Magyar Ujság, 1872. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)

1872-09-26 / 220. szám

Csütörtök. Szerkesztői iroda: Egyetem-uteza 4-ik szám. II. emelet. Ide intézendő a lap­­szellemi részét illető minden közle­mény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Borraentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-uteza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. 220. szám. aam VI. évfolyam. MAGYAR­UJ (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. r TTiMiiU­raimnTr-U­ni r iii in miiiiiiiiiii i iniiii■muhi iu 1872. szept. 20. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve: Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — * Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilt tér: négy hasábos petitsor 30 kr. Pest, szeptember 25. Politikai szemle. Francziaországban vasárnap az első köztársaság 1792. szept. 21. évfordulója megünnepeltetett. A köz­­társasági lapok e nap alkalmából hosszabb czikkekben emlékeznek meg az akkori eseményekről. A „Republ. Fran.“ kiemeli, hogy ama napon Francziaországban a királyság eltöröltetettnek kimondatott, s érdekes czik­­két azon megjegyzéssel végzi, hogy mind ama ravasz cselszövények üldözése, melyek által ama idő óta a monarchia restauratiója létesíttetett, azon meggyőződést keltő, hogy a republikánusok a szept. 21, 22 iki ünne­pély­lyel a jog, törvényesség, a népszuvorainitás ün­epét ülték meg. A „Siécle“ írja: Biztos forrásból jelentik, hogy Apponyi osztrák követ Bemulatnak óvást nyújtot­­t a nyers­anyagokra vonatkozó törvény határozmányai ellen, a­mennyiben azok azon osztrák terményeket ille­tik, melyek az osztrák franczia kereskedelmi szerző­désben érintve vannak. A „Journal officiel“ a legközelebb közölni fogja a haditörvényszék névsorát, mely Bazaina felett szé­­len nő lesz. Tréhouart tengernagy betegségéből föllá­badva átvette a súlyos felelősséggel járó elnökséget. Seré de Riviéres, ki kizárólag ezen ügygyel foglalko­zik, a havrei erődítési munkálatok igazgatásában Tri­pier hadosztálytábornok által fog helyettesíttetni. A franczia lapok szerint Rochefort Henrik egész­ségi állapota ismét roszakra fordult volna, s emiatt újra kegyelmi folyamodványt nyújtottak be a köztársaság el­nökének, ki azt rögtön áttette a kegyelmi bizottsághoz. Rochefort tudvalevőleg már többször betegebb lett, amiért mindannyiszor megkönnyítették fogságát. Mint Oroszországból jelentik, azon görög egyesült papoknak, kik az egyesült szertartás russifk­álása ellen tiltakoztak, a hatóság azon alternatívát állította föl, hogy vagy államköltségen Szibériába vagy saját költsé­gükön külföldre száműzetésbe menjenek. Londonban f. hó 28-án lesz a lordm­ayor-választás. A lord­mayor rendesen nov. 9-én szokott új hivatalába lépni, a választás 1546. óta mindig szept. 29-én szokott végbemenni, kivéve, ha — mint most is — e nap vasár­napra esnek, mely esetben 28-ár­ tartatik meg. Hírlik, hogy Sydney Waterlow lesz az új lordmayor. A svájczi nemzeti tanács oly módon vetett véget a genfi püspökségi zavaroknak, hogy azt az állami fenső­ség érdekében a papi beavatkozással szemben csak he­lyeselni lehet. Marim­ilod Gáspár ugyanis nem elége­dett meg azzal, hogy genfi papnak neveztett ki, hanem a pápától az állam beleegyezése nélkül s a genfi kan­tonban a kath. papságra vonatkozó és érvényben levő szabályzatok megsértésével püspöki czimet fogadott el. A nemzeti tanács a pápa ezen beavatkozása és Marmil­­lod önfejűsége által megsértve látván az állam souve­­rainitását és az ország törvényeit, nevezett papot. 20-ki határozatával hivatalából elmozdította, betiltván egy­szersmind fizetését is (10,000 frank.) Az osztrák-magyar követség a persa udvarnál, mely követség Persiának politikai jelentősége s a nyu­­goti országok, különösen Ausztria-Magyarországhoz való kereskedelmi viszonyai következtében tovább betöltetlenül nem maradhat, hír szerint Zichy Kon­stantin konstantinápolyi attaché, dr. Schitzl Ferencz pétervári attache és valószínűleg Seillern Miksából fog megalakíttatni, áll, melyen a baloldal eddig kiadott programm­­nyilatkozatai állanak; a­mikben ezektől eltér, azok nem képeznek olynemű eltéréseket, hogy Ghyczy ennélfogva megszűnt volna tagja lenni azon pártnak, melyhez öt év óta tartozott.“ „Az én csekély vélekedésem szerint — foly­tatja továbbá Mocsáry — habár nem fogadhatok el sokat abból, mit G. K. előadott, nincs valami különös haeresis az ő nézeteiben ; én azt látom, hogy azok mint egyéni nézetek megférnek az összes ellenzék felfogás- és nézetkörének ke­retében.“ De azután ugyancsak első czikke további ré­szében Mocsáry azon nézetének ad kifejezést, mi­szerint „Ghyczy maga is félni látszik még azon módosított programmnak létesítésétől is, melyet maga felállított, minek folytán lehetetlen el­odázni azon feltevést, hogy G. K. a maga saját programmja kivitelét nem volna hajlandó egész erélylyel szorgalmazni, hanem megnyugszik bensejében, nem meggyőződésből, de vélt kény­­telenségből az 1867-diki kiegyezés fentar­­tásában, nem maradván egyéb, mint ideál, azon programm sem, melyet önmaga előadott.“ Kérdjük Mo­c­sár­y barátunktól: miként le­het egyfelől constatálni, hogy Ghyczy „megnyug­szik az 1867-ki kiegyezés fentartásában“ — s másfelől mégis azt állítani, hogy Ghyczy nézetei „megférnek az összes (!) ellenzék felfogás- és nézetkörének keretében?“ Nem látja-e be, hogy ez valóságos fából faragott vaskarika? Hasonló ellenmondásokba esett Mocsáry Ghy­­tzy egyéniségére s jellenlegi álláspont­jára nézve. Ugyanis egyrészt azt bizonyítgatja, miként Ghyczy ezen nyilatkozata után egyetértőleg mű­ködhetik az ellenzékkel, sőt az ellenzék élén is — másfelől pedig akként jellemzi Ghyczy po­litikai egyéniségét, miszerint e jellemzés csak a ki­fejezésekben különbözik attól, melyet mi magunk róla adtunk. „Egy újabb példájával állunk szem­ben annak — írja Mocsáry — hogy a legnagyobb szellemek sem mentek a kedély döntő befolyásá­tól cselekvésekben. Ennek, aggodalmasságra haj­landó lelkű idének nyomása alatt megkisérlette Ghyczy K., hogy mit engedhetne le meggyőződé­séből , az a­mit leengedett nem annyi, hogy rá ne lehetne ismerni, a régi meg nem cenzurázott ere­detire, s ő „megmarad ellenzéki állásában“. De az a baj, hogy az egészet, a ki nem javított s a kijavított példányt is eldobni látszik hajlandónak, mert nincs bizodalma. Sajnos dolog. S igen saj­náljuk, hogy ezt kell constatírozni, mint ered­ményt, midőn Ghyczy K. nyilatkozatát analysál­juk, de tisztában lenni szükséges okvetlenül. Ő nem fojthatta el kételyeit, aggodalmait, dixi et salvavi animam — ez utóvégre is az, a mi őt e ny­i­l­atkozatra kény­szerí­tette“. E kegyetlen, de igaz jellemzés után M. L. azon végeredményre jut, hogy ö. t. i. Ghyczy, „tanítson, segítsen, igazítson útba; a mi pedig nála hiányzik, a jövő iránti bizalomban, hitben és erélyben, azt majd mi fogjuk kipótolni.“ E végsorokban is nagy ellenmondás rejlik. A kinek a jövő iránt nincs bizalma, kinek nincs hite a nagy elvek diadalában, az lehet ugyan fényes elméjű férfiú, becsületes hazafi­­ — de útbaigazítást az ellenzék tőle nem­ kérhet. Hisz épen ez különbözteti meg nálunk a jobboldalt az ellenzéktől: imitt a szilárd biza­lom s szent hit a nemzet erejében s jövőjében — amott a bizalomhiány, a kishitűség. És Mocsáry Lajos e két ellentétet össza akarja egyeztetni! Más alkalommal ki fogjuk mutatni, hogy M L. arra nézve is téved, a­mit a 48-as párt eljárásáról mond. Helfy Ignácz, most az országgyűlés, a választási elnök alkalmasint jobban megfontolja, miféle hadicsel alkalmazható ked­ves énjének bajbakeverése nélkül, s lesz oly kegyes beadni a kulcsot, s mesterkedés nélkül proklamálni az új 48-as jelölt meg nem hiúsítható diadalát. A szoboszlói lelkes polgárok mint értesülünk, példátlan béketűrés és elvhűséggel várják az új napot, s visszautasítanak meggyőződésükkel ellenkező mindennemű korteske­dést. Ily férfias magatartás előtt szívesen megemeltet­­jük kalapunkat. — A IX. bíráló bizottság Eötvös Károlyt, a II. bizottság pedig Tavaszi Endrét végleg igazolta­­. Féltuczat örömhír — azok számára, a­ki­ket illet. A bécsi delegatio költségvetési bizottsága tegnap este ülést tartván, annak lefolyásáról a „P. Lloyd“ ezeket közli: Dr. G­i­s­k­r­a az iránt interpel­lálta a külügyminisztert, milyenek viszonylataink Né­met-, Orosz-, Olasz- és Törökországhoz s milyen a kormány magatartása a római, továbbá a román­ zsidó­­üldözés és a Németországból kitolonczozott jezsuitákra vonatkozó kérdésekben ; Grocholszky pedig a len­gyelkérdést illetőleg kért fölvilágosításokat. Andrássy gróf az „Ellenőr“ által számtalanszor megénekelt őszin­­tésséggel felelt, s a­ki nem hiszi, hogy minden szava „készpénz“, megérdemli, hogy büntetésül Cserna­­t­o­n­y tollára kerüljön a buffet csemegéi között.­­ A herczegi kandidátus nyiltan kijelente ugyanis, hogy a berlini találkozásnak semmi politikai jelentősége nem volt, egyetlen czélja lévén a három udvarnak egymás­­hozi jó viszonyát még a krimiai és königgrätzi remi­­niscentiáknál is szorosabbra fűzni. A mi Oroszországot illeti, különös örömmel jelenti a külügyér úr, misze­­rint volt alkalma teljesen meggyőződni a felől, hogy e szomszédállam nem fogja a pánszláv törekvéseket vagyis Milant és Mileticset támogatni, s miután oly nagy diplomata mondja (s mondhatja is bátran, mert hisz magától Gorcsakovtól tudja) a mi szegény hétköz­napi eszünk sem merészel kételkedni, akárhogy biz­tatja, sőt ösztönzi erre a régi és közelmúlt minden eseménye és tapasztalata. Törökországról egész meg­hatva emlékezett Andrássy gróf s itt föltétlenül hi­szünk neki mi is, döntő indokolásul szolgálván erre nézve a százados példabeszéd: „Solamen miseris socies habere malorum.“ A Jezsuita-kérdéshez saját szavai szerint semmi köze ; ez Lónyay és Auersperg dolga , ők lássák, hogy" rázzák le nyakukról az alkalmatlan vendégeket a nélkül, hogy egyúttal Rauscher és Hay­­nald szövetségét is el ne veszítsék. A terjedelmes nyi­latkozat, mint a „P. Lt.“ írja, nagy érdeket és örömet ébresztett, úgy annyira, hogy Rechbauer indít­ványára bizalmuk jeléül egyhangúlag megszavazták a rendelkezési alapra a négyszáznegyven­­ezer írtot. A bécsi delegátusok ezzel Lónyay grófnak is bizalmat szavaztak, miután e takaros summá­iból a budai Pressbureau szintén megkapja az osztalé­kot, s a „Pesther Journal“-ok és „Ungarischer Lloyd“­­ keresztelési ajándéka alkalmasint ugyanez összegből fog kikerülni. A bécsi delegátusok nagylelkűségét a Deák­párti lapok zsebeiktől inspirált lelkesedéssel fogják valószínű­leg kiemelni és méltányolni. Viszhan­g Mocsáry Lajos észrevételeire. Azon két czikk, melyet az „Ellenőr“ utóbbi számaiban Mocsáry Lajos tollából közzé tett, csak annál jobban tünteti ki, mennyire igazunk volt, midőn minapi czikksorozatunkban azon ha­mis helyzetre utaltunk, melybe Ghy­czy nyilat­kozata az egész balközépet juttatá; elannyira, hogy még oly szabad gondolkozásu férfiú, oly világos alméjú s routinirozott publicista mint Mocsáry Lajos­t, barátunk sem bírta magát e helyzet nyomása alól felszabadítani. Ghyczy Kálmán iránti tisztelete­s pártjához való ragaszkodása egyfelől, másfelől az elvek szentsége s a hazaszeretetről való magas­ fogalma, oly ellentétekbe sodorták, miszerint nem hihet­jük, hogy czikkeinek elolvasása után ő maga is észre ne vette volna. Bevezetőleg M. L. határozottan azt állítja, hogy Ghyczy K. programmja „ugyanazon alapon ”. „C­sanády Sándor a berettyóújfalusi kerület választását elfogadja, a szoboszlóiról pedig lemond.“ E lakonikus rövidséggel jelenté Bittó úr a tényt az országházban. A hozzá intézett sürgöny pedig egész terjedelmében igy hangzott volt: A magy. országgyűlés m. elnökének Pesten. „Betegségem gátol­ván, hogy az országgyűlés jelen üléseiben résztvegyek, van szerencsém tudatni, miszerint a szoboszlói válasz­tási elnök törvény­ellenes eljárása folytán e kerület választása úgy is megsemmisülvén,­­ a népképviselő­séget a berettyó­ujfalusi kerület részére fogadom el.“ Kénytelenek vagyunk hát kiegészítni a t. elnök úr hiányos jelentését, s egyúttal köztudomásra hozni, mi­szerint a h.­szoboszlói választási elnök megirigyelvén egyéb kollegáinak ekkor már országosan megalapított dicsőségét, a szoboszlói választás csöndes és rendes lefolyását, minden igaz ok nélkül, majd harmadfél órára önkényesen fölfüggesztette, a világon lehető legegy­szerűbb és legolcsóbb módon biztosítván egy sikert, a győzelmes fél megbuktatását czélozó kérvény számára. A fogás azonban csak félig sikerült. . . . Csanády indo­kolt lemondása elejét veszi a megsemm­isítési manoeuver­­nek, s ha az új választás elrendeltetik, együtt lévén :­­, ,­í . Előfizetési felhívás a ,Magyar Újság­ VI. évfolyamának október—deczemberi évnegyedére. Egy évre......................16 frt. Félévre........................8 frt. Évnegyedre .... 4 frt. Egy hóra.................. 1 frt. 40 kr. A „Magyar Újság“-ra az előfizetési pén­zek Heckenast Gusztáv hírlapkiadó-hiva­talához, Pest, egyetem-utcza 4-dik szám, inté­­zendők. Az előfizetés legczélszerűbben posta u­tal­­ványnyal eszközölhető.­­4- A h­orvát nemzeti párti lapok szerint Zichy fiumei kormányzó van a horvát báni állomásra kiszemelve, de ez csak azon esetben fogna megtörténni, ha a revisionális tárgyalások meghiúsulnak. Vidéki hang Ghyczy Kálmán nyilatkozatára. Kiváló természeti tehetséggel megáldott egyének, kiknek képességeit tudományos műveltség és kitartó szorgalom növeli, mellette tiszta jó akarat és becsüle­tesség jellemzi, lehetetlen, hogy kortársaik között azon állást el ne foglalják, melyen a közbizalmat elnyerve, elveik s nézeteik a nagy­közönségnél irányadókká válnak. Lehetetlen, hogy az ily bizalmi magasztos állást elfoglalók eljárásai, sőt nyilvánosan elejtett egyes sza­vai, ne legyenek behatók azon nagy közönségre, mely­nek nagy része nem gondolkodik, hanem inkább kivá­lasztott, előtte tekintélylyé emelkedett — férfiak után indulva, azok tanait nyilvánosan elfogadja, melynek másik része gondolkozik ugyan, és a netaláni téve­déseket felfedezni is képes, de azokat nyilvánítani nin­csen elegendő bátorsága egy köztiszteletben s közbe­­csülésben álló tekintélyes vezérférfi ellenében . —­ily kitűnő férfiak sok jót tehetnek, és tettek már, nemcsak kortársaiknak, hanem a késő utódoknak is, úgy szelle­mi, mint anyagi tekintetben. De ha az emberiség javára szolgáló elvek, nézetek s találmányok által sok jót te­hetnek, ellenben tévirányuk a téveszméik által leirhat­­lan sok kárt és nyomort okozhatnak. Meg van-e győződve Ghyczy Kálmán arról, hogy nyilatkozatában nem lehetnek, — nincsenek tév­eszmék ? Meggondolta-e Ghyczy Kálmán, midőn a közép­baloldali körben f. évi szeptember hó 7-én tartott ér­tekezleten elmondotta nyilatkozatát, mely most már a nagy közönség tulajdona, — mely most, mint a parity­­tyából kiszalasztott kő, visszaeshet önmagunkra, s ott sérthet bennünket, hol nem is gyanítottuk, hol legke­vésbé akartuk, — hol talán a sérelem legfájdalmasab­­ban fog mindannyiunkat találni, és mely most azok közé jutott, kik nem gondolkodnak, kik gondolkodnak ugyan, de ellene tenni nem mernek. — kik azt felhasz­nálják saját érdekeik mellett ? Meggondolta-e Ghyczy Kálmán a nyilatkozatának Magyarország politikai pártjainak és a jelen állásában, horderejét ? Hiszem, hogy gondolkodott mindezeken, mielőtt nyilatkozatát nyilvánosságra hozta,­­ mert ismerem higgadtságát és mindent jól megfontoló óvatosságát, serupulósusságát. De hiszem azt is, — hogy hibázhat, — hibázhat, mint minden halandó. — S minthogy ő egyike azon egyéneknek, kik a r. pápai csalhatlanság tanának nem vakon követői, nem veendi rész néven, sőt hazafiui kö­telesség teljesítésének fogja tekinteni, midőn nyilatko­zatára észrevételeimet megteszem. Sokan mondták már: „a politika az exigencziák tudománya.“ Sokszor egy jól felhasznált véletlen, több ered­ményt szült, mint százados törekvések. Igaz! Vannak azonban oly jogos követelmények, melye­ket a véletlennek kitenni, bármely opportunitásnak fel­áldozni nem szabad. Ilyen „Magyarországnak tökéletes önállósága, füg­getlensége“. Ezért küzd a magyar nemzet, már századok óta. Ezt lerontani törekszik az osztrák hagyományos politika századok óta. S a­mi neki nem sikerült századok óta, azt nagy­részben megteremtette számára a Deák-párt félénk po­litikája az 1867-ki egyességben; ezt megerősíti Ghyczy Kálmán, akaratlanul bár, most a deák-párttali szövet­kezés felajánlása és a 48-as párttali szövetkezés vissza­utasítása által. S miért történt ez utóbbi ? Történt, mert a 48-as párt az ország tökéletes ön­állóságát és függetlenségét követeli. Történt, mert a 48-as párt, az 1867. évi kiegye­zést megváltoztatni akarja. Történt, mert a 48-as párt, a delegáczióba be nem megy és nem választ. Történt, mert a 48-as párt azon kormánynak, mely bizalmát nem birja, katonaujonczokat és adót nem ad, úgy a költségvetést sem szavazta meg. De lássuk egyenként azon okokat és opportunis nézeteket, melyek Ghyczy Kálmánt arra birták, hogy a Deák-pártnak felajánlja a szövetkezést; ellenben ki­mondja : a 48-as párttali szövetkezés, súlyos áldozato­kat követelne. Mindenekelőtt a pragmatica sanctio elfogadásából Ghyczy K. azon következtetést vonja le, hogy az ak­kori osztrák absolut fejedelemmel, Magyarország olyatén szövetségre lépett, melynélfogva kérdésbe nem von­ható , „hogy mindig közös, egy és ugyanazon fejedel­münknek kell lenni“, „hogy a védelem kölcsönös“, „hogy az ur­alk­rálóház kihaltáig, Magyarország az osztrák dynasztiától el nem válhat“. A pragmatica sanctioból vont azon következtetés, „hogy mindig közös egy és ugyanazon fejedelmünknek kell lenni“ — csakis a personal uniót támogatja, ez már magában elegendő bizonyság arra, „hogy Magyarország a többi osztrák tartományokkal egyedül ő Felsége, a közös fejedelem személye által áll összeköttetésben“ — de ezt méginkább megerősíti a pragmatica sanctionak egy másik pontja, melynek idézését Ghyczy Kálmán elhagyta, — ugyanis: „hogy Magyarország mindig tö­kéletesen önálló s független ország legyen“ — és mely pont a „reál uniót“ tökéletesen kizárja. — Sőt még az sem bizonyítaná a „reál-uniót“,­ hogy közös külügyi képviseltetésünk van, ő­felsége többi országaival. „A védelem kölcsönössége“ — hogy nem feltéte­lezi okvetlen „a közös hadügyet“ azt maga Ghiczy Kál­mán is állítja, azt mondva: — »hogy a védelmi köte­lezettség, az illető országoknak együtt­működő külön hadseregei által is sikeresen teljesíthető“. Például felhozza: — „a német császárságban a bajor, szász és würtembergi királyságoknak külön had­seregeit“, és ezt jól mondja Ghyczy Kálmán, csakhogy hibásan alkalmazza ezen állításra nézve a bizonyítéko­kat; — mert azért, hogy a német császár a porosz had­sereg mellett, a bajor, szász és würtembergi királysá­goknak külön hadseregeit megtűri, az legkevésbé sem bizonyítja azt, — hogy az osztrák császár, egy önálló, s független Magyarország hadseregét — nem számítva a többi, például: Cseh-, Morva-, Lengyel- stb. orszá­gok külön hadseregeit, megtűrhesse. Miért? — Nem szükség részleteznem, megérti azt mindenki azon egy okból, mert a porosz hadsereg ele­gendő biztosítékot nyújt a német császárnak, a bajor, szász és würtembergi királyságoknak külön külön, sőt együttes hadseregeivel szemben, holott ezt az osztrák hadseregről állítani nem lehet; és ez azon ok, mely az osztrák császárság kormányát mindig visszariasztotta és jövőben is visszariasztani fogja, egy külön magyar hadsereg felállításától; pedig Ghyczy K. maga kimondja e részbeni „erős meggyőződését“, hogy a nemzet, a magyar hadsereg követelésétől soha nem álland el, és daczára ezen „erős“ meggyőződésének, daczára ezen tiszta ellenzéki állításának, mégis felajánlja a szövetsé­get azon Deák-pártnak, mely egy külön magyar had­sereg felállításába soha, de soha sem fog beleegyezni; még a „közös hadügyérség“ fentartása mellett sem. „Az elválhatlanság az uralkodóház­­kihaltáig“ igaz, hogy egyik kérdésbe nem vonható pontja a prag­matica sanctionak; nem is vonta azt kétségbe a nemzet még Il­ik József császár halála után sem ; azonban a pragmatica sanctio, két­oldalú szerződés lévén, mely köttetett egyrészről a hatalmas Vl­ik Károly császár, másrészről a magyar nemzet között, melyben a magyar nemzet Mária Terézia örökösödési jogfolytonosságát, (filium successionis) Vl­ik Károly császár pedig Ma­gyarország épségét, védelmét és a törvények megtar­tását biztosította; az ilyetén kétoldalú szerződés ter­mészete magával hozza azt, hogy mind a két szerződő fél annak kötelezettségeit megtartani köteles. Ezeket a pragmatica sanctio szövetségéből eredő, Ghyczy Kálmán által felhozott kötelezettségekre nézve elmondva, — felemlíti még ezen kívül Ghyczy Kálmán: „Pénzügyünk függetlenségét,“ mely alatt nem ért egyebet, mint azt, hogy önálló bankrendszerünk legyen továbbá: „államadósságunk az osztrákétól végleg elkü­­lönözve legyen.“ Ha már szerintem kivihetetlen az: — „hogy Ma­gyarországnak külön „magyar hadserege legyen“ — annál nehezebb annak kivitele, —­­hogy pénzügyünk

Next