Magyar Ujság, 1872. november (6. évfolyam, 251-275. szám)
1872-11-26 / 271. szám
Kedd. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám, II. emelet. De intézendő a lap Mellenti rénzét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek viasza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismeres kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lep anyagi részét illeti minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. 2HL szám. ■ VI. évfolyam. :GYÁR ÚJSÁG (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1872.novemb.26. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 80 kr. Pest, november 25. Politikai szemle. A franczia nemzetgyűlés az Orleáns-család elkobzott javainak visszaadása iránti törvényjavaslatot második olvasásban elfogadta. A megyei tanácsok felirataira vonatkozólag a köztársaság elnökéhez intézett interpellációra a belügyminiszter kijelenti, hogy a kormány e nyilatkoztokkal semmi összeköttetésben nem áll. Thiers újólag részt vett a Kerdroll-féle induzdítványt tárgyaló bizottság ülésében. A bizottság Barbiet 9 szavazattal Lestegne ellen, ki 6 szavazatot kapott, előadóvá választott ki. Barbie a jobbközép tagja, de hajlandó a kérdés békés megoldására. A Kerdrell indítványát tárgyaló bizottság elhatározta, hogy egy felelős minisztérium kinevezését ajánló javaslatra fog szorítkozni. Thiers az elnökségre, a hatalom meghosszabbítására, továbbá a parkamarára és a nemzetgyűlés részleges megújítására vonatkozó alkotmánykérdések megoldását kívánja. A bizottság kisebbsége ellen javaslatot fog tenni, és az elhatározást a nemzetgyűlésre bízni. A franczia balközépnek Laboulaye, Perier, K. és Picardból álló hármas bizottsága egy indítványt dolgozott ki, melyet eddig 60—80 képviselő írt alá. Az indítvány így hangzik : „Tekintve, hogy a mostani helyzet nem tarthat tovább, hogy Francziaországnak szüksége van szabályszerű kormányra, mely annak legközelebbi jövőjét biztosítsa, hogy tehát szükséges, hogy a köztársaságnak, mint az ország törvényes kormányformájának, oly intézkedéseket kell adni, melyek minden szabad államban a közhatalom tevékenységét, átmenetét és hatáskörét szabályozzák, alólírottak indítványozzák , küldjön ki a nemzetgyűlés egy 30 tagból álló bizottságot, melynek kötelessége leeni, hogy egy szerves törvényekből álló egész munkálatot dolgozzon ki és azt a nemzetgyűlés elé terjeszsze; nevezetesen pedig e pontokra fordítsa figyelmét: az elnök hatalmának kiterjesztése négy évre, alelnökség az elnöki szék megürülése esetére; a nemzetgyűlés részbeli megújítása; két kamararendszer ; miniszteri felelősség és végül a nyilvános hatalmak egymáshoz való viszonyának szabályozása. A porosz képviselőház második olvasásban elintézte a kerületi rendtartás javaslata tárgyában a haladó párt és a conservative által beadott összes módosítványokat. A harmadik olvasás kedden lesz. Mint hitelt érdemlő forrásból hírlik a nagyiparosok és bankároknak az urak házába szándékolt meghivatása ezúttal elmarad, és legközelebb magas állású államhivatalnokok meghivatása várható. A „D. Wochenbl.“ azon közleménye kapcsában, miszerint az urak háza az új pair kinevezések elhárítása végett a többség két tagja által a kormánynak a kerület rendtartás elfogadását ígérte, a „Spen. Ztg.“ megjegyzi, hogy az ezzel megbízott alkudozók Kleist-Retzow és Plötz voltak. Midőn Grant 1868-ban elnöknek választatott 3.013,188 szavazatot kapott s igy ellenfelén, ki akkor 2.703,600 szavazatot nyert, 303,588 szavazattal győzedelmeskedett, mig most legközelebbi megválasztatásakor 650,000 szavazattöbséget, tehát két annyit, mint akkor nyert. E szerint Grant igen kedvező auspiciumok között kezdi meg a kormányzást s főleg a korrányszemélyzetben nagy változásokat fog előidézni. Más reformtörekvéseit is támogatni fogja a congressus háromnegyed többsége, melylyel rendelkezik. Ami az országnak Grant kormánya alatti pénzügyeit illeti, 1869. márt. 1-től, vagy Grant kormánya kezdete óta 363.696,939 dollár törlesztetett az államadósságból. Csak a legutóbbi év mártius 1-től fogva 64.047,237 dollárt törlesztett a kormány az államadósságból. A svájczi szövetséggyűlés deczember 2-án ül össze és első teendői lesznek a kormány megválasztása 1873-tól 1876 ig, a szövetségi bíróság megválasztása, továbbá a szövetségi budget és végül az alkotmány revisiója. Medina-Sidonia környékén egy foederalista csapat jelent meg. A távsodrony Saragossa és Barcelona között újra megrongáltatok. Arcos de la Frontera táján republikánus csapat merült föl, és Algezirasban zavargásoktól tartanak. A király állapota lassan kint javult. Várjon hálával tartozik e neki Lónyay is — ezt a jövő fogja megmutatni. Addig is jó lesz följegyezni, hogy e parlamentáris krízisben, mely nem első a Lónyay-miniszterium alatt, a béke, az engesztelékenység zászlóját az ellenzék tűzé ki s vivé diadalra. — Néhány nap óta miniszter válságot jelző shirek keringnek. Ma már mint bizonyosat mondják, hogy Lónyay állásától néhány hét múlva megog válni, sőt azt is állítják, hogy lemondását már be is adta. Lónyay a miniszterelnökségtől még e hó folytán vált volna meg, a 18-ai események azonban a jobboldalt arra bírták, hogy Lónyayt támogassa, nehogy úgy tűnjék föl a dolog, mintha az ellenzék buktatta volna meg. Tehát még néhány...hiáta Magyarországnak új minisztériuma leend. A bécsi lapok vasárnapi számaikban már közüik is a leendő miniszterek neveit Hanem az egyik, valamint a másik névsor összeállítása oly badar, hogy azt nyilván még a németek is fejcsóválva fogadják. A minisztériumot illető combinatiók még nagyon eltérők. Az egyik hír szerint Szlávy lenne miniszterelnök, míg mások Wenckheim Béla Bécsbe utazását hozzák kapcsolatba miniszter válsággal. Hogy Lónyay bukásának oka miben keresendő, ezt fölösleges munka volna elsorolni. Tudva vannak ez okok mindenki előtt. Miniszterelnöki kineveztetése a Deákpárt által sem találkozott helyesléssel, de — mint maguk a jobboldali képviselők mondják — kénytelenek voltak elfogadni. A dolog tehát addig húzódott, míg most majd néhány hét múlva Lónyay visszalépésével véget fogja érni. Nemrégiben egy ellenzéki lapban a honvédség ügyeit illetőleg nagyon sötét színekkel ecsetelt körülmények tétették közzé. József főherczeg a honvéd főparancsnoksági segédirodában a lapokban közlött dolgokról fölvilágosítást kért, mire az irodában alkalmazottak egyenként becsületszavukat adták, hogy az emlitett közlemény nem tőlük eredt. József főherczeg ezt tudatta volna Lónyayval s mégis a hivatalos lap communiquejében az mondatott, hogy a közlemény írója „feltűnően sok oly dologról tud beszélni, mely hivatalos titok és eskü alatt a főparancsnokság segédirodájára van bizva.“ Ezt következő nap a hivatalos lap megczáfolta ugyan, de már késő volt. A hivatalos lap baklövését mindenki észrevette. A dolgok ily állásában József főherczeg Bécsbe ment, hogy lemondását beadja. A dolog azonban kiegyenlíttettet s nem sokára a honvédelmi miniszter ki fog neveztetni. Mondják, hogy ez az új minisztérium kinevezésekor fog megtörténni. Ez ügyben a döntő szó Budán fog kimondatni. De, már hogyan gyakorolhatna az államszámszék kellő ellenőrzést, az iránt hogy a minisztérium át ne lépje a közigazgatás törvényes hatáskörét, vagyis el ne idegenítse az állam jogait, például oly szerződések stb. által, melyek csak évek múlva válnak tényekké, vagy meg ne terhelje az államot, „drága“ kölcsönökkel. A kormánynak önmagának kell leghatározottabb tájékozással bírnia, az iránt, hol kezdődik a közigazgatás törvényes hatásköre. Tudnia kell, hogy a közigazgatásnak nem szabad átvágnia a törvényhozás jogaiba; nem szabad annak „semmit rólunk — nélkülünk“ elvét megsértenie. A kormányférfiaknak önmaguknak kell határzott jogérzékkel bírniok saját hatáskörük terhelme iránt. Véleményt, tanácsot, vagy épen abályzatot kívánni, hogy minő szerződéseket issenek, minő ígéreteket tegyenek és ne tegyenek akár egyes vállalatok, intézmények, testületek, akár az osztrák kormányférfiak és az osztrák intézetek, üzérek, stb. irányában: ez oly gyakorlatiatlanság, minőnek megkísérléséből egy úgynevezett független felelős kormánynak már csak azért is óvakodnia kell, mert jól tudhatja, hogy a kormányzat ezernyi teendőit §-okba foglalni s a kormányzatot ily §-ok betűi szerint mozgó géppé tenni nem lehet — nem is volna czélszerű. Ha pedig a kormányférfiak elvesztették volna a közigazgatás törvényes hatásköre iránti jogérzéküket, mely minden körülmény közt legjobb tanácsadó, vagy ha a körülmények nyomása következtében jogkörüket mégis túllépték, akkor nem az a kérdés, hogyan tarthassák meg birtokukban az ily módon elfoglalt tért, hanem az: hogyan lehessen biztosítni a törvényhozást eme túllépések ellenében. Vagyis, a törvényhozás feladata nem lehet az, mit a kormányelnök javasol, nem lehet az, hogy §-okba foglaltassa épen a pénzügyi bizottság által a közigazgatás hatáskörét. Nem is elegendő, hogy csupán a számok átvizsgálására szorítkozzék akár az állami főszámszék, akár a kormány behatása alatt álló pénzügyi bizottság. Hanem szükséges, mint Simonyi Ernő képviselő javaslotta: önálló bizottságot küldeni ki, mely az eddigi szerződéseket, intézkedéseket, lépéseket stb. megvizsgálja s véleményes jelentést tegyen a javaslatban kijelölt ügyek iránt eddig követett s ezután követendő eljárást illetőleg. — Ezen jelentés alapján határoz aztán a ház, melynek natu foala alapján, a követett rendszer vagy rendszertelenség hibáit jövőre sok részben ki lehet igazgatni, s melynek alapján meggyőződhetik H íl jogköre iránt tisztába nem lévő kormány: hol s miben lépte át annak korlátait. Csakis akkor s csakis ily után szerezhet megnyugvást önmagának s a hazának a törvényhozás mindazon intézkedések iránt, amelyeknél fogva a közigazgatás hatásköre a törvényhozás jogainak elébe vágott, vagyis a kormány az államra oly terheket rakott, melyek iránt a törvényhozást előre meg nem kérdeztek.— — A vasmegyei baloldali körf. évi deczember 3-ik napján reggeli 8 órakor, Szombathelyen a „Szarvas“ fogadó nagy termében közgyűlést tart, melyre a kör tagjait van szerencsém tisztelettel felhívni. Szombathely, november 2- án. — Spissich László, alelnök. — A kormánypárti lapok Csernátonyra vonatkozólag emigrationális idejéből több rendbeli gyanúsítást közöltek, erre nézve a „Reform“ vasárnapi számában Irányi Dánieltől a következő sorokat közlé : „Pest, november 22. Tisztelt szerkesztő úr ! Csak este olvashattam tegnap becses lapjában azon nyilatkozatot, melyet Csernátony kizárására vonatkozólag a párisi magyar menekültek 1850-iki október 14-én küldtek a ,,P. Napló“nak. Azért csak ma tehetek arra megjegyzést. Nem voltam ugyan többé Parisban e nyilatkozat keltekor — Brüsselbe költözvén volt a téli hónapokra, — de a gyűlésen, a melyen Csernátony kizáratását szótöbbséggel elhatározták, jelen voltam. Az ok a miért ezen határozat hozatott, tudtommal a következő volt: Csernátony valamely párisi lapba több czikket irt a franczia kormány ellen. E miatt gr. Teleki László az emigráczió elnöke, megintette őt, miután ő — Teleki — azt ígérte volt a rendőrfőnöknek, hogy a magyar menekültek a franczia ügyekbe nem fognak avatkozni. Minthogy azonban Csernátony nem akart ez intésre, talán tilalomra, hajtani, Teleki László összehívta az emigrácziót s kizáratását kívánta. S a többség azt el is határozta. Bűnül rovatott fel neki ez alkalommal gondolom az is, hogy egy magyar lapba is küldött leveleket, amelyekben többi közt a menekültek életéről is megemlékezett, amit kémszolgálatnak neveztek, s miért, mivel egyik-másik hír talán nem volt igaz, vagy az illetőre sértő volt, rágalmazással is vádolták. Másforma kémszolgálat, másféle hibáról tudtommal nem volt szó. S nem volt szó, vagy legalább nem szolgált a kizárás indokául — amint azt egyébiránt maga a nyilatkozat is mondja — azon tette, amelyet még Debreczenben maga bevallott, annál kevésbé az a másik, amely a nyilatkozatban szintén mint általa régebban elkövetett említtetik, — de amely utóbbiról mi legalább nem hallottunk volt. Nem volt mondom ezekről szó, vagy legalább nem szolgálhattak ezek a kizárás alapjául, mert amazt az emigráczió ismerte, mielőtt őt körébe befogadta volna, a másikról pedig barátaim és én mit sem tudtunk. Várjon már most az, amit Párisban tett, illetőleg irt, elegendő volt-e kizárására, azt a részrehajlatlan közönség ítéletére bízom. Én és több barátom, jelesül Thaly Zsigmond ezredes, Somssich János alezredes, és gondolom Szarvady Frigyes, volt követségi titkára talán még egyik vagy másik, nem tartottuk elégségesnek. A dolog régen történt, huszonkét esztendő múlt el azóta, lehet, hogy egyben-másban hűtelen az emlékezetem, de hiszen élnek még többben s ezek között Bittó István, akik ama gyűlésben részt vettek, hadd szóljanak ők, ha valamiben tévedek. Csernátony nem tartozik belső barátaimhoz, sokszor megtámadott mióta hazajöttem úgy a sajtó útján, mint a parlamentben, de lenne bár egyenes ellenségem, az igazság szeretete nem engedi, hogy hallgassak, mikor oly dolgokkal is vádoltatik, amelyekben ártatlannak tudom őt. Az, hogy a franczia kormány ellen menekült létére irt, lehetett helytelen, valamint indiskréczió lehetett az, hogy a menekültekről egyet mást nyilvánosságra hozott, de semmiesetre sem volt kémszolgálat, sőt még csak részakaratból sem eredt. Átalán fogva — s ezt úgy hiszem minden menekült el fogja ismerni — Csernátony az emigráczió ideje alatt, bár sanyarú viszonyok között élt, mindig becsületesen viselte magát. Ám hordozza kiki a felelősséget azért, amit tett, de ne rakjunk vállaira olyat, ami nem terheli őt. Legyünk szigorúak, nem bánom, de legyünk mindenek fölött igazságosak még ellenségeink irányában is. Irányi Dániel:“ — A vihar, mely a múlt napokban az országházban támadt, elvonult. A történetíró azonban tanulmányozni fogja a lefolyt eseményeket, indokaikat s következményeiket. Azért czélszerűnek tartjuk utólagosan is följegyezni, miként tolmácsolták a közvéleményt egyes orgánumai, azon stádiumokról, melyeken ez események keresztül mentek. A „Hon“ nov. 24-ki számában következőképen írja le azon hatást, melyet Simonyi Ernő határozati javaslata támogatására mondott beszéde a házban előidézett : „Korizmji po bc»r.”5de után mindenfelé erős mozgás volt tapasztalható. A szélső bal legszélsőbb padjának legszélső helye köré csoportosult, a ki tudott. Az elnöki emelvény lépcsőzetét képviselők ülték körül. — Ivánka Zsigmond Deák Ferencz helyéről előbb egy gyorsírói székre, onnan a szélső bal padjaiba települt, s kézzel-lábbal integetett az elnöknek, hogy csak ő rá ügyeljen, majd ad ő neki utasítást, ha szükség lesz rá, hogy mihez tartsa magát. Mert hát ez az elnök fejétől ki nem telik. Paczolay szétterpeszkedett székében, kidülesztő mellét, mintha mondaná: lássuk hát azt a medvét. A mellé oly kedélyes, olyan jó kedvű igyekezett lenni, mintha csak jutalom volna kitűzve, ki bír meg egy helyében egy sonkát, 12 kemény tojással bevágni ministeri ebéd után. És a mellett rettenetesen látszott csodálkozni, hogy az ő jupiteri kedve hogy is nem tud átragadni a szomszédjaira. Köröskörül tekintgetett, hol tudna felfedezni egy az övéhez hasonló vidámságtól sugárzó arczot s nem győzte lekapdosni szemét az őt környező hideg, márványarczokról. Ott látta Sennyeyt, szigorú cassiusi arczczal, Somssich Pál a legfeszültebb figyelem kifejezésével, Horváth Mihályt, komolyan maga elé nézve, Csengerit, ki ma merengőbb, mint különben, Horváth Boldizsárt, kinek mozgékony arczán ma egyetlen vonás sem mozdul, sőt még Pulszkit is, kinek az az örökös, kedves mosolya ma egészen eltűnt vonásairól, s a többi mozdulatlan, megfagyott arczát, melyek közül az ő határtalan jó kedvét egyik sem hajlandó figyelembe venni. Hisz ezek statuák, nem emberek, ezek sokkal korlátoltabb szellemek, semhogy a helyzet komikumának magaslatára felemelkedni képesek volnának. Végre is ülése szögletébe vágja magát azzal a resignatioval, hogy hát Isten neki, már csak meghallgatja ő is a szónokot, ha már ki nem lökheti. Ez alatt az a beteg, roskatag ember ott a szélső balon elkezdett beszélni csendesen, csak közelről hallhatólag. Simonyi E., akit jobboldali körökben „kellemetlen mulattatónak“ neveznek, megígérte, hogy bár kellemes most se lesz, de kíméletesebb lesz, mindenesetre, mint az előtte szóló. S aztán, szorosan a tárgyhoz ragaszkodva, elkezdé okait fürkészni a kormányt gyanúsító országos híreknek. Olyan volt, mint egy felszólaló lelkiismeret. Lassan kint oly csend lett az ülésteremben, hogy a halk beszéd utolsó szótagját is meg lehetett hallani a terem minden zugában. A képviselőket mintha leszögezték volna, s aki az országgyűlést e helyzetben hűen lerajzolja, örökre halhatatlanná teszi magát. A tények száraz, minden szónoki sallang nélkül elősorolása lebűvölte az egész házat. Vérfagyasztó szónoki erő rejlett azokban az adatokban, amik az elterjedt gyanú magvait elhintették. Azért hallgatott azokra mindenki oly feszült figyelemmel, azért lehetett észrevenni, mint teszik a távolabb ülők tölcséralakra összefogott kezeiket fülök mellé s nyújtják előre mereven nyakukat, s hallgatnak elfojtott lélekzettel.A légy dongását meg lehetett hallani, mikor a szónok rövid szüneteket tartott. A súlyos gyamokok egy Alpes terhével nehezültek egyenkint az érdeklettekre s látni lehetett itt ott a rendes formájukból kikelő, halványuló arczokat. De a szólót se a rendes zúgással, se a szokásos közbekiáltásokkal nem zavarta senki, mintha vaskapcsot érezne a torkán. Csak mikor a szóló a keleti vaspálya ügyéről beszélvén, emeltebb hangon mondá, hogy arra még nem volt példa, miszerint fényes nappal a kormány szeme láttára, tudtával, beleegyezésével 20 millióig zsebelték volna ki a részvényeseket, akkor kiáltott fel egy önfeledt hang a jobboldalon : „ez már mégis sok!“ Az egész ház a félbeszakító felé nézett, mintha A mai ülés. — Pest, nov. 28. — A függöny legördült. A Csernátony-Lónyay-féle ügy a mai ülés alatt el lett intézve. A Korizmica-féle határozati javaslatnak azon része, mely Lónyay Menyhért elégtételét képezé, Tisza K. indítványára végképen..ehittetett. Csernátony sajnálatát fejezé ki nyíltan, férfiasan a 18-diki ülésen kiejtett szavai felett, Lónyay hasonlót tett, de nem azon férfiassággal, melyet az adott körülmények közt tőle megvárhattunk volna. E különbségnek tulajdonítandó, hogy míg Csernátony nyilatkozatát az egész ház élénk tetszés-nyilvánítással kiséré, Lónyay szavai alig egy kis csoportnak nyerő kihelyeslését. Egészben véve a ház meg volt elégedve az ügynek ily váratlan s a körülményekhez képest kedvező kimenetelével, és mintegy hálát érzett Tisza Kálmán iránt, ki erre alkalmat szolgáltatt. A közigazgatás törvényes hatásköre. A miniszterelnök közelebbi törvényjavaslatában az 1869, 1870, 1871-iki zárszámadásokat és az államszámvevőszék jelentéseit azon utasítással kívánja a zárszámadások átvizsgálásával megbízandó pénzügyi bizottságnak átadatni, miszerint: „Ezen bizottság adjon az iránt is véleményes jelentést, hogy jövőre az államra nézve kötelező, és törvényhozási intézkedést nem igénylő, mely szerződések, s mikép lennének a ház tudomására hozandók, anélkül, hogy ezáltal a közigazgatás törvényes hatásköre s annak rendes menete akadályt szenvedjen.“ Aminiszterelnök e szerint nem bírna kellő tájékozottsággal saját hatásköre iránt. Sőt feljogosítva véli a kormányt, hogy az államra nézve kötelező intézkedéseket tegyen a törvényhozás megkérdezése nélkül. És csakis az iránt nem tudja magát tájékozni: hogyan juttassa ildomosan tudomására a háznak , ha az államra nézve ugyancsak terhes kötelező intézkedéseket tett például: a vasúti engedélyek kézalatti kiadása vagy a 30—40 milliós kölcsönök megkötése, az állam ingatlanságainak elzálogítása stb. által vagy épen a bankügyben, miáltal Magyarország anyagi életfeltételei adatnak egy idegen üzértársulat kezeibe. A miniszterelnök s pénzügyér ezen állítólagos tájékozatlanságának tulajdoníthatjuk e szerint mindazon igen sajnos terhelő szerződést, mibe Magyarország 5 év alatt bonyolódott, mely bonyodalmak iránti felelősségét s átalában az öszszes roinisztérium felelősségét most a kormányelnök az állam-főszámszékre akarja átruházni: „minthogy az állam-főszámszék a minisztérium irányában a törvényben megállapított ellenőrzést minden részleteiben, tehát minden szerződés kötésére nézve is, annak minden körülményeire nézve tényleg gyakorolta, és így az államvagyon kezelését, az államháztartását tekintve a minisztérium mindannak eleget tett, mit a törvény rendel, stb.