Magyar Ujság, 1872. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)

1872-09-17 / 212. szám

vános pályáján, mint közvádló, ez Lőw Tó­biás, főügyészi helyettes. Sokszor hallottuk Lőw úr tehetségét elismeréssel említeni s való­ban kíváncsian vártuk meggyőződhetni, hogy ez uj alkotmányos korszak mily irányzata volt befolyással fiatalságunk tehetségének kikép­zésére, fejlesztésére. Ez egy tapasztalás elég volt, hogy megtud­juk, hogy az uj nemzedék az íj alkotmányos­ság legében nőve föl, magába szítta mindazt, amit csak egy nem szabadelvű alkotmányos­ság léte fentartásához megkövetel. Érv helyett sophisma, üres okoskodás, mely csak csillogni tud üres szavakkal. Igaz, hogy téves alapon csak tévesen lehet okoskodni, mert hol igazságot várunk, ott párt okoskodásnak nincs helye, de a benyomás, melyet Lőw Tóbiás mai beszédével tett, nem csak azért volt a lehető legrosszabb, hanem méltán szomorúsággal tölthető el a régi ha­zafiak keblét, látva az uj nemzedék fölfogá­sát, mely a mostani irányzattal azon térre té­ved, mely a hazának nem fog soha sem diszére, sem előnyére válni.­­ P­edig nagyon csiszolt faragott beszéd volt, annyira kész beszéd volt, hogy a kormány­lapok mai esti számai már közölték is nyelvek szerint magyarul vagy németül. Az esküdtszéki tárgyaló­terem oly kicsiny, hogy valódi botrány, hogy nem látják szüksé­gét gondoskodni oly helyiségről, mely nagyobb számú közönség befogadására alkalmas lenne. Pesten van akár­hány olyan hely, mely a nyil­vánosság czéljának a mostaninál minden te­kintetben sokkal inkább megfelelne. Jó lesz e körülményt figyelembe venni. Mert néma nyilvánosság kigunyolása-e az,midőn az esküdtszéki terembe egy 200 ezer lakossal bí­ró fővárosban 50—60 embernél több nem fér be. És hogy ez az 50—60 ember ugyannyifelé igyekezzék menekülni, úgy látszik, hogy erről is gondoskodva van, kivált ha oly ügy tárgyal­tatik mint ma. Ilyenkor hermetice elzárnak a hű­tlén nyílást, mert hát szelelő lyuknak hire sincs, s a közönség ha nem is föl meg puhára, az olyan lég az egészségre minden esetre ár­talmas.­ Sárkány József úrhoz, mint a sajtóbíróság elnökéhez van egy kérésünk. Ugyanis a mai esküdtszéki tárgyalás alkalmával azt tapasz­taltam, hogy a tárgyalási terembejutás bizo­nyos protectióval megy. Ilyen alkalommal szi­gorúan meg kell tartatni, hogy minden személy­válogatás nélkül aki előbb jön, az előbb is bocsájtassék be. Itt pedig épen az ellenkező tör­ténik. Ma például az az eljárás követtetett, hogy miután a két mellékajtót nem nyitották ki, mint máskor, a­mire a nagy hőség miatt ma is szükség lett volna, a terembe annyit bocsáj­­tottak be csak, ahány a bentlevekből távo­zott. Jött Thaisz Elek, ezt bebocsájtották, a mikor, hogy valaki távozott volna s mi több, Thaisz az ajtónállónak megsúgja, hogy hívja be a megnevezett vele jött urat s ez az ur be­­bocsájtatott, noha oda künn voltak olyanok, kik két óra óta várták a bebocsájtatást. Ez nem csak hogy nem illik, de az ilyet tűrni sem szabad. Legyen szíves Sárkány úr az ajtónállót megkérni, hogy máskor tartózkodjék az ily botránytól.* Nagy feltűnést okozott a bíróság szigora, hogy v­ádlottat egy évi fogságra s 500 forint bírságra ítélte, miután az esküdtek 7 szavazata mellett 5 ellenében 3 hónapnál többet nem lehetett várni. _ * Egy mulatságosan sajnos epizódja is volt a mai tárgyalásnak. Mint a közügyek iránt ér­dekkel viseltetett ember, megjelent a tár­gyalási teremben Thaisz Elek főkapi­­tány is. Nagy úr ő főkapitánysága s a mi­kor benyitott, hódolatteljes föleb­ezentést lehe­tett is látni mindenfelől. A teremőr sietett neki széket nyújtani . Thaisz uram oda ült épen a vádlott padja mellé, a terem közepére, úgy hogy az ember, aki nem volt járatos a jelen Miliőig)­ek a tér elején kiszáltak, hogy a ko­csik a mellék­utczában tova hajtsanak s a vendégek díszes szőnyegen haladnak a szá­mnál a fentartott helyre. A megérkeztek elfoglalják helyeiket. Ott látjuk a kormány férfiait, a képviselőház és főrendek tagjait; az arisztokratia, az izraeli­ták főbbjei mind eljöttek. A sajtó em­berei egy elkülönített helyen helyezkedtek el. A szép művészet, ipar, kereskedelem, szóval: minden rangú s rendű osztály képviselve volt. S a gyönyörű hölgykoszorú. Mily nagyszerű, dicső látvány ! Az ember szíve csak úgy repes örömében. Azt persze mondanom sem kell, hogy min­denki tetőtől talpig nemzeti öltözetben van. De csitt! A zene elhallgat. Az ünnepély kezdetét veszi. A színészek elkezdik a „szó­zat“ ot énekelni. Egy percz alatt a főkről a lövegek eltűntek s a második versszak végé­vel már énekel a jelenvoltak mindegyike. Ily hatalmasan s erélyesen az „itt élned halnod“ szavakat még soha sem hallottam hangoztatni. Mintha csak azt akarták volna, hogy hallja meg az egész ország, hogy egy imposans chorussá olvadva, énekelje: itt él­ned halnod kell. Az ének után egy színész a szószékre lép. A­mint körül­tekint, a meglepően nagyszerű látvány annyira megindítja, hogy csak néhány másodperc­ múlva bir megszólalni s csengő, messze elhalló eme szavakkal kezdi beszédét: „Pest városának polgárai i“­s oly gyújtó hazafias szónoklatot tart, melynek majd min­den mondatára szűnni nem akaró lelkes él­jenzés rekeszketteti meg az­­eget. Oh, hogy ily jelenetet csak évtizedek tudnak fölmutatni ! A szónoklat után egy valódi keleti arczú fiatal ember tűnik föl a szószéken s „A nemzet geniusa“ czímű költeményt szaval, mely szin­tén nagy lelkesedéssel fogadtatik. Ezután a színészek körül állják a helyet, sajtóperben, akár őt nézhette volna a vádlott­nak. Tóvölgyi épen megkezdte volt védbeszé­­dét és Simonyi Ernő egyik országgyűlési be­szédéből idézte az országosan terjedő korrup­­tió elleni szavakat. Thaisz úr mosolyogva hallgató. Egyszerre azonban a mosoly eltűnt ajkáról s az egész közönség csak feléje for­dítá szemét. Nagyon a propos jött volt. Az idézett beszéd egy negyed hasábon csak az­zal az undorító perrel foglalkozott, mely miatt a főkapitány ur másfél év előtt a sajtóbiróság sorompói előtt állt. Kellemetlen helyzet lehe­tett lesz ez. Szerencsére nem volt a tárgyalá­son egyetlen nő sem. Férfiak előtt pedig helyt áll Thaisz úr mindig s a mint, a beszéd szavai szerint — nem szökött meg a főkapitányi hi­vatalból, végig hallgatta ítéletét újból, mintha csak dicsérete lett volna elmondva. —■ A képviselőház osztályai tegnap a nyíl­vános ülés után újonnan alakultak és pedig Az I. osztályban elnöknek Muzslay Sándor, jegyzőnek Kubinyi Árpád választatott. II. o. elnök Somssich Pál, jegyző Szögyény László III. o. elnök Prileszky Tádé, jegyző Steiger Gyula. IV. o. elnök Zsedényi Ede,jegyző Kvas­­say László. V. o. elnök Sennyey Pál, jegyző Molnár Aladár. VI. o. elnök Gorove István, jegyző Molnár Aladár. VII. o. elnök Petrovay Ágoston, jegyző Eötvös Károly. VIII. o. elnök Péchy Manó gr. jegyző Pulszky Ágoston IX. o. elnök Horváth Lajos, jegyző Hedry Ernő. — A kérvényi bizottság is megalakult elnöknek Vizsoly Gusztávot, jegyzőnek Ürmé­­nyi Miksát választotta. — A pesti vízvezeték ügyében tehát egy lépés már történt. Most tudjuk, hogy Pest vá­ros lakossága drága pénzéért miért kap rot­hadt vizet. A vízvezetéki bizottság múlt szombaton tar­tott ülést, hogy a bajon segítsen. Az ülésre több szakértő is meghivatott. Mindenekelőtt is Lindley jön megkérdezve a baj oka iránt, mire Lindley angol hidegvérűséggel kihúzott zsebé­ből egy nyomtatványt, mely azon jelentését tartalmazta, melyet 1868-ban az ideiglenes vízmű építése iránt szerkesztett, és a főpolgár­mesternek átnyújtott. Ezen jelentést akkori­ban ki is nyomatták és szétosztották a képvi­selők között. De azért nagy volt az ámulat, midőn Lindley a jelentésből szóról szóra kiol­vasta a mai vízcalamitást, melyet már 5 évvel ezelőtt megjósolt. Mintha ezt a fontos munká­latot senki sem olvasta vagy látta volna, oly meglepetést okozott az a passusa, mely­ben el­­mondatik, „hogy Pest város talaja legnagyobb részben mélyebb fekvésű volt, mint a Duna áradásai és legtöbb helyen szeméttel és hulla­dékokkal töltetett fel. Az alsóbb réteg kavics­ból áll ugyan, de alatta ismét alluviális lera­kódások vannak,­­ szóval a talaj süippedé­­kes, laza és a benne található víz vegyileg megvizsgálva, a legártalmasabb, és azért a Kutviz Pesten házi szükségletre nem is hasz­nálható. Ezen viszonyokat tekintetbe véve, te­hát a vízvezeték építésénél a természetes szű­­rőkutak építését nem tartja ezésszerűnek, mert ha nagy lesz a vízszükséglet, könnyen beáll­hat az a nagy baj, hogy a szűrőkutakból a Dunavízzel együtt az a poshadt, fölötte ártal­mas moslékvíz is fel fog szivatni, mely az eső­zés folytán és az ürülék csatornákból a laza szemét és hulladék rétegből álló talajon át a szürökutakba szivárog, azért tehát ajánlja, hogy az állandó vízmű mielőbb kiépíttessék, — egyelőre pedig mestersé­ges szürökutak készíttessenek.“ — Eddig a jelentés idevágó passusa, melyet Lindley még szóval azzal toldott meg, hogy annak, hogy az állandó vizott eddig sem készült el, nem ő az oka. Sürgette elégszer, sürgeti most is, és ha megcsináltatják, hát meg is lesz annak ide­jében. Miután tehát a baj már 1868-ban je­lezve volt, ma pedig ijesztő nagyságban léte­zik, módozatokról kellett gondoskodni, hogy az, amennyire lehet, orvosoltassék is. Elhatá­­roztatott tehát, hogy a vízfogyasztás, tekin­tettel arra, hogy az ideiglenes vízmű az igény­be vett vízmennyiség előállítására elégtelen, alább fog szállíttatni, a csövek naponkint fog­nak tisztittatni, a szívó cső pedig a dunasza­­bályozás által a part szélére vert czölöpökön keresztül közvetlenül a Dunába fog vezettet­nel az alapkő van s egy alkalmi dalt énekel­nek. Ennek végeztével a polgármester megte­szi a szokásos kalapácsütéseket, rövid beszé­det tart, mire fölzendül Kölcsey hymnusa s a közönség énekelve, taraczk-durrogás közt oszlik szét. Az ünnepély véget ért s kiki könnyebbült kebellel távozik, mert hisz néhány rövid óra negyedig az volt, aminek máskor elfelejt lenni — magyar. Mi zaj ez ? Mit jelent e rettenetes durrogás, mely ablakomat rezegted? Mi történik ? A félig ébrenlét űzi tova az ábránd ké­peit. Fölébredek, körültekintek s midőn tájéko­zom magam, látom, hogy szobámban vagyok. Hogyan? tehát az a nagyszerű ünnepély csak álom volt ? Igen n álom. Pamlagomon addig mereng­tem, míg nem az álom lágy karjaival azon körbe csalogatott, hol megláthatom azt, amit a valóság nem enged meglátnom. A valódi ün­nepélyről persze elmaradtam. Hogy ez szebb, nagyobbszerűbb volt-e, mint amilyet én ál­momban látok, azt az olvasó lapunk más he­lyén találandja. Álmodtam tehát hazafiságból a nemzeti­ségről. De hát mit jelent­­ez a folytonos durrogás, mely engem a kellemes álomvilágból e rideg­, lelkesülni nem tudó kufár világba taszított vissza ? Ah igen, ma kezdődik a budai szüret. Vagy úgy! Tehát Bachus tartja bevonu­lását. De az ideiglenes népszínháznak csak lesz közönsége? Már hogyne, hiszen tetszik tudni, hogy a­­magyar fővárosban minden nagy pár­tolásban részesül, ami — nem magyar. Aguttich Imre. — A m. kir. igazságü­gyminister 72,834.sz. a. kiadott körrendelete a királyi törvénszé­­kekhez. A bírói letéti naplók átvizsgálása alkalmá­val tapasztaltatok­, hogy némely kir. törvény­székek és járásbíróságok a felektől behajtott azon bírságpénzeket, melyeknek hováfordítá­­sáról a törvény nem rendelkezik, letétbe he­lyezik, mely eljárás által a letéti naplók át­vizsgálása megnehezittetik, illetőleg az át­vizsgálás körüli munka tetemesen szaporit­­tatik. Ennek megszüntetése czéljából,­­ hivatkoz­va az 1875. évi ápril 25-én 2470. sz. a. kelt igazságügyministeri rendeletre, felhivatik a kir. törvényszék, hogy az érintett bírságokat ne letétbe helyezze, hanem a helybeli, illető­leg legközelebbi adóhivatalhoz szolgáltassa be,­­ azon bírságokat pedig, melyeknek ho­­váfordítását a törvény meghatározza, a letétbe való utalványozás mellőzésével rendeltetésük helyére szállítsa. Figyelmeztetik egyszersmind a kir. törvény­szék,hogy azon birságokr­ól,melyeknek hováfor­­dításáról a törvény nem rendelkezik — a bí­rói ügyviteli szabályok értelmében pontos ki­mutatás készítendő, s félévenkint ide felter­jesztendő, s hogy oly bírói határozatok, me­lyekben törvénykezési bírságok állapíttatnak meg, az 1871 évi sept. 25-én 15,216. szám alatt kelt igazságügy ministeri rendelet értel­mében az illető pénzügyigazgatóságokkal má­solatban közlendők. MAGYAR ÚJSÁG 1872. SZEPTEMBER 17. m­. Than Mór tanár elnöklete alatt bizottság fog kiküldetni, mely a víz minőségét a város különböző pontjain meg fogja vizsgálni és vegybontani és ahoz képest a csövek öblítését elrendelni. Az állandó vízmű építéséhez hala­déktalanul (gyanús szó) hozzá fognak, szóval megkísértenek mindent, hogy a vízcalamitá­­son segítve legyen. Lindley okoskodására azt a megjegyzést kell tenni, ha tudta, hogy a szürökutak rosz vizet fognak adni, miért fogott mégis azok épí­téséhez. Az egészben pedig az a nevezetes, hogy az állandó vízmű építése ismét Lindleyre fog bízatni, daczára annak, hogy Lindley eddigi munkája rosznak bizonyult. A város tehát to­vábbra is fogja fedezni a nagy költséget, a kö­zönség pedig élvezheti majd a rosz vizet. A kormánylapok a negyvennyolczas párt nyilatkozatáról. — A »Szombati Lapokéból. — Hogy a képviselőház jobboldali tagjai, hogy a jobboldali sajtó hely­esléssel fogadja vagy ép­pen tán dicséretekkel elhalmozza azon nyilat­kozatot, melyet Simonyi Ernő a 48-as párt ne­­vében a szeptember 5-diki országgyűlésen tett, midőn kinyilatkoztatta, hogy a múlt választá­sok alkalmával rendszeresen követett törvény­telen eljárásnál fogva az ezen választásokból eredt képviselői mandátumok nem tekinthetők törvényeseknek, és hogy ennélfogva azon gyü­lekezet, mely akkoron alakításához akart fog­ni, nem képezhet törvényes képviselőházat, azt várni nem lehetett. Hiszen a jobboldal nem azért követte el a választásoknál azon erősza­koskodásokat , viszaéléseket, törvénytelensé­geket és lélekvásárlásokat országszerte, hogy aztán az így nyert többséget maga nyilatkoz­tassa ki törvénytelennek. Nem is csodáljuk tehát, hogy a „Festi Napló“, „Pester Lloyd“ stb. jobboldali lapok a 48-as párté nyilatkoza­tát megtámadják és azt tehetségük szerint a lehető legjobb érvekkel megc­áfolni igyekeznek. Nekünk nincsen sem kedvünk, sem időnk a „Pesti Napló“ és a „Fester Lloyd“ íróinak a magyar törvénytudományból vagy a parla­­mentarismusról lec­kéket adni. Ha mi mind­azon badarságokat, mindazon tudatlanságot, melyeket e tekintetben tisztelt laptársaink el­árulnak, mindig helyreigazítani akarnék, egy külön rovatot kellene arra tartanunk, hogy kimutassuk, mennyire járatlanok a parlamen­táris alkotmányok ismeretében, mennyire tu­datlanok a magyar törvényekben. Nem is em­lítve azt, hogy mennyire méltatlanok támadá­saikban. Hisz csak néhány nap előtt írta a „Pesti Napló“, hogy a szélsőbalról mindenki meg van győződve, hogy ránézve az ország­­gyűlés megnyitása egyszersmind a botrány idejének megkezdését jelenti, hogy meg fogja újítani a közelebbi ülésekben arra vonatkozó taktikáját, hogy késleltesse a ház megalaku­­ását. Látta a „Pesti Napló“, hogy nem történt semmi ily­en. Azt mondta, hogy a 48-as párt „til­takozni fog az ellen, hogy a delegáció tagjai előbb meg­választassanak semhogy a képvi­selők igazolására kikötött 30 napi idő letelt.“ Ha a „Pesti Napló“ írója olvasta volna 1848. V. t. czikket, tudni fogna, hogy miután a kép­viselőválasztásoknak az országgyűlés megnyi­tása előtt legalább 4 héttel kell történniök, hogy akkor az országgyűlés összeü­lése nap­ján már a 30 nap letelt. Ez tehát többé dis­­cussió tárgya nem lehet. A „Fester Lloyd“ pedig mint a német hala­dás orgánuma a szájkosárral, klotürrel fenye­get és vigasztalhatlan még e tekintetben is, mert ime azt mondja, hogy hátha ez a kló­­tűre sem lenne elegendő. Ő az ellenzéket vég­kép szeretné elnémítani. Ez volna szerinte a tökéletes Parlamentarismus, a majoritás kor­látlan Herrschaftja. Még sok más méltatlansággal halmozták el ugyanazon nap, úgy a Pesti Naplót, mint a „Fester Lloyd“ a 48-as pártot, de ezekre nem válaszolunk. Mert ez azon napokban íratott, midőn a kormánypárti lapok azon különös taktikát kö­vették, hogy minden módon hízelegtek a bal­középnek és szidalmazták a 48-as pártot. Ár­­mányos kis taktika volt részükről. A balközép­­peli fusió lehetőségét és kívánatosságát igye­keztek bebizonyítani mindenkép. És midőn Ghyczy Kálmán felelt nekik, elmondta fusio­­nális terveit, most ugyanazon lapok unisono kijelentik, hogy mily badar gondolat volna a Deákpártnak a balközéppel fusiopálni. Tehát amit akkor mondottak elleneink, azt mint csupán hadi cselből mondottat, figyelem­be sem vesszük, hanem néhány megjegyzést teszünk arra nézve, amit a 48-as párt nevé­ben az e lapok szerkesztője által tett nyilatko­zatot illetőleg c­áfolatképen felhoznak.“ A „Pesti Napló“ rész néven veszi, hogy Simonyi Ernő „a nemzet legsajátabb Ügyeiről, a képviselőválasztásokról való határozás jogát a király kezeibe teszi le.“ Dehát ilyesmit Si­monyi soha nem tett, Simonyi Ernő csak annyit mondott, hogy egy felirati javaslatot fog a ház­nak beterjeszteni, melyben, a választások rend­szeres és országszerte történt törvénytelen el­járás miatt törvénytelenek és érvénytelenek lévén, felkéretik ő felsége, hogy az 1848. IV. t. ez. 5. §. szerint éljen fejedelmi jogával, az or­szággyűlést oszlassa fel és uj képviselőválasz­tásokat rendeljen el. Igen természetes, hogy ezen királyi jog csak egy felelős miniszter el­lenjegyzése mellett gyakorolható és csak azon föltételek mellett, melyeket úgy ezen, mint a már önök által alkotott 1867. X. t. sz. rendelnek. Hogy az ily lépésnek szükség­képpeni és első következése volna, hogy a mostani kormány elbocsáttassék, az igen ter­mészetes, mert azt képzelni csak nem lehet, hogy a választások törvénytelensége alapján eloszlatott országgyűlés iránti rendeletet ugyan­azon minisztérium valamelyik tagja ellenje­gyezze, a­mely minisztérium tényezője volt az elkövetett törvénytelenségeknek. Nem azt kívánja Simonyi Ernő, hogy a ki­rály a választások érvényessége felett ítéljen, mint a „Pesti Napló“ mondja, hanem azt, hogy konstatáltatván, mikép a választások ország­szerte törvény­ellenesen ejtetvén meg, az or­szággyűlés maga természetszerűleg törvény­telen lévén, eloszlattassék. Más mint a király ezt törvényesen el nem rendelheti. A képvi­selőháznak nincs azon törvényes joga, hogy magát eloszlassa, a főrendiház nem oszlathat­ja fel az országgyűlést. A nemzetnek nincs más orgánuma, mint az ország gyűlése kívánatot nyilvánítani. Ha tehát mégis a választások álta­lában véve törvénytelenek, mi más alkotmányos módot, mint a királynak az imént említett jo­gát, ennek orvoslására nem tudunk. A „P. L.“ ezt a „parlamentáris souverain­­tás megsértésének“ mondja és arról vádolja e nyilatkozatot, hogy ez az absolutismus húsos fazekai utáni vágyat árulja el. Tehát ez a „P. L.“ felfogása az alkotmányosságról. Mi a tényleges viszonyokat soha nem tévesztjük szem elől. Mi tudjuk azt, hogy monarchiában élünk és hogy ezen monarchiának feje bizo­nyos a törvényekben meghatározott jogokkal bír, melyeket mi tiszteletben kívánunk tar­tani, akár mellettünk, akár ellenünk szóljanak is. Csak azt kívánjuk, hogy e jogok ugyan­ezen törvények szerint mindenkor egy felelős miniszter ellenjegyzése mellett gyakoroltassa­nak. És midőn bárki is a fejedelmet ezen törvé­nyes jogának gyakorlására szólítja fel, az a „P. L.“ szerintieket „absolutismus utáni vagy“ lehet „a parlament souverainitásának megsér­tése, de nézetünk szerint az alkotmányos or­szágokban szokásos és minden esetre a tör­vényeken alapuló jogos kívánalom, mert a fejedelemnek nem csak joga van, de eskü által megfogadott szent kötelessége is a törvényeket sértetlenül fentartani és mások által is fentartatni, még ha ezen mások Ló­­nyay vagy Tóth Vilmos urak volnának is. A mi alkotmányos fogalmunk tehát e rész­ben merőben eltér a „P. L.“ loyanis fogalmai­tól. Mi nem kívánjuk a királyi jogokat kiter­jeszteni. De mi a törvények szent és sérthe­tetlen fentartását mindenkitől úgy a királytól, mint az utolsó honpolgártól megköveteljük. Azt nem tagadja sem a „P. N.“, sem a „P. L.“, hogy az adókönyvecskék követeltettek volna a magukat választóknak jelentkezőktől. Azt mondja a „P. N.“, hogy erről az 1848-iki törvény hallgat,hogy nem tiltja azoknak köve­telését. De tessék a „P. N.“ írójának megol­vasni az 1848. V. t. ez. 16. §-át és látni fogja azt, hogy ezen szakaszban e törvény azt ren­deli, hogy „az összeíró választmányoknak az eddigi megyei választók és illetőleg városi pol­gárok lajstromai az adóbeli rovásos össze­írások és más hasonló adatok használatut át­adatván, képességüket a bejegyzés végett je­lentkezők, a­mennyiben az összeíró választmány arról a kezeinél levő adatokból (tehát a volt addigi megyei választók és városi polgárok lajstromából és az adó­beli rovásos összeírások­ból­ meg nem győződnek, igazolni tartoznak.“ E szerint tehát az adóbeli rovásos össze­írásokat megszerezni az összeíró bizottságok­nak kötelessége. De önök persze kényelme­sebbnek tartották azt saját pártjuk érdekében, hogy a választók hozzák elő az adó­könyvecs­két és egyszersmind példátlan vakmerőséggel utasították az adóhivatalnokokat, hogy azok vagy csak nehezen, vagy épen ne adják a je­lentkező baloldaliaknak adókönyvecskéiket. Olvassák meg a „P. N.“ és „P. L.“ írói Havas úrnak a pesti központi választmány elnökének Pest város közgyűléséhez tett hiva­talos jelentését és látni fogják, hogy az adó­hivatal ebbeli visszaélései által sok jogosult választó megakadályoztatott képességének be­bizonyításában. Minek nevezi ezt a „Pester Lloyd“ vagy a „Pesti Napló“ ? A közönséges emberek, kik nem élnek oly philosophikus phraseologiával, mint a „P. L.“ német írói, ezt egyenesen egyszerű gazságnak fognák nevezni, de a „P. N.“ nak és a „P. L.“nak igen természetesen e bizonyítási mód, jobbnak­­ látszik, mint azon bizonyítási mód a­mely eddig szokásban volt. Azt, hogy váljon az adókönyvecskék vagy telekkönyvi kivonatok által bizonyítani valaki­nek választóképességét helyes eljárás-e vagy nem, azt vitatni nem akarjuk. Hanem azt ha­tározottan állítjuk, hogy ezt a törvény nem rendeli. A­mit pedig a törvény nem rendel, azt tenni nem szabad. A „P. N.“ azt mondja, hogy az 1848-iki tör­vény, ha nem említi a telekkönyvi kivonatokat, I nem is tiltja azoknak bizonyítékul való hasz­ I nálatát. Természetesen nem, mert létüket nem I is ismerte. Lehet, hogy ez czélszerűbb mód I lesz bizonyítani, de csak akkor, ha törvény- I nyé válik. Azt mondja a ,,P. L.“: Ő megengedi, hogy I az baj, hogy a választótörvény magyarázata I az összeíró bizottságokra hagyatott. Hanem I szerinte az az ellenzék hibája. Miért beszélte I agyon a választási törvényt? Tehát a „p. L.“ amint tőle nem is kívánhat­ I­­ttk, nepi ism­eri az 1790—91 XII. sarkalatos I törvényt, a mely azt mondja: „Leges ferendi, I abrogandi, interpretandi potestatem I in Regno hoc Hungariae partibusque adnexis I legitime coronato principi et statibus et ordini­­bus regni at comitia legitime confluentibus communem esse, nec extraitla exerceri posse.“ Tehát senki nem volt jogosítva a fenálló tör­vénynek magyarázatát az összeíró bizottságok­ra bízni, mert a törvények magyarázatának joga egyedül az országgyűlés illeti. Azt pedig, hogy önöknek joga legyen egy önök által saját pártjuk hatalmának megörökítésére tervezett, de a házszabályok által megengedett módon meghiúsított törvényjavaslatot törvénynyé ok­­trojálni, azt egy jogállamban követelni senki nem fogná. Azt követelhetik és tehetik csak azok, a­kik sem törvényt, sem korlátot nem ismernek, midőn arról van szó, hogy a hatalom kezükben maradjon, hogy a húsos fazekak mellett tovább is élősködhessenek. Azt mondja a „P. N.“: Most kérjük Simo­nyi urat, mutassa ki azt megc­áfolhatlanul, hogy az eljárás, melyet ő említ, mennyivel tör­vényesebb, mint az, melyet az összeíróbizott­­ságok használtak. A „P. L.“ pedig azt mondja, hogy a választóképességet, mely censusra van alapítva, máskép nem is lehet bizonyítani, mint az adókönyvecskék által. Ha a törvény, a maga módja és rendje szerint alkotott és szen­tesített törvény ezt fogja rendelni, akkor helyes lesz. De most a törvény nem ezt rendeli. Sőt a­mint feljebb idéztük azt mondja. Ha a bizott­mánynak kezénél levő adataiból a választóké­pesség ki nem tűnnék, azt a jelentkező igazol­ni tartozik. Hogy mikép tartozik azt igazolni, egyszerűen azt felelhetnék a „P. L.“-nak, hogy azon törvényes módok szerint, a­melyek szerint ezen igazolások történtek az 1848, 1861, 1865 és 1869-diki választások alkalmá­val. De ha azt akarja tudni, hogy mennyire törvényesebb ezen bizonyítási mód, a­melyet Simonyi Ernő felemlített, nézze meg a hármas törvénykönyv első részének 47-dik czimét és azt fogja találni, hogy „valamely peres tárgy­ban bizonyítni és igazolni lehet okmányokkal. Ugyanott, és a 11. rész 27. és 28-ik czimeiben pedig azt fogja találni, hogy okmányok hiá­nyában bizonyítani lehet „tanukkal.“ Mi azt kívántuk, hogy az összeíró bizott­ságok a helybeli elöjárók tanúsága, ha szüksé­ges, hit alatti tanúsága szerint járjanak el. Már­pedig a 111-as T. K. 11. B. 29-ik czik­­ke azt mondja, hogy egy helybeli tanú vallo­mása felér tíz idegen tanú vallomásával. A mód tehát, melyet mi ajánljunk, csak annyival törvényesebb a „P. N.“ pártja által követett módnál, hogy míg a miénk egyene­sen a törvény által rendeltetik, az övé a tör­vény és törvényes jogok kijátszására volt föl­találva. Midőn tehát mi azt mondjuk, hogy az ezer évig szokásban volt helység elöljárói általi bi­zonyság volt használandó, nem mondtunk egyebet mint azt, amit törvényeink világosan rendelnek, ami 1848 óta négy választáson át gyakoroltatott, de a­miről a „P. N.“ írójának sajnos, hogy tudomása nincs. Hogy pedig az adólajstromok magukban nem elegendő bizo­nyítványok, és hogy azon körülmény, ha va­laki adóját megfizette-e vagy nem, még nem határoz a felett, ha váljon bir-e szavazatjoggal vagy nem, azaz 1848. évi V. t. ez. fentebb idézett szakának azon rendeletéből tűnik ki, a­melyben az mondatik, hogyha a bizottság kezé­nél levő adóbeli rovásos összeírásokból és más adatokból ki nem tűnik, azt a jelentkező más módon is igazolhatja. Ami a hivatalnokok szavazatát illeti, arra nézve hallgat a „B­­L-n, úgy mint bölcsen hall­gat arra nézve is, hogy más alkalmazásban levő és hol 400, hol 800 írt fizetéssel ellátott egyének, vagy épen a jobboldal által feltalált szellemi tőke sárga-fekete Irakjába öltözött napszámosok a választók sorába felvétettek és csak azt mondja, hogy épen oly érvénytelenek és semmitmondók Simonyi urnak többi ellen­vetései is. És ezt akkor mondja, midőn lap­jában Simonyi beszédét oly kivonatban közöl­te, melyben a lényeges érvelés vagy elferdítve vagy meghamisítva foglaltatik.Ha az így köz­lön beszédre alapította okoskodását és ezál­tal akarta félrevezetni olvasóit is, megenge­di „P. L.“, hogy erről mi azután elmondhat­juk „und das nennt man loyale Opposition !“ A „P. N.“ azonban védelme alá veszi a hivatalnokokat. A más szegődöttekről ő is hal­­gat, hanem szemére hányja Simonyinak, hogy ő „tudvalevőleg az általános szavazatjog hive és neki legfeljebb akkor lehetne panaszkodni, hogy ha a qualifikáltaktól a választóképesség megvonatnék, nem pedig akkor, ha interpretá­ló útján a választók száma szaporodik. Vagy Simonyi úr csak a tudatlan tömegre akarja a suffrage universelt alkalmazni, az intelligens s hazafias hivatalnoki karra pedig nem ?“ Mi az általános szavazatot igen is kivárunk. Ha azt el nem érhetjük, kívánjuk legalább is a szavazatjog kiterjesztését és pedig különösen­­ annak kiterjesztését az intelligens műveit osz­tályokra. De engedje meg a „P. N.“, nem kívánjuk azokat egyoldalúlag csupán azokra terjeszteni ki, kiktől szolgai alárendeltség kí­vántatik. Vagy nem tutja-e a „P. N.“, hogy azon egy miniszteri hivatalnok, Tuczingeni Tichtl Ferencz, aki elég bátorsággal birt Bu­dán Pauler úr ellen szavazni, negyed­napra ezen vakmerő tette után fenyítő vizsgálat alá vétetett és egy hónap múlva hivatalától elbo­csáttatott és a legnagyobb jogtiprással még nyugdíjától is megfosztatott. Ilyenekre kívánja tehát a „P. N.“ a választási jogot kiterjesz­teni és ezt hívja azután „intelligens és ha­zafias hivatalnoki karnak.“ , igen­­ értjük mi az önök okoskodását. Adókönyvecskét kell előmutatni annak, aki vá­lasztójogot akar és önök megtiltják az adóhi­vatalnoknak, hogy ne adja neki az adóköny­­vecskét. Ki kell terjeszteni a választójogot az intelligens és hazafias miniszteri hivatalnokok­ra, de önök azt elcsapják hivatalától, hanem az önök pártjára szavaz. Ilyenek és ezek az önök érvei. Ezek azok, amelyekre nézve mi csodálkozásunkat fejezzük ki, hogy az ország és népe már eddig is tűrte és kiváncsiak va­gyunk tudni, hogy tűrni még meddig fogja. A „P. L.“ még azt mondja, hogy Simonyi ellentétbe jön önmagával, midőn elismeri a többség uralmát a parlamentben. Nem „ural­mat“ „Herrschaft“ mondtunk mi, hanem „aka­ratának érvényre emelését“. De hozzá tettük azonnal azt, hogy csak azon világos fölté­­tel alatt ha „ezen országgyűlési többség a nemzet szabadon nyilvánult akaratának ön­­kénytes kifolyása és ha a képviselőházban a

Next