Magyar Ujság, 1873. augusztus (7. évfolyam, 176-200. szám)

1873-08-07 / 181. szám

Csütörtök, 181. szám. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-s6 szám. II. emelet. Id. intérendi a lap .jellemi r.n.ts illatú minden köele­­mény. I késiratok s levelek viaera nem adatnak. — Bérmentetlen le­veleit ezek ismerte kerektM­­ozadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetert-utoaa 1-ik «*»■ , földszint. Ida vitánendt a lap anyafi részét Illett minden közle­mény, n. re. as elíflzetési páni, a kiadás körüli pa­­pasapk­áa a hirdetm.nyek.MAGYA­R ÉV (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP.­­11. évfolyam. 1873. Auguszt. 7. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve: Egy évre . 16 frt. — » Fél évre 8 » - » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetőéért külön 80 kr. Nyílttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR UJSÁG“ CZímű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. ez. olvasóinkat, kiknek előfizetésök folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjem­k előfizetésöket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek julius 1-től kezdve: Évnegyedre (julius —szept.) . 4 frt — kr. Félévre (julius—decz.) . . . . 8 frt — kr. Három évnegyedre (jul—márc.) 12 frt — kr. Egy hóm . ................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűb­­ben eszközölhetők és Budapestre egyetemül­z a 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Pest, augusztus 6. Külföldi szemle. A „Maison de France“-nak tegnap a fusió meg­hiúsulásáról hozott tudósítása nem bizonyult valónak, mert az „Agence Havas“ azt jelenti, hogy a párisi gróf Joinville herczeg kíséretében Chambord gróf látoga­tására Bécsbe utazott. A látogatás egyszerű udvarias­­sági tény; a politikai kérdések csak nagy tartózkodás­sal fognának megérintetni. E kérdések megoldása hallgatag beleegyezéssel a nemzetgyűlés számára fen­­hagyatott. Más oldalról is megerősíttetik, hogy a ne­­táni egyetértés számára politikai alap sem nem keres­tetett, sem nem találtatott. — Lajos Fülöp unokájának látogatása tehát csak udvariasság, melyet a bécsi világ­kiállítás alkalmából akar nyilvánítani. E látogatás egyúttal a fusió lehetetlenségét akarja demonstrálni, hogy a legitimisták egy részét a három szinti lobogó alá csoportosítsa. Erre vonatkozólag a „Journal de Rouen“ közleménye némi érdekkel bír, mely a követ­kező jezsuistikus terv szerzőjének Broglie herczeget mondja. A párisi gróf, irja a nevezett lap, elutazása előtt értekezett Broglie herczeggel s az utóbbi a herczegnek azt a macchiavellista tervet ajánlá követésre, külsőleg Chambord gróf irányában a leg­nagyobb alázatot mutatni, ez által XIV. Lajos unokájának nagyravágyását fölkelteni, a­minek foly­tán sikerül őt nyilatkozatra birni s hogy ekkor a legmérsékeltebb legitimisták is kénytelenek lesznek elismerni, hogy a liliomosok restauratiója jelenleg Francziaországban lehetetlen s nem marad más egyéb hátra, mint a legifjabb ágat juttatni a trónra. — Az „Avenir­ National“ szerint Larochefoucauld-Bisaccia szintén Bécsbe sietett, hogy a többi legitimisták nevé­ben urát jó eleve figyelmeztesse. Az a levél, melyben Chambord gróf a fustótörekvések elleni idegenkedését nyilvánítja Frohsdorfból 28-ról van keltezve s így hangzik : Épen most végeztem el, kedves Carenove, a „Journal Officiel“-ben ájul. 20-ki ülés tudósítását. Ön engem sokkal jobban ismer, hogy sem ama ne­vezetes ülésben tanúsított erélyes kitartásáért tőlem banális frázist várjon, melyben ön, mint Patay-nél, győ­zelmesen kimagaslott. Szerencsét kivánok önnek, kö­szönöm s ölelem önt; szerencsésnek érzem magamat önt régi barátomnak nevezhetni. A „Republique Fran.“ a levél keltére tesz megjegyzést. Júl. 28-ra a júliusi forradalom évnapja, Chambord grófnak — mond Gam­­betta lapja — vannak okai és emlékezete. A franczia terület Verdun város és más két hely kivételével, mely Verdun és Metz közt fekszik, aug. 2. teljesen ki volt ürítve. Manteuffel tábornok főparancs­nok Nancyból aug. 1-én Verdunbe tette át főhadiszál­lását, s ma már összesen csak 6000 német katona állo­másozik franczia területen. A németek igen pontosan megtartották az egyezményt, csapataik oly gyors me­netekben vonultak hazafelé, mintha háborúba menné­nek; naponként tizennyolc­ kilométernyi utat tettek. A franczia csapatok bevonulása minden demonstratio és ünnepélyesség tartása nélkül ment végbe. A há­rom-négy század katonaság egész csöndben vonult be Nancyba. A kormány minden zajosabb öröm­nyilatko­­zatot megtiltott, de azt még­sem tudta elérni, hogy a nép mindenütt meg ne emlékezzék Thiersről, a „terü­let megszabadítójáról, a hadsereg újjászervezőjéről.“ Zavargások csak Rapte de l‘ Etappe helységben fordultak elő, valószínűleg azért, mert a kormánykö­zegek brutalitása a népnek ez ártatlan örömnyilatkoza­tot sem akarta megengedni. Castelar a éortesülés jul. 30-ai ülésében egy in­dítványt támogatott, mely szerint a felkelőkhöz csatla­kozott cortes tagjai perbe fogassanak. Castelar újab­ban is visszautassa azon vádat, hogy a conservativ párttal egyetért. Mindamellett hangsúlyozó, hogy min­dig az előrehaladott republikánusok voltak azok, kik a köztársaság romlását előidézték, míg a conservatív republikánusok consolidálják. Sem a katonai kalando­rok, sem a felkelési kihágások a köztársaságot nem fog­ják megerősíteni. Don Carlos győzelmét s az inquisitió behozatalát lehetetlennek mondja. Diaz Quintero az indítvány ellen szólt, mely azonban 195 szavazattal 15 ellenében elfogadtatott, mire Diaz Quintero magát föl­­kelőnek nyilvánítá. A madridi „Imparcial“ július 28-ról ezeket írja : ,,A carthagenai német consul tegnap ismét visszatért fő­városába, miután a „Vigilante“ ügyről itt Madridban jelentést tett és a „Friedrich Karl“ kapitánya számára kért utasításokat bevárta. A várt berlini távirat, melyet ő maga vitt a kapitánynak, így hangzik : „A Vigilante elvételéről szóló közleményt vettem. Sürgönyözzön ön állandólag mind­arról, a­mi ez ügyben történik. A ka­pitány cselekedjék úgy, a­mint jónak látja és a­mint leginkább megfelel Németország érdekének.“ Jeleznünk kell itt még azt az örvendetes hírt is, hogy Havannából hadihajók érkeznek a spanyol par­tokra, hogy a lázadók ellen küzdjenek. Ezen tengeré­szek, valamint a kormányhoz és köztársasághoz hű ma­radt hadi­hajók tengerészei el vannak szánva a legvég­sőig küzdeni a felkelők ellen. A tisztek úgy, mint a le­génység esküt tettek, hogy vagy meghalnak mindnyá­jan, vagy elfojtják a lázadást. Azt mondanunk is feles­leges, hogy ily hangulat és magatartás Spanyolország­ban, hol napirenden van a fejetlenség a hadseregben, a legörvendetesebb jelenség. Az olasz kormányhoz, a Francziaországban jelen­leg folyó politikai vallásos ünnepélyekről érkezett tudó­sításból, mint a „Gazetta d’Italia“ fölfogja a dolgot, azon nézet tűnik ki, hogy az olasz nemzet érzelmét és akaratját sérteni akarják. Az ultramontán párt, mond az említett lap, a két nézet közti viszály fölkeltésére számít. Mac-Mahon e törekvés fölötti rászólását az olasz követ előtt nem titkold. Daczára ennek, a florenczi szükségesnek tartja, hogy a franczia kormány nyíltan jelentse ki, hogy ama párt eljárása mennyire ellentét­ben áll a "kormány intenzióival. Írország éjszaki részében e hóban a nemzeti párt tüntetéseket szándékozik rendezni. Ez alkalommal a külön parlamenti politika s a még fogságban lévő félnek szabadon bocsáttatása fog követeltetni. Korytnicza,jul. 31-én. A tegnapi postával vettem az „Ellenőr“ jul. 29-i számát, a­melyben annak szerkesztője befe­jezi azon czikksorozatot, melyet a balközép, ille­tőleg saját politikájának igazolására irt. Ellőt­tünk van tehát az egész magyarázat, s azért már most teljes bátorsággal hozzáfoghatunk annak méltatásához. Nem fogjuk azonban nyomról nyomra kö­vetni az öt számon keresztül vonuló fejtegetést, a melybe, — nem mondjuk hogy szándékosan, — fulasztotta t. collegánk a maga érveit, ha­nem, kiszemelve abból a magot, csupán ezt fog­juk latra vetni. Mindenekelőtt azon különböztetésre teszünk megjegyzést , melyet önmaga és pártja kö­zött tesz s kíván általunk is létetni, mondván, hogy nyilvánított nézeteiért csakis ő, nem pedig egyúttal a balközép is felelős. E fentartás véleményünk szerint nem nagy értékkel bir. Mi ugyanis nem­ annyira, vagy leg­alább nem különösen Csernátony magatartását hibáztattuk, s nem ennek igazolását kivántuk, mint inkább a Ghyczy-Tisza párt politikáját rosz­­szaltuk s ennek igazolását vártuk az „Ellenőr­től, mint ezen politika főszószólójától. A kettő egyébiránt nem igen tér el egymástól a dolog lényegére nézve.A­mit Csernátony nyíltan ajánl : a közjogi programm szegreakasztását s a jobb­oldallal való egyesülést, azt a balközép a jelen országgyűlés kezdete óta teszi, illetőleg elősegíti. Azért mi nem is fogunk ezúttal külön Cserná­tony­val, illetőleg az „Ellenőr“-rel vitázni, hanem a balközép ezen politikáját az előttünk tudva­levő tények és Csernátony magyarázata, indoko­lása szerint bírálat alá venni. Mivel indokolta­­. kollegánk ezen új poli­tikát ? Azzal, hogy miután a közjogi program, ez idő szerint nem valósítható, igyekezni kell az adott helyzeten a lehetőségig javítani. Ezt pedig véleménye szerint csak úgy teheti az ellenzék, ha többségre jutása esetén a közös ügyes alapon is kész kormányt alakítani; különben pedig, vagyis miután többségre nem jutott, s miután a kormánynak kizárólag a jobboldal kezében ha­gyása hovatovább veszélybe dönti a hazát, — ha ezen jobboldal szabadelvű s becsületes részé­vel egyesül. S ezen nézete támogatására­­. el­lenfelünk nem haboz magának Kossuthnak sza­vaira hivatkozni, a ki — mint mondja — „a Lónyay-kabinet megbuktatását“ a haza üdvére elkerülhetlennek nyilvánította az Irányi Dániel­hez intézett levélben. Valóban igen kényelmes — más kérdés váj­jon legális dolog-e? — a legnagyobb és leg­népszerűbb magyar név tekintélyével támogatni az alapos érvekkel nem igazolható ügyet. Csak­hogy Kossuth nem a Lónyay-kabinet le­szorítását, hanem általában a jobbol­dal megbuktatását állította a haza üdve föltételének. Hiszen ha a Lónyay-kormány meg­buktatása az ország üdvére elegendő volna, ez immár biztosítva lenne, miután Lónyay Meny­hért jó ideje hogy megbukott. Igenis, a jobb­oldal megbuktatását állította nagy hazánkfia az ország felvirágzása föltételének. Önök pedig épen ezen jobboldallal akarnak egyesülni, s mi­dőn ezt teszik, Csernátony mégis nem átallja Kossuth intésére hivatkozni. Igazán, nem tudjuk mit bámuljunk ezen érvelésben inkább: a kö­vetkezetlenséget-e vagy pedig a merészséget. Megengedem, hogy nem a hatalomvágy, nem önzés indítja Önöket ezen útra; megengedem, hogy a­mint­­. ellenfelünk mondja, azon szándék vezérli, hogy az adott helyzeten, a­mennyire le­het, javítsanak. De hát nem hiszik-e már többé, — a­mit pe­dig eddig álllítottak, — hogy a mostani alapon, ha jobban is, de igazán jól, a nemzet szükségei­nek és várakozásának megfelelő módon kormá­nyozni nem is lehet? S ha hiszik még, nem tar­tanak-e attól, hogy a kormányban részesülve, maguk is lejárják magukat? A közjogi téren ugyanis, ha egyszer a Deákpárttal összeolvadtak, figyelemre méltó ja­vításokat alig fognak tehetni. Hiszen a beolvadás vagy egyesülés ezen szándékról való lemondás­sal csaknem egyet jelent. Mert azt alig lehet föltenni, hogy a Deákpárt, mely a közjogi alap fen­ntartását a haza javára elkerülhetlennek, ille­tőleg annak változtatását mai viszonyaink kö­zött lehetetlennek, sőt károsnak hirdeti, a kisebb­ség kedvéért, melynek egyesülése reá nézve épen nem múlhatatlan, ezen meggyőződését megmá­sítja, vagyis a közjogi alap elhagyásában meg­egyezzék. A­honnan következik, hogy a jobbol­dallal egyesülve önök, a közjogi alap megváltoz­tatására legalább lényegesen mit sem lennének képesek eszközölni, ha ezt valóban lenne is még szándékuk tenni. A másnemű reformok tekin­tetében pedig, mint azt már a múltkor megje­gyeztem, az ellenzék fenállása legkisebb aka­dályt sem képez a jobboldali kormányra nézve, miután ezekben nemcsak soha nem akadályoz­tatta, hanem ellenkezőleg, azok létesítésére a kormányt maga unszolta, s ha ez jót akart, tá­mogatta is, így tehát nincs semmi ok, miért kelljen az ellenzéknek a jobboldallal egyesülnie, míg ellenben igen sok és igen fontos ok létezik , miért azt nem kell tennie. A legfőbb, a mi véleményünk szerint, azon erkölcsi hatás, melyet az ellenzék tetemes részének elpártolása, elveinek megtagadása, a közvéleményre előidézne. Avagy nem valószínű-e, kérdjük, hogy ez­által nemcsak a baloldali polgárok, hanem álta­lában minden hazafiaknak hite erősen megren­dülne, talán eddigi elveik helyességében, min­denesetre a nép képviseletével megbízott férfiak belátása, következetessége s részint őszintesé­gében ? Mert ne felejtsék uraim, hogy azon okot, t. i. hogy amúgy többet tehetnek a közügy érdeké­ben, minden köpenyforgató, minden apostata szokta használni önös czéljai eltakarása végett, nemcsak m­inálunk, hanem szerte a világon, é­s hogy annálfogva nehezen fognák elkerülni önök is a gyanúsítást, mely szerint nem­ annyira a közjó, mint inkább saját érdekök: a hatalomban s talán más előnyökben való osztozás vágya in­dította önöket. Míg viszont ezen elpártolásból­­— illetőleg hozzájárulásból a jobboldal arra merítene érvet, hogy a 6­7-ki alap csakugyan helyes és saját po­litikája üdvös, czélszerű! S ezen erkölcsi hatás, ezen erkölcsi veszteség alkalmasint nagyobb és károsabb lenne még azon anyagi vagy számbeli veszteségnél is, melyet az ellenzék egy nagy ré­szének elszakadása az ellenzék soraiban okozna. Nem mondjuk ugyan , hogy ezt „ki nem he­verné“ az ellenzék, sőt inkább meg vagyunk győződve, hogy ezen megpróbáltatásból nem­csak erkölcsileg, hanem rövid időn s­z­á­m­ s­z­e­­rint is erősebben jönne ki, de egyelőre minden bizonynyal érzékeny vérveszteség lenne az reá nézve. Aztán, miért kétségbe esni uraim azért, hogy öt-hat év alatt s annyi tömérdek és borzasztó akadály mellett nem jutottunk még többségre? Miért hagyni ki a számításából, nem mondjuk a véletlent — ámbár ennek is megvan a népek történelmében a maga szerepe, — hanem a dol­gok rendes fejlődését, a­mely csakis az ellenzék­nek kedvezhet, annyival is inkább, mert a jobbol­dal nemcsak elégületlenséget keltett az ország­ban szerteszét, hanem önmagával is meghason­­lott? Nemcsak egyesek, pártok is megbánták már, hogy kishitűek voltak. Javítani akarnak az adott helyzeten. Hát nem ugyanazt hangoztatták-e az óconser­­vativok is, mondván, hogy miután a 48-ks alkot­mányt nem lehet helyreállítani, fogadjuk el azt, a­mit adnak, illetőleg javítsunk az adott helyze­ten,—amely pedig igazán iszonyú volt—a­meny­nyit lehet? S nem lett e okuk megbánni kislel­­kűségüket ? S nem ugyanazon okot hozta-e fel Deák Fe­­rencz is 1867-ben, hogy a 61-ki felirattól való el­térését igazolja ? Nem azt mondotta-e, hogy a 61-ben követelt jogokat nem lehetvén kivivni, érjük be a lehetővel, megfeledkezve saját szavai­ról, melyek szerint : „a­mit erőszak elvett, azt egy kedvező pillanat visszaadhatja, de a­miről a nemzet önkényt mondott le, azt vajmi nehéz visszaszerezni“? S nem remélik- e többé, mint reméljük mi, hogy Deák Ferencznek is lesz oka, ha ugyan még nem volna eddig is, megbánni kishitűségét? Ah ne adjanak, kérem, példát ily kishitű­ségre, ne adjanak példát a jellemernyedésre önök is. Egykor legfeljebb egyesek hagyták el a zászlót, a­mely alatt küzdöttek volt; 1867-ben egy egész párt tette azt. Ne utánozzák, kérem, e szomorú példát. Valamint az egyes emberek, úgy a pártok becsülete s tegyük hozzá . . . hatása, befolyása a következetesség, a kitartás, a jellem­szilárdságtól függ. Ennek feláldozásával sokkal nagyobb kárt tesznek nemcsak önmaguknak, nemcsak a pártnak, melyhez tartoznak, hanem az országnak is, a­melynek fiai, mint a­mennyi hasznot tehetnének ez utóbbinak az egyesülés által. Mert azonkívül, hogy a politikai erkölcsi­­séget ingatnák meg, — a­minek pedig igen saj­nos következései szoktak lenni, — az ellenzék­nek, az ellenzék elveinek teljes gyözedelm­ét is késleltetni fognák. Ez őszinte tanácsunk, s ha ilyet nem fogad­nak el, tehát kérelmünk Önökhöz. Ne utasítsák el maguktól mig van idő annak teljesítésére. Ne kényszerítsék a választókat, hogy ők szólaljanak meg s ne kérjék, hanem intsék Önöket, hogy a követni kezdett útról a régire visszatér­jenek. Mert utoljára, ha magán­ember csakis ön­magától függ arra nézve, miként és mikor vál­toztassa nézeteit és eljárását: az, ki másokat képvisel, az, ki választóinak ígéreteket ten, ezek­hez hű kell hogy maradjon. S mi nem habozunk kijelenteni, hogy minden más országban a kép­viselők így érzik kötelességeiket, a választók így fogják fel jogaikat. A képviselő megváltoz­tathatja programmját, ha meggyőződése válto­zást szenvedett, de ez esetben, ha csak választói­nak is nem változott a meggyőződése, megbízó levelét visszaadni tartozik. S ha nem teszi, a vá­lasztók visszakövetelni tartoznak azt, ha csak maguk meggyőződés nélküli lények, akarat nél­küli bábok lenni, a szolgát úrrá, az urat szol­gává tenni nem akarják. A jelen szünidő alkal­mas idő uraim, egyrészt a magábaszállás, más­részt a számoltatásra. S e számoltatás, e felszóla­lás a választók részéről annál szükségesebb, mi­nél bizonyosabb az, hogy a balközépi képviselők legnagyobb része roszalja ugyan a vezérek poli­tikáját, mindazáltal nem bír elegendő erkölcsi bátorsággal, hogy magát azok tekintélye, nyo­mása alól felszabadítsa, s velük megértesse, hogy vezetni és uralkodni nem egyet jelent. Irányi Dániel: Egy délkeleti nemzetközi magyar gaz­dasági gépgyár-vállalat szükségessége. 1. §. Délkelet népeinek feladata Nyugat-Euró­­pát élelmezni, s mikép eszközölhető ez : a) N­y­u­g­a­t-E­urópa mindinkább túlnépe­s­e­d­i­k. Nyugateurópa iparos­ államai, minél inkább elő­haladnak az ipar terén, annál több gazdasági terményt hoznak napvilágra. Annál több és jobb gazdasági álla­tot nevelnek, annál jobban képesek kevesebb mag után is több s szebb termést biztosítani , ezen termés silá­nyabb részét a gazdasági állatok táplálására értékesí­teni — minél több s minél jobb gazdasági gépeket s esz­közöket alkalmaznak a föld munkálására, és pedig mind­inkább mély megmunkálására s kitisztítására, mint szin­­tén a vetőmagnak elszórására, illetőleg elültetésére s a vetések tisztántartására, végre letakarítására, s a ter­mények tisztázására s ezeknek a javító szereknek szál­lítására. Nyugateurópa államainak termelése s gazdasági ál­latainak szaporításáról évről-évre nagyobb mérvet ölt a gazdasági gépek és eszközök használatával s népszerű­­södésével arányosan. A termelés és tenyésztés ezen emelkedése azonban nem bír lépést tartani a népesedéssel a az igények fo­kozódásával. Van a gazdasági termelésnek bizonyos határa, melyet a most már használatban levő gazdasági gépek s eszközök népszerűsítése által könnyen és biztosan el­lehet érni — mint óhajtjuk, hogy hazánk s a délkelet népei ezt mielőbb elérjék, mikép elérték Nyugateurópa kitünőbb államai, (midőn aztán hazánk földén 2-3- szorta több gabona termeltetnék s 3 —4-szerte több és jobb gazdasági állat nyerne jó ellátást). De eme hatá­ron túl menni csak néhány százaléknyira is igen nehéz feladat, melyet még a tudományos gazdálkodás sem oldott meg kellően. A népesülés azonban ama határokat nem ismerve, évtizedről évtizedre nagyobb lépéseket tesz, ugyanany­­nyira, hogy most Nyugateurópa államai, élükön An­gliával, Francziaországgal és Belgiummal, egy-egy év­tizeden át több szaporulatot mutatnak fel, mintsem a népvándorlás vagy letelepedés után egy-egy század alatt. Népességük most 4 — 5 évtized alatt bőven meg­kétszereződik, holott ezelőtt 4—5 század alatt is alig kétszereződött meg s termelésük pedig alig mutat némi gyarapodást. A népesülés ezen mérvével tehát bár mint­áltas­sák magukat az optimisták , a termelés közel sem bír lépést tartani. Nyugateurópa népei növekvő mérvben szorulnak reá a termelő államok segélyezésére.

Next