Magyar Ujság, 1872. november (6. évfolyam, 251-275. szám)

1872-11-26 / 271. szám

Kedd. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám, II. emelet. De intézendő a lap M­ellen­ti rénzét illető minden közle­mény. Kéziratok s levelek viasza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismeres kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lep anyagi részét illeti minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. 2HL szám. ■ VI. évfolyam. :GYÁR ÚJSÁG (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1872.novemb.26. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve: Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 80 kr. Pest, november 25. Politikai szemle. A franczia nemzetgyűlés az Orleáns-család elkob­zott javainak visszaadása iránti törvényjavaslatot má­sodik olvasásban elfogadta. A megyei tanácsok felira­taira vonatkozólag a köztársaság elnökéhez intézett interpellációra a belügyminiszter kijelenti, hogy a kor­mány e nyilatkoztokkal semmi összeköttetésben nem áll.­­ Thiers újólag részt vett a Kerdroll-féle induz­­dítványt tárgyaló bizottság ülésében. A bizottság Bar­­biet 9 szavazattal Lestegne ellen, ki 6 szavazatot kapott, előadóvá választott ki. Barbie a jobbközép tagja, de haj­landó a kérdés békés megoldására. A Kerdrell indítványát tárgyaló bizottság elhatá­rozta, hogy egy felelős minisztérium kinevezését ajánló javaslatra fog szorítkozni. Thiers az elnökségre, a ha­talom meghosszabbítására, továbbá a par­kamarára és a nemzetgyűlés részleges megújítására vonatkozó alkot­­m­ánykérdések megoldását kívánja. A bizottság kisebb­sége ellen javaslatot fog tenni, és az elhatározást a nem­zetgyűlésre bízni. A franczia balközépnek Laboulaye, Perier, K. és Picardból álló hármas bizottsága egy indítványt dolgo­zott ki, melyet eddig 60—80 képviselő írt alá. Az indít­vány így hangzik : „Tekintve, hogy a mostani helyzet nem tarthat tovább, hogy Francziaországnak szüksége van szabály­szerű kormányra, mely annak legközelebbi jövőjét biz­tosítsa, hogy tehát szükséges, hogy a köztársaságnak, mint az ország törvényes kormányformájának, oly in­tézkedéseket kell adni, melyek minden szabad államban a közhatalom tevékenységét, átmenetét és hatáskörét szabályozzák, alólírottak indítványozzák , küldjön ki a nemzetgyűlés egy 30 tagból álló bizottságot, melynek kötelessége leeni, hogy egy szerves törvényekből álló egész munkálatot dolgozzon ki és azt a nemzetgyűlés elé terjeszsze; nevezetesen pedig e pontokra fordítsa figyelmét: az elnök hatalmának kiterjesztése négy évre, alelnökség az elnöki szék megürülése esetére; a nem­zetgyűlés részbeli megújítása; két kamararendszer ; miniszteri felelősség és végül a nyilvános hatalmak egymáshoz való viszonyának szabályozása. A porosz képviselőház második olvasásban elin­tézte a kerületi rendtartás jav­aslata tárgyában a ha­ladó párt és a conservative­ által beadott összes módo­­sítványokat. A harmadik olvasás kedden lesz. Mint hitelt érdemlő forrásból hírlik a nagyiparo­sok és bankároknak az urak házába szándékolt meghi­­vatása ezúttal elmarad, és legközelebb magas állású ál­lamhivatalnokok meghivatása várható. A „D. Wochenbl.“ azon közleménye kapcsában, miszerint az urak háza az új pair kinevezések elhárítása végett a többség két tagja által a kormánynak a kerü­let rendtartás elfogadását ígérte, a „Spen. Ztg.“ meg­jegyzi, hogy az ezzel megbízott alkudozók Kleist-Ret­­zow és Plötz voltak. Midőn Grant 1868-ban elnöknek választatott 3.013,188 szavazatot kapott s igy ellenfelén, ki akkor 2.703,600 szavazatot nyert, 303,588 szavazattal győze­delmeskedett, mig most legközelebbi megválasztatása­kor 650,000 szavazattöbséget, tehát két annyit, mint akkor nyert. E szerint Grant igen kedvező auspiciumok között kezdi meg a kormányzást s főleg a korr­ányszemélyzet­­ben nagy változásokat fog előidézni. Más reformtörek­véseit is támogatni fogja a congressus háromnegyed többsége, melylyel rendelkezik. A­mi az országnak Grant kormánya alatti pénz­ügyeit illeti, 1869. márt. 1-től, vagy Grant kormánya kezdete óta 363.696,939 dollár törlesztetett az állam­­adósságból. Csak a legutóbbi év mártius 1-től fogva 64.047,237 dollárt törlesztett a kormány az államadós­ságból. A svájczi szövetséggyűlés deczember 2-án ül össze és első teendői lesznek a kormány megválasztása 1873-tól 1876 ig, a szövetségi bíróság megválasztása, továbbá a szövetségi budget és végül az alkotmány re­­v­isiója. Medina-Sidonia környékén egy foederalista csapat jelent meg. A távsodrony Saragossa és Barcelona kö­zött újra megrongáltatok. Arcos de la Frontera táján republikánus csapat merült föl, és Algezirasban zavar­gásoktól tartanak. A király állapota lassan kint javult. Várjon hálával tartozik e neki Lónyay is — ezt a jövő fogja megmutatni. Addig is jó lesz följegyezni, hogy e parlamen­táris krízisben, mely nem­ első a Lónyay-minisz­­­terium alatt, a béke, az engesztelékenység zász­lóját az ellenzék tű­zé ki s vivé diadalra. — Néhány nap óta miniszter válságot jelző shirek keringnek. Ma már mint bizonyosat mondják, hogy Lónyay­ állásától néhány hét múlva meg­­og válni, sőt azt is ál­­lítják, hogy lemondását már be is adta. Lónyay a miniszterelnökségtől még e hó folytán vált volna meg, a 18-ai események azonban a jobbol­dalt arra bírták, hogy Lónyayt támogassa, nehogy úgy tűnjék föl a dolog, mintha az ellenzék buktatta volna meg. Tehát még néhány...hiát­a­ Magyarországnak új mi­nisztériuma leend. A bécsi lapok vasárnapi számaikban már közüik is a leendő miniszterek neveit Hanem az egyik, valamint a másik név­sor összeállítása oly badar, hogy azt nyil­ván még a németek is fejcsóválva fogadják. A minisztériumot illető combinatiók még nagyon eltérők. Az egyik hír szerint Szlávy lenne miniszterel­nök, míg mások Wenckheim Béla Bécsbe utazását hoz­zák kapcsolatba miniszter válsággal. Hogy Lónyay bukásának oka miben keresendő, ezt fölösleges munka volna elsorolni. Tudva vannak ez okok mindenki előtt. Miniszterelnöki kineveztetése a Deákpárt által sem találkozott helyesléssel, de — mint maguk a jobboldali képviselők mondják — kénytelenek voltak elfogadni. A dolog tehát addig húzódott, míg most majd néhány hét múlva Lónyay visszalépésével véget fogja érni.­­ Nem­régiben egy ellenzéki lapban a honvéd­ség ügyeit illetőleg nagyon sötét színekkel ecsetelt kö­rülmények tétették közzé. József főherczeg a honvéd főparancsnoksági segédirodában a lapokban közlött dolgokról fölvilágosítást kért, mire az irodában alkal­mazottak egyenként becsületszavukat adták, hogy az emlitett közlemény nem tőlük eredt. József főherczeg ezt tudatta volna Lónyayval s mégis a hivatalos lap communiquejében az mondatott, hogy a közlemény írója „feltűnően sok oly dologról tud beszélni, mely hivatalos titok és eskü alatt a főparancsnokság segéd­­irodájára van bizva.“ Ezt következő nap a hivatalos lap megczáfolta ugyan, de már késő volt. A hivatalos lap baklövését mindenki észrevette. A dolgok ily állásában József főherczeg Bécsbe ment, hogy lemondását beadja. A dolog azonban kiegyenlíttettet s nem sokára a honvé­delmi m­iniszter ki fog neveztetni. Mondják, hogy ez az új minisztérium kinevezésekor fog megtörténni. Ez ügyben a döntő szó Budán fog kimondatni. De, már hogyan gyakorolhatna az államszám­­szék kellő ellenőrzést, az iránt hogy a miniszté­rium át ne lépje a közigazgatás törvényes hatás­körét, vagyis el ne idegenítse az állam jogait, például oly szerződések stb. által, melyek csak évek múlva válnak tényekké, vagy meg ne ter­helje az államot, „drága“ kölcsönökkel. A kormánynak önmagának kell leghatáro­zottabb tájékozással bírnia, az iránt, hol kezdő­dik a közigazgatás törvényes hatásköre. Tudnia kell, hogy a közigazgatásnak nem szabad átvág­nia a törvényhozás jogaiba; nem szabad annak „semmit rólunk — nélkülünk“ elvét megsér­tenie. A kormányférfiaknak önmaguknak kell hatá­­rzott jogérzékkel bírniok saját hatáskörük ter­­helme iránt. Véleményt, tanácsot, vagy épen abályzatot kívánni, hogy minő szerződéseket issenek, minő ígéreteket tegyenek és ne tegye­nek akár egyes vállalatok, intézmények, testü­letek, akár az osztrák kormányférfiak és­ az oszt­rák intézetek, üzérek, stb. irányában: ez oly gya­­k­orlatiatlanság, minőnek megkísérléséből egy úgynevezett független felelős kormánynak már csak azért is óvakodnia kell, mert jól tudhatja, hogy a kormányzat ezernyi teendőit §-okba fog­lalni s a kormányzatot ily §-ok betűi szerint mozgó géppé tenni nem lehet — nem is volna czélszerű. Ha pedig a kormányférfiak elvesztették volna a közigazgatás törvényes hatásköre iránti jogér­zéküket, mely minden körülmény közt legjobb­­ tanácsadó, vagy ha a körülmények nyomása kö­vetkeztében jogkörüket mégis túllépték, akkor nem az a kérdés, hogyan tart­hassák meg birtokuk­ban az ily módon elfoglalt tért, hanem az: ho­gyan lehessen biztosítni a törvényhozást eme túllépések ellenében. Vagyis, a törvényhozás feladata nem lehet az, mit a kormányelnök javasol, nem lehet az, hogy §-okba foglaltassa épen a pénzügyi bizott­ság által a közigazgatás hatáskörét. Nem is ele­gendő, hogy csupán a számok átvizsgálására szo­rítkozzék akár az állami főszámszék, akár a kor­mány behatása alatt álló pénzügyi bizottság.­­ Hanem szükséges, mint Simonyi Ernő képviselő javaslotta: önálló bizottságot küldeni ki, mely az eddigi szerződéseket, intézkedéseket, lépése­ket stb. megvizsgálja s vélemény­es jelentést te­gyen a javaslatban kijelölt ügyek iránt eddig követett s ezután követendő e­ljárást illetőleg. — Ezen jelent­­és alapján határoz aztán a ház, mely­nek natu fo­­ala alapján, a követett rendszer vagy rendszertelenség hibáit jövőre sok részben ki le­het igazgatni, s melynek alapján meggyőződhe­tik H íl jogköre iránt tisztába nem lévő kormány: hol s miben lépte át annak korlátait. Csakis akkor s csakis ily után szerezhet meg­­nyugvást önmagának s a hazának a törvényho­zás mindazon intézkedések iránt, a­melyeknél fogva a közigazgatás hatásköre a törvényhozás jogainak elébe vágott, vagyis a kormány az ál­lamra oly terheket rakott, melyek iránt a tör­vényhozást előre meg nem kérdezte­­­k.— — A vasmegyei baloldali körf. évi deczember 3-ik napján reggeli 8 órakor, Szombathelyen a „Szarvas“ fogadó nagy termében közgyűlést tart, melyre a kör tagjait van szerencsém tisztelettel felhívni. Szombat­hely, november 2- án. — Spissich László, alelnök. — A kormánypárti lapok Csernát­onyra vonatko­zólag emigrationális idejéből több rendbeli gyanúsítást közöltek, erre nézve a „Reform“ vasárnapi számában Irányi Dánieltől a következő sorokat közlé : „Pest, november 22. Tisztelt szerkesztő úr ! Csak este olvashattam teg­nap becses lapjában azon nyilatkozatot, melyet Cserná­tony kizárására vonatkozólag a párisi magyar mene­kültek 1850-iki október 14-én küldtek a ,,P. Napló“­­nak. Azért csak ma tehetek arra megjegyzést. Nem voltam ugyan többé Parisban e nyilatkozat keltekor — Brüsselbe költözvén volt a téli hónapokra, — de a gyűlésen, a melyen Csernátony kizáratását szó­többséggel elhatározták, jelen voltam. Az ok a miért ezen határozat hozatott, tudtommal a következő volt: Csernátony valamely párisi lapba több czikket irt a franczia kormány ellen. E miatt gr. Teleki László az emigráczió elnöke, megintette őt, miután ő — Teleki — azt ígérte volt a rendőrfőnöknek, hogy a magyar menekültek a franczia ügyekbe nem fognak avatkozni. Minthogy azonban Csernátony nem akart ez intésre, talán tilalomra, hajtani, Teleki László összehívta az emigrácziót s kizáratását kívánta. S a többség azt el is határozta. Bűnül rovatott fel neki ez alkalommal gondolom az is, hogy egy magyar lapba is küldött leveleket, a­melyekben többi közt a menekültek életéről is megem­lékezett, a­mit kémszolgálatnak neveztek, s miért, mi­vel egyik-másik hír talán nem volt igaz, vagy az ille­tőre sértő volt, rágalmazással is vádolták. Másforma kémszolgálat, másféle hibáról tudtommal nem volt szó. S nem volt szó, vagy legalább nem szolgált a kizá­rás indokául — a­mint azt egyébiránt maga a nyilat­kozat is mondja — azon tette, a­melyet még Debre­­czenben maga bevallott, annál kevésbé az a másik, a­mely a nyilatkozatban szintén mint általa régebban el­­követett említtetik, — de a­mely utóbbiról mi legalább nem hallottunk volt. Nem volt mondom ezekről szó, vagy legalább nem szolgálhattak ezek a kizárás alap­jául, mert amazt az emigráczió ismerte, mielőtt őt kö­rébe be­fogadta volna, a másikról pedig barátaim és én mit sem tudtunk. Várjon már most az, a­mit Párisban tett, illetőleg irt, elegendő volt-e kizárására, azt a részrehajlatlan kö­zönség ítéletére bízom. Én és több barátom, jelesül Thaly Zsigmond ezredes, Somssich János alezredes, és gondolom Szarvady Frigyes, volt követségi titkár­a talán még egyik vagy másik, nem tartottuk elégsé­gesnek. A dolog régen történt, huszonkét esztendő múlt el azóta, lehet, hogy egyben-másban hűtelen az emlé­kezetem, de hiszen élnek még többben s ezek között Bittó István, a­kik ama gyűlésben részt vettek, hadd szóljanak ők, ha valamiben tévedek. Csernátony nem tartozik belső barátaimhoz, sok­szor megtámadott mióta haza­jöttem úgy a sajtó útján, mint a parlamentben, de lenne bár egyenes ellenségem, az igazság szeretete nem engedi, hogy hallgassak, mi­kor oly dolgokkal is vádoltatik, a­melyekben ártatlan­nak tudom őt. Az, hogy a franczia kormány ellen me­nekült létére irt, lehetett helytelen, valamint indiskré­­czió lehetett az, hogy a menekültekről egyet mást nyil­vánosságra hozott, de semmiesetre sem volt kémszolgá­lat, sőt még csak részakaratból sem eredt. Átalán fogva — s ezt úgy hiszem minden menekült el fogja ismerni — Csernátony az emigráczió ideje alatt, bár sanyarú viszonyok között élt, mindig becsületesen vi­selte magát. Ám hordozza kiki a felelősséget azért, a­mit tett, de ne rakjunk vállaira olyat, a­mi nem terheli őt. Legyünk szigorúak, nem bánom, de legyünk min­denek fölött igazságosak még ellenségeink irányában is. Irányi Dániel:“ — A vihar, mely a múlt napokban az országház­ban támadt, elvonult. A történetíró azonban tanulmá­nyozni fogja a lefolyt eseményeket, indokaikat s követ­kezményeiket. Azért czélszerűnek tartjuk utólagosan is följegyezni, miként tolmácsolták a közvéleményt egyes orgánumai, azon stádiumokról, melyeken ez események keresztül mentek. A „Hon“ nov. 24-ki számában következőképen írja le azon hatást, melyet Simonyi Ernő határozati ja­vaslata támogatására mondott beszéde a házban elő­idézett : „Korizmji po bc»r.”5de után mindenfelé erős mozgás volt tapasztalható. A szélső bal legszélsőbb padjának legszélső helye köré csoportosult, a ki tudott. Az el­nöki emelvény lépcsőzetét képviselők ülték körül. — Ivánka Zsigmond Deák Ferencz helyéről előbb egy gyorsírói székre, onnan a szélső bal padjaiba települt, s kézzel-lábbal integetett az elnöknek, hogy csak ő rá ügyeljen, majd ad ő neki utasítást, ha szükség lesz rá, hogy mihez tartsa magát. Mert hát ez az elnök fejétől ki nem telik. Paczolay szétterpeszkedett székében, kidülesztő mellét, mintha mondaná: lássuk hát azt a medvét. A mellé oly kedélyes, olyan jó kedvű igyekezett lenni,­­ mintha csak jutalom volna kitűzve, ki bír meg egy he­lyében egy sonkát, 12 kemény tojással bevágni minis­­teri ebéd után. És a mellett rettenetesen látszott cso­dálkozni, hogy az ő jupiteri kedve hogy is nem tud át­ragadni a szomszédjaira. Köröskörül tekintgetett, hol tudna felfedezni egy az övéhez hasonló vidámságtól sugárzó arczot s nem győzte lekapdosni sze­mét az őt környező hideg, márványarczokról. Ott látta Sennyeyt, szigorú cassiusi arczczal, Somssich Pál a legfeszültebb figyelem kifejezésével, Horváth Mihályt, komolyan ma­ga elé nézve, Csengerit, ki ma merengőbb, mint külön­ben, Horváth Boldizsárt, kinek mozgékony arczán ma egyetlen vonás sem mozdul, sőt még Pulszkit is, kinek az az örökös, kedves mosolya ma egészen eltűnt voná­sairól, s a többi mozdulatlan, megfagyott arczát, me­lyek közül az ő határtalan jó kedvét egyik sem hajlandó figyelembe venni. Hisz ezek statuák, nem emberek, ezek sokkal korlátoltabb szellemek, semhogy a helyzet ko­mikumának magaslatára felemelkedni képesek vol­nának. Végre is ülése szögletébe vágja magát azzal a re­­signatioval, hogy hát Isten neki, már csak meghallgatja ő is a szónokot, ha már ki nem lökheti. Ez alatt az a beteg, roskatag ember ott a szélső balon elkezdett beszélni csendesen, csak közelről hall­­hatólag. Simonyi E., a­kit jobboldali körökben „kelle­metlen mulattatónak“ neveznek, megígérte, hogy bár kellemes most se lesz, de kíméletesebb lesz, minden­esetre, mint az előtte szóló. S aztán, szorosan a tárgy­hoz ragaszkodva, elkezdé okait fürkészni a kormányt gyanúsító országos híreknek. Olyan volt, mint egy fel­szólaló lelkiismeret. Lassan kint oly csend lett az ülés­teremben, hogy a halk beszéd utolsó szótagját is meg lehetett hallani a terem minden zugában. A képviselő­ket mintha leszögezték volna, s a­ki az országgyűlést e helyzetben hűen lerajzolja, örökre halhatatlanná teszi magát. A tények száraz, minden szónoki sallang nélkül elősorolása lebűvölte az egész házat. Vérfagyasztó szó­noki erő rejlett azokban az adatokban, a­mik az elter­jedt gyanú magvait elhintették. Azért hallgatott azokra mindenki oly feszült figyelemmel, azért lehetett észre­venni, mint teszik a távolabb ülők tölcséralakra össze­fogott kezeiket fü­lök mellé s nyújtják előre mereven nyakukat, s hallgatnak elfojtott lélekzettel.A légy don­­gását meg lehetett hallani, mikor a szónok rövid szüne­teket tartott. A súlyos gyam­okok egy Alpes terhével nehezültek egyenkint az érdeklettekre s látni lehetett itt ott a rendes formájukból kikelő, halványuló arczo­­kat. De a szólót se a rendes zúgással, se a szokásos közbekiáltásokkal nem zavarta senki, mintha vaskap­csot érezne a torkán. Csak mikor a szóló a keleti vas­pálya ügyéről beszélvén, emeltebb hangon mondá, hogy arra még nem volt példa, miszerint fényes nappal a kormány szeme láttára, tudtával, beleegyezésével 20 millióig zsebelték volna ki a részvényeseket, akkor ki­áltott fel egy önfeledt hang a jobboldalon : „ez már mégis sok!“ Az egész ház a félbeszakító felé nézett, mintha A m­­a­i ülés. —­ Pest, nov. 28. — A függöny legördült. A Csernátony-Lónyay-féle ügy a mai ülés alatt el lett intézve. A Korizmica-féle határozati javaslatnak azon része, mely Lónyay Menyhért elégtételét ké­pe­zé, Tisza K. indítványára végképen.­.ehit­­tetett. Csernátony sajnálatát fejezé ki nyíltan, fér­fiasan a 18-diki ülésen kiejtett szavai felett, Lónyay hasonlót tett, de nem azon férfiassággal, melyet az adott körülmények közt tőle megvár­hattunk volna. E különbségnek tulajdonítandó, hogy míg Csernátony nyilatkozatát az egész ház élénk tet­­szés-nyilvánítással kiséré, Lónyay szavai alig egy kis csoportnak nyerő ki­helyeslését. Egészben véve a ház meg volt elégedve az ügynek ily váratlan s a körülményekhez képest kedvező kimenetelével, és mintegy hálát érzett Tisza Kálmán iránt, ki erre alkalmat szolgál­tatt. A közigazgatás törvényes hatásköre. A miniszterelnök közelebbi törvényjavaslatá­ban az 1869, 1870, 1871-iki zárszámadásokat és az államszámvevőszék jelentéseit azon utasítással kívánja a zárszámadások átvizsgálásával megbí­zandó pénzügyi bizottságnak átadatni, miszerint: „Ezen bizottság adjon az iránt is vélemény­es jelentést, hogy jövőre az államra nézve kötelező, és törvényhozási intézkedést nem igénylő, mely szerződések, s mikép lennének a ház tudomására hozandók, a­nélkül, hogy ezáltal a közigazgatás törvényes hatásköre s annak rendes menete akadályt szenvedjen.“ A­­miniszterelnök e szerint nem bírna kellő tájékozottsággal saját hatásköre iránt. Sőt fel­jogosítva véli a kormányt, hogy az államra nézve kötelező intézkedéseket tegyen a törvényhozás megkérdezése nélkül. És csakis az iránt nem tudja magát tájékozni: hogyan juttassa ildomo­san tudomására a háznak , ha az államra nézve ugyancsak terhes kötelező intézkedéseket tett például: a vasúti engedélyek kézalatti kiadása vagy a 30—40 milliós kölcsönök megkötése, az állam ingatlanságainak elzálogítása stb. által vagy épen a bank­ügyben, miáltal Magyarország anyagi életfeltételei adatnak egy idegen üzér­társulat kezeibe. A miniszterelnök s pénzügyér ezen állítólagos tájékozatlanságának tulajdoníthatjuk e szerint mindazon igen sajnos terhelő szerződést, mibe Magyarország 5 év alatt bonyolódott, mely bo­nyodalmak iránti felelősségét s átalában az ösz­­szes roinisztérium felelősségét most a kormány­elnök az állam-főszámszékre akarja átruházni: „minthogy az állam-főszámszék a minisztérium irányában a törvényben megállapí­tott ellenőrzést minden részleteiben, tehát minden szerződés kötésére nézve is, annak minden körülményeire nézve tényleg gyakorolta, és így az államvagyon kezelését, az állam­ház­tartását tekintve a minisztérium mindannak eleget tett, mit a törvény rendel, stb.

Next