Magyar Ujság, 1872. október (6. évfolyam, 224-250. szám)
1872-10-01 / 224. szám
:•] Bi Ut Jin Előfizetési felhívás ,Magyar Újság VI. évfolyamának október—deczemberi évnegyedére. Egy évre........................16 frt. Félévre..........................8 frt. Évnegyedre .... 4 frt. Egy hóra.................... 1 frt. 40 kr. A „Magyar Újság“-ra az előfizetési pénzek Heckenast Gusztáv hirlapkiadó-hivatalállOZ, Pest, egyetem-utcza 4-dik szám, intézendők. Az előfizetés legczélszerűbben posta utalványnyal eszközölhető. 224. szám.— Szerkesztői iroda: Követéőj-irtc** 4-ik szám, 11. eonlet. Ide inté/N-ml a lap szellemi tr*z.rt illető minden közlemény. Kéziratok a levelek vá-za nem a latnak. — flérmentetlen levelek (nek ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám. földszint. ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. I aaaui'jít^4* VI. évfolyam. IGYÁK ÚJSÁG 1872. októl. 1. Előfizetési ár: Vicsékre postán vagy helyben házhoz küldve. Egy évre . Ifi frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. (GYORS-POSTA POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttér: négy hasábos petitsor 30, kr. Pest, szeptember 30. Politikai szemle. A külföld legnevezetesebb eseménye, hogy a kormányok az ultramontán áramlattal szemben határozott állást foglalnak el. Csak nemrégiben a svájczi nemzeti tanács mozdíta el a genfi püspököt, most a porosz kuliszminiszter rendelete fekszik előttünk, melyben a matacskodó ermelandi püspök javadalmát zár alá vétetni rendeli. A miniszter azt írja, hogy a püspök fölszólíttatott, hogy Wollman és Michelis urakra nézve közzétett és az állam törvényeket, valamint az illetők polgári becsületét sértő excommunicatióját hivatalosan vonja vissza; egyszersmind kijelenté akkor a kormány, hogy az államtörvényeket teljes hatályukban kívánja fentartani és fentartatni. Miután a püspök ezt tenni vonakodott, „az állam kormány — mond a rendelet — nem veheti magára azon felelősséget, hogy az állam jövedelmeiből, melynek törvényei iránt ön nem viseltetik föltétlen engedelmességgel, fentartására kellő fizetéseket húzzon. Ezen fizetések az országgyűlés által azon feltétel alatt engedélyeztettek, hogy Poroszország alkotmánya és törvényei, melyek alapján az engedélyezések is történtk, ezen állampénzek fölvevőire nézve is kötelezőknek és érvényeseknek ismertessenek el. Mihelyt ezen föltételt nem tartatnak meg, mint ez méltóságod nyilatkozataiban is történt a kormánynak joga a fizetések kiadására legalább is kétes. A királyi kormány tehát az illető fizetést további intézkedésig ezennel betiltja.“ A „Patrie" a divatossá vált beszélgetéssel mulattatja olvasóit, mely Thiers és egy hirlapíró közt folyt. Thiers azon nézetének adott kifejezést, hogy a francai a nemzet, mely a többi nemezetekkel egyetértésben él, a mostani uton haladva, erősödni fog. Gambetta Grenoble-ban beszédet tartott, melyben egyebek közt mondá: 45 év óta Francziaországban bizonyos társadalmi osztályokra támaszkodnak és ez minden szerencsétlenségünk oka. Előtte gyanús a conservativok őszintesége, kik alkotmányos szabadelvű köztársaságot akarnak alapítani. A valódi republikánusok ne bízzanak a komédiában és rekeszszék ki a jövő választás alkalmával az összes volt monarchista pártbelieket. A franczia bank a papírértékzálog-kölcsön legmagasabb összegét minden egyes kölcsönvevőre 30,000 frankról 2000000 frankra emelte, e mellett azonban az összes zálog-kölcsönösszeg 137 millióban állapíttatott meg. Peruból jelentik, hogy a köztársaság elnöke a reformokat és takarékossági rendszabályokat erősen sürgeti. Minden miniszter mellé tanács adatott, míg minden párt legkitűnőbb tagjaiból alakíttatott. A bizottság, mely az angol alattvalók kártérítése igényeiről jelentést ten, monda, hogy azon idegenek, kik a háború alatt önkényt a külföldön tartózkodnak, nem állanak a polgárok mögött. Az új angol-franczia kereskedelmi szerződés főpontjai, mint a „Times“ írja, már megállapíttattak a két kormány közt, a franczia kormány ugyanis elfogadta az angol kormány által fölállított ezen pontozatokat: 1) Egy tökéletes szerződés kötése. 2) Oly föltételek Angliára, melyeket a kedvezményezett nemzetek is élveznek. 3) Mellőzése e különbözeti dijaknak, melyek angol hajókra esnek. — A még megoldandó kérdések nem fognak semmi nehézséggel járni. Simonyi Lajos b. szavai, melyek egy páratlan eset alkalmából Nagy Pált, Zalaimegye baksai kerületének választási elnökét a részlelküség vagy a hallatlan együgyüség dilemmájába juttatták, a jobboldalnál is helyeslésre találnak. A jobboldal azonban ez egyszer megtagadta magát. Igaz, hogy egy baloldali választás semmisíttetett meg, s e kis elégtételt a lelkiismeret fordulása nélkül megadható a parlament méltóságának. Amit ezután Tóth Vilmos a borsod-miskolczi kiházasító szédelgés tárgyában mondott, azt annál inkább ajánljuk a közönség figyelmébe, mivelhogy az interpelláló Degré viszonválaszában kimutatta ugyan, hogy a belügyminiszter nem felelt arra, amit tőle kérdezett, de nem említi, hogy a belügyér kötelessége lett volna, még mielőtt az interpelláczió megtörtént a nyilvánosságra hozott aggasztó hírek alapján megindítani a vizsgálatot e kettyűs banditasereg ellen, mely fosztogatási engedélyét a minisztériumtól kapta. Az, hogy Tóth Vilmos úr a felelősség jó részét a kereskedelmi minisztériumra, majd saját minsztériumának számvevőségére házita, mit sem változtat a dolog lényegén. Az utóbbiért, az előbbiért Szlávy urat illeti a felelősség. Úgy tudjuk különben, hogy mind a kettőnek nemsokára meg fog adatni az alkalom azon felvilágosítások adására, melyeket a belügyminiszter úr már elhallgatott. A hangulat, melynél a most folytatólagosan fölvett felirati vita megindult, a mondottak után, nem lehetett valami kedvező s lefolyásában a vita a kormánypárt erkölcsi vereségét oly tökéletesen mutatá be, mint a múlt parlamenti ülésszak alatt is csak ritkán. Miután Trifunácz a nemzetiségi párt részéről beadott javaslatot röviden indokolta volt, Schvarcz Gyula és majd Lukács Béla — e két apostata, kiket mai szereplésük után még lehetőleg nagyobb készséggel engedünk át a kormánypártnak, mint valaha — szálltak síkra a közösügy mellett. Nem tudjuk, mi indok vezette a Deák-klubhoz, hogy Szamosújvár köpenyforgató képviselőit jelölte ki szólásra javaslata mellett. — Lukács Béla méltó társa, Molnár Antal ugyanis holnap szándékozik szólni — de hogy az ily prostituálás az erkölcsi fogalmak nagyonnagyon gyenge fokáról tanúskodik, azt nem fogják tagadhatni még azok sem, kik Pulszky cinismusában, a hazafi meggyőződésének terhetlenségét, vagy Paczolay szemérmetlen közbeszólásaiban rögtönző szellemet akarnak találni. Ezért volt figyelemreméltó az ülésnek e különben elég sivár része is. Végül Irányi Dániel szólt. A hazafiság meleg hangjától sugalt, ritka szép — s mert szívből jött — szívhez is szóló előadás majdnem egy órát vett igénybe s a feszült figyelem, melylyel a ház követte, a zajos helyeslés, melyben a baloldal részesité, bizonyiták, hogy nem téveszté hatását. A jeles beszédet azonban térszűke miatt csak holnap közölhetjük. Aj országházitól. — Szeptemb. 30. — (E.) Érdekes, mondhatnék emlékezetes ülés volt az, melyet a képviselőház ma tartott, s ama fölemelő befejezés után, melyet mozzanatainak lánczolata egy nemeshangú és nagyhatású beszéd által nyert, sokat volna képes elenyésztetni abból a keserűségből, melynek érzete ez ülés folyamában bennünk annyiszor támadhatott De hadd szóljanak a tények A napirendet megelőzőleg néhány bírálati bizottság tett jelentést. E jelentéseket ismerik már olvasóink s a mi belőlük its kitűnt, az nem is volt más, mint újabb bizonyítéka azon megfoghatlan, hogy ne mondjuk: a letett esküvel összeférhetlen eljárásnak , mely korára-derűre igazol mindenkit, s mindent ami jobboldali, s elvet és megsemmisít mindent, ami a baloldalról jó. Ezeket látva és hallva alig hittük, hogy — A kormánypárti lapok nem rég azt írták, hogy Deák az egyik értekezleten azt mondta, hogy a felirati vitában vegyenek részt a párt fiatal tagjai. A mai ülésben a jobboldali pártvezér kivánsága szerint csakugyan beszélt is egy fiatal képviselő, Lukács Béla, kinek beszéde a jobboldaliakat e nyilatkozatra bírta: Szívesen visszaadjuk a baloldalnak. De csak tartsák meg ! — Kuhn közös hadügyminiszter még mindig fenyegetőzik. Ugyanis Kuhn úr sehogy sem akarja érteni azt az eljárást, hogy a költségvetéséből egyik-másik tétel lejebb szállíttassék s ennek folytán az esetben, amint hírlik, ha a magyar delegatió is helyben hagyja az osztrák delegatió által tett törléseket, ezt bizalmatlansági szavazatnak veendi s állásáról lemond. Ez a legkisebb baj volna. Nagyobb baj az, hogy nincs, ki Kuhn urat feleletre vonja, hogy a jászberényi laktanyára megszavazott 130 ezer forinton miért építtetett Stokerauban laktanyát. Vájjon hogyan fogják e botrányt jóvá tenni? — Temesváron az ellenzék Missics János ellenzékit, léptette föl képviselőjelöltnek. Szende Béla az oraviczai képviselőségről lemondván, a jobboldal Vladár Ervin Zemplén megye főjegyzőjét léptette föl. — Tóth Vilmos belügyminiszter a képviselőház mai ülésében az ellenzéki sajtót vádolá, hogy ezeknek a miskolczi kiházasító ügyben hozott közleményei miatt a tengeri fürdő nem teheti meg rá nézve hatását. Az ilyen még panasznak is rész egy belügyminiszter szájából, s még csak szánalmat sem bír kelteni, mert mindenki tudja, hogy a miniszter maga az oka, ha a tengeri fürdő sem használt, mert hát nincs olyan fürdő, mely az olyan baj ellen használhatna. A Hold-Mező-Vásárhelyről távírják, hogy Szilágyi Virgil csakugyan megpróbálta föllépni képviselőjelöltnek. De nagyon csúfosan járt. A választók fütyütvel fogadták. Egy órahosszat próbálkozott a közvéleménynyel szembeszállva szóhoz jutni, de sikertelenül. A választók az ő jelenlétében átalános szavazattal kimondták : nem kell! — De hát kinek is kellene ? — Az osztrák delegátusok nem akarják tudni, hányadán vannak Ausztria népei az adóteher viselésével. Preuis miniszter, előterjesztést akart tenni az adóviszonyokról, a pénzügyi állapotról stb., hogy a delegatus uraknak fogalmuk legyen : minő alapra akarják fektetni a költségvetést. A delegatus urak pénzügyi bizottsága azonban hallgatásra kérte fel Pretis urat, holott bizonyos, hogy a jelen évben mérv- és reményfeletti bevételei voltak a minisztériumnak. Már hogy az egyenes vagy közvetett adó útján-e? vagy tán épen a gombamódra keletkező bankok, vállalatok, társulatok és a sok milliós urak adózása folytán-e? azt nem tudjuk. Pedig érdekes dolog lenne tudni, hogy vájjon a tőke most is ki tud e még bújni az adózás alól ? A delegátus urak, úgy látszik, szeretik, hogy „Peleskén nincsen óra“, mely megmutatná, mit mindent kellene meg nem szavazni. Vagy tán Magyarországot akarják megkímélni annak tudomásától, hogy nektek, bár mily zilált pénzügyi viszonyok közt mégis csak „telik“ — míg nekünk a hirhedt boldogság közepette sem telik. Egyik sem, mondják a bécsi lapok, hanem a hadügyér úr, reménye, hogy így vaktában gyorsabban megszavaztathatja a delegátiókkal a hadi-bud ge t e t! ORSZÁGGYŰLÉS: Simonyi Ernő beszéde a képviselőház 28-iki üléséből. (Vége.) Azon feliratnak, melyet magam és elvtársaim beadtunk, nem czélja, — ezt azok, akik azt elolvasták, észrevehették, — a trónbeszédre válaszolni, nem czélja pedig azért, mert miután azon conclusióra jön, hogy ezen országgyűlésnek, mint törvénytelennek eloszlatását kéri ő felségétől, szükségtelennek tartja belebocsátkozni a trónbeszédre adandó válaszba, mert ha kívánsága, kérelme teljesül, úgy is egy más országgyűlés, egy más trónbeszéd fog létrejönni, melyre aztán válasz fog adatni. Nem is tartalmazza ezen felirat a mi pártunk programmját. Mi már 1869-ben, midőn válaszfelirati javaslatot nyújtottunk be, részletesen kifejtettük nézeteinket a reformkérdéseket illetőleg, kifejtettük nézeteinket és óhajtásainkat akkor az iránt is, hogy a közjogi kérdéseket illető törvények revisio alá vétessenek. Ugyanazt tettük a közjogi kérdésre nézve, amit most Tisza Kálmán képviselő úr. Ő 1869-ben ment részletesebben a kérdésben, mi pedig akkor csak átalánosságban maradván, annak revisióját kértük. Most mi megyünk a részletezésbe és ő kért egyszerűen revisiót, de ugyanazon egy dolog körül forog mind a kettő, mert mindkettőnek kifogása van a közjogi törvények, a közjogi alap ellen. Mi tehát nem szándékoztunk programmot kiadni, mert a mi programmunk most is az, amely előbb volt, azt tökéletesen megalapítottnak hiszszük. Programmunk marad: hazánk alkotmányos függetlenségének, önállóságának visszaszerzése és a reformoknak a 48-as törvények szellemében fejlesztése az előrehaladott kor igényeinek tekintetbevételével. Ezt elmondottuk többször, kifejtenünk nem szükséges. Feliratunknak azonban van két czélja. Első czélja az, hogy miután a mi pártunk legalább a közjogi kérdésben követendő politikáját, még eddig forma szerint praecise részletezve elő nem adta, és mert, amint méltóztatnak tudni, a mi pártunk igen sok rágalmaknak, igen sok gyanúsításoknak volt kitéve minden oldalról, néha részakaratú elferdítések, néha szándékos félremagyarázások és néha más motívumokból, óhajtottuk és kívántuk, hogy ezen gyanúsítások, ezen rágalmak ellenében legyen ünnepélyes okmányban letéve politikai hitvallásunk és nézetünk arra nézve, miképen kívánjuk és arra nézve, miképen hiszszük megoldhatónak azon nagy kérdést, melyet röviden közjogi kérdésnek nevezünk, azért terjesztettük be ezen felirati javaslatot, melynek első része a közjogi kérdés mi módon leendő megoldásával foglalkozik. Ami azon gyanúsításokat és ellenünk szótt rágalmakat illeti, azok megtorlásába bocsátkozni nem akarok, akár tétettek legyen azok egyes képviselőtársaim által választóikhoz mondott beszédeikben, akár — ami még gyakrabban történt — a sajtóban, és különösen a német sajtóban, — ezeknek megmondom,hogy a német költészetből mit vontam én ki, ami nekem az ilyen gyanúsítások, rágalmak ellen vigasztalásul szolgál. Azt mondja ugyanis egy német költő : „Wenn dich die bese Zunge sticht, so sollst du nicht verzagen, die schlechtesten Früchten sind es nicht, an denen die Wespen wagen' (Jobbfelől derültség.) A legjobb válasz azonban (halljuk !), úgy hiszem, ezen gyanúsítások. (Halljuk !) Nem reményem azt, hogy óvszer legyen a jövendőbeliekre, mert, mit írnak, hogy ha nem gyanúsításokat és rágalmakat? — mondom, a legjobb válasz az, hogy mi egy formaszerinti ünnepélyes okmányban megmondjuk azt, hogy mit akarunk. Ez tehát válaszfeliratunk egyik czélja, másik czélja pedig az, hogy az ország jelenlegi állapotát nyíltan, őszintén feltárjuk a nemzet és fejedelem előtt. Ami már a közösügyi kérdés megoldását illeti, miből áll ezen közösügy ? Áll a delegáczióból, a közösügyi minisztériumból és a közös hadseregből. Sokszor elmondatott már, hogy mirt nem fogadja el a magyar nemzet ezen közösügyi állapotot, (többfelül mozgás) mért nem fogadja el a delegácziót, mert nem fogadja el a közös minisztériumot, és mert kívánja visszaállítani a magyar önálló hadsereget. Sokszor elmondatott és igen természetesen, igen rövid válasz erre az, mert ezek oly intézmények, amelyek az ország állami önállóságát, az ország állami létét magát tagadják meg, oly intézményeket pedig, amelyek az állam létének tagadásai, egy nemzet sem fogadhat rokonszenvvel, egy nemzet sem viselhet el szívesen. Azt hiszem, hogy arra nézve, hogy a közös minisztérium megszüntethető, sokat mondani nem szükség. Úgy hiszem, átalános a meggyőződés, hogy e minisztérium tulajdonkép csak fictív, hogy e minisztérium magában véve nem egyéb, mint központi pénztár, mely átveszi és kifizeti a pénzeket. Ennek megszüntetése úgy hiszem, semmi tekintetben nehézséget nem fogna szülni. Mi a külügyek kezelését illeti, megvallom, hogy ezelőtt mindig azt tartottam azon kérdésnek, mely legnehezebben megoldhatónak tekintethetik. Pedig ha a 67. 12-ik t. ez. 8-ik §., mely ez iránt intézkedik, úgy amint meg van írva, megtartatik, már ezen ügy el van intézve, azaz ki van jelölve a mód, mikép intéztessék el, ott ugyanis az mondatik, hogy a birodalom diplomáciai és kereskedelmi képviseltetése a külföld irányában, a nemzetközi szerződések tekintetében felmerülhető intézkedések, mindkét fél minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett a közös külügyminiszter teendői közé tartoznak. No már uraim, ha arra, hogy a külpolitikában valamely fontos lépés tétessék, szükség, hogy a magyar minisztérium beleegyezzék és egyetértsen, hogy ő felsége többi országainak és tartományainak felelős minisztériuma is beleegyezzék és egyetértsen , akkor méltóztassanak nekem megmondani, mire való még egy 3-ik közeg, melynek szintén beleegyezni kell ? Sokkal nehezebb háromnak beleegyezését megnyerni, mint kettőnek. Ha már ezeké szükséges, minek complicálni a dolgot még egy harmadik közbenjárásával ? Ha e törvény végrehajtása szándékoltatik, ha e törvény komoly törvény, lehetetlen be nem látni első pillanatra, hogy a közös miniszter tétele csak új nehézséget képez , hogy az nem egyéb , mint superflua quantitás. Úgy hiszem, hogy ezáltal a külügyek kezelése csak könnyítve lenne, ha a közös külügyminisztérium eltörlésével, mindkét minisztérium a maga körében felfogna állítani egy külügyminisztert, kik kölcsönös intézkedésre volnának utalva; igen természetesen a nevezetesebb kérdésekben, mint most is történik a minisztertanács határozna. Hiszen a nevezetesebb bel- és külpolitikai kérdésekben más is a minisztertanács határoz. Természetes, hogy én nem úgy fogom fel a minisztertanács határozatait, mint a mi kormányunk látszik, hogy felfogja, mire pl. a múlt országgyűlés végével történt esetet hozom fel, midőn a belügyminiszter benyújtotta a minisztertanács határozatából a választási törvényt, de a felelősséget érte egyedül vállalta el. Már ha a minisztertanács állapít meg valamit, azért az öszszes minisztérium felelős, így tekintem én a külügyi kérdéseket is. Ha fontosabbak a kérdések és, a miniszter nem mer saját felelősségére tenni, a minisztertanács határoz, és akkor szükség, hogy egyik és másik minisztérium beleegyezésével végeztessenek az ügyek. Úgy hiszem, hogy a közös külügyminiszter elhagyása csak könnyítené az 1868. XII-ik t. ez. 8-ikának végrehajtását. Hanem a múlt országgyűlés óta felmerült körülmények tüntették fel azt, hogy tulajdonképen nem a külügy kérdése, nem a külügyek mi módoni kezelése a nagy nehézség, hanem inkább a hadügy kezelése. Itt meg kell vallani azt, hogy ha külön álló magyar hadseregről van szó, sem kíván az ország, midőn azt kívánja, egyebet, mint azt, hogy államisága elismertessék, mert a mai világban külön álló hadsereg nélkül állam nem létezhetik, mert azon állam, mely hadi ereje fölött nem rendelkezik, nem állam. Az állami lét első szükségei közé tartozik az, hogy neki külön álló hadserege legyen, melylyel saját maga törvényhozása, saját maga fejedelme a felelős miniszter közbejöttével, a miniszter felelősségére alkotmányosan intézkedjék minden külbefolyás nélkül. A közös hadsereg léte tehát magát az ország államiságát tagadja, megfosztja az országgyűlést legfőbb atributumától, megfosztja a hadi költségek megszavazásától és a hadi kiadások ellenőrzésétől. Már most tehát , midőn egy nehéz kérdésnek megoldásáról van szó, azt hiszem nem elég azt mondani, én is kívánom megoldatni és nem gondolni a többivel, hanem azt mondom, ha azt czélszerűen, okszerűen akarjuk megoldani, tekintetbe kell venni minden érdeket, tekintetbe kell venni mindazon feleket, melyek ezen intézkedés megváltoztatása által érdekelve vannak. Tehát, mely tekintetek azok, melyek a hadsereg elválasztása tekintetéből szem előtt tartandók ? Én azt hiszem, érdekelve lehet ebben először a trón és dynastia. Azon tervezetben, melyet mi e feliratban előterjesztünk, a trón és dynastia érdekei tökéletesen meg vannak mentve, és teljes épségben vannak fentartva az által, hogy ő Felsége, főhadvezéri jogai, melyeket egy miniszter felelőssége mellett alkotmányosan gyakorolta, ezen feliratban épségben tartatni javasoltatnak. Ennél többet az 1867-ki törvényczikk sem biztosíthat ő Felségének, és nem is biztosit, mint azt, hogy a fővezéri jogokat gyakorolja, csakhogy ő nem a magyar, hanem egy épen részünkről objectionabilis, mert a magyar törvényhozásnak nem felelős miniszter által gyakorolja ezen jogokat. Ami a velünk egy fejedelem alatt élő népek és nemzetek igényeit illeti, azok természetüknél fogva csak bizonyosak lehetnek; ők irányunkban azon igényeket támaszthatják, miket mi irányukba támaszthatunk, ők követelhetnek tőlünk annyit, amennyit mi követelünk tőlük. Azt hiszem, hogy ez igényeknek teljesen meg lesz felelve azon szerződés által, melyet mi itten alkotmányos útán a két fél törvényhozása által kötendőnek hozunk javaslatba, és mely szerint egyrészt a magyar korona országai, másrészt ő Felsége többi országai és tartományai kötelezzék magukat, egymásnak védelméhez bizonyos mennyiségű és minőségű hadsereggel járulni, és hogy minden eshetőségre nézve készek legyenek, kötelezzék magukat úgy aktív hadse-