erővel rontott prédá­jára. A kalandos életű, az érdek­hajhász, az ön­zés megtestesülése Báthory István nádor, — alig oszlott széjjel az iszonyú harcz porfelle­­ge, — sietett a jó kilátások reményében, az özvegy királynéval Bécs felé, hogy a ha­talmas német császárok által még a nagy Má­tyás idejéről hazánk felett fonni kezdett há­lót most bevégezhesse. A nemzeti független­ség önérzete harczot kezdett a betolakodó ide­gen érdekek leküzdésére. A korcs nemzedék, a zilált erkölcsök azonban, az idegen érdekek vesztegető csábjainak ellenállani képtelenek lévén, azon sírba, melyet a mohácsi vesztett csatával az önzés, a haszonlesés, a magánér­dek, szűkkeblűség, s az ezek folytán feltámadt pártviszály kezdett ásni, most temették el nem­zeti nagylétünket, függetlenségünket! Ezen idő óta, a Bocskayak, Bethlenek, Rákócziak korán át, Kossuth Lajosig küzd a nemzet hazafias pártja a sírba dőlt nemzeti nagylét, az ország önállósága s függetlensége visszaszerzésére. Több 3 századánál hogy tart e küzdelem hogy a nemzet elégikus fájdalma, még mindig a mohácsi mezők halmai felett si­ratja nemzeti nagylétünk bukását. 1867 óta a nemzet fájdalma élesebben törhet elő, in­den addig legalább törvénykönyveinkben biztosí­tott állami függetlenségünk a Xll-ik törvény­­cz­ők által egészen meg lett semmisítve; mi­dőn az állami lét legfőbb attribútumai, a kül­­had- és pénzügyi az osztrák tartományokkal közös ügygyé mondatott ki, s tettleg el is vona­tott a magyar országgyűlés intézkedéseiből, s ezzel Magyarország igazi hazafias és nemzeti érdekei, az osztrák tartományok érdekeitől, s igy idegen érdektől, törvényileg tétettek füg­gővé. Valamint 1529 után nem volt egy megáll­ható indok, mely Báthory és társainak azon lé­pését támogatná, hogy ők a haza jövendőjét a német császárok koronájához kössék, úgy most sincs indok, mely az 1867. évi közösségyes tör­vény helyes létezési jogát vetné meg. Idegen hatalmakkal szövetséget kötni, a körülmények kívánalmai szerint, helyes dolog. De hogy ország saját nemzeti s anyagi érdekeit ön­kényt, idegen érdekekhez kötötte volna, erre csak a mi hazánk nagy férfiai készítettek pél­dákat. Nem is történhetnek iyen dolgok máské­pen, mint egy erkölcsileg alásülyedt általános conuptió közepette, a­milyen volt a mohácsi vészt megelőző s követő korszakban, a­milyet tapasztalunk napjainkban. 1529 után a török had teljesen, minden utó­gondolat nélkül vonult ki hazánkból, a haza nem is volt épen oly minden védelem nélküli állapotban akkor, hiszen Szapolyai meglehe­tős hadsereggel rendelkezett még; a Bécs felé kacsingató hazafiakat nem a töröktől való fé­lelem vezérelte, hanem azon korcs szellem, mely a haza szabadságát és jólétét a saját telhetetlen egyéni érdekeiknek, féktelen nagy­ravágyónak volt képes alárendelni. Hát az 1867-iki idő embereit micsoda félelem vezé­relte a közös ügyes alku megkötésére ? Ugyan miféle európai érdek fenyegetné hazánkat, hogy ettől való félelmünkben az oroszlány tor­kába meneküljünk ? Háromszáz éves tapaszta­lás igazolja, hogy hazánk anyagi és szellemi jólétét az osztrák tartományok uralgó érdekei teszik tönkre, s midőn 300 éves tapasztalat minderről meggyőz, kapja magát a jobboldal s legfőbb érdekeinket, az államiság kellékei ezen osztrák tartományok érdekeivel egy kö­­zös ügygyé kovácsolja. Azon hatalmi érdekű politika, melynek gyö­kérszála mélyen lenyúlik történelmünkben, mely már Hunyady Mátyás kormányzata alatt, a magyar haza megszerzésére vetette ki háló­ját, csakhogy a nagy Hunyady még akkor könnyedén tépte széjjel — 1867-ik évben egyik fénypontját ünnepli a Xll-ik törvényczikk létre hozatala által. A baloldal mely most is a haza­­szeretet egész lelkesedésével küzd a haza ér­dekeivel ellentétes törvény megváltoztatásáért, csak folytatja azon küzdelmet, melyet a dicső emlékű Mátyás kezdett Fridrik császár ellené­ben, ki ezen politika megteremtője, mely poli­tika a nagy Mátyás halálával, a korcsosod­ás­nak indult nemzedéknél mindig több­ és több tért foglalt, előidézte a mohácsi veszedelmet, létrehozta a nemzet 300 éves sötét múltját, melyen keresztül, midőn a költő nemzeti nagy­létünk sirját keresi, a Cselye-pataknál véli fel­találni, é­s mindezek után végre, koronáját az 1867. XII .czikkben nyerte el. Ha végig nézünk hazánk történelmén, a Hu­nyadiak idejétől, a nemzeti lét érdekeit a be­tolakodó idegen érdekkel ugyanazon harczban találjuk minden korban, mindössze a körülmé­nyek szerint, modorban és taktikában változva. A Hunyadyak küzdelmét az idegen érdekek szolgálatában álló Ujlakyk és Czilleyekkel — történelmünk minden pontján megtaláljuk, más nevek és más alakokkal. Csakhogy még a Hunyadyak a romlatlan nemzeti szellem ere­jével semmivé tették az áruló Czilleyeket, azóta a Czilleyek ragadták kezükhöz a hatalmat, s míg a Hunyadyak a nemzeti lét érdekeit győ­zelmesen emelik magasra, utódjának, a nem­zeti lét érdekeiért küzdő baloldalnak, mélyen megdöbbenve kell tapasztalni, hogy, idegen ér­dek uralma győzelmi zászlóját, az eszközök­ben nem válogatva, mindig előbbre és előbbre képes tolni napjainkban. A nemzeti lét, a haza önállósága s függet­lensége visszaszerzéséért folytatott küzdelme a baloldalnak, mely a nemzeti küzdelem jelle­gét hordja magán az idegen érdek politikája ellen, még a Hunyadyaktól származik le, oly közjogi alakot öltött 1847 óta, mely már-már hazánk létét és nem-létét dobja mérlegre. Igen, a Czilleyektől leszármazó Karraffákon keresztül menő jobboldali politikának 1867 óta sikerült érdekeit közjogi alapra fektetni, szerződésbe foglalni a XII-ik törvényczikkben, csakhogy annál nehezebbé tegye a nemzet ér­dekei harc­osának, a baloldalnak küzdelmét. Mi teljesen felfogjuk e nehézséget, és annál kitartóbban küzdünk a haza önállósága biztos jövőjéért.* * * Midőn önök kíséretében igen tisztelt balol­dali szellemű választói a mohácsi kerületnek a Cselye-patakon levő emlék előtt megállapod­tunk, s a költő által írott sorok „nemzeti nagy­létünk gyásztemetője Mohács“ felolvastatott, megjegyeztem, hogy ez emlékre, e sirirat felé, még ez is oda írandó lenne hogy: „feltáma­dunk.“ Valóban az önök önzetlen hazaszere­tete, azon kitartó küzdelem, melylyel a hata­lom minden eszköze ellen is, a folyó követvá­lasztási mozgalmakban oly férfiasan állottak meg czéljuk kivitelére — örök betűkkel vési oda e szavakat „feltámadunk.“ Nincs az a bű­nös eszköz, mely önök ellen fel ne használta­tott volna. Az erkölcsrontó vesztegetés, még a legtűrhetőbbek közé tartozott — a hivatalos hatalom végtére nem irtózott polgárvért on­tani, ártatlan polgárvért, ártatlanul, hogy a ki­ontott vér, az árvák s az özvegy jajkiáltásával egyesülten örök átkot mondjon azon politikára, mely nem a népjog és szabadság, hanem az önérdek s a haszonleső önzés politic­us önök mindezekkel szemben, tűrve a visszaélőt, tűrve a jogtiprást, mely szerint választói jo­gaiktól százanként fosztattak meg, míg ellen­ben a törvények szerint ily jogot nem bírók százanként ruháztattak fel, tűrve minden meg­aláztatást, kitartóan megállottak helyükön, keblükben az igazság szent érzésével vértezet­­ten, mely az igazság diadalának reményeit egy pillanatnyira sem engedi elhomályositatni. Csak legyenek önök tisztelt választók türe­lemmel, oly türelemmel és békével, milyet az az igazság érzete megkövetel. A mi törekvé­sünk : a népjólét és népszabadság áldásainak elérése. E törekvés a béke és igazság fegyve­reivel érheti el diadalát, mely habár lassan, de annál biztosabban fog bekövetkezni. Tudom, hogy könyező családja siratja el­vesztett támaszát, tudom, hogy számtalanok szenvednek orgyilkos fegyverek által megsért­ve, önök soraiban. Vigasztalják a szenvedőket, töröljék le a sirók könyeit, s a jó ég meg­áldja önöket mindnyájok­at. Tartsanak meg tovább is szives emléke­zetükben ! Eger, 1872 jun. 29-én. Szederkényi Nándor.

Next