Magyar Ujság, 1873. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-07 / 31. szám

czifra uniformist három hónapig viselt henczegő urfiig, valamelyik akár magán-, akár köztanácskozási helyeken vitába ereszkedik egy baloldali jámbor emberrel, s mi­dőn már minden érv, minden fegyver kihűlt s kivere­tett kezéből,­­ rendesen mint talizmánhoz folyamo­dik akkor, ezen bűvös erővel bírni hitt szavakhoz : „ba­rátom ! én megengedek mindent, mit az ellenzék akar, de azt csak nem tagadhatjátok el, hogy Magyarország Austria nélkül fen nem állhat !“ Ekkor aztán mint buzgó muzulmán mellére kulcsolt kezekkel kelet felé fordul, porig hajtja fejét , elmormogja csendesen ajkain a nagy próféta nevét, ki őt a hivők seregével együtt ezen szajkó hangokra betanitá. A mostani költségvetési vitánál Szlávy miniszter­­elnök úr is, űzetve mint felvert róka az ellenzék fal­­kája által, ezen talizmánnak képzelt bokor mellé vo­nult szorongatott helyzetében, s felkiáltott: ,,Ha Aus­tria megszűnik létezni, e helyen mit most mi büszkén vallunk Magyarországnak, létezhetik majd egy boldo­gabb ivadék, de az nem lesz magyar.“ — Midőn ezen minden belső értéket nélkülöző, férfiatlan, betanult frá­zist Madarász József a megsértett hazafius érzelem ko­moly hangján visszatorolta, a ház elnöke czélszerűnek s jónak vélte őt rendreutasitani. Ezen, szerintem jogta­lan, eljárást a kormánypárt riadó illennel üdvözölte. — Szegény hazám! — Ha az aradi, ha az ónodi, ha a deb­­reczeni országgyűlések nagyszerű eseményei nem ta­núskodnak is apáink túlságos politikai mérsékeltségé­­ről: a pesti jelen nemzetgyűlés és elnökének hasonló kirohanásai, más véleményre térítik a magyar nemzet lojalitása iránt kétkedő modern nemzetek véle­ményét. Még ha igaz volna is, ha már megh­atott volna változhatatlanul a sors könyvében rólunk a végzetes ítélet, egy önbecsületére valamit adó nemzet azt ma­gáról, kivált oly helyről, mint azt Szlávy úr Deák Fe­­rencz után téve, soha nem nyilváníthatja. Hogy Aus­tria — mint Austria — Magyarország nélkül fen nem állhat, ez azt hiszem könnyebben bebizonyítható igaz­ság. Mégis azért Metternichtől, Auerspergtől kezdve Kuranda Ignáczig akadt-e valaha csak egy német só­gor is Alsó- és Felső-Austriában, ki ezen tételt nyíl­tan hangoztatta volna. A Száva és Dráva sovány völgyein s hegyein lakó horvátok közül Jellassichtól s Strossmayertől kezdve le a legutolsó határőrig mutasson nekem a honboldo­­gitó deák-párt csak egy lelket, ki hazafiai legnemesb feladatának tartaná, után-útfélen hirdetni, hogy: „Hor­vátország Austria vagy Magyarország nélkül fen nem állhat?“ Izland éhező, de a magyarnál mindenesetre jobb sorsot élvező népe közül, a nagy O-Conneltől kezdve, le a legutolsó titkos féri egylet szolgaszemélyzetéig, — mutasson a deák-párt csak egy embert, ki így merne hazája képviselőházában a hatalom irányában hizelegni: „Tenger övezte szegény kis hazám, a hatalmas Anglia pártfogása nélkül egy napig sem állhatna fel!“ Szóval, mutasson nekem a deák-párti mameluk-sereg, az egész föld golyóbisán, magán kívül még egy más olyan poli­tikai nagy pártot, mely a más kegyelméből való tengőd­­hetés, a mástól való függés, szóval a szolgaság után való törekvés dicstelen krédóját tűzte fel kecsegtető jel gyanánt vezérzászlójára ? Én is megadom magamat s circumspectus auctoritástok előtt hódolatra hajtom meg fejemet, ha ily nemzetet mutattok. De nem mutattok, Istenemre mondom, széles e világon nem tudtok mu­tatni! És még mi van, a mivel nevelitek hazafiui bűnötök súlyosságát? — az, hogy az ellenzéket, mely ezen hit­vány és nyomorult elvet nem osztja, — mindig készen vagytok a hatalom előtt, a birodalmi egység szétbon­tására való törekvés szándékával gyanúsítani. S miután az észt és értelmet nállatok kétségbe nem vonom, itt csak a rosz akarat lehet a tanácsadó. Mert az ellenzék­nek azon lelke mélyében gyökerezett meggyőződéséből, hogy Magyarországot s a magyar nemzetet Austria nél­kül is fenállhatónak hiszi és vallja, nem magyarázható ki azon következtetés szükségképen, hogy „Magyar­­ország Austriával meg nem élhet,“ — hanem legfel­jebb az, hogy „jól rendezett viszonyok közt szívesen Austriával is, ha akarja; — Austria nélkül is, ha kell, ha t. i. úgy hozzák az európai események.“ A Kossuth által kimondott incompatibilitási elv az ellenzék programmjában nincs, de a kizárólag unica salvifica Austria sincs, s azért, az én meggyőződésem szerint, ki azt hiszi, vagy még inkább az, a­ki nem is hiszi és mégis fennen hirdeti, „hogy a magyar nemzet Austria nélkül fen nem állhat“ — az lehet különben becsületes ember, de magyar soha. AkJ (Tolcsva, febr. 3.) Mezőssy László: járni magát. Legalább a székelyföldön lejárta. És pe­dig örökre! Tessék az udvarhely­széki választást meg­nézni! A múlt választás alkalmával ötvenezerenként küldték a pénzt a német pártnak s akkor volt is csak­ugyan annyi sikere, hogy legalább a párt életjelt adott magáról — bár csúfosan megbukott. De most az uj vá­lasztás alkalmával, mikor Pesten megtagadták a pénzt s nem kívánták a kortesek zsebeit megtömni, ime, most még annyi ambitio sincs az egész udvarhelyszéki „né­­met párt“-ban, hogy bár szemszúrásból, jelöltet léptes­sen fel, hanem egyenesen stricked­ a kormánynyal szem­ben, megmutatandó, hogy ha „nincs pénz, nincs becsü­let“. Ekkora arctulcsapást még a kormány nem kapott, választással szemben. Megköszönheti bizalommal ked­ves embereinek Udvarhelyszéken. Ezért Török Alber­tet kell megbüntetni! Megérdemli, hogy büntetésül kineveztessék Csík­szeredát tervszéki ügyésznek! Várjuk is minden per­czen — a­mint már múlt levelemben irtam­. Megérke­zése napján harangzúgás jelzi eljövetelét. A harango­­zókat mind megfogadtuk ez alkalomra, még magát a pálfalvit is a­ki készséggel vállalkozott a kitüntető szerepre, mert legalább lesz egy mozzanat, a­mit meg­énekelhessen a „Kolozsvári Közlöny“ hasábjain, mint annak „rendes levelezője.“ Hála a sorsnak! Mióta ná­lunk a kormánypártot, vagyis a német pártot a harango­zók, kántorok és papok vették kegyes, szent pártfogá­suk alá, azóta egészen biztosítva van a mi pártunk is minden kellemetlen viszontagságtól. A pálfalvi haran­gozó a jobboldal legönzetlenebb szószólója és hirlapi levelezője s tőle félünk mi is leginkább mint balolda­liak, mert mindegyre az isten ostorával fenyeget vala­melyik jobboldali lap vidéki levelei közt. Hanem majd csak kiálljuk valahogy az ijedségeket is ! Tigris. Eredeti levelek. Csik-Szereda, febr. 1. A „Magyar Ujság“-ban Madár Imre úr kinyilat­koztató, hogy az előbbi levelemben róla felhozott állí­tásaim „alaptalanok.“ Sajnosan bár, de mégis tudomá­sul venném ezen nyilatkozatát, hogyha már annyira meg nem szoktuk volna tőle a hasonló nyilatkozatokat. Neki úgy látszik minden héten van valami „alaptalan­nak“ nyilvánítni valója a hírlapokban. Annyira meg­szokta ezt a szót „alaptalan“, hogy mindenre csak löki oda, a­nélkül, hogy meggondolná. Azonban remény­em, hogy ebbe még­sem értette bele ama passust, melyben önt „renegát jobboldali­nak neveztem? Az lehetetlen, hogy ön annyira balegye­­nek tartja máig is az egész széket, hogy mi azt hinnők önről, hogy ön a baloldali? Oh tempóra ! Oh mores! Vagy ön annyira doctrinár férfiúnak képzeli magát, hogy még saját jó maga sem tud tisztába jönni a felől, hogy melyik oldalra tartozik ? Ez egy kissé együgyű­­ség. Pedig mi oh mennyire tudjuk, hogy a főjegyző úr egyedül ül a trónon közigazgatási hivatalnokaink közt — mint jobboldali, másként — a főispán jobbkeze, vagy még másként, — a főispán dictators. De hagyjuk ezt. Mit érdekli a „Magyar Újság“ olvasó közönségét a Madár úr dolga ? Ezt a néhány szót is csak a Madár úr megnyugtatására írtam s kérem, nyugodjék is meg benne, mert én sokkal kisebb fon­tosságot tulajdonítok a dolognak, hogy sem kész vol­nék még tovább is folytatni e banda-bandát önnel szemben. Csak arra kérem mély alázatossággal — már olyannal t. i. milyennel baloldali ember jobboldalit kérhet,­ hogy ezután az „alap­talan“-okat egy kissé ossza szűkebben, mert van még valami alapos önön kívül a világon. A sorozás a múlt napokban folyt le. Az eredmény 67-ki alkotmányunkhoz (!) hív. A közös hadseregbe ki­­vontató létszám kitelt. Ennek ki is kell telnie, mert nem azért van az a közös ügy, hogy mi ne tartoznánk ka­tonával annak, a­kinek nem tartozunk. Hanem a hon­védséghez alig maradt néhány. Ezt így hozza magával a paritás. A pragmatica­ sanctio azt teszi Deák Ferencz szerint, hogy mi életre-halálra hűséges alattvalói le­gyünk Ausztriának. Ez a bölcs politika! Mely hála nemzetünk önérzetes józanságának, csakugyan lekezdte MAGYAR ÚJSÁG 1878. FEBRUÁR 7. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése február 6-án. D. e. 10 órakor. Bittó István elnök megnyitván az ülést, bejelenti Pancsova város feliratát a feloszlatott német határőrvi­déki ezred kerületének, — székhelylyel Pancsován — megyévé alakítása iránt. Veszprém megye kérvényét a katona beszállásolási­ ügy szabályozása iránt. Továbbá jelenti, hogy Karassay István orosházkerületi képvi­selő súlyos családi okokból 4 heti szabadságot kér. (Megadatik.) Dimitrievics Milos a feloszlatott német bánsági határőr­ezred Szeskerini és Albrechtsdorf községeinek kérvényét mutatja be, melyben kérik, hogy a törvény­­hatóság székhelye Pancsovára tétessék. Perczel Béla benyújtja Dolova község azon kér­vényét, mely szerint a törvényhatóság székhelyévé Pancsova jelöltessék ki. Csáky Tivadar gr. két interpellációt intéz a kor­­mányelnökhöz és a belügyérhez : Szándékozik-e a megyék czélszerű beosztása iránt törvényjavaslatot terjeszteni a ház elé oly időben, hogy az igazságügyi miniszter által a törvény értelmében be­terjesztendő bíróságok végleges szervezésére vonat­kozó javaslattal együtt tárgyaltathassék? Továbbá, szándékozik-e, és mikor törvényjavaslatot terjeszteni a ház elé az iránt, hogy a városi főispánok megszüntettessenek és azoknak törvény szerinti teendői addig, mig a közigazgatás máskép nem szerveztetik, a megyei főispánok által végeztessenek ? Vidacs János több Pest-bel-ferencz- és józsefvá­rosi lakos kérvényét adja be az iránt, hogy a mészáros­­utcza nyílásánál tervezett aldunai híd kiépítése tekin­tetében minél rövidebb idő alatt a döntő horderejű in­tézkedés történjék. Széll Kálmán a pénzügyi bizottság nevében be­adja jelentését a számszéki előterjesztések, továbbá a legutóbb hozzá utasított kérvények tárgyában.­­ Következik a napirend: a költségvetés folytatólagos részletes tárgyalása. Molnár György csak arra kíván utalni, hogy a belügyminiszter költségvetésében a megyei, városi és községi közmunkák elvéről és azok alkalmazási mód­járól nem talál semmit. Szóló hosszasabban ismerteti az eziránt fölmerülő bajokat sürgeti, hogy a belügymi­niszter ez ügyet mielőbb törvényjavaslat tárgyává tegye. Zsedényi Ede előadó a belügyi budgetre nézve figyelmeztet, hogy erre a háznak már van határozata, csakhogy ez a közlekedési miniszterre van bízva. Nehrebeczky Sándor mint a belügyminiszter képviselője szólal fel és Péchy Tamásnak tegnapi állí­tásainak igyekszik élét venni. A közigazgatás rész vol­táért főkép a belügyminiszter rovatik meg, noha nagy­részt oly dolgok hozatnak fel, melyek más tárczára tartoznak. A belügyminiszter nem fogadhatja el az állítást, hogy a közigazgatás jelenleg roszabb, mint azelőtt, csak azt, hogy nem javult eléggé. Az a kérdés: a rendszer vagy a végrehajtás-e ennek az oka. (Felkiál­tások : Mind a kettő.) A rendszert nem lehet kárhoz­tatni, mert annyi bizonyos, hogy a régi nem volt jó. Újat kellett tehát teremteni és ez még nincs kipróbálva. De hiányoznak még a kellő adminisztratív erők, nem­különben a részvét, harmadik okul­a pedig politikai vi­szonyokat hozza fel. Az anyagi erő megszerzésére a belügyminiszter a törvényhatóságok kikerekítése czél­­jából még a jövő budget előtt fog javaslatot benyújtani. A belügyminiszter ellen centralistikus törekvés miatt emelt vádakra a törvényre hivatkozik, melynek hatá­rait a miniszter nem lépte túl. Gullner Gyula az előtte szóló beszédére tesz ész­revételeket, a közigazgatás minden rendezése bár­hol is, csak két alapeszme szerint történhetik, vagy centralis­­ticus központosító irányban, vagy mi ennek ellentéte az önkormányzatiban. Mindegyiknek megvan előnye és hátránya, de kétségtelen, hogy az államhatalom nyomása az önkormányzati jogra csak azon határig en­gedhető meg, meddig az állameszme követeli, ezentúl azonban az állam központosító hatalmának minden be­folyása az önkormányzati jogra nem tekinthető egyéb­nek, mint a polgári szabadság illetéktelen korláto­zásának. A mi közigazgatásunk szerencsétlen keveréke a centralisticus és decentralisticus intézkedéseknek, és épen abban fekszik talán a bajnak főoka, hogy mind­kettőnek hiányaival bővelkedik, de előnyeinek egyiké­vel sem bír,­­ és fekszik főképen abban, hogy a­kik a rendezést kezükbe veszik, megfeledkeznek arról, mi­szerint melyik irány, melyik rendszer felel meg és áll öszhangzásban az illető nemzet és ország művelődési állapotával, a­­nemzet múltjával, szokásaival és hagyo­mányaival. Szóló nem fogadhatná el mentségül még ha állna is, hogy nem a belügyminiszter, hanem a törvény oka a centralistikus iránynak, mert e törvények hozatalában a kormánynak fő része van. Zeyk Károly államtitkár a miniszter nevében je­lenti, hogy az a minisztérium egy osztályát megszün­tetni kívánja, marad tehát csak 12 osztály, s enélfogvan a személyes járandóságok összege egy osztálytanácsosi fizetéssel kisebb lesz. (Helyeslyés). — Erre a személyes járandóságok czimén 270.904 főt megszavaztatik s aztán a bizottság jelentése vita nélkül elfogadtatik a megyék, kerületek stb. közigaz­gatási kiadásait illető tételig. Bakcsi Ferencz a királyföld rendezésére vonatko­zólag törvényjavaslat beterjesztését sürget, mit­­ eg­y államtitkár megígér. Oláh Gyula határozati javaslatot ad be, mely sze­rint utasítja a ház a belügyminisztériumot, hogy a jász­kun kerületi árvaszéknek költségvetését mutassa be, hogy a szabályszerű tárgyalás végett a pénzügyi bizott­ságnak kiadassák. — A többség elfogadja e határozati javaslatot és Nikol­ics Sándor, Brennerberg Mór és Zsedé­nyi előadó rövid felszólalása után e fejezetet függőben hagyja, míg a pénzügyi bizottság az erre vonatkozó törvényjavaslatról jelentést tesz. — Következik a főis­pánok, főkapitányok stb. illető tétel. Csáky Tivadar gr. e határozati javaslatot ter­jeszti be: „Utasítsa a ház a belügyminisztert, hogy tör­vényjavaslatot terjeszszen a ház elé az iránt, hogy a városi főispánok megszüntettessenek és azoknak tör­vényszerű teendői addig, míg a közigazgatás másként nem szerveztetik, a megyei főispánokra ruháztassék.“ (Balfelől helyeslés.) Molnár György szintén kívánja a városi főispá­nok megszüntetését, de törvényt határozati javaslattal megdönteni alkotmányellenes. Tisza Kálmán csak első részét fogadja el a hatá­rozati javaslatnak, mely a kormányt előterjesztés lété­telére utasítja. A többire nézve a ház fog intézkedni. Deák Ferencz ajánlja, hogy most a költségvetésben határozzon a ház azon hivatalnokok fizetéséről, kik mindaddig megmaradnak, míg a törvény nem változik ; arra pedig, hogy a törvény változtassák meg, arra kü­lön indítványt adjon be az, a­ki azt meg akarja változ­tatni, de itt annak nincsen helye. Szlávy József miniszterelnök csatlakozik Deák Ferencz nézetéhez. A javaslattal szemben a háznak más határozata nem lehet, mint hogy az rend szerint napi­rendre tűzessék.­­ A ház erre megszavazza a szóban levő tételt, valamint a következőt is, melylyel a határőrvidék köz­­igazgatására történik előirányzat. A következő tételek kapcsában a pénzügyi bizottság utasíttatni ajánlja a kormányt a közegészségügyet illető törv­ényjavaslat beadására. Oláh Gyula közegészségügyünk bajait ismerteti és a hibát főkép abban látja, hogy a belügyminiszter nem gondoskodik arról, mikép a városok a nagyobb és kisebb községek külön-külön határozottan kötelezve legyenek arra, hogy az egészségügy tekintetében mit tegyenek. Míg ez nem történik, nem lehet kívánni, hogy pl. azon kisebb községek, a­melyekben egyetlen egy orvos, tehát egyetlen egy szakértő van, oly helyes intézkedéseket állapítsanak meg, a­melyeket a belügy­minisztérium, a­melynek az országos egészségügyi ta­nács támogatása áll rendelkezésére, ekkoráig nem ho­zott létre. Patrubány Gergely szintén szükségesnek tartja a közegészségügy rendezését, de figyelmezteti a há­zat, hogy ha ebbe belekapunk, nagyon sok pénzre lesz szükség. Cseh Károly a baj okát a belügyminisztériura egészségügyi osztályában látja, melynek tagjai sem tu­dományos képzettséggel, sem elég lelkiismeretességgel nem birnak. Indokolja e vádját azokkal, mit a kolera járvány alkalmával, továbbá a székelyföldön uralgó roncsoló toroklobra nézve tapasztalt kötelességmulasz­tással. Rá­olvassa ezután az egészségügyi osztályra a hazai orvosokhoz és gyógyszerészekhez menesztett sza­bályzatból a tudatlanságot. Máttyás Arisztid csak azt kívánja, hogy a benyúj­tandó törvényjavaslat kellő időben bocsáttassák a bí­rálat alá. — A ház erre megszavazza pénzügyi bizottság által előirányzott 750.000 frtot és a himlőojtás tételére tért, melyre nézve Patrubány Gergely fejté ki né­zeteit az oltás helyességéről. — A tárgyalás a holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésben fog folytattatni. A főrendiház ülése febr. 6-án. (D. e. 11 órakor.) Majláth György elnök az ülést megnyitva, je­lenti a tegnapi szavazás eredményét. Megválasztatott a vasúti bizottságba Zichy Bódog gr., a mentelmi bi­­zotttságba Győry László gr., az igazoló bizottságba Al­­mássy György gr., a napló­hitelesítési bizottságba Jó­sika Kálmán­­. Ezután olvastatik a hármas bizottság jelentése a hadsereg és a honvédség lószükségletének mozgósítás esetében való fedezéséről szóló törvényjavaslat tár­gyában. Keglevich Béla b. a törvényjavaslatot átalános­­ságban sem fogadhatja el a tárgyalás alapjául, s pedig ép azon három oknál fogva nem, melyeket a törvényja­vaslathoz mellékelt indokolás szerint a minisztérium a törvény mellett vélt felhozhatni. E három ok elsejeként a lótenyésztés érdekét említi fel. Szóló úgy van meg­győződve, hogy ép az érdek tiltja leginkább a törvény­­javaslat elfogadását. Ha figyelembe vétetik, hogy a hazai lótulajdonosokban már különben is mennyi haj­lam mutatkozik lovaiknak idő előtt nehéz munkára al­kalmazására, e hajlam a törvény említett intézkedése által csak fokoztatni fog azon kívánság által, a jószá­got még azon kor elérte előtt is lehetőleg kihasználni. De a törvényjavaslat a helyes lótenyésztés ezen fontos tényezőjére sem volt tekintettel, mert a telivér kan­­czákra nézve, a­melyeknek úgyis annyira szűkiben va­gyunk, sem tett kivételt, s mindez a második indokul f­elhozott nemzetgazdászati szempontba is ütközik. De nem éretik el a törvényjavaslat által a harmadik czélul kitűzött s a kérdés súlypontját képező gyors mozgósí­tás sem, mert a mi közlekedési eszközeink jelen állapo­tában, azon apparátus, melyet a törvényjavaslat kíván életbe léptetni, oly nehézkesnek fog bizonyulni, hogy a czél e tekintetben is tévesztettnek mondható. V­ay Miklós b., E­ö­t­v­ö­s Dénes, Majthényi László és G­y­ü­rky Ábrahám a törvényjavaslatot pár­tolják, melynek védelmére szól Szende Béla honvé­delmi miniszter is. Keglevich István gr. nem oszthatja a honvédelmi miniszter által is hangsúlyozott tételt, hogy mert Po­roszországban oly fényesen sikerült az intézmény beho­zatala, azért az nálunk is czélszerű lesz. A mi viszo­nyaink egészen különbözők, Poroszország s általában Németország nem tenyészt kellő mennyiségű lovat, hanem e részben a külföldre is szorul, míg nálunk megfordítva, sokkal több a ló, mint saját szükségle­tünk fedezésére szükséges, s így nálunk a czélt háború esetében a kiviteli tilalom által is el lehetne érni.­­ Miután végül Wen­kh­eim Béla úr. ajánlja a javaslatot, a törvényjavaslat átalánosságban a többség által elfogadtatik és a részletes tárgyalás a holnapi 11 órakor kezdődő ülésre halasztatik. A főrendiház ülése feb. 5-én. Délelőtt 11 órakor. Majláth György elnök az ülést megnyitván, a képviselőház jegyzője átnyújtja a Baja és Hódmező­vásárhely törvényhatósági jogát illető törvényjavasla­tot, mely a jogügyi bizottsághoz utasíttatik. A vasúti, a mentelmi, az igazoló s naplóbíráló bi­zottság hiányzó tagjaira beadatván a szavazatok, napi­rendre került a telepítvényekről szóló törvény­­javaslat. Olvastatik a jogügyi bizottság jelentése, a­mely a képviselő- és főrendiház közt­iönálló ismert elvi­különbséget adja elő. A most következett vitában Cziráky, Kálnoky, Vay Miklós, Pauler igazságügyér, Eötvös Dénes és Rhédey Lajos vettek részt, mire szavazás útján a fő­rendiház kimondja, hogy a határozott időre kötött szer­ződésű telepítvényekre nézve föntartja eddigi álláspont­ját, azonban bizalom teljesen bevár a képviselőház ré­széről oly javaslatot, mely a kormány által előadott közvetítő eszmét megtestesíti. A részletes tárgyalás folytán a törvényjavaslat a bizottság módosításai sze­rint fogadtatott el. Majthényi László­­, hangsúlyozván a főrendiház mentelmi jogának fontosságát, kérdi az igazságügymi­nisztert, hogy van-e tudomása arról, hogy a miskolczi törvényszék Pallavicini Zsigmond őrgróf ellen a felső­ház megkeresése nélkül bűnvádi keresetet indított? és ha van tudomása, szándékozik-e intézkedni, hogy a fő­rendi tagok mentelmi joga tiszteletben tartassák ? Pauler Tivadar igazságügyminiszter kijelenti, hogy az eset csak most jut tudomására, s hogy meg­te­szi azon intézkedést, mely még egy részt a bíróságok­nak függetlenségét, úgy más­részt az országgyűlési ta­gok mentelmi jogát megóvni alkalma. Majthényi László b. meg van elégedve a vá­laszszák Napirenden következik a kiszolgált altisztek al­kalmazásáról szóló törvényjavaslat. Általánosságában elfogadtatván. Pongrácz Károly gr. indítványozza, hogy azon altisztek, kik a 4. és 5. §-ban kijelölt állomást nem nyerték meg, 120 főt évi váró dijjal jutalmaztassanak, akár tettleges szolgálatukat folytatják, akár nem. Váró dijt nyert altisztek, ha még 12 évet töltenek tettleges szolgálatban, összesen tehát 24 évig szolgáltak, évi 200 főt nyugdíjban részesíttessenek. Szende és Wenckheim felszólalása után az ere­deti szerkezet változatlanul fogadtatott el. Elnök kijelentvén, hogy a holnap 11 órakor tar­tandó ülésben a hadsereg és a honvédség jó szükségle­tének fedezéséről szóló törvényjavaslat fog tárgyal­tatni, az ülést két órakor bezárja. Kivonat a hivatalos lapból. A vallás- és közoktatási magyar miniszter előterjesztése folytán Boncz Ferencz, közalapítványi aligazgató, a neve­zett minisztériumhoz osztálytanácsossá, dr. Bakody Tivadar, a pesti közkórház főorvosa, a hasonszenvi különös kór-és gyógy­­­tan nyilvános rendkívüli tanárává a szabályszerű illetményekkel a a pesti egyetemnél, dr. Bókas János királyi tanácsos, a pesti egye­temen a gyermekgyógyászat rendkívüli tanára, húsz évi buzgó és sikeres tudományos működése elismeréséül, egyetemi nyilvános rendes tanárrá a szabályszerű illetményekkel neveztetett ki. Barcsay Ákos cs kir. kamarás és országgyűlési képviselő­nek megengedtetett, hogy a török császári III-ik osztályú Med­­jidie-rend díszjeleit elfogadhassa és viselhesse. A m. kir. pénzügyminiszter Trexler Ferencz I-fő oszt. számtisztet a zágrábi kir. orsz. pénzügyigazgatóság számvevő osztályához számtanácsossá s dr. Lotuis Ferenczet és Kugler Já­nost kir. kincstári ügyészekké, Labasits Mátét és Fabijanec Já­nost ügyészi segédekké nevezte ki. Az igazságügyminiszter f. évi január hó 29-én 4135. szám alatt kelt rendelvényével Weisz Lipót orvos tudort a karánsebesi kir. törvényszékhez börtön- és törvényszéki orvossá nevezte ki. A vallás- és közoktatatási miniszter Túry Imre okleveles rajztanárt a bajai állami tanítóképezdéhez rajz- és szépírástaní­­tóvá ideiglenes minőségben nevezte ki. A fiumei k. tengerészeti hatóság a kereskedelmi tengerészei­hez a következőket nevezte ki hajókapitányokká: Margetich Ferenczet Krassizzából, Modercin Cosmet Portoréból, hajóhad­­gyá pedig: Bonetich Jánost Buccariból. A nagyszebeni m. pénzügyigazgatóság Abos Sándor adó­hivatali gyakornokot, Roszkozni Nándor pézügyőrségi szemlészt és Kovács Gyula cs. k. tartalékos­­hadnagyot VII-ik osztályú adótisztekké nevezte ki. A belügyminiszter úrtól a közönség tájékozása végett a következő értesítést vette a hivatalos lap: Az 1872. évi 36. t. sz. értelmében Buda, Pest sz. k. váro­sok, valamint Ó-Buda mezőváros és a Margitsziget „Budapest“ főváros név alatt egy törvényhatósággá egyesittetnek. A fővárosnak „Budapest“ névvel való megjelölése e tör­vénynél fogva nemcsak használandó, hanem a törvényhatósági egyesítés végrehajtása előtt alkalmazható is lévén, a belügymi­niszter a törvényhatóságokat f. évi január hó 20-án 250. sz. a. kelt körrendeletével ily értelemben utasította. Időközben a belügyminiszter részint sajtó útján, részint magán-úton azon aggodalomról értesült, hogy a „Budapest“ el­nevezés használata a még most önálló Buda, vagy Pest városá­nak szóló hivatalos, úgy a magán­levelek kézbesítése körül zava­rokra szolgáltathat alkalmat. Ennek elhárítása czéljából f. hó 1-én 375. sz. a kelt ujabbi körintézményében figyelmeztette a belügyminiszter a törvényha­tóságokat, hogy a „Budapest“ szó a főváros elnevezésére hasz­nálandó, de nem használható még most a fővárosi tvhatóságra is, mert az 1872. évi 36-ik t. sz. értelmében egyesítendő Buda, Pest sz. k. városok, valamint Ó-Buda mezőváros és a Margitsziget egy törvényhatóságot csak a szervezés teljes befejezte után fognak képezni, addig pedig jelen területük- s önállóságukban megma­radván, a hivatalos érintkezés velük az eddigi szokás és elnevezés szerint eszközlendő. A­mi már most a „Budapest“ szónak a hivatalos és ma­gánlevelek borítékáni alkalmazását illeti, az, — habár a fővá­rosban még a külön városok szerint különálló postahivatalok lé­teznek is, — a helyes és gyors kézbesítésre nézve akadályul szin­tén nem szolgálhat, ha a „Budpest“ czím mellett az eddigi városok helynevei is kitétetnek, vagy ha a „Budapest“ szó alá oda iratik az illető városrész, például: Budapesten, (vár, vagy Terézváros.) Ily megkülönböztetés minden nagy városra nézve gyakor­latban van, úgy Budapestre nézve is gyakorlatban kell lenni ak­kor is, midőn a főváros szervezése s egyesítése teljesen befejezve, s az kerületekre osztva leend. A hivatalos küldemények ekkénti czímzésére a törvényha­tóságok a fennebb érintett közintézménynyel szintén utasíttattak. Egyébiránt mint minden átmeneti intézkedésnél, úgy a fő­város egyesítésénél is fordulnak elő kisebb nagyobb nehézségek, melyek megoldását — tekintettel arra, hogy a törvény végrehaj­tandó, — nem elodázni, hanem mentül előbb leküzdeni kell. Egy kis figyelem az egyesek, testületek vagy hatóságok részéről a fővárosba küldendő iratok c­ímzésénél,­­ és az érint­kezés minden zavar­ nélkül eszközölhető lesz.

Next