Magyar Ujság, 1873. szeptember (7. évfolyam, 201-224. szám)

1873-09-12 / 209. szám

Péntek. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-ső szám. II. emelet. Ide intézendő a lap emelleml issiét illeti minden közle­mény. Kéziratok , levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak lamerts kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utozs 4-ik szám, földszint. Ide Intézendő a lap anyagi részét illeti minden közle­mény, u. na. az efizetési pénz, a kiadás körmi pa­naszok és a hirdetmények. 200. szám . (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. VII. évfolyam. 1873. Szept. 12. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy baly­­ben házhoz küldve. Egy évre . 16 írt. — » Fél évre . 8 » —­­* Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes má­r. S kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij zünden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 80 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYARIMI? czimű­­politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek szeptember 1-től kezdve: Két hóra (szept. —október) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (szept. — novemb.) . 4 frt — kr. Négy hóra (szept.—decz.) . . . 5 frt 40 kr. Egy hóra ....................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűb­­ben eszközölhetők és Budapestre egyetem utcza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Pest, szeptember 11. Külföldi szemle. Francziaországban a lakosság többségének hatá­rozott republikánus érzelmei ellenére a klerikális­ mon­­archisták vezetői cselszövényekkel folytatják a bucsu­­járási komédiát. A­ki Francziaországban jelenleg jó keresetet s e mellett ingyen utazni akar,az beáll bucsus­­unk. Csak­hogy az ily bucsukirándulások nem mindig folynak le oly simán, a­mint azt a rendezők kívánják, így e hó 4-én a Lyon melletti Arbresle-be egy csapat Paray-le-Monnelból jött bucsus érkezett az esti 9 órai vonattal. A lakosok, kik házaikat kivilágították s a korcsmában voltak, hogy a köztársaságot éltetve poha­rat kaczintsanak, a bucsusoknak, a kik közt volt egy jobboldali képviselő neje gyermekeivel, semmi roszat sem tettek, de éjjelre senki sem akart nekik szállást adni; mindenütt azzal lettek visszautasítva, hogy a „clericaille“-oknak (újabb szó Veuillott „radicaille“ szavára) nem adnak szállást. Végre, miután éjjeli 12 óráig az utczán várakoztak, néhányan megsajnálták őket s házaikba fogadták s a­kiket nem helyeztek el, azokat a postaigazgató saját kocsiján a közeli falukba szállította. A Párisba küldött Abarsuga spanyol diplomata a külügyminisztertől azt a biztosítást nyerte, hogy a fran­cia kormánynak a carlisták iránti kedvező magatartá­sáról szóló hírek alaptalanok. E szerint a franczia ha­tár prefectjeinek tetszésére hagyatik e tekintetben, vét­kezni. A madridi „Corresp.“ arról is értesül, hogy Abarsuga biztosíttatott, hogy a carlista kölcsönnyitás Parisban nem fog megengedtetni. Egy párisi levélben a következőket olvassuk: de Barail hadügyminiszter a katonai osztályokat utasította minden radikális , azaz republikánus propagandát a hadseregben szemmel tartani s elfojtani. A vidéki nép republikánismusa mellett,a­mi a fusionistákat aggasztja, nincs semmi, mi oly félelmet okozna nekik, mint a had­sereg republikanizmusa. Az összes európai sajtóban ál­talában, de ép oly önkényüleg azt hangoztatják, hogy a császárságnak a franczia hadsereg főbb tisztjei, különö­sen a tábornokok közt sok híve van; a vastag bojtú vállkötésnek nagy többsége, mint állítják, Chislehurst állandó vendégei. Megjegyzendő azonban, hogy a tá­bornokok többsége a mellett leend, ki a hatalmat kezébe tudja keríteni. Hátra volna még a katonaság zömét, az altiszteket s a tiszteket a parancsnokig vagy az őrnagyig megnyerni. Ez a megoldhatlan feladat. A katonaság rendkívüli nagy többsége, az altisztek s a kisebb rang­­fokozatú tisztek a demokratikus elveknek hódolnak s a republikánus kormányforma ügyének vannak meg­nyerve. Chambord grófnak könyebb lesz a jezsuita atyákból, kik a frohsdorfi kastély mellék épületében laknak, egy testőrcsapatot alkotni, mint a franczia ezre­­dekből tízezer embert összehozni, kik a fehér zászló vé­delmére tűzbe mennének. Mindent összevéve, a helyzet jelenleg a következő: míg a fusiót csinálók a képvise­lők után szaladgálnak, hogy a királyság visszaállítására aláírásokat gyűjtsenek, Mac Mahon kormánya azon van, hogy a h­dseregből a republikánus szellemet kiirtsa. A „Daily Telegraph“ az olasz király utazásának okáról a következőket írja : „Más államban a kath. mozgalom csak másodrangu lehet, míg Olaszországban élet-halál kérdése, mivel a pápa által elfoglalt állás minden perezben casus bellire szolgáltathat alkalmat. A franczia monarchikus pártok ingerült szemmel néz­nek az olasz egységre. Ami V. Henriket illeti, különö­sen megbotránkozott a pápa uralmának elnyomása fe­lett. Nagyon természetes tehát, hogy Olaszország saját biztonságáért szövetségeseket keres. De hol kereshet szövetségeseket a continensen, hanem Németországban. Első látszatra azt kellenne hinni, hogy Berlin és nem Bécs kell, hogy legyen közvetlen czélja a politikai za­rándokolásnak. Ausztria-Magyarországnak n­héz sze­repe jutott. Nagyszámú katholikus népséget számít ke­belében ; államférfiai nem tudnák elfelejteni elmúlt di­csőségének és hanyatló suprematiájának emlékét, és nem lehet feledni, hogy Ausztria-Magyarország 1870- ben késznek mutatkozott Francziaországgal egy szere­pet játszani. Mi hajlandók vagyunk feltenni, — hogy Victor Emánuel tudva, hogy minden alkalommal szá­míthat a német szövetségre, mert semmi érdekkülönb­ség nem választja el őket egymástól, fenn kívánja tar­tani a baráti viszonyt Ausztria-Magyarországgal, a­melynek útja szép Velenczéjébe vezet. Nemsokára meg­tudják azon közvetett és közvetlen okokat, melyek Victor Emánuelt otthon ülő szokásainak megváltozta­tására bírták, de bizonyosak lehetünk benne, hogy okai sem banálisok sem frivolok. Olaszország királya el­akarja oszlatni a hazája felé tornyosult veszélyt. Bárki legyen is az, aki öt év előtt azt merte volna megjósolni, hogy Victor Emánuel egy napon Ferencz József ven­dége lesz, nevetést keltett volna. Eszme, pár nap múlva e jóslat beteljesült, így akarta ezt az események kény­szerűsége. A porosz egyházi törvények Badenbe is be fognak hozatni. Első­sorban is a freiburgi papnövelde fog be­záratni, mint az ultramontán fanatikusok fő képezdéje, honnan a vallási mozgalmak kiindultak. A hollandul Lynden-cabinet, mely a múlt héten alakult, határozott ultramontán jellemmel bír, öt t­agla conservativ, kettő pedig ultramontán. Az északameri­kai Egyesült­ Államok kormánya értesítéseket vett a a tengerész­tisztek és keleten székelő consuloktól az azsia-hollandi háborúnak jelen állása iránt Sum­atrában. Az értesítések szerint a Sumatrán székelő amerikai consul előtt odanyilatkozott volna az azsinizu­tán,hogy óhajtása közelebbi viszonyba lépni az Egyesült­ Álla­mokkal s hogy azon esetben, ha ezek birodalmát párt­fogásukba s védelmükbe vennék, kész az Egyesült­ Ál­lamoknak különleges engedményeket adni, nekik meg­engedni, hogy hajózási állomásokat alapítsanak, hol nekik tetszik, s ő a legjobb minőségű fát fogja nekik hajóépítésre szállíttatni. A­zultánnak értésére adatott, hogy ily indítványokat legc­élszerűbben kü­lönleg kül­dött követség által tehetne az Egyesült­ Államoknak. Románia hadierejére vonatkozólag a következő ada­tokat olvassuk : Áll a fejedelemség hadserege 16 gya­­log­sorezredből (8 állandó 8 darabot), 10 lovas-ezred (2 állandó, 8 territoriális), 2 tüzér­ ezred, 4 vadászzász­lóalj, 1 műszaki zászlóalj, 1 tengeri zászlóalj két hadi­hajóval, 2 század gyalog zsandár, 1 század árkász, 1 század röppent­­üs, 1 század tűzoltó, 5 lovas zsandár-sza­­kasz 1 utas­­szakaszból. E hadsereg bír a megfelelő törzs­kar, tisztek s katonai iskolákkal 8 egészségi intézmény­nyel. Nincs ide számítva a honvédség (militia). A kato­naság Peabody-fegyverekkel van ellátva, nem hiá­nza­­nak amitraileusok skruppféle ágyak.Szükség esetén 100 ezer embert állíthat síkra. Nem sok, de elég arra, hogy egyik vagy másik hatalom szövetségét keresse; minden esetben elég arra, hogy semlegességét fentarthassa. Oláhország és Szerbia teljes erejükből igyekeznek a nyugati miveltség színvonalára emelkedni. Tisza Kálmán ostendei levele és Várady Gábor beszéde. Habár kissé elkésve — bizonyos körülmények foly­tán, melyeknek elmondásával untatni nem aka­rok — szükségesnek látom azok után a­miket a füstóügyben elmondani nekem jutott osztályré­szül, egy két észrevételt tenni Tisza Kálmán estendei levelére s Várady Gábor beszédére. úgy hiszem constatk­ozni lehet az ország­szerte nyilatkozó jelenségekből, hogy az orszá­gos baloldali párt, melynek képviselői körében a fusió-vajúdás beállott, a régi programaihoz élénken ragaszkodik. Vannak azonban sokan, a­kik nem akarják látni, nem akarják hinni azt, a­mi történik, s mint a vízbe fúló kapaszkod­nak egyes szavak, phrasisok, biztatások gyönge szalmaszálai után. Nagyon értem, ha sok ember­nek nehezére esik a kiábrándulás, az a­mi itt történik, nem is mulatságos, hanem igen szo­morú dolog. Nézetem szerint a helyzet tiszta volt már júniusban csak úgy mint most, azon­ban sokan voltak, kik azt mondák: várjuk be a vezérek nyilatkozatát; ettől föltételezték, hogy mily állást fognak a fenforgó pártügyben fog­lalni. A nyilatkozat megjött. Csakis Tisza Kálmán­ról lehetett szó, mert Ghyczy Kálmán megmon­dotta a magáét épen egy évvel ezelőtt. Tisza sem akar a dolog lényegére nézve nyilatkozni, azonban elhullatott érveién­ kísérletei elég anya­got szolgáltatnak arra, hogy az általa elfoglalt és elfoglalandó állásra nézve tisztában lehesse­nek azok, kik ezen várt nyilatkozatra előre súlyt fektettek, kik annak megjöveteléig saját ostromló gondolataikkal fegyverszünetet kötöttek. Csak azon egyszerű kérdést vesse föl bárki magának, vájjon az, a­mi Tisza Kálmán nyilatko­zatában foglaltatik, annyit jelent e, hogy ő desa­­vouálja a baloldali programm letételét, desa­­vouálja a fusiót, desavouálja Csernátonyt? A fele­letet megtalálhatja benne mindenki bőségesen. S nekem nincs mit hozzá­adnom azon feleletek­hez, melyek önként jönnek mindenki elébe. Csak­is a tárgy körül jártában elejtett egy két szavára Tisza Kálmánnak akarok tenni egy kis észre­vételt. Csernátony theóriáját az elvhűségről magáévá teszi. Az elvek megváltoztatásáról szó nem lehet — mondá Csernátony; a tartandó értekezleten ,,bizonynyal senki sem fogja akarni, hogy megvál­toztassuk elveinket“ — ezt mondja Tisza; mondja odább, hogy „a következetesség abban áll, hogy ne tegyünk le a szándékról a vár bevételére.“ Ne beszéljünk elvekről, ne beszéljünk az indokokról. Eddig baloldali elvek és baloldali programm azonosoknak vétettek, de úgy látszik, önök most már szavak, definitiók és etymológia köpenyege alá szándékoznak vonulni, különben nem hivatkozhatnának annyi bátorsággal elvük változatlanságára, distingváljunk tehát. Elveikkel számoljanak be önök saját lelkiis­meretük és öntudatuknak, kövessenek saját egyéni eljárásukban olyan elveket a­milyeneket tetszik, nincs vele semmi dolgunk. Hasonlóképen tápláljanak keblükben bárminő szándékokat, l’enfer est pavé de bonnes intentions, — de le­gyen bár­miként, nekünk nincs semmi közünk az ö­nök szándékaihoz. Hanem egyszerűen azt kér­dezzük, áll-e a baloldali program, vagy nem? El akarják-e önök töröltetni a közös hadsere­get és a delegatiót? ha a baloldal többségre jut, megteszik-e önök az indítványt, s megteszik-e mindazt a­mi keresztül vitelére szükséges? Akarnak-e folytonosan agitálni, hogy a többség létrejöjjön ? Készek-e megragadni a kínálkozó al­kalmat e programmnak valósítására? Az elsőre egyszerű igent kérünk feleletül, a többire nézve oly magatartást, a­mely eloszlat minden kétséget a törekvés komolysága fölött. Mint elvet állítani föl Magyarország önállóságát, mint eszményt, mint jámbor óhajtást, ez nem elég; azt meg tud­ják tenni jobboldali emberek is épen úgy, m­int a­hogy el tudják énekelni velünk együtt azt, hogy : „Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar!“ Egyenesen, határozottan, erélyesen küzdeni a végre, hogy a personalunió inkább ma mint holnap legyen kimondva mint a nemzet akarata, mint országgyűlési határozat: akarják-e azt vagy nem akarják — ez a kérdés. „Jerikó falai nem omlanak le ma már semmi kiabálásra; az pedig, hogy mindig csak azon után akarjunk bevenni egy várat, a­melyen már ismételve visszavezettünk, e sz­­­e­le­ns­é­g“. A­ki eként mond anathemát saját működésére, an­nál már csordultig van a maga által csinált ke­serűség pohara, s hogy menekülni fog tőle tőre-szedni, ais betvégtelen Miért volna esztelenség folytatni ez ostro­mot, azt nem magyarázza meg. Mert eddig sike­­retlen volt? Jogosítva voltunk-e azon reményre, hogy az erősen megállapított új rendszer rövid idő alatt lejárja a maga cyclusát? S várjon a si­­keretlenséget az okozta-e , hogy roszul volt választva a támadás pontja ? Ki tudja, nem az volt-e, hogy a támadás nem czélszerűen s nem elég erélyesen vezettetett ?S ki tudja, nem gyen­gültek e az ostromlott falak, nem haladtak e annyira az aknák, s nem tett-e oly nagy hala­dást az éhség, hogy további kitartó erőfeszítés­­sel sikerülne az ostrom szerencsés befejezése? Megkerülni a sánczot ? A nagyidai czigányok módjára elfogyott puskaporral? De legyen elég e parabolából. Az ilynemű érvelésekért nem volt érdemes le nem tenni a megragadott tollat. Várady Gábor azt mondja beszédében, hogy az egyetértés soha sem volt oly szép és magas fokon mint épen az országgyűlés végszakában. Nem tudom, mi czért vél elérhetni ezen csodála­tos állítással. A fusióról azt mondja, hogy nem tudja fog-e az vagy a coalitió „most, később vagy átalában valamikor valósulni.“ Concedálja tehát, hogy most is valósulhat. Az ellenzék fel- ^^sgsBßißs^BSEmmamamm A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZAJA. — Pest, 1873. szeptember 12. — Fracasse kapitány. Regény a XVII-ik századból, melyben a nagy forr­a­­dalom óta egészeit eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gautier Theophile. Francziából fordította G. T. Ant. II-dik KÖTET. XIV. A csalánok és pókhálók közt. (114. Folytatás.) Hérode tanácsa okos volt, és Sigognac elhatározá, hogy követni fogja, különben is Izabella nem lévén többé színésznő, semmi sem vonzotta már most a színi társasághoz. El kellett tűnni egy darab időre, a fele­désbe merülni, míg a Vallombreuse halála által okozott ingerültség le nem csillapodik. Azért is, miután érzé­kenyen elbúcsúzott volna társaitól, kik oly jók voltak mindig iránta, Sigognac köpezös kis lovon távozott el Párisból. Zsebei jól meg voltak tömve aranynyal, a­mi saját szerzeménye volt, az ő része a közös jövedelem­ből. Lassan-lassan romladozó kastélya felé közeledett, vihar után mindig visszatér a madár fészkébe, bármily nyomorúságos legyen is az. Ez volt az egyetlen men­­hely, mely számára létezett, és kétségbeesett helyzeté­ben némi vigasztalást érezett, midőn visszatért ősei lakhelyére, melyet talán soha se kellett volna elhagy­ja. Sorsa nem javult és ezen utolsó esemény csak árt­hatott neki. Úgy látszik — gondola magában, lovaglás közben —, hogy meg volt írva, hogy nekem éhen és unalomtól kell elvesznem a hasadozott falak közt, hol az eső a fe­delén keresztül esik. Senki sem kerüli ki sorsát, be kell töltenem az enyémet : én leszek az utolsó Sigognac. Szükségtelen leírni ezen utazást, mely húsz napig tartott és semmi különös esemény által nem vidíttatott fel. Elég az hozzá, hogy egyszer alkonyatkor megpil­­lantá Sigognac kastélya két tornyocskáját megara­nyozva a nap utolsó sugarai által. E látvány különösen elérzékenyíté a bárót, sokat szenvedett e kastélyban és mégis, midőn megpillantó, azon megindulást érző, melyet rég nem látott barát lá­tására érezünk. Élete szegényen, magányosan, némán tölt el ott, és mégsem egészen minden öröm nélkül, az ifjúság soha sem szerencsétlen. A legkétségbeesettebb­­nek is vannak még reményei és álmai. Bizonyos fájdal­makat megszokunk és néha jobban sajnálunk némely szomorúságot, mint némely örömöt. Sigognac megsarkantyúzá lovát, hogy hamarább, az éj előtt haza érjen. De csakhamar beesteledett, a kas­tély mindinkább homályosabb jön és nemsokára csak szürke pecsétet képezett a láthatáron. Hanem Sigognac jól ismerte az utat, nemsokára betért a kastélyhoz ve­zető ösvényre. Az összevissza nőtt ágak és nagy burjá­nok csapdosták Sigognac csizmáját és a félénk kis le­­vélibékák csak úgy ugrándoztak el a harmatos fűben, lova lábai előtt.Nemsokára a mély csend közepette halk kutyaugatás hallatszék. Sigognac megállitá lovát. Mi­­raut hangját vélte hallani. Az ugatás mindig közelebb jött és nemsokára víg csaholássá változott, felváltva gyors futással. Miraut volt az csakugyan. Megérezte ura közeledtét és rohant a mint azt vén lábaival teheté. A báró füttyentett és néhány percz múlva a hű kutya kibújt a­­sövény közt vonitva, nyöszörögve, mintha csak emberi hangokat akart volna adni. Lihegve, fél­­holtan igyekezett óráig szökni és a legkitörőbb öröm jeleit adta. Argus, mely Ulysest megismerte Euméon­­nál, nem volt boldogabb Miraut-nál. Sigognac lehajolt és megsimogatá kezével a kutya fejét, hogy lecsilla­pítsa kissé nagy hevét. Megelégedve e fogadtatás által és a jó hirt a kas­tély többi lakóinak is tudtul kivánván adni, azaz Péter­nek, Bayordnak és Belzébubnak, Miraut újra útnak eredt, mint a nyíl és oly erélylyel kezdett ugatni a konyhában ülő öreg inas előtt, hogy az rögtön meg­érte, hogy valami rendkívülinek kellett történni. — Talán bizony ifjú uram jönne haza ! — gondoló Péter felkelve és Miraut-t követve, mely ruhájánál fogva húzta. Mivel már sötét volt, Péter meggyujtott egy gyantás fenyőfa darabot, melynek vöröses lángja megvilágító egyszerre a kapuban Sigognac-ot és lovát. — Ah, ön az báró úr! — kiáltó vidáman Péter, megpillantva urát — Miraut már sejtette velem, hű kutya nyelvén adván tudtomra hazajöttét. Oly magány­ban élek itt ezen állatokkal, hogy úgy értem őket, mintha beszélnének. Mégis nem lévén tudósítva haza­jöttéről, féltem, hogy csalatkozom.Hozta isten házába! Igyekezni fogunk megünnepelni ez örömnapot. — Én vagyok, jó Péterem. Miraut nem csak­ té­ged ; én vagyok, ha nem is gazdagabban, mint a­hogy eltávoztam, legalább épen. Menj elől fáklyáddal és vo­­nuljunk be az udvarba. Péter sok erőlködés után kinyita a régi kapu két szárnyát, és Sigognac báró átlépett azon újra, mely most oly különösen volt megvilágítva a vöröses fény által. E fénynél a három gólya, mely a kapu fölött volt a czimerbe vésve, felelevenedve látszott, mintha kiter­jesztett szárnyakkal akarták volna fogadni azon család utolsó ivadékát, melyet századokon át képviseltek. Hosszas nyerítés hallatszék ekkor. Ez Bayard volt, ki istállójából megérzé urát és üdvözlésére hallató a csengő nyerítést. — Hallom, hallom, jó Bayard­om — mondá Si­­gognac, lepattanva lováról és a kantárt Péternek adva át, bemegyek hozzád és megsimogatlak. De a­mint az istálló felé ment, majdnem elesett, valami fekete csomag tekerődzött lábai körül, nya­fogva, morogva, hátát összegörbitve. Ez Belzébub volt, meleg örömét mindenképen igyekezett kifejezni s a­hogy csak macska azt képes tenni. Sigognac karjai közé véve , — és feltartó. A macska magánkívül volt a boldogságtól, kerek szemei vilós fényben sz­­e­ráztak. Majd megfuladt oly hamar font, dorombolt macska módra és szenvedélyesen dörzsölte fekete orrát Sigognac bajuszához. Miután kis ideig czirógatta, mert a báró nem vetette meg szerény barátai örömnyilatko­zatát, letette Belzébubot a földre, és Bayard-ra került a sor. Megsimogatá nyakát és szügyét. A jó állat fe­jét ura vállára téve és kaparta a földet örömében. Az uj lovat udvariasan fogadá, bizonyos lévén ura szeretetéről, és örülve talán, hogy magához hasonló fajú állattal léphet viszonyban, mi vele roppant régóta nem történt. — Most, hogy megszirógattam barátaimat — mondá Sigognac Péternek — jó volna talán a kony­hába menni és megnézni, van-e ott valami enni való. Roszul reggeliztem ma, ebédem pedig nem is volt, még az éj előtt akarván megérkezni. Párisban kissé el­szoktam régi mértékletességemtől, jószívvel vacsorál­­nék tehát akár­mit. — Uram van egy kevés kecskesajt és szalonna. Ezek bizony paraszt ételek, melyeket nem igen fog ta­lán megehetőknek találni, mióta jobb konyhához szo­kott. De ha nem is lesznek finom izűek, legalább az ember nem hal meg éhen. Ez az egyetlen, mit az eledeltől kívánni lehet, — felesé Sigognac, — és nem vagyok oly háladatlan mint a­hogy gondolod az egyszerű étkek iránt, melyek fentartottak ifjúságomban és egészségessé tettek. Add tehát a szalonnát és kecskesajtot, ép oly büszkén, mint egy főudvarmester, ki gyönyörű fáczánt hoz aranytálon, így meg lévén nyugtatva, Péter megtöm­te hamar az asztalt, melyen Sigognak sovány ebédjeit szokta elkölteni; egyik felére rakta a serleget, másikra a kő­korsót, melyben savanyu bor volt. Feltéve a szalonnát és sajtot, és ura mögé állott, mint egy herczeg udvar­mestere. Régi szokás szerint, Miraut jobbfelől és Bel­

Next