Magyar Ujság, 1873. március (7. évfolyam, 50-74. szám)

1873-03-28 / 72. szám

Péntek. Szerkeszti iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám, II. emelet. Ide intézendő a lap ezelletti részét illető minden közle­mény. Kéziratok ■ levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utc­a 4-ik szon, földszint. Ida intézendő a lap anyagi remit illető minden közle­mény, n. m. az előfizetési pénz,a kiadás kör­ü­i pa­naszok és a hirdetmények. 12. szám, VII. évfolyam. VAR ÚJSÁG (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1973.márcz. 28. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve: Egy évra . 16 fkr. — kr Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1­­­­0 » Egyes szám 4 k Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyíl­t tér: négy hasábos petitsor 30 kr. Figyelmeztetés „MAGYAR ÚJSÁG“ czimű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t.cz. olvasóinkat, kiknek előfizetésük márczius hó végével lejár,­­ tisztelettel felkérjük, (hogy a la­pok küldetésében fenakadás ne történjék), szíveskedje­­nek az előfizetést mielőbb megújítani. Előfizetési feltételek április 1-től kezdve: Évnegyedre (apr.—jun) ... 4 frt — kr. Félévre (april—szept.) .... 8 frt — kr. Háromnegyedéire (apr.—decz.) . 12 frt — kr. Egy hóra ...................................1 frt 40 kr. A „Magyar Ujság“-ra az előfizetési pénzek Hecke­­nast Gusztáv hírlapkiadó-hivatalához, Pest, egye­­tem-utcza 4-dik szám intézendők. Az­ előfizetés legczélszerűbben posta utalvány­­nyal eszközölhető. Pest, márczius 1873. A kiadó-hivatal, már eddig is tették, hovatovább mindinkább fogják be­ismerni. E mérséklet megfelelt a német nép érzületének s ezért mi itt a birodalmi kanczellárnak nyilvános kö­szönettel tartozunk. (Élénk tetszés. — Bismarck meg­hajtja magát.) Richter Jenő csatlakozik az előtte szóló utóbbi sza­vaihoz, de határozott feleletet kér az iránt, hogy létez­nek-e, vagy nem az úgynevezett „apró dotatiók“ . é­s Mire Delbrück azt feleli, hogy nem léteznek. Richter Jenő : De hiszen a birodalmi kanczel­­­­lár félhivatalos sajtója elismerte azt, sőt még részlete­­­­ket is közölt. Bismarck : Határozottan tagadja, hogy létez­­­­nének ily dotatiók, valamint azt is, hogy általa inspi­rált sajtó volna az országban. Azért pedig, a­mit egyik másik lap ír, nem lehet felelős, mert ahhoz nagyon el van foglalva. Hát állítottam-e én valaha hivatalosan valótlanságot? (Álalános nagy derültség. — Bismarck maga is nevet a nevetőkkel.) Végre a ház elfogadja a szerződést és Bismarck köszönetet mond a kamarának az iránta kifejezett biza­lom és háláért. A román kamara 52 szóval 23 ellen megszavazta az államjószágok eladása által fedezendő 100 millió frank kölcsönt. --------—— ■ • • Pest, m­á­r­c z­­­u­­s 27. Politikai szemle. Spanyolországból a legkülönfélébb hírek érkeznek. Miniszterválság, katonalázadás, a karlista lázadók borzalmának folytatása, összeesküvés. Ezt így össze-vissza jelentik a távirati tudósítások. Úgy látszik, hogy Castellar már megsokalta a dolgot s erélyesen sürgeti, hogy a katonaságnál a fegyelem helyreállittassék s ha fölszólalásának nem volna sikere, lemondását helyezi kilátásba. Hogy mindez hová vezet, ezt könnyű kitalálni, mert úgy látszik, hogy a spanyo­lok, minden áron a polgárháborúba akarják az országot sodorni. A Párisból jelentett socialistikus összeesküvésnek, mint utólag jelentik, semmi fontossága nincs. Midőn Olozogának a Figueras aláírásával ellátott levelet mu­tatták, azt hamisnak mondá. Az angol alsóházban Disraeli ismét megkísérte a kormánynak vereséget okozni és indítványozd ama­bili elvetését, mely szerint más hitüek az anglikán sirker­­tekben jövőre eltemethetők lesznek. Hosszabb vita után azonban a bili elfogadtatott. Bernstorff a londoni német nagykövet meghalt. A franczia kormány előterjesztő a nemzetgyűlés­ben az 1874-re szóló költségvetést. E hir szerint a kia­dások 2523 milliót tesznek szemben az 1873. budget ki­adásával, melyek 2874 m. mentek. Bevétel 2526 m., te­hát 3 millió llió felesleg. A pénzügyminiszter javaslatba hozza, hogy a földadó 17 centime-mal, a személy, ingó­ság, ajtó és ablakadó pedig 13 centimemal emeltessék. Ezen adófelemelésből származandó bevétel 39 millióra van előirányozva. Az úgynevezett liquidationalis költ­ség következő tételeket foglal magában: 400 millió a hadi készlet helyreállítására és az élelmezésre, 74 mil­lió a német csapatok eltartására, 275 millió különböző kárpótlásokra, összesen 750 millió. A miniszter számí­tása szerint ez adósság 5 év alat 1 30 millióra fog alá­­szállni, mely összeg a függő adósság útján lesz törlesz­tendő. Jelenleg az össszes függő adósság, ideszámítva az 1872. évi budget 140 millión, 1 hiánylatát is,­­ 847 milliót tesz ki. Az „Opinione“ szerint a kamara bizottsága a val­lásos testületekről szóló törvényjavaslat tárgyában je­lentését elkészíté s az még a húsvéti ünnepek előtt elő fog terjesztetni. Olaszországban némi aggodalmat kelt a franczia terület fölszabadítása, azt vélik, hogy a francziák ismét az olaszok ellen fogják fegyvereiket fordítani. A német kormány most nagy gondot fordít a ten­geri haderő kifejtésére. Az 1867. törvény, mely a ten­geri erő fejlesztését tárgyazza, e czélra 1877-ik évig 9­72 millió tallért rendelt fordíttatni. Legújabban egy­szerre 86.386,910 tallért fognak rá költeni, tehát az előbbihez képest az emelkedés 76.886,910 tallérra rúg. Pánczélhajót készítenek: 8 fregatteot, 6 corvettet, 7 monitort, 2 battériat, azonkívül 71 különféle hajót. A hajók építése kizárólag a belföldi ipar közreműködésé­vel történnek, részint a kormány hajóműtelepein, ré­szint magánvállalkozók gyáraiban. Érdekes az emlék­irat néhány statistikai adata. A tengeri haderő költség­vetése 1873-ra Francziaországban 39.173,553 tallérral, Oroszországban 29.631,353 tallérral (32,/,%-kal több, mint eddig.) Németországban 9.422,125 tallérral (13°/0- kal több, mint 1872 ben;) van előirányozva. Anglia csaknem nyolcs­zor, Francziaország csaknem ötször, Oroszország majdnem háromszor fordít annyit, mint Németország. A német franczia szerződést a német birodalmi gyű­lés f. hó 24-ei ülésében tárgyalta. Az első szónok volt Bamberger. „Alig két éve — úgymond — hogy legelőbb fog­lalkoztunk a hadi kárpótlás kérdésével. Ez idő megmu­tatta, hogy Németország nem kívánt olyant, a­mi Fran­­cziaországra nézve teljesíthetlen lett volna, öt milliárd! — mily könnyű e szót kimondani, de ép oly bajos az operatio, annyira, hogy Európa valamennyi piacra szen­vedett alatta. A pénzérték nagyon alászállott — az élel­mi­szerek megdrágultak. Lasker szintén hangsúlyozza a pontos és correct kimutatások mielőbbi beterjesztését. Ezután kiemeli Bismarck érdemeit a szerződés megkötésénél. Azt hi­szem — úgymond továbbá —, hogy e szerződés nagyon elő fogja mozdítani Francziaországgal való viszonyaink javulását. (Helyeslés.) Bölcs mérséklettel a franczia kormánynak nagy és messze terjedő kedvezmények lé­tettek , s azt hiszem, hogy a franczia pártok s mint ezt A képviselőim propon­il, a főrendi pedig disponit! Régen történt, el is feledték már sokan, hogy Horváth Boldizsár, igazságü­gyminiszter tör­vényjavaslatot terjesztett a ház elé, a telepítvé­­nyesek jogviszonyainak rendezése iránt. Ennek értelmében a szerződéseknek örök és meg nem szabott, vagy rövidebb és numerice körülírt időre szóló tart­ama szerint a megváltást előbbiek részére föltétlenül, utóbbiakra nézve azonban csak oly módon vélte megengedhetőnek, hogy a belsőség egészen, a külsőségből pedig 10 hold jusson egy-egy telepítvényesnek, természe­tesen a mai becsértékkel azonos vételáron. Az el­lenzék a 10 holdat keveselvén, tizenötöt indítvá­nyozott, de a többség a miniszterrel tartott s az ő javaslatát fogadta el. A határozatot a jegyző díszruhában vitte át a főrendiházhoz, mely kevés napok múlva hasonló gyalogpostával , de egy­szersmind azzal a csekély módosítással küldte vissza, hogy ájtatos jellemének megfelelő vastag keresztekkel czifrázta föl, mik megannyi jelvényei voltak és síremlékei egy-egy illő szertartás és in­­dulás áldással eltemetett paragrafusnak !... A többi közt a 10 holdból e nagy és kisméltósá­­gaik szintén csak a zérusnak kegyelmeztek, a reális mennyiséget képviselő előszámot ellenben irgalmatlanul kitörölték. Időközben Horváth Boldizsár — ,,a földosztó" — hivataláról lekö­szönt, a méltóságos urak nem csekély örömére. Utóda, Bittónak igen igen jó leczke volt a fölebbi történet s hogy le ne bukfenczezzen ugyanazon létrán, melyen a magasba jutott — uj törvényjavaslatot készített, mely szerint a külsőségből egy talpalatnyi föld sem illette volna a telepitvényest. Ily drákói szigor azonban még a deákpártnak sem tetszett ... a 9 osztály és a központi bizottság ajánlatára pártunknak az előbbi megállapodáshoz ragaszkodó férfias ma­gatartása daczára a külsőség 4 holdra lett alá­­szállitva s e jámbor újítás, emendatio in pejus még az előbbin is túltevő reverentiával vitetett át a muzeum régi nevekkel és egykorú fölfogás­sal és szellemmel ékeskedő vendégeinek magas gyülekezetébe. De ime a tárczacsere utján Bittó m­egüresült karszékébe került uj igazság­ügyér Pauler proprio motu vagyis saját szo­káséra, s a képviselőház határozatának ellenére segítségére sietett a mék­sás uraknak, oly módo­sítást ajánlva nekik, mely szerint csak szabad egyezkedés útján szerezhessenek a telepítvénye­­sek külső birtokot, s ha az nem sikerül, keresse­nek földet a kincstári pusztákon. S ez a múzeum­ban készséggel elfogadtatván, miután a képvise­lőházi deákpárt kicsiben és nagyban mintaképe a politikai következetességnek, 98 szóval 96 ellen ez is elfogadta és helyeselte átalánosságbann a módosítást, mely a külsőség dolgában a törvény betűinek áldásos nagylelkűségétől a földbirtoko­sok egyéni belátásának és jóakaratának áldásta­­lan fórumához utasítja a telepítvényeseket . . . A tulajdonjog magasztos elvét a summum jus summa injuria kárhozatos alakjában védik, tá­mogatják és érvényesítik tehát azok, kik a kisa­játítás privilégiumát sugár és vasútépítéseknél kegyetlen könnyelműség és részrehajlással alkal­mazták számtalanszor, nem községek és családok, s elhunyt és jövendő generátiók iránti nemes méltányosságból, hanem puszta luxus vagy ge­­saftelés czímén. Lesznek egyesek, lesznek bizonyára a földbir­tokosok között, kik a kérlelhetlen jogot nem fog­ják kizsákmányolni s a vörösbőrü indiánok mód­jára megnyuzni azokat, kiket Pauler és pártja a mágnások és püspökök parancsára megkötö­zött kézzel dob oda önkényeknek, — de hogy a többségtől mi várható: nemcsak a tófalusi kon­krét eset s másutt fölmerült néhány pendantja hir­deti, de a főrendiház gonosz makacssága is, mely­nek erkölcsi azaz hogy erkölcstelen alapja és végczélja mi lenne, ha nem az érintett eljárás le­hetőségét fentartani igyekvő s igy lélekben már kész és hajlandó számítások ? . . . S gyáva szépitgetés s önmagát és másokat áltató szenteskedés, hogy a miniszter a földes­úri brutalitás ellensúlyozására a kincstári pusztákat kínálja a földönfutóknak. A nép nem úgy érez, mint ama gazdagok, kik százezreiket külföldön szokták és szeretik elpazarolni . . . Nemes és dicső ragaszkodás köti és vonzza a szegény em­bert a hajlékhoz, hol született, a községhez hol nevelkedett, a temetőhöz, hol szülei porladoznak a templomhoz, melynek boltívei alatt imádkozni tanult vagy oltárlépcseinél nevét adta szive vá­lasztottja, s e szent szövetség szülötteinek, —s azok kiknek jelszava: a varietas, kik könnyen s moso­lyogva cserélnek el mindent s fokozott gyönyö­rökbe fojtják, ha fájó veszteség, csalódás vagy ke­serűség éri őket, azok nem értik és kaczagják a paraszt sentimentalismust, mely egy fának az udvaron, egy lóczának a kapu előtt, s más ily ha­­szontalanságnak megfizethetlen becset tulajdonit s könyben úszó szemekkel búcsúzik el tőlük, mikor a balsors reszkető kezeibe nyomja a­ ván­dorbotot — s ily szempontok, s a humanitásnak a fölsorolt viszonyokat­ is számba vevő tekintetei nem fogják meglágyítani és lefegyverezni harag­­jukat, ha pörbe keverednek a telepítvényesekkel, kiknek önérzete vagy­­anyagi helyzete a rájuk diktálandó föltételeket teljesítni nem vállalkozik vagy képtelen lesz. Ím­e: a tegnapi szavazás egyik árnyoldala, melylyel vetekedik sötétség és ártalmasságban a másik : ama politikailag szomorú valóság, hogy — a fölsőház nem puszta czim, de — hatalom, oly hatalom, melylyel nem mer összetűzni a Deákpárt, s melynek a liberális áramlatot és tö­rekvéseket nem csupán föltartóztatni és meg­akasztani, de teljesen meggátolni, sőt ellenkezők­kel helyettesíteni is elég ereje, befolyása és bá­torsága vagyon . . . Hiú remény­eszerént, hogy ily gyülekezet jelen elemeinek korlátlan uralko­dását megingató vagy háttérbe szorító bár­mi reformba beleegyezzék s mivel ezt a kormány és pártja szintén sejtik, a nemzet egyik régi óhaját s fejlődésünk egyik legfő rugóját, a fölsőház sza­badelvű reformját a mostani többség — százat teszünk egy elleni — nem fogja szóba és sző­nyegre hozni, bár mint sürgesse az ellenzék, a korszellem és a közvélemény !□­ ­ Az országházból. A képviselőház szőnyegén ma három tárgy for­dult meg. Először az „indemnity“ vagyis az adók és egyéb jövedelmek szedhetésére valamint a kiadások megtéte­lére egy újabb holnapra a kormány által kért felhatal­mazás, mely Csanády Sándor erélyes felszólalása ellen és után, a többség által, melyhez néhány balkö­­zépi is csatlakozott, — elfogadtatott. Azután b. Orbán Balázs képviselőnek ügye vétetett elő, a kit az udvarhelyi törvényszék egy hulló­­nak (szolgabirónak) állítólagos rágalmazása miatt kia­datni kért. E kérelem helytelenségét azonban igen ala­posan kimutatván Matolay Etele s miután ha­sonló értelemben nyilatkoztak még Barth­a Miklós, Lázár Ádám, Csern­átony, Almásy Sándor és Csiky Sándor — ellenben a mentelmi bizottság­nak a kiadatást tanácsló jelentése mellett csakis ezen bizottság előadója H­ó­d­o­s­s­y Imre és elnöke Hoff­mann Pál kardoskodtak — a ház nagy többsége a ki­adatást megtagadta. A harmadik tárgyat az egyházi és iskolai alapok és alapítványok kérdése képezte. Melyre nézve Ghyczy Kálmán azt indítványozta, hogy azok jogi természetének megvizsgálására bizottság küldessék ki, miként az már a múlt országgyűlésen is történt, egyszersmind pedig a vallás- és közoktatási miniszter utasíttassék, hogy az általa kezelt ezen lapok és alapítványok hovafordítási tételeit az országos költségvetésbe foglalja, úgy azon­ban, hogy azok megállapításáról a törvényhozás az ala­pok rendeltetésére is tekintettel legyen. Ide ment ki Csiky Sándor indítványa is, míg ellenben Hoff­man­n Pál csakis a bizottság megválasztását kívánta, ennek munkálata beadásáig illetőleg elfogadásáig, az alapok kezelése a mostani állapotban hagyatván, az­az a miniszter, egy katholikusokból álló bizottsággal egyetértőig készítvén el a költségvetést, melyet a ki­rály, mint legfőbb kegyúr megerősíteni szokott. Ezen indítványokhoz legelőbb is Tréfort szó­lott, meglehetős gyengén, ajánlva a Hoffmann határo­zati javaslatának elfogadását. Utána szót emelt Ghy­czy Kálmán alaposan kifejtve indítványát , megczá­­folva a miniszter által tett ellenvetéseket. Következ­tek Hoffmann Pál és Csiky Sándor mindenik saját javaslatát indokolván. Legtüzetesebben igyekez­tek czáfolni Ghyczyt, Bartal György és Lo­na­ss­ich Pál, arra hivatkozván, hogy valamint a pro­testánsok szabadon kezelhetik a maguk alapítvá­nyait, úgy a viszonyosság elvénél fogva a katholiku­­­­sok alapítványainak kezelésébe sem folyhat be a nem katholikus jellegű országgyűlés. Ez érvelésre Gu­ll­ner Gyula és végül újra Ghyczy K. azt válaszol­ták, hogy miután az 1848. III. t. sz. ezen alapok keze­lését is a minisztériumra ruházta által, s egyúttal ennek felelősségét mondta ki, nem lehet, hogy ezen alapok kezelése ki legyen véve a törvényhozás ellenőrzése alól. Mindazáltal a többség nem Ghyczy, hanem Hoff­mann Pál határozati javaslatát fogadta el, a jobboldal mint egy ember szavazván, a szintén egyértelmű ellen­zék ellen. A kérdés föltevésekor nagy derültséget szült Somssich Pál ezredes — akarjuk mondani képviselő úr felkiáltása: „Vigyázz!“ melyet elvtársaihoz hangosan intézett, mire valaki azt a megjegyzést tette, hogy mégis jó magyar ember, különben igy kiáltott volna, hogy „Habt Acht!“ . A „Jogtudományi Közlönyéből veszszük át a következőket : „Curiosum. Az újonnan szervezett pancsovai kir. tervszék a pesti kir. ítélőtáblától leérkezett ítéletet azon megkereséssel küldötte vissza , hogy a magyar nyelven szerkesztett ítéletet németül közölje, mert az egész törvényszéknél senki sem ért magyarul!“ „Börtönlátogatás. A kir. főügyész úrnál tett láto­gatás alkalmával, felhívására, tehát egészen váratlanul megleptük a pest-vidéki kir. törvényszék fogházát. Is­merve viszonyainkat nem valami vérmes reményekkel telien, léptünk a megyeház udvarának közepén, kő­fallal körülvéve két egymással szembe levő és egy eze­ket összekötő szárnyban, 2 emeletben mintegy 58 szo­bával épült fogházba. Hogy az építkezés nem a panop­­tikus mód, hanem inkább labyrinthus stílusban van tartva,­­azt kivétel nélkül mindannyi országos, és így még annál inkább mondhatjuk a törvényszéki fogházak­ról; észszerűen tehát nem is szólhatunk valamely rend­szer mellett vagy ellen, hanem leszállítjuk a bírálat igényeit az emberi élethez megkivántató legszüksé­gesebb elemekre, t. i. levegő, világosság, tisztaság s egyéb az egészség fentartására megkivántató kívá­nalmakra. Hogy ez irányban sem tápláltunk vérmes re­ményeket, azt nemcsak korábbi időben,­­ vagyis a kir. ügyészség szervezetét megelőző időben szerzett tapasztalatunk okozta, hanem az országos köz­egészségi tanácsnak 1873. évi jan. 23-án tartott üléséről az „Orvosi Hetilap“ 12-ik számában közlött jegyzőkönyvnek tartalma, melynek 3-ik pontja szerint: „Grósz Lajos és Patrubány Gerő kiküldött tanácsosok jelentést tesznek úgy a pesti kir. törvényszék börtönei­nek mint a börtönkórháznak szomoru állapo­táról és a rabok egy részének Balassa-Gyarmaitra szállítását mielőbb eszközlendőnek vélik.“ Ha kételyünk lett volna az iránt, hogy e jelentés nem a pestvidéki, hanem a pest-városi kir. törvényszék fogházairól szól, — e kételyt eloszlatta volna szemléletünk, mert a meg­tekintett fogházat , annak kórodaját szomorú állapo­túnak legkevésbbé sem mondhatjuk, — természe­tesen az adott viszonyok közt. Mi is távol vagyunk attól, hogy megelégedést nyilvánítsunk az épületnek földszinti részében levő sötét szobák fölött, noha a rend és tisztaság mintaszerűnek mondható; de képzeljen az olvasó egy 3—4 öl hosszú, 2—3 öl széles, alacson, nem épen világos folyosóra nyitószobát, melybe a világosságnak az ajtón fölül alkalmazott 6—7 hü­­velynyi magas és vasrácsozattal ellátott ablakon kell behatolnia! Vannak ugyan e fogháznak ablaknélküli sö­tét vermei is, de azok, dicsérettel legyen említve, lakva nem voltak, habár talán időlegesen fegyelmi büntetésül használtatnak. Az emeletekben levő szobák példás rend és tisztaság mellett világosak és a légkör azokban oly egészséges, hogy a legfokozottabb igényeket is kielé­gíthetik, mert a lakók száma a szobák területéhez kellő arányban áll. A fekhelyek egymástól különállók, jól tömött szalmazsákkal, vánkossal és pokróczczal ellátva, a kórházban pedig azonfölül ágy és pokrócz tiszta lepedővel van borítva. Az egészségi állapotot feltűnően kedvezőnek találtuk, mert a tüdővész és tüdőgümőkór, mint szomorú, de szükségképens következménye a bör­­töni egészségtelen levegőnek, sőt a többnyire nagy számban előforduló azon csekélyebb betegségek, mint: görvély, szemléb, bőrketeg stb., melyek a tisztátalan­­ságról tesznek szomorú bizonyságot, d­e kórházban egyetlen esetben sem volt észlelhető! A kórházon kívüli rabok pedig csekély kivétellel oly egészséges jó színben vannak, mely különösen téli idény folyama alatt meglepő. Az étkezés minősége iránt intézett kérdésünkre csak kivételesen nyilvánult elégedetlenség, és ez eset­ben is nem épen bizalmat gerjesztő oly egyének részé­ről, kiknek arczkifejezése gyanítani engedé, hogy idő­ről-időre a börtönbe, mint hónukba szoktak vissza­térni. A nők pedig a kérdésre oly műértői kifogással éltek, mely őket jogi értelemben vett classikus tanuk­ként elfogadni nem engedi. — Szabály lévén, hogy minden rab bejövetelekor megfürösztessék, e czélból az épület földszinti részében egy fütdetlen kamara van berendezve, melynek talajzata valószínűleg egészségi szempontból, kövek­ és téglákkal van homoluan ki­rakva; három, a földhöz erősített csapnélküli kád ké­pezi a szükséges bútorzatot. Hogy e berendezés nem­csak az orientális kényelemnek, hanem az egészség fentartására irányzott kívánalmaknak sem felel meg,­­ az talán bővebb tanulmányozást alig igényel. Áttérve a börtönisme szellemi részére, arról csak igen keveset mondhatunk, mert javitásra semmi sem történik. Azt, hogy a r. kath. rabok külön kápolnában minden vasárnap élvezik a sz. misét és lelkészi oktatás­ban részeltetnek, javító hatással biró eszköznek alig tekinthető; második javitó eszköz a munka volna, mely e fogházban egy közös szabóműhelyben űzetik és mindenesetre jobb a semminél. Határozottan rostól­­nunk kell azonban, hogy a foglyok nincsenek elítéltek és vizsgálatiak szerint osztályozva, a­mit nemcsak az igazság és méltányosság kívánna meg, mert semmiféle emberi törvény nem bírhat azon hatalommal, hogy egy ártatlant, gonoszok társaságához lánczolván, erőszak­

Next