Magyar Ujság, 1873. március (7. évfolyam, 50-74. szám)
1873-03-01 / 50. szám
kelteni, ha maguk sem tudnak összetartani, ha bennök magukban sincs elég érdekeltség legsajátabb ügyeik iránt. — A Deák-párt tegnapi értekezletén mindenekelőtt a pénzügyi bizottságba választandó tagok kijelölése történt meg. Három tag lévén a párt kebeléből választandó, — minthogy az ellenzék kívánatéra nem 2 tag, hanem 3 lesz az ellenzék kebeléből választandó, — a következő 6 tag jelöltetett ki :Falk M., Muzslay Sándor Pólya József, Prileszky Tádé, Tavaszi E., Wodianer Béla. Ebből 3 tag holnap jelöltetik ki, az ellenzék maga jelöli ki tagját. A 15 tagú bizottságba következő 20 tagból jelöltetik ki 10 : Apponyi Albert gr., Bézsán M., Dálnoky Barna, Eötvös Károly, Horváth Boldizsár, Horváth Lajos, Hodossy Imre, Hoffmann P., Lépay Lajos, Madas K., Matuska Péter, Paczolay, Perczel Béla, Pulszky Ágost, Szőgyény László, Szmrecsányi L., Szilágyi Dezső, Toszt Gyula, Vargics Endre, Vizsoly Gusztáv. 15 tagot az ellenzék jelöl ki. Ezután Hoffmann P. indítványt jelentett be a vallásügyi miniszter kezelése alatt levő alapok ügyében. Csiky Sándor indítványára nézve az határoztatok, hogy Ghyczy indítványával együtt tárgyaltatik. Ezután az adótörvényjavaslatok kerültek szőnyegre. Tavaszi börzeadót, nőtlenségi és a fényképekre vetendő adót indítványoz. Kerkápoly miniszter kijelenti, hogy tanulmányozza, és javaslatot terjesztene be. Az adótörvényjavaslatokra kerülvén a sor, ezek körül hosszas eszmecsere fejlődött ki, elvileges és részletekbe menő. — A bankügyi tárgyalásokról a „P. N.“ a következő tudósítást vette. A bankbiztosok tárgyalásai teljesen befejeztettek, s a jegyzőkönyvek ma és holnap hitelesíttetnek. Több pontban megállapodás létesült ; egyre nézve : a valuta helyreállítás kérdésében nem lényegesek a differenciák; némely pontokra nézve a két fél biztosai között fölmerült nézetkülönbségek elintézetlenek maradtak. Most a két pénzügyminiszter között közvetlenül folytattatnak a tárgyalások, melyek eredménye be fog jelentetni a két állam kormányának, és ezek majd e szerint foglalnak állást. — Az 1874-diki közös hadügyi költségvetés tervezete hír szerint: mintegy 4—5 millióval haladja túl a megszavazott 1873-diki költségvetést. Az emelkedés egyik leglényegesebb tétele : a tengerészetnél mutatkozó két millió rendkívüli kiadás, melyet tengeri hajók építésére az osztrák delegátió a múlt alkalomkor megszavazott, a magyar török. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése február 28-án. D. e. 10 órakor. Bittó István elnök jelenti, hogy I. Ferencz magyar király emlékére a szokásos gyásziteni tisztelet f. évi márczius 4-én d. e. 10 órakor a budai vártemplomban fog megtartatni, jelenti továbbá. Muresianu Joachim Naszódvidék radnai kerületében még a múlt év július hó 21-én képviselőnek megválasztatott. Miután megbízó levelét mind e mai napig nem adta be, fel fog szóllíttatni megbízó levelének 15 nap alatti beadására. Batta Andor Lázár László volt honvéd kérvényét nyújtja be segélyezés iránt. Makray László kérdi a közoktatási minisztert, szándékozik-e az orláti feloszlatott határszélszázad fennmaradt alapját kezelő legnagyobbára nyugalmazott tisztekből álló bizottság eljárását amennyiben ezen alapból az ezen századot képzett községek gyermekei mindeddig semmiféle segélyezésben nem részesültek, megvizsgáltatni ? — Kiadatik a közoktatásügyi miniszternek. Tisza Lajos közlekedési miniszter a gömöri vaspályák kiépítésére megszavazott összeg felemeléséről törvényjavaslatot terjeszt elő, a pénzügyi bizottsághoz utasíttatik. — Következik a napirend: a vallás- és közoktatási költségvetés részletes tárgyalása. A minisztert azon kérdésekre vonatkozólag, melyek nem az ő hivataloskodása idejében tárgyaltattak, Tanárky Gedeon és Gönczi Pál helyettesítik. A főigazgatóságok részére előirányzott összegnél Vécsey Tamás a bizonyítványokkal űzött visszaélésekre hívja fel a kormány figyelmét, melyek Magyarország tanügyének hitelét képesek a külföld előtt kompromittálni. Madarász József magához az összeghez szól, s hivatkozva a miniszter nyilatkozatához, hogy nem akar könnyelműen kiadni pénzt, indítványozza, hogy e valóban könnyelműen kiadott összeg töröltessék. Trefort Ágoston miniszter kéri az összeg megszavazását, míg e tekintetben máskép nem történik intézkedés. A ház a p. ü. bizottság nézete szerint az összegeket megszavazza. Következnek a tanfelügyelőségek czíme: Előirányoztatik 253,130 frt. A p. v. bizottság ebből több másodtanfelügyelői állomás törlésével 245,850 frtot ajánl megszavaztatni. Molnár Aladár e tételnél a bizottság által törölt összeg megszavazását indítványozza, s röviden felel a múltkori beszéde ellen Madarász, Csengeri stb. által felhozottakra. Orbán Balázs a tanfelügyelőségnek hanyagsága ellen szólal föl. Utal arra, hogy Erdély egyik legnagyobb tankerületének tanfelügyelője, a háznak tagja és pedig igen szorgalmas tagja volt. Természetes tehát, hogy a tankerület mit sem tudott róla. Volt ott másodtanfelügyelő is, az azonban nagyon szerette a természetet, s azért visszavonulva élt falusi magányában. Mikor szóló ott járt a tankerületben, a másod tanfelügyelőt arról ismerték, hogy korteskedések idején az szokta kiosztani a pénzt. Ezt kell megváltoztatni, akkor majd lesz legalább a mainál nagyobb sikere a tanfelügyelőségnek. Zsedényi Ede azt mondja, hogy nálunk a tanfelügyelők ahelyett, hogy arra törekednének, hogy mennél több iskola létesüljön, inkább oda czéloznak, hogy a felekezeti iskolák községiekké változtassanak át. Ellenzi a létszám szaporítását és pártolja a pénzügyi bizottság javaslatát. Madarász József a tanfelügyelők czélszerűtlenségét épúgy hangsúlyozza, mint előtte szóló,miután e baj elhárítására nincs indítványa, nem a pénzügyi bizottság által ajánlt törlést, hanem az egész összeg törlését ajánlja. Zichy Antal a fővárosi tanfelügyelőség érdekében szólal föl s azon hivatal fizetési átalányának a viszonyokhoz képest emelését sürgeti. Tisza Kálmán nem pártolja a létszám szaporítását. Nemcsak az intézményben vannak hibák, hanem a legtöbb hiba a személyek megválasztásában történt, bár másrészt tagadhatlan, hogy van a tanfelügyelők sorában elég hivatott egyén. Ha egyébiránt sok a tanfelügyelők teendője, akkor menjenek azok, kik egyszersmind képviselők, haza kerületeikbe. Csengery Antal Molnárral polemizálva az amerikai tanfelügyelők hatásköre fölött a p. n. bizottság javaslatát ajánlja. Trefort Ágoston miniszter azt hiszi, hogy ámbár négy tanfelügyelő ül a házban, tőle helytelen volna bármiféle pressiót gyakorolni azokra, hogy a házból kiűzze. (Közbeszólás balról, nem a házból, hanem hivatalukból.) Bevárandó az incompatibilitási törvény. Szathmáry Károly nem kívánja, hogy államhivatalnok ne legyen képviselővé választható, de ha megválasztatott, mondjon le az államtól nyert fizetésről és oly állásról, melynek meg nem felelhet, ha képviselő is akar maradni. Patrubány Gergely és Schwarcz Gyula a p. v. bizottság javaslata mellett nyilatkoznak. Körmendy Sándor hangsúlyozza, hogy ha valamely intézmény roszaságát mondjuk ki, annak eltörléséről vagy megváltoztatásáról mielőbb kell gondoskodni. Azért nagyon helyes Madarász indítványa. Részéről kérdi a minisztert szándékozik-e az 1868. 38. t. czikk kilátásba helyzeti revisiója alkalmával egyúttal a tanfelügyelői intézményre is kiterjeszteni figyelmét? Váljon szükségesnek tartja-e az intézményt gyökeresen átalakítani és van-e szándékában addig is, míg e revisió megtörténhetnek, azon egyéneket, kikre vonatkozólag ő maga is beismerte, hogy hasznukat a tanügy alig vagy épen nem veszi, elmozdítani már csak azért is, hogy hasznavehetők jöhessenek helyébe. Gulner Gyula Schvarcz beszédére reflektálva szavaz a p. v. bizottság jelentésére. Több szónok nem jelentkezvén, a kérdés szavazással döntetik el és a többség a pénzügyi bizottság jelentését fogadja el. A többi javaslat elesik. Ezután megszavaztatik a határőrvidék szükséglete 8900 frt. Következik: Felsőbb tanintézetek. Pesti egyetem 468,005 frt. Zlfy Ignácz a keleti akadémia fölállítását illetőleg beadott javaslatára reflectál. Előbb azonban a miniszter ama nyilatkozatáról szól, mely szerint német tanárokat szándékozik behívni. Távol van szólótól a német cultura nagy hasznát kétségbe vonni, de szerinte hátramaradottságunknak egyik oka épen abban van, hogy tudományosságunknak előharczosai apostolai rendesen a német culturát ápolgatják, pedig nem lehet tagadni, hogy a német cultura minden nagysága és szépsége daczára már szelleménél fogva sem felel meg a magyarnak, nem is említve a germanisatiót, tehát szóló szívesen látja, hogy franczia vagy angol tudósok tartsanak előadásokat, de a németek nem. Az, hogy fiatalságunk nagy része amazokat nem fogná megérteni, ellenben ezeket igen, nem ellenvetés, mert ily intézmények nincsenek pereznyi eredményre számítva. Ezután áttér a keleti akadémia ügyében beadott határozati javaslatára s igy nyilatkozik. Czélom nem egyedül ifjainknak alkalmat nyújtani a keleti nyelvek tanulására, hiszen erre már van alkalom nyújtva az egyetemen, hanem mert reális, anyagi században élünk, és ifjaink nem szeretnek olyat tanulni, ami semmi gyakorlati czélhoz nem vezet. Ha a t. miniszter úr akarja, hogy ifjaink a keleti nyelvekben haladjanak, az iránt rokonszenvvel viseltessenek, szükség hogy alkalmat nyújtson nekik, hogy e téren kenyérkeresetre is szert tehessenek. Azért mondtam akkor, hogy ezzel össze kell kötni egy átalános consulatusi vagy diplomatiai pályára való képezdét. Ez volt igazi célom. Ez tűnik ki az akkorri vitákból, ilyen értelemben támogatta azt akkor Tisza Kálmán, ilyenkor Éber és maga Pauler miniszter is. A t. miniszter úr szép beszédének végén arra kérte a házat, hogy ítéljék meg tetteit bármiként, csak intenzióit ne vonják kétségbe. Nem is szándékozom ezt tenni, csak arra figyelmeztetem, hogy a legjobb mód arra, hogy intenzióinkat ne gyanúsítsák, az, hogy mondjuk ki világosan, mit akarunk. Márpedig e tárgyban, úgy látszik, a t. miniszter urak nem akarnak őszintén szökni. Elhiszem gonirozva vannak. A t. háznak talán igen kevés tagja fogja tudni, hogy az úgynevezett keleti akadémia, mely Bécsben létezik, az országgyűlés megkérdezése, beleegyezése és tudta nélkül közösügyesíttetett, felvétetett a közösügyes budgetbe és ott rendesen tárgyaltatik, vagyis inkább nem tárgyaltatik, hanem megszavaztatik. Nem fogom most ítéletemet ismételni a közüsügyes alku felett, mert hiszen mindenki ismerheti, hanem azt hiszem, hogy arra senki sincs feljogosítva, hogy azon tért mindinkább tágítsa. Erre nincs törvény, az országgyűlés sem 67-ben, sem később bele nem egyezett. Ha abból indulunk ki, hogy a consulatusok törvény szerint a közös ügyek közé soroltattak, tehát azon tanodának is, melyből a consulok kikerülnek, közösnek kell lenni; ilyen után a dolgot ad absurdum lehet vinni és azt lehet mondani, hogy miután közös a hadügyminiszter, pénzügyminiszter és a minisztereket rendesen képviselőházból veszik, tehát a képviselőház közös ügy. Az ami a keleti akadémiával történt, az nézetem szerint, ha nem is törvényszegés, hanem elmulasztása annak, hogy e dolog törvényszerűleg rendezve legyen. Én nem hiszem, hogy a t. ház többségének szándékában legyen a közoktatás bármely részét közös ügyes sorozatba tenni és épen azért, mert meg vagyok győződve, hogy azt nem akarja, azt hiszem, hogy gondoskodni fog a t. kormány arról, hogy jövőre ez a delegációknál elő ne forduljon. Ez ellen tehát tiltakozom, és épen azért, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy az oda nem tartozik és törvényellenes, a kormánynak gondoskodni kell egy intézményről, mely azt pótolja. Elvárom a t. miniszter úrtól, hogy midőn az egyetem újjászervezéséről törvényjavaslatot fog a t. ház elé terjeszteni, ki fogja terjeszteni figyelmét e tárgyra is, most tehát határozati javaslatot e tárgyban nem nyújtok be, de felkérem a t. miniszter urat, hogy addig is, míg e törvényjavaslatot beterjeszti, nyilatkozzék arra nézve, hogy miként jött ezen akadémia a közös ügyek rovatába és szándékozik-e a t. ház által neki tavaly adott utasítást úgy teljesíteni, mint az adatott ? Trefort Ágost miniszter azt mondja, hogy a ház határozatához fogja magát tartani, de nem mondhatja még, hogy mily alakban fogja előmozdítani azt, hogy ifjúságunk a diplomatiára képezhesse magát. A költségvetés ezután rövid felszólalással a p. v. bizottság javaslata szerint fogadtatik el a jutalmazások és segélyezések tételéig, amelynél vita támad Simonyi Lajos báró, Kautz Gy., Oláh Gy és Patrubány Gergely között. Simonyi Lajos határozati javaslatot ad be, mely így szól: Felhatalmaztatik a vallási és közoktatási miniszter, hogy oly szorgalmas, jó előmenetelű vagyontalan egyetemi rendes tanulókért, kiknek a tanárok a fennálló szabályok szerint a tandijt nem tartoznak elengedni, az állam által az egyetemnél beszedett tandij-százalékból annak erejéig a tandijt megfizethesse. A javaslat a p. v. bizottsághoz utasíttatik , azután a bizottsági jelentés megszavaztatik vita nélkül a „középtanodák, gymnasiumok“ stb. tételéig. Bonca Döme határozati javaslatot ad be, mely szerint a miniszter utasíttassék jövő évi költségvetésében a románok által lakott vidéken egy gymnasium felállítására megkívántató összegeket előirányzatba hozni. Trefort Ágost miniszter utal arra, hogy nemsokára fognak a középtanodák rendeztetni s akkor lesz czélszerű e fölött határozni. Tisza Kálmán a határozati javaslatot pártolja. — A többség a költségvetést megszavazza és elejti a határozati javaslatot. Ellenben a nagyváradi reáltanoda tételénél Győrfy Gyula indítványára a p. v. bizottság javaslata elesik. A költségvetés további tételei elfogadtatván: a tanítóképezdékre nézve Molnár Aladár és Csengery Antal között a bentakás tárgyában támadt felszólalások után Madarász József a tanítójelölteknek a védkötelezettség alóli fölmentését sürgeti. A p. n. bizottság előterjesztése ezután vita nélkül elfogadtatik a „népnevelési szükségletek“ czímén fölvett 990,000 frt cziméig. Tisza Kálmán az iskolai térképekre hívja fel a miniszter figyelmét, mint amelyeken Magyarország csak Ausztria kapcsában van feltüntetve, egy birodadalomkép. Gönczi Pál miniszteri tanácsos a kérdés politikai oldalára nem akar reflectálni, (Balfelől: Kár.) csak a tanítás szempontjára. A mappák ugyanis nemcsak az alsó iskolák számára készíttettek, hanem felsőbb iskolák számára is és ezeknél az oktatás Ausztriára is tekintettel van. — Még többen lévén szólásra felírva, az idő előrehaladottsága miatt a tárgyalás véget ér. Legközelebbi ülés holnap d. e. 10 órakor. ■n MAGYAR UJSÁG*1874. MÁRCZIUS 1. Madarász József beszéde. — A képviselőház február 27-iki üléséből. — T. ház! Nem osztozom az előttem szóló t. képviselőtársamnak azon megjegyzésében, hogy az egyszer elmondottak felett, ha az ellenkező meggyőződésű nézet a mi véleményünk szerint még ki nem fejtetett, azt mi elhallgassuk. Azt az állítást, hogy nem iskola ez, ahol tanulunk, meglehet önmagára mondja ki, én legalább a parlamentet tanulási helynek mindig szívesen elfogadom (Helyeslés balfelől) és a mindig jeles beszédű tegnap szólott Somssich Pál J. képviselőtársam azon kérdésére, mi lesz akkor a törvényhozásból, — ha minden egyes tárgy felett 5—6 napig vitatkozunk, sajnálom — nem adhatom azon választ, mit Csiky Sándor képviselőtársam mondott, hogy ő maga sem tudja mi lesz, én inkább felelek a jobboldal részéről tegnap szólott Zichy Antal J. képviselőtársam azon mondásával, vannak eszmék, melyeket többször elmondani, ismételni kell, hogy eszmecsere fejlődjék belőle és a mi rész kirostáltassék, az pedig a mi jó, előbb-utóbb érvényre jusson. (Helyeslés szélsőbal felől.) Általában a jelen közoktatásügyi költsévetésnél megjegyzem, hogy habár midőn ideje lesz mindig rászavazok arra, miként Cato rászavazott akként, hogy Carthago eltöröltessék, Carthago lerombolására, úgy én is, midőn a közösügy eltörléséről lesz szó, mindig akként fogok szavazni, vélem , a közös ügyeket el kell törölni, jelenleg azonban csakis a közoktatásügyi költségvetés lévén tárgyalás alatt, a közokt. törv. hiányaira kívánok kiterjeszkedni. Megismerem, hogy e törvénynek jó oldalai is vannak, és csatlakozom Iványi Dániel J. képviselőtársam azon nézetéhez, hogy ha a közoktatási törvény, mely már négy év előtt hozatott meg, — ez időtartam alatt végrehajtva volna, sok üdvös következménye leendő már ; azonban ez vissza nem tarthat engem attól, hogy — habár igen jeles tagjai és szónokai a háznak a közoktatási törvény átvizsgálásától félnek — én azok sorába ne kívánjam magamat számíttatni, kik a törvény hiányait mindenesetre átvizsgálni, annak előnyeit megtartani, hiányait azonban olyan intézkedésekkel kívánják pótolni, amik által maga azon törvény végrehajtása lehetővé tétessék. Ami megjegyzéseim vannak, azokat röviden előfogom sorolni. Az első vonatkozik arra, — ami a közoktatásügyi jelentésben is benfoglaltatik, t. i. a tanítók hiányára. — Üdvözlöm e részben a közoktatásügyi miniszter azon kijelentését, hogy kiképzett nők alkalmazása által is fog e hiányon segíteni, amint azonban a miniszter urat e téren üdvözlöm, reményem, hogy mint közoktatási miniszter s egyúttal mint vallásügyi miniszter — míg e két tárcza nem lesz elkülönítve — követni fogja Amerika példáját és hitszónokok kiképzésénél is tekintettel lesz a nőnemre. Mert én, miként a vallásszabadság, a polgári házasság behozatalát, mint a papi nőtlenség leendő megszüntetését a vallás és oktatás szabatos elrendelése első feltételéül tekintem, akként a nőknek nemcsak a közoktatás, hanem a hitszónoklat terén való alkalmazását is, találtam Amerikában, ahol nem tagadhatjuk, hogy az elemi oktatások a fejlettség legmagasb fokán állanak, a nők egyenjogúsítása ezek által is leginkább meg van közelítve. Én a t. közokt. miniszter jóindulatába bízva, óhajtom, hogy ne csak szóval, de tettleg is történjenek oly lépések, melyek által a tanítók hiánya pótoltassék. Íme az önmaga kötelességünkké teszi nekünk a közoktatási törvény azon hiányának pótlását, mely a felekezeti tanodákra vontkozik, nyíltan kimondom, helyesen, mert a tanszabadság azt követeli, hogy lehessenek felekezeti és magániskolák iránt ép úgy, mint intézkedjék az állam is az oktatásról. Hanem a tanítók fizetését törvény által akként kell szabályozni, hogy az ne legyen gúnyja a tanítóknak, miként ez most, jelenleg van. Ezen kívül azonban azt hiszem, hogy a tanítók állásának javítására nem elég maga a tanítók fizetésének felemelése, nem maga a nyugdíj. Én már többször általában figyelmeztettem a miniszter urakat, hogy itt van a katonai védkötelezettségi törvény. Ám jó , ha lehet be kell őket oktatni is rövid idő alatt,de ha ez 1868. évi véderő törvény 26-ik §-a szerint a kötelezettségi kivétel alkalmazható még a közigazgatási tisztviselőkre is, akkor nem fogják önök tagadhatni, hogy elsősorban kivételképen kellene állania mindazoknak, kik magukat az elemi tanodák tanítóivá kívánják kiképezni.Én azt hiszem, hogy nem elég itten elvileg szólani. Miként más törvények módosíttatnak, kell hogy minél előbb módosítassék ez is. De reményem, hogy a közoktatásügyi miniszter úr ki fogja terjeszteni figyelmét még másokra is, nevezetesen önmagukra a tanulókra is. Nekem eleven emlékezetemben maradt a nagy-szentmiklósi gazdasági társulat 1872. augusztus 20-án tartott választmányi ülésének azon óhajtása, amelyben kéri, hogy a polgároknak azon gyermekei, a kik 16 éves koruktól lennének menendők a gazdasági iskolába, 19 éves korukban azonban ismét a védkötelezettségnél fogva 3 évre katonáknak, azon kedvezményben részesülhessenek, amelyben az egy évi önkénytesek. Én azt hiszem, hogy mindezeket figyelembe kell venni, Magyarország közoktatásügyi miniszterének, ha azt akarja egyrészt, hogy a tanerők ne hiányozzanak, másrészt pedig hogy a szegény emberek kellőképen oktathassák gyermekeiket. Másik kérdés az iskolák hiánya. E tekintetben azon észrevételt hallottam létezni, hogy itt-ott vannak községek, melyekben tanodák léteznek, de nem elegendő számmal, és hogy mindaddig míg azok nem pótoltatnak, nem lehet fölállítani oly községekben ahol semmi iskola nincs. Bocsánatot kérek, de én azt tartom, hogy mindkettőt egyaránt lehet kivinni és pedig felállítani iskolákat azon községekben, amelyekben ilyenek már vannak, de az összes növendékeket nem fogadják be, míg másrészről okvetlenül szükségesnek és helyesnek tartom ott, hol iskolák nincsenek és hol ezt önmaguk nem állíthatnák a községek, az állam legyen hivatva ezek állítására. Jól tudom, azt mondják, hogy ez nem lehet azért, mert tanerők hiányában vagyunk, de én mégis azt mondom, hogy ha a tanítói fizetések valamennyire javíttatnak, ha ezek azon kedvezményben részesülnek, hogy a védkötelezettség alól kivétetnek, ne higgyék, hogy azon tanodákban is ne akadjanak tanerők. A III. az oktatási tandíjnak eltörlése. Igen sokan ellenzik az oktatási tandíjnak eltörlését, azt mondván, hogy hisz az adó azoktól, akik gyermekeiket járatják az iskolába, jogosan szedetik be, és ha ezen oktatási tandíj eltöröltetnék, más módon fognak ismét ezen államadót fizetni. Engedelmet kérek, nagy különbség van e közt, itt kivált az elemi tanodákról van szó. Kik azok, kik gyermekeiket oda járatják ? Bizonynyal nem azok, akik középvagyonnal is bírnak, hanem többnyire azok, akik kevesebb vagy egyátalában alig bírnak vagyonnal. És ez nézetem szerit a társadalomnak egyik legfőbb kérdése, olyannyira, hogy ha a tandíj eltöröltetnék és az egész ország lakosai birtok aránylag fognák fedezni ezen adót, melyet most a szegényebbek maguk viselnek, ezáltal kiengeszteltetnének azok a szegényebbek, akik a védadóval a védkötelezettség által bizonyára hasonlíthatlanul vannak inkább terhelve, mint mások, kik nagyobb vagyonnal bírnak.A tanfelügyelőséget úgy a mint az tudtomra Amerikában létezik, igen szívesen elfogadom, de jelen alakjában nyilvánítom, hogy sem a kerületi tanfelügyelők, sem népnevelési tanfelügyelők számára, ezen intézmény jelenlegi alakjában nem szavazok meg semmit, nem pedig azért, mert e tekintetben nem kell másra hivatkoznom, mint Molnár Aladár. képviselő úr azon mondására, hogy a tanfelügyelőkre a jelen alakban megszavazni költséget nem egyéb, mint névnek szavazni meg, mert, tehát anynyi bizonyos, hogy ezen intézmény hivatásának meg nem felel, miután én egy puszta névnek részére nem kevesebb mint 24.000 frtot meg nem szavazhatok, ha már ez összeget fölvesszük költségvetésünkbe, inkább szeretném azt szegény gyermekek ápolsára, segélyezésére fordítani. Igen örülök, hogy a jobboldalnak egyik legjobb szónoka Somssich Pál képviselőtársunk figyelmeztette a közoktatásügyi miniszter urat, a tanfelügyelői intézmény átalakítására. Reményem, hogy a jó hatás semmiesetre el nem maradhat azon időre, midőn azon szakbizottság össze fog hivatni, mely ítélendő a felett, vajon szükséges-e a közoktatási törvény átvizsgálása? Én az amerikai módszert kívánnám meghonosítani. Amerikában létemben azt tapasztaltam, legalább azon részeiben a nyugati államoknak, melyekben önmagam voltam, hogy ott minden községnek, minden kerületnek meg van a maga tanodafelügyelője és igy meg van az után azon államnak állami tanszéke, maguk a községek választván tanodai felügyelőjüket, mint a kerületit a kerületbeliek s az állami tanszéket az állam polgárai. És ha Csengery J. képviselő úr hivatkozott is arra, hogy mennyivel magasabbra rugtatta az amerikai polgárok adóját a tankötelezettség elfogadása és ha azt mondá is, hogy a tanfelügyelők csak ajánlólag lépnek föl, legalább azon nyugati államokban, melyekben én voltam, nem azt tapasztaltam, hanem tapasztaltam először azt, miként a nyugati államok saját törvénykönyvükben rendezték a tanfelügyelői intézményt, például Iowa államok összes alkotmánya és ebben a tanodai törvények egy kis könyvecskében foglaltatnak, és e könyvben minden megvan, hogy mit kell és mit szabad minden községtanoda felügyelőjének tennie. És itt arra nézve, mit Csengeri J. képviselő úr mondott, hogy mennyivel magasabb öszszeggel kell a tankötelezettség behozatala óta járulni az amerikaiknak a tanügy költségeihez, mint az államadóhoz, bátor vagyok egy kis összehasonlítást tenni, mert akkor tudjuk meg, mennyire megy tehát ezen magasabb összeg. Az igaz, hogy Amerikában a tanodára és tanítók fentartására hasonlíthatlanul nagyobb összeget, ad mint az állami adó, az amerikai polgár, így pl. azon nyugati államokban, melyekben én voltam, 10 dollár érték után, midőn az államnak ad 2 centet, a megyének ismét másik két centet, addig ad a siketnémákra 2 centet és addig önközségének és tanodájára és tanítási czéljaira 31 centet ad. Igaz, hogy ez nagy arány, de nem terhelő, igaz az is, hogy amidőn körülbelül 4 centet ad az állam összes közigazgatási, törvényhozási és törvény kiszolgáltatási kiadásaira, akkor körülbelül 8-szor anynyit áldoz ön gyermekeire és a gyermekek oktatására és tanítóira. A mi megjegyzést még kénytelen vagyok tenni, az 1872. évi közoktatási ügyről való jelentésnek 26. és 50. lapjára, az a következőkbe foglalható. Azon jelentésben előadatik, hogy a nép közt majdnem fölvilágosíthatlan közöny van gyermekeik iskolába járatása iránt, az 51. lapon pedig az mondatik, hogy nem akarja maga a nép oktatásának felvirágzását, hanem az államtól vár mindent, ez tehát úgy látszanék, mint a közérdekeltség hiánya a nép részéről, azonban bocsássanak meg önök, itt ismét kell nyilvánítanom, hogy ezen nagy adó mellett, melyet Magyarország népe, önmegyéje, önközönsége az országnak fenntartására — és jól tudják önök nemcsak erre, bár ne volna egyéb — de még más hasznot nem hajtó meddő kiadásokra is kénytelen fizetni és a mellett még a népnek gyermekei 19 éves korukban védkötelezettség alá vonatnak; ezen nyomorúság hozza önmagával, hogy a nép nem képes gyermekeit iskolába járatni, másodszor nem is igen hajlandó tenni, mert miután tudja, kivált a szegény nép, hogy 19 éves korában elviszik tőle gyermekét és az nem segíthet szüleinek, akkor bizonyára legalább 12—19 éves koráig óhajtja azt önmagának családja fenntartására bírni. Ami Iványi Dániel t. képviselőtársam által beterjesztetett határozati javaslatot illeti, az abban jelzett teljes vallásszabadságot és polgári házasság behozatalát teljes szívemből pártolom és annak, hogy azt itt kelle behozni. Képviselőtársamnak oka az, mert többszörös kérdés intézésére e részben semmi választ nem nyert (igaz! Igaz!) és azt hiszem, hogy mindazon eseteket, melyeket ő előhozott, csakis azért tartotta kötelességének megemlíteni, hogy a most létező törvénynek helytelen és igaztalan voltát bebizonyíts (Úgy van), hogy ezen igaztalanság bebizonyítása által annál inkább indíttassák nemcsak a közoktatásügyi miniszter úr, hanem indíttassanak azon képviselő urak is, kik a házban a többséget alkotják, e törvény megalkotására mielőbb a lehetőt megtenni. Most mondom meg második okát annak, amiért felszólaltam, és ez az, hogy van nekem egy határozat.