Magyar Ujság, 1873. június (7. évfolyam, 126-148. szám)

1873-06-01 / 126. szám

126. szám. — VII. évfolyam. ■HmbVr* %j niurv.r-JBgMK^atst^ rc*4 Vasárnap. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-ső szám. I 1 •IV i«(: £ de intézanió a lap idlotfj minden köal« alény. Kéziratul h levelek víhí'.xh neu; fcdatnak. — Bérmeiyetlen le­velek csak ismerős kezek­et fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-atCi* 4-ik s*á*n, földszint. Ide intézendő a lap anyagi rénzét illető minden közté p­ólig, a. D&. ax előfizet*«) pénz , a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1873. Junius J. ■ Előfizetési ár: Vidékre postán vafey h- ■ bi a házhoz küldve évre . 16 tr­. — k­r . 8 * » Negyed évre 4 * » Egy hónapra ! » 1 ■ Ejryes száji á k ■ Hirdetési dij: kilencz hasábon petit.sai egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyagdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttér: négy hajráit- & *»;tirr.or 30 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR I­­J­SAG“ czimű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Előfizetési föltételek május 1-től kezdve: Két hóra (május— junius) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (május—julius) . . 4 frt — kr. Öt hóra (május—szept.) . . . 6 frt 80 kr. Kfém hóra.........................................1 frt 40 kr. A „Magyar Ujság“-ra az előfizetési pénzek a hírlapkiadó-hivatalhoz, Pest, egyetem-uteza 4-dik szám intézendők. Az előfizetés Leczélszerűbben posta utalvány­­n­­ym­ eszközölhető. Pest, április 1873. A kiadó-hivatal. Pest, május 31. Külföldi szemle. A versaillesi új kabinetben a zavar napról napra nő. Miután a monarchisták által várt „társadalmi meg­mentés“ elmaradt, a kormány lábai alatt ingadozni kezd a föld. M .et úgy igyekszik magán segíteni, hogy kormányzási programmjáról a figyelmet más dolgokra, nevezetesen a folyó államügyekre iparkodik fordítani. E programm szerint a nemzetgyűlés csak a budget és községi törvényjavaslat tárgyalásának befejezése után fogna elnapoltatni; az alkotmányjavasl­tok csak a téli ülésszakban vétetnének tanácskozás alá. Mac-Mahon üzenete a közvéleménynél általános megbotránykozást keltett. Az által­a kérvényezési és egyéni jog van megsértve, mert bizonyos tekintetben azok, kik a nemzetgyűlés feloszlatását kérték, a törvé­nyen kívül helyeztetnek. A republikánus lapok mellőzve a szigort, kicsiny­­lőleg bírálják Mac-Mahon üzenetét. A „Temps“ az izenetről így ír : „A többség — írja a „Temps“ — önmagára is­mert a programjában, s zajos örömmel fogadta. Mac- Mahon összekötött kézzel lábbal szolgáltatja át magát a többségnek, önállóságra sem hajlama, sem törekvése s hivatását abban látja, hogy a többség akaratának en­gedelmes végrehajtója legyen. Ezt természetesen jó szívvel veszi a többség. Az üzenetnek egy további pont­ját — azt, melyben az administrate gépezetének teljes kézrekerítése van kilátásba helyezve — indokola­lan s önkényszü fenyegetésnek tekinti e lap. „Thiers kormá­nya — úgymond — ily erőszakos tények nélkül igen jól administrált, s rend­­a béke volt az országban mindig.“ „Legsúlyosabb ez irén­tnek az a fenyegetés , — mondja továbbá — melyet azon képviselők és válasz­tók ellen intéz, — akik a kormányforma végleget, el­döntését követelik; factiosusnak mondja ezek törekvé­sét, s vádolja, hogy erőszakkal lépnek fel a többség által alkotott statusquo felforgatására. Logikai rend szerint e felfogás értelmében mi­denki erőszakosság­ban volna bűnös, a­ki a nemzetgyűlés örökkévaló per­­manenciáját el nem ismeri. — A köztársaság új elnöke nem látszik más törvényt respectálni, egyedül a nem­zetgyűlés akaratát. — Ennek örülni is lehetne, ha ez a gyűlés bizonyos meghatározott időben megnyittatnék. De a mostani nemzetgyűlés a teljes, korlátlan, egyedüli hatalom, ép olyan ura saját életének, tartamának mint napirendjének. Oly souverainitással ruházta fel magát, a­minőt alig ismertek valaha forradalmi nemzetgyűlé­seink. Thiers elismeri e hatalmat, de egyensúlyt bírt ellene a közvéleményben. Erre támaszkodva útját áll­hatta a parlamenti diktatúrának. Mac Mahonnak nincs meg az az ambitiója. Neki a közvélemény semmi, s min­dene a többség. Pedig vajmi feltételes ez az ő 16 szó­­nyi többsége.“ Az ultramontanok Európa mind a részében föltűnő örvendezéssel fogadták Thiers bukását. Egy új korszak beköszöntését látják a franczia kormányváltozásban, mely a klerikális párt alakulását lehetővé tevén, ter­veik megvalósításához foghatnak. Lyonban a papok processiót rendeztek, mely alka­lommal hálát zengettek a város védszentjének, hogy az ország ,,megszabadult Thierstől.“ „Köln. Ztg.“-nak Párisból azt írják, hogy tömege­sen jönnek a kormányhoz a denuntiatiók a polgárok, kivált pedig a különböző állású hivatalnokok politikai meggyőződéséről és hitvallásáról. Az új miniszterek nem is késnek ezeket értékesítni, mert egymásra bo­csátják el azokat, kik a republikánus meggyőződés gyanújában vannak. Nagy vita tárgyát képezi jelen­leg a rendőrfőnöki állás betöltése. A bonapartisták azt kívánják, hogy Renault (orleanista)mozdíttassék el. Az orleanisták pedig határozottan elleneszegülnek, mert attól tartanak, hogy egy szép reggel államcsinyra fognak ébredni, (a rendőrség tudvalevőleg egészen bo­­napartista érzelmű) s ők majd, mint 1851-ben, Mazasba kerülnek. Az orosz lapok kisebb nagyobb mértékben sajnál­ják Thiers bukását. Ez r­ájuk nézve ép oly váratlan mint megszomorító esemény. A conservativ „Russkij Mir“ szintén dicsérettel szól róla, szerinte Thiers azon államférfiú, kinek Francziaország nyugalmát, Európa pedig békéjét köszöni. De senki sem lehet úgymond, saját honában prophéta, s ezen közmondás a lelépett elnök személyén is teljesült, a­mit csak sajnálni lehet. Mac Mahonról e lap, mint a többi társai, egyelőre még hallgat, de némi aggodalommal néz a közel­jövő elébe, mondva, miként várható, hogy Thiers bukása talán Európa nyugalmára fog visszahatást gyakorolni , s Francziaország minden­esetre annak súlyos következ­ményeit megértendi. A monarchisták koalitiójára vonatkozólag utólag napvilágra került az a tény, hogy az Erneul által be­­terjesztett napirendet, mely Thiers bukását vonta maga után, Roucher (bonapartista) szerkesztette és hogy a Target által tett azon nyilatkozat a válságos pillanat­ban, hogy ők Ernőll napirendjére fognak szavazni, Target és Buffet között már előre meg volt állapítva. A „Bien Public“ nem fojthatja el keserűségét ez áru­lás s hálátlan eljárás felett. „Gyermekeink úgymond, olvasni fogják a történelemben : 1871. február 17 én választatott Thiers a köztársaság elnökévé. Miután az országot megmentette az anarchiától, kiszabadította az idegen kezéből, 5 milliárdot lefizetett, a pénzügyet rendbe hozta s hazájának visszavivta a külföld tiszte­letét . 1873. május 24-ikén megdöntetett, mert az or­szág szabadon kijelentett kívánságához képest, kimon­dotta, hogy a köztársaság törvényesen szervezendő, és mert bebizonyítá, hogy a kormány m­a állandó volta bénítja meg az ipart és kereskedelmet. Megbukott 362 orleanista, legitimista és bonap­artista tüntető öröm­ri­­valgása közben. — És gyermekeink midőn ezeket ol­vassák majd felkiáltanak: Szegény Francziaország! Szegény 1873 iki francziák ! Megérti­k a háborúk leg­keservesebbjét, szemtanúi voltak a legsiralmasabb for­radalomnak, s még a legkegy­etl­­ebb, legsajnálatosabb háládatlanságot is meg kellett érniök!“ A hivatalos lap jelentése szerint du Barail lett hadügyminiszternek kinevezve, ki jelenleg Stockholm­ban van. A hadügyminiszteri állás betöltése sok nehéz­séggel járt, mert senki sem akarta elvállalni azt a fele­lősséget, hogy Bazaine szabadon bocsájtassék. Miután Barail elfogadta, valószínűleg e körülményen túl tette magát. A miniszterek közül Barail az egyedüli, ki a nemzetgyűlésnek nem tagja. A carlista lázadás újabb m­űveletéről a napokban nem érkezett hír. A hírhedté vált Santa Cruz szörny még mindig folytatja kegyetlenségét. Elorrioban, hova a szeretet e papja 500 emberével a napokban megérke­zett, kitüzeté a fekete zászlót, tudatva, hogy jövőben nem fog szállást adni s ennek megerősítéséül egy tisz­tet rögtön agyonlövetett. A „Golos“ orosz félhivatalos lap arról értesül, hogy rövid idő múlva Lengyelországban az átalános orosz törvénykezési reformok léptetnek életbe, mi azon oknál fogva is szerfelett fontos, mert ezentúl az ottani összes bíróságoknál az orosz lesz a hivatalos nyelv.­­ Már a múlt év végén rendelet adatott ki, hogy az üre­sedésbe jövő felsőbb birói állomások csak oly egyének­kel töltessenek be, kik az orosz nyelvet helyesen és alaposan ismerik, oly magasabb birói hivatalnokok pé­pedig, kik oroszul épenséggel nem tudnak, a teljes nyugdijra való igények beálltával, a lényeges szolgálat­ból azonnal bocsátassanak el. Római távirat szerint a pápa napról-napra gyen­gébb, s bár előbbi hirek javulásról szólnak, a Vatikán­ban mindennap el vannak készülve a legvégsőre. Újabb táviratok, melyek pápai elfogadásokat jeleztek, valót­lanoknak bizonyultak. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZAJA. — Pest, 1873. junius 1. — Fracasse kapitány. Regény a XVII-ik századból, melyben a nagy foga­dalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gautier Théophile. Francziából fordította G. T. Ant. (63 Folytatás.) — Herczeg — viszonzá Bruyeres, méltóságteljes hangon — oly embernek nem lennék se segédje, se ta­núja. Személyesen ismerem Sigognac bárót, kinek kas­télya jószágomtól csak néhány mértföldnyire van. Jót állok érte. Különben ha még kételkedik felette, nálam vannak az okmányok, melyek minden kételyeit eloszlat­hatják. Engedje meg, hogy behívjam inasomat, ki az előszobában vár és kinél az okiratok vannak. — Arra nincs szükség — felesé­gallombrevae — becsületszavával megelégszem, elfogadom a párbajt. Vidaline lovag, barátom, lesz segédem. Szíveskedjék vele értekezni. Minden fegyver és minden feltétel jó lesz nekem. Különben is kiváncsi vagyok látni, hogy Sigognac oly jól tudja-e magát a kardcsapások ellen védeni, mint a palctaütések ellen. A szép Izabella fogja majd a győzőt megkoszorúzni, mint a lovagok fényko­rában. De ne engedje meg, hogy visszavonuljak, Vida­­line barátom, ki e kastélyban lakik, le fog jönni, legyen szíves vele mindenről megállapodni, határozzák el a helyet, fegyvert és időt. E szavak után, Vallombreuse keresett udvarias­sággal köszöntött a marquisnak, aztán nehéz ajtó füg­gönyt húzván félre, eltűnt a szobából. Néhány percz múlva Vidaline lovag jött a marquis­­hoz, a föltételek rögtön meg lőnek határozva. Fegy­vernek az egyenes kardot választék, az úri­emberek rendes vívó eszközét, a találkozás más­napra jön kitűz­ve, Sigognac pajtásai érdekében nem akarván halála vagy megsebesíttetése esetére, elmulasztatni velők az egész városban kihirdetett előadást. A légyottnak igen al­kalmas helyet választanak, Poiti­rs falain kívül, kis távolságra, mely magánya, elkülönített helyzete miatt kedvencz helye volt a párbajvívóknak. Bruyeres marquis visszatért „Frankország fegyve­reihez, és számot adott Sigognacnak küldetése ered­ményéről a báró melegen megköszönő Bruyeresnek, hogy oly jól igazította el a dolgot. Az előadásnak három órakor kellett volna kezdődni. Reggel óta sétált már a kikiáltó a­ városban, nagyban dobolt és hirdető az előadást a körülötte sereglő csopor­toknak. Ez embernek szenior hangja volt, mely a ren­deletek kihirdetéséhez volt szokva, a legméltóságosab­­­­ban és nyomatékosabban ejtette ki a darabok czímét és a színészek neveit. Az ablakok is rezegtek belé. Azon­­kívül oly különös módon tudta állát mozgatni, midőn a szavakat kiáltotta, hogy ilyenkor valósággal fürem­­bergi magyarótörőhez hasonlított, az utczás gyerkő­­czök nagy mulattatására. De a szemek sem voltak ke­vésbé igénybe véve mint a fülek, és azok, kik a hirde­­­­téseket nem hallották, láthatták a leglátogatottabb ut­­cza Szeglet­ken, a labdázó terem falán és „Frankország fegyverei“ kapuján a nagy falragaszokat, hol nagy ügyesen felváltva, hol feketén, hol vörösen tündöklőt­tek. Ez Scapin ecsetjének volt remekműve, ő volt a csa-­­­pat szépírója. A vendéglő egyik szolgája, ki színpadi kapusnak jön öltöztetve, félig zöld félig sárga zekében, rettentő széles kardszijjal, melyen ószerü kard csüggött, széles karimáju nemezkalappal, mely oly hosszú tollal volt­­ díszítve, hogy a pókhálókat lehetett volna vele a s mennyezetről leseperni, tartóztatta fel a tömeget az ajtó­ban, csak azokat eresztvén be, kik helyeik árát az e­l­végre az asztalra helyezett ezüst tálba letették, vagy legalább rendes belépti jegyet mutattak elő. Hiában igyekezett egy-egy tanuló, apród, vagy inas, csalással belopódzni a nézők közé, az éber cerberus hatalmasan visszalökte őket az utcza közepére, némelyek a közeli patakba hömpölyögtek, a többiek nagy vigságára, kik hahotában törtek ki , midőn sárosan látták őket felkelni. A nők gyaloghintókban érkeztek, izmos legények vállain, kik még szaladtak is könnyű terhek alatt. Némely urak, kik lóhátán vagy öszvéren érkeztek, a kantárt, az ezen czélra oda állított inasok karjára ve­tették. Két vagy három, megvörösödött aranyozásu és kopott festésű hintó, közeledett a kapuhoz méltóságo­­san, nehéz lovak által huzva, melyet ez ünnepélyes alkalomra húztak ki a szik­ekből. E lantokból, mint hajdan Noé bárkájából, mindenféle különös alakú vidéki lények szálottak ki, a néhai király alatt divatos ruhákba burkolva. E roppant hintók, minden rongáltságuk daczára, némi hatást gyakoroltak az oda tódult tömegre, mely a színházban érkezőket akarta szemlélni. S valóban, mi­dőn sorban állottak a téren, elég méltóságosaknak látszottak. Nem sokára a terem annyira tömve­lön, hogy még egy egér sem talált volna helyet. A színpad két oldalán karszékeket helyeztek el az első rangú egyének szá­mára, mi a színészek játékát akadályoztatta és nézőkre nézve is kellemetlen volt, de ez akkor annyira szokás volt, hogy senkinek sem tűnt nevetségesnek. Az ifjú Vallombreuse herczeg, fényes fekete kővel ékített s csipkével elárasztott fekete bársony öltözetben ült ott Vidaline barátja mellett, kinek a leggyönyörűbb, arany­nyal hímezett barna atlasz öltözete volt. A­mi a mar­­quis-t illeti, ő a zenekar mögött bérelt ki magá­nak egy széket, hogy onnan Zerline-t jobban megtap­solhassa a nélkül, hogy észrevegyék. A terem túlsó oldalán, köröskörül páholy formákat készítettek fenyőfából, s azokat kopott zöld szőr­­elmé­vel vagy régi fali szőnyegekkel vonták be Középen volt a földszinti állló­hely, hol a szegény­ebb sorsú polgárok, boltos legények, tanonczok, inasok és más alsóbb ren­d emberek állottak. A páholyokba helyezkedtek el a nők, a legpompá­sabb öltözetekben a milyeneket csak kaphattak vidéki ruhatárukban, melyek az udvari divatokkal szemben kissé elavultak voltak már. De a gazdagság majd min­denütt pótolta az ízlés­hiányt, legalább a kevéssé mű­értő poitiers-i közönség előtt. Sok nagy családi gyé­mántot lehetett ott látni, melyek azért, hogy régiesen voltak befoglalva, mégis megtartották nagy értéküket. Voltak iszonyú arany lánczok, nagy gonddal, bár ré­giesen kidolgozva, nehéz selyemköntösök, melyeket még őseiktől örököltek, de milyeneket többé nem sző­nek se Vei mezében, se L­ónban. Szép gyönyörű ifjú arczok sem hiányzottak, fehérek és pirosak, melyek bizony még Parisban is tetszettek volna, bár kissé ár­tatlan kifejezésűek voltak. E nők közül néhányan, nem akarván talán megis­mertetni, a teremben is megtartották árcráikat, a­mi nem akadályoztatta az álló közönséget, hogy nevetve meg ne nevezze őket és egyet mást ne beszéljen róluk. Mégis egy nő, egy más ékesebb asszony kíséretében, kinek arcza jobban volt elrejtve a többiekénél, és kissé hátrább ült, hogy a világosság ne essék reá, a legéle­sebb elmék által sem találtathatott ki, és nagy mérték­ben ingerelte a nézők kíváncsiságát. Fekete csipkefá­tyol boritotta fejét, úgy hogy haja színét sem lehetett látni. Öltözetének többi része, mely gazdag volt, de sö­tét színü, alig vola észrevehető a homályban, melyben ült, míg ellenben a többi nők épen a világosságot és fényt keresték. Néha még közepén tükröcskével ellátott fekete toll legyezőjét is kiterjesztette és szeme előtt tartotta. A hegedűk végre megszóltak, és a figyelmet a czinp­d felé forditák. Senki sem ügyelt többé a rejte- A bánsági határőrség és a titeli zászlóalj polgárosítása. A magy. kir. miniszterelnök a bánsági ha­tárőrség és a titeli zászlóalj polgárosítására vo­natkozólag az öszszes minisztérium aláírásával , s ezen kívül saját aláírásával egy törvényja­vaslatot tett a képviselőház asztalára (a határ­­őrvidéki lakosokat az ottani államerdőségekben illető erdei szolgalmak megváltásáról­, mely már nemcsak a polgárosított részekre, hanem azokra is kiterjed, melyekben a határőrrendszer csak később fog feloszlatni. Ezen törvényjavaslatok közül az első(298. sz.) melyet egész terjedelmében közlöttünk, mint lát­ható , oly nagy horderejű intézkedéseket tartal­maz, melyek méltán igénybe veszik a törvényho­zás figyelmét. Ilyenek: a városi és falusi községek szerve­zése s a falusi községi rendtartás ; a népiskolák oktatási ügye s a tanítók jogviszonyainak sza­bályzása ; a bánsági határőrvidék és a titeli zász­lóalj területének polgárosítása — illetőleg egy uj megye „Szörénymegye“ alakítása 75,12 négy­szög mérföldön 105,211 lakossal s a fenmaradt 88 négyszög mérföldnyi területnek m. e. 210 ezer lakossal a szomszédos Krassó-, Temes-, To­­rontál- és Bács-Bodroghmegyékhez csatolása, to­vábbá Pancsova, Fehértemplom és Karánsebes városok törvényhatósági joggal felruházása, az 1870. XLII. törvényhatóságrendező s az 1871. XVIII. községrendező törvényeknek az említett részekre leendő kiterjesztése s az 1848. V. t. sz. értelmében tartandó képviselőválasztás s más a polgárosítás föly­tán szükségessé vált intézkedés. Szintén nagyfontosságu a 299. számú törv.­­javaslat, mely a házközösségek rendezéséről, a 300-ik számú, mely a koronaországok közös tör­­vény­hozása alá tartozó polgári viszonyok rende­zéséről, és a 301 -ik számú mely általában a ha­­tárőrvidéki lakosokat az államerdőkben illető szolgalmak megváltásáról szól. Ezen intézkedések által, mondja a mellékelt indokolás: ,,ha Dalmatiától eltekintünk — helyre lesz állítva a magyar korona területén a törvény­hozó hatalom egysége, a polgári kormányzás egyöntetűsége, a magyar alkotmány határai, a magyar birodalom határaival, századok múltán, első ízben tetteg összeesnek.“­­ Ezen mélyreható változások tehát méltán i­génybe vehetik a törvényhozó testület figyel-­­mét, óvatos eljárását, miszerint gondosan átvizs­gáljon minden szakaszt, minden pontot, hogy öszhangzatosan intézkedjék , megváltoztathassa mindazt, mi jelen ideig tarthatlannak vagy czál­­ezerűtlennek bizonyult be az 1871-ik évben tör­tént intézkedések közül. De a kormány törvény-­­­javaslatai kizárják ennek lehetőségét. A magy. kir. miniszterelnök által benyújtott törvényjavaslatok ugyanis az 1871 iki pátensek, császári és királyi leiratok, rendeletek, illetőleg „törvények“ és „szabályrendeletek“ gyűjtemé­nyét tartalmazzák s a leglényegesb, legfőbb in­tézkedésekre nézve a javaslatok szerint még a vitatkozás lehetősége is kizáratnék, mert azok­nak, ,jelen érvényükben továbbra is megtar­tása“ illetőleg csupán „beczikkelyezése“ kíván­tatik. Elismerjük, hogy van ezen különféle rende­letekben sok üdvös, szükséges intézkedés, de egy az, hogy mi nem vagyunk hajlandók cs.­k­ rendeleteket mint ilyeneket a magyar törvény­­könyvbe átvenni, ha mindjárt az azokban foglalt intézkedéseket megerősítenők is, ki merné azt állítani, hogy azok oly tökéletesek, mikép rajtuk változtatni, hozzájuk még szükséges­ és üdvö­­sebb intézkedéseket tenni, vagy belőlük a körül­ményekhez a gyakorlati élethez nem i­lő dolgo­kat elvenni, másokat módosítni s a törvényho­zás szellemével, Magyarország jogaival, igényei­vel inkább öszhangzatba hozni ne lehetne ? Különben is maga a törvényjavaslathoz csa­tolt indokolás mondja, hogy azon anyag, melyet a minisztérium ezen javaslatok készítéséhez fel­használt t. i. a „legfelsőbb intézkedések“ tar­talma oly igen különféle, miszerint: „egy ugyan­azon rendelet, amint a helyzet szükségelte, sza­bályoz oly viszonyokat, melyek a közös törvén­y­­hozás alá tartoznak, tartalmaz oly rendelkezése­ket, melyekre nézve a magyar korona országai külön törvényhozással birnak s van bennök és pedig nem csekély számmal oly határozat is, melyek a végrehajtó hatalom rendelkezési kö­rébe esnek.“ Megjegyzi ugyan az indokolás, hogy azon esetben, midőn némely rendeletre két különböző törvényjavaslat hivatkozik? „a törvény által való megerősítés, mindkét javaslatban megszorítással van kifejezve, hogy az a legfelsőbb intézkedések­nek csak azon határozataira vonatkozik, amelyek a törvényhozás alá eső viszonyokról rendelkez­nek , nehogy oly tárgyak, melyek szabályzása törvényeink szerint a végrehajtó hatalmat illetik, a törvényhozás körébe vonassanak. Már kérjük szépen , ily halmaz törvények­nek átvizsgálás nélkül, tömege­től leendő elfo­gadását a kormány a törvényhozástól nem kí­vánhatja.. Ez nem volna alkotmányszerű, nem volna parlamentáris eljárás. Annak megítélését, hogy a legfelsőbb intézkedéseknek, mely részei tartoznak a törvényhozás, és mely részei a vég­rehajtó hatalom elébe , a törvényhozás másra nem bízhatja. E felett önmagának kell ítélnie, hogy alkotmányszerűen tegye magáévá az emlí­tett pátensekből, szabályokból stb. mit jónak, elfogadhatónak talál s megóvhassa magát attól, hogy tévedés esetében csakugyan oly térre, oly körbe vonassék, mely őt nem illeti, melyen tör­vényszerűen nem intézkedhetik. A törvényhozás, úgy tudjuk, pártszínezet

Next