Magyar Ujság, 1873. szeptember (7. évfolyam, 201-224. szám)
1873-09-18 / 214. szám
velét, és az Ellenőrnek hivatalos lappá emelése győztek meg erről. Tisza levele szerint csaknem mindenben egyet ért Csernátonyval s az uj helyett újabb, a se hideg se meleg helyett langyos taktikát helyez kilátásba. S e levél Ostende-ban kelt, hol minden nap, perez tanúsága, hogy a tehetetlen osztriga sem tálalja fel magát, hanem fel kell törni kagylóit; hol a kishitüek megtanulhatják, hogy ezen alsófokú teremtményt is faja fentartásában egy legmagasb erő mennyire, de menynyire oltalmazza az emberi falánkság ellen. Tisza nagyobb figyelmet fordít arra, hogy minden mondat egy új bekezdés szakasza legyen, mint első czikkem megcáfolására. Sőt feledi, hogy amit levele elején gyanúsításnak nevez, később azt igaznak bizonyítja. Azt is kész a szónoki figura palástja alatt feledni, hogy Csernátony Lónyay bukásának mámorában, a múlt őszön mind megírta volt s a klubb vitáiban is nem egyszer képezett szemrehányást, az mi nyári czikkeiben van. Nem is veszem zokon az ily apró feledékenységeket, csak a bihari pontokat is ma részben, holnap vagy azután talán egészen ne akarná az emlékező tehetség gondjaira bizni. Egyenes kérdésemre, hogy a vezérek a programmot fentartják-e, azzal felel Tisza, hogy a hírlapok vitáját nem ismeri, a köz őszi értekezletét nyilatkozatával nem előzheti meg. Én azt gondoltam, hogy Tisza Kálmán hírlapok, értekezletek nélkül is tudja, hogy ragaszkodik-e a saját kezéből kikerült programmhoz, vagy nem, mert az meggyőződés kérdése, mi nem függ hírlapok, értekezletek s az ősztől. A helyzet így áll. A balközép és pártja létezik, de hogy programmja van-e és milyen, még egy értekezlet titka. — Csernátony és társai alkusznak, és velök senki sem alkuszik. Ők kormányra lépni készek, és őket senki sem hivja. ők kergetik, keresik mindenáron a kormányképességet felfelé s az ország kisiklik talpaik alól. Csernátony nézeteit többen osztják, s védik is privátim és nem merik nyíltan az ország szine előtt bevallani. Mit akarnak Csernátony és társai ? fúziót ? melyet a pártnak egy igen magas tekintélye, szükségesnek nyilvánított, koalícziót, miként többen óhajtják, vagy saját erejükből vélnek kormányra jutni, ahogy Domahidy is helyesli? Ugyan ki mondhatja meg? Csak annyi bizonyos, hogy kormányra kivánnak jutni, így vagy úgy. Vakon rohannak a hatalom messze lengő képe után és nem gondolják meg, hogy elveikhez hűtlenek lesznek. Miért is gondolnák ?! Az elvhűség most nem divat. Az orleanisták az alkotmányos monarchia eszméjének, a decentralizácziónak, a mairek szabad választásának, a polgári szabadságnak, a laikus nevelésnek barátai most alkotmányt, szabadságot, helyhatósági életet, nevelést, saját múltjukat, és a világot megtermékenyítő gondolataikat mind, de mind álom, csalódás és hazugságnak nevezik a hatalom birhatásáért. Divatosnak lenni szép és könnyű, ha nem is szebb, bizonyára könnyebb, mint hűnek maradni. Mit bánják Csernátonyék, hogy hűtlenségük a nemzet vágyai, a nép bizalmához jövőre Magyarországon minden alkotmányos ellenzéket lehetetlenné fog tenni, s a népet a lelkiismeretlen izgatók karjaiból a megdermedt reakczionáriusok ölébe dobandja s viszont, hogy a pártok egészséges váltógazdasága helyett egy párt megörökösödése, a haladás helyett megfeneklés következhetik be. Bánják is ők ezt, hisz kormányon lesznek! S kell ennél több is a hazának?! Igaz, azt mondják, hívek maradnak elveikhez, csak valósításaikról mondanak le bizonytalan időre, talán a legbizonytalanabbra , az örökkévalóságig. Sohasem láttam apostatát, ki bevallotta volna, hogy elveihez hűtlen fog lenni, ki ne talált volna — mint Csernátony — egy pár szót, nyilatkozatot, melyről elmondhatja : ime, én már ekkor is igy gondolkodtam, igy írtam. Pedig ez nem a hűséget, hanem a hűtlenség régiségét bizonyítja. A pártok nem szent könyvek, hogy az igazságok késő időre való átszállítása legyen hivatásuk; nem természetrajzi gyűjtemények, hogy elveiket mint pillangókat élettelen s az életeire való remény nélkül őrizzék. A pártok hivatása, hogy az ige testté váljék, elveik alakot nyerjenek, igazságaik vérbe, húsba forrjanak. Est ce que’ une liberté peut être en principe sans être en conséquence ? Kérdésrevés. Lehet egy programm elvben minden következés nélkül? Kérdem én. Önállósággal, függetlenséggel, magyar hadsereggel, szabadsággal, s a többivel, mind elvben, jól tartott a Deák párt; e tekintetben, istenemre szükség önökre nincs. Kormányt vállalni a programra valósítása nélkül, különben fentartván azt, nem más, mint az ósdi klauzula politika, minek jámbor mulatságát kegyesen elnézendik, hisz programmunk prum dezideriummá devalválódik. Lehet mások szemében egyéb , midőn elismervén, hogy nem sürgősen megváltoztatandó a 67-iki kiegyezés, hogy nem ez a haza sokasodó bajai legnagyobb részének forrása, az illetők maguk úgylaszifikálták azt? A haza, a nemzet aztán nyugodt lehet, mert mindaz, mit annak jóléte, boldogsága, s ennek élete, fenmaradása sürgősen szükségesnek ítélt, ha nem is lesz meg a valóságban, de meglesz a Csernátonyi Tisza Kálmán klauzulájában. Miért kívánnak hát elveik valósítása nélkül kormányozni? Hogy segítsenek — úgy írják — az ország felhalmozott bajain, enyhítsenek sanyarú sorsán. Ez rosd okoskodás, így beszéltek a hadirendszer magyar hivatalnokai ib. Vájjon lehetséges lesz Csernátonyéknak az ország sorsán enyhíteni? Alig hiszem. Az alapot ők elfogadván, a rendszert s az embereket is el kellene fogadniok, mivel nem elv, hanem újabb személyváltozás lenne a kabinet alakulása. Márpedig a rendszer része a miatt magtalan lesz a lángész munkája is. A rendszer egy polyp, mely az ország vérén táplálkozik és számtalan karját szaporítani igen, de kevésbíteni nem bírja. — E rendszer a habiszisztéma túltengésig fejlesztve. Ma két annyi hivatalnokot tart Magyarország, mint az ötvenes években, ma a bel-s igazságügy kiadása majd kétannyi, mint 1867-ben volt, s a német, czivilisátororokat nevetséges ferdeségeikben, czifra formaságaikban túlszárnyalták a magyar állambölcsek. Ha akarják is megváltoztatni a rendszert, nem tehetik azt, mivel programmjuk valósítása s igy átalános nemzeti támogatás nélkül jutván kormányra, a jelen kormány mesterséges uralmának minden eszközét fen kell tartaniok. Nem szüntethetik meg a szükségtelen hivatalokat, nem bocsáthatják el a felesleges hivatalnokokát, s a drága bürokráczia helyébe nem hozhatják az olcsó önkormányzatot, mert elégedetlenséget szülne és sok elégedettre van szüksége a kormánynak, mikor az ország elégedetlen. Elégedetlenséget szülnének a takarékossági reformok, mert minden állomásban van egy érdemes ember, és van több valaki, kinek az állomásra kilátása van, még a kormányzás más ágaiban tengők-lengők is felzúdulnak, mivel a megszüntetett állomás emberét elejükbe áttehetik, velük a pályázók számát növelik. E hosszú, kimondhatatlan hosszú lánczolattal, amely a hatalom annyi ágát-bogát, annyi megyepotentát, családját, kortes kiáltó száját s a többit fűzi egy örökséges fiatalommá, nem lesz lehető szakítaniok, főleg, ha meggondoljuk, hogy a jobboldal kebelében mindig idegen, jövevény, letelepített ellenség lesz a balközép csatlakozó része. Épen akkor, midőn a 67-es épület összeomlandó volna, elfogadni azt alapul: hasonlít azon történethez . Sadova után fogadni el, mit azelőtt visszautasítottunk; ez valójában könnyelműség lenne. Jelenben, midőn a tétlen s tehetetlen kormány feje fölé megsemmisítőleg tornyosulnak a bajok, mert épen az alapból folyt hátrányokat kicsinységükben nem igyekezett és most, mint a jelen elsokasodott óriásait nem birja legyőzni, vállalni el a felelősséget az alapért, több minden könnyelműségnél, esztelenség volna. — Tegyék azok, kik irigylik Ollivier pár napi hatalmának szomorú dicsőségét, és keresik azon fájdalmasan édes öntudatot, hogy azon épület feldöntésén ők is egykor működtek s eredménynyel működtek, melynek romjai alá temették. A balközép, ha hű programmjához, csak elvei valósítására, s azoknak fentartására vállalhat kormányt s azt nem egyedül parlamenti cselszövény, szövetség által keresi, hanem az országtól várja, melynek reménye, míg a jobboldalban kihal, addig benne izmosodik, és a lezajlott nehéz idő után magában megifjodva, künn megerősödve, mindenki benne a szükséges és egyedül képes megmentőt látná. Jaj azon országnak, hol nincs a parlamentben mindig egy párt, mely képes a kormányzó párt helyébe lépni. Az angol toryk és wightek közt nincs oly nagy elvi különbség, hogy egy Csernátonyval is ne lehetne áthidalni. Mindnyájan emlékszünk, Gladstoner a toryi választási törvényjavaslatával elbuktatták volt és Disraeli még szabadelvűbbet vitt keresztül. Hasonló nem egyszer történt. De ott senkinek sem jut eszébe a két párt fusióját keresztül vinni, mert tudják, hogy az ország jólétének, haladásának ép oly feltétele, hogy legyen a kormánynak örököse, mint hogy legyen kormánya. A monopólium örökké drága a népnek. A kormány pedig monopóliummá válnék s nem lenne a pártok, az elvek, a reformok egymásutána. Maga az országgyűlés is egy tó állóvize lenne, melynek tükrét csak egy-egy lehulló levél, letörött ág mozgatja meg, s az is egy pillanatra, hogy ismét csendes legyen és háborítatlanul megronthassa a levegőt, anélkül, hogy megtermékenyítené a földet. Valójában államférfi, bölcseség, hazafi óvatosság: Magyarországot juttatni azon állapotra, hogy egy párt kormánya élén tespedjen, vagy a szélsőségek karjain dobzódjék. Ha nem volna is balközép, teremteni kellene, nem pedig beolvasztani a kormány pártjába. Mihelyt nem lesz hazánknak két közép s egymást felváltani képes pártja, üzlet lesz a politika s nem elvküzdelem. És nem veszik önök észre, hogy pártunk csekély számú üzérkedői közül egy sincs a fusio, koalitió ellen, sőt annak legbiztosabb hívei ? Nem látják önök, hogy a reaktionáriusok napról-napra hatalmasabbak lesznek, ámbár még csak kilátás a jobboldal s balközép egyesülése? Oly kilátás, melyhez az országnak is szava van és remélem, szét fogja zavar ennek a szemek s az elmékre borult ködét. Az országos balközép, ha gondol még valamit a haza üdvével, pártja becsületével, nem nézheti egykedvűen a történteket, nem várhatja be összedugott kézzel, míg az események,nyakába omlanak, tennie, cselekednie kell. Míg a balközépi képviselők egy részének államcsínye befejezett ténynyé válnék, minden balközépi körnek, megyei, városi pártnak nyilatkozni szükség, hogy Csernátony nézetét nem osztja, nem akar sem jobbra, sem balra menni, a programmot nemcsak elvben hanem tényleg is fentartja. Hogy a balközépi közvélemények ilyen szabályozó nyilatkozata mennyire kívánatos a képviselők körében létező programmhlvek támogatására, és az új taktika a Csernátony-féle elvek mily színbe hozták a kört, híven megvilágítja azon tény hogy a főkapitánynak kinevezett Kiss Miklós, kinek átszökéséről egy árva rész szót sem szólt a máskor haragos ,.Ellenőr,“ átpártolása után nem talált szégyenleni valót s ellátogatott a balközépi klubba, hol úgy fogadták, hogy helyén találta a jelenlevőket instellácziójára meghívni. A hivatalosak „ne engedjék elleneik üres lövöldözése, titkos minás stb. rászedése által csak egy perezre és csak látszólag megzavartatni magukat“ és menjenek, menjenek a Kis Miklós instellácziójára, menjenek elveik torára. Az országos balközép pedig emelkedjék fel termete egész magasságában és nyújtsa ki fenyegető karját, hogy törpüljön el a lábujjhegyen ágaskodó hatalomvágy, hogy haljon el a kislelkűség elpuhító suttogása, hogy némuljon el a kiéhezettek, morzsásiratók nyöszörgése ; hadd lássák, hogy az ország választóinak szavuk, hangjuk van, melyről nem mondtak le a választás tényével, hogy az ország ébren, talpon áll, számíttatni kiván és számlálni tud. Számlálni fogja, kik gondolkodnak úgy mint az alántik, hogy nem a lobogó, hanem a főnökök napernyője a becsületkérdés, és megszámlálandja és emlékezni fog, hányan s kik a balközépiek, hányán s kik az alántik ? Constans. KÜLFÖLD. (Caszdar programmbeszéd). Castelar a spanyol cortes szeptember 9-ki ülésében, mint az új kormány elnöke, a következő programmbeszédet tartotta : Képviselő urak! Azon napon, melyen a nemzetgyűlés elnökévé választottam, kifejeztem önök előtt legmélyebb hálámat, s szívem meghatottságában mondtam önöknek köszönetet emez érdemeimet túlhaladó megtiszteltetésért. Ma köszönetet mondok önöknek a bizalomnak azon újabb jeléért, mely osztályrészemül jutott, de az öröm érzete ez alkalommal keblemben némi szomorúsággal vegyül : hivatásom felelőssége oly nagy s erőim oly csekélyek, hogy aggodalommal foglalom el új állásomat. Én támogattam, uraim, valamennyi kormányt, mely a köztársaság megállapítása óta létrejött; először azért, mert azt hittem, hogy az állandóság a lehető legszükségesebb dolog a népek életében , másodszor pedig, mert azt akartam, hogy legjelesebb férfiaink kezébe jusson a helyzet uralma, anélkül, hogy vágyat éreztem volna magamban ily állást elfoglalni. Óhajom egyedül az volt, hogy elmúljék tőlem a keserűség e pohara. Oh, képviselő urak! elrejtettem volna magamat, ha lehetséges lett volna; de nem tehettem ezt, mert a jég telve van zivatarral s a föld megtagadta volna tőlem a szolgálatot. Elrejtőzhetünk a boldogság, a dicsőség, a babér, a jutalom elől, de nem futhatunk el a felelősség, és a veszély elől. Csak egy tudat tartja fen bátorságomat. Lehetnek, kik nagyobb eszélylyel, több erélylyel és avatottabban kormányoznák az országot, de nincs senki, ki jobban szeretné a szabadságot, a köztársaságot, a democratiát és a hazát. Talán nem szükség azt önök előtt elmondanom, kik vagyunk mi, mit akarunk, mit képzelünk. Mi azt akarjuk, amit akar, azt óhajtjuk, amit óhajt e gyűlés túlnyomó többsége. Egy dicső minisztérium után következik az új kormány, melyet az előbbitől egy conkret kérdésben választ el csupán nézetkülönbség. Minden más kérdésben a rend, a tekintély s erély dolgában az ő utait követjük, az ő emlékét tartjuk tiszteletben. Mi a szabadságot képviseljük, a democratiát, mely a septemberi forradalomban támadt fel, s melyet nem lehet sem megakadályoztatni, sem meghamisítani. Akarjuk bár, vagy sem, elégtételt, vagy szomorúságot lássunk bár e tényben, mi szakítottunk a régi kasztokkal, leromboltuk a theoreticus uralmat és az absolut monarchia meghalt lelkiismeretünkben. — Az iparosodás, a sajtó termékei, a természet erőinek segítsége a táviró által, mely a villámot adta rendelkezésünkre, a gőz által, meg eltüntette a távolságokat, a legalsóbb néposztályok is, melyek eddig homályban tévelyegtek s megvetés volt kenyerük, a társadalom legfelső rétegeibe emelkedtek fel, hogy követeljék részüket a szabadságból, testvériségből és egyenlőségből, mely őket megilleti a polgárok között. Igaz, mi a democratia szabadsága vagyunk! mi azonban a köztársaság is vagyunk, azon kormányforma, melyet nem fog megsemmisíteni tudni más ellenséges hatalom. Midőn a társadalom elnyerte a királyságot, megszülte egyszersmind a köztársaságot. Köztársaság és társadalom, köztársaság és tekintély, köztársaság és jog ma azonos fogalmak. És nem fogja senki eltipori ma Spanyolországban a köztársaságot anélkül, hogy egyszersmind meg ne foszsza a társadalmat a legvitálisabb életfeltételektől. (Taps.) De mi nemcsak a szabadság, nemcsak a democratia, nemcsak a köztársaság vagyunk, hanem képezünk egyszersmind egy hatalmas szövetséget, mely felosztja az önkormányzatot az egyének, a testületek, a provincziák és az állam között, anélkül, hogy a szétszakadást eredményezné, sőt ellenkezőleg, biztosítván annak erejét, életrevalóságát, a haza és a nemzet egységét. Igen, képviselő urak, a haza és a nemzet egysége ez azon nagy elv, mely őseinket annyi viszály, annyi csata közepette vezérelte a hetedik század óta és azon napon, melyen a nemzeti egység nagy műve befejeztetett, melyen Granada keresztje fényben kezdett tündökölni az Alhambra csúcsán, mintha maga az isten megjutalmazni kívánná ezen óriási törekvéseket, egy uj világ emelkedett ki az óczeán habjaiból. A nemzeti egység nagy elve minden párt jelszava ; nem tagadja azt meg senki, nem gyalázhatja meg azt senki. Azon szerencsétlen, ki a merényletet megkísérelné, gyalázattal tetézve halna meg, s nevét a történelem lapjain átok takarná a jelen és a jövő nemzedék előtt. (Taps.) A mi hivatásunk az, hogy őrködjünk a társadalom, biztonsága fölött, hogy megerősítsük a szabadság és igazság országát. Ennek érdekében hívjuk fel közreműködésre, kivétel nélkül, a szabadelvű pártokat, s minden spanyol honpolgárt. Mi a régi történelmi köztársasági párt vagyunk ; mi bírjuk e párt hatalmát; mi megőrizzük azt az elv számára ; de épen azért, mert mi e párt vagyunk, hiszszük s jogosítva is vagyunk hinni, hogy szükséges, főkép köztársaságban, életre és tevékenységre hívni valamennyi pártot, mely létezik e körön belül, hogy a köztársaság, mely a haladás, hogy a köztársaság, mely az életteljes mozgalom, hogy a köztársaság, mely maga az élet, ne kövüljön meg egy párt kezei között, mi ha megtörténnék, az hasonlóvá válnék a régiek theocratikus kasztjaihoz. (Helyeslés.) Bizonyára azt fogják mondani nekünk ezzel szemben : „Ha tehát ti akarjátok valamennyi szabadelvű párt közreműködését, miért váltok magatok is, ti köztársaságiak, két külön pártra ?“ Nem, mi nem ősztünk két részre. Mi akarjuk, mert szükségünk van rá, az egész köztársasági párt közreműködését. És itt nyíltan szólhatok, mert így szólani kötelességemmé teszi a hely, melyet elfoglalok : én attól félek, hogy tudtunk, akaratunk nélkül, sőt épen akaratunk ellenére, mi a democratiát azon veszélynek teszszük ki, melyet már a régi kor bölcsei is a democratia halálaként jeleztek, félek, hogy a democratia a demagógiának esik áldozatul, mely a sötétben munkálkodik ; a demagógiának, melynek csak étvágya van, de gondolkodni nem képes; a demagogiának, melynek csak ellentétes érdekei vannak; a demagógiának, mely a boszát hirdeti a népnek, midőn a nép igazságot kiván; a demagógiának, mely a franczia köztársaság legrémesebb napjait a legszebb eszménykép színével rajzolja le akkor, midőn e napok egész Európában a köztársaság elleni ellenszenvet hintették el; a demagógiának, mely Páris és Sevilla égésénél melegszik; a demagógiának, mely a sociális rémuralmat hozza felszínre, melyet szomorú szerepű tribünök tartanak fen és zsákmányolnak ki saját czéljaikra. Íme, ott vannak a Caesarok, a Bonaparték, a Rosak, az Iturbidok, kik egy nagy bűnt hagytak maguk után, egy nagy árnyat, melyet alig vett képes elűzni az emberiség geniusa a közlelkiismerettől (Taps ) — Ez az. t. képviselők, a mitől mi félünk, a mit kárhoztatunk. — Ez azon elem, mely ellen küzdeni fogunk mindig, jellemünk egész erélyével, s tekintélyünk egész hatalmával. Ha ellene fordulunk, ez nemcsak kötelesség reánk, mint kormányra nézve, hanem oly szükség, melyet a jelenkori demokratia érdeke követelőleg parancsol. A democratia napjainkban a halál veszedelmének van kitéve, s ha a veszedelem elnyeli ezt, ennek oka a demagógia lesz. Nekünk kötelességünk megmutatni, hogy a democratia életképes; nekünk kötelességünk tettekkel igazolni, hogy az fejlődni és haladni képes, hogy az maga a szabadság és maga a tekintély, hogy az maga a jog és az egyedül lehetséges kormányforma, íme, ez magyarázata annak, miért törekedtünk föl aton oda, hogy a két köztársasági pártot egy kormánypárttá alakítsuk; íme, ezért küzdöttünk a demagógia ellen, mely küzdelmet folytatni fogunk mindaddig, míg az tehetségünkben áll. Napjainkban a fehér demagógia fenyeget bennünket, mely sokkal veszélyesebb reánk nézve, sokkal fenyegetőbb alakban lép fel, mint a vörös demagógia. Ez egy esztelen párt, mely képesnek hiszi magát feltámaszthatni a halottakat, elözönli a félszigetet, s a theocratia és a feudalismus jármába törekszik hajtani az újkor civilisatióját. Valóban megrémül az ember, ha tekintete Spanyolország jelenlegi helyzetére esik. Ezen eszeveszett emberek a demagógiától várják a legnagyobb segélyt. Épen akkor, midőn mi reánk nézve életkérdés az, hogy egy zászló alá csoportosuljunk, hogy mint egy ember védhessük elveinket, bűnös türelmetlenség, s fenyegető lázadás iparkodik halomra dönteni a haza és a nemzet egységét. Ez az, ami felbátorította a sötétségnek ama lovagjait, s midőn most, két év után ismét találkozunk velük, számban és erőben annyira gyarapodtak, hogy a legférfiasabb s legbátrabb erő borzadva szemléli a közeledő veszélyt. Elvakult, fellázított tömegek fenyegetik Bergát, felgyújtják Ignealadat ; fanatikus csordák földig rombolják — a szó soros értelmében, — Torttolla várát. És nem idegen invasó, nem a hunnok közmondásossá vált hajdani kegyetlenkedése, hanem saját polgártársaink viszik végbe e borzalmas tényeket, ők azok, kik a földközi tenger gyönyörű partjain meghonosították a gyújtogatást, kik megakadályozták a közlekedés biztonságát, kik elözönlik fenyegetőleg Estremadure tájait, kik Andalusia kebelébe nyomulnak, Castiliát bebarangolják, elfoglalják az északi határokat, ahonnan a végveszély félelmével riasztgatják nagyobb városainkat. Ez azon esztelen csőcselék, mely élet-halál harczra hív fel bennünket, nem törődve azzal, hogy győzelmükkel vagy leveretésükkel egyidejűleg a szabadság is sírba száll. És mindez, oh gyalázat! a szabadság és köztársaság szent zászlajának árnya alatt történik. (Hosszas taps.) Az nem lehet, t. képviselők, hogy e vad tömegek elfoglalják hazájok fővárosát, hogy megbecstelenitsék törvényeitek szentelt templomát, hogy megkoronázzák agyrémeik szüleményét, és annak jelképét függeszszék fel palotáitok csúcsaira ! — Ez nem lehetséges. A folyó nem folyik vissza forrása felé, az emberi lelkiismeret többé nem válhatik a lángok és inquisitio martalékává; a zárdák nem épülhetnek fel ismét a földön a holt kéz parancsára. Egy absolut király nem uralkodhatik többé e földön, mert ezen eszme áldozatul esett az emberi értelem és lelkiismeret hatalmának. Szerencsétlenségünkre vannak emberek, kik félreismerték, sőt megtagadták saját intézményeiket, kik valóságos kéngyilkosságot követnek el, midőn a demokratát és anarchiát egyértelműnek veszik, midőn megtagadják az engedelmességet azon intézményektől, melyeket saját maguk alkottak ; kik nem akarják elismerni a törvényesen megalakult köztársaságot, inkább készek elismerni a jogtipró elemek uralmát, mint saját alkotásaik tekintélyét. És ez az oka, hogy mi, kik a köztársasági pártot képviseljük, kik annak eszméivel akarunk uralkodni, felhívjuk hazánk minden hivctusát, még azokat is, kik a Bourbonok családját védték és támogatták annak idejében, hogy védjék most a köztársaságot, mint védték hajdanában II. Izabellát. Azt mondjuk ezeknek : legyetek meggyőződve, a köztársaság dicsőséggel fogja bearanyozni homlokotokat és ez lesz ama gondviselés, mely megőrzendi fiaitok szabadságát. A köztársasági párt tisztán áll a felelősség terhétől a háborúért. E párt nem engedheti, hogy a polgári háború tovább terjedje, nem tűrheti, hogy Don Carlo ülhessen a spanyol trónra. A háború tűz ; a háború pusztulás ; a háború az erőszak ; a háború a halál; a háború gyújtogatás és veszedelem.Nem volnánk férfiak, ha nem felelnénk háborúra háborúval, tűzre tűzzel, vérre vérrel, halálra halállal. (Nagy tetszés.) Igen, képviselő urak, mi háborúba megyünk, és folytatni fogjuk azt, midőn özönvíz fenyeget, kitörjük az ajtót, hogy megmenekülhessünk; tűzvész esetében szomszédunk lakásán keresztül szabadulunk ; hajótöréskor elfeledjük a törvényeket, a csak egy czél felé ösztönöz bennünket a lélek , ez saját megmentésünk, így kell nekünk cselekednünk az általunk folytatandó háborúban is. Kérem tehát önöket, t. képviselők, kérem meggyőződésem egész teltével, a népszerűség félretételével, melyet különben soha sem kerestem, kérem hazaszeretetem és becsületességem egész erejével, ragadjanak meg minden eszközt, használjanak fel mindent, hogy a hadseregben a fegyelmet helyreállíthassuk, hogy azt nagy feladatához méltólag küldhessük a haza érdekeinek védelmére. A halálbüntetés eltörlése pártunk egyik jelszava. E jelszó tudományos és politikai elv egyszersmind, de sohasem jutott eszébe senkinek, hogy hadsereg létezhessék fegyelem nélkül. Az Egyesült Államok és Svájcz példával szolgálhatnak e tekintetben. Nekünk nem szabad megengednünk azt, hogy a tisztek elhagyhassák ezredüket, hogy a katonák átadhassák fegyvereiket a carlistáknak, hogy azon emberek, kik a béke és rend fentartására s illetőleg helyreállítására vannak hivatva, maguk bontsák meg a rendet s csináljanak zavart, lázadást és fosztogassák a békés polgárokat; nekünk egy szóval nem szabad megengednünk azt, hogy a világ azt higyje rólunk, hoy a spanyol társadalom felbomlott és megrendült alapjaiban, hogy e társadalom egy veszedelmes és tátongó seb az egyetemes emberiség testén. Vádoltathatom azzal, hogy nem vagyok következetes elveimhez; nem bánom, ha nevemet, emlékemet elátkozza az utókor ; nem törődöm vele, ha a jelenkor ítélete megkövez, vagy száműz, de abba nem egyezhetném bele soha, hogy a köztársaság saját gyöngesége által menjen tönkre, hogy a haza elveszszen a mi kezeink között. (Helyeslés.) A sorkatonaság és a tartalék engedelmeskednek a törvényeknek, 25.000 ember soroztatott be már, s azon napon, melyen a fegyvert először kezükbe vették, síkra szálltak, s megverték a carlistákat. — Egyes tartományokban az ifjúság azon része, mely nem sorozatott be, kérve kéri a parancsnokokat, hogy őket is vezessék az ellenség elé. (Taps.) De sajnos tényt is kénytelen vagyok constatálni, és midőn ezt teszem, nem szeretném felkölteni azon szenvedélyeket, melyek táplálékot nem mindig a nép vágyaiban, hanem a nagyok vétkeiben találnak: számos előkelő család kiküldte gyermekeit külföldre, hogy így megszabaduljanak a hadkötelezettség alól. A kormány el van határozva egy törvényjavaslatot terjeszteni a cortes elé, melynek értelmében nevezetes pénzbírsággal lesznek büntetendők azon családok, melyek ekként cselekedtek. (Átalános élénk helyeslés és taps.) Ha a 80.000 emberből álló tartalék nem elegendő, új felhívást fogunk kibocsátani, hogy a hadsereg számát szaporítsuk. De nem elég csak az, hogy visszaállítsuk a fegyelmet a hadseregben; nem elég, hogy tartalékcsapapatokat küldjünk a hadsereg után. Állandó helyőrségek szervezésére kell törekednünk egyes nagyobb városokban. Egy nemzeti őrsereget szerveznünk, s kell hogy e nemzeti őrsereg ne egy párt, hanem az egész ország szolgálatában álljon; mert hiszen ezen ország minden pártjának csak egy érdeke lehet: a haza megmentése ! S ha szükség lesz reá, mozgó nemzetőrséget szervezünk, el fogjuk küldeni az északi részekbe, hogy így egész Spanyolország segítsen elnyomni az absolutizmus hatalmát. Szükséges e mellett, hogy külön csapatesteket szervezzünk, minek a műszaki csapatok. Németország, Francziaország és Anglia gyárai ágyukat és fegyvereket szolgáltattak a carlistáknak. Ez némi tekintetben előnyt biztosított számukra. Szükséges tehát, hogy mi tudománynyal és képzettséggel verjük le a nyers erőt. E czélból uj műszaki csapatokat » MAGYAR ÚJSÁG 1873. SZEPTEMBER 18.