Magyar Ujság, 1873. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1873-01-14 / 10. szám
Kedd. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik mim, II. emelet. Ide intézendő a lap */.ellemi részét illeti minden közle* mény. Kéziratok s levelek viasza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-ik szem, földszint. Ide intézendő a lap anyati részét illető minden közlemény, n. m. az előfizetési pénz, a kiadás közötti panaszok és a hirdetmények. mai 10. szám. VII. évfolyamé¥ MAGYAR ÚJSÁG (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1873. január 14. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: Egy évre kr. Fél évre 8 » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyílt tér: négy hasábos petitsor 30 kr. Pest, január 13. Politikai szemle. Beust a Gramont által tett leleplezésekre vonatkozólag végre mégis megszólalt. Ezzel vége van azon szóváltásnak, melyet több lap „jól értesült“ tudósítója állított, az egyik azt mondván, hogy Beust felelni fog, míg a másik azt viszonza, hogy nem felel. Beust levelét alább egész terjedelmében közöljük. Bonaparte Lajos halála Francziaországban a nép által a legnagyobb közönyösséggel fogadtatott, így jelzi a párisi rendőrfőnök azon hatást, melyet a volt uralkodó halála keltett. A meghalt fia a IV. Napóleon nevet vette föl. Szó volt arról, hogy az özvegy a régensséget proclamálni fogja, de erről egyelőre lemondott. Hogy Párisban minő hatást gyakorolt Napoleon halála, erre vonatkozólag a „Köln. Ztg.“-nak a következőket távírják : „Napoleon halálának hire itt d. u. 3 órakor jött köztudomásra, és mint a ragadó tűzvész terjedt el azonnal egész Párisban. Csaknem mindenütt azt lehetett észrevenni, hogy e halál híte megelégedéssel fogadtatott ; a visszaemlékezés mindazon szerencsétlenségekre, melyeket Napóleon Francziaországnak okozott, újból felélénkült; a legkíméletlenebb kifejezésekkel lehetett találkozni s csak itt-ott volt hallható egy-egy szelidebb megjegyzés. A börzén, hol a halálhírt mindjárt 8 óra után tudták meg, az értékek emelkedését eredményezte. A járadék, mely hivatalosan 53,82-vel záratott le, 54-re emelkedett, mert az ex-császár halálában egy kedvező eseményt láttak Francziaország békéjére nézve és azt hitték, hogy a helyzet egyik legnagyobb nehézsége már eltűnt. A bonapartisták azért nem hagyhattak fel terveikkel, mert ha már nem többé III-ik, hát akkor IV-ik Napóleont emelik pajzsra. Mindazáltal az ex-császár halála nagy csapás rájuk nézve, mert a hadsereg nem rokonszenvez a fiatal herczeggel, sem azokkal, kik a császárságon csüngtek. Versaillesban még az ülés tartalma alatt jött köztudomára a halálhír és nagy sensatiot keltett. Roucherel hajdani rendőrfőnök , Pietri tudatta a hírt. Igen valószínűnek tartják, hogy Napóleon halála szakadást fog előidézni a bonapartistákban, mivel állítólag egy végrendelet van, mely Eugéniát bízza meg a bonapartisták törekvéseinek vezetésével, míg Napóleon hi és hívei erősen el vannak határozva, hogy nem fognak meghajolni a „spanyol nő és azon párt előtt, melynek élén ez utóbbi áll.“ Spanyolországban a felkelés még nem nyomatott el. Az önkéntesek, valamint a vidéki lakosság határozottan ellenséges állást foglalnak el a felkelők irányában és erélyesen harczolnak ellenük. A legutóbbi összeütközés alkalmával Cucala, a felkelők vezére, nem számítva a helyszínéről eltávolított sebesülteket, 16 halottat, 20 sebesültet és 30 foglyot veszített. A „Post“ egy figyelemreméltó czikkben kifejti, hogy a csalatkozhatlansági dogma is egy katholika vallást teremtett, melynek irányában az államnak csak oly kötelezettségei vannak, minek más uj vallási társulatok irányában. Minthogy a lapnak mérvadó körökhöz való viszonylatokat tulajdonítanak, a czikk feltűnést okoz. Nemzeti önbizalom és önérzet. Munka és küzdelem ez a népek és nemzetek osztályrésze, épen úgy, mint az egyes emberé. A legelőrehaladottabb népek jólétének és szabadságának alaposzlopai a küzdelem véres verejtékével vannak összeenyvezve. Csak „impavidum ferient ruinae“ — mint Horácz énekli. Az élet a küzdőké! Igen, hogy a munka és küzdelem az emberi élet közben ne csupán az állati önfentartási ösztönből származott legyen, hogy az a társadalom keretén belül nemes feladatává váljék az embernek: kell, hogy egy magasabb czél, egy magasabb eszme legyen vezérlő ereje a cselekvényeknek, mely eszme: a haladás, tökéletesedés, művelődés , s a czél az általános jólét és szabadság elérése. A népek történelme ily küzdelem biographiája. „Nagy-Brittania kezdetleges korában semmi sem tűnik fel— írja Macaulay Anglia történelme előszavában — ami azon nagyságot jelezné, melyet elérni hivatva volt.“ És Anglia, a hosszas, kitartó küzdelem gyümölcsét, a nemes küzdelem jutalmát élvezi nagyságában most már. Pedig ott is megvoltak a küzdelemnek úgy fény-, mint árnyoldalai. „Látni fogják — írja az eralített történész — hogy azon áldások is, melyeket joggal nevezhetünk nagyoknak, sokszor nem voltak a legkellemetlenebb körülmények nélkül. Látni fogják, hogy a rendszer, mely szabadságunkat a királyi hatalom túlkapásai ellen oly hatásosan védte meg, néha oly visszaélések nemeit engedte létrejönni, melyek a korlátlan monarchiában ismeretlenek. Látni fogják a legnagyobb visszaéléseket, az esztelenségeket ------melyek annyi bajnak voltak kutforrásai.“ Mindezt látni lehet az angol történetben — csak egyet nem: az önállósági törekvés, a nemzeti önérzet s önbizalom hanyatlását s romását. Erre — úgy látszik — csak a mi történelmünknek van privilégiuma, de ennek is — csak 6 év óta. Majd ha egykoron egy lelkiismeretes történész mostani jelenünk megírásához fog, s Macaulayval elősorolja az árnyoldal részleteit, a a legsötétebb episoddal fogja megtoldani elbeszélését, hogy ez időpont a nemzeti önérzet hanyatlásának is gyászos kora volt. Nem is csoda ez egyébiránt. Hiszen férfiak, kik nemesebb téren vannak hivatva szolgálni a haza ügyét, 6 év óta nemtelen feladatukká tették a nemzeti önérzetnek porbasujtását. 6 év óta mit hall a nemzet a jobboldaltól ? rendszeres kisebbítését, minden sikeres küzdelem életforrásának, az önérzetnek. „Hiszen mi nem vagyunk képesek járni saját lábunkon, kevesen vagyunk, nem vagyunk képesek magunkban megélni, elnyel a muszka, oláh, tót, hogy lehetnénk mi önálló állammá, se erőnk, se tehetségünk hozzá, — legyünk tehát Ausztria fegyverhordozói, s a bécsi érdekek pajzstartói.“ E szép s nagy eszme variátiója cseng a nemzet fülében 6 év óta. Nem csoda, ha a nemzet szörnyű jóakaró kuruzslóinak végre is elhiszi, hogy senkugyan egy nyomorult teremtménye a földnek, hogy csakugyan — beteg. Hiszen csak most az új év reggelén, gyönyörűséges üdvözlet gyanánt vágta szemébe ismét a nemzetnek Deák Ferencz, hogy nagyobbak a vágyai, mint ereje. Márhogy a nagy hazafi melyik vágyakat értette, azokat-e, melyeket ő csepegtetett a nemzet szivébe, t. i. az Ausztriába olvadás vágyát, vagy azokat, melyeket az ellenzék, mint a nemzettel született, soha ki nem irtható önérzetet ápol, t. i. a nemzeti önállóság s függetlenség vágyát? a rövid üdvözletből megérteni nem tudtuk. — De miután az ő vágya, az őt üdvözlő híveié is, valószínű , hogy ez újévi hymnusz azoknak szól, kik őt nem üdvözölték. Dicső újévi hymnusz, mely egy nemzet jogosult büszke önérzetét van hivatva — kigunyolni. Valóban, méltó egy államférfi ajkára, ki hivatva van Magyarországot ujjáteremteni — Ausztriában. Viszhangzott, is rögtön a„Neue Fr. Presse“-k hasábjain refrainje, a most épen napi kérdésen levő bankügy alkalmából, midőn nevezett lap hazánk tehetetlen nyomorult helyzetével gúnyolja ki pénzügyi önállóságra való törekvését, — úgy hogy a „Pesti Napló“ is öklével törölte utána szemét. Igen, 6 éve hogy folyik a nemzeti önérzet megsemmisítésére irányzott támadás. Minden oda van irányozva, hogy a nemzeti önállóság vágyának, még utolsó csirái is kiirtassanak. A munka részben nem is volt sikertelen, ma már mindenki láthatja az eredményt borzasztó valóságában. A nemzeti önbizalom és önérzet melege alvó félben van a nemzet testében-- aminek napról-napra előtűnő következménye: a zilált anyagi helyzet, vége az enyészet. Megdöbbenve észleli ezt a jobboldal hazafiasabb része is, melyet a jóhiszem és jó akarat vezérlett választott útján. Az ő vészkiáltásuk is elegyedik most már az események intő szózatához, mely az inaugurált rendszer vészes következményeit a rész tényeivel illustrálja a világ előtt. De hát mutat-e fel példát a történelem, egy életre való nemzet történelme, ahhoz hasonlót, hogy a nemzet vezérférfiai, oly rendszeresen működtek volna a nemzeti önbizalom s önérzet megsemmisítésére, mint a mi jobboldalunkon azt tapasztaltuk? kik folyton csak a tehetetlenség, az erőtlenség, a félelem és gyávaság rémképeit tárták volna nemzetek elébe az önérzet fejlesztése, az önbizalom ébresztése helyett, mely minden nemzeti nagyságnak kutforrása? A nemzet hibáit s gyengéit feltárni, azok javítására törekedni, azt tette s teszi minden államférfi. Senki sem ostorozta kérlelhetetlenebből népe gyengéit mint Washington, de senki sem ápolta önérzetét s önbizalmát népének lelkesebben, mint Washington. „Mi elveszni nem engedjük a szent jogokat és szabadalmakat, melyeken minden polgárnak boldogsága alapul, s melyek nélkül élet, szabadság és tulajdon csak ingadozó birtokok“. Ily szavakkal szokta e népét lelkesíteni s önállósági vágyát fokozni. Talán szebb, talán eredménydúsabb lett volna, ha Deák Ferenczczel az erőtlen vágyakról vádolta volna nemzetét ? Északamerika népe — úgy hiszszük — megvan elégedve saját történelmével. Megvan elégedve a jobboldal hazánk mai történetével? hasztalan nyitják ajkukat „igen“ mondásra, az események ma már kérlelhetlenül cáfolják erőtetett igenlésüket. Mert az események beszélnek most már helyettük, az eltitkolhatatlan tények igazolják napról-napra igazságát mindannak, mit évekkel ezelőtt mondottunk s a vészes rendszer elmaradhatlan következményeinek állítottunk. A tények igazolják, hogy a népek romlásának kútfeje, önbizalma s önérzete alásülyedésében rejlik, melyre nálunk a jobboldal vezérférfiai mindenáron törekednek. E tények fejtegetését azonban, amennyire e lapok szűk köre engedi, majd más alkalmakra halasztjuk. Most még csak egyet akarunk elbeszélni. Mindenki tudja, hogy Lengyelországot, mindenre bókoló nagyjai által megingatott önbizalmának alásülyedése vitte az örvény szélére. Igazolja ezt Katalin orosz czárnőnek 1771-ben, Nagy Fridrich testvéréhez Henrikhez intézett megjegyzése. Az ekkoron fenforgó orosz-török viszály kiegyenlítése czéljából, Nagy Fridrich, Henrik testvérét küldötte Katalin czárnőhöz Szentpétervárra. Henrik ott mulatása közben érkezett Katalin czárnéhöz a tudósítás, hogy Ausztria, némely lengyel részek átengedéséért, a lengyelekkel titkos alkudozásban van. „Úgy látszik — mondá erre Katalin czárné Henrik herczeghez — hogy Lengyelország mindenre kész meghajolni, s amit vele tesznek, mindent csak tudomásul vesz — ha az igy van, s a bécsi udvar Lengyelországból részt akar, úgy a többi szomszédok is élnek a joggal, hasonló részt követelni tőle.“ Ezzel meg lett vetve Lengyelország felosztásának alapja. Ne tépjétek ki oly dicstelenül az önbizalom és önérzet szebb lapjait a nemzet kezéből, melyeket a százados múlt küzdelme irt tele a nemzedékeknek egy szebb jövendő reményéül. A múlt hagyománya az, s öröksége a nemzedékeknek, s ha már saját kebletekben kihalt minden melegítő szikra, hagyjátok azt meg a nemzedékeknek, mely bízik és reményi — hiszen igazságot mond Horácz magasztos ódája, hogy csak: „impavidum ferient ruinae“. Szederkényi Nándor: Az országháziból. Ma került szőnyegre Lónyay gróf azon határozati javaslata, mely szerint a zárszámadások a pénzügyi bizottságnak vagy egyenesen általa teljesítendő megvizsgálás vagy a végett lennének kiadandók, hogy azoknak miként leendő megvizsgálása iránt jelentést tegyen, s ezen vizsgálat, sőt az annak eredményéről teendő jelentés tárgyalása is még a jelen ülésszak alatt történjék. Ennek ellenében Ghyczy Kálmán oly értelmű módosítványt adott be, melyhez képest a zárszámadások csakis a végett utasittassanak :i pénzügyi bizottsághoz, hogy azoknak ki által megvizsgálása iránt adjon véleményt s azon záradék is elhagyassák, melyszerint vizsgálat és tárgyalás még ezen ülésszak alatt történjék meg — ez utóbbi föltétel elhagyását avval indokolván, hogy különben azon gyanú támadhatna valakib)n, hogy azért sürgettetett annyira, mivel egy részletes és alapos vizsgálattól tartottak. Lónyay, miután meglehetős hevesen visszautasította ezen lehető gyanúsítást, Ghyczy módosítását nem fogadta el, s a többség, mindamellett, hogy Ghyczynek Zsedényi által előidézett második felszólalása alatt, a balközép vezérének nézeteit helyeselni látszott, nemcsak, sőt midőn Tisza K. felállt s azt nyilvánitotta, hogy ha Ghyczy módosítványa elfogadtatik, ő nem szól, mindenünnen felhangzott, hogy elfogadjuk, a pontonkint megejtett szavazás folytán Lónyay Kat. javaslatát emelte érvényre. Ez így lett t. i. elhatározva a tegnapi Deákkörben. Mármost hogyan lehet majd négy évi zárszámadást néhány hét vagy pár hónap alatt alaposan átvizsgálni , azután a házban tárgyalni — azt lássák azok, akik ily határozatot hoztak. Az ország sokkal inkább nyugodott volna meg az eredményben, ha kissé későbben történik is meg a vizsgálat, föltéve, hogy kellő alapossággal, mintha előbb esik meg ugyan, de elhamarkodva. De legjobban azon módja a vizsgálatnak nyugtatta volna meg a nemzetet, melyet Helfy Ignácz ajánlott, ismételve azon indítvány lényegét, melyet annak idején Simonyi Ernő terjesztett volt elő. Következett az altisztek ellátásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása, melyről országgyűlési tudósításunk tesz jelentést. A közös külügyminiszérium, tekintettel arra, hogy költségvetésében nem talál elegendő alapot a monarchia konzulságai és ügynökségei folyton szaporodó levelezési költségeinek fedzésére, az iránti intézkedésre kérte fel a magyar kormányt, hogy a magyarországi hatóságok a konzulságokhoz s külföldi misszókhoz intézendő leveleket és szállítmányokat, ha ezek a közszolgálat érdekeit nem érintik, kellőkép bérmentve küldjék. Ez irányban kért intézkedés megtörtént, és az. évi január 1-én életbe is lépett. Ennek folytán a közös külügyminiszter a monarchia összes konzulságait s ügynökségeit oda utasította, hogy az említett időponttól kezdve hozzájuk bérmentetlenül érkezendő küldemények jegyzékét a külügyminisztériumhoz juttassák el, hogy ez azok alapján a költségek megtérítéséről gondoskodhassék. E tekintetben csak azon küldemények képeznek kivételt, melyek a Dunafejedelemségekbe s Törökország azon részeibe szólnak, melyekben az osztrák-magyar monarchia saját postahivatalokat tart fenn. — Fiuméban e hó 12-én volt a képviselőválasztás. Zichy József kereskedelmi miniszter lett egyhangúlag országgyűlési képviselőnek megválasztva. Az ugocsamegyei főispán, Lónyayi Albert lemondása folytán keletkezett azon hit ellenében, mely szerint utódjául dr. Perényi Zsigmond volna kijelölve, míg az eddigi főispán Perényi helyére a képviselőházba választatnék, a „P. Lt.“ szerint jól értesült körökben ma azt beszélik, hogy Ugocsa számára általában nem fog főispán kineveztetni, hanem ennek teendőit egyelőre az első alispán végezné, minthogy Ugocsa azon kisebb megyék egyike, melyek — természetesen az országgyűlés helybenhagyásával — az igazgatási költségek könnyebb viselése tekintetéből, közigazgatásilag egymás megyével fognak egyesittetni. — Minisztertanács tartatott szombat este Budán. A horvát ügyeket tárgyalták, Mollinary abbnagy jelenlétében, kinek adatai döntő befolyást gyakorolnak állítólag a min. tanács határozataira. A legújabb események és hírek folytán feszült kíváncsisággal várjuk, hogy e határozatok mily természtüek és horderejűek lesznek. — A Deákkör vasárnap d. n. tartott értekezletén a költségvetés került szőnyegre, mely általánosságban a pénzügyi bizottság jelentése alapján elfogadtatott.Dézsán fölhozta, hogy a jegfitetőszék egy perben úgy ítélt, hogy a határőrvidék Magyarországra nézve külföld, és kiemelvén a nagy zavart, mely abból támad, hogy az ország különböző részeiben (Erdély, határőrvidék, Fiume) különböző codexek — az osztrák polg. törvénykönyv, más és más változatokkal — vannak érvényben, míg a szorosan vett Magyarországon a régi magyar jog szerint ítélnek, kérdé az igazságügyminisztert, hajlandó-e e zavaron segíteni? A miniszter azt felelte, hogy a bíróságok ítéleteibe nem avatkozhatik, ami azonban a codexeket illeti, a büntető törvénykönyv kész, a polgárikönyvre nézve még nem határozhatott. Erre eszmecsere következett Csemegi államtitkár és a felszólaló képviselő között, az utóbbi azt ajánlván, hogy küldessék ki országgyűlési bizottság a polgárkönyv alapelveinek megállapítására. Csemegi azt jegyezte meg, hogy nem ismer polgárkönyvet, mely a külföldön tíz évnél rövidebb időköz alatt megalkottatott volna. A bankügyben az értékegység iránt történt megállapodást a bécsiek csakugyan úgy értelmezik mintha ez annyit tenne, hogy bankjegyet, csakis az osztrák n. banknak lenne joga kibocsátani Magyarország számára. III.: A „Pesti Napló“ azonban erélyesen tiltakozik ezen felfogás ellen e következőleg nyilatkozik a „N. fr. Presse“ félremagyarázásai ellenében : „A „P. N.“-nak a bankügyről közlött múltkori bécsi levele a bécsi lapokban többfélekép commentáltatik, s a „N. fr. Presse“ e nyilatkozatból azt véli kiolvashatni, hogy a magyar kormány az önálló bank felállításával meg akarja szegni ama stipulatiókat, melyek ez ügyben Budán a monarchia két felének miniszterei által köttettek. Ez okoskodásnak még értelme sincs. Ama megállapított pontok nem zárják ki az önálló bankot, sőt ellenkezőleg, ennek felállítását biztosítják. Ama megállapodások az értékegységre vonatkoznak, ami által eleje van véve minden zavarnak, mely a monarchia két felében az önálló magyar bank felállítása által beállhatna. Meg vagyunk győződve, hogy a stipulatiókat igy fogták fel az azokat aláírt kormányférfiak, s ha az osztrák p. v. miniszter a dotatió kérdését másként magyarázza is, mint a magyar, nem vélünk csalódni, ha azt hiszszük, hogy legújabb időben a dolog érdemére nézve a nézeteiben bizonyos közeledés állott be, és pedig nem a magyar felfogás rovására. Különben reméljük, hogy ezt nemsokára tények is fogják bizonyítani, s egyelőre csak arra figyelmeztetjük a bécsi lapot, hogy miután itt jegybank monopoliumról van szó, mely egyike a legnevezetesb concessióknak, a „N. fr. Pr.“ meg fogja engedni, hogy: annak, kivel e tekintetben a magyar állam szerződik, a magyar országgyűlés fogja megszabni a feltételeket, nem pedig a szerződő fél a magyar országgyűlésnek.“ Napról-napra. (Január 13.) Suum cuique. Dicsérjük meg a „Pester Lloyd“-ot! Vasárnapi számában felszólal a polgári házasság mellett és helyesen érvel. A példa, melyet a polgári házasság rémlátó vagy legalább rémlátást színlelő elleneivel szemben annak bizonyítására idéz, hogy népünkben a házasságnak mint állami intézménynek foganatosítása nem fog ellenkezésre találni, valóban meglepő. Középszolnok megyében, úgymond,a polgári házasságot a nép máris jogosan fennállónak tekinti és sokszor gyakorlatilag is alkalmazza. A házasságot egyes falusi jegyzők kötik meg, a kik előtt az illető jegyesek szüleikkel megjelennek. Tanult a biró és a jegyző, mely utóbbi a falu pecsétjével ellátott okmányt ad. A házasság eleméhez fordul a nép valahányszor az egyház valamely okból megtagadja az esketést. A házassági szerződés czíme: „Polgári házassági szerződés.“ Laptársunknak alkalma lévén egy ily szerződésbe belepillantani, annak szövegét ismerteti. Körülbelül így hangzik: „Én N. N. 22 éves, reform, vallású polgári becsületemre kinyilatkoztatom, hogy N.N. leányzót igazán szeretem és szabad akaratomból, rábeszélés és kényszer nélkül felségül veszem halálomig s miután ifjú korom miatt egyházi áldásban nem részesülhettem, de gazdaságom a nő gondos kezét a törvényes kor eléréséig nem nélkülözheti, szerelemből választott nőmnek örök hűséget esküszöm és esküszöm, hogy halálom órájáig el nem hagyom. Isten engem úgy segéljen. Amen.“ Hasonló nyilatkozatot ad a menyasszony is, mire azután a vagyoni rendelkezések történnek. Nem kevésbé meglepő, hogy egy jegyző, ki ellen ily házassági okmány kiállítása miatt vizsgálatot in-