Magyar Ujság, 1872. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)

1872-08-01 / 174. szám

m a Csütörtök, { £tV'£ 174. Bssáim. 18T2. aug. 1. Sierkeaztöi ivottá t Lipót-utcza 11. szám, földszint. Idő intézendő a lap szeli e- mi részét illető minden közli^nény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezek­től fogadtatnak el. #4 ituló-kivtt tat t Lipi t-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anya­gi részét illető minden köz- lemétiy, u. m. az előfizetési pén z a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmé- gyek. a—----- i ■■■— ■■ ....... ­m mmmmammmammm POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. í.'/ő/Itefí’*/ ni-1 Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Egész évre ... 20 Irt — kr. Fél évre .... 10 „ — „ Negyed évre . . 5 „ — „ Egy hónapra . • 1 „ 70 „ Egyes szám 10 kr. Hivtietvai tlij i 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden minden hir­detésér külön30 krNyi 111ér: 5 hasábos petitsor 25 kr. VI. évfolyam, Pest, julius 81. Politikai szemle. A franozia kölcsön sikere a legvérmesebb reményeket is tulszárnyalá. Eddigelé 28 mil- miárd Íratott alá, ebből 12 milliárd Párisban, 2 milliárd a departemeutokban, a többi kül­földön. Azt hiszik, bogy az aláírások 3U milli- árdra fognak emelkedni. A „Siede“ a kölcsön kibocsátásának első nap­ján a kővetkezőket irta: Minden, ma kapott értesülésünk följogosít kimondani azt, hogy a kölcsön végleges ered­ni nye valóban rendkívüli mérvben fogja való­sítani hazafias reményeinket. Nem közöljük itt a számokat; de rendkívüli örömöt okoz ne­künk, látnunk annyi megpróbáltatás és annyi szenvedés után, mily hévvel rohan a párisi nép, hogy teljesítse hazája iránt kötelességét, hogy iránta való szeretetének uj bizonyitékát adja. Tegnap este óta, az aláirók egész tö­mege szorong a mairiek, s minden aláírási hely irodája előtt. A polgárok ezrei várnak ott, csendesen és türelmesen, egész éjen át, a perezre, melyben fölajánlhatják a köztársaság­nak a terület fölszabadítására szükséges pénzt. S az aláírás tömegessége nem csökkent az nap folytán. A skepticismus ráfoghalja ugyan ez emberekre, hogy nem hazafiak, de üzérke­dők. A kis kereskedők, kis iparosok, hivatal­nokok, munkások roppant száma azonban, kik mind eljöttek ma, hogy megtakarított keres­ményüket letegyék a haza oltárára, a leghatá­rozottabban meghazudtolja mindazokat, kik meg akarnák hamisítani ezen nagy jelentőségű nemzeti tény jellegét. Páris népessége újból bebizonyította ma nmét Francziaország előtt, bogy a vak reactió ellene irányzott igazság­talanságaival nem törődik, hogy a versaillesi nemzetgyűlés szavazata szivének se vonzal­mát, sem akaratát nem törte meg, hogy fél­reismert hazaszeretete együttérez a nemzettel mindig. Az angol sajtó Juarez halála alkalmából so­kat foglalkozik Mexikó helyzetével, mely na­gyon válságos. Az alkotmány értelmében az elnök halála esetében az elnökség a legfelsőbb törvényszék íöbirájára esik. Ez jelenleg Ler- do de Tajega, kit a felkelők Mexiko éjszak­nyugati részében elnökké akartak tenni. Azon­ban Juarez pártja Tajedát rettegi, a legelke- seredettebb gyűlölettel viseltetik ellene; nem eléggé republikánus, nem is eléggé egyház-ül­döző nekik. A Juarez-párt tehát alig fogja magát megadni, s kevés kilátás van arra,hogy e szerencsétlen államban a polgári háború egy­könnyen megszűnjék. A „Times“-ban két előkelő spanyol férfiú érdekes leleplezéseket tesz a király ellen inté- zelt merénylet ügyében. Mint az illetők állít­ják, a madridi rendőrség már jul. 8-án névtelen figyelmeztetést kapott, hogy nemsokára me­rénylet fog ő felsége ellen intéztetni. 18-án este hét órakor egy második figyelmeztetés ér­kezett, melyet a rendőrség szintén nem vett volna figyelembe, ha ugyanez időben Topete tengernagy a külügyminisztert a veszélyre nem figyelmezteti. A külügyér Zorilla ur kísé­retében rögtön a királyhoz ment s arra kérte őt, hogy az estét a palotában töltse. A két miniszter azon meggyőződésben hagyta el Amadeot, hogy követni fogja tanácsaikat. S fél tiz órakor este a királyi pár mégis a Buen Retiróba kocsizott, mire a rendőrség terjedel­mes elövigyázati intézkedésekhez folyamodott. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCSÁJA. — 1872. augusztus 1. —■ Livingstone első levele föltalálása óta. Tegnap említettük, hogy Livingstone leve­let intézett Bennetthez, kinek áldozatkészsége s Stanley bátorsága folytán a világ Living­stone életben létéről tudomást nyert. Az érdekes levél, melyet a „Daily Te­legraph“ a „New-York Herald“ londoni képviselője s Bennett szívessége lolytán közöl, a következően hangzik : Ujiji, Tanganyika mellett} nov. 1871. Drága uram ! Általában véve nehéz oly em­bernek írni, a kit még soha nem láttunk. Ez ép úgy tűnik fel, mintha valamely elvont esz­méhez intéznék sorainkat; de az ön képvise­lőjének, Stanley urnák jelenléte e távoli tája­kon eloszlatta ez idegenszerűséget, a melyet különben éreztem volna és igy tökéletesen ott­honosan érzem magamat, most midőn irok ön­nek, hogy megköszönjem azon rendkívüli elő­zékenységét, hogy őt hozzám küldötte. Ha kifejtem azon kétségbeesett helyzetet, a melyben az ön küldötte engemet talált, köny- nycu meg fogja ön érteni, hogy nagy okom van a hála igen erős kifejezéseit használnom. Mintegy 4—5UÜ mértfóldnyi gyaloglás után, égető napsugarak alatt Ujijibaértem, csalódva, végkép kimerülve, megveretve s visszatérésre kényszerítve, midőn már csaknem elértem kül­detésem földrajzi részének kitűzött végczélját, egy banda bastard mozlem rabszolga által, kiket Zanzibaiból férfiak helyett mellém kül­döttek. Keblem elkeseredettsége még inkább fokozódott, a midőn „az ember embertelensé­E közben a gyilkosok — szám szerint tizen­öten — az utczán elhelyezkedtek s éjfélkor a munkához láttak. Béke és háborutüntetésék. A hatalom uszályhordozói béketiiiite- tósnek nevezik a három császár talál­kozását s intik a népeket, hogy okul­janak ők is, legyenek békeszeretők s lássanak munkáikhoz. „A jövő esélyei teljes nagyszerűségük­ben világosan kürvonalozva fekszenek mindenki előtt“—mondja a „N.fr. Pr.“— sezekét igy adja elő: „Oroszország tö­rekszik hatalmát megszilárdítani a Bos- porusnál. Francziaország szünet nélkül arra gondol: hogyan vegyen boszut az utóbbi harcz büntető sujtolásaért. Fran­ciaország türelme azonban nagymérvű, mert tudja, hogy Sándor czár csak kényszerűségből ereszkednék háborúba Németország ellen. Francziaország várja a trónváltozást s a keletet Oroszország­nak szívesen ki fogja adni, ha ez kel­lően felkészülve, mint Francziaország szövetségese lép fel s Németországot bátran megtámadja.“ A „casus belli“ s a háboruterv tehát készen van s ime a czár mégis ott leend azon a találkozáson, melynek feladata béketüntetés lenne a harcz és liá- boruszomjazó országok t. i. Francziaor ­szág és Oroszország ellenében. Mert ezek még nincsenek kellően felkészülve mondják. Mindenek előtt igen üdvös dolog volna, ha a hatalom uszályhordozói valahára leszoknának arról, hogy a népeket gya­núsítsák boszutervekkel, nagyravágyási ábrándokkal, foglalási szándokkal stb., mert hiszen ők maguk légin kább tudják, mily kénytelen-kelletlen mennek a népek seregei az egymás szá­mára felállított mészárszékekre, a csa­tamezőre. S épen a közelebbi napok ta­núsítják, hogy azon népek, melyek más­fél év előtt minden igaz ok nélkül a leg­véresebb , legelkeseredettebb harezba voltak egymás ellen vezetve, bonyolítva, ime most közös, egyesült erővel sietnek eleget tenni zsarnokaik kiváuságának. A német-porosz pénztőzsérek, polgárok siettek aláírni mindazon összeg erejéig mi tőlük telhetik, hogy a franczia nemzet képes legyen a reá rótt sar- ezot lefizetni s illetőleg hogy Franczia­ország minél előbb megszabadulhasson a megszálló német hadseregtől, kiknek utolsó közembere is szívesebben időzik és dolgozik saját hazájában, mintsem zsarnokoskodik idegen földeken. Francziaország türelme nagy mérvű már csak azért is, mert tudnia kell, hogy a háborút tulajdonkép III-ik Napoleon gének embertársa iránti“ undok képe elébem tárult s' ez hatva gyenge porhüvelyemre, ki­mondhatatlanul levert lettem. Azt hittem, hogy meg kell halnom lábaim miatt. S nem túlozok midőn mondom, hogy az égvényes földön min­den lépés újabb kínokat okozott, mint valósá­gos csontváz értem el Ujijit. Itt azt kellett tapasztalnom, hogy mintegy 500 font értékű Zanzibaiból rendelt czikkeim kimagyarázbat- lanul egy részeges mozlim szabóra bizattak, ki miután tizenhat hónapon át elpocsékolta azoknak nagy részét Zanzibartól Ujijig útköz­ben, itt végre eladta a még megmaradt rab­szolgákat és elefántcsontokat is. Megkérdezte a koránt és úgy találta, hogy meghaltam, erre aztán irt Unyauyembébe a kormányzónak, tu­datván vele, hogy rabszolgákat küldött utá­nam Manyemába, kik halálom hírével tértek vissza s engedeimet kért, hogy eladhassa azon csekély holmimat is, a melyeket iszákossága még megkímélt. Ez ember azonban határozot­tan tudta oly emberektől, a kik láttak enge­met, — hogy életben vagyok, s hogy embe­rekre és élelmi szerre varok ; de az erkölcsi- ség neki épen nem erős oldala, a mi pedig a törvényeket illeti, itt olyanok tört és puskát ki­véve nem léteznek, és igy békén kellett ma­radnom a legnagyobb kimerültség közepette, kifosztva mindenből, kivéve nehány ruhadara­bot és ágynemü'eket, melyeket elővigyázatból végszükség esetére itten hagytam. A koldus­botra jutás közeli képe az ujijiak közt végte­lenül levert. Kétségbeesnem nem volt okom, mert annyit nevettem egyik barátomon, ki a Zambezi torkolatához érve igy szólt: „össze­zúztam nőm arczképét, kétségbe vagyok esve, mert ezután sikerre már nem számíthatunk.“ Ez eszme folytán a kétségbeesés előttem ne­vetségesnek tűnt föl s többé nem is gondol­tam rá. Midőn így csaknem a nyomor legalsóbb fo­könnyelpiiisége idézte elő. Tudnia kell, hogy a háború veszteségeit uj háború által nem enyhítheti, csupán növelheti. És azoknak a szegény babonás népek­nek, kiknek élete, kézereje a czár ke­zeiben öszpontositva Oroszország nagy- hatalmiságának neveztetik, kisebb gond­juk is nagyobb annál, hogy az orosz kormány rendeletéi a kancsuka súlyát a Bosporusnál is érvényre emelhessék. A béke és háborúk kérdését tehát ne tegyük a népek kezébe. Ne fogjunk reá- jok oly szenvedélyeket, melyeket ha netalán némely harezszomjas urak érez­nek is, de nem érez a nép. A béke és háború kérdésének tárgyalási joga még a népképviselő testületet, a parlamentet sem illeti Európában. És ha az államférfiak a háború és bé­ke ügyében csakugyan súlyt akarnak adni a népek vágyainak, akkor épen a békedemonstráló német államférfiak lesz­nek elsők, kik a békét megzavarják a „nagy mii“ az egységesítés befejezése végett. Európa népei azonban átalában sze­retik, óhajtják a békét, s ha mégis szük­ség van a „béketüntetés“-féle jelenetre, ez legfelebb azt teheti, hogy némely ál­lamférfiak nyugtalankodnak, készülőd­nek és alig várhatják már az erőmérkö- zés döntő pillanatát. S ha még most sem tört ki a háború, oka legfelebb az, mert még nincsenek készen a kellő vasutak, kaszárnyák, erődök, a kellő fegyverek, a kellő mozgósítási törvé­nyek, haditervek stb. Hiában minden béketüntetés, ha egy­szer a tények szólnak, mutatják, hogy Európa minden állama minden erejéből készül egy irtózatos erőmérközésre. A béketüntetés Ígéreteit megsemmisítik a háború tüntetés, a készülődés tényei. Elfogadni a lefegyverzés rendszerét, felhagyni a stratégiai utak, erődök min­denáron építésével, szóval a „fegyveres béke“ politikájával: ez volna a valódi béketüntetés. Mig viszont a fürdői talál­kozások, a diplomatiai nyilatkozatok, bókebiztositások stb. minden értéküket elvesztik, midőn a költségvetések alkal­mával és a gyakorlati élet mezején a té­nyek ellenkezőkről tanúskodnak. Valódi háborutüntetésnek nevezhet­jük az úgynevezett béketüntetések elle­nében kivált azon mohóságot, melylyel Európa „békeszerető“ (?) kormányai a vasutak építéséhez láttak. Oroszországban a múlt év végén már 12,527 werst vasút volt átadva a forga­lom és pedig ezek közül 2096 w. a múlt évben épült, ezeken kívül 1786 werst épülőfélben volt. A múlt évben újabb 62 werstre adatott engedély, a jelen évben pedig 1465 werstre, úgy hogy jelenleg kára jutottam, egy angol látogató érkezésének homályos hire jutott füleimhez.Ugy képzeltem magamat, mint azon ember, aki lement Jeru­zsálemből Jerichoba; de sem pap, sem levita, sem samaritán nem igen fog az én utamon el­haladni. A jó samaritán mindamellett is kezem ügyében volt s egy napon egyik emberem ezen örömkiáltással jött felém: „Egy angol jő, én látom öt!“ s azzal elébe sietett. Egy a kara­ván élén haladó amerikai zászló, az első, me­lyet valaha láttak e vidéken, legott tudatta velem az uj jövevény nemzetiségét. Én hideg és legkevésbé sem vagyok tüntető természetű, mint a minőnek ben lünket szigetlakókat áta­lában taitanak, de az ön nagylelkűsége mégis örümtől reszkettette meg egész valómat. Ma­gamba szá ltam s igy szóltam bensőmben: „Szálljon le önre és az önéire a mindenható leggazdagabb áldása.“ A Stanley ur által ho­zott újdonságok egészen felvillanyoztak. A hatalmas politikai átalakulás a continensen, az atlanti tenger alatti huzal sikerülése, Grant elnökké választása és más egyéb dolgok egész napokon át lekötve tartottók egész figyelme­met s jótékony hatással voltak egészségemre. Európából évek óta nem vettem híreket, kivé­ve a „Saturday Review“ s a „Punch“ 1868-ki néhány számát. Étvágyam most ismét megjött és egy hét múlva már egy kis erőt érettem magamban. Stanley ur egy szívélyes s rend­kívül buzdító sürgönyt is hozott számomra lord Clarendon részéről — az elsőt, melyet 1866 óta a külügyérségtöl vettem — és azon tudó­sítást, hogy ő felsége kormánya 10UÜ fontot volt szives felsegélésemre küldeni. Eddig ha­sonló pénzsegélyben még nem részesültem. — Minden pénzbeli támogatás nélkül indultam útra, e hiányon azonban már szerencsére se­gítve van és sietek tudatni barátaimmal, hogy noha nem kaptam bátorító leveleket, angol kitartással kezdtem azon feladat megoldásá- | 4535 werst van engedélyezve az építésre s a vasutakba fektetett összeg 1 milliárd 171,960,404 rubelre rúg. Északnémetoiszágban épen most a vasútépítés hallatlan mérvet ölt. Terv szerint: Berlinben 7 uj nagy pályavonal öszpontosittatik, melyek, hossza 300 mf: miszerint Berlin e tekin­tetben felülmúlja Párist és Londont, hol­ott most csak 8 fővonalnak központja, mintp. o. Bécs, mely mint „birodalmi“ főváros kétszerte több fővonallal van ellátva Buda-Pestnél. Mit mondjunk erre mi, „újjászületett“ nagyhatalmiság. Köztudomású tény, hogy a gyors s nagymérvű mozgósításnak főeszköze a vasúthálózat. Ennek terjedelmével és sűrűségével arányos mai világban a harczképesség. S igy hiában a béketün- tetés Berlinben, ha ugyanott oly nagy­mérvű készülődések tétetnek a háborúra, miszerint Észak-Németország vasúti há­lózata nagyban meg fogja haladni a continen8 minden más államait, sőt Ang - liáét is sűrűségre nézve. Nagy áldás, nagy szerencse az ipar s kereskedelemre nézve, hogy a vas­utak nem csupán hadi czélra szolgálnak. Ez tartja még fenn Európa iparát s ke­reskedelmét, hogy össze ne törpüljön a „fegyveres béke“ súlya alatt. De a fegyveres béke fentartására vagy táplá­lására az ipar s kereskedelem gyümöl­csei is kiaknáztatnak a lehetőségig s a termelés rablógazdálkodási rend­szerré fajult. Folytonos háborutüntetés ez, — mely elrémitette már a népeket, a gondvislés- szerii egyének irányában, eljátszotta az államférfiak tekintélyét s az államszer­ződések iránti bizalmat. Ezek ellenében csak tényekkel lehetne sikeresen fel­lépni. —k.— — A nagy kőrösi képviselőválasztás táv­irati jelentés szerint aug. 4-ére tűzetett ki. — Szathmárról két levelet vettünk, me­lyek egyike a „Hon“ jul. 12-i esti lapja, má­sika a „Reform“ 195-i számában foglalt tudó­sítások ellen polemizál. Miután a szatbmári vá- 1 asztásra vonatkozólag a lapunkban megjelent eseményhü közlemények már előre megczáíolj ták, úgy a jobboldal, mint a balközép részérő a szatbmári 48-ás part ellen intézett támadá­sokat, a beküldött czikkek közlését fölösleges, nek tartjuk. Különösen a „Reform“ czikkeivel szemben elvtársaink figyelmébe ajánljuk, hogy ha e lap gyanúsító, ferdítőczikkeinek mindegyi­ke ellen polemizálni akarnánk, pusztán e czélra kellene lapunkat teleirni, a mi pedig nem lehet feladatunk. Mert bízvást meg lehetne vörös- krétázni e kormánylap politikai részének min­boz, a melyet Murchison Roderich barátom tűzött elém s hiszem, hogy czélt érek. A déli közép afrikai vizforrások vonala meg­haladja a 700 mértföld hosszúságot. Ezen a források majdnem megszámlálhatlanok, azaz egy emberi élet sem volna elég megszámlálá­sukra. E kútfőből négy nagy folyóba futnak ösz- sze, és ezek ismét két hatalmas folyamban a nagy Nílus völgyben, mely a déli szélesség 10—12 fokánál kezdődik. Soká tartott, mig fény derült a régi problémára _ és tiszta fogal­mat nyertem a lefolyásról. Éreznem kellett utamat, sőt, az ut minden egyes lépését, s ál­talában sötétben tapogatództam, mert ki gon­dolt a vizek folyásával. „Megisszuk a magunk részét, a többi hadd folyjon.“ A portugaliak, kik először látogatták meg Cazembe-t, rab­szolgákat, ivort kértek, s egyébről hallani sem akartak. Én a vizek felől kérdezősködtem, kérdést keresztkérdi sre halmoztam, mig csak­nem megijedtem, hogy lefognak, mint fejviz- kórban sinylöt. Utolsó munkám, melyben alkalmas segédek hiánya nagyban akadályoztatott, a lefolyás fő­ágának követése volt a Manyuemának vagy röviden Manyemáuak nevezett emberevök or­szágában keresztül. A lefolyás ezen ágában négy nagy tó fekszik. Már a 4 ikhez is Közel voltam, midőn vissza kellett térnem. Ez körül­belül egytől 3 mfdnyi széles, és sem egy pont­ján, sem az év bármely szakában át nem gá­zolható. Itt van két nyugoti csatorna. A Lufira vagy Bartle Frere folyó Kamolandó tóba sza­kad. A nagy Lomami folyó pedig Lincoln taván foly keresztül, és úgy látszik, hogy a Nilus ryugoti karját képezi, melyen Petherick keres­kedett. Most körülbelül 600 mérföldet ismerek aviz- forrásból és szerencsétlenségre a hetedik száz legérdekesebb az egészben, mert itt, ba nem csalódom, négy forrás fakad a földből, és mind den sorát, mely az év egy-egy szent napján az ellenzékről nem hazudik akkorát, hogy annál csak az a szemérmetlenség nagyobb, a melylyel gaz portékának árulja szavait. — A népoktatási törvény revisiójára vonat­kozólag a „Pesti Napló“ hivatalos helyről a következő sorokat vette: „Mint bizonyos tényt jelenthetem, hogy végre valahára a közokta­tási minisztériumban is azon meggyőződésre jutottak, hogy a népoktatási törvénynek kü­lönösen azon pontja, mely a felekezeti iskolá­kat az állam főfelügyelete alá helyezi, hatály­talan frázis, s vagy ezt kell eltörölni, mit bi­zonyára senki sem javasolhat, vagy a kor* mánynak s erre rendelt közegeinek módot is kell nyújtani, hogy az állam főfelügyeletét ér­vényesíthessék. Ä hogy e dolog eddig történt, az a botrányok hosszú lánczolata. Volt rá elég eset, bogy a hitfelekezetek egyes tanfelügye­lők vagy a minisztérium megkeresését egy­szerűen ad acta tették ; sőt még a statisztikai adatok beküldését is egyenest megtagadták. Továbbá akárhányszor megtörtéut, hogy a tanfelügyelőt be sem bocsáták az iskolába, s ha az értesülni akart arról, hogy vájjon mily tankönyveket használnak az egyes iskolákban, sok helyütt egyenesen a kémkedéshez kellett folyamodnia. Ezek nevetséges időtlenségek, melyek továbbra nem türhetők. Nem arról van szó, hogy az autonómia bármily tekintetben megszorittassék ; de arról, hogy a kormány a főfelügyeletet valósíthassa és betekintést nyer­jen az összes hazai tanügybe. Erre vonatko­zólag bizonyos módozatok dolgoztatnak ki s az illető törvényjavaslat tartalmazni fogja azt is, hogy mi fog történni, ba egyes hitfelekezeti közegek megtagadják a kormány megkeresé­seinek teljesítését. A munkálaton egy bizott­ság dolgozik, s ba a munka lassan is halad előre, az országgyűlés összeüléseig talán mégis elkészül. — A kormány körében egy javaslatot dol­goztak ki, hogy mily rendkívüli intézkedéseket foganatosítsanak azok ellen, kik a legutóbbi évtizedben a katonasorozás alól elvonták ma­gukat, s kiknek száma rendkívül nagy. A ja­vaslat sok stádiumon ment át, de végre a „P. Napló“ értesül, érvényre emelkedett azon felfogás, hogy ilyesmi több bajt okozna, mint hasznot; tönkre tenne sok családot és megza­varna egész társadalmi osztályokat. A javaslat tehát ad acta tétetett: de az ujonezozási sza­bályzatok szigorúbbá tétele újabban is munká­latok tárgyát képezi, s e javaslat remélhetőleg az ülésszak elején fog terjesztetni a képviselő- ház elé. Egy nyílt kérdés. M o c 8,á r y Lajos az Ellenőr két utóbbi számában tüzetesen foglalkozik S i m o n y i Ernő azon általunk is ismer­tetett javaslatával, hogy az összes ellen­zék tegye le képviselői mandátumát. Al­kalmilag megteendjük észrevételeinket Mocsáry czikkére; miután azonban szí­vesen látjuk , hogy e nagy horderejű kérdés minden oldalról meg legyen vi­a négy nem nagy távolra, széles folyóvá da­gad. Ketteje északra Egyptomba szalad, a Lu­fira és Lomami, a másik kettő pedig délre Belső Ethiopiába, ezek a Liambai vagy Felső Zam­bezi és a Kafue. Nem ezek e a Nilus forrásai, melyeket Minerva titkára említ Sais városá­ban Herodotusnak ? Annyiszor hallottam róluk, s oly távoli helyeken, hogy nem kétkedbetem létezésükön, és ha bárba sóvárogva vágyom haza, valahányszor családomra gondolok, még is be kívánom végezni munkámat ezeknek uj felfedezésével. Ismét öt száz font áru portékát bíztak meg­gondolatlanul rabszolgákra, a mi egy évnél tovább volt utón négy holnap helyett. Oda kell mennem, hol le van téve (Unyanyembe) az ön és Mr. Stanley költségén, mig müvemre a ter­mészetes fedelet feltehetem ; és ha leleplezéseim a rettentő Ujijibeli rabéletet illetőleg a kelet­parti rabszolga kereskedés elnyomására ve­zetnének, sokkal fontosabb dolognak tartanám ezt, mint a Nilus minden forrásának teljes fel­fedezését. Most, hogy önök a hazai rabszolga­sággal örökre végeztek, fordítsák hatalmas se­gélyüket ezen nagy czélra. Ezen szép tartó mány mintegy átok alatt senyved, csak azért, hogy a zanzibari szultán előjogai meg ne csor- bitassanak, és hogy a portugál korona rejtélyes jogai szem előtt tartassanak a jövőre, midőn Afrika egy második India lesz a portugál rab­szolga kereskedők számára. Végzem már, ismételve szívélyesen köszönve az ön nagy nemeslelküségét és hálásan m ira- dok öné, Livingstone, Dávid. Stanley utazási élményeiből a „Daily Telegraph“ nyomán közöljük a követke­zőket : Stanley azt állítja,*bogy Livingstone félel­met nem ismer. A Tanganyika tónál egy Ízben mindketten megtámadtalak a murandi ellen-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék