Magyar Ujság, 1873. augusztus (7. évfolyam, 176-200. szám)
1873-08-07 / 181. szám
Csütörtök, 181. szám. Szerkesztői iroda: Barátok tere 1-s6 szám. II. emelet. Id. intérendi a lap .jellemi r.n.ts illatú minden köelemény. I késiratok s levelek viaera nem adatnak. — Bérmentetlen leveleit ezek ismerte kerektMozadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetert-utoaa 1-ik «*»■ , földszint. Ida vitánendt a lap anyafi részét Illett minden közlemény, n. re. as elíflzetési páni, a kiadás körüli papasapkáa a hirdetm.nyek.MAGYAR ÉV (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP.11. évfolyam. 1873. Auguszt. 7. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: Egy évre . 16 frt. — » Fél évre 8 » - » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetőéért külön 80 kr. Nyílttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR UJSÁG“ CZímű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. ez. olvasóinkat, kiknek előfizetésök folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjemk előfizetésöket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétküldése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pártolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek julius 1-től kezdve: Évnegyedre (julius —szept.) . 4 frt — kr. Félévre (julius—decz.) . . . . 8 frt — kr. Három évnegyedre (jul—márc.) 12 frt — kr. Egy hóm . ................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűbben eszközölhetők és Budapestre egyetemülz a 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hírlapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Pest, augusztus 6. Külföldi szemle. A „Maison de France“-nak tegnap a fusió meghiúsulásáról hozott tudósítása nem bizonyult valónak, mert az „Agence Havas“ azt jelenti, hogy a párisi gróf Joinville herczeg kíséretében Chambord gróf látogatására Bécsbe utazott. A látogatás egyszerű udvariassági tény; a politikai kérdések csak nagy tartózkodással fognának megérintetni. E kérdések megoldása hallgatag beleegyezéssel a nemzetgyűlés számára fenhagyatott. Más oldalról is megerősíttetik, hogy a netáni egyetértés számára politikai alap sem nem kerestetett, sem nem találtatott. — Lajos Fülöp unokájának látogatása tehát csak udvariasság, melyet a bécsi világkiállítás alkalmából akar nyilvánítani. E látogatás egyúttal a fusió lehetetlenségét akarja demonstrálni, hogy a legitimisták egy részét a három szinti lobogó alá csoportosítsa. Erre vonatkozólag a „Journal de Rouen“ közleménye némi érdekkel bír, mely a következő jezsuistikus terv szerzőjének Broglie herczeget mondja. A párisi gróf, irja a nevezett lap, elutazása előtt értekezett Broglie herczeggel s az utóbbi a herczegnek azt a macchiavellista tervet ajánlá követésre, külsőleg Chambord gróf irányában a legnagyobb alázatot mutatni, ez által XIV. Lajos unokájának nagyravágyását fölkelteni, aminek folytán sikerül őt nyilatkozatra birni s hogy ekkor a legmérsékeltebb legitimisták is kénytelenek lesznek elismerni, hogy a liliomosok restauratiója jelenleg Francziaországban lehetetlen s nem marad más egyéb hátra, mint a legifjabb ágat juttatni a trónra. — Az „Avenir National“ szerint Larochefoucauld-Bisaccia szintén Bécsbe sietett, hogy a többi legitimisták nevében urát jó eleve figyelmeztesse. Az a levél, melyben Chambord gróf a fustótörekvések elleni idegenkedését nyilvánítja Frohsdorfból 28-ról van keltezve s így hangzik : Épen most végeztem el, kedves Carenove, a „Journal Officiel“-ben ájul. 20-ki ülés tudósítását. Ön engem sokkal jobban ismer, hogy sem ama nevezetes ülésben tanúsított erélyes kitartásáért tőlem banális frázist várjon, melyben ön, mint Patay-nél, győzelmesen kimagaslott. Szerencsét kivánok önnek, köszönöm s ölelem önt; szerencsésnek érzem magamat önt régi barátomnak nevezhetni. A „Republique Fran.“ a levél keltére tesz megjegyzést. Júl. 28-ra a júliusi forradalom évnapja, Chambord grófnak — mond Gambetta lapja — vannak okai és emlékezete. A franczia terület Verdun város és más két hely kivételével, mely Verdun és Metz közt fekszik, aug. 2. teljesen ki volt ürítve. Manteuffel tábornok főparancsnok Nancyból aug. 1-én Verdunbe tette át főhadiszállását, s ma már összesen csak 6000 német katona állomásozik franczia területen. A németek igen pontosan megtartották az egyezményt, csapataik oly gyors menetekben vonultak hazafelé, mintha háborúba mennének; naponként tizennyolc kilométernyi utat tettek. A franczia csapatok bevonulása minden demonstratio és ünnepélyesség tartása nélkül ment végbe. A három-négy század katonaság egész csöndben vonult be Nancyba. A kormány minden zajosabb örömnyilatkozatot megtiltott, de azt mégsem tudta elérni, hogy a nép mindenütt meg ne emlékezzék Thiersről, a „terület megszabadítójáról, a hadsereg újjászervezőjéről.“ Zavargások csak Rapte de l‘ Etappe helységben fordultak elő, valószínűleg azért, mert a kormányközegek brutalitása a népnek ez ártatlan örömnyilatkozatot sem akarta megengedni. Castelar a éortesülés jul. 30-ai ülésében egy indítványt támogatott, mely szerint a felkelőkhöz csatlakozott cortes tagjai perbe fogassanak. Castelar újabban is visszautassa azon vádat, hogy a conservativ párttal egyetért. Mindamellett hangsúlyozó, hogy mindig az előrehaladott republikánusok voltak azok, kik a köztársaság romlását előidézték, míg a conservatív republikánusok consolidálják. Sem a katonai kalandorok, sem a felkelési kihágások a köztársaságot nem fogják megerősíteni. Don Carlos győzelmét s az inquisitió behozatalát lehetetlennek mondja. Diaz Quintero az indítvány ellen szólt, mely azonban 195 szavazattal 15 ellenében elfogadtatott, mire Diaz Quintero magát fölkelőnek nyilvánítá. A madridi „Imparcial“ július 28-ról ezeket írja : ,,A carthagenai német consul tegnap ismét visszatért fővárosába, miután a „Vigilante“ ügyről itt Madridban jelentést tett és a „Friedrich Karl“ kapitánya számára kért utasításokat bevárta. A várt berlini távirat, melyet ő maga vitt a kapitánynak, így hangzik : „A Vigilante elvételéről szóló közleményt vettem. Sürgönyözzön ön állandólag mindarról, ami ez ügyben történik. A kapitány cselekedjék úgy, amint jónak látja és amint leginkább megfelel Németország érdekének.“ Jeleznünk kell itt még azt az örvendetes hírt is, hogy Havannából hadihajók érkeznek a spanyol partokra, hogy a lázadók ellen küzdjenek. Ezen tengerészek, valamint a kormányhoz és köztársasághoz hű maradt hadihajók tengerészei el vannak szánva a legvégsőig küzdeni a felkelők ellen. A tisztek úgy, mint a legénység esküt tettek, hogy vagy meghalnak mindnyájan, vagy elfojtják a lázadást. Azt mondanunk is felesleges, hogy ily hangulat és magatartás Spanyolországban, hol napirenden van a fejetlenség a hadseregben, a legörvendetesebb jelenség. Az olasz kormányhoz, a Francziaországban jelenleg folyó politikai vallásos ünnepélyekről érkezett tudósításból, mint a „Gazetta d’Italia“ fölfogja a dolgot, azon nézet tűnik ki, hogy az olasz nemzet érzelmét és akaratját sérteni akarják. Az ultramontán párt, mond az említett lap, a két nézet közti viszály fölkeltésére számít. Mac-Mahon e törekvés fölötti rászólását az olasz követ előtt nem titkold. Daczára ennek, a florenczi szükségesnek tartja, hogy a franczia kormány nyíltan jelentse ki, hogy ama párt eljárása mennyire ellentétben áll a "kormány intenzióival. Írország éjszaki részében e hóban a nemzeti párt tüntetéseket szándékozik rendezni. Ez alkalommal a külön parlamenti politika s a még fogságban lévő félnek szabadon bocsáttatása fog követeltetni. Korytnicza,jul. 31-én. A tegnapi postával vettem az „Ellenőr“ jul. 29-i számát, amelyben annak szerkesztője befejezi azon czikksorozatot, melyet a balközép, illetőleg saját politikájának igazolására irt. Ellőttünk van tehát az egész magyarázat, s azért már most teljes bátorsággal hozzáfoghatunk annak méltatásához. Nem fogjuk azonban nyomról nyomra követni az öt számon keresztül vonuló fejtegetést, a melybe, — nem mondjuk hogy szándékosan, — fulasztotta t. collegánk a maga érveit, hanem, kiszemelve abból a magot, csupán ezt fogjuk latra vetni. Mindenekelőtt azon különböztetésre teszünk megjegyzést , melyet önmaga és pártja között tesz s kíván általunk is létetni, mondván, hogy nyilvánított nézeteiért csakis ő, nem pedig egyúttal a balközép is felelős. E fentartás véleményünk szerint nem nagy értékkel bir. Mi ugyanis nem annyira, vagy legalább nem különösen Csernátony magatartását hibáztattuk, s nem ennek igazolását kivántuk, mint inkább a Ghyczy-Tisza párt politikáját roszszaltuk s ennek igazolását vártuk az „Ellenőrtől, mint ezen politika főszószólójától. A kettő egyébiránt nem igen tér el egymástól a dolog lényegére nézve.Amit Csernátony nyíltan ajánl : a közjogi programm szegreakasztását s a jobboldallal való egyesülést, azt a balközép a jelen országgyűlés kezdete óta teszi, illetőleg elősegíti. Azért mi nem is fogunk ezúttal külön Csernátonyval, illetőleg az „Ellenőr“-rel vitázni, hanem a balközép ezen politikáját az előttünk tudvalevő tények és Csernátony magyarázata, indokolása szerint bírálat alá venni. Mivel indokolta. kollegánk ezen új politikát ? Azzal, hogy miután a közjogi program, ez idő szerint nem valósítható, igyekezni kell az adott helyzeten a lehetőségig javítani. Ezt pedig véleménye szerint csak úgy teheti az ellenzék, ha többségre jutása esetén a közös ügyes alapon is kész kormányt alakítani; különben pedig, vagyis miután többségre nem jutott, s miután a kormánynak kizárólag a jobboldal kezében hagyása hovatovább veszélybe dönti a hazát, — ha ezen jobboldal szabadelvű s becsületes részével egyesül. S ezen nézete támogatására. ellenfelünk nem haboz magának Kossuthnak szavaira hivatkozni, a ki — mint mondja — „a Lónyay-kabinet megbuktatását“ a haza üdvére elkerülhetlennek nyilvánította az Irányi Dánielhez intézett levélben. Valóban igen kényelmes — más kérdés vájjon legális dolog-e? — a legnagyobb és legnépszerűbb magyar név tekintélyével támogatni az alapos érvekkel nem igazolható ügyet. Csakhogy Kossuth nem a Lónyay-kabinet leszorítását, hanem általában a jobboldal megbuktatását állította a haza üdve föltételének. Hiszen ha a Lónyay-kormány megbuktatása az ország üdvére elegendő volna, ez immár biztosítva lenne, miután Lónyay Menyhért jó ideje hogy megbukott. Igenis, a jobboldal megbuktatását állította nagy hazánkfia az ország felvirágzása föltételének. Önök pedig épen ezen jobboldallal akarnak egyesülni, s midőn ezt teszik, Csernátony mégis nem átallja Kossuth intésére hivatkozni. Igazán, nem tudjuk mit bámuljunk ezen érvelésben inkább: a következetlenséget-e vagy pedig a merészséget. Megengedem, hogy nem a hatalomvágy, nem önzés indítja Önöket ezen útra; megengedem, hogy amint. ellenfelünk mondja, azon szándék vezérli, hogy az adott helyzeten, amennyire lehet, javítsanak. De hát nem hiszik-e már többé, — amit pedig eddig álllítottak, — hogy a mostani alapon, ha jobban is, de igazán jól, a nemzet szükségeinek és várakozásának megfelelő módon kormányozni nem is lehet? S ha hiszik még, nem tartanak-e attól, hogy a kormányban részesülve, maguk is lejárják magukat? A közjogi téren ugyanis, ha egyszer a Deákpárttal összeolvadtak, figyelemre méltó javításokat alig fognak tehetni. Hiszen a beolvadás vagy egyesülés ezen szándékról való lemondással csaknem egyet jelent. Mert azt alig lehet föltenni, hogy a Deákpárt, mely a közjogi alap fenntartását a haza javára elkerülhetlennek, illetőleg annak változtatását mai viszonyaink között lehetetlennek, sőt károsnak hirdeti, a kisebbség kedvéért, melynek egyesülése reá nézve épen nem múlhatatlan, ezen meggyőződését megmásítja, vagyis a közjogi alap elhagyásában megegyezzék. Ahonnan következik, hogy a jobboldallal egyesülve önök, a közjogi alap megváltoztatására legalább lényegesen mit sem lennének képesek eszközölni, ha ezt valóban lenne is még szándékuk tenni. A másnemű reformok tekintetében pedig, mint azt már a múltkor megjegyeztem, az ellenzék fenállása legkisebb akadályt sem képez a jobboldali kormányra nézve, miután ezekben nemcsak soha nem akadályoztatta, hanem ellenkezőleg, azok létesítésére a kormányt maga unszolta, s ha ez jót akart, támogatta is, így tehát nincs semmi ok, miért kelljen az ellenzéknek a jobboldallal egyesülnie, míg ellenben igen sok és igen fontos ok létezik , miért azt nem kell tennie. A legfőbb, a mi véleményünk szerint, azon erkölcsi hatás, melyet az ellenzék tetemes részének elpártolása, elveinek megtagadása, a közvéleményre előidézne. Avagy nem valószínű-e, kérdjük, hogy ezáltal nemcsak a baloldali polgárok, hanem általában minden hazafiaknak hite erősen megrendülne, talán eddigi elveik helyességében, mindenesetre a nép képviseletével megbízott férfiak belátása, következetessége s részint őszinteségében ? Mert ne felejtsék uraim, hogy azon okot, t. i. hogy amúgy többet tehetnek a közügy érdekében, minden köpenyforgató, minden apostata szokta használni önös czéljai eltakarása végett, nemcsak minálunk, hanem szerte a világon, és hogy annálfogva nehezen fognák elkerülni önök is a gyanúsítást, mely szerint nem annyira a közjó, mint inkább saját érdekök: a hatalomban s talán más előnyökben való osztozás vágya indította önöket. Míg viszont ezen elpártolásból— illetőleg hozzájárulásból a jobboldal arra merítene érvet, hogy a 67-ki alap csakugyan helyes és saját politikája üdvös, czélszerű! S ezen erkölcsi hatás, ezen erkölcsi veszteség alkalmasint nagyobb és károsabb lenne még azon anyagi vagy számbeli veszteségnél is, melyet az ellenzék egy nagy részének elszakadása az ellenzék soraiban okozna. Nem mondjuk ugyan , hogy ezt „ki nem heverné“ az ellenzék, sőt inkább meg vagyunk győződve, hogy ezen megpróbáltatásból nemcsak erkölcsileg, hanem rövid időn szám szerint is erősebben jönne ki, de egyelőre minden bizonynyal érzékeny vérveszteség lenne az reá nézve. Aztán, miért kétségbe esni uraim azért, hogy öt-hat év alatt s annyi tömérdek és borzasztó akadály mellett nem jutottunk még többségre? Miért hagyni ki a számításából, nem mondjuk a véletlent — ámbár ennek is megvan a népek történelmében a maga szerepe, — hanem a dolgok rendes fejlődését, amely csakis az ellenzéknek kedvezhet, annyival is inkább, mert a jobboldal nemcsak elégületlenséget keltett az országban szerteszét, hanem önmagával is meghasonlott? Nemcsak egyesek, pártok is megbánták már, hogy kishitűek voltak. Javítani akarnak az adott helyzeten. Hát nem ugyanazt hangoztatták-e az óconservativok is, mondván, hogy miután a 48-ks alkotmányt nem lehet helyreállítani, fogadjuk el azt, amit adnak, illetőleg javítsunk az adott helyzeten,—amely pedig igazán iszonyú volt—amenynyit lehet? S nem lett e okuk megbánni kislelkűségüket ? S nem ugyanazon okot hozta-e fel Deák Ferencz is 1867-ben, hogy a 61-ki felirattól való eltérését igazolja ? Nem azt mondotta-e, hogy a 61-ben követelt jogokat nem lehetvén kivivni, érjük be a lehetővel, megfeledkezve saját szavairól, melyek szerint : „amit erőszak elvett, azt egy kedvező pillanat visszaadhatja, de amiről a nemzet önkényt mondott le, azt vajmi nehéz visszaszerezni“? S nem remélik- e többé, mint reméljük mi, hogy Deák Ferencznek is lesz oka, ha ugyan még nem volna eddig is, megbánni kishitűségét? Ah ne adjanak, kérem, példát ily kishitűségre, ne adjanak példát a jellemernyedésre önök is. Egykor legfeljebb egyesek hagyták el a zászlót, amely alatt küzdöttek volt; 1867-ben egy egész párt tette azt. Ne utánozzák, kérem, e szomorú példát. Valamint az egyes emberek, úgy a pártok becsülete s tegyük hozzá . . . hatása, befolyása a következetesség, a kitartás, a jellemszilárdságtól függ. Ennek feláldozásával sokkal nagyobb kárt tesznek nemcsak önmaguknak, nemcsak a pártnak, melyhez tartoznak, hanem az országnak is, amelynek fiai, mint amennyi hasznot tehetnének ez utóbbinak az egyesülés által. Mert azonkívül, hogy a politikai erkölcsiséget ingatnák meg, — aminek pedig igen sajnos következései szoktak lenni, — az ellenzéknek, az ellenzék elveinek teljes gyözedelmét is késleltetni fognák. Ez őszinte tanácsunk, s ha ilyet nem fogadnak el, tehát kérelmünk Önökhöz. Ne utasítsák el maguktól mig van idő annak teljesítésére. Ne kényszerítsék a választókat, hogy ők szólaljanak meg s ne kérjék, hanem intsék Önöket, hogy a követni kezdett útról a régire visszatérjenek. Mert utoljára, ha magánember csakis önmagától függ arra nézve, miként és mikor változtassa nézeteit és eljárását: az, ki másokat képvisel, az, ki választóinak ígéreteket ten, ezekhez hű kell hogy maradjon. S mi nem habozunk kijelenteni, hogy minden más országban a képviselők így érzik kötelességeiket, a választók így fogják fel jogaikat. A képviselő megváltoztathatja programmját, ha meggyőződése változást szenvedett, de ez esetben, ha csak választóinak is nem változott a meggyőződése, megbízó levelét visszaadni tartozik. S ha nem teszi, a választók visszakövetelni tartoznak azt, ha csak maguk meggyőződés nélküli lények, akarat nélküli bábok lenni, a szolgát úrrá, az urat szolgává tenni nem akarják. A jelen szünidő alkalmas idő uraim, egyrészt a magábaszállás, másrészt a számoltatásra. S e számoltatás, e felszólalás a választók részéről annál szükségesebb, minél bizonyosabb az, hogy a balközépi képviselők legnagyobb része roszalja ugyan a vezérek politikáját, mindazáltal nem bír elegendő erkölcsi bátorsággal, hogy magát azok tekintélye, nyomása alól felszabadítsa, s velük megértesse, hogy vezetni és uralkodni nem egyet jelent. Irányi Dániel: Egy délkeleti nemzetközi magyar gazdasági gépgyár-vállalat szükségessége. 1. §. Délkelet népeinek feladata Nyugat-Európát élelmezni, s mikép eszközölhető ez : a) Nyugat-Európa mindinkább túlnépesedik. Nyugateurópa iparos államai, minél inkább előhaladnak az ipar terén, annál több gazdasági terményt hoznak napvilágra. Annál több és jobb gazdasági állatot nevelnek, annál jobban képesek kevesebb mag után is több s szebb termést biztosítani , ezen termés silányabb részét a gazdasági állatok táplálására értékesíteni — minél több s minél jobb gazdasági gépeket s eszközöket alkalmaznak a föld munkálására, és pedig mindinkább mély megmunkálására s kitisztítására, mint szintén a vetőmagnak elszórására, illetőleg elültetésére s a vetések tisztántartására, végre letakarítására, s a termények tisztázására s ezeknek a javító szereknek szállítására. Nyugateurópa államainak termelése s gazdasági állatainak szaporításáról évről-évre nagyobb mérvet ölt a gazdasági gépek és eszközök használatával s népszerűsödésével arányosan. A termelés és tenyésztés ezen emelkedése azonban nem bír lépést tartani a népesedéssel a az igények fokozódásával. Van a gazdasági termelésnek bizonyos határa, melyet a most már használatban levő gazdasági gépek s eszközök népszerűsítése által könnyen és biztosan ellehet érni — mint óhajtjuk, hogy hazánk s a délkelet népei ezt mielőbb elérjék, mikép elérték Nyugateurópa kitünőbb államai, (midőn aztán hazánk földén 2-3- szorta több gabona termeltetnék s 3 —4-szerte több és jobb gazdasági állat nyerne jó ellátást). De eme határon túl menni csak néhány százaléknyira is igen nehéz feladat, melyet még a tudományos gazdálkodás sem oldott meg kellően. A népesülés azonban ama határokat nem ismerve, évtizedről évtizedre nagyobb lépéseket tesz, ugyananynyira, hogy most Nyugateurópa államai, élükön Angliával, Francziaországgal és Belgiummal, egy-egy évtizeden át több szaporulatot mutatnak fel, mintsem a népvándorlás vagy letelepedés után egy-egy század alatt. Népességük most 4 — 5 évtized alatt bőven megkétszereződik, holott ezelőtt 4—5 század alatt is alig kétszereződött meg s termelésük pedig alig mutat némi gyarapodást. A népesülés ezen mérvével tehát bár mintáltassák magukat az optimisták , a termelés közel sem bír lépést tartani. Nyugateurópa népei növekvő mérvben szorulnak reá a termelő államok segélyezésére.