Magyar Ujság, 1873. április (7. évfolyam, 75-99. szám)
1873-04-19 / 90. szám
egyenlő kezdvezményben részesítette s illetőleg egyenlően sújtotta volna a vállalkozókat. De ennek hiányában a rendszertelenség annyiféle bajt, visszaélést idézett elő, hogy most már alig bírjuk magunkat kellően tájékozni a bajok okai s orvoslása iránt. A keleti pálya iránti panaszokat s károkat már legalább a nagyjából ismerjük. Ez esetben kétséget sem szenved, hogy a hiba vagy vétkesség súlya, habár ebben a kormány hanyagsága s a részvényesek tájékozatlansága osztozik is — főkép az építő-vállalkozókra háramlik. Más esetekben azonban, mint ezt már szintén említők, az építőtársulatok lépnek fel oly mérvű panaszokkal s illetőleg követelésekkel, melyek alapján mint érintők 40—50 milliónyi kárpótlás van kérdésbe helyezve: egyrészt az államkormány, másrészt a részvényesek ellenében s nem lehetlen, hogy ezen óriási összeg a perköltségekkel tetemesen növekedni fog és hogy nem a vállalkozó társulatok lesznek a vesztesek, hanem a részvényesek és az állam. Csupán egy pályarészletről mondják az avatottak, hogy nincs baja, panasza. Ez az alföldi vasút, melynek kamatbiztosítéka jóval magasabb, mint mennyi épen elég lett volna. Magasabb s a részvényesek meg lehetnek vele elégedve, mert az építkezést a kormány kezdte, olcsó napszámokkal, az ínségesekkel s mintegy 16 mértföld majdnem bevégzett földmunkát bocsátott át, mondhatni potom áron a társulatnak. Az állam tehát vagy nagyon sokat, vagy nagyon keveset adott a vállalkozóknak, mert a kormány nem készített volt határozott építészeti tervezetet s most már mindinkább kiderül, hogy ott, hol kevesebbet adott, mint mennyi elég lett volna, t. i. a forgalmi eszközöknél egy a miniszteri törvényjavaslatban kijelölt mértékig: a hiányokat utólagosan kell pótolnia, míg más hiányokra nézve, melyek ott is keletkeztek, hol elég bőkezű volt, az állam perbe keveredett, mi magát az állam hitelét is csökkenti, az államsegélynek pedig hasznát nem találjuk sem a részvényesek, sem a vasutak, hanem legfelebb az alapítók, tervezők javára szolgálóknak. Eme egyenetlen eljárást előidézte, mint említek, elsőrendben a kormány eljárásában mutatkozó rendszertelenség, de egyszersmind azon átalános rohamos eljárás, mit a tervezők, alapítók, vállalkozók, építkezők követtek , sőt követett a törvényhozás is, amennyiben hanyatthomlok szavazta meg a tökéletlen tervezeteket. Természetes, hogy nem menthetjük az elhamarkodásból keletkezett hibák miatt kivált az építőtársulatokat, melyek egy-egy tekintélyes névnek hódolván, elmulasztották felülvizsgálni vagy némely részben újra dolgoztatni ki a terveket, holott jól tudhatták, hogy azon nagynevű urak, kik főkép csak azért alapítottak Vállalatokat Vipcri Tarntrin minél napisukb hnasinnal túladhassanak, nem állott érdekükben a vállalatok minden akadályait, minden bajait előlegesen feltárni. Az 1868— 72. évek között vállalkozott társulatok közül a közelebbi (gömöri 15% mfrnyi) vasút építése végett nem pályázott egy sem, mi tanúsítja, hogy mindannyijoknak van némi bajuk vagy van panaszuk, melyeket aligha lehet jóvá tenni jelentékeny áldozatok nélkül. Némely társulat, némely nagyobb baj eloszlatása iránt köztudomás szerint a kormánynyal régóta alkudozásokat folytat, s folytatnak másrészről az igazgatóságok a részvényes társulatokkal és a kormánynyal. A kassa oderbergi igazgatóság, melynek nem mindennapi botrányos viszonyokat kellett rendeznie, mondják már kiegyezett részvényeseivel is. Ezen eljárást azonban nem helyeselhetjük. A vasútépítésnél keletkezett bajok országos jelentőségűek, melyek mérvét s kiegyenlítési módozatait az országgyűlésnek s az ország közvéleményének tudomásra kell juttatni. A törvényhozás és az ország közvéleménye, mely ily országos ügyekben általában érdekelve van, méltán követelheti, hogy a vasútépítések körül történt rendszernélküli eljárásból s rohamos építkezésből keletkezett utóbajok minőségéről s azon áldozatokról, melyeket azok helyrehozása igényel, az ezek iránt felelős kormány kellő tájékozást — részletes kimutatást s illetőleg számadást adjon. — Pedig az ultra párt hive, ki Mihály herczeg idejében Belgrádból és azért volt eltávolítva. Boskovits Sztoján, közoktatásügyér, Risztics után az új minisztérium legjellemzőbb egyénisége. Alig két hete, hogy a „P. N.“és utána a többi hazai lapok is mutatványt hoztak az új közoktatatásügyér világtörténetéből, mely az újvidéki szerb gymnasium felsőbb osztályaiban, mig nem b. Majthényi betiltá előadatott. A kit biztosnak e könyv elleni föllépését nem annyira az abban nemzetünkre szórt féktelen szitkok, mint inkább és azon nyiltan kifejezett törekvés idézte elő, hogy a horvátoknak, szerbeknek és bolgároknak délszláv államszövetség alakítására kell törekedniük, ami Magyarország integritásának megsértése nélkül, természetes, hogy lehetetlen. Boskovits Sztoján úr könyve II. kötetének előszavában a VI. oldalon be is vallja , hogy a mondott eszme megvalósításához kíván járulni könyve által ő is. Politikai programmja tehát világos. De bemutathatjuk őt még egy más, nem kevésbé érdekes oldaláról is. Midőn 1868-ban Mihály herczeg meggyilkoltatása után Ászt Nándor kormánybiztoskép Újvidékre kiküldetett, hogy a fejedelem gyilkosok itteni részeseit nyomozza, Joannovits Vladimirnek, ki akkor az országgyűlésen időző Miletits helyett a „Zasztavá“-t szerkesztő, bebörtönöztetésekor elkobzott iratai közt Boskovits Sztoján egy promemoriája találtatott. — Egy helyit igy hangzik ez emlékirat: — Testvérek ! Mihály herczeg pártján bírja a polgárokat, a katonaságot és az egész ország bizalmát. Hirlapilag nem vagyunk képesek őt népszerűtenné tenni s eltávolítani; drastikusabb eszközökhez kell tehát nyúlnunk.“ — Két hónapra epromemoria kelte után Mihály herczeg meg volt gyilkolva. íme, ilyen az új belgrádi cabinet. Végül tudósítanom kell még önt, hogy Marinovicsot, a senatus elnökét, kit ez alkalomból a táviratok emlegettek is,háromszor kérte fel Milán herczeg cabinet alakítására; de minthogy ő arra csupán oly föltét alatt volt hajlandó vállalkozni, hogy Risztics kizárattassék, e terv meghiúsult. — Az uj szerb kabinet, Zimonyból ápril 14-ről írják nekünk: Kilencz napi vajúdás után a belgrádi uj kormány tegnap végleg megalakult Jellemezzük annak tagjait egyenként, nem lesz érdektelen a magyar olvasóra. Risztics János bölcsésztudor, a minisztertanács elnöke s külügyér, mint volt kormányzó és miniszter sokkal ismertebb, semhogy reá ezúttal szót kellene vesztegetnünk. Blaznovácz halála után átalános volt a vélemény, hogy ha az új kabinet alakítását Milán herczeg ő rá bízza, válót mond önkényt a kizárólag szerb érdekű, conservativ politikának. Már most a jövő van hivatva e vélemény megerősítésére vagy megcáfolására. Tuczakovits Jakab, belügyér, egészen egyszerű polgár, ki nevét is alig tudja leírni. Mint eddigi belgrádi praefectus a szerb kormánynak mindenben kész eszköze volt s ugyanazért az utolsó skupstina alelnökévé is ő tétetett. Lazarovits Márkó, igazságügyér, ki jogi tanulmányait Németországban végzé, s a Karagyorgyevits per tárgyalása alkalmával Pesten quasi a szerb kormány képviselője volt. Ez idő alatt élénk levelezést folytatott a belgrádi „Jedinstvo“-ban, leginkább Andrássy gróf ellen. A „Jedinstvo“ Riszits orgánuma, Jovanovics Panta, pénzügyér, Risztits teremtménye. Lesjanin Milivoj, közmunkaügyi miniszter, minden politikai színezet nélkül. Alimpics Ranko, hadügyér, szerb törzstiszt, min MAGYAR UJLAtt 1878. ÁPRILIS 19. — Nagy Károly altábornagy kineveztetésére a „Hon“ következőket jegyzi meg : „A hivatalos lap mai száma Nagy Károly altábornagy honvédfőparancsnoksági adlatussá való kinevezését közli; a hir tehát, mely ez állás be nem töltéséről szólt, ezáltal tényleg alaptalannak bizonyul. Eltekintve most ez állás betöltésének vagy be nem töltésének pro és contra vitatható kérdésétől, Nagy Károly altábornagy kinevezőt nem tartjuk szerencsés választásnak. A kinevezett altábornagy múltja egyáltalán nem alkalmas arra, hogy uj állásában bizalmunkkal kisérjük. Nagy Károly altábornagy ur, magyar származása daczára, osztrákabb érzelmű, mint a legtisztább vérű osztrák generális. Az altáborngy ur schwarzgelb érzelmeinek illustrálásául legyen elég csak annyit említenünk, hogy 1849-ben, mint parancsnok az osztrák hadseregben, hazája ellen küzdött és saját szülővárosát, Komáromot lövette. Készséggel elhiszszük, hogy az altábornagy ur érzelmei azóta változhattak, azt azonban egyáltalában nem vagyunk hajlandók elhinni, hogy az altábornagy urban az osztrák soldatesca a teljesen kifejlett alkotmányos érzületnek engedett volna helyet. Ily körülmények közt, ha újabb „félreértések“ fognak fölmerülni, természetesnek fogjuk találni. Mi azonban bízunk a főparancsnok úrban s a honvédelmi miniszterben, akik bizonyára nem fogják megengedni, hogy a fák az égbe nőjjenek.“ A legégetőbb kérdés. Melyik az ? Mindenki el fogja találni: a nevelés kérdése. Elmondják, írnak sokan a nevelésről, némely kitűnő lények annak is szánják egész értéket és mégis úgy állunk, hogy ha a tanításrendszer nálunk meg nem változik, elveszünk, elveszünk kérlelhetlenül. Aki ezen állítást túlzottnak hiszi, jöjjön csak el Erdélybe és vegye szemügyre a legelső falut. Milyenség, mily rettenetes nyomor mindenütt, ilyenkor különösen, mikor a hosszú télen minden elfogyott és még semmi sem terem, éhhalállal küzd minden kunyhó, és semmi mód valamit szerezni, mindenütt egyforma nyomor, semmi ipar, semmi közlekedés. Nyáron, mikor bőség volt, nem állottak ellen a zsidó korcsmáros csábításainak, ki minden háztól 20- 30ért tiszta jövedelmet húz, ahelyett, hogy dolgozni mentek volna, a korcsmába költötték el kevés szerzeményöket, most is tehát a zsidóhoz fognak fordulni segítségért, ki aztán utolsó csepp vérekig kiszilja őket 5-6, sőt 800 ° C-tólira adván kölcsön a pénzt. így történik, hogy némely falu, melynek csak három évvel ezelőtt 60 — 70 szarvasmarhából álló csordája volt, ma alig számlál 6—8 gazdát, kinek még van egy egy darabja. Másutt a falusiak még egy öt földet se bírnak, mind a zsidó kezébe került. Kívánja-e most a vizsgálódó a rettenetes állapot okát tudni, menjen el azon nyomorult, ronda házikó felé, mely iskola névvel van megtisztelve. Nyisson be! — Mit látott ? Ha tavasz van, majdnem üresen fogja találni. A tanító jól bezárta az öt hat gyermeket, kik felgyűltek hozzá, kiadta, hogy egynéhány betűt vagy mondatot leírjanak, maga pedig elment, földjét kapálni. Szerencse, ha visszajövet jó kedvében van s keményen meg nem veri tanitványait, kik unalmokban sok csíntalanságot is követhettek el. Télen pedig, mikor a mezei munkák megszűntek, és a tanítónak valami különös elfoglaltatása nincs, hallgassuk csak meg, hogy tanít?— A legjobban rendezett falusi iskolában, különösen ha a várostól kissé távol esik, hány év kell míg egy szerencsétlen gyermek megtanul kissé olvasni, írni, mennyi unalom és verés árán; hallgassuk csak, hogy mondja el kátéját, és a legjobb esetben egy kis magyar történetet: szóról-szóra, rikácsoló egyforma hangon darálja el, egy árva szót sem értve abból amit mond. Ilyen az iskola. Innen ered minden rész, ez az egyedüli kútfeje e borzasztó nyomornak, és ha nem változik, ez fogja vesztünket okozni. És ez nem túlzás. Lehet, hogy kevés belátású egyének, kik egész éltöket egy helyt töltötték és jobbról nincs képzetük, azt fogják ellenvetni, miszerint az iskola soha sem volt jobb, talán még roszabb is lehetett, s mégis élünk. De érkezzék valaki külföldről, oly országból, mely századunk fejlődésének színvonalán áll, iszonyodva fogja tekinteni, ezen a középkor legsötétebb korszakából fenmaradt rendszert, azaz rendszerhiányt. Fájdalommal fogja látni, milyen nálunk az iskola, az a szent hely, hol a haza fogadja be fiait és egész életökre nyújtja nekik a szellemi eledelt. Az iskola, melynek menhelynek kellene lenni, hol a gyermeknek meg kellene tanulni először hazáját ismerni, szeretni, annak jótéteményeit érezvén, hol meg kellene ismerkednie polgári, családi kötelességeivel, hol egész életére fogalmakat kellene szereznie az örök igazságokról, minden szép és nagyról, mely lelkét, szivét, emelheti. Éltető mennyei eledel helyett, melynek egész életen kellene irányadóul szolgálnia, unalommal tartják a legszárazabb, kegyetlenebb, haszon nélkülibb unalommal, éltető meleg szeretet helyett veréssel. Az, ki ezt mind tapasztalandja, bizonyára el fogja mondani, hogy mostani haladási korszakunkban, hol minden nemzet óriási léptekkel indul a tökéletesedés felé, azon nemzet, mely így elmarad, veszve van. Ne higgjük, hogy elég néhány kitűnő egyén buzgó működése, önfeláldozása, az csak egy maroknyi föld, a folyton növekedő vitái ellen, amit el kell érnünk oly sok, hogy az egész nemzetnek kell felállnia, hogy azt kivívja, egyeseknek hangja, tettei, elvesznek a pusztaságban. Keveset módosítani, javítani itt-ott, annyi mint semmi. Aki keveset kíván elérni, az rendesen semmit sem ér el. Csak azok tesznek valamit, kik a lehetetlent tűzték ki maguknak czélul. Ébredjen végre fel álomkarjából a nemzet, és igyekezzék, ne a művelt népek nyomába lassan-Lassan törekedni, de azokat még túl is haladni. — Őrültség, fogják mondani némelyek. — Miért ? A magyar nép, még eredeti nép, roppant életerővel bír, miért nem érhetne el nagy dolgokat, ha egy akarattal, összetett erővel működnék. Egy akarat, egyesülés, ezek azon szavak, melyek varázserővel bírnak korunkban, és melyek nélkül tehetetlenek vagyunk. Álljanak össze mindazon kitűnő lények, kik jelenleg hazánkban ernyedetlen buzgalommal küzdenek a nevelés terén, és kössék meg a tanítási szent szövetséget, mely mint a delej magához kell, hogy vonzzon gazdagot szegényt, főurat, munkást, lángeszet, egyszerűt, minden pártot, minden rangot, minden osztályt, minden tehetséget. Kezdje meg ezen szövetség a valódi testvériséget, gyönyörű harmóniát idézvén elő a lant különféle húrjaival. Francziaországban létezik egy ilyen forma egyesület, la ligue de l’erteignement, mely napról napra terjed és óriás hatással bír. Tagja lehet még az is, ki csak tíz krajczárt (5 sou-t) fizet egy éven, és körében buzgón terjeszti a tanulási eszméket. Kiszámíthatlan mennyit tett már ezen egyesület. Könyveket nyomtat a nép számára, könyvtárakat alapít minden faluban. A mi teendőnk azonban még sokkal nagyobb. Nekünk iskolákat kell legelőbb alapítanunk, valódi iskolákat, azoknak keserű paródiái hülyébe, melyek most léteznek. Oly iskolákat, melyekben embereket, polgárokat neveljenek, nem pedig hol nyomorítják a józan, becsületes nép gyermekét. Törüljék el, küszöböljük ki a középkori tanításrendszert egész országunkból, legyen a tudománya gyermek előtt nem holt betű, melynek egész életében semmi hasznát nem veszi; de élő, éltető, egész létét megragadó ige, mely életébe szövődik. Ha a kormány nem teszen és talán nem is tehet eleget, nyisson a tanítási szövetség szabad iskolákat, melyek az országé lesznek, és neveljen ott embereket. Tanítsanak ott felsőbb módon röviden, velősen mindent, olvasáson és íráson kívül, mind, azt mire egyszer szüksége lehet a nép emberének, de mindent népiesen, a legbajosabbat is egyszerűn. Számtant, hogy rendbe tudja egykor tartani birtokát és ne hagyja magát rászedni a csalók által, földmivelést, hogy jobban tudja földjeit művelni. Történetet, hogy korán megtanulja hazáját szeretni, és fogalma legyen hazája iránti kötelességeiről. Földiratot, hogy igaz, helyes képzete legyen hazájáról és a világról. Természettudományokat, hisz ő van leginkább összeköttetésben a természettel, neki legszükségesebb annak titkait érteni. Jogot, hogy jogait tőle meg ne vonhassák. Egészségtant, amennyi neki kell, hogy gyermekeit oktalan ne nyomorítsa, és az állatokat is tudja gyógyítni a legközönségesebb esetekben. Erkölcstant, nem szárazon, holt betűt, de szivét, lelkét, eszét taghot, ínkapu gyanomtilag, mint elméletileg, mert a néptanító lesz a jövőkor papja, vagyis inkább apostola, mely minden szépre, nagyra, jóra kell, hogy buzdítson. Zenét, mert Isten mindenkit megáldott hanggal és semminek sincs nemesítőbb hatása. Mindezt egyszerűen, népiesen. A középkor minden egyszerű tudományt úgy össze szeretett bonyolítani, hogy ahoz igen kevesen juthattak, mi ellenkezőleg a legösszetettebb tudományokat is egyszerűsíteni igyekszünk, hogy mindinkább elterjedhessenek. De ha azt akarjuk, hogy a szabad iskola tanítója lelkiismeretesen, buzgalommal teljesítse kötelességét, nem kell, hogy ő maga és családja éhhalállal küzdjön. Legyen neki rendes, biztos fizetése. Hatszáz forint évenként. Ezért tanítson három-négy órát naponként. (Igen rosz ha a gyermek falun egész napot tölt iskolában, többet azért nem tanul, csak unja magát és idejét tölti. Három óráig összeszedheti magát és örömmel tanul, ezt gyakorlatból lehet tapasztalni.) Este pedig gyűjtse maga körül a felnőtteket és igyekezzék reájuk is hatni. Gyakoroljon ezen egyesület az egész hazában oly morális pressiót, hogy oly faluban, melyben gazdag földesúr lakik, az vállalja magára a szabad iskola alapítását, oly falu hol csak szegények laknak, a megyétől nyerjen ily iskolát, és ha ez sem teheti, állítson ott a szövetség maga erejéből egyet. Nőjjön napról-napra e szövetség hatásköre, igyekezzék a felsőbb iskolákra is hatást gyakorolni, jeles írók mutassák meg mennyit árt ott is a középkori tanításmód. Ahelyett, hogy kiküszöböljék az egyetemekből a latin és görög nyelveket, melyek a művelődéshez okvetlenül szükségesek, tanítsák úgy, hogy a gyermekek tízszer kevesebb erővel tanulhassák meg. (Francziaországban is próbálták a régi nyelvek elr mellőztetését, újra kénytelenek lettek elővenni.) Buzdítsa fel a társulat annyira a gazdag magányzókat, hogy összeállva új felsőbb iskolákat alapítsanak, mint lesznek Görögországban hol egy báró Sina márvány palotát épített görög polytechnikum számára, melyet egy miga állít ki. A hogy teszen minden nemzet, mely elveszni nem akar. Ki volna képes a nevelésnek roppant hatását kiszámítani. A nevelésre szánt pénz, százszorosan hozza be kamatját. Egy nagy író mondta: „a politika legelébb is nevelésből áll, másodszor nevelésből, harmadszor újra nevelésből. A legjobb törvény, a legjobb alkotmány mit ér, ha a nép nincs előkészítve arra, hogy tisztelje, szeresse a törvényt. Francziaországban, a nagy forradalomkor, midőn a szomszéd népek mind a szabadságért küzdő franczia nemzetre estek, mikor 14 serget kellett előteremteni, pénzt a mezítláb és fegyvertelenül határok felé rohanó ifjú önkénytesek öltöztetésére és felfegyverzésére, mégis találtak a francziák időt az új közoktatási törvények behozatalára. Legelébb is a legalsóbb és legfelsőbb tanítást rendszerezték, mert érezték, hogy a nélkül veszve vannak. Ekkor varázsoltalak elő, az ágyudörgés és puska ropogások közt, az école Centrele, école Normale, école Polytechnique, école des Arts et Métiers. A leghírnevesebb tudósok, néptanítók lettek. Nemzetnek semmi sem lehetetlen. Fogjunk tehát hozzá mi is. Lepjük el hazánkat áldást szóró intézetekkel. Kitűnő egyes embereink nem hiányzanak, de el vannak szigetelve, fogjanak mind kezet, teremtsék elő a pénzt, mely nélkül a legszebb törvények is csak puszta szó, mivel végrehajtani teljes lehetetlen. Egyleteink is vannak ugyan, némelyek buzgón működnek, de ott is váljon tiszta honszeretet vezérel-e mindenkit. Ha önfeláldozási szellem uralkodnék, ha az sarkalná az egyéneket, a társaság nem lenne oly kisszerű, mert az önfeláldozásba az a gyönyörű van, hogy minél többet áldozunk, annál többet nyerünk, annál inkább közeledünk Istenhez. Márpedig mostani társaságunk mind inkább sülyed, kisszerű érdekek, kisszerű gondolatok foglalnak el mindenkit, a láthatár mind összébb szorul, úgy hogy aki szabadabb levegőhöz szokott, majd megfulad a szűk korlátok közt. Adjanak kitűnő embereink új irányt ez egész tömegnek, úgy hogy együtt tartva, egy akarattal küzdjenek, magukkal fogják ragadni az egész társaságot, akkor aztán éltünk biztosítva lesz és azon hősök, kik 48-ban a hazáért, szabadságért áldozták véröket, ha most feltámadnának, ráismernének hazájukra és nem tagadnának meg bennünket. Hosszufalva, apr. 12-én 1873. Gerando Antonina. A magyartelekadóból. Bécs, ápril 16-án. A közös ügyek tárgyalására kiküldött magyar országos bizottság pénzügyi albizottsága jelentése a közös pénzügyminisztérium 1874-ben előterjesztett költségvetése tárgyában. A közös pénzügyminisztérium által a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottsággal kötött előterjesztések a következők : 1) Az osztrák magyar monarchia közös államháztartásának előirányzata az 1874. közigazgatási évre, és az ahoz csatolt, különösen a pénzügyminisztériumra és közös főszámszékre vonatkozó költségvetési előirányzat, és az e tárgyakkal összefüggő felvilágosítások és észrevételek. 2) Válasz az 1873-dik évi közösügyi költségvetés tárgyalásakor a bizottság által hozott határozatokra. 3) A közös minisztérium előterjesztése az 1873. év első félévre drágasági pótlékra vonatkozólag. 4) Az osztrák-magyar monarchia közös államháztartásának az 1871-dik évre közös főszámszék által megvizsgált zárszámadásra, valamint a közös állam kiadásainak kezelési számadása 1872. évre. A) Az albizottság ezen feladatkörébe eső tárgyak közül először is a közös pénzügyminisztériumnak az 1874. évre szóló első költségvetési irányzatát vette tárgyalás alá, melynek 3. czime alatt 175,167 forint van előirányozva. A közös pénzügyminisztérium költségvetésének egy három czimét illetőleg az albizottság nézetei a következőkben terjesztetnek elő. Ugyanis a személyes járandóságok , szemben az 1873. évre engedélyezett járandóságokkal, 36,812 többlettel irányoztatnak elő, mely költségemelkedés az illetmények új szabályozásából ered. E szerint az állandóan alkalmazott összes hivatalnokok 10 rangosztályba soroztatván , az eddigi lakbérilletmények működési illetőleg szolgálati pótlékokkal cseréltetnek fel úgy, hogy a 4 felső rangosztály számára működési pótlékok — a többi rangosztályok részére pedig szolgálati pótlékok rendszeresítése, az elsőknek fennmarad igényük a természetbeni lakásra, az utóbbiaknak azonban ez esetben a szolgálati pótléknak csak fele szolgáltatók ki. A miniszterek két rangosztály, az osztályfőnökök hasonlólag rangosztályba soroztatnak, az udvari vagy miniszteri tanácsosoknál veszi az 5-ik rangosztály kezdetét. Az albizottság eltekintve ezen új rangosztály felállításától, mely a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság által már több ízben nyilvánított azon akaratának, hogy a közös főszámszék elnöke a miniszterekkel koordinált állást foglaljon el, egyátalában meg nem felel, a személyes járandóságoknak az illetmények újbóli szabályozásából eredő emelését el nem fogadhatja, minek folytán a központi vezetés czíme alatt igényelt 20.525 forintnyi, a központi pénztárnál 5288 frtnyi,a számosztálynál 10.999 frtnyi többletet törlendőnek véleményezi. Az albizottság ezúttal a tervezett szabályozás tüzetes bírálatába nem bocsátkozik, egyszerűen hivatkozik a magyar államháztartás jelen állapotára, pénzügyi viszonyainak kényszerítő hatalmára, melynek kérlelhetlen befolyása alól magát az országos bizottság sem vonhatja el, az albizottság ily jelentékeny és nem is okvetlen szükséges költségemelés megszavazásának felelősségét jelenleg el nem vállalhatván, azt annál kevésbé tartja elfogadhatónak, miután a magyar országgyűlés, tekintve és méltányolva a pénzügyi viszonyokat, saját tisztviselőinek fizetései emelését megtagadni kénytelen volt. E szerint az albizottság a személyes járandóságokra nézve megtartja az 1873-ik évre engedélyezett tételeket, s ennek nyomán a központi vezetésnél az első 12 tétel alatt összesen előirányzott 90,250 frt helyett 69,725 frt; II. czim, a központi pénztárnál az első 6 tétel alatt előirányozott 27,100 helyett 19,812 frt; III. czim, a számosztálynál az első 5 tétel alatt előirányzott 35,798 frt helyett 24,799 frtot elfogadásul ajánlja. A dologi kiadásoknál megszavazásra ajánlja az előirányzott összegeket. E szerint lesz az I. czim alatt 111,026 helyett 90,051 frt, a II. czim alatt 25,942 frt helyett 20,654 frt, a III. czim alatt 38,199 helyett 27,200 frt megszavazandó. Közös nyugdíjak. IV. czim. A közös külügyminisztérium nyugdíjai rendes szükségletéül előirányoztatik 292,950 frt, rendkívüli szükségletül 1050 frt. Az albizottság tekintettel a nyugdíjasok személyzetében történt változásokra, azok névjegyzékét tételről-tételre átvizsgálván, a fent kitett összeget megszavazandónak véleményezi. V. czim,„Katonai özvegyek és árvák nyugélvezményei“ előirányoztatók 1.208.000 forinttal; VI. czim „tengerészeti nyugdijak“ előirányoztatik 34.000 frttal; VII. czim „a katonai és tengerészeti központi számvevőség hivatalnokai és szolgái, valamint az azok özvegyei és árváinak nyugélvezményei“ előirányoztatik 133 ezer frttal. VIII. czim „közös pénzügyminisztérium nyugdijai“ előirányoztatók 2500 frttal; IX. czim „közös főszámszék nyugdijai“ előirányoztatók 8900 frttal, az albizottság mindezen czímeket változatlanul elfogadásra ajánlja. Fedezetül előirányoztatók 4422 frt, 1245 frttal több,mint 1873-ra, azon okból, mert az illetmények szabályozása folytán a szolgálati díjak is nagyobb mennyiségben előreláthatólag fognának befolyni. Miután az albizottság ezen szabályozást nem vélte megszavazandónak, a fedezet fejében csak 3180 frtot ajánl megszavazásra. A főszámszék szükségletei fedezésére előirányoztatik 128,855 frt. Ezen költségvetés 1. 2. és 3.czímeinél előirányzott fizetési többletnek törlése iránt előadott okoknál fogva az albizottság a főszámszék tisztviselői illetményének szabályozását sem fogadhatván el — ebből 25,160 frtot törlendőnek, és ekként 103,695 forintot megszavazna-