Magyar Ujság, 1873. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1873-02-21 / 43. szám
Péntek, 43. szám. VII. évfolyam. Szerktiztői iroda: Egy.tem-utei* 4-ik «lim, II. ea.lat. Ida InMundt > lap ...lUuil t imaét LU.ti miaMo köalaninj. KMratok • l.v.l.k vluu na adatnak. — Bínaaatatlaa taraiak eaak lm«6i kaaakttl (of adtatnak al. Kiadóhivatal: Efjratan-vtesa 4-ik Mim, földi mmt. Ma intdaaadi a lap anafl rdaadt ttlati miadao kW. oadajr, a. m aa alMaateal péaa, a fdladia khrlll paaaaaak ia a birdatmiayak. IGYÁK ÚJSÁG (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1873. február 21. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Ny 11 ttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Pest» február 20. Politikai szemle. Alább közlünk két okmányt, az egyik Amadé lemondása, a másik a cortes üzenete, melyben a lemondás elfogadtatik. Ez utóbbit Castellar szerkesztette, még pedig a három napi emberfölötti erőfeszítés után, melyet párthíveivel megosztott, több száz izgatott ember zaja közepette húsz percz alatt vetett papírra. Garibaldi, egy olasz lap híre szerint, a spanyol republikánusoktól meghívást kapott, hogy menne el Madridba. Tudvalevőleg Garibaldi évek óta Castellarral baráti viszonyban áll, ki hosszabb időt töltött Caprera szigetén, nemkülönben Figuerass Orense a szabadsághősnek meghitt barátai s ez utóbbinak fia Garibaldit a franczia hadjáratba mint első hadsegéd követé. Garibaldi a meghívásnak aligha fog eleget tenni, mert régi baja miatt gyakran gyengélkedik. A spanyol köztársaság eddig nyugalom közt folytatható az átalakítás munkáját. E nyugalom nem sokára valószínőleg meg fog zavartatni. A conservativek azzal a kivánattal léptek föl, hogy a mostani cortes oszlattassék föl és egy új nemzetgyűlés hivassák össze. Castelar emlékiratot készít, mely kifejti ama viszonyokat, melyek alatt a köztársaság alapíttatott. Az emlékirat kiemeli először a király önkéntes lemondását, továbbá kijelenti, hogy sürgősen törvényes kormányt kellett létesíteni, minek folytán a cortes a jelenlegi kormányt nevezte ki. Végül az emlékirat azon biztosítást adja, hogy a köztársaság meg fogja óvni a rendet és a belszabadságot, és semmiképen sem fog más országok ügyeibe avatkozni. A hadügyminiszter hitelt kér a nép felfegyverezésére, miután a rendelkezésre álló fegyverek már szét vannak osztva. A franczia 30-as bizottság elfogadta Dufaure új indítványát, mely szerint a nemzetgyűlés feloszlatása előtt a törvényhozó és végrehajtó hatalmak szervezete és átruházási módja, a második kamara létesítése és jogai, és a választási törvény fölött fog határozni; elfogadta továbbá Ricard módosítványát, hogy a kormány erre vonatkozólag törvényjavaslatokat terjeszszen a kamra elé. A polgári törvényszék Napóleon herczegnek Lefranc elleni perében illetéktelennek jelenté ki magát és Napóleont a költségekben elmarasztalta. A svéd országgyűlés az új egyházi törvényt tárgyalta s e szerint a jövőben a püspökök és érsek választásában a világiak is részt fognak venni. Elfogadtatott azon indítvány is, hogy a bankjegyek ezután aranynyal fognak beváltatni. Dániában szintén az egyház politikai reformokkal foglalkoznak, ez a választási kerületek felosztására s a papok jobb fizetésére vonatkozik. Rendetlenség a közlekedési eszközök létesítésében. A közmunka s közlekedési miniszter úr f. hó 17-iki beszédében kereken tagadta, hogy e minisztérium eddig rendszer nélkül járt volna el, vagy rendszertelenségét bevallotta, a nagy vasúti szerződés sürgős benyújtásával újólag bebizonyította volna, mert, mondja: „még 1867-ben vasúti hálózat-tervet készíttetett, s azt kiosztotta az illető minisztérium a t. ház tagjai közt és attól: „mint látható, igen csekély (?) eltérések történtek.“ Már, hogy jelentékeny eltérések történtek kivált az u. n. családi vasutakra nézve, s jelentékeny eltérés történt egész Dalmátországra nézve, melynek vasúti hálózata az említett tervezeten A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZAJA. — Pest, 1878. február 20. — Fracasse kapitány. Regény a XVII-ik századból, melyben a nagy forradalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gautier Theophile. Francziából fordította G. T. Ant. (18. Folytatás.) Sigognac báró akaratlanul is némi szégyent érzett, igy összetevén elegyedve e vándor szinész csapattal, kételkedett, a fogadóba bemenjen-e? annál is inkább, mivel Blazius, a Zsarnok, Mátamor és Leander, tiszteletből, mindig elől hagyták járni. Izabella kitalálván az ifjú becsületére vonatkozó bátortalanságát, elhatározott és neheztelő kis képpel közeledék feléje. — Az nem szép, báró úr — mondá — a nők irányában ön tartózkodóbb és hidegebb mint József vagy Hippolyt. Nem fog engem karon fogva bevezetni e fogadóba ? Sigognac megbújtá magát, s kezét nyujtá Izabellának, ki a báró karjára támasztá gyengéd ujjai végét, e kis nyomással bátorságra akarván őt buzditni, így támogatva, a báró visszanyeri elhatározottságát, és diadalmasan lépe be a fogadóba, nem bánta, ha az egész világ reá tekint. Mert e kedélyes franczia földön az, ki szép nőt kisér, nem lehet nevetséges, csak irigyekre talál. Chirriquirri vendégei elébe lőve, fogadóját az utasok rendelkezésére ajánló, hosszadalmas czifra mondatokkal, melyek Spanyolország szomszédságára mutattak. Bőr mellénye, mely réz csattos övvel végződött, kiemelte egész alakja erőteljes minőségét, de egyik végén felhajtott köténye, farokban levő széles kése, ellensúlyozták tekintete szilajságát, és a régi contrabandists mellé, megnyugtató szakács alakot mutattak fel; valamint szende mosolya ellensúlyozta a hatást, melyet mély, homloka közepétől kefemódra, lenyírt haja tövéig érő sebhely tett az emberre. Ezen sebhely, mely legelébb is feltűnt, midőn Chirriquirri sapkájával kezében vendégeinek köszöntött, mély bemélyedés és a bőrnek viola színe miatt volt észrevehető. Ugyancsak erős embernek kellett lenni annak, ki e roppant seben át nem hagyta lelkét elreppenni; de lelke talán nem sietett megvizsgálni mi van a túlvilágon. Félénk és finnyás utasok talán nagyon is békés mesterségnek találták volna a fogadósságot, ily tekintetű embernek, de mint mondták, a kék nap korcsmája az egyetlen lakható fogadó volt ezen pusztaságban. A terem, melybe Sigognac és a színészek belépének, nem volt oly pompás, mint ahogy azt Chirriquini állította, padozata csupán vert földből állott, és a szoba közepén emelvény módra rakott nagy kövek képezték a tűzhelyet. A mennyezetben hagyott nyíláson, vas rúd ment keresztül, honnan lápoz csüngött le, melybe a kazánhorog volt alkalmazva. Ez képezte a kéményt, úgy hogy a terem felső része egészen eltűnt a füst ködjében, mely lassan a nyílás felé vette útját és azon kiment, ha a szél vissza nem hajtotta. E füst a fedél gerendáit nagy gyantaszerű réteggel borította be, mint aminőt a régi képekben lehet látni, és ez ellentétet képezett a nem rég szép fehérre meszelt falakkal. A tűzhely körül, de csak három oldalon, hogy az egyiken a fogadós szabadon közlekedhessék üstjeihez, három fapad volt felállítva, melynek lábai néhány cserép vagy tégladarab segítségével voltak egyensúlyba téve ezen egyenetlen, durva, narancshéjhoz hasonló földön. Itt-ott néhány faszék hevert, mely deszkácskát fentartó három rúdból állott, az egyik rúd a deszkán keresztül ment, és feljebb érvén, más keresztbe menő palctát tartott fen, mely szükség esetére támaszul szolgálhatott volna oly embernek, ki a kényelmével nem sokat törődik. Sybarita az egészet kínzó eszköznek tekintette volna. Az egyik szegletbe állított faláda egészítette ki e szoba bútorzatát, melynél a munka durvaságát csak az anyag durvaságához lehetett hasonlítani. Vas horgokra illesztett fenyőforgácsok világították vereses füstös fényűkkel az egészet. Ezeknek füstje bizonyos magasságban, a tűzhely feletti ködhöz elegyedett. Két-három vaslábos csüngött a falon, mint megannyi pajzs, régi három, vezető hajó oldalán, ha ezen hasonlítás nem igen is nemes és hősies ilyen tárgyhoz. E vasláborok néha meg lettek világítva és vérvörös fényt vetettek vissza. Kis deszkán, félig kiürített bőrkalacs volt láható. A mennyezetről pedig vashorgon, nagy darab szalonna csüngött le ijesztően, a felszáló füst közt, felakasztott ember borzasztó alakját véve fel. Ezen csúnya fészek, a fogadós állításai dczára, visszataszító volt és az utas képzetében mindenféle rettentő képeket támaszthatott volna, ha ez nem is lett volna félénk. Attól tarthatott, hogy a fogadó ételei közt emberhúsból készült pástétomra bukkan, mely szegény magános utas rovására készült. De színészeink többen voltak, semhogy ily félelmek megszállhatták volna. Különben pedig meg voltak már edvzes kóbor életükben a legkülönösebb lakókat is megszokták. Midőn a színészek beléptek, az egyik pad végén, nyolcz, kilencz éves sovány és kisded leányka szunyadozott. Vállait a pad hátára támasztva, fejét mellére hajtva. Hosszú összebonyolódott hajfürtéi miatt, melyek lecsüggtek, vonásait nem lehete észrevenni. Vékony nyaka iai, mint valami megkoppasztott madáré, meg valának feszítve és mintegy alig bírták hatalmas üstökét. Karjai kétfelől le valának eresztve, lábai, igen rövidek lévén, hogy földig érjenek, a levegőben lógtak, keresztbe téve. Orsó vékonyságával birtak, és a hideg, napfény és légváltozások miatt, tégla veres színűek valának. Sok karczolás, némely már behegedve, más még egészen friss, mutatta, hogy sokat járt a gyermek a bokrok és tüskék közt. A kicsiny, gyengéd alakú lábakon, szürke portopán látszott, alkalmasint egyedüli lábbeli, melyet a gyermek valaha hordott. Öltözete igen egyszerű volt, vászon ingből állott, oly durva vászonból, hogy a csolnakok vitorlái is finomabból készülnek, és aragóniai módra készített sárga, pamuttal vegyített vászon szoknyából, mely valamely anyai szoknya legkevésbé kopott részéből vágatott ki alkalmasint. A különböző szinü szőrből hímzett nagy madár, mely rendesen az ily szoknyákat ékíti, a leányka szoknyájára választott részben volt, bizonyára mivel a szőrszálak inkább megóvták ott a kelmét, ezen madár ily alakban különös tekintetű volt, mert csőre a deréknál való becsípve és lábai az alsó szegély szélét érték, míg összerücskölt teste a ránczok által meg volt zavarva és képzelt madárhoz, vagy inkább régi byzantini mosaique-hoz hasonlított. Izabella, Szerafin és a szobaleány ezen padon foglalának helyet, és hárman az alvó gyermekkel együtt, alig ellensúlyozhatták az özvegynő nehézséget, ki a pad másik végére ült. A férfiak a többi padokra telepedének le, köztök és Sigognac közt üres helyet hagyván tiszteletből. A tűzre vetett kevés galya lángot feléleszté és annak pattogása megörvendeztette az utasokat, kik egy kissé el valának fáradva a napi úttól, és tudtok nélkül a mai aria (mocsári részlég) befolyását érezték, mely ezen posványokkal körülvett helyen uralkodott. Chirriquirri módosan közeledek hozzájok, annyi kellemmel a mennyit csak visszataszitó alakja kifejteni engedett: — Mivel szolgálnátok uraságtoknak ? Házamban mindent lehet találni, mit úriemberek csak kívánhatnak. Milyen kár, hogy nem érkeztek tegnap! a leggyönyörűbb pisztácsos vadkan fejet készitettem el, melynek zamatja oly kitűnő, ize oly finom volt, oly jól meg vala fűszerezve, hogy szerencsétlenségre még egy kis morzsa sem maradt belőle. — Ez valóban igen fájdalmas dolog — mondá a Nyegle, száját érzékiesen nyalva e képzelt gyönyörűségekre — a pisztácsos vadkan fej, minden étel felett tetszik nekem, szívesen ettem volna belőle, akár csömörlésig. — És mit mondtak volna azon vadhús pástétomhoz, melynek a ma reggel hozzám szállott urak, még a héját is megették, utolsó falatig, miután belsejét egészen elpusztitották volna kegyelm nélkül ? — Azt mondtam volna, hogy kitűnő, Chirriquirri úr, és megdicsértem volna a hogy illik, ily szakács érdemét, de mit használ étvágyunkat felkölteni oly csalfa ételek leírásával, melyek a jelen perezben már meg is szerepel, holott most ettől nagyon is eltérő tervjavaslat fekszik a reichsrath előtt, azt a még nálunk is meglevő tervezet bizonyítja. Következetesnek tartja s tarthatja az illető miniszter ur a nagy vasúti szerződés tervezetét az 1867 iki és azóta felmerült tervezetekkel a mennyiben mint mondá: „a nagy vasúti szerződésben oly vonalak terveztetnek, melyek némelyikének tervbevételére 1871-ben határozatilag utasittatott; és nem is lehet Magyarországon oly hálózatot tervezni, melyben a nagy vasúti szerződésnél öszszeállított részletek főbbjei benne nem foglaltatnának.“ De nemcsak ebben áll, nemcsak a vasutakban, hanem a vasutakkal öszszefüggő mindennemű közlekedési eszközöknek kellő, okszerű egymásután vagy együttes létesítésében keresendő a rendszer lényege, s itt keresendő a rendszertelenség nagy része. Európa műveit államaival párvonalba állítva láthatjuk, hogy Magyarország közlekedési igényei és sajátságos talajviszonyai soha sem voltak figyelembevéve a közlekedési eszközök létesítésében. A kőutak, csatornák és vasutak építése Európa műveltebb államaiban ugyanis három korszakot képez, oly formán, hogy a kőutak építése már a rómaiak uralma alatt megkezdettén, lassankint a múlt század végéig majdnem teljesen befejeztetett ; a csatornák ásása és építése a kőutak befejezése előtt általában nagy erélylyel felkaroltatok s a vasútépítések megkezdése előtt bevégeztetett. Végre a vasutépitészet, kivált némely iparos államban, a közelebbi évtizedekben oly hévvel karoltatok fel, hogy az országos jelentőségű úthálózat már be van végezve. Ez azon természetes egymásutániság vagy rendszer, melytől eltérni lehet, de csak nagy munkaerős pénzáldozatok árán, mert ha legelsőben vasutakat építünk, az ehez kellő anyagokat csak drága pénzért, külföldről szerezhetjük be, ekkor is alig bírjuk azokat kellő helyekre czipelni. És ha a vasutak végre minden áron kiépíttetnek, hiányzik rajtuk a kellő forgalom, a kellő jövedelem, mint azt saját kárunkon tapasztalhatjuk. Épen Magyarország legjelesebb területe, a magyar sík föld az, melyen kőutak és csatornák nélkül járni, vasutat épitni csak a legnagyobb áldozatokkal lehet, mert az egykori tengerfenék, mint azt most hónapokon át tapasztalhattuk 1—2 s több lábnyi mélységre olvadt állapotban van; i. e. 1200 négyszög mérföldnyi területen csak néhány köut, pár csatorna vonul végig: 7 — 8 millió holdföld terület az árvíz pusztításának majdnem szabadon áll s vannak úgynevezett homoktengereink i. e. 500 négyszegmérföldnyi területen, melyeken száraz időben is csak nagy erőfeszítés mellett lehet járni. Magyarország eme sajátságos talajviszonyainál fogva mondhatjuk ép oly nagy fontosságú dolog a kőutak kiépítése, mint a vasutakés a közmunka és közlekedési minisztérium ép oly nagy horderejű munkát vitt volna véghez ha a „százados mulasztások“ helyrepótlását nem csupán a legutóbbi, hanem épen a legelső, tudniilik a kőút- és csatornahálózat kiépítésén kezdte volna. Ezekkel arányosan , sőt némelyrészt együttesen lehetett volna felkarolni a vasútépítés ügyét, mert a kőutakhoz és vízépítkezésekhez a síkföld minden népesebb pontján találunk munkaerőt, míg a vasutak csak egyes vonalakon veszik igénybe a nép munkaerejét. Magyarország sajátságos talajviszonyainál s elhagyott állapotánál fogva a közmunka s közlekedési miniszter a „százados mulasztások“ kellő sorrendben pótlása végett megkereshette volna talán a hadügyérséget is, melynek kezében öszpontosíttatik jelenleg az ország munkaerejének legjelentékenyebb része. Más országok azon időben építették ki kőutaikat s a csatornákat, midőn a „nagyhatalmak“ még nem tartottak állandó nagy hadseregeket. Akkor a munkaerő megoszlott az ország területén, míg most azok javarésze a fővárosi kaszárnyákban pang. S a rendkívüli mulasztásokat csak rendkívüli erőfeszítés útján hozhatjuk helyre. Olaszországban a legszebb sikert mutatja a kőutak kiépítésénél követett azon rendszer, miszerint az állam aránylag járul az utak jelentőségéhez képest azok kiépítéséhez , némelyikhez csak csak 1/3 részben, de mindenikhez hozzájárul, hogy felügyelete alá vehesse s rendben tarthassa. Annyi bizonyos, hogy Magyarországra nézve rendszertelenség volt a kő- és víziutak elhanyagolása mellett csakis a vasutak építését karolni fel s erre fordítani a kölcsönpénzek még azon részét is, mely, mint a 60, illetőleg 85 milliós kölcsön a törvény szavai szerint is, nemcsak vasúti, hanem egyszersmind csatornázási munkálatokra vétetett fel. Rendszertelenség volna most újabb vasutakat építni, vagy rohamosan folytatni a már megkezdetteket, míg segélyükre nem jönnek a kő- és víziutak. A vasutakra kért rendkívüli kiadások, mint szintén a nagy vasúti üzlethez kellő 180—200 milliónyi új befektetések, különben is oly kellemetlenül érintették egyrészt a képviselőházat, másrészt a sajtót, hogy az 1873-iki költségvetésnél indokolásképen, csakis a már megkötött szerződésekből és építkezésekből folyó, múlhatlan kötelezettségeket lehet felhozni. A nagy vasúti üzlet támogatásához pedig nem talált szavakat a jobboldali sajtó; még kevésbé a bécsi, mely pedig nem szokott hallgatni, ha jelentékeny nyeremény mutatkozik a vállalkozók számára. Sőt ez utóbbiak ugyancsak kikelnek a tervezet azon pontjai ellen, melyek a nagy vasúti kölcsönből épített vasutakat ki akarják vonni a biztosíték kötelékei alól. És nem ok nélkül, mert, bármennyire kielégítő biztosítást nyújtson a törvényhozás, ennek tekintélye sokat szenved az ily következetlen eljárás miatt. A rendszertelenség újabb bizonyítéka volna tehát, előtérbe tolni most azt, míg kivált a kő- és víziutak iránt nincs kellő megállapodás. A közmunka - közlekedési miniszter úr, ígérete szerint nem késhetik soká az ország összes közlekedési hálózat tervének előterjesztésével. De rendszertelenség lenne az is, ha ezzel együtt egy kellő korszerű közmunka átalakítási törvényjavaslatot nem terjesztene elő. Figyelemmel várjuk ennélfogva a miniszter úr előterjesztését; elvárjuk, hogy a „százados mulasztások“ helyrehozásának sorrendjét valahára, a természeti viszonyok által kijelölt tények alapján vegye munkába, s együttesen és öszhangzatosan haladjon elő a közlekedési eszközök mindenikének létesítésében. Csakis így pótolhatjuk helyre a százados mulasztásokat. gy- Az országházból. Mielőtt a ház napirendre tért volna, egy közérdekű interpellációt intézett Bonca Döme az igazságügyminiszterhez. Azt kérdezte jelesül a képviselő úr, várjon szándékozik e a miniszter a csupán Pest városára szóló kisajátítási törvényt más városokra is kiterjeszteni, amennyiben azt közegészségi és forgalmi tekintetek kívánatossá teszik. Mely interpellációra Pauler úr rögtön azt felelte, hogy miután e tárgyban több város felirata folytán a belügyminiszter által is megkerestetett, ennek azt írta vissza, hogy a Pest városára szóló törvényt, mely szépítési tekintetekből is enged kisajátításokat, nem tartaná czélszerűnek más városokra is kiterjeszteni, de igenis szükségét látja annak, hogy közegészségi és tűzrendőri okoknál fogva más községekben is lehessen kisajátítani ingatlanokat. A kérdező a válaszban egyelőre megnyugodott, ámbár arra nem felelt a miniszter, várjon a forgalom könnyítése végett is nem tartja-e szükségesnek a kisajátításod, miután megígérte a miniszter, hogy törvényjavaslatot fog e tárgyban benyújtani, akkorra tartja fenn magának, hogy a forgalmi igények érdekében is felszólaljon, ha azok netalán nem lennének a törvényjavaslatban méltányolva. A rövid ülés többi része a közlekedési minisztérium költségvetésének tárgyalására fordittatott, amely be is fejeztetett. Holnap a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium költségvetése kerül szőnyegre. A „P. Napló“ szerint Tóth Vilmos belügyminiszter tegnap formálisan is benyújta lemondását Szlávy miniszterelnökhöz. Több lap azon hire, mintha gróf Szapáry Gyula belügyminiszternek már kineveztetett volna, természetesen korai. — Deák Ferencz Tóth Vilmoshoz levelet irt, melyben mély részvételét jelentvén ki Tóth Vilmos betegsége fölött, a maga részéről is azon kivánatot fejezte ki, hogy Tóth Vilmosnak, egészségi állapota megengedné a lemondás visszavételét. Tóth Vilmos e levélre sem felelhetett mást, mint hogy az egészsége iránti tekintet a fárasztó miniszteri munkáktól való fölmentését teszi szükségessé. A magyar-horvát bizottság magyar albizottságának ma d. u. mutatja be Széll Kálmán az általa kidolgozott munkálatot a horvát financziális követelményekről. Valószínű, hogy mielőtt a bizottság együttes ülést tart, a magyar és horvát tagok bizalmas magánértekezletekre gyűlnek össsze.