Magyar Ujság, 1873. július (7. évfolyam, 149-175. szám)
1873-07-25 / 170. szám
„állam“ gondoskodik az ő belátása és kedve szerint. (Lásd Ausztria adósságai történetét.) A kormány buzgó hívei nem sokat gondolnak a kérdés eme jogi oldalával, és a bécsiek, kik kormányunknak olyforma jóbarátai, mint azon mesebeli ember, ki beteg barátját oly erőkifejtéssel segítette lóra, hogy azonban magasabbról zuhant alá, mintha maga erejéből lépett volna túl a nyergen: oda egészítik ki ezen rendszer jótéteményeit, mintha a magyar miniszter már a 160 milliónyi adósságot 250 millióra egészítendő ki épen eme jövedéki rendszer s adósságcsinálásban fáradoznék. Az ily túlhajtásra azonban a jelenlegi viszonyok épen nem kedvezők. S azon hír, mintha a magyar pénzügyér kölcsönkeresésben fáradoznék, jól értesült helyről meg is cáfoltatott. De ha kölcsön útján nem, hogyan lehet fedezni deficitet ? Ez most a kérdés s minthogy a jövedelemfokozás a méltányosság minden korlátait túlhaladva sem közelítheti meg a deficitek fedezését, természetes, hogy ott kell kezdeni a helyreigazítást, hol hiba történt. Azaz, újra át kell vizsgálni a költségvetést, és törölni amit csak lehet. Mily üdvös dolog lenne most a kormányra nézve ha az ország adózási képességét ezelőtt is szem előtt tartotta, — ha a lehető bevételek mérvét évenként 10 — 20—30 stb. millióval túl nem lépte volna. Most már az új (54 milliós kölcsön) sem elég a túllépések kiegyenlítésére. Új kölcsönök keresésére pedig, mint érintők, a jelenlegi viszonyok épen nem kedvezők s ezt aligha kell bővebben kommentálnunk. S méltán kíváncsian várjuk mit fog a kormány tenni, hogy kiküzdhesse magát ezen válságos viszonyokból. Irányi Dániel beszédje, melyet a n. k. kisújszállási 48-as zászló felavatásakor mondott (jún. 8-án). Minél anyagibb irányt követ a kor, melyben élünk, minél inkább elharapódzott az arany borjúnak imádása, minél kevesebbet törődnek az emberek az eszmék és a közügyekkel , annál jobban esik látnunk, hogy e métely még nem hatott el mindenüvé, hogy még vannak a kik a föld gazdagságainál becsesebb javakat ismernek, s az aranynál nemesebb kincsekért lelkesülnek. S minél többet áldozott fel a nemzet jogaiból az uralkodó párt, s minél sebesebben rohan le a lejtőn, melyre lépett, s minél többen hajlandók őt e veszedelmes térre követni, még azok közül is, akik eddig kárhoztatták és kerülték azt , annál lélekemelőbb látványt nyújtanak azon polgártársak, akik az igaz útról részint soha sem tértek le, részint - amint tévedésüket belátták - arra visszatérni nem haboznak. Az ünnepély, melyet ülünk, ily nemes indokoknak köszöni eredetét. A n.kun kis-ujszállási hazafiak az önhaszonlesés korában s a sok polgáron erőt vett csüggedés közepett is, nem szűntek meg az élet magasabb feladataiért s az ország elidegenithetlen jogaiért buzogni. A zászló, mely előttünk áll, e magasztos érzelemnnk eredménye. Külső kifejezése, megtestesítése azon elveknek, amelyeket a hasonirányú országos párttal együtt a kis-ujszállási 48-as polgárok vallanak : az ország függetlenségének alkotmányos után visszaszerzése, a szabadság és jogegyenlőség kivívása és biztosítása s a közmivelődésnek, a nemzet szellemi és anyagi jólétének előmozdítása. E három elv, ábrázolva mintegy a három szín által, melyből a zászló készült, teszi politikai hitvallásunk legfőbb ágazatait. Az ország függetlenségének alkotmányos után helyreállítása mondom, képezi törekvéseinknek fő czélját. Nem azért csupán, mivel ezeréves történeti múltúnk, őseink emlékezete, s egy 15 milliónyi nemzet önérzete késztet arra, hanem mert a nélkül állami életüek, nemzeti jövőnk biztosítva nincs, sőt haladásunk is, akár a szellemi akár az anyagi téren, untalan akadályokba ütközik. Sok próbát idézhetnék ezen állítás igazolására, polgártársaim, az utolsó hat év történetéből is, ha attól azoknak nemcsak sokasága, hanem köztudomású tétele is föl nem oldaná. Azonban, bármennyire óhajtsuk is hazánk önállóságának visszaszerzését, azt csak békés és alkotmányos uton akarjuk elérni. S el fogjuk érni okvetetlenül. Hiába kicsinylenek akik a hatalom polczán ülnek , a nemzet többsége velünk érez, velünk tart, s ha egyszer szabadon nyilváníthatja akaratát, a választásoknál is mellettünk fog nyilatkozni bizodalma. S a fejedelem, megértve a nemzet óhajtását, azt teljesíteni — hiszszük, — kész leend. Csak a milyen erős bennünk a hit ügyünk igazsága felől, olyan erős legyen a buzgalom, az áldozatkészség és a kitartás. S amit a mai nap még megtagad : a holnapi meg fogja adni minden bizonynyal. Ámde, ha fő törekvésünket képezi is az önállóság helyreállítása , egymaga nem foglalja magában mindazt, amit elérni óhajtunk. Mi a szabad Magyarországban szabad és egyenjogú polgárokat akarunk látni, biztosítva úgy egyesek, mint a hatalom önkénye ellen, egyenlőket jogok és kötelességekre nézve egyaránt, születés-, vallás- és nemzetiségkülönbség nélkül. S minthogy valódi s maradandó szabadságot óhajtunk, a törvényes rendnek, a nemzet igaz akaratából folyó törvények iránti tiszteletnek uralmát is kívánjuk. Ám gyanúsítsanak azok, akik maguk a törvény kijátszásával vergődtek uralomra, hogy mi féktelenségre törekszünk : szavaink s a szavaknál is erősebben bizonyító tetteink az ellenkezőről tesznek tanúságot. Mi renddel párosított szabadságot akarunk csak. Ám gyanúsítsanak olyanok, akik a közügyek kezelésénél önhasznukat képezik, akik századokon át csak előjogokat élveztek, terheket pedig alig hordoztak, hogy minket önérdek vezérel és hogy csak jogokban, nem egyszersmind a terhekben is osztozni kívánunk : szavaink s a szavaknál is hangosabban szóló tetteink meghazudtolják őket. Mi senki vagyonára nem áhítozunk, és tudjuk, hogy aki jogot követel, az terhet is viselni tartozik. A harmadik czél, amely után törekszünk, a közművelődés, a nemzet anyagi és szellemi jólétének előmozdítása. Tudatlan, erkölcstelen és szegény nép sem egyénileg szabad és egyenjogú, sem mint nemzet sokáig önálló nem lehet. A magyar nemzetben hála az Égnek, ez irányban MAGYAR ÚJSÁG 1873. JULIUS 25 is fölébredt immár a haladás ösztöne. Érezzük, hogy hátramaradtunk, érezzük, hogy előre kell mennünk, ha elpusztulni nem akarunk. S az országgyűlési 48-as párt önérzettel mondhatja magáról, hogy a fölébredt ösztönyek élesztését nemcsak, hanem — a mennyire tőle függött — kielégítését is kötelességének ismerte. Amily elszántan elleneztük a meddő kiadásokat oly készséggel szavaztuk meg azokat, melyek úgy a közoktatás, mint az anyagi jólét fejlesztésére szükségesek. De követeltük azonfelül és követelni fogjuk ezután is az erkölcsiségnek is előmozdítását, úgy a magán-, mint a közéletben. E nélkül hiábavaló minden tudomány és minden gazdagság , e nélkül beteg maradna a nemzeti test s előbb vagy utóbb rothadásba menne át. Ellenségek környeznek sok felől, s mi csak úgy remélhetjük, hogy ez országot, melyet őseink szent örökségképen hagytak reánk, viszont gyermekeink és unokáinkra fogjuk átszállitani, ha nemcsak anyagi, hanem szellemi és erkölcsi felsőbbségre is szert teszünk, ha a földet, melyet ők vérekkel áztattak, mi arczunk verejtékével öntözzük, minél dusabban, ha a tudományok és mesterségekben előhaladunk, mindenekelőtt pedig, ha az erkölcsök tisztasága s miveltség által is tiszteletet gerjesztünk magunk iránt. Ezt kívánja saját érdekünk, ezt a hazának üdve és boldogsága. Ezek, barátaim, a mi elveink, ezeket akarja jelképezni a zászló, melyet ma felavatunk. S valamint a keresztyén tiszteli a keresztet, mely vallási hitét ábrázolja : úgy tiszteljük mi a lobogót, mely politikai hitünknek a jelképe. Tiszteljük és legyünk irán a hivk rendületlenül. Ne tántorítson el tőle sem önérdek, sem félelem, az önérdeket a hazafiság, a félelmet a férfiasság tiltja nekünk. Midőn Constantin római császár egy csata alatt az ellenség sokasága miatt szorult állapotba jutott, — egyszerre csak — a monda szerint — fényes kereszt jelent meg az égen, ezen felirással: E jel alatt fogsz győzni. Constantin feltűzvén a keresztet a sasos Hidakra, melyeket a rómaiak zászló gyanánt használtak, győzött. A mi sasos rudjaink a nemzeti lobogó, s a bűvös felírás rajta : 1848. Bontsuk ki hát e zászlót és lobogtassuk fennen, magasan, — e zászló alat győzni fogunk. A „Szombati Lapokéból. A „Szombati L.“ közelebbi száma : „A balközép politikája és az Ellenőr“ — ez alatt a következő czikket hozza : Végre tehát megszólalt Csernátony. Egy czikksorozatban felel Mocsáry Lajosnak, amelyből eddig már hármat láttunk és lapunk megjelenése előtt többet látni nem is fogunk, miután az e három czikkre fordított erőfeszítés után Csernátony szünnapot kér olvasóközön-'ségétől. Hogy kifáradt az írásban, azt nemcsodáljuk. Mi csak az olvasásba is belefáradtunk. Sok mindenféle czikket olvastunk már Csernátonytól. Volt közte jobb is, roszabb is, mint ez minden írónál megtörténik, — nemo omnibus horibus sapit, — de Csernátony legnagyobb ellensége is kénytelen bevallani, s mi készséggel elismerjük, hogy ő a journalistikában egyik legavatottabb írója Magyarországnak. Elismerjük, hogy kitűnő tollát különösen a polémiában ritkán múlta fölül valaki a magyar napisajtóban. Annál inkább kell bámulnunk ama három czikk fölött, melyek annyi készület után végre napvilágot láttak és melyekben, ámbár Mocsárynak felel, valóban a negyvennyolczas pártnak rég megígért háborút megkezdi. Ezeknél üresebb, hitványabb, illetlenebb és mondhatnék : szemtelenebb irkafirkával, a magyar journalistikában ritkán találkoztunk. Valóban gyönge lábon állhat, kétségbeesett ügy lehet az, melynek védelmére vagy támogatására Csernátony avatott tolla nem képes egyebet felhozni erőltetett élezelésnél, s ezt is csak úgy, hogy a negyvennyolcas párt egyes tagjaira fogott gyöngék, sőt külsejük, milyen vagy mennyi bajok ismertetéséből meríti. Csernátony — megfeledkezve arról, hogy ő csak nemrégiben az illemről, a salomai modorról adott leczkét Mocsárynak — czikkeben minden tisztességes társaságból kiküszöbölt irmodort használ. Nem politikát tárgyal, nem elveket vitat, nem érvekkel felel érvekre, hanem a negyvennyolcas párt egyes tagjait személyesen is megnevezve, azokról személyes gorombaságokat mond, hogy megmutassa mikép egy balközépi ember ily emberek társaságában csakugyan nem jól érezheti magát. Hogy ilyesmi is szabad legyen az irodalomban, arra Csernátony úr adja az első példát. Mi legalább nem emlékezünk, hogy valaha akár a kül-, akár a belföldi sajtóban olvastunk volna oly polémiát, mely megengedte magának, hogy ily impertinentiákat mondjon egy politikai párt egyéniségeiről. Mi Csernátony urat e térre nem fogjuk követni. Mi nem fogjuk elemezni a balközép tagjainak személyes gyöngéit. Mi elvi harczra készek vagyunk akár az „Ellenőr“-rel, akár a balközéppel. De Csernátony urnak idétlen, otromba és szemtelen sértegetéseivel nem feleselünk. Nem fogjuk a balközép pártkonferencziáinak magánügyeit a közönség elé hurczolni. Nem fogjuk megnevezni azokat, kiknek társaságában Csernátony úr érezhetne némi idegességet, vagyazokat, kik Csernátony úr társaságában nem találják mzukat otthonosan. Nem fogjuk a balközép körben lejátszott néha botrányos, néha érzékeny jeleneteket leirni, ámbár Csernátony úrnak tudnia kell, hogy ezeknek hiányában nem volnánk és hogy azoknak hitelességéről több biztonsággal vállalhatnánk kezességet, mint a mennyivel bir Csernátony úr, midőn a Schwarcz Gyula kilépésérőli mesét előadja, melyről mi mit sem tudunk. De ha már Schwarcz Gyula kilépéséről beszél, megmondjuk neki, hogy Schwarcz Gyula ámbár a múlt országgyűlés vége felé egy ideig a negyvennyolczas kör tanácskozásainál meg nem jelent, mégis annak az országgyűlés végéig tagja maradt, tagsági dijait fizette és forma szerint a körből ki nem lépett, hanem miután nézetei, politikája időközben változtak, legalább bevárta az országgyűlés végét és midőn választói előtt újra föllépett, azoknak nyiltan és őszintén kifejté út programmját s ez uj programm alapján szorgalmazta és nyerte meg a fehérvári választók többségének szavazatait. Az ily eljárás, ha nem tanúskodik is a meggyőződés szigorú következetességéről, de tökéletesen rendjén van. Mert senki sem mondhatja rá, hogy hamis zászló alatt választatta magát képviselőnek, hogy más programmot hirdetett választói előtt és mást követ az országgyűlésen. Schwarcz Gyula választói előtt sem a negyvennyolcas pártnak, sem a balközépnek értekezleteiben megállapított és elfogadott programmját nem hazudta magáénak, hanem mint az újonan alakítandó reformpárt egyik bajnoka lépett föl. S az ily eljárás egészen más, mint az, melyet Csernátony úr és a balközép ama tagjai követtek választóik irányában, kik a márczius 10-ei országos értekezlet által elfogadott programm alapján választottak képviselőkké és most azt határozzák, hogy Ghyczy septemberi programmját helyeslik s ennek alapján a Deákpárttal fusionálni akarnak. Schwarcz Gyulának a negyvennyolcas párt köréből történt kilépéséből Csernátony ur mindenesetre menthetne egy kis tanulságot a választók iránti kötelességeket illetőleg. Csernátony úr ugyan azt mondja első czikkében, miképp pártunk beérte azzal, hogy kijelentette elveit és megmondta, hogy ezek érvényesítésére miként fog eljárni. Aki magáénak ismerte az elveket és egyetértett az érvényesítésekre követendő eljárás kijelölésével az sorakozott t. i. a párthoz. Az elveket, azokat igenis ismerjük. Azok az öt bihari pontban voltak kifejtve, melyeket a balközép több izlm ünnepélyesen programmjának ismert és melyeket annak a márczius 10-iki országos értekezlet is elfogadott. De „az érvényesítésükre követendő eljárás kijelöléséről“ mi soha sem hallottunk egy szót sem egész a jun. 17-i köztanácskozásig, midőn a párt kijelentette, hogy Ghyczyt és Tiszát vezéreinek ismeri el és azoknak úgy a múltban, mint a jövendőben követendő taktikáját helyesli. A kérdés tehát már most az, ha várjon azok, kik a márczius 10-iki programm vagyis a bihari öt pont alapján sorakoztak a balköziphez, ott kivánnak-e maradni most is, midőn e programm lényegesen megváltozott, midőn Ghyczy programmja,mely Csernátony úr szerint nem volna egyéb, mint taktika vagyis a balközép „elveinek érvényesítésére követendő eljárás kijelölése“, — annyira eltér a bihari öt ponttól, hogy azokat majdnem mind egyenként és összesen megtagadja és elfogadja a közös ügyet, a delegációt, a közös minisztériumot, a közös külföldi képviselet és csupán a közös hadsereg ellen tesz bizonyos korlátolt módosításokat. A kérdés az, ha vájjon az, amit Csernátony a jobboldallal vagy annak egy részével való fusióról az ,,Ellenőr“-ben beszélt, a balközép pártnak határozata-e vagy sem ? Amit mi és amit az országos ellenzék legnagyobb része tisztán kíván tudni, az, ha várjon az „Ellenőr“ ezeket a balközép párt többségének vagy összességének határozatából mondotta-e vagy csak mint Csernátony magán nézeteit adta elő. A jelenleg folyó czikksorozatban Csernátony úr kijelenti, hogy a czikkeket aláírja „most kivételesen, mikép jelezve legyen ez által is, a tény, miszerint — nézeteiért, eljárásáért és nyilatkozataiért minden felelősség csak őt illeti“. Amit mi tudni óhajtunk az, váljon e megszorítás nem csupán a Mocsáryval való polémiára vonatkozik, hanem kiterjesztendő-e egyszersmind ama nyilatkozatokra is, melyeket az „Ellenőr“ a balközép és a jobboldal egy részének egyesüléséről hirdetett? Ez amit tudni óhajtunk, ez az amit tudni a balközép választói első rendben és az összes magyar nemzet általában tudni jogosítva van. Megvalljuk, fölötte csodálatosnak találjuk, hogy az iránt mindeddig nem nyilatkozott sem az „Ellenőr“, sem a balközép másik orgaruma, a „Hon“. Sőt midőn Csernátony e rendkívüli furcsa nyilatkozatai megjelentek, még az országgyűlés is együtt volt, a balközép konferenciázott, de e nagy fontosságú és meglepő manifestatiokat hivatalos határozattal sem magáénak nem fogadta, sem azokat vissza nem utasította. Ennyivel pedig egy nagy politikai párt a helyzet tisztázására a nagy közönség irányában kétségkívül tartozik. Mert hát egészen máskép áll a dolog, ha Csernátony úr csupán saját nézeteinek adott kifejezést, mintha pártja nevében vagy annak megbízása folytán beszélt volna. Mi elvárjuk Csernátony uramaz ígéretének tejesítését, hogy e czikksorozatában elmondja „mi választja el őket balközépet a negyvennyolcas párttól és miként érti ő az alkotmányos ellenzék parlamentáris feladatát“. Az eddigi három czikkben minderről még egy komoly szó sincs. Ha ezeket komolyan elmondja, megteszszük rá észrevételeinket. De azon üres, sületlen élemeskedésekkel , azon szemtelen paráználkodásokkal, amelyekkel eddigi czikkei telvék, mi feleselni nem fogunk. Mindazokra nézve, amiket Csernátony úr a negyvennyolczas párt ellenében elmond, hogy „bizonyos és pedig legyőzhetlen idegességet és finnyásságot érez a negyvennyolczas párt iránt“ mindazokra, amit a sarcasmusokra nézve mond, melyekkel a balközép a szélsőbalt illeti, vagy mindannak fejtegetésére, hogy mely klubban, mely társaságban „találja magát jobban, tölti idejét kellemesebben“, és mind ama gorombaságokra, melyeket a negyvennyolczas pártnak, részint egyes személyeire, részint az egész pártra halmoz , csak megvetés lehet a válasz. Mi nem bírunk sem elég szemtelenséggel arra, hogy egy komoly politikai lapban egy országos párt egyéneinek sajátságait, személyes kinézését vagy excentricitásait taglalgassuk, mert azt hiszszük, hogy az ily eljárás, eddig legalább, tisztességes irodalomban helyén nem volt, sem nem fogunk oly mélyen sülyedni, hogy a más párt klubbjaiban netán előfordult magántermészetű és nem politikai jeleggel biró scenákat — még ha azok igazak és nem költöttek, mint az „Ellenőr“ hire — a közönség elé hurczoljunk. Ha Csernátony és a balközép kor más látogatói visszagondolnak ama több évi boldog együttlétre, melyet az „Ellenőr“ oly megelégedéssel emleget, el fogják ismerni, hogy ott bizony megfordultak oly egyének is, kikkel a barátságos érintkezés sokkal kevesebb finnyásságot és idegességet föltételez, mint amennyi szükséges annak elviselésére, amit Csernátony úr a negyvennyolczas párt egyes tagjainak „szájaskodási időtlenségeiről“, „vad kifakadásairól“, „bombastjairól“, „vörös hajáról“ vagy „kopaszságáról“, „szűk nadrágról vagy czilinderről“ emleget. De mi nem tartjuk magunkat jogosítottnak mindezek elemzésébe bocsátkozni. Ez uj irmodor feltalálásának és egyedáruságának egész dicsőségét átengedjük Csernátony úrnak. Elvek fejtegetését és érvekkel támogatását kérünk mi tőle. Ezekre, — ismételjük — ha komolyan előadatnak, komolyan fogunk válaszolni. Mindenek előtt pedig arról kérünk felvilágosítást, ha váljon az „Ellenőr“ a balközéppártnak vagy többségének határozatából hirdeti-e rasionális politikáját vagy sem ? Ez a dolog lényege. Most már vezérczikkekben folytatja szokott személyeskedéseit s talán azt is hiszi, hogy ez által nyomatékossá teszi szavait előttünk , a közönség előtt. Egyes szavakon vessző paripázik , s úgy játszik ezekkel, mint ama „lyukas mogyoróval“ a mókus, melyet ő oly elmésen a közjogi elvekhez hasonlít. Egyes szavakat, mint „finnyáskodás“ és „quid tune?“ fölkap Mocsáry czikkéből s ezeket oly sophismákkal forgatja, oly szemfényvesztéssel dobálja, mint Kratki-basik a golyókat. Művészetének sorsa is egyenlő a bűvész mutatványaiéval, mert a közönségben tudja mindenki, hogy az ily productio csak szemfényvesztés s tudja mindenki, hogy azon zsebóra, melyet a bűvös mozsárban most összetör, nem az, melyet más valaki nyújtott, hanem az, melyet önmaga „pro forma“ használt föl.Második számú czikkének elménczkedő személyeskedésére, melyben elvszegénységből csupán a negyvennyolcas párt számos tiszteletben álló egyéneinek hívatlan carikírozásával akar győzelmet aratni, vagy nincs felelet vagy olyan az, milyen a „Szombati Lapok“ jul. 19-iki számának vezérczikkében található. — Azonban, hogy a golyó kapdosásában sem fejtett ki kellő ügyességet, és hogy e nemes művészetben is sokat kell még profitiroznia, ha viharos tapsra számit a karzaton, arra figyelmeztetjük Csernátony urat s meg is mutatjuk, a mely golyókat ejtette földre. Miután azon értelmetlen vádon kívül, hogy „a negyvennyolczas párt politikája nem lát orra hegyén túl s a haza jövőjét úgy véli biztosítani, ha jelenének követelményei előtt megköti kezét“, mintha bizony nem ép annyira látott volna Csernátony úr még nem rég a volt balközépi programm mellett , s mintha vádolhatná a nemzet csak egy csökönös negativval is pártunkat akkor , midőn javát lehetett volna eszközölni az ellenkezővel , mondom, minthogy ezek után csak olyannal képes a negyvennyolczas pártéletet elviseletlennek tünteti föl, hogy mint mondja, Irányinak kevés a baja, hogy Simonyi Ernő gulyásan neveti Csanádit, hogy b. Baldácsy veres, hogy Schwarcz Gélának kellemetlen affaire-jet vol a negyvennyolczas körben s több efféle semmiséggel, más okból is ki akarja fejteni a balközépi képviselőknek a negyennyolczas párttal való egyesülésének lehetlenségét. Ugyanis Mocsárynak azon kifejezéséből, hogy a balközép némelyképviselői azért is nem akarnak egyesülni a negyvennyolczas párttal, mert röstellik a bontakozást s előítélettel vannak a „quid tune?“ irányában, fölkapja ismét a „quid tune ?“ szavakat, s azzal is indokolni akarja az ez iránti előítéletek jogosultságát, hogy fölhozza, mennyire volt eltelve előítéletes aggodalmakkal „Kossuth Lajos is a „quid tune?“ iránt azon biztató helyzet daczára is, melyt III. Napóleon olasz háborúja ajánlott föl tervének valósítására.“ Valóban sajnálhatjuk, hogy Csernátony úr nem a költői pályát választotta. Mert hiszen mennyi hűséggel vonhatna hasonlatot a barna fürtök és tengerrészes éj, csillagtűz és a szerelmes szeme között, ha ily merész hasonlattal tud élni most is. De sajnálnunk kell azt is, hogy a „quid tune?“ és a „quid nunc?“ érzelmeit összezavarta, holott egyik magának a cselekedetnek megválasztása, másik a cselekedetnek következménye iránti aggodalmat fejezi ki. A „quid tunc ?“ iránti aggodalmat csak az érzi, ki a „quid tunc?“-kal nincs tisztában,s a helyes, becsületes cselekedetnek következményeiért nem lehet aggódnunk, mert a bizony talan jövő mindig csak isten kezében van, s az ember már teljesítette becsületes tettével kötelességét. Kossuth Lajos nagy hazánkfia is ama válságos időkben a „quid nunc ?“ iránt volt annyi aggodalommal, s ha lángelméje helyes, alkalmas utat látott volna tervének kivitelére, akkor a szükséges cselekvés következményeire, a soha véget nem érő „quid tune?“ iránt ő sohasem töprenkedhetett volna, mert ember a beláthatlan jövőért nem lehet közes. Vannak absolute jók, melyeknek netaláni következményei számba nem jöhetnek. Egyébiránt, hogy ép a concret esetre vonatkozva, melyek Kossuth nézetei a „quid tune?“ iránt, azt tudhatná Csernátony ur a Turulból 1872. máj. 18-án keltezett s Irányihoz intézett azon levélből, melyben a következő passust találhatja : „Megbuktatni a Deák-pártot, most ez a feladat. Hinc omne principium, hue refer exitum. A többire nézve, kommt Zeit, kommt Rath.“ Azon kísérlete tehát Csernátony úrnak, hogy távoli nemzőnkre hivatkozva, így saját fegyverével győzze meg ellenfelét, nem sikerült, s ajánljuk, hogy változó nézeteinek minden fázisára ne használjon „per absurdum“ bizonyítékot-Végre a bölcsesség próbakövét véli feltalálni, midőn Le Fontaine azon meséjéből, melyben a vízben fuldokló gyermeknek előbb leczkét tart az iskolamester, a gyermek ezen szavait: Vidékről, T. szerkesztő úr! Vidékünk postahivatalához gyakori szokás módjára most is oly rendületlenül, a kellő időt mulasztva, oly vontatottan érkezik az „Ellenőr“, mintha csak érzéki lény volna s röstellene a czimlapján ékeskedő sületlen vezérczikkekkel napvilágra jönni. Ezt azért jegyzem meg, hogy igazoljam Csernátony múlt heti czikksorozatára teendő némely észrevételemnek elkészét. „Parturunt montes et nascitur ridiculus mus !“ Komoly szándékot vett végre Csernátony úr tárgyilagosan válaszolni Mocsárynak, de már is teljesült rajta a „Szombati Lapok“ jul. 5-iki számának jóslata, hogy úgy fog járni mint azon mesebeli szruetmadár, mely előre nagy hangon hirdette a többi madaraknak imposans röptét. Eh! mon ami tiré moi du danger: Tu feras aprés ta harangue. t. i. „hozz ki előbb a veszedelemből s aztán szónokolj“ idézi és ajánlja a negyvennyolczas pártnak. Lám, ismét „per absurdum,“ hajánál fogva hozza a hasonlatot, az iskolamesterrel a negyvennyolczas pártot s a gyermekkel a magyar nemzetet képviseltetvén. Avagy nem hahotára méltó-e kiválni egy kisebbségben levő párttól, hogy szabadítsa ki a hazát mindazon bajból, melybe immár a többség bölcs következetessége s a Csernátony-féle újabb politika sodorta? Azon újabb politika, melynek még múlt évben csak Schwarcz Gyula, Prónay József, b. Podmaniczky Frigyes és gróf Károlyi Ede voltak bajnokai, de melynek elveihez most már Csernátony és mindmegannyian szegődtek, s ez nem egyéb, mint az egy időben Csernátony által is megtámadott „reformpárti politika.“ Ily kívánságához lenne hasonló, mintha eme Csernátony által annyira kedvelt meséhez hasonló esetben nem attól kivánnák a vízben fuldokló megmentését, ki kezében tartja a mentőcsornak kormányrúdját, hanem attól, ki a helyzetnél fogva tegyük fel egy távoli tetőről tanúja a jelenetnek. Ugyebár, mint előbb Kossuth, úgy most La Fontaine szelleme sincs önnek már szolgálatjára, ha valójában veszszük a dolgokat? Egyébiránt hadd osztozzék a balközép az iskolamester teendőjében, hadd álljon a kormánynyal solidaritásba, de közösen lesz vele felelős a nemzet sorsáról, számadó üdvéről, s majd meglátjuk, taktikájával mily hajnal hasad a hazára? Vidéki, Pest város közgyűlése. — Julius 23-án. — Elnök Kada Mihály polgármester. Simon Flórent panaszt emel az ellen, hogy az ürülékek nagyon hanyagul vannak elhelyezve; kéri ennek folytán, hogy az erre felvigyázó hivatalnok vagy megbüntettessék, vagy felfüggesztessék. A közgyűlés felkérte Simon Flórent képviselőt, hogy indítványát írásban adja ki. Haris Sándor szintén panaszt emel, hogy a víz-