Magyar Ujság, 1873. szeptember (7. évfolyam, 201-224. szám)
1873-09-11 / 208. szám
208. szám. Csütörtök. Szerkesztői iroda: Barátok tere 1-só szám. II. amslet. Id. intézenció a lap aszikral ráalát Illett minden közlemány Kéziratok a levelek viacaa nem adatnak. — Bérmentetlen leval.k csak ismerbs kenektM fogadtatnak *1. Kiadóhivatal: Ejfyeteik-Btoi» 4-ik ezeröislsaiat. Ida intérando a lap anyagi résnél Uloto minden kdaleonény, a. m. az eltBantési pénz, a kiadás körüti panaszok és a hirdetmények POLITIKAI Vll. évfolyam. 1873. Szept. II Előfizetési ár: Vidékre postán vagy beírben házhoz küldve. Egy évre . 16 írt. » , Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » » Egy hónapra 1 »0 » Egyes szán 6 . (GYORSPOSTA) ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Hirdetési dij: kilenci hasábos peticsi egyszeri hirdetése 12 kr. tdbbsacki 9 kr. Bólyagdij malen hirdetésiért külön SO kr. Nyílttér: négy kezébos ptti sor SO ks. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÚJSÁG“ czímű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétküldése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pártolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek szeptember 1-től kezdve: Két hóra (szept.—október) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (szept. - novemb.) . 4 frt — kr. Négy hóra (szept.—decz.) . . . 5 frt 40 kr. Egy hóra....................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűbben eszközölhetők és Budapestre egyetem utcza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hírlapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Peat, szeptember 10. Külföldi szemle. A német kormánynak a versaillesi kabinethez intézett sürgönye a terület megszállás megszűntét constatálja, miután Francziaország a békeszerződésben kikötött feltételeknek eleget tett, Verdun elhagyására a rendelet Berlinből még szombaton este elküldetett s mint állítják, a német csapatok e hó 15—20-ka körül a franczia földről egészen eltakarodtak. Néhány nap múlva tehát Francziaország önmagának vissza lesz adva, amint a párisi lapok szeretik mondani. A bordeaux-i egyezmény végre volna hajtva, ha az a royalisták által május 24-én meg nem szegezett volna s a franczia trónért a versengés megkezdődhetnék, ha a párisi grófnak Frohsdorfba zarándokolása által a máj. 24-ki egyezmény szintén meg nem szegetett volna. A „Jour. Off.“ a következőket jelenté : Az államkincstár szept. 5-én Németországnak 263.466.000 frankot fizetett s ezzel a hadisarcz fizetését befejezé. A nemzeti bank által nyújtott 200 millió érezpénz hitelből az államkincstár csak 150 milliót vett igénybe, miután julius és augustus havakban a kölcsönre jelentékeny összeg folyt be s igy szept 1-én az új kölcsönre öszszesen 3 milliárd 795.000 frank lett befizetve. A fusióról a hírek mindig gyérebben érkeznek. Az ,,Indep.“ szerint Chambord gróf a fusió párt alkuszainak kijelentette volna, hogy elveiről nem mondhat le s szavát nem szegheti meg, noha nagyon jól tudja, hogy trónra lépte az egyház érdekeinek sokat használna. E megjegyzés annyiban érdemel figyelmet, miután a „Times“ tudósítása szerint Chambord gróf csak a pápa rábeszélésének engedve, határozó el magát a fehér zászló helyett a három szintit elfogadni. Különben a francziaországi lakosság utálattal fordul el a royalistikus törekvésektől. Legközelebb a felső cavoyai megyetanács 21 tagja intézett feliratot Mac Mahonhoz, melyben az elnököt arra szólítják föl, hogy becsületszavához képest a köztársasági intézményeket fentartsa. E nyilatkozat annyiban érdemel figyelmet, mert tudva van, hogy Savoya Svájczhoz akar csatlakozni az esetben, ha Francziaország a köztársaságról lemond. Lehet, hogy a háború kormánya erre is ostromállapottal fog felelni, amint ezt tenni Algírban szándékozik a szept. 4-ki tüntetések miatt. Különben Algírban az arabs törzsek forrongása még egyre tart, amint ezt a marokkói határszéli események, valamint a délen Francziaország legelkeseredettebb ellenségével, Ben Csacsa főnökkel folyó harcz, ki már legyőzetett volna, tanúsítják. A „Rappel“ írja, hogy a kisebbség tagjai az állandó bizottság csütörtöki ülésében ismét szőnyegre hozandják az ostromállapot kérdését. A „Siecle“ az olasz király utazásáról a következőket írja: „A minden árnyalatú monarchikus sajtónak kiadatott a jelszó, a haza elleneinek s Poroszország szövetségesének nevezni azon írókat, kik elég merészek lennének az olasz király utazását azon aggodalomnak tulajdonítani,mely azon tervet keltett, hogy Francziaországban az öröklő monarchia visszaállíttassák. E jelszót hiven követik. Fanatikus, klerikálisok,legitimisták, orleanisták, császáriak hasonló erélylyel hangoztatják. Ez nagy zajt üt,de e zajjal az igazságot nem fogják túlharsogni. Nem igaz-e, hogy a pápa naponként egyházi beszédeiben világi hatalmának visszaállítását követeli? Nem igaz-e, hogy a syllabust mint hitelvet állítja föl, hogy a szentszék világi hatalma egyházi felsőbbségének gyakorlására elkerülhetetlenül szükséges ? Nem igaz-e, hogy Chambord gróf nyiltan a syllabust elfogadó, s hogy a monarchikus sajtó egyetlen közege sem merte tagadni, hogy Francziaország királyának első s legsürgősebb kötelessége, a világi uralmat, melyet a pápa elveszített, vissza foglalni s ismét rá ruházni ? Ha ez igaz s komolyan nem lehet kétségbe vonni, miért e föltevések logikus végkövetkeztetését kétségbe vonni ? Kétségbe vonhatlan, hogy Chambord gróf, amint szent kötelességének tekinti, a pápa világi hatalmát visszadni, erre nézve nem bír más eszközzel, az egykori római tartományokat erővel visszafoglalni, ott a pápa világi felsőbbségét kikiáltani s a szentszéket anyagilag azon helyzetbe tenni, uralmát a tartományokban megtartani. Ha van más eszköz, nevezzék meg. Csak egyet tudunk: háború Olaszországgal s Róma s a szomszédos tartományok visszafoglalása. Ha tehát a háború Olaszországgal szükséges következménye a monarchiának visszaállítása Francziaországban, e szerint nagyon is világos, hogy az olasz király utazása Németországban azon szövetség, melyet ez utazásnak czélja megteremteni vagy megszilárdítani, azon monarchikus cselszövények eredménye, melyek jelenleg Francziaországban s Frohsdorfban folynak. Fordítsuk meg az esetet s tegyük föl például, hogy a pápa Avignont a a régi venaissini grófságot vissza követelné s valamelyik hatalom megígérné annak visszaszerzésében neki segédkezet nyújtani, nem volnánk-e azon, magunkat az ily igények ellen védeni ? Spanyolországból érkezett tudósítások szerint a viszonyok ismét más fordulatot vettek. Az ügyek élén ismét Castelár áll, ki az országban dúló kettős lázadás elnyomását minden más politikai tekintetnél előbbre valónak tartja. A cortes többség gyűlésén Castelár előterjesztő a mélhatlanul szükséges feltételeket, melyek alatt kész volna a kormányhatalmat elvállalni. Követelé, hogy a kormánynak adassék vissza a kegyelmezési jog, valamint hogy az felhatalmaztassék a carlisták ellen annyi katonaságot, amennyit szükségesnek tart, alkalmazni. Szintúgy joga legyen a kormánynak, szükség esetén a hadsereg létszámát felemelni; a polgárőrséget szervezni és annak fölfegyverzésére 500.000 puskát vásárolni; kényszerkölcsön útján vagy más módon 4—500 milliót beszerezni, mely kizárólag hadi czélokra lenne fordítandó; joga legyen továbbá az alkotmány biztosítékait felfüggeszteni, és az ayuntiamentókat és tartományi küldöttségeket feloszlatni. Egy ily értelemben tett indítvány 108 szavazattal egyhangúlag elfogadtatott. A madridi alcade kijelenti, hogy a belügyminiszter, a Puntiamento és az önkéntesek el vannak határozva a rendet fentartani és a cortes határozatait támogatni. Mondják, hogy Castelar Esparterot főhadvezérnek, Serranot az északi hadsereg parancsnokává fogja kinevezni. A ciscayai carlista hatóságok parancsot adtak ki, mely szerint azok, kik vasárnap misét nem hallgatnak, megvesszőztetésre fognak ítéltetni. — Serrano, Brega és Olozaga Madridba érkeztek, Lagasta holnaputánra váratik. Mint állítják, a kormány mindenek előtt tábornokokból egy felső katonai juntát fog felállítani, melynek befolyása leend a hadügyminisztériummal összefüggésben lévő minden hivatali kinevezésre. A tüzérség újraszervezése és az alezredestől fölfelé minden fokozatra való kinevezések a minisztertanács által lesznek eszközlendők. A cortes elnöke meg fog választatni. Salmeron megválasztatása bizonyos, Orense fia Madrid polgári kormányzójává fog kineveztetni. A cortes e hó 8-ki ülésében tétetett meg a jelentés az új minisztérium megalakultáról; az megegyezik a már közölt névsorral, azon változással, hogy Gil a közmunkaügyi és Oreiro tengerészeti miniszter ideiglenesen a hadügyi tárczával bízattak meg. Castelar a ház tetszése közt mutatá be az új minisztereket, és kifejti követendő politikáját. Ő — úgymond — a foederatív köztársaságot képviseli, azonban elsősorban a haza egységét is. Ő kárhoztatja a demagógiát és a carlisták elleni harczban a szabadelvűek gyámolítását kéri. Hogy legyen hadsereg, ő a fegyelmet és katonai törvényeket szigorral, azonban minden kegyetlenség nélkül fogja alkalmazni. Ezután a keresztülviendő reformokat említi fel. A cartagenai viszonyokról londoni lapoknak távirják, hogy a lázadók a madridi socialista bizottság utasítását követve, az erőditési munkákat erélyesen folytatja. Az 1870-ks minta szerint ezüst pénzt vernek két pesates értékben s kellő mennyiségű pénzzel ellátott ügynököket küldtek Barcelonába, hogy Cataloniában a separatistikus törekvéseknek a szegényebb osztály közt híveket szerezzenek. Genfben az Internationale congressusa e 8-án Josseron által megnyitatott. Képviselve vannak Német-, Francziaország, Anglia és Svájcz. Az angol minisztériumról a „Globe“ azt a hirt közölte, hogy Gladstone a jövő parlamenti ülésszak alatt oly költségvetést fog beterjeszteni, melyben a hat millióra menő jövedelmi adó eltöröltetik. Némely angol lap komolyan veszi ezen hirt s úgy foglalkozik vele, a „Standard“ ellenben kétkedve szól róla s azt hiszi, hogy Gladstone inkább megkétszerezi a jövedelmi adót, csak hogy a demokrata államférfiak kedvencz tervét a fogyasztási adó megszüntetését elérhesse. A MAGYAR UJSAG TARGIAJA. — Pest, 1878. szeptember 11.— Fracasse kapitány. Regény a XVII-ik Házadból, melyben a nagy forradalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gantler Theophlle Francaidból forditotta G. T. Ant II-dik KÖTET. XVIII. A család körében. (118. Folytatás.) — Igaz, — felesé Izabella — bírja egészen, boldog vagyok, hogy azt megmondhatom önnek. Bennem elszánt testvére van, ki kétszeresen fogja önt szeretni az elmulasztott időért is, különösen, ha, amint ígérte, tüzét kissé mérsékelni fogja, atyánkat nem nyugtalanítja és csak azt mutatja, ami szép és jó van önben. — Nézzék a szép kis szónokot — mondá Vallombreuse mosolyogva — az igaz, hogy gonosz állat vagyok, de javulni fogok, ha nem is az erény szeretetéből, de azért, hogy ne lássam nagy nővérem szigorú kifejezését valamely új kihágás hallatára. Azonban félek, hogy én mindig a bolondság leszek, mint ahogy ön mindig az okosság lesz. — Ha mindig csak ily bókokat mond nekem — mondá Izabella kedvesen, kissé fenyegető hangon — újra előveszem könyvemet és kénytelen lesz végig hallgatnia a történteket, melyet a kegyetlen tengeri rabló beszél Amerida herczegnének, kit elfogott és hajóján tart. — Nem érdemeltem oly nagy büntetést. Látszassam bár bőbeszédűnek, ma kedvem van beszélni. Az a semmirekellő sebész oly sokáig lepecsételte számát ! — De nem fél, hogy elfárasztja magát. Sebe még alig gyógyult be. Laurent uram úgy szívemre kötötte, hogy sokat olvassak önnek, hogy az alatt kímélhesse mellét. — Laurent úr nem tudja, mit beszél. Még tovább akarja itt a fontos szerepet játszani. Tüdőim ép oly könnyűséggel vesznek lélekzetet, mint azelőtt. Egészen jól érzem magam, kedvem volna lóba ülni és az erdőben egyet fordulni. — Úgy hát még jobb beszélgetni, a veszedelem nem oly nagy. — Kevés idő múlva talpon leszek és bevezetem önt a világba, hova rangra hívja ; bájoló szépsége sok udvarlót fog maga köré vonzani, kik köz a Lineuil-i grófné majd választhat magának férjet. — Semmi kedvem sincs férjhez menni, édes testvérem, és ezt nem úgy mondom, mint azon leánykák, kik szerencsétlenek lennének, ha szavakon fognák. Elégszer férjhez mentem a darabok végén, melyeket játsztam, elmúlt kedvem ezt a valódi életben tenni. Nem álmodom szebb jövendőt, mint örökké apám és testvérem mellett maradni. — Atya, testvér, néha nem elég, bármily felemelkedett lelkű legyen is valaki, e két szeretet nem tölti be a szívet. — Az enyémet be fogja tölteni, és ha egyszer hiányzani fognak nekem, zárdába vonulok. — Jaj, az már túlságosan szigorú volna. Nem találja, hogy Vidaline lovagban minden megvan, hogy tökéletes férj váljék belőle. — Minden bizonynyal. A nő, kit el fog venni, boldog lesz, azt hiszem, de bármily kedves legyen barátja, soha se leszek én annak neje. — Vidaline lovag kissé vöröses hajú és talán ön olyan, mit XIII. Lajos királyunk, ki nem szerette a festők e kedvencz színét. De ne beszéljünk többet Vidalincról. Mit gondol Estang marquis-ról, ki a minap jött hogylétem felől tudakozódni és le nem vette szemét önről. Úgy el volt bűvölve szépsége, kelleme által, hogy bókjaiban összezavarodott és csak dadogott. E félénkséget kivéve, mely ön előtt mentségre találhat, mivel ön volt annak az oka, tökéletes ifjú. Szép, jó, gazdag. Épen önhöz illenék. — Mióta e híres család tagja lettem, az igen nagy alázatosság nem illik hozzám — felesé Izabella kissé türelmetlenül. Nem mondom tehát, hogy magamat méltatlannak tartom ezen házasságra, de hogy ha Estang marquis atyánktól megkérne, én visszautasítanám. Már mondtam, hogy nem akarok férjhez menni. És azt jól tudja ön, ki így kínoz szüntelen. — Oh mily vad és szűzies érzések ! Diana nem volt kérlelhetlenebb erdejében. De ha a mythologiai rosz nyelveknek hinni lehet, Endymion iránt mégis engedékeny lett. Azért haragszik ön, mert beszélgetés közben néhány jó parti-t ajánlok , ha ezek nem tetszenek, majd találunk másokat. — Nem haragszom, kedvesem, de valóban igen sokat beszél beteg létére, majd meg fogom pirongattatni Laurent által. Ma nem kap — estebédre — csirkeszárnyat. — Jaj, akkor hallgatok — mondá Vallombreuse engesztelőleg — de higgye el, hogy csak kezemből fog férjet kapni. Hogy boszút álljon testvére csúfolódásain, Izabella elkezdé a barbár hajórabló történetét csengő hangon olvasni, úgy, hogy Vallombreuse kénytelen volt elhallgatni. „Apám , Fossombrone herczeg a közép tenger partján sétált anyámmal, ki egyike volt a legszebb aszszonyoknak Genuában. Épen lement a pompás lépcsőzeten, mely a tengerparton levő villájához vezetett, midőn algiri tengeri rablók, kik a sziklák mögött voltak elrejtőzve, reá rohantak, megölték és a herczegnőt elvitték a hajóra sikoltásai daczára s sebesen eltávoztak. Két hónap múlva születtem a deg palotájában, kinek anyám kedvese lett............“ Vallombreuse, hogy Izabella ravaszságát kijátsza, fakenyér- és vetőmag-szükségletünk. Kipuhatolni , mely vidéken me mennyi felesleg búza és rozs található még eladóra? Kipuhatolni, hogy mely megyékben, mely helységekben mennyi búzára és rozsra van szükség? Megállapítani a szükségletet megyénként és helységenként. Intézkedni, hogy a hazabeli szükségletek, amennyiben lehet, a hazabeli feleslegekből fedeztessenek. Értesíteni eziránt az illető termelőket, fogyasztókat és kereskedőket. Emellett : hitelt nyitni a szűkölködő községek számára egyes nagybirtokosok, vagy a lakosság együttes jótállása mellett. Hitelt nyitni azon uradalmak, nagybirtokosok, káptalanok, városok stb. irányában, kik feleslegeiket „várakozás mellett“ átadhatják s egyszersmind hitelt nyitni azon takarékpénztáraknál, bankoknál stb. vagy magánál az államkincstárnál, melyek kölcsön „pénzt“, t. i. osztrák bankjegyet adhatnak vagy kincstári utalványokat bocsátani a segélyzendők rendelkezésére. Végre : jól megkülönböztetni azokat, kik fizetésképesek vagy a kölcsön mielőbbi letörlesztésére „kellő“ biztosítékot nyújthatnak, megkülönböztetni azoktól, kik „fizetésképtelenek“ s itt ismét megkülönböztetni azon fizetésképteleneket, kik keresetképesek, azoktól, kik munkára nem képesek. Ekkor állami, megyei, városi s községi hatóság utján az állami, egyházi s városi birtokrészleteken vagy magán után a magán nagybirtokosok birtokain, vagy országos vállalatok útján vasutak, viziutak, kőutak, csatornák építése által „olynemű“ munkát s keresetet nyújtani a keresetképeseknek, melynél fogva tartozásaikat legalább egy részben leróhatják, vagy szükségleteik lassankénti beszerzésére képesíttetnek , a keresetképtelenek segélyzését pedig egyenesen az államkincstárból eszközölni úgy, hogy egy szűkölködő se maradjon méltányos gondoskodás nélkül,a gondoskodó közegek pedig semmi visszaélést ne követhessenek el ... Ez volna körülbelül a fő feladat a kenyér- és vetőmag-szükséglet országszerte eszközlendő kielégítése végett. Egyszerű de nagy s nehéz munka ez, melyben részt kellene vennie az államhivatalok s a megyei hivatalok és tisztviselők ezredeinek, a községi hatóságok és egyházi személyek légióinak. Kivált ez utóbbiak nagyon reáérnének s hivatásuknak nagyon megfelelő dolgot tennének, hogyha közvetítő közeg gyanánt lépnének fel a „valódi“ szükséglet kipuhatolása és kielégítése között, mert ők helységenként leginkább, legtüzetesebben ismerhetik a szűkölködők anyagi helyzetét s viszonyait s már csupán hivatásuknál fogva is biztosítékot nyújthatnak aziránt, hogy a nyerészkedési vágytól távol fogják magukat tartani, helyben vannak, az értelmiséghez tartoznak stb. s habár az ily „világi foglalkozást“ az eddigi abusus szerint a kath. klérus talán felsőbb „meghagyások“ következtében kerülte, de ideje, hogy tovább ne kerülje s e valóban jótékony kötelességtől magát visszariasztani ne engedje. Szóval, egyesült erővel s lehető gyorsasággal közre kellene e nagy feladat teljesítésében működni az állam és egyház, s a közigazgatás és igazságszolgáltatás minden közegeinek. Kellene, hogy a megyék tevékenységre ébredjenek, s ne várjanak a kormány rendeleteire, melynek elég gondot ad saját fentartása, hanem lássanak hozzá a vetőmag és élelmezés szükségleteinek lehető teljes mérvű, s gyors kielégítéséhez. Itt az alkalom a virilis urak számára, hogy megmutassák, miszerint ők nemcsak az előjogokban, hanem az ő állásukat megillető terhekben is akarnak részesülni. A tehetős birtokosok és polgárok ugyanis, a megyei bizottmány jótállása s a közigazgatási közegek közreműködése mellett leghamarább, s legbehatóbban segíthetnek a vetőmag - élelmezéshez kellő részletek felajánlása által a mutatkozó szükségen, leginkább megakadályozhatják az ebből keletkező válságot. Ha a megyék e részben is megelégesznek azon alárendelt helyzettel, melybe őket a kormány szorította s azt hiszik, hogy megfeleltek hivatásuknak ha a miniszteri rendeleteket pontosan teljesítették; ha a megyék tevékenysége csak arra szorítkozik, hogy lehet, pontosan öszbehunyá szemeit és tettette, mintha elaludnék. De nemsokára az álom csakugyan erőt vett rajta és Izabella látván, hogy nyugszik, lábujhegyen eltávozott. E beszélgetés, melyben a herczeg elárult bizonyos szándékokat, megzavarta Izabellát. Talán Vallombreuse alattomos gyűlöletet érzett most is Sigognac iránt, bár felgyógyulása óta egyszer sem említette nevét, és más házasság által akart ledönthetlen válaszfalat emelni közöttök. Vagy talán csak tudni akarta, hogy a színésznőnek nem változott e meg szíve, ki grófné lett. Izabella nem tudta, mit higyyen. Minthogy Vallombreuse nővére volt, vetélkedés nem lehetett többé a két ifjú közt, de másfelől félő volt, hogy büszke boszúálló természeténél fogva Vallombreuse nem felejthette el kettős megveretését. Sagognacot Vallombreuse talán most is gyűlölte, és ha nem is gyűlölte, nagylelkűsége mehetett-e annyira, hogy családja tagjának elfogadja ? Le kellett tehát mondani minden kibékülési reményről. A főherczeg jó szemmel nézhetné-e valaha azt, ki fia életét veszélyeztető ? Mindezen gondolatok leirhatlan szomorúságot okoztak Izabellának, melyet hiában igyekezett lerázni. Mindaddig, mig színésznő és szegény volt, önkényt visszautasított minden házassági gondolatot; de most, hogy gazdag lett és a szerencse annyira kedvezett neki, meg szerette volna jutalmazni kezével azt, ki megkérte, midőn még szegény volt és megvetett. Gyávaságnak találta nem részesíteni szerencséjében nyomorúságbeli társát. De tehetetlen volt. Egyebet nem tehetett, minthogy szívében megingathatlan hűséget esküdött kedvesének, de nem mert róla beszélni se atyjával se testvérével. Nem sokára az ifjú herczeg oly jól lett, hogy atyjával és nővérével ebédelhetett. Ilyenkor rendkívüli tiszteletet és nemes hódolatot mutatott a főherczeg irányában, gyengéd barátságot Izabella iránt. Beszélgetése sokkal érdekesebb volt, mint ahogy azt ily könnyelmű, mulatságvadászó ifjúról gondolni lehetett volna. Izabella sem ült szótlanul, de tapintattal ereszkedett a beszélgetésbe, minden mit mondott, oly helyesen téve, hogy a főherczeg nem győzte bámulni.