Magyar Ujság, 1873. július (7. évfolyam, 149-175. szám)

1873-07-25 / 170. szám

„állam“ gondoskodik az ő belátása és kedve sze­rint. (Lásd Ausztria adósságai történetét.) A kormány buzgó hívei nem sokat gondol­nak a kérdés eme jogi oldalával, és a bécsiek, kik kormányunknak olyforma jóbarátai, mint azon mesebeli ember, ki beteg barátját oly erő­kifejtéssel segítette lóra, hogy az­onb­an maga­sabbról zuhant alá, mintha maga erejéből lé­pett volna túl a nyergen: oda egészítik ki ezen rendszer jótéteményeit, mintha a magyar minisz­ter már a 160 milliónyi adósságot 250 millióra egészítendő ki épen eme jövedéki rendszer s adósságcsinálásban fáradoznék. Az ily túlhajtásra azonban a jelenlegi viszo­nyok épen nem kedvezők. S azon hír, mintha a magyar pénzügyér kölcsönkeresésben fáradoz­nék, jól értesült helyről meg is c­áfoltatott. De­­ ha kölcsön útján nem, hogyan lehet fedezni defic­itet ? Ez most a kérdés s minthogy a jövedelem­­fokozás a méltányosság minden korlátait túlha­ladva sem közelítheti meg a deficitek fedezé­sét, természetes, hogy ott kell kezdeni a hely­reigazítást, hol hiba történt. Azaz, újra át kell vizsgálni a költségvetést, és törölni amit csak lehet. Mily üdvös dolog lenne most a kormányra nézve ha az ország adózási képességét ezelőtt is szem előtt tartotta, — ha a lehető bevételek mér­vét évenként 10 — 20—30 stb. millióval túl nem lépte volna. Most már az új (54 milliós kölcsön) sem elég a túllépések kiegyenlítésére. Új kölcsö­nök keresésére pedig, mint érintők, a jelenlegi vi­szonyok épen nem kedvezők s ezt aligha kell bővebben kommentálnunk. S méltán kíváncsian várjuk mit fog a kormány tenni, hogy kiküzd­­hesse magát ezen válságos viszonyokból. Irányi Dániel beszédje, melyet a n. k. kisújszállási 48-as zászló felavatásakor mondott (jún. 8-án). Minél anyagibb irányt követ a kor, melyben élünk, minél inkább elharapódzott az arany borjúnak imá­­dása, minél kevesebbet törődnek az emberek az eszmék és a közügyekkel , annál jobban esik látnunk, hogy e métely még nem hatott el mindenüvé, hogy még van­nak a kik a föld gazdagságainál becsesebb javakat is­mernek, s az aranynál nemesebb kincsekért lelkesülnek. S minél többet áldozott fel a nemzet jogaiból az uralkodó párt, s minél sebesebben rohan le a lejtőn, melyre lépett, s minél többen hajlandók őt e veszedel­mes térre követni, még azok közül is, a­kik eddig kár­hoztatták és kerülték azt , annál lélekemelőbb látványt nyújtanak azon polgártársak, a­kik az igaz útról ré­szint soha sem tértek le, részint - a­mint tévedésüket belátták - arra visszatérni nem haboznak. Az ünnepély, melyet ülünk, ily nemes indokoknak köszöni eredetét. A n.­kun kis-ujszállási hazafiak az önhaszonlesés korában s a sok polgáron erőt vett csüggedés közepett is, nem szűntek meg az élet magasabb feladataiért s az ország elidegenithetlen jogaiért buzogni. A zászló, mely előttünk áll, e magasztos érzelem­­nnk eredménye. Külső kifejezése, megtestesítése azon elveknek, a­melyeket a hasonirányú országos párttal együtt a kis-ujszállási 48-as polgárok vallanak : az ország függetlenségének alkotmányos után visszaszer­zése, a szabadság és jogegyenlőség kivívása és bizto­sítása s a közmivelődésnek, a nemzet szellemi és anyagi jólétének előmozdítása. E három elv, ábrázolva mintegy a három szín ál­tal, melyből a zászló készült, teszi politikai hitvallá­sunk legfőbb ágazatait. Az ország függetlenségének alkotmányos után helyreállítása mondom, képezi törekvéseinknek fő czél­­ját. Nem azért csupán, mivel ezeréves történeti múl­túnk, őseink emlékezete, s egy 15 milliónyi nemzet ön­érzete késztet arra, hanem mert a nélkül állami életü­ek, nemzeti jövőnk biztosítva nincs, sőt haladásunk is, akár a szellemi akár az anyagi téren, untalan akadá­lyokba ütközik. Sok próbát idézhetnék ezen állítás iga­zolására­­, polgártársaim, az utolsó hat év történetéből is, ha attól azoknak nemcsak sokasága, hanem köztu­domású tétele is föl nem oldaná. Azonban, bármennyire óhajtsuk is hazánk önálló­ságának visszaszerzését, azt csak békés és alkotmá­nyos uton akarjuk elérni. S el fogjuk érni okve­­tetlenül. Hiába kicsinylenek a­kik a hatalom polczán ül­nek , a nemzet többsége velünk érez, velünk tart, s ha egyszer szabadon nyilváníthatja akaratát, a választá­soknál is mellettünk fog nyilatkozni bizodalma. S a fejedelem, megértve a nemzet óhajtását, azt teljesíteni — hiszszük, — kész leend. Csak a milyen erős ben­nünk a hit ügyünk igazsága felől, olyan erős legyen a buzgalom, az áldozatkészség és a kitartás. S a­mit a mai nap még megtagad : a holnapi meg fogja adni min­den bizonynyal. Ámde, ha fő törekvésünket képezi is az önállóság helyreállítása , egymaga nem foglalja magában mind­azt, a­mit elérni óhajtunk. Mi a szabad Magyarország­ban szabad és egyenjogú polgárokat akarunk látni, biztosítva úgy egyesek, mint a hatalom önkénye ellen, egyenlőket jogok és kötelességekre nézve egyaránt, születés-, vallás- és nemzetiségkülönbség nélkül. S minthogy valódi s maradandó szabadságot óhaj­tunk, a törvényes rendnek, a nemzet igaz akaratából folyó törvények iránti tiszteletnek uralmát is kí­vánjuk. Ám gyanúsítsanak azok, a­kik maguk a törvény kijátszásával vergődtek uralomra, hogy mi féktelen­ségre törekszünk : szavaink s a szavaknál is erősebben bizonyító tetteink az ellenkezőről tesznek tanúságot. Mi renddel párosított szabadságot akarunk csak. Ám gyanúsítsanak olyanok, a­kik a közügyek ke­zelésénél önhasznukat képezik, a­kik századokon át csak előjogokat élveztek, terheket pedig alig hordoz­tak, hogy minket önérdek vezérel és hogy csak jogok­ban, nem egyszersmind a terhekben is osztozni kívá­nunk : szavaink s a szavaknál is hangosabban szóló tet­teink meghazudtolják őket. Mi senki vagyonára nem áhítozunk, és tudjuk, hogy a­ki jogot követel, az terhet is viselni tartozik. A harmadik czél, a­mely után törekszünk, a köz­művelődés, a nemzet anyagi és szellemi jólétének elő­mozdítása. Tudatlan, erkölcstelen és szegény nép sem egyé­nileg szabad és egyenjogú, sem mint nemzet sokáig önálló nem lehet. A magyar nemzetben hála az Égnek, ez irányban MAGYAR ÚJSÁG 1873. JULIUS 25 is fölébredt immár a haladás ösztöne. Érezzük, hogy hátramaradtunk, érezzük, hogy előre kell mennünk, ha elpusztulni nem akarunk. S az országgyűlési 48-as párt önérzettel mond­hatja magáról, hogy a fölébredt ösztönyek élesztését nemcsak, hanem — a mennyire tőle függött — kielé­gítését is kötelességének ismerte. A­mily elszántan elleneztük a meddő kiadásokat oly készséggel szavaztuk meg azokat, melyek úgy a közoktatás, mint az anyagi jólét fejlesztésére szüksé­gesek. De követeltük azonfelül és követelni fogjuk ez­után is az erkölcsiségnek is előmozdítását, úgy a ma­gán-, mint a közéletben.­­ E nélkül hiábavaló minden tudomány és minden gazdagság , e nélkül beteg m­a­­radna a nemzeti test s előbb vagy utóbb rothadásba menne át. Ellenségek környeznek sok felől, s mi csak úgy remélhetjük, hogy ez országot, melyet őseink szent örökségképen hagytak reánk, viszont gyermekeink és unokáinkra fogjuk átszállitani, ha nemcsak anyagi, hanem szellemi és erkölcsi felsőbbségre is szert te­szünk, ha a földet, melyet ők vérekkel áztattak, mi ar­czunk verejtékével öntözzük, minél dusabban, ha a tu­dományok és mesterségekben előhaladunk, mindenek­előtt pedig, ha az erkölcsök tisztasága s miveltség által is tiszteletet gerjesztünk magunk iránt. Ezt kí­vánja saját érdekünk, ezt a hazának üdve és bol­dogsága. Ezek, barátaim, a mi elveink, ezeket akarja jelké­pezni a zászló, melyet ma felavatunk. S valamint a ke­resztyén tiszteli a keresztet, mely vallási hitét ábrá­zolja : úgy tiszteljük mi a lobogót, mely politikai hi­tünknek a jelképe. Tiszteljük és legyünk irán a hi­v­k rendületlenül. Ne tántorítson el tőle sem önérdek, sem félelem, az önérdeket a hazafiság, a félelmet a férfi­asság tiltja nekünk. Midőn Constantin római császár egy csata alatt az ellenség sokasága miatt szorult állapotba jutott, — egyszerre csak — a monda szerint — fényes kereszt jelent meg az égen, ezen felirással: E jel alatt fogsz győzni. Constantin feltűzvén a keresztet a sasos Hi­dakra, melyeket a rómaiak zászló gyanánt használtak, győzött. A mi sasos rudjaink a nemzeti lobogó, s a bűvös felírás rajta : 1848. Bontsuk ki hát e zászlót és lobogtassuk fennen, magasan, — e zászló ala­t győzni fogunk. A „Szombati Lapokéból. A „Szombati L.“ közelebbi száma : „A balközép politikája és az Ellenőr“ — ez­ alatt a következő czik­­ket hozza : Végre tehát megszólalt Csernátony. Egy czikkso­­roz­atban felel Mocsáry Lajosnak, a­melyből eddig már hármat láttunk és lapunk megjelenése előtt többet látni nem is fogunk, miután az e három czikkre fordított erő­feszítés után Csernátony szünnapot kér olvasóközön-'­ségétől. Hogy kifáradt az írásban, azt nem­­csodáljuk. Mi csak az olvasásba is belefáradtunk. Sok mindenféle czikket olvastunk már Cserná­­tonytól. Volt közte jobb is, roszabb is, mint ez minden írónál megtörténik, — nemo omnibus horibus sapit, — de Csernátony legnagyobb ellensége is kénytelen be­vallani, s mi készséggel elismerjük, hogy ő a journalisti­­kában egyik legavatottabb írója Magyarországnak. Elismerjük, hogy kitűnő tollát különösen a polémiában ritkán múlta fölül valaki a magyar napisajtóban. An­­nál inkább kell bámulnunk ama három czikk fölött, melyek annyi készület után végre napvilágot láttak és melyekben, ámbár Mocsárynak felel, valóban a negy­­vennyolczas pártnak rég megígért háborút megkezdi. Ezeknél üresebb, hitványabb, illetlenebb és mondhat­nék : szemtelenebb irkafirkával, a magyar journalisti­­kában ritkán találkoztunk. Valóban gyönge lábon állhat, kétségbeesett ügy lehet az, melynek védelmére vagy támogatására Cser­nátony avatott tolla nem képes egyebet felhozni eről­tetett élezelésnél, s ezt is csak úgy, hogy a negyven­­nyolc­as párt egyes tagjaira fogott gyöngék, sőt külse­jük, milyen vagy mennyi bajok ismertetéséből meríti. Csernátony — megfeledkezve arról, hogy ő csak nem­régiben az illemről, a salom­ai modorról adott leczkét Mocsárynak — czikkeb­en minden tisztességes társa­ságból kiküszöbölt irmodort használ. Nem politikát tár­gyal, nem elveket vitat, nem érvekkel felel érvekre, hanem a negyvennyolc­as párt egyes tagjait személye­sen is megnevezve, azokról személyes gorombaságokat mond, hogy megmutassa mikép egy balközépi ember ily emberek társaságában csakugyan nem jól érezheti magát. Hogy ilyesmi is szabad legyen az irodalomban, arra Csernátony úr adja az első példát. Mi legalább nem emlékezünk, hogy valaha akár a kül-, akár a belföldi sajtóban olvastunk volna oly polémiát, mely megengedte magának, hogy ily impertinentiákat mondjon egy poli­tikai párt egyéniségeiről. Mi Csernátony urat e térre nem fogjuk követni. Mi nem fogjuk elemezni a balkö­­zép tagjainak személyes gyöngéit. Mi elvi harczra ké­szek vagyunk akár az „Ellenőr“-rel, akár a balközép­pel. De Csernátony urnak idétlen, otromba és szemte­len sértegetéseivel nem feleselünk. Nem fogjuk a bal­közép pártkonferencziáinak magánügyeit a közönség elé hurczolni. Nem fogjuk megnevezni azokat, kiknek tár­saságában Csernátony úr érezhetne némi idegességet, vagy­­azokat, kik Csernátony úr társaságában nem ta­lálják m­zukat otthonosan. Nem fogjuk a balközép kör­ben lejátszott néha botrányos, néha érzékeny jelenete­ket leirni, ámbár Csernátony úrnak tudnia kell, hogy ezeknek hiányában nem volnánk és hogy azoknak hi­telességéről több biztonsággal vállalhatnánk kezes­séget, mint a mennyivel bir Csernátony úr, midőn a Schwarcz Gyula kilépésérőli mesét előadja, melyről mi mit sem tudunk. De ha már Schwarcz Gyula kilépéséről beszél, megmondjuk neki, hogy Schwarcz Gyula ámbár a múlt országgyűlés vége felé egy ideig a negyvennyolczas kör tanácskozásainál meg nem jelent, mégis annak az országgyűlés végéig tagja maradt, tagsági dijait fizette és forma szerint a körből ki nem lépett, hanem miután nézetei, politikája időközben változtak, legalább be­várta az országgyűlés végét és midőn választói előtt újra föllépett, azoknak nyiltan és őszintén kifejté út programmját s ez uj programm alapján szorgalmazta és nyerte meg a fehérvári választók többségének szavaza­tait. Az ily eljárás, ha nem tanúskodik is a meggyőző­dés szigorú következetességéről, de tökéletesen rendjén van. Mert senki sem mondhatja rá, hogy hamis zászló alatt választatta magát képviselőnek, hogy más pro­­grammot hirdetett választói előtt és mást követ az or­­szággyűlésen. Schwarcz Gyula választói előtt sem a negyvennyolc­as pártnak, sem a balközépnek értekezle­teiben megállapított és elfogadott programmját nem hazudta magáénak, hanem mint az újonan alakítandó reformpárt egyik bajnoka lépett föl. S az ily eljárás egészen más, mint az, melyet Csernátony úr és a bal­közép ama tagjai követtek választóik irányában, kik a márczius 10-ei országos értekezlet által elfogadott pro­gramm alapján választottak képviselőkké és most azt határozzák, hogy Ghyczy septemberi programmját he­lyeslik s ennek alapján a Deákpárttal fusionálni akar­nak. Schwarcz Gyulának a negy­vennyolc­as párt köré­ből történt kilépéséből Csernátony ur mindenesetre menthetne egy kis tanulságot a választók iránti köte­lességeket illetőleg. Csernátony úr ugyan azt mondja első czikkében, mikép­p pártunk beérte azzal, hogy kijelentette elveit és megmondta, hogy ezek érvényesítésére miként fog eljárni. A­ki magáénak ismerte az elveket és egyet­értett az érvényesítésekre követendő eljárás kijelölésé­vel az sorakozott t. i. a párthoz. Az elveket, azokat igenis ismerjük. Azok az öt bihari pontban voltak kifejtve, melyeket a balközép több izlm­ ünnepélyesen programmjának ismert és me­lyeket annak a márczius 10-iki országos értekezlet is elfogadott. De „az érvényesítésükre követendő eljárás kijelöléséről“ mi soha sem hallottunk egy szót sem egész a jun. 17-i köztanácskozásig, midőn a párt kije­lentette, hogy Ghyczyt és Tiszát vezéreinek ismeri el és azoknak úgy a múltban, mint a jövendőben köve­tendő ta­ktikáját helyesli. A kérdés tehát már most az, ha várjon azok, kik a márczius 10-iki programm vagyis a bihari öt pont alapján sorakoztak a balközi­phez, ott kivánnak-e maradni most is, midőn e programm lé­nyegesen megváltozott, midőn Ghyczy programmja,mely Csernátony úr szerint nem volna egyéb, mint taktika vagyis a balközép „elveinek érvényesítésére követendő eljárás kijelölése“, — annyira eltér a bihari öt ponttól, hogy azokat majdnem mind egyenként és összesen meg­tagadja és elfogadja a közös ügyet, a delegációt, a közös minisztériumot, a közös külföldi képviselet és csupán a közös hadsereg ellen tesz bizonyos korlátolt módosí­tásokat. A kérdés az, ha vájjon az, a­mit Csernátony a jobboldallal vagy annak egy részével való fusióról az ,,Ellenőr“-ben beszélt, a balközép pártnak határozata-e vagy sem ? A­mit mi és a­mit az országos ellenzék leg­nagyobb része tisztán kíván tudni, az, ha várjon az „El­lenőr“ ezeket a balközép párt többségének vagy összes­ségének határozatából mondotta-e vagy csak mint Cser­nátony magán nézeteit adta elő. A jelenleg folyó czikk­­sorozatban Csernátony úr kijelenti, hogy a czikkeket alá­írja „most kivételesen, mikép jelezve legyen ez ál­tal is, a tény, miszerint — nézeteiért, eljárásáért é­s nyilatkozataiért minden felelősség csak őt illeti“. Amit mi tudni óhajtunk az, váljon e megszorítás nem csu­pán a Mocsáryval való polémiára vonatkozik, hanem kiterjesztendő-e egyszersmind ama nyilatkozatokra is, melyeket az „Ellenőr“ a balközép és a jobboldal egy részének egyesüléséről hirdetett? Ez a­mit tudni óhajtunk, ez az a­mit tudni a balközép választói első rendben és az összes magyar nemzet általában tudni jogosítva van. Megvalljuk, fö­lötte csodálatosnak találjuk, hogy az iránt minded­dig nem nyilatkozott sem az „Ellenőr“, sem a bal­közép másik orgar­uma, a „Hon“. Sőt midőn Cserná­tony e rendkívüli furcsa nyilatkozatai megjelentek, még az országgyűlés is együtt volt, a balközép konfe­­renciázott, de e nagy fontosságú és meglepő manifes­tatiokat hivatalos határozattal sem magáénak nem fo­gadta, sem azokat vissza nem utasította. Ennyivel pe­dig egy nagy politikai párt a helyzet tisztázására a nagy közönség irányában kétségkívül tartozik. Mert hát egészen máskép áll a dolog, ha Csernátony úr csupán saját nézeteinek adott kifejezést, mintha pártja nevében vagy annak megbízása folytán beszélt volna. Mi elvárjuk Csernátony ur­amaz ígéretének t­eje­­sítését, hogy e czikksorozatában elmondja „mi vá­lasztja el őket balközépet a negyvennyolc­as párttól és m­i­k­é­n­t érti ő az alkotmányos ellenzék parlamen­táris feladatát“. Az eddigi három czikkben minderről még egy ko­moly szó sincs. Ha ezeket komolyan elmondja, megtesz­­szük rá észrevételeinket. De azon üres, sületlen élemes­­kedésekkel , azon szemtelen paráználkodásokkal, a­melyekkel eddigi czikkei telvék, mi feleselni nem fogunk. Mindazokra nézve, a­miket Csernátony úr a negy­­vennyolczas párt ellenében elmond, hogy „bizonyos és pedig legyőzhetlen idegességet és finnyásságot érez a negyvennyolczas párt iránt“ mindazokra, a­mit a sar­­casmusokra nézve mond, melyekkel a balközép a szélső­balt illeti, vagy mindannak fejtegetésére, hogy mely klubban, mely társaságban „találja magát jobban, tölti idejét kellemesebben“, és mind ama gorombaságokra, melyeket a negyvennyolczas pártnak, részint egyes sze­mélyeire, részint az egész pártra halmoz , csak megve­tés lehet a válasz. Mi nem bírunk sem elég szemtelen­séggel arra, hogy egy komoly politikai lapban egy or­szágos párt egyéneinek sajátságait, személyes kinézését vagy excentricitásait taglalgassuk, mert azt hiszszük, hogy az ily eljárás, eddig legalább, tisztességes iroda­lomban helyén nem volt, sem nem fogunk oly mélyen sülyedni, hogy a más párt klubbjaiban netán előfordult magántermészetű és nem politikai jeleggel biró scená­­kat — még ha azok igazak és nem költöttek, mint az „Ellenőr“ hire — a közönség elé hurczoljunk. Ha Csernátony és a balközép kor más látogatói visszagondolnak ama több évi boldog együttlétre, me­lyet az „Ellenőr“ oly megelégedéssel emleget, el fog­ják ismerni, hogy ott bizony megfordultak oly egyé­nek is, kikkel a barátságos érintkezés sokkal kevesebb finnyásságot és idegességet föltételez, mint a­mennyi szükséges annak elviselésére, a­mit Csernátony úr a negyvennyolczas párt egyes tagjainak „szájaskodási időtlenségeiről“, „vad kif­akadásairól“, „bombastjairól“, „vörös hajáról“ vagy „kopaszságáról“, „szűk nadrág­ról vagy czilinderről“ emleget. De mi nem tartjuk ma­gunkat jogosítottnak mindezek elemzésébe bocsát­kozni. Ez uj irmodor feltalálásának és egyedáruságá­­nak egész dicsőségét átengedjük Csernátony úrnak. Elvek fejtegetését és érvekkel támogatását ké­rünk mi tőle. Ezekre, — ismételjük — ha komolyan előadatnak, komolyan fogunk válaszolni. Mindenek előtt pedig arról kérünk felvilágosítást, ha váljon az „Ellenőr“ a balközéppártnak vagy többségének hatá­rozatából hirdeti-e rasionális politikáját vagy sem ? Ez a dolog lényege. Most már vezérczikkekben folytatja szokott szemé­lyeskedéseit s talán azt is hiszi, hogy ez által nyoma­tékossá teszi szavait előttünk , a közönség előtt. Egyes szavakon vessző paripázik , s úgy játszik ezekkel, mint ama „lyukas mogyoróval“ a mókus, me­lyet ő oly elmésen a közjogi elvekhez hasonlít. Egyes szavakat, mint „finnyáskodás“ és „quid tune?“ fölkap Mocsáry czikkéből s ezeket oly sophismákkal forgatja, oly szemfényvesztéssel dobálja, mint Kratki-basik a go­lyókat. Művészetének sorsa is egyenlő a bűvész mutat­ványaiéval, mert a közönségben tudja mindenki, hog­y az ily productio csak szemfény­vesztés s tudja mindenki, hogy azon zsebóra, melyet a bűvös mozsárban most összetör, nem az, melyet más valaki nyújtott, hanem az, melyet önmaga „pro forma“ használt föl.Második számú czikkének elménczkedő személyeskedésére, melyben elv­szegénységből csupán a negyvennyolc­as­ párt számos tiszteletben álló egyéneinek hívatlan carikírozásával akar győzelmet aratni, vagy nincs felelet vagy olyan az, milyen a „Szombati Lapok“ jul. 19-iki számának vezérczikkében található. — Azonban, hogy a golyó kapdos­ásában sem fejtett ki kellő ügyességet, é­s hogy e nemes­ művészetben is sokat kell még profiti­­roznia, ha viharos tapsra számit a karzaton, arra figyel­meztetjük Csernátony urat s meg is mutatjuk, a mely golyókat ejtette földre. Miután azon értelmetlen vádon kívül, hogy „a negyvennyolczas párt politikája nem lát orra hegyén túl s a haza jövőjét úgy véli biztosítani, ha jelenének követelményei előtt megköti kezét“, mintha bizony nem ép annyira látott volna Csernátony úr még nem rég a volt balközépi programm mellett , s mintha vádolhatná a nemzet csak egy csökönös negativval is pártunkat akkor , midőn javát le­hetett volna eszközölni az ellenkezővel , mondom, minthogy ezek után csak olyannal képes a negyven­nyolczas pártéletet elviseletlennek tünteti föl, hogy mint mondja, Irányinak kevés a baja, hogy Simonyi Ernő gulyásan neveti Csanádit, hogy b. Baldácsy ve­res, hogy Schwarcz Gélának kellemetlen affaire-jet vol a negyvennyolczas körben s több efféle semmiséggel, más okból is ki akarja fejteni a balközépi képviselők­nek a negyennyolczas párttal való egyesülésének lehet­­lenségét. Ugyanis Mocsárynak azon kifejezéséből, hogy a balközép némely­­képviselői azért is nem akar­nak egyesülni a negyvennyolczas párttal, mert röstel­­lik a bontakozást s előítélettel vannak a „quid tune?“ irányában, fölkapja ismét a „quid tune ?“ szavakat, s azzal is indokolni akarja az ez iránti előítéletek jogo­sultságát, hogy fölhozza, mennyire volt eltelve előíté­letes aggodalmakkal „Kossuth Lajos is a „quid tune?“ iránt azon biztató helyzet daczára is, mely­t III. Na­póleon olasz háborúja ajánlott föl tervének valósítá­sára.“ Valóban sajnálhatjuk, hogy Csernátony úr nem a költői pályát választotta. Mert hiszen mennyi hűséggel vonhatna hasonlatot a barna fürtök és tengerrészes éj, csillagtűz és a szerelmes szeme között, ha ily merész hasonlattal tud élni most is. De sajnálnunk kell azt is,­­ hogy a „quid tune?“ és a „quid nunc?“ érzelmeit összezavarta,­ ho­lott egyik magának a cselekedetnek megválasztása, másik a cselekedetnek következménye iránti aggodalmat fejezi ki. A „quid tunc ?“ iránti aggodalmat cs­ak az érzi, ki a „quid tunc?“-kal nincs tisztában,s a helyes, becsü­letes cselekedetnek következményeiért nem lehet aggód­nunk, mert a bizony talan jövő mindig csak isten kezében van, s az ember már teljesítette becsületes tettével köte­lességét. Kossuth Lajos nagy hazánkfia is ama válságos időkben a „quid nunc ?“ iránt volt annyi aggodalom­­­mal, s ha lángelméje helyes, alkalmas utat látott volna tervének kivitelére, akkor a szükséges cselekvés követ­kezményeire, a soha véget nem érő „quid tune?“ iránt ő sohasem töprenkedhetett volna, mert ember a belát­­hatlan jövőért nem lehet közes. Vannak absolute jók, melyeknek netaláni követ­kezményei számba nem jöhetnek. Egyébiránt, hogy ép a concret esetre vonatkozva, melyek Kossuth néze­tei a „quid tune?“ iránt, azt tudhatná Csernátony ur a Turulból 1872. máj. 18-án keltezett s Irányihoz inté­zett azon levélből, melyben a következő passust talál­hatja : „Megbuktatni a Deák-pártot, most ez a feladat. Hinc omne principium, hue refer exitum. A többire nézve, kommt Zeit, kommt Rath.“ Azon kísérlete tehát Csernátony úrnak, hogy tá­voli nemzőnkre hivatkozva, így saját fegyverével győzze meg ellenfelét, nem sikerült, s ajánljuk, hogy változó nézeteinek minden fázisára ne használjon „per absur­dum“ bizonyítékot-Végre a bölcsesség próbakövét véli feltalálni, mi­dőn Le Fontaine azon meséjéből, melyben a vízben ful­dokló gyermeknek előbb leczkét tart az iskolamester, a gyermek ezen szavait: Vidékről, T. szerkesztő úr! Vidékünk postahivatalához gyakori szokás mód­jára most is oly rendületlenül, a kellő időt mulasztva, oly vontatottan érkezik az „Ellenőr“, mintha csak ér­zéki lény volna s röstellene a czimlapján ékeskedő sü­letlen vezérczikkekkel napvilágra jönni. Ezt azért jegy­zem meg, hogy igazoljam Csernátony múlt heti czikk­­sorozatára teendő némely észrevételemnek elkészét. „Partur­unt montes et nascitur ridiculus mus !“ Komoly szándékot vett végre Csernátony úr tár­gyilagosan válaszolni Mocsárynak, de már is teljesült rajta a „Szombati Lapok“ jul. 5-iki számának jóslata, hogy úgy fog járni mint azon mesebeli szruetmadár, mely előre nagy hangon hirdette a többi madaraknak imposans röptét. Eh! mon ami tiré moi du danger: Tu feras aprés ta harangue. t. i. „hozz ki előbb a veszedelemből s aztán szónokolj“ idézi és ajánlja a negyvennyolczas pártnak. Lám, ismét „per absurdum,“ hajánál fogva hozza a hasonlatot, az iskolamesterrel a negyvennyolczas pártot s a gyermek­kel a magyar nemzetet képviseltetvén. Avagy nem ha­hotára méltó-e kiválni egy kisebbségben levő párttól,­­ hogy szabadítsa ki a hazát mindazon bajból, melybe immár a többség bölcs következetessége s a Csernátony-féle újabb politika sodorta? Azon újabb politika, melynek még múlt évben csak Schwarcz Gyula, Prónay József, b. Podmaniczky Frigyes és gróf Károlyi Ede voltak bajnokai, de melynek elveihez most már Csernátony és mindmegannyian szegődtek, s ez nem egyéb, mint az egy időben Csernátony által is megtámadott „reformpárti politika.“ Ily kívánság­ához lenne hasonló, mintha eme Csernátony által annyira kedvelt meséhez hasonló esetben nem attól kivánnák a vízben fuldokló megmentését, ki kezében tartja a men­­tőcsornak kormányrúdját, hanem attól, ki a helyzetnél fogva tegyük fel egy távoli tetőről tanúja a jelenetnek. Ugyebár, mint előbb Kossuth, úgy most La Fon­taine szelleme sincs önnek már szolgálatjára, ha való­jában veszszük a dolgokat? Egyébiránt hadd osztozzék a balközép az iskola­­mester teendőjében, hadd álljon a kormánynyal solida­­ritásba, de közösen lesz vele felelős a nemzet sorsáról, számadó üdvéről, s majd meglátjuk, taktikájával mily hajnal hasad a hazára? Vidéki, Pest város közgyűlése. — Julius 23-án. — Elnök K­a­d­a Mihály polgármester. Simon Flórent panaszt emel az ellen, hogy az ürülékek nagyon hanyagul vannak elhelyezve; kéri en­nek folytán, hogy az erre felvigyázó hivatalnok vagy megbüntettessék, vagy felfüggesztessék. A közgyűlés felkérte Simon Flórent képviselőt, hogy indítványát írásban adja ki. Haris Sándor szintén panaszt emel, hogy a víz-

Next