Magyar Ujság, 1872. július (6. évfolyam, 149-173. szám)

1872-07-03 / 149. szám

Szerda, Szerkesztői iroda i Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap s z e 11 e- mi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. —Bérmentetlen levelek csak ismerős kezek­től fogadhatnak el. Kiadó-Mvu tat: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anya­gi részét illető minden köz­lemény, u. m. az előfizetési pén z, a kiadás körüli pa- v nászok és a hirdetmé­nyek. Pest, jullus a. Politikai szemle. A franczia s német kormány meghatalma­zottjai a franczia terület kiürítése tárgyában az egyezményt aláírván, az már a nemzetgyű­lés elé terjesztetett; ugyanez történt az uj nagy kölcsön felvételéről intézkedő trvjavaslattal, melyet Goulard pénzügyminiszter tett a ház asztalára. A két állam között létrejött egyezmény ki- lencz pontból áll; az első pont azt határozza, hogy Francziaország a jelen egyezmény rati- ficatiójától számítva két hó alatt 500 millió frankot, 1873. márczius l én ismét 500 milliót, 1874. márczius 1-én ezer milliót, végül 1875. márczius 1-én az utolsó ezer millió frankot le­fizetni köteles. A második pont azt mondja, hogy a franczia kormánynak jogában áll az egyes részleteket a kitűzött határidő előtt lefi­zetni, mely esetben a megszállott terület ki­ürítése is gyorsabbittatni fog; minden részlet- fizetésnek legalább 100 millió frankból kell ál­lania. A többi pontok a fizetés módozatait és alakját, valamint a terület kiürítésének szabá­lyait állapítják meg. Minden milliárd lefizetése után tizennégy nap alatt a német csapatok két megyét kiürí­tenek, s pedig az első milliárd után a Marne és Haute-Marne, a második után a Voges- és Ardennes, a harmadik milliárd után pedig az utolsó két megyét és Belfort várát. A két első milliárd törlesztésének megtörténtével Fran­cziaország a territoriális garantíák helyett pénzügyi garantiákat adhat, melyek ha Né­metország által elfogadtatnak, az utolsó két megye a fent kitűzött határidő előtt is ki- tirittetik. Az ötszázalékos kamatok leszámí­tása a fizetések arányának megfelelően tör­ténik. A megszálló csapatok létszámának csök­kentésébe Németország semmi esetre sem akart egyezni; 50,0Q0 főből álland ez jövőre is, csak­hogy a német meghatalmazott Ígéretet tön, hogy a létszám valószinüleg csökkentetni fog. A kiürített megyék az egész hadisarcz kifize­téséig semlegeseknek nyilvápittatnak; ez időre erődítési munkálatok sem kezdhetők. Ha Fraü- cziaország kötelességeit nem teljesítené, Né­metországnak joga van a kiürített megyéket újból megszállani. A szerződés ratificatiója az aláírástól számítva nyolcz nap alatt kicseré­lendő. Az Alabama kérdés történeti folyama a kö­vetkezőkben foglalható egybe: Junius hó 15-én ült össze Genfben a válasz­tott bíróság. Ez időpontot a washingtoni egyez­mény tűzte ki mint a meddig a végleges érve­léseknek mindkét oldalról be kell adatniok, hogy azután azok érdemleges tárgyalása kez­dődhessék. Ezen egyezményi határozathoz ké­pest Amerika képviselője valóban a mondott napon be is nyújtotta kérdéses okmányait, mig Anglia képviselője hosszabb elnapolást indítvá­nyozott, hogy igy a két kormánynak idő adas­sák a szóba hozott egyezményi pótczikk megal­kotására. Hogy ez a közvetett károk kérdése miatt fenforgó félreértés mellőzhetésére kellet volna hogy szolgáljon, tudva van, a mint tud­va van az is, hogy e pótczikk az amerikai se- nátus által alkotott formában Anglia által el- fogadhatlannak nyilváníttatott. S bár senki előtt sem volt titok, hogy ennek folytán Ang­lia több hónapi elnapolást fog indítványozni, Amerika képviselője jnég is erre nézve azt felelte, hogy nincs utasítása, s hogy csak ez­után fog Washingtonból választ kérni. Erre 17-ikén elnapolta üléseit a választott bí­róság, minthogy még akkor sem érkezett hatá­rozott válasz Washingtonból, még egyszer 19. elnatopoltatott a tárgyalás. 19-én történt, hogy a választott bírák — mindkét részről azon meggyőződést kijelenthetni vélték; misze­rint bármint alakuljanak is a körülmények, a közvetett károk nem lehet hogy itt szóban forogt janak.„ A választott bírák — igy hangzik ezörök időre jelentőségteljes nyilatkozat — köteles­ségüknek tartják kijelenteni, hogy minden az Egyesült-Államok által a közvetett károk ér­demében benyújtott adat gondos áttekintése után, ők külön és együttesen azon határozat­ra jutottak, hogy a követelések, a nemzetközi jog ily esetekre alkalmazható tételei szerint nem bírnak a kártalanításra vagy kárpótlásra irányadó jogalappal, s hogy a jogelvek sze­rint teljesen kívül kell maradniok a választott bíróságként szereplő itélőszék szempentjár. A svájczi nemzettaácns eddigi alelnöke Vou- utier (a revisio ellenzője) kivételes mellőzésé­vel Friedrich revisionistát a genfi kantonból választotta meg elnökének és Sandot St.-Gal- len kantonból alelnökének. A rendi tanács ed­digi alelnökét, Kapellert Thurgau kantonból elnöknek és Rogrint Lausanne kantonból al- elnöknek választotta meg. Brumer nei izeti ta­nácsi elnök állapota megnyugtatóbb, ameny- nyiben eszmélete visszatért. Grant, az Egyesült Államok elnöke s egyik elnökjelöltje a jelöltségre fölszólító levélre a következőket válaszolá: „Elfogadom e jelöltséget s 1 öszönetemet fe­jezem ki a bizalom eme jeleiért. Ha november­ben megválasztatom, a gonviselés erőt és egészséget ad magas hivatalom betöltésére, megígérem, buzgalommal és odaadással fogok muukálkoni az összes nép javán, mint minőt eddigi hivatalos működésemben feltüntettem. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. 1872. julius 3. Előfizetési ár t Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre . . . 20 frt — kr. Fél évre .... 10 „ — „ Negyed évre . . 5 „ — „ Egy hónapra . • 1 „ 70 „ Egyes szám 10 kr. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden minden hir­detésér külön 30krNyilttér: 5 hasábos petitsor 25 kr. VI. évfolyam. A tapasztalatok képessé tesznek azon tévedé­sek elkerülésére, melyeket azujonczok minden hivatal és foglalkozásnál elkövetni szoktak. Ha pedig ezen, vagy a legközelebbi határidő után más által váltatom föl, azt hiszem, oly országot adhatok át neki, mely határain belül egyetértésben, s az idegen nemzetekkel béké­ben él; otthon és külföldön rendithetlen hitellel bir, melynek nincsenek a jöveedőbeli fejlődést fenyegető válságos kérdései. Reméljük, hogy rövid idő alatt el fog tűnni földünkről az osz­tályok, a pártok és fajok vi zálykodása, s hogy eljön csakhamar az idő, midőn a „polgár“ czim a legkisebbnek úgy mint a legnagyobb­nak, ugyanazon jogokat és védelmet fogja biztosítani.“ Az osztrák hivatalos lap mai számáiban köz­zé teszi a junius 19-én kibocsátott törvényeket az igazságszolgáltatásnak rendezéséről, a bí­rák felelőségéről, az irántuk követendő fegyel­mi eljárásról, továbbá a bélyeg és közvetlen dijak lefizetéséről a határőrvidéken ; azonkívül az első törvény végrehajtásáról és az ottani törvényszékek ülnökeinek kiegészítéséről szóló császári rendeleteket. Üdvözöljük Hód-Mezö-Vásárhely váro­sát! Egyik tegnapi táviratunk már meg­vitte az egész országnak az öryendetes lelkesítő hirt, hogy Hód-Mező-Vásár- hely roppant szótöbbséggel 48-i alkot­mányunk teremtöjét Kossuth Lajost vá- lasztá meg országgyűlési képviselő­jévé. E tény, a mily természetes, épp oly ország rászóló és fényes lapot képez nem­csak e város, hanem az ország történe­tében is. A hazafias és nemzeti érzület e mani- festatiója egy elsőrendű városunk ré­széről mutatja, hogy a hit, melyet né­pünk szabadságszeretete, a tiszta elvek diadala iránt táplálunk, erős alapon nyugszik. Mutatja, hogy sok elveszett bár, de még visszaszerezhető minden. A politikai szédelgés öt évének mételye megrontott sokat, de a nemzet vérében még nem pusztított, a nemzet zömét fer­tőzetlenül fogja találni a szebb napok hasadta. Üdvözöljük Hód-Mező-Vásárhelyt. A nemzet milliói irigylik tőle e választást, mely örök becsületére lesz lelkes kö­zönségének. A magyarság, a szabadság- és haza- szeretet, a nemzeti becsület győzel­me ez. A magyarság, a szabadság- és haza- szeretet, a nemzeti becsület, s a magyar népbe helyezett hitünk nevében köszön­jük Hód-Mező-Vásárhelynek a tegnapi nap eredményét. Erdei Bódog. — Erdélyből ma érkezett az első szomorú hir, mely a választások alatt előfordult. Ugyanis, mint távirják, Kovásznán a jobboldalisták lát­ván vereségüket, veszekedést kezdtek, mialatt egy választó agyon lövetett. Tehát az erősza­koskodás nem lehet meg az ily áldozatok nélkül? Vagy mikor látják már át, hogy a közvélemény kifolyásának vehető törvényes többségek nem ily módon alkotják. — Pár nap óta miniszterváltozást jelző hí­rek keringnek. A „P. N.“ tagadja e hirek ala­posságát s azt kérdezi, vájjon létezik-e ko­moly s eléggé súlyos ok ily válságra ? Hogy a „P. N.“ e komoly s súlyos ok létezését nem akarja látni, az az ő álláspontjából nagyon is érthető; de hogy az ország népe nem csak látja, hanem érzi is, arra legcsattanósabban felelnek a választások. A „Reform“ már szintén kezdi érezni a mi­niszterváltozás elmaradhatatlanságát, sőt an­nak szükségszerűségét is fejtegeti. „A jelenlegi minisztérium — mond a Re­form“ — köztudomás szerint nem komp akt, elannyira nem az , hogy magában a m i- nistertanácsban sem kételkedik az iránt senki, miszerint az országgyűlés megnyitása, s a Deák-pártnak mint óriási többségnek meg­alakulása után, vagy parcziális vagy g e n e r á 1 i s kormányválságnak fog kel le ni történi azért, hogy a miniszterium homogén elemekből legyen összeállítva, úgy hogy an­nak minden tagja szolidáritást vállalhasson a másikért és azért is, hogy a Deák-párt kormán nya azon pártnak legyen kifolyása, megfele- lőleg az erösbült párt újabb jellegének és a politikai feladatok módosult irányának.“ Azt azonban nem mondja a „Reform“, hogy az a „homogen“ minisztérium olyan lesz-e, melynek kormányzása alatt nem fog többé oly botrányos eset előfordulni, mint a keleti vasút; hogy olyan lesz-e, mely nem jogszori- tással fog igyekezni hatalmát megerősíteni; hogy olyan lesz-e, mely szabadelvű s demok­ratikus intézmények életbeléptetésével mozdi- tandja elő a haladást; mert ha nem lesz ilyen, úgy csak cseberből vederbe hágtunk s minden haladni fog a régi utón. A „Hon“ azt írja, hogy Debreczenben a sfélsőbaloldalt a kormánypárt támogatá. De |iár kövesse meg magát a „Hon“, s ne akar­jon oly badarságot olvasóival eihitetni, a mit a magába szállás pillanatában ő sem hisz el. Különben ajánljuk a „Hon“-nak, nézze át a megválasztott balközépieknek programmját s látni fogja, hogy hány lett azokból szélsőbal- oldali és hány balközépi prógrammal megvá­lasztva ?. A mohácsi kerület igen tisztelt balol­dali választóihoz! Mohácstól a nyugati utón, a vaspályán ke­resztül kifelé haladva, csakhamar elérjük a történeti hirü Cselye-patakot, hol egy szerény emlék azon helyet jelöli, mely helyen Lajos király sírját leié. Á szerény emléken a költő szavai olvashatók: „Nemzeti nagylétünk gyász­temetője Mohács.“ Mily megrendítő szavak ezek! A megnyílt sírok, melyek az elhalt hősök csontjait l§26-ik évben augusztus 29-én kebelükbe fogadák, egyszersmind nemzeti nagylétünknek is sírjává levének, s hol ma a szántóvetö ekéjével haso­gatja a földet, hol dús kalászokat árat a ve- rejtékes munka, az elvesztett nemzeti nagyiét felett siránkozó költő ezt írja fölébe: gyász­temető. Jól jegyezzük meg, a költő sirirata 300 év múltával kelt, s e sirirat egy egész történelmet foglal magában, me’y történelem 1529-ik év aug. 29-től veszi kezdetét, s még a mai nap sincs vége. Az 1529-iki mohácsi veszteség magában véve, ha a rémes következményű, az ország jo­gait veszélyeztető érdekharcz nem követi, bár mintegy szomorú katastropha, de az ország jövendőjére nézve ép oly gyászos következ­mények nélkül vonult volna el, mint például IV. Béla alatt a Sajó melletti mohi pusztán a mohácsinál borzasztóbb s pusztitóbb tatárjárás, melynek öldöklő harcza után a nemzet büsz­kén emelkedett fel, a Nagy Lajosok s Hunya­diak fénykorára. Az 1526-iki augusztus 29-én lezajlott harcz, hazánknak csak egy részét érinté s a győző török, kiöntve mérgét — mint a történelem feljegyzi, a hűtlen hitszegés megboszulására, visszavonult saját fészkébe, hátra hagyva a füstölgő romokat, sem nem foglalt, sem nem hóditott, sem az ország jövendőjére nézve an nak gyászos sorsát előkészítő intézkedéseket nem tett; egy szóval semmivé téve a magyar hadat, itt hagyta az országot. Példátlan eset a történelemben. Eltekintve azon barbár dulá- sokról, melyek az akkori korban feltűnők sem lehettek, ily lovagias ellenséget nem mutat fel többet a történelem. A török magát sértett félnek tekintette, es- küszegéssel vádolta a magyar kormányt, s en­nek megboszulására fegyvert ragadott, Mo­hácsnál tönkre tette az útjába álló hadat, el­lenfelét földhöz sújtva anélkül, hogy az ország jövendőjét csak legkisebb részben is érintő egyéb ténynyel megtámadta volna, itt hagyta egész táborával az országot, megelégedve az­zal: hogy a magyar hadat megverte. — Csak most folyt le szemünk előtt a porosz-franczia háború. A mi mohácsi veszedelmünket felülha­ladta a sedani katastropha, mert mig mi Mo­hácson a király személyében egy tragikumot emlegethetünk, a sedani ember, III. Napoleon egy Francziaországot örökre meggyalázó áru­lást ? s gyáva önmegadást hajtott végre. Mi a mohácsi halmokat hősök sírjának jelezhetjük, s emlékére szemünkbe toluló könyeinket büsz­kén viselhetjük ; oh de a francziák Sedan fe­lett csak — pirulva s szégyenkedve állhatnak meg! Jobban meg lett gyalázva Francziaország Sedánnál, mint a mi hazánk Mohácsnál. És nézzük most az ellenfél viseletét itt és ott. Mig a győző török elvonult országunk földéről, a müveit porosz megszállva tartja máig is Francziaország földjét, milliárdokra menő ha- disarczot zsákmányol ki, s azonfelül 2 tarto­mányt, Elszasz és Lothringent szakasztottá el Francziaországtól s foglalta el, mint meghódí­tott tartományt. íme nem helyesen mondható a mohácsi győ­ző török ellenség lovagias ellenségnek, mely páratlanul a történelemben, egy egyszerű győ­zelemmel elégedett meg, állítólagos sérelme megboszulására ? Történelmileg konstatált tény, hogy a mo­hácsi veszedelem 1569 ban egy csatavesztés volt, az ellenség részéről hazánkra nézve, min­den végzetteljesebb következmények nélkül. A török győzelem hazánk jövendőjét mivel sem fö .yegette többé, hiszen az egész tábor elvo­nult földünkről, sem nem hóditott, sem nem foglalt — Magyarország ismét ura lett önma­gának, ura lett sorsának, s jövendője, függet­lensége, különösen a mohácsi győzőtől fenye­getve nem volt. Midőn a költő 300 év múlva elegikus pana­szában a haza sorsa felett, Mohács nevéhez irta meg szörnyű epitáphiumát, nemzeti nagy- létünk s függetlenségünk sírba szálltáról a köl­tészet azon szabadalmával tette, melyét a tör­ténelem szigorú logikája is megengedhet az elegikus fájdalomnak, melyet a méltatlanul ül­dözött haza sorsa felett mai napig is annyi ke­serv özönében érez a hazaszeretet. Nem a Mohácsnál vesztett csata, hanem a csata vesztést is előidéző — a mai koréhoz ha­sonló romlott erkölcs, a közjólétet magán ér­dekké aljasitó önzés ásta meg sirját nemzeti nagy létünknek. A történelem fel is Írja az ak­kori kor jellemzésére, hogy: „az igazgatás minden ágaiba zavar és rendetlenség, csalárd­ság és kötelességmulasztás fészkelt, mi a nem­zet élőfáján féregként rágódott. A személy állapot, a néposztályok egymás iránti viszo­nyai az eláradt törvénytelenségben felforgat­talak, a jogok megsértettek; egy részről zsar­noki hatalmaskodás és hatalom bitorlás, más­részről az elébb már megszüntetett szolgaság lépet elé, mi aztán egy általános erkölcsi meg­romlásnak lön kútfejévé“ (Horváth-Magyarok története 379. 1.) Ha a Mohácsnál elhunytak sírjaikból kikelve körülnéznének, meglepetve tapasztalnák, hogy e tekintetben az idő mit- sem változott. Tapasztalnák ott mindjárt hely­ben, hogy az igazgatás minden ágaiban most is zavar és rendetlenség, csalárdság és köte­lesség mulasztás fészkel, hogy a személybiz­tonság, a néposztályok egymás iránti viszo­nyai, az eláradt törvénytelenségben felforgat­va , a jogok megsértve vannak; zsarnoki ha­talmaskodás és hatalombitorlás napi renden van, s ezzel az erkölcsi megromlás kútfeje épen olyan, mint az ő idejökben volt. Az ország e romlott erkölcse a mohácsi csa­tavesztés után, mely különben is, mély lehan- goltságot keltett a jobbak keblében is, igen al­kalmatosnak tűnt fel, hogy az idegen érdekek rögtön kizsákmányolják ezt. A győztes tábor, mely a mohácsi csata után, ha akarta volna, egész országot meghódított tartományává te­hette volna, a kezében volt földet itt hagyta, nemesen lovagiasan — itt hagyta az idegen érdekek zsákmányává, mely nemtelen érdek- hajhászat most kettős erővel rontott prédá­jára. A kalandos életű, az érdek hajhász, az ön­zés megtestesülése Báthory István nádor, — alig oszlott széjjel az iszonyú harcz porfelle- ge, — sietett a jó kilátások reményében, az özvegy királynéval Bécs fele, hogy a ha­talmas német császárok által még a nagy Má­tyás idejéről hazánk felett fonni kezdett há­lót most bevégezhesse. A nemzeti független­ség önérzete harczot kezdett a betolakodó ide­gen érdekek leküzdésére. A korcs nemzedék, a zilált erkölcsök azonban, az idegen érdekek vesztegető csábjainak ellenállani képtelenek lévén, azon sírba, melyet a mohácsi vesztett csatával az önzés, a haszonlesés, a magánér­dek, szUkkeblüség, s az ezek folytán feltámadt pártviszály kezdett ásni, most temették el nem­zeti nagylétünket, függetlenségünket! Ezen idő óta, a Bocskayak, Bethlenek, Rákócziak korán át, Kossuth Lajosig küzd a nemzet hazafias pártja a sirba dőlt nemzeti nagyiét, az ország önállósága s függetlensége visszaszerzésére. Több 3 századánál hogy tart e küzdelem hogy a nemzet elegikus fájdalma, még mindig a mohácsi mezők halmai felett si­ratja nemzeti nagylétünk bukását. 1867 óta a nemzet fájdalma élesebben törhet elő, m dön addig legalább törvénykönyveinkben biztosí­tott állami függetlenségünk a Xll-ik törvény- cz kk által egészen meg lett semmisítve; mi­dőn az állami lét legfőbb attribútumai, a kül- had- és pénzügyi az osztrák tartományokkal közösügygyé mondatott ki, s tettleg el is vona­tott a magyar országgyűlés intézkedéseiből, s ezzel Magyarország igazi hazafias és nemzeti érdekei, az osztrák tartományok érdekeitől, s igy idegen érdektől, törvényileg tétettek füg­gővé. Valamint 1529 után nem volt egy megáll­ható indok, mely Báthory és társainak azon lé­pését támogatná, hogy ők a haza jövendőjét a német császárok koronájához kössék, úgy most sincs indok, mely az 1867. évi közösligyes tör vény helyes létezési jogát vetné meg. Idegen hatalmakkal szövetséget kötni, a körülmények kívánalmai szerint, helyes dolog. De hogy ország saját nemzeti s anyagi érdekeit ön­kényt, idegen érdekekhez kötötte volna, erre csak a mi hazánk nagy férfiai készítettek pél­dákat. Nem is történhetnek lyen dolgok máské­pen, mint egy erkölcsileg alásülyedt általános conuptió közepette, a milyen volt a mohácsi vészt megelőző s követő korszakban, a milyet tapasztalunk napjainkban. 1529 után a török had teljesen, minden utó­gondolat nélkül vonult ki hazánkból, a haza nem is volt épen oly minden védelem nélküli állapotban akkor; hiszen Szapolyai meglehe­tős hadsereggel rendelkezett még; a Bécs felé kacsingató hazafiakat nem a töröktől való fé­lelem vezérelte, hanem azon korcs szellem, mely a haza szabadságát és jólétét — saját telhetetlen egyéni érdekeiknek, féktelen nagy­ravágyónak volt képes alárendelni. Hát az 1867-iki idő embereit micsoda félelem vezé­relte a közösügyes alku megkötésére ? Ugyan miféle európai érdek fenyegetné hazánkat, hogy ettől való félelmünkben az oroszlány tor­kába meneküljünk ? Háromszáz éves tapaszta­lás igazolja, hogy hazánk anyagi és szellemi jólétét az osztrák tartományok uralgó érdekei teszik tönkre, s midőn 300 éves tapasztalat minderről meggyőz, kapja magát a jobboldal s legfőbb érdekeinket, az államiság kellékei ezen osztrák tartományok érdekeivel egy kö- zösügygyé kovácsolja. Azon hatalmi érdekű politika, melynek gyö kérszála mélyen lenyúlik történelmünkben, mely már Hunyady Mátyás kormányzata alatt, a magyar haza megszerzésére vetette ki háló­ját, csakhogy a nagy Hunyady még akkor könnyedén tépte széjjel — 1867-ik évben egyik fénypontját ünnepli a Xll-ik törvényczikk létre hozatala által. A baloldal mely most is a haza- szeretet egész lelkesedésével küzd a haza ér­dekeivel ellentétes törvény megváltoztatásáért, csak folytatja azon küzdelmet, melyet a dicső emlékű Mátyás kezdett Fridrik császár ellené­ben, ki ezen politika megteremtője; mely poli­tika a nagy Mátyás halálával, a korcsosod Ás­nak indult nemzedéknél mindig több- és több tért foglalt, előidézte a mohácsi veszedelmet, létrehozta a nemzet 300 éves sötét múltját, melyen keresztül, midőn a költő nemzeti nagy­létünk sirját keresi, a Cselye-pataknál véli fel­találni, — s mindezek után végre, koronáját az 1867. XII tczikkben nyerte el. Ha végig nézünk hazánk történelmén: a Hu­nyadiak idejétől, a nemzeti lét érdekeit a be­tolakodó idegen érdekkel ugyanazon harczban találjuk minden korban, mindössze a körülmé­nyek szerint, modorban és taktikában változva. A Hunyadyak küzdelmét az idegen érdekek szolgálatában álló Ujlakyk és Czilleyekkel — történelmünk minden pontján megtaláljuk, más nevek és más alakokkal. Csakhogy még a Hunyadyak a romlatlan nemzeti szellem ere­jével semmivé tették az áruló Czilleyeket, azóta a Czilleyek ragadták kezükhöz a hatalmat, s mig a Hunyadyak a nemzeti lét érdekeit győ­zelmesen emelék magasra, utódjának, a nem­zeti lét érdekeiért küzdő baloldalnak, mélyen megdöbbenve kell tapasztalni, hogy, idegen ér­dek uralma győzelmi zászlóját, az eszközök­ben nem válogatva, mindig előbbre és előbbre képes tolni napjainkban. A nemzeti lét, a haza önállósága s függet­lensége visszaszerzéséért folytatott küzdelme a baloldalnak, mely a nemzeti küzdelem jelle­gét hordja magán az idegen érdek politikája ellen, még a Hunyadyaktól származik le, oly közjogi alakot öltött 18^7 éta, mely már-már hazánk létét és nem-létét dobja mérlegre. Igen, a Czilleyektől leszármazó Karraffákon keresztül menő jobboldali politikának 1867 óta sikerült érdekeit közjogi alapra fektetni, szerződésbe foglalni a XII-ik törvényczikkben, csakhogy annál nehezebbé tegye a nemzet ér­dekei harczosának, a baloldalnak küzdelmét. Mi teljesen felfogjuk e nehézséget, és annál kitartóbban küzdünk a haza önállósága biztos jövőjéért. * * * Midőn önök kíséretében igen tisztelt balol­dali szellemű választói a mohácsi kerületnek a Cselye-patakon levő emlék előtt megállapod­tunk, s a költő által Írott sorok „nemzeti nagy­létünk gyásztemetője Mohács“ felolvastatott, megjegyeztem, hogy ez emlékre, e sirirat felé, még ez is oda Írandó lenne hogy: „feltáma­dunk.“ Valóban az önök önzetlen hazaszere­tete, azon kitartó küzdelem, melylyel a hata­lom minden eszköze ellen is, a folyó követvá­lasztási mozgalmakban oly férfiasán állottak meg czéljok kivitelére — örök betűkkel vési oda e szavakat „feltámadunk.“ Nincs az a bű­nös eszköz, mely önök ellen fel ne használta­tott volna. Az erkölcsrontó vesztegetés, még a legtürhetőbbek közé tartozott — a hivatalos hatalom végtére nem irtózott polgárvért on­tani, ártatlan polgárvért, ártatlanul, hogy a ki­ontott vér, az árvák s az özvegy jajkiálrásával egyesülten örök átkot mondjon azon politikára, mely nem a népjog és szabadság, hanem az önérdek s a haszonleső önzés politic És önök mindezekkel szemben, tűrve a visszaélőt, tűrve a jogtiprást, mely szerint választói jo­gaiktól százanként fosztattak meg, mig ellen­ben a törvények szerint ily jogot nem bírók százanként ruháztattak fel; tűrve minden meg­aláztatást, kitartóan megállották helyükön, keblükben az igazság szent érzésével vértezet- ten, mely az igazság diadalának reményeit egy pillanatnyira sem engedé elhomályositatni. Csak legyenek önök tisztelt választók türe­lemmel, oly türelemmel és békével, milyet az az igazság érzete megkövetel. A mi törekvé­sünk : a népjólét és népszabadság áldásainak elérése. E törekvés a béke és igazság fegyve­reivel érheti el diadalát, mely habár lassan, de annál biztosabban fog bekövetkezni. Tudom, hogy könyezö családja siratja el­vesztett támaszát, tudom, hogy számtalanok szenvednek orgyilkos fegyverek által megsért­ve, önök soraiban. Vigasztalják a szenvedőket, töröljék le a sirók könyeit, s a jó ég meg­áldja önöket mindnyájok at. Tartsanak meg tovább is szives emléke­zetükben ! Eger, 1872 jun. 29-én. Szederkényi Nándor,

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék