Magyar Ujság, 1872. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)
1872-09-17 / 212. szám
vános pályáján, mint közvádló, ez Lőw Tóbiás, főügyészi helyettes. Sokszor hallottuk Lőw úr tehetségét elismeréssel említeni s valóban kíváncsian vártuk meggyőződhetni, hogy ez uj alkotmányos korszak mily irányzata volt befolyással fiatalságunk tehetségének kiképzésére, fejlesztésére. Ez egy tapasztalás elég volt, hogy megtudjuk, hogy az uj nemzedék az íj alkotmányosság legében nőve föl, magába szítta mindazt, amit csak egy nem szabadelvű alkotmányosság léte fentartásához megkövetel. Érv helyett sophisma, üres okoskodás, mely csak csillogni tud üres szavakkal. Igaz, hogy téves alapon csak tévesen lehet okoskodni, mert hol igazságot várunk, ott párt okoskodásnak nincs helye, de a benyomás, melyet Lőw Tóbiás mai beszédével tett, nem csak azért volt a lehető legrosszabb, hanem méltán szomorúsággal tölthető el a régi hazafiak keblét, látva az uj nemzedék fölfogását, mely a mostani irányzattal azon térre téved, mely a hazának nem fog soha sem diszére, sem előnyére válni. Pedig nagyon csiszolt faragott beszéd volt, annyira kész beszéd volt, hogy a kormánylapok mai esti számai már közölték is nyelvek szerint magyarul vagy németül. Az esküdtszéki tárgyalóterem oly kicsiny, hogy valódi botrány, hogy nem látják szükségét gondoskodni oly helyiségről, mely nagyobb számú közönség befogadására alkalmas lenne. Pesten van akárhány olyan hely, mely a nyilvánosság czéljának a mostaninál minden tekintetben sokkal inkább megfelelne. Jó lesz e körülményt figyelembe venni. Mert néma nyilvánosság kigunyolása-e az,midőn az esküdtszéki terembe egy 200 ezer lakossal bíró fővárosban 50—60 embernél több nem fér be. És hogy ez az 50—60 ember ugyannyifelé igyekezzék menekülni, úgy látszik, hogy erről is gondoskodva van, kivált ha oly ügy tárgyaltatik mint ma. Ilyenkor hermetice elzárnak a hűtlén nyílást, mert hát szelelő lyuknak hire sincs, s a közönség ha nem is föl meg puhára, az olyan lég az egészségre minden esetre ártalmas. Sárkány József úrhoz, mint a sajtóbíróság elnökéhez van egy kérésünk. Ugyanis a mai esküdtszéki tárgyalás alkalmával azt tapasztaltam, hogy a tárgyalási terembejutás bizonyos protectióval megy. Ilyen alkalommal szigorúan meg kell tartatni, hogy minden személyválogatás nélkül aki előbb jön, az előbb is bocsájtassék be. Itt pedig épen az ellenkező történik. Ma például az az eljárás követtetett, hogy miután a két mellékajtót nem nyitották ki, mint máskor, amire a nagy hőség miatt ma is szükség lett volna, a terembe annyit bocsájtottak be csak, ahány a bentlevekből távozott. Jött Thaisz Elek, ezt bebocsájtották, a mikor, hogy valaki távozott volna s mi több, Thaisz az ajtónállónak megsúgja, hogy hívja be a megnevezett vele jött urat s ez az ur bebocsájtatott, noha oda künn voltak olyanok, kik két óra óta várták a bebocsájtatást. Ez nem csak hogy nem illik, de az ilyet tűrni sem szabad. Legyen szíves Sárkány úr az ajtónállót megkérni, hogy máskor tartózkodjék az ily botránytól.* Nagy feltűnést okozott a bíróság szigora, hogy vádlottat egy évi fogságra s 500 forint bírságra ítélte, miután az esküdtek 7 szavazata mellett 5 ellenében 3 hónapnál többet nem lehetett várni. _ * Egy mulatságosan sajnos epizódja is volt a mai tárgyalásnak. Mint a közügyek iránt érdekkel viseltetett ember, megjelent a tárgyalási teremben Thaisz Elek főkapitány is. Nagy úr ő főkapitánysága s a mikor benyitott, hódolatteljes fölebezentést lehetett is látni mindenfelől. A teremőr sietett neki széket nyújtani . Thaisz uram oda ült épen a vádlott padja mellé, a terem közepére, úgy hogy az ember, aki nem volt járatos a jelen Miliőig)ek a tér elején kiszáltak, hogy a kocsik a mellékutczában tova hajtsanak s a vendégek díszes szőnyegen haladnak a számnál a fentartott helyre. A megérkeztek elfoglalják helyeiket. Ott látjuk a kormány férfiait, a képviselőház és főrendek tagjait; az arisztokratia, az izraeliták főbbjei mind eljöttek. A sajtó emberei egy elkülönített helyen helyezkedtek el. A szép művészet, ipar, kereskedelem, szóval: minden rangú s rendű osztály képviselve volt. S a gyönyörű hölgykoszorú. Mily nagyszerű, dicső látvány ! Az ember szíve csak úgy repes örömében. Azt persze mondanom sem kell, hogy mindenki tetőtől talpig nemzeti öltözetben van. De csitt! A zene elhallgat. Az ünnepély kezdetét veszi. A színészek elkezdik a „szózat“ ot énekelni. Egy percz alatt a főkről a lövegek eltűntek s a második versszak végével már énekel a jelenvoltak mindegyike. Ily hatalmasan s erélyesen az „itt élned halnod“ szavakat még soha sem hallottam hangoztatni. Mintha csak azt akarták volna, hogy hallja meg az egész ország, hogy egy imposans chorussá olvadva, énekelje: itt élned halnod kell. Az ének után egy színész a szószékre lép. Amint körültekint, a meglepően nagyszerű látvány annyira megindítja, hogy csak néhány másodperc múlva bir megszólalni s csengő, messze elhalló eme szavakkal kezdi beszédét: „Pest városának polgárai i“s oly gyújtó hazafias szónoklatot tart, melynek majd minden mondatára szűnni nem akaró lelkes éljenzés rekeszketteti meg azeget. Oh, hogy ily jelenetet csak évtizedek tudnak fölmutatni ! A szónoklat után egy valódi keleti arczú fiatal ember tűnik föl a szószéken s „A nemzet geniusa“ czímű költeményt szaval, mely szintén nagy lelkesedéssel fogadtatik. Ezután a színészek körül állják a helyet, sajtóperben, akár őt nézhette volna a vádlottnak. Tóvölgyi épen megkezdte volt védbeszédét és Simonyi Ernő egyik országgyűlési beszédéből idézte az országosan terjedő korruptió elleni szavakat. Thaisz úr mosolyogva hallgató. Egyszerre azonban a mosoly eltűnt ajkáról s az egész közönség csak feléje fordítá szemét. Nagyon a propos jött volt. Az idézett beszéd egy negyed hasábon csak azzal az undorító perrel foglalkozott, mely miatt a főkapitány ur másfél év előtt a sajtóbiróság sorompói előtt állt. Kellemetlen helyzet lehetett lesz ez. Szerencsére nem volt a tárgyaláson egyetlen nő sem. Férfiak előtt pedig helyt áll Thaisz úr mindig s a mint, a beszéd szavai szerint — nem szökött meg a főkapitányi hivatalból, végig hallgatta ítéletét újból, mintha csak dicsérete lett volna elmondva. —■ A képviselőház osztályai tegnap a nyílvános ülés után újonnan alakultak és pedig Az I. osztályban elnöknek Muzslay Sándor, jegyzőnek Kubinyi Árpád választatott. II. o. elnök Somssich Pál, jegyző Szögyény László III. o. elnök Prileszky Tádé, jegyző Steiger Gyula. IV. o. elnök Zsedényi Ede,jegyző Kvassay László. V. o. elnök Sennyey Pál, jegyző Molnár Aladár. VI. o. elnök Gorove István, jegyző Molnár Aladár. VII. o. elnök Petrovay Ágoston, jegyző Eötvös Károly. VIII. o. elnök Péchy Manó gr. jegyző Pulszky Ágoston IX. o. elnök Horváth Lajos, jegyző Hedry Ernő. — A kérvényi bizottság is megalakult elnöknek Vizsoly Gusztávot, jegyzőnek Ürményi Miksát választotta. — A pesti vízvezeték ügyében tehát egy lépés már történt. Most tudjuk, hogy Pest város lakossága drága pénzéért miért kap rothadt vizet. A vízvezetéki bizottság múlt szombaton tartott ülést, hogy a bajon segítsen. Az ülésre több szakértő is meghivatott. Mindenekelőtt is Lindley jön megkérdezve a baj oka iránt, mire Lindley angol hidegvérűséggel kihúzott zsebéből egy nyomtatványt, mely azon jelentését tartalmazta, melyet 1868-ban az ideiglenes vízmű építése iránt szerkesztett, és a főpolgármesternek átnyújtott. Ezen jelentést akkoriban ki is nyomatták és szétosztották a képviselők között. De azért nagy volt az ámulat, midőn Lindley a jelentésből szóról szóra kiolvasta a mai vízcalamitást, melyet már 5 évvel ezelőtt megjósolt. Mintha ezt a fontos munkálatot senki sem olvasta vagy látta volna, oly meglepetést okozott az a passusa, melyben elmondatik, „hogy Pest város talaja legnagyobb részben mélyebb fekvésű volt, mint a Duna áradásai és legtöbb helyen szeméttel és hulladékokkal töltetett fel. Az alsóbb réteg kavicsból áll ugyan, de alatta ismét alluviális lerakódások vannak, szóval a talaj süippedékes, laza és a benne található víz vegyileg megvizsgálva, a legártalmasabb, és azért a Kutviz Pesten házi szükségletre nem is használható. Ezen viszonyokat tekintetbe véve, tehát a vízvezeték építésénél a természetes szűrőkutak építését nem tartja ezésszerűnek, mert ha nagy lesz a vízszükséglet, könnyen beállhat az a nagy baj, hogy a szűrőkutakból a Dunavízzel együtt az a poshadt, fölötte ártalmas moslékvíz is fel fog szivatni, mely az esőzés folytán és az ürülék csatornákból a laza szemét és hulladék rétegből álló talajon át a szürökutakba szivárog, azért tehát ajánlja, hogy az állandó vízmű mielőbb kiépíttessék, — egyelőre pedig mesterséges szürökutak készíttessenek.“ — Eddig a jelentés idevágó passusa, melyet Lindley még szóval azzal toldott meg, hogy annak, hogy az állandó vizott eddig sem készült el, nem ő az oka. Sürgette elégszer, sürgeti most is, és ha megcsináltatják, hát meg is lesz annak idejében. Miután tehát a baj már 1868-ban jelezve volt, ma pedig ijesztő nagyságban létezik, módozatokról kellett gondoskodni, hogy az, amennyire lehet, orvosoltassék is. Elhatároztatott tehát, hogy a vízfogyasztás, tekintettel arra, hogy az ideiglenes vízmű az igénybe vett vízmennyiség előállítására elégtelen, alább fog szállíttatni, a csövek naponkint fognak tisztittatni, a szívó cső pedig a dunaszabályozás által a part szélére vert czölöpökön keresztül közvetlenül a Dunába fog vezettetnel az alapkő van s egy alkalmi dalt énekelnek. Ennek végeztével a polgármester megteszi a szokásos kalapácsütéseket, rövid beszédet tart, mire fölzendül Kölcsey hymnusa s a közönség énekelve, taraczk-durrogás közt oszlik szét. Az ünnepély véget ért s kiki könnyebbült kebellel távozik, mert hisz néhány rövid óra negyedig az volt, aminek máskor elfelejt lenni — magyar. Mi zaj ez ? Mit jelent e rettenetes durrogás, mely ablakomat rezegted? Mi történik ? A félig ébrenlét űzi tova az ábránd képeit. Fölébredek, körültekintek s midőn tájékozom magam, látom, hogy szobámban vagyok. Hogyan? tehát az a nagyszerű ünnepély csak álom volt ? Igen n álom. Pamlagomon addig merengtem, míg nem az álom lágy karjaival azon körbe csalogatott, hol megláthatom azt, amit a valóság nem enged meglátnom. A valódi ünnepélyről persze elmaradtam. Hogy ez szebb, nagyobbszerűbb volt-e, mint amilyet én álmomban látok, azt az olvasó lapunk más helyén találandja. Álmodtam tehát hazafiságból a nemzetiségről. De hát mit jelentez a folytonos durrogás, mely engem a kellemes álomvilágból e rideg, lelkesülni nem tudó kufár világba taszított vissza ? Ah igen, ma kezdődik a budai szüret. Vagy úgy! Tehát Bachus tartja bevonulását. De az ideiglenes népszínháznak csak lesz közönsége? Már hogyne, hiszen tetszik tudni, hogy amagyar fővárosban minden nagy pártolásban részesül, ami — nem magyar. Aguttich Imre. — A m. kir. igazságügyminister 72,834.sz. a. kiadott körrendelete a királyi törvénszékekhez. A bírói letéti naplók átvizsgálása alkalmával tapasztaltatok, hogy némely kir. törvényszékek és járásbíróságok a felektől behajtott azon bírságpénzeket, melyeknek hováfordításáról a törvény nem rendelkezik, letétbe helyezik, mely eljárás által a letéti naplók átvizsgálása megnehezittetik, illetőleg az átvizsgálás körüli munka tetemesen szaporittatik. Ennek megszüntetése czéljából, hivatkozva az 1875. évi ápril 25-én 2470. sz. a. kelt igazságügyministeri rendeletre, felhivatik a kir. törvényszék, hogy az érintett bírságokat ne letétbe helyezze, hanem a helybeli, illetőleg legközelebbi adóhivatalhoz szolgáltassa be, azon bírságokat pedig, melyeknek hováfordítását a törvény meghatározza, a letétbe való utalványozás mellőzésével rendeltetésük helyére szállítsa. Figyelmeztetik egyszersmind a kir. törvényszék,hogy azon birságokról,melyeknek hováfordításáról a törvény nem rendelkezik — a bírói ügyviteli szabályok értelmében pontos kimutatás készítendő, s félévenkint ide felterjesztendő, s hogy oly bírói határozatok, melyekben törvénykezési bírságok állapíttatnak meg, az 1871 évi sept. 25-én 15,216. szám alatt kelt igazságügy ministeri rendelet értelmében az illető pénzügyigazgatóságokkal másolatban közlendők. MAGYAR ÚJSÁG 1872. SZEPTEMBER 17. m. Than Mór tanár elnöklete alatt bizottság fog kiküldetni, mely a víz minőségét a város különböző pontjain meg fogja vizsgálni és vegybontani és ahoz képest a csövek öblítését elrendelni. Az állandó vízmű építéséhez haladéktalanul (gyanús szó) hozzá fognak, szóval megkísértenek mindent, hogy a vízcalamitáson segítve legyen. Lindley okoskodására azt a megjegyzést kell tenni, ha tudta, hogy a szürökutak rosz vizet fognak adni, miért fogott mégis azok építéséhez. Az egészben pedig az a nevezetes, hogy az állandó vízmű építése ismét Lindleyre fog bízatni, daczára annak, hogy Lindley eddigi munkája rosznak bizonyult. A város tehát továbbra is fogja fedezni a nagy költséget, a közönség pedig élvezheti majd a rosz vizet. A kormánylapok a negyvennyolczas párt nyilatkozatáról. — A »Szombati Lapokéból. — Hogy a képviselőház jobboldali tagjai, hogy a jobboldali sajtó helyesléssel fogadja vagy éppen tán dicséretekkel elhalmozza azon nyilatkozatot, melyet Simonyi Ernő a 48-as párt nevében a szeptember 5-diki országgyűlésen tett, midőn kinyilatkoztatta, hogy a múlt választások alkalmával rendszeresen követett törvénytelen eljárásnál fogva az ezen választásokból eredt képviselői mandátumok nem tekinthetők törvényeseknek, és hogy ennélfogva azon gyülekezet, mely akkoron alakításához akart fogni, nem képezhet törvényes képviselőházat, azt várni nem lehetett. Hiszen a jobboldal nem azért követte el a választásoknál azon erőszakoskodásokat , viszaéléseket, törvénytelenségeket és lélekvásárlásokat országszerte, hogy aztán az így nyert többséget maga nyilatkoztassa ki törvénytelennek. Nem is csodáljuk tehát, hogy a „Festi Napló“, „Pester Lloyd“ stb. jobboldali lapok a 48-as párté nyilatkozatát megtámadják és azt tehetségük szerint a lehető legjobb érvekkel megcáfolni igyekeznek. Nekünk nincsen sem kedvünk, sem időnk a „Pesti Napló“ és a „Fester Lloyd“ íróinak a magyar törvénytudományból vagy a parlamentarismusról leckéket adni. Ha mi mindazon badarságokat, mindazon tudatlanságot, melyeket e tekintetben tisztelt laptársaink elárulnak, mindig helyreigazítani akarnék, egy külön rovatot kellene arra tartanunk, hogy kimutassuk, mennyire járatlanok a parlamentáris alkotmányok ismeretében, mennyire tudatlanok a magyar törvényekben. Nem is említve azt, hogy mennyire méltatlanok támadásaikban. Hisz csak néhány nap előtt írta a „Pesti Napló“, hogy a szélsőbalról mindenki meg van győződve, hogy ránézve az országgyűlés megnyitása egyszersmind a botrány idejének megkezdését jelenti, hogy meg fogja újítani a közelebbi ülésekben arra vonatkozó taktikáját, hogy késleltesse a ház megalakuását. Látta a „Pesti Napló“, hogy nem történt semmi ilyen. Azt mondta, hogy a 48-as párt „tiltakozni fog az ellen, hogy a delegáció tagjai előbb megválasztassanak semhogy a képviselők igazolására kikötött 30 napi idő letelt.“ Ha a „Pesti Napló“ írója olvasta volna 1848. V. t. czikket, tudni fogna, hogy miután a képviselőválasztásoknak az országgyűlés megnyitása előtt legalább 4 héttel kell történniök, hogy akkor az országgyűlés összeülése napján már a 30 nap letelt. Ez tehát többé discussió tárgya nem lehet. A „Fester Lloyd“ pedig mint a német haladás orgánuma a szájkosárral, klotürrel fenyeget és vigasztalhatlan még e tekintetben is, mert ime azt mondja, hogy hátha ez a klótűre sem lenne elegendő. Ő az ellenzéket végkép szeretné elnémítani. Ez volna szerinte a tökéletes Parlamentarismus, a majoritás korlátlan Herrschaftja. Még sok más méltatlansággal halmozták el ugyanazon nap, úgy a Pesti Naplót, mint a „Fester Lloyd“ a 48-as pártot, de ezekre nem válaszolunk. Mert ez azon napokban íratott, midőn a kormánypárti lapok azon különös taktikát követték, hogy minden módon hízelegtek a balközépnek és szidalmazták a 48-as pártot. Ármányos kis taktika volt részükről. A balközéppeli fusió lehetőségét és kívánatosságát igyekeztek bebizonyítani mindenkép. És midőn Ghyczy Kálmán felelt nekik, elmondta fusionális terveit, most ugyanazon lapok unisono kijelentik, hogy mily badar gondolat volna a Deákpártnak a balközéppel fusiopálni. Tehát amit akkor mondottak elleneink, azt mint csupán hadi cselből mondottat, figyelembe sem vesszük, hanem néhány megjegyzést teszünk arra nézve, amit a 48-as párt nevében az e lapok szerkesztője által tett nyilatkozatot illetőleg cáfolatképen felhoznak.“ A „Pesti Napló“ rész néven veszi, hogy Simonyi Ernő „a nemzet legsajátabb Ügyeiről, a képviselőválasztásokról való határozás jogát a király kezeibe teszi le.“ Dehát ilyesmit Simonyi soha nem tett, Simonyi Ernő csak annyit mondott, hogy egy felirati javaslatot fog a háznak beterjeszteni, melyben, a választások rendszeres és országszerte történt törvénytelen eljárás miatt törvénytelenek és érvénytelenek lévén, felkéretik ő felsége, hogy az 1848. IV. t. ez. 5. §. szerint éljen fejedelmi jogával, az országgyűlést oszlassa fel és uj képviselőválasztásokat rendeljen el. Igen természetes, hogy ezen királyi jog csak egy felelős miniszter ellenjegyzése mellett gyakorolható és csak azon föltételek mellett, melyeket úgy ezen, mint a már önök által alkotott 1867. X. t. sz. rendelnek. Hogy az ily lépésnek szükségképpeni és első következése volna, hogy a mostani kormány elbocsáttassék, az igen természetes, mert azt képzelni csak nem lehet, hogy a választások törvénytelensége alapján eloszlatott országgyűlés iránti rendeletet ugyanazon minisztérium valamelyik tagja ellenjegyezze, amely minisztérium tényezője volt az elkövetett törvénytelenségeknek. Nem azt kívánja Simonyi Ernő, hogy a király a választások érvényessége felett ítéljen, mint a „Pesti Napló“ mondja, hanem azt, hogy konstatáltatván, mikép a választások országszerte törvényellenesen ejtetvén meg, az országgyűlés maga természetszerűleg törvénytelen lévén, eloszlattassék. Más mint a király ezt törvényesen el nem rendelheti. A képviselőháznak nincs azon törvényes joga, hogy magát eloszlassa, a főrendiház nem oszlathatja fel az országgyűlést. A nemzetnek nincs más orgánuma, mint az ország gyűlése kívánatot nyilvánítani. Ha tehát mégis a választások általában véve törvénytelenek, mi más alkotmányos módot, mint a királynak az imént említett jogát, ennek orvoslására nem tudunk. A „P. L.“ ezt a „parlamentáris souveraintás megsértésének“ mondja és arról vádolja e nyilatkozatot, hogy ez az absolutismus húsos fazekai utáni vágyat árulja el. Tehát ez a „P. L.“ felfogása az alkotmányosságról. Mi a tényleges viszonyokat soha nem tévesztjük szem elől. Mi tudjuk azt, hogy monarchiában élünk és hogy ezen monarchiának feje bizonyos a törvényekben meghatározott jogokkal bír, melyeket mi tiszteletben kívánunk tartani, akár mellettünk, akár ellenünk szóljanak is. Csak azt kívánjuk, hogy e jogok ugyanezen törvények szerint mindenkor egy felelős miniszter ellenjegyzése mellett gyakoroltassanak. És midőn bárki is a fejedelmet ezen törvényes jogának gyakorlására szólítja fel, az a „P. L.“ szerintieket „absolutismus utáni vagy“ lehet „a parlament souverainitásának megsértése, de nézetünk szerint az alkotmányos országokban szokásos és minden esetre a törvényeken alapuló jogos kívánalom, mert a fejedelemnek nem csak joga van, de eskü által megfogadott szent kötelessége is a törvényeket sértetlenül fentartani és mások által is fentartatni, még ha ezen mások Lónyay vagy Tóth Vilmos urak volnának is. A mi alkotmányos fogalmunk tehát e részben merőben eltér a „P. L.“ loyanis fogalmaitól. Mi nem kívánjuk a királyi jogokat kiterjeszteni. De mi a törvények szent és sérthetetlen fentartását mindenkitől úgy a királytól, mint az utolsó honpolgártól megköveteljük. Azt nem tagadja sem a „P. N.“, sem a „P. L.“, hogy az adókönyvecskék követeltettek volna a magukat választóknak jelentkezőktől. Azt mondja a „P. N.“, hogy erről az 1848-iki törvény hallgat,hogy nem tiltja azoknak követelését. De tessék a „P. N.“ írójának megolvasni az 1848. V. t. ez. 16. §-át és látni fogja azt, hogy ezen szakaszban e törvény azt rendeli, hogy „az összeíró választmányoknak az eddigi megyei választók és illetőleg városi polgárok lajstromai az adóbeli rovásos összeírások és más hasonló adatok használatut átadatván, képességüket a bejegyzés végett jelentkezők, amennyiben az összeíró választmány arról a kezeinél levő adatokból (tehát a volt addigi megyei választók és városi polgárok lajstromából és az adóbeli rovásos összeírásokból meg nem győződnek, igazolni tartoznak.“ E szerint tehát az adóbeli rovásos összeírásokat megszerezni az összeíró bizottságoknak kötelessége. De önök persze kényelmesebbnek tartották azt saját pártjuk érdekében, hogy a választók hozzák elő az adókönyvecskét és egyszersmind példátlan vakmerőséggel utasították az adóhivatalnokokat, hogy azok vagy csak nehezen, vagy épen ne adják a jelentkező baloldaliaknak adókönyvecskéiket. Olvassák meg a „P. N.“ és „P. L.“ írói Havas úrnak a pesti központi választmány elnökének Pest város közgyűléséhez tett hivatalos jelentését és látni fogják, hogy az adóhivatal ebbeli visszaélései által sok jogosult választó megakadályoztatott képességének bebizonyításában. Minek nevezi ezt a „Pester Lloyd“ vagy a „Pesti Napló“ ? A közönséges emberek, kik nem élnek oly philosophikus phraseologiával, mint a „P. L.“ német írói, ezt egyenesen egyszerű gazságnak fognák nevezni, de a „P. N.“ nak és a „P. L.“nak igen természetesen e bizonyítási mód, jobbnak látszik, mint azon bizonyítási mód amely eddig szokásban volt. Azt, hogy váljon az adókönyvecskék vagy telekkönyvi kivonatok által bizonyítani valakinek választóképességét helyes eljárás-e vagy nem, azt vitatni nem akarjuk. Hanem azt határozottan állítjuk, hogy ezt a törvény nem rendeli. Amit pedig a törvény nem rendel, azt tenni nem szabad. A „P. N.“ azt mondja, hogy az 1848-iki törvény, ha nem említi a telekkönyvi kivonatokat, I nem is tiltja azoknak bizonyítékul való hasz I nálatát. Természetesen nem, mert létüket nem I is ismerte. Lehet, hogy ez czélszerűbb mód I lesz bizonyítani, de csak akkor, ha törvény- I nyé válik. Azt mondja a ,,P. L.“: Ő megengedi, hogy I az baj, hogy a választótörvény magyarázata I az összeíró bizottságokra hagyatott. Hanem I szerinte az az ellenzék hibája. Miért beszélte I agyon a választási törvényt? Tehát a „p. L.“ amint tőle nem is kívánhat Ittk, nepi ismeri az 1790—91 XII. sarkalatos I törvényt, a mely azt mondja: „Leges ferendi, I abrogandi, interpretandi potestatem I in Regno hoc Hungariae partibusque adnexis I legitime coronato principi et statibus et ordinibus regni at comitia legitime confluentibus communem esse, nec extraitla exerceri posse.“ Tehát senki nem volt jogosítva a fenálló törvénynek magyarázatát az összeíró bizottságokra bízni, mert a törvények magyarázatának joga egyedül az országgyűlés illeti. Azt pedig, hogy önöknek joga legyen egy önök által saját pártjuk hatalmának megörökítésére tervezett, de a házszabályok által megengedett módon meghiúsított törvényjavaslatot törvénynyé oktrojálni, azt egy jogállamban követelni senki nem fogná. Azt követelhetik és tehetik csak azok, akik sem törvényt, sem korlátot nem ismernek, midőn arról van szó, hogy a hatalom kezükben maradjon, hogy a húsos fazekak mellett tovább is élősködhessenek. Azt mondja a „P. N.“: Most kérjük Simonyi urat, mutassa ki azt megcáfolhatlanul, hogy az eljárás, melyet ő említ, mennyivel törvényesebb, mint az, melyet az összeíróbizottságok használtak. A „P. L.“ pedig azt mondja, hogy a választóképességet, mely censusra van alapítva, máskép nem is lehet bizonyítani, mint az adókönyvecskék által. Ha a törvény, a maga módja és rendje szerint alkotott és szentesített törvény ezt fogja rendelni, akkor helyes lesz. De most a törvény nem ezt rendeli. Sőt amint feljebb idéztük azt mondja. Ha a bizottmánynak kezénél levő adataiból a választóképesség ki nem tűnnék, azt a jelentkező igazolni tartozik. Hogy mikép tartozik azt igazolni, egyszerűen azt felelhetnék a „P. L.“-nak, hogy azon törvényes módok szerint, amelyek szerint ezen igazolások történtek az 1848, 1861, 1865 és 1869-diki választások alkalmával. De ha azt akarja tudni, hogy mennyire törvényesebb ezen bizonyítási mód, amelyet Simonyi Ernő felemlített, nézze meg a hármas törvénykönyv első részének 47-dik czimét és azt fogja találni, hogy „valamely peres tárgyban bizonyítni és igazolni lehet okmányokkal. Ugyanott, és a 11. rész 27. és 28-ik czimeiben pedig azt fogja találni, hogy okmányok hiányában bizonyítani lehet „tanukkal.“ Mi azt kívántuk, hogy az összeíró bizottságok a helybeli elöjárók tanúsága, ha szükséges, hit alatti tanúsága szerint járjanak el. Márpedig a 111-as T. K. 11. B. 29-ik czikke azt mondja, hogy egy helybeli tanú vallomása felér tíz idegen tanú vallomásával. A mód tehát, melyet mi ajánljunk, csak annyival törvényesebb a „P. N.“ pártja által követett módnál, hogy míg a miénk egyenesen a törvény által rendeltetik, az övé a törvény és törvényes jogok kijátszására volt föltalálva. Midőn tehát mi azt mondjuk, hogy az ezer évig szokásban volt helység elöljárói általi bizonyság volt használandó, nem mondtunk egyebet mint azt, amit törvényeink világosan rendelnek, ami 1848 óta négy választáson át gyakoroltatott, de amiről a „P. N.“ írójának sajnos, hogy tudomása nincs. Hogy pedig az adólajstromok magukban nem elegendő bizonyítványok, és hogy azon körülmény, ha valaki adóját megfizette-e vagy nem, még nem határoz a felett, ha váljon bir-e szavazatjoggal vagy nem, azaz 1848. évi V. t. ez. fentebb idézett szakának azon rendeletéből tűnik ki, amelyben az mondatik, hogyha a bizottság kezénél levő adóbeli rovásos összeírásokból és más adatokból ki nem tűnik, azt a jelentkező más módon is igazolhatja. Ami a hivatalnokok szavazatát illeti, arra nézve hallgat a „BL-n, úgy mint bölcsen hallgat arra nézve is, hogy más alkalmazásban levő és hol 400, hol 800 írt fizetéssel ellátott egyének, vagy épen a jobboldal által feltalált szellemi tőke sárga-fekete Irakjába öltözött napszámosok a választók sorába felvétettek és csak azt mondja, hogy épen oly érvénytelenek és semmitmondók Simonyi urnak többi ellenvetései is. És ezt akkor mondja, midőn lapjában Simonyi beszédét oly kivonatban közölte, melyben a lényeges érvelés vagy elferdítve vagy meghamisítva foglaltatik.Ha az így közlön beszédre alapította okoskodását és ezáltal akarta félrevezetni olvasóit is, megengedi „P. L.“, hogy erről mi azután elmondhatjuk „und das nennt man loyale Opposition !“ A „P. N.“ azonban védelme alá veszi a hivatalnokokat. A más szegődöttekről ő is halgat, hanem szemére hányja Simonyinak, hogy ő „tudvalevőleg az általános szavazatjog hive és neki legfeljebb akkor lehetne panaszkodni, hogy ha a qualifikáltaktól a választóképesség megvonatnék, nem pedig akkor, ha interpretáló útján a választók száma szaporodik. Vagy Simonyi úr csak a tudatlan tömegre akarja a suffrage universelt alkalmazni, az intelligens s hazafias hivatalnoki karra pedig nem ?“ Mi az általános szavazatot igen is kivárunk. Ha azt el nem érhetjük, kívánjuk legalább is a szavazatjog kiterjesztését és pedig különösen annak kiterjesztését az intelligens műveit osztályokra. De engedje meg a „P. N.“, nem kívánjuk azokat egyoldalúlag csupán azokra terjeszteni ki, kiktől szolgai alárendeltség kívántatik. Vagy nem tutja-e a „P. N.“, hogy azon egy miniszteri hivatalnok, Tuczingeni Tichtl Ferencz, aki elég bátorsággal birt Budán Pauler úr ellen szavazni, negyednapra ezen vakmerő tette után fenyítő vizsgálat alá vétetett és egy hónap múlva hivatalától elbocsáttatott és a legnagyobb jogtiprással még nyugdíjától is megfosztatott. Ilyenekre kívánja tehát a „P. N.“ a választási jogot kiterjeszteni és ezt hívja azután „intelligens és hazafias hivatalnoki karnak.“ , igen értjük mi az önök okoskodását. Adókönyvecskét kell előmutatni annak, aki választójogot akar és önök megtiltják az adóhivatalnoknak, hogy ne adja neki az adókönyvecskét. Ki kell terjeszteni a választójogot az intelligens és hazafias miniszteri hivatalnokokra, de önök azt elcsapják hivatalától, hanem az önök pártjára szavaz. Ilyenek és ezek az önök érvei. Ezek azok, amelyekre nézve mi csodálkozásunkat fejezzük ki, hogy az ország és népe már eddig is tűrte és kiváncsiak vagyunk tudni, hogy tűrni még meddig fogja. A „P. L.“ még azt mondja, hogy Simonyi ellentétbe jön önmagával, midőn elismeri a többség uralmát a parlamentben. Nem „uralmat“ „Herrschaft“ mondtunk mi, hanem „akaratának érvényre emelését“. De hozzá tettük azonnal azt, hogy csak azon világos föltétel alatt ha „ezen országgyűlési többség a nemzet szabadon nyilvánult akaratának önkénytes kifolyása és ha a képviselőházban a