Magyar Ujság, 1873. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-14 / 37. szám

37. szám. Péntek. Szerkesztői iroda: Egyetem-utca» 4-ik szám, II. emelet. Ide Intézendfj a Up­szellbnil részét illeti minden közle­­mény. Kéziratok , levelek viasza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismeris kezekü­l fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetera-utoza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő n Vp anyagi részét illeti minden közle­mény, n. na. az előfizetési pénz, a kiadás külftli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1873. február 14. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve. Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 80 kr. Pest, február 13. Politikai szemle. Ma Versaillesből válságot jelző távirat érkezett. A nemzetgyűlés monarchikus többsége elhatározta a köz­társaság elnöke irányában oly erélylyel föllépni, hogy vagy hajlik vagy törik. A legközelebbi ülés nagyon vi­haros lesz s miután a kibékülésről , előleges egyezke­désről szóló hírek alaptalanok, valószínűleg amaz ülés lesz az, melyben el fog dőlni, hogy a köztársasági vagy monarchikus rendszer legyen-e Francziaországban az uralkodó. A nemzetgyűlés ellenzéki pártárnyalatainak számarányait ismerve, alig lehet kétség, hogy a köztár­sasági eszme diadalmasan fog a viszálynak véget vetni, mert a mérsékeltebb ellenzék is, mely gyakran a több­séggel tartott, a döntő pillanatban Thiers körül szokott csoportosulni. Valószínűleg most is úgy lesz, ez esetben Francziaországban a mérsékelt köztársaság fog ural­kodni, mely a monarchikus elemeket túlkapásaikban meg fogja zabolázni. E föltevés helyessége mellett szól azon körülmény, hogy Grévy 421 szavazattal ismét a nemzetgyűlés elnökévé megválasztatott, holott a mon­­archisták körében szóba hozatott, hogy Grévy helyett más elnököt fognak választani. Spanyolországból új­abb hírek nem érkeztek. A táviratok csak azt jelentik, hogy nyugalom uralkodik. Magában véve már ez is fontos hír. A király lemondási hírére a külföldön tartózkodó trónkövetelők mintegy felhíva érzik magukat a cselek­vésre , mint valami jó prédára, úgy igyekeznek Spa­nyolországba jutni. A trónra jutni törekvő családok körében nagy a mozgalom s ma vagy holnap Párisban tanácskozásra fognak gyűlni, hogy kit lehetne a trónra helyezni. A karlista lázadás, mely a válság alatt még, nem volt elnyomva, most valószínűleg nagyobb tért fog nyerni, mert a lázadó csapatok élén álló papság nem fogja elmulasztani a király lemondását mint ügyükre kedvező körülményt feltüntetni. A Párisban tartózkodó legitimisták a karlista lázadás támogatására 2 millió frankot gyűjtöttek. Az Orleans herczegek pedig 20 millió frankot ad­tak Montpensier híveinek rendelkezésére, a hadsereg megnyerése végett. Az alfonsisták Spanyolországba sietnek. Kezdik emlegetni, hogy Hohenzollern jelöltsége ismét szóba fogna hozatni, mely annak idejében a fran­­czia-porosz háborúnak egyik okául mondatott. Hogy a német császár ebbe most mennyibe volna hajlandó be­leegyezni, azt most még nem lehet tudni, de ha Hohen­­zollernek sikerülne a spanyol trónra jutni, az eddigi trónkövetelők cselszörénykedésének határ fogna sza­­batni. Egy párisi távirat szerint a Londonban, Brüssel­­ben s Genfben tartózkodó fejei a commune híveinek Madridba utaztak. Az olasz „Róma“ fregatté elindult Lissabonba,­­ hogy a már ott levő spanyol királyt haza szállítsa, egy másik fregatté Valencziába megy a király kíséretének befogadása végett. A franczia kormány a spanyol határon szigorú őr­ködést rendelt, hogy a fölkelő csapatok semmi segély­ben ne részesíttessenek. A porosz képviselőházban Lasker által leleplezett corruptio, mely a magasabb hivatalok körében üti föl sátrát, mindenütt nagy megütközést keltett. Lasker indítványozó, hogy egy parlamenti vizs­gáló bizottság küldessék ki a Wagener ügy megvizsgá­lására. Ez indítvány azonban nem találkozott a porosz kormány helyeslésével, mely körülmény a sajtó egy részének újabb támadásokra szolgáltatott alkalmat. A „Nat. Ztg.“ többi között így ír e tárgyról. „Lasker, ez egy képviselő, nagy morális győzelmet aratott az egész államkormány felett. A kormány nagyon elsiette a dolgot, midőn magát Wagenerrel iden­­tificálta. A kormány most elégtételre van kötelezve, kü­lönben mélyen megrendül iránta minden becsületes ember bizalma. A közvélemény már régóta zúgolódik azon befolyásos és kiváló állás fölött, melyet Wagener­­nek adtak. Az egész ország most szigorú személyes vizsgá­latot kíván a kormánytól. A kormány maga örvendhet azon, ha a nép súlyt fektet arra, hogy az államügyek vezetése oly férfiakra bizassék, kik erkölcsileg feddhet­­lenek. A Wagoner-ügy komoly vizsgálatán kívül az ország feltétlenül követeli, hogy a parlamenti vizsgáló bizottság létrejövetelének semmi gát ne vettessék és hogy azt a kormány támogassa. A mi Itzenplitz gróf, kereskedelmi minisztert illeti, mi még ez ülésszak ele­jén azt tanácsoltuk neki, hogy mondjon le, akkor azt becsülettel megtehette volna, most már nagyon sokat szenvedett a miniszter tekintélye­s a Wagener-ügyben, valamint a Wagener ellen intézett megtámadásokkal szemben elfoglalt állása teljesen lehetetlenné tette őt, mint minisztert.é­s Svájczban a római kúria elleni harcz erélyesen folytattatik. A pápa nem­régiben Mermilloud plébá­­nost Genf apostoli vikáriusává nevezte ki, a szövetség tanács pedig Mermilloud kiutasítását Svájczból elren­delte s ezt végre is fogja hajtani. Rómában e hó 6-án egy bizottság alakult, mely egy népgyűlést azon czélból fog egybehívni, hogy a vallásos testületek, a generalitások és a holt kéz ha­talma végleg megszüntessék. Az amerikai senatus 30 szavazattal 19 ellen elfo­gadta a bilit, mely szerint a genfi választott bíróság ál­tal megítélt kártérítési összeg felosztása végett bizott­ság volna kiküldendő. S ködik másutt is, sőt ezek csínyei és fogásai csak­nem állandó rovatot képeznek a hírlapokban. Nálunk, a magyar fővárosban szintén megtörtént már például nem egy­­ ízben, hogy ily miniature Cherami a párisi előkép mintájára hirtelen ba­rátságot kötött egy-egy a váczin vagy uri-utezán bámészkodó vidéki polgártárssal, meghurczolta azt mindenfelé, megmutatott neki mindenfélét, s hogy feledhetlenné tegye a találkozást, meghívta még ráadásul ebédre is, vagy vacsorára. . . Itt aztán kétszeresen kitett magáért, s a kozák jel­szó értelmében: „alles was gut, and theuer“ oly lukullussi vendégséget csapott, hogy a jámbor falusi atyafinak előbb a gyönyör, később meg — a keserűségtől lábadt könybe a szeme, mikor a daridó végén — fizetésre kerülvén a sor, a nagy­lelkű czim­bora észrevétlen eltűnt, s azt se mondta búcsúszóul, hogy befellegzett! . . . A közönség mosolyogni szokott ez ártatlan kedélyek jóhiszeműsége s a vidéki tapasztalat­lanság e költséges fölsülése fölött; azt azonban nem veszi észre, hogy „mutató nomine“ ő is volt, ő is lehet a mese hőse, s hogy e szerint saját és zsebe rovására mulat. . . A magyar nemzetnek különösen nagy oka van, hogy ne kaczagjon, sőt — ellenkezőleg — piruljon kissé, ha a fenebbihez hasonló fölültetés forog szóban, miután hat éven át számtalanszor ismétlődött nálunk a kora öröm és késő bánat­bon megjelölt tragikomédiája s a Strousbergek, Waringek s más mindenféle származású és irány­zatú bank- és vasutalapítók a külföldi publikum­mal egyetemben bizonyára jóízűen nevetnek és gúnyolódnak e perezben — a magyar kormány s legkivált Tisza Lajos és Kér kapol­yi sa­vanyú ábrázata fölött, melylyel a közel múlt hibáit s egykori barátaik és kegyenczeik drága szívességét a parlament előtt bevallani és fölpa­naszolni kényszerülnek.. . Ám tessék összehasonlítani a kormány és hí­veinek jelen beszédeit azokkal, melyeket a piros bársonyszékek és azok környezőitől az egyes kon­­cessiók kierőszakolása alkalmával hallottunk volt . . . tessék elolvasni a hangzatos perióduso­kat, mikkel a szélrózsa minden irányában megin­dított vasútépítések nagyszerű előnyeit hirdet­ték dicsekedve, valahányszor az ellenzék mérsék­letre, óvatosságra s mindenekfölött, az ország ér­dekeihez alkalmazkodó tervszerű eljárásra intvén és nógatván az uralkodó pártot, a szavazatát a javaslatba hozott vállalatoktól megtagadta; s ha ezekkel szembesítik Tisza Lajos és excellentiás kollégáinak most oly alantjáró, deficitek és ka­­matfödözések miatt sopánkodó töredelmes följaj­­dulását, hogy a tableau teljes és a viszonyoknak megfelelő legyen, csak a részvényesek sápadt, az egyesek kedvéért mellőzött százezerek haragtól lángoló, s magának a nemzetnek az esztelen gaz­dálkodás lerázhatlan terhei alatt görnyedező alak­jait kell staffage gyanánt odaképzelniök s meg lesz az a hatás, mit a kizsebelt falusi gazda szo­kott előidézni siralmas­ önmegtagadása s föl-föl fohászkodó levertségével, midőn a pinczér által eléje helyezett számlát kiegyenlítvén — üres tárczával s elkésett kijózanulással távozik a gaz­dagabb vagy — könnyelműebb egyéniségek szá­mára készült fényes étteremből. A párhuzam persze megszakad rögtön s meg­döbbentő és földresujtó különbség kezd mutat­kozni, ha a további következményeket is szem­ügyre vesszük, miután egyes ember könnyen ki­heveri az ily malaptopos-k utóhatásait, — nem­zetünk ellenben soká, nagyon soká meg fogja sin­­teni, hogy — hitt a szemfényvesztésnek s elfo­gadta az — ajándékot, melynek most megadja, kell, hogy megadja az árát. . . . Tisza Lajos legújabb beszédében fűt-fát igér ugyan s pártja csatlakozni látszik s támogatni e javulási kísérletet, csakhogy a „veile“ és a „posse“ között óriási, áthidalhatlan örvény tá­tong néha s mikor a jóakarat készsége és buzgó­­sága elé — a tények logikája gördít akadályokat ritkán sikerül azokat elmozdítani az útból még a Tisza Lajosét meghaladó tehetség és erő­nek is. . . . A rendszer nélkül épített vasutak — kérlel­­hetlen valóságot és oly tényeket képeznek, mik­nek békéiből nem lesz képes kiszabadulni sem ő, sem utódai s minden újabb kombinatió vagy a meglevő vonalokhoz fog simulni ezentúl is, vagy — oly roppant áldozatokkal és kiadásokkal igno­­rálhatja azokat és mellőzheti csupán, melyektől egy kis — szakértelemmel és lelkiismeretesség­gel megkímélhették volna a magyar nép úgy is eléggé korlátolt és túlontúl igénybe vett pénz­erejét s melyeket hogy meg bir, részünkről nem mernek aláírni. . . . Mi örömest nyújtunk baráti kezet a megté­­rőnek mindig, s igy tudomásul vesszük és adjuk az üdvös fordulatot, mely a jobboldalon jelenke­­zik az ország vagyonának kezelését illetőleg, — de hazafias kötelességünk tiltja, hogy fátyolt vessünk a múltra, s elvonjuk a közindignátió ítélete elöl az oly tényeket, a milyen — a keleti vasút ügye, hol a magyar aristokraczia legrégibb és legfényesebb nevei szerepelnek, vagy az a fajta botrányt, a milyen a Lónyay és Andrássy grófok szóváltása, melyben a gömöri vasút ódiu­mát egyik a másikra igyekszik hárítani de bár­melyik győz is a kettő közöl: a valódi vesztes a fökárosult maga a nemzet marad.... Ily előz­mények, ily compromitáló s a jelent megbénító,­a jövőt pedig koczkára tévő ballépések után, bűnös nagylelkűség lenne továbbá az is,­­ ha föltét­lenül s megnyugtató garantiák nélkül Tisza Lajos ígéreteit kész­pénz gyanánt vennék......... Nem szavak, tettek kellenek nekünk, hogy bizal­munk gyökeret verjen, s áldozatkészségünk föl­ébredjen ismét .... A frázisok szövete ma már nagyon olcsó, s nem alkalmas elfödni a tények meztelenségét, s a mi szemünkben —­ helyzetén len­­ditni, felelősségét csökkenteni, a vádakat elné­mítani, s alkotásainak rokonszenvet és erkölcsi támaszt szerezni hasztalan eröködik a kormány, ha — nem szakit a múlttal, — önbecsérzetről tanúskodó nyíltsággal fedezve föl a bűnösöket és a bűnöket egyfelől, s azok visszatérését kizáró pontosság és kimerítő adatokkal kisérve másfelől mindennemű javaslatait és intézkedéseit, mikhez a képviselőház hozzájárulását s ezzel a — nem­zeti akarat, méltóság és hatalom szentesítését szándékszik kikérni és kinyerni mától fogva . . . Elvek és elmélet nem használnak, nem érnek egy fabatkát sem ott, hol gyakorlati alkalmazá­suk fölött kell határozni s száz czifra beszéden kitesz s a legszebb okoskodásnál többet érne egy czélszerű oly törvényjavaslat, melyben Tisza Lajos kétségbevonhatlanul kimutatná , hogy okulva a közelmúlt tévedésein most már nem­csak tudja a kormány, mi a feladata, mi a teen­dője, mi a kötelessége, de hogy van benne elég képesség, erély, hazafiság és lelkiismeretesség is — azt minden consequentiával együtt elvállalni, s a nemzet és a haladás nagy érdekeit kielégítő alakban megoldani és teljesitni. A legközelebbi napok ki fogják deriteni, hány zsákkal telik, ha egyátalán telik tőle va­lami e részben ? Cassius, Tisza Lajos frázisai! Cherami, a párisi kalandor, Paul de Kock ez egyik legsikerültebb alakja egészben és sokféle tulajdonságainak teljes összeségével meg lehet, hogy a franczia s név szerint a párisi társadalom­ban lelhető föl csupán, de töredékesen s egyes jellemvonásaiban akárhány másolata él és éles­— A Deákpárt tegnapi értekezletéről szóló tudó­sításunkból tévedésből kimaradt Brogyányi Vincze felszólalása, ki a regálék eltörlésén kívül az iránt szó­lalt fel, hogy Privigyén a járásbíróság, melynek köze­lében 16 mártföldnyire nincs telekkönyvi hatóság, te­lekkönyvi hatósággal láttassék el. A miniszter meg­ígérte, hogy a szokott eljárás útján intézkedni fog. A mai értekezleten Szilágyi Dezső Hoffmann em­lített határozati javaslatához szól s azt nem fogadja el. Hodosy hat. javaslatát, mely állandó jogügyi bizottság választásáról szól, akkorra kivánja halasztatni, mikor a házszabályok átvizsgálása lesz szőnyegen. Pau­er miniszter csatlakozik Szilágyi nézetéhez mivel eddig is szokásban volt enquéte bizottság kihall­gatása, mint példa a közjegyzői­­javaslatnál is, mely a ház tagjaiból s más szakértőkből állott s ezután is igy lesz, a javaslatot mellőzhetőnek véli. Hoffmann, Pulszky Ágost és Tarnóczy G., Csemeghy felszólalása után a javaslatok mellőztetn­ek. Fillenbaum b. a semmisítő széki és l gföbb itélő­­széki irodaigazgatók szállásbére emelését kéri, nem fogadtatik el. Csáky gróf kérdi, szándékozik-e a mi­niszter a kisebb törvénykezési ügyeket közigazgatási hatóságokra bízni és a békehírük intézményét behozni? A miniszter e kérdést sokkal fontosabbnak látja, sem­hogy ebben rövid idő alatt határozni lehessen. Felszólalt Karuch a becsületsértési ügyekre vonat­kozólag és Jenney J. a vásárhelyi kis­tábla némely költségei kérdésében, melyekre a miniszter megnyug­tatóig válaszolt. Az idő előhaladtával az elnök kijelenti, hogy ha csak rendkívüli fontos ügy nem kivánja, e héten nem fog több értekezlet tartatni.­ ­ A delegatiók ápr. 2-ára hivatnak össze. — A tegnap jelzett válasz gr. Andrássy Manónak Lónyay Menyhérttől ma csakugyan megjelent a „Re­forméban. Az ex-miniszterelnök igen érzékenyen látszik venni ifjúkori barátja támadását, melyre nem tudja mi indította, s maga igen udvariasan védi magát az ellene emelt vádak ellen. A levél vége felé ezeket mondván : Végre a mi közleményedben a mellékszándékokra való e­élzást illeti, bocsáss meg, feltevésed egészen alaptalan. A minisztérium semmi más vasútvonallal nem kötötte össze e kérdést, sőt midőn a törvényjavas­lat előterjesztetett a házban, egy szóval sem volt em­lítve az általad említett vonal; tanúskodik erről idézett beszédem. De olvasd el a képviselőház naplóját, és abban meg fogod találni, hogy a vita alkalmával me­rült föl azon eszme, mely szerint Ungvár vidékének is meg kellene adni azon előnyöket, hogy ha a vidék ér­dekeltjei hozzájárulnak, a vidéki érdekű vasút itt is épülhessen. Tehát későbbi körülmények folytán jött ugyanazon törvénybe, melyről egyébiránt, ha szíves leszesz a törvényt elolvasni, láthatod, hogy ott az ak­kor az állam költségén kiépíttetni tervezett minden vasútvonalak elő vannak sorolva, a­nélkül, hogy az egyik a másikkal kapcsolatba hozatott volna. Abban is tévedsz, hogy a két pálya többé el nem választatott egymástól, sőt többé együtt nem is tár­gyaltatott. És emlékeztettek arra, hogy a gömöri iparvasút kiépítése iránti intézkedések későbbi időben történtek, mint én a pénzügyminiszteri tárczát vittem. — A karloviczi szerb patriarchátus jelenlegi admi­­nistrátora Gruics Nikánor püspök véleménye a gör. ke­leti osztrák érsekség felállítása és a dalmatáknak ez érsekség alá rendelése tárgyában, mint újvidéki rendes tudósítónk irja, — ki jön kérve,­­hogy ki részéről, — ezt tudósítónk nem mondja) s ő ezt a tényleges állapo­toknál fogva ellenezhetőnek annál kevésbé vélte, mert az orthodox egyház szabványai szerint minden külön birodalomban külön önálló metropolia létesítendő. De ez nem áll ellen azon föltevésnek, hogy esetleg Dalma­tia a sz. István koronája birtokához visszacsatoltatván, az egyházi egyesülés is — ugyancsak a canonok értel­mében, helyreállittassék. Egyébiránt jelenleg synodus nem létében, Gruics döntő vélemény adásától tartóz­kodott. — A királyi biztosság ügyét illetőleg — írja tudósítónk, hogy miután ifj. K. Majthényi László Újvi­dékről távozásának immár harmadik hónapja beállott, s késedelmét a személye iránt a Gruics-Angyelics párt részéről is eléggé hangosan nyilvánuló bizalmatlanság­nak tulajdonítják; a kir. biztosi hivatal azonban fon­tos teendőit főnök nélkül alig oldhatja meg; a leköszönt biztos helyébe tehát újnak kinevezése égető szükség, annyival is inkább, mert a szerb egyház és iskolák mai bizonytalan helyzete érezhető káros befolyások nélkül sokáig fenn nem tartható. Törekedni kell, az előintéz­­kedések és munkálatok befejeztével, legalább is ősz ele­jére a patriarcba választó congressust egybehívni, mert mindeddig az anarchikus jelenségek meg sem szüntethe­tők. (P. N.) — Tóth Vilmos miniszter visszalépését a „P. Ll.” következőleg tudatja : „Tóth Vilmos belügyér, ki már hónapok óta betegeskedik, barátjai előtt már több hete kinyilatkoztatta, hogy még csak költségvetését fogja védeni, azután pedig orvosai sürgető tanácsának és családja kéréseinek engedve, állásáról le fog mondani. Azóta bekövetkezett még a miniszter súlyos betegsége, melynek következtében, noha most már javuló­félben van, még budgetje tárgyalására sem jelenhetett meg a képviselőházban, s így csak megszilárdult abbeli eltö­­kélése, hogy minél előbb a csendes falusi életben, távol a hivataloskodás izgalmaitól, iparkodjék egészségét helyreállítani. Tóth Vilmos úr ez elhatárzásáról már értesíttette a miniszterelnököt, s vissza fog lépni, mi­helyt alkalmas utódjáról gondoskodva lesz.“ Egy visszaadott korona. Spanyolország királya e hó 11-én reggel egy és fél órakor a kormányhoz intézett levélben tu­data, hogy Spanyolország koronájáról lemond s egyúttal megbízta, hogy erről a cortest is érte­sítse. Ma tehát Európa egyik országának trónja üres. E tény már magában véve is nagy fontos­ságúnak mondható. Mennyire megváltoztak az idők. Mily rendkívüli jelenség, hogy egy király önszántából visszaadja a koronát, mert az ország, mely azt neki adta, nem volt elég erős arra, hogy azt békében viselhesse; távozik a trónról, mely a szenvedélyes pártviszályok hullámzásai folytán egy perezre sem szűnt meg inogni. Amadé azon véghetlen nagy hibáját, melyet a neki fölajánlott spanyol korona elfogadása által elkövetett, csak azzal hozható helyre, hogy azt letévé. Két évi uralkodásra volt szüksége, mely a változó zavarok lánczolata volt, hogy meggyő­ződjék annak igazságáról, hogy egy ország kor­mányzatát megragadni nem elég a jó szándék, az alkotmányos érzelem, hanem meg kell lenni az ország népében is azon akaratnak, hogy a közös czél elérésére irányzott működésben támogatá­sát nem tagadja meg. Hogy ezt az évtizedek óta a pártok viszályainak színhelyévé vált spanyol földön nem fogja föltalálni sem Amadé, sem más, kit az uralkodási viszketeg a spanyol korona el­fogadására bírna, erről a múltak eseményei bár­kit is eléggé meggyőzhettek. Amadénak kétségkívül csak érdemére válik férfias elhatározása. Egy hatalmas példát muta­tott, hogy mit kell tenni az esetben egy uralko­dónak, midőn akár a véget érni nem akaró párt­­viszályok a kormányzást rá nézve mintegy lehe­tetlenné teszik, akár pedig midőn a közvélemény hangosan nyilatkozó kívánsága helyén mást akar látni. E példa miatt fontos Amadé lemondása. Nem akart vérontást, pusztítást, nem akarta, hogy ezerek és ezerek koldusbotra jussanak csak azért, hogy e helyét megtartva királyi fényben pompázhassék. Azt­ tartva, ha a nép kegyelméből nem tarthatja meg nyugalomban trónját, az isteni kegyelem nem fogja megszilárdítani. Amadét, midőn a távozására már más­fél év óta készen váró hajóra lép, hogy az atyai házhoz vissza­térjen, bizonyára nem fogja átok kisérni, mert a pártokban távozásával a rokonszenvet kelte föl, megmutatta az által, hogy nem akart minden áron uralkodó, nem akart boldogító lenni. Hogy mily események színhelye lesz Spanyol­­ország a közel­jövőben, ez iránt csak egy véle­mény lehet: a trónválság után kabinetválság

Next