Magyar Ujság, 1873. október (7. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-01 / 225. szám
Szerda, 1873. Okt. I. 225. szám. VILyívfelyam. Szerkesztői iroda: Barátok tere 1-ső szám. II. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok a levelek viasza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve : Egy évre . 16 frt. — kr. Félévre 8 » — » Negyed évre 4 » — « Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR IMG“ czímű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétküldése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pártolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek szeptember 1-től kezdve: Két hóra (október—nov.) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (október—decz.) . 4 frt — kr. Egy hóra....................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűbben eszközölhetők és Budapestre egyetemutez a 4. szám „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hirapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Pont, szeptember 30. Külföldi szemle. Párisban nagy zajt csapott Napoleon herczeg legtöbb megjelent levele. Ez képezi a nap beszéd tárját. Az „Avenir National“ megijedve a fusionisták etáni sikerétől, egyenesen Napoleon herczeghez forult s fölszólította, hogy eszközölje ki a republikánuok és császáriak közti szövetséget. Erre Napoleon herczeg a következő levélben felelt: „Páris, szept. 26. Uraim ! Az önök bátor és merész föllépése engem rövid válaszra késztet; ez egész életemben követett szándékom által jelezve van. Tekintve az önök levelének komolyságát és nyíltságát, nem szabad hallgatnom. E komoly órában, amelyben vagyunk, mindegyik polgár kötelessége a veszélyeztetett várost el nem hagyni, mint az ókor semlegesei. Én nem vagyok semleges s a küzdelem elől nem fogok kitérni. Én csak a magam nevében szólhatok , de mint higgyem, hogy azok, kiknek szíve a Napoleon névre rezgésbe jön, ne álljanak mellém. A népszerű demokratának szövetkezése a Napóleonokkal, ez volt a czél, melyet politikai pályám minden tényével szem előtt tartottam. Védelmezzük tehát zászlónkat a fehér zászló támadása ellenében, mely a modern Francziaország előtt ismeretlen s melyről a trónkövetelő csak megállapodás következtében s saját pártja ravasz embereinek hozott áldozatként mondott le. S különben is mily eredménye lenne az utolsó órában hozott engedménynek. A bourbonok birodalma csak a klerikális, reactionárius s népellenes politika győzelme lehet. Francziaország eszélyét, dicsőségét s szenvedését egy század óta a forradalom zászlója takarja ; ez az, mely bennünket a demokratikus jövőben fog vezetni. A népszuverenitást védők közül sokan a használandó eszközöket illetőleg egymástól eltérnek , de e szuverenitás elve fölötti megállapodás a jelen pillanatban szükséges és hazafias vállalat. Mi mindannyian, kik a modern társadalom polgárai vagyunk, a valódi szabadságot az általános szavazattal a reformok alapjára kell helyeznünk, melytől Francziaország sorsa függ. Igen, el kell felejtenünk a véleménykülönbségeket, a támadásokat, a küzdelmeket, szenvedéseket, sőt a rágalmakat is, hogy a népszuverenitás elve megerősíttessék, mely nélkül csak veszélyek, visszavonás s újabb szerencsétlenség fenyegetnek. Legyünk összetartók, hogy veszélyes javaslatokat meghiusitsunk s alkossuk meg ez által a hazafiak szent szövetségét. Napoleon Jeromos.“ A „Temps“ Napoleon levelét e hideg szavakkal utasítja vissza : „A republikánus pártnak nem lehet oly rövid emlékezete, hogy három év múlva Sedan után elfelejtse, hogy a császárság két ízben mit csinált nemcsak a forradalomból, hanem Francziaországból is.“ Érdekes tudni, hogy az „Avenir National“ s a Napoleon herczeg közti komédiát, melyről most annyit beszélnek, Portalis Ede, egy rész hirben álló radikális csinálta, kit már régóta azon gyanú terhel, hogy bonapartista agent provocateur. Portalis a commune ideje alatt a kétes hirben álló „Vérité“ lapot szerkesztő, mely a városháza emberei által még akkor is megtüretetett, midőn a „Siécle“ s más gyanúban nem álló republikánus lapok elnyomattak. A lázadás elnyomatása után a „Vérité“ szerkesztői, szedői s nyomdászai elfogattak s a dereglyére vitettek; egyedül Portalis lett megkímélve; családjának összeköttetései oly hatalmasak voltak még Thiers kormányával is. Nem sokára a „Vérité“ vezetése alatt „Constitution“ név alatt újra föltámadt; midőn ez is elnyomatott, a „Corsaire“-t inditá meg s végre az ,,Avenir National“-hoz menekült. Victor Emanuel szept. 26-án esti 10 órakor hagyta el Berlint s ép oly lelkes örömujjongásokat tapasztalt megjelenésekor a lakosság részéről, mint mikor oda érkezett s mint egész ott tartózkodása alatt. A berlini lapok nem győzik eléggé kiemelni a megelődést és az örömöt, melyet úgy az olasz vendégek, mint maguk a gazdák is tanúsítottak a látogatás alkalmából. Az elutazás részleteiről a lapok ezeket írják : 9 és fél órakor úgy Vilmos császár, mint az olasz király elhagyták az operaszínházat és együtt a pályaudvarba kocsiztak. Mint az érkezéskor, úgy az eltávozás alkalmával is nagy embertömeg csoportosult össze, mely az operaszínháztól kezdve a pályaudvarig sorfalakat képezve éltette a két uralkodót. Miután az olasz király még az operaszínházban búcsúzott el a királyi herczegnőktől, elutazása alkalmával az indóházban csak a koronaherczeg, Károly és Károly Frigyes egek, az olasz követ Launay gróf nejével és a követségi személyzet, a a római német követ, Keudell, a berlini portugál követ, Rivar gróf, a berlini parancsnok , Schwarzkoppen gyalogsági tábornok, Mádai rendőrfőnök, és a főlovászmester , Rauch. A császár az olasz királyt az udvari vasúti kocsiig kisérte, hol neki kezet nyújtott, ki azt szívélyesen és köszönetnyilvánítások mellett megszorította. Hasonlóan szívélyesen búcsúzott el a király a koronaherczegtől és a többi királyi herczegektől is. Ezután az ott levő olasz tisztekhez fordult V. Emánuel, kezet szorított velük s elbocsátva a tisztelettevő porosz katonákat, a kocsiba ült. A kocsi nyitott ajtajából még néhány szót beszélt a király Launay gróffal, aztán kezet nyújtott neki, melyet ez tiszteletteljesen megcsókolt. 10 órakor megadatott a jel az indulásra, mikor is a császár még egyszer közeledett a királyhoz s vele újra kezet fogva igy ment tovább nehány lépésre a már megindult vonattal. Ekkor a perronon öszegyült nép lelkes hurrah-kiáltásokban tört ki. A királyi fogadó terem homlokzatán gázlángoktól világitva e betűk voltak olvashatók : V. E. Annak hírére, hogy mily barátságos és kitüntető fogadtatásban részesült az olasz király, nemcsak Rómából, hanem számos más olasz városból köszönő és üdvözlő nyilatkozatok érkeztek Berlin főpolgármesteréhez , Hobrechthez. Vendresből 25-ről távírják, Cartagenában a lázadók bizottsága s a carlista vezérek közt létrejött egyesség következtében Andalusiában több carlista csapat az ostromlókhoz csatlakozott. Campos tábornoknak csapatokat kellett Siriába küldeni, hogy a separisticus lázadás magvát csírájában elfojtsa. Carlista tudósítások jelentik, hogy 7000 carlista Siriába berontott s fegyverraktárt állított föl. Az Alicante előtt állomásozó idegen hajórajok parancsnokai számos értekezlet után abban állapodtak meg, hogy nem interveniálnak. Az ágyúztatás vasárnap reggel 6 órakor vette kezdetét. Több mint ötszáz löveget, köztük petroleum bombákat dobtak a városba. A város sok kárt szenvedett, több ház romba hever. A védelem a hat órai ágyúzás alatt hősies volt. A közelebb Anglia által visszaadott fregattok haladék nélkül Cartagenába fognak menni, értelmes vezetők alatt állanak a legénység fegyelmezett tengeri katonákból van öszszeállítva. Hiszik, hogy a „Victoria“ és az„Almansor“ legközelebb el fogják hagyhatni a kikötőt. A pétervári „Ruszkij Mir“ egyik közelebbi számában Victor Emánuel bécsi útjáról hoz vezérczikket, amelyben ecseteli az olasz királyság és az osztrák-magyar birodalom közt ezelőtt fenállott politikai viszonylatokat, kiemeli Ferencz József császár és Erzsébet császárnő politikai tapintatát, hogy a feudális párt tüntetéseit megakadályozva, az olasz király önszeretetének megsértését meg nem engedték, de mindamellett azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy a két uralkodó közötti közlekedés még nem jelenti Olaszország és az osztrák-magyar birodalom szövetségét, mivel ezek között ezentúl is fognak létezni a szorosabb barátság természetes akadályai, s ezenkívül az olasz kormánynak nincsen alapos oka hinni „Ausztria“ őszinte barátságában, mely gyakran kedvező alkalommal hűtlen lett barátjai és szövetségeseihez. Az orosz lap megjegyzendőnek találja még azon körülményt, hogy „Ausztria“ a königgrätzi csapás óta nem képes az európai békét biztosítani s az olasz királyt megoltalmazni azon veszélyektől, amelyek őt megbízható szövetségesek keresésére indítják. „Ausztria“, mondja czikkíró, meg nem menthette 1870-ik évben Francziaországot, s feltehető, hogy ha Olaszország egysége veszélyben forogna, nem tenne kísérletet a legszorosabb semlegesség határaiból kilépni. Olaszország és Germánia között azonban várható szövetség, mert egyenlő érdek fűzi őket össze, s ez a katholikus mozgalmak és izgatások elleni küzdelem.“ A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. tisszi levelek. Budapest, October 1. A perzselő, kiállhatlan hőség, a borzasztón egyhangú fővárosi holtidény után, végre valahára kezdünk lassanként beleereszkedni azokba a kedves, hűvös verőfényű őszi napokba, amelyek annyi vig zajt keltenek a viszhangos béretek aranygerezdes oldalán, annyi portverő robajt a versenyterek „elegáns“ homokján, s annyi melancholikus csengést-bongást, olykor épen s ebben kérődző bégetést a „Divatlapok“ tarkabarka vadregényes virányain. A főváros csöndes, elhagyott falai közt újra megindult az élet, — az utczák újdonsült asztfaltján sűrű néptömeg csuszkál, mászkál, — a vendéglők és mulatóhelyek vörös lámpák és ablakai megött minden zegzug tömve, s a czigány kezében újjászületett lelkesedéssel zendül föl a nyirettyű, s csak úgy harsog minden ablak annak a nótának a vigbolondos refrénjétől, hogy : „hejretyutyutyu!“ — — Szóval Pest kezd ismét magához térni, — kezd Pest lenni, s csak a városligeti gesztenyefák hullatják le szomorúan zöld leveles programmjaikat, s a leg hullámzó magasából hangzik le a „jobb“ vidékre költöző darvak és gólyák elégicus-fusionalis kurrogása, épen mint------no de exemplu sunt odiosa. — Idestova az országgyűlési szünet alatt a faluk magányába és fürdők idylljei közé rebbent Sándor-utczai madarak is mind vissza szállinkóznak hazájukba, itt van már Ghyczy, Tisza is, hogy megmentsék másodízben a fenyegetőt társadalmi rendet, azaz hogy valami új feneket kerítsenek ingadozó álláspontjuknak ; — sőt ha nem csalódom, akivel az előbb a hatvani utczán találkoztam, az nem volt más, mint maga a conservativek főgeneralissimusa: báró Sennyey Pál. Pedig nehezen csalódhattam, mert a mióta nem láttam ő nagy méltóságát, egy hajszálnyit sem változott, — a falusi levegő üdesége mást egészen kivesz a rendes fizimiskájából, rajta meg se látszik, hogy vidéken volt. Ugyanaz a délezegül sovány alak, aki elébb volt, ugyanaz a merev, a háttér árnyaiban utógondolatokat fürkésző, s jéggé fagyott büszke tekintet, amely ezelőtt volt. Várjon mit kereshet itt ily korán, ő, ki a ma „monumentálisának keresztelt beszédén kívül a tanácskozások alatt úgyszólván teljes hallgatásba merült, és az életjel parányi morzsájával sem elégítette ki azon várakozást, mely első fellépését elvtársai részéről kisérte ? Ha köszöntöd, hideg szívélyességgel köszön vissza, ami annyit tesz, hogy örökké őrt álló monocliját feléd fordítja és szigorúra ránczolt szemöldeivel Jupiterileg egyet hunyorít. — Aztán még inkább megemeli fejét, hosszadad nyakát még jobban kinyújtja, mint egy gém, és egykedvű öntetszelgéssel nézvén el a tömeg felett, tovább megy a járda aszfaltján, hangtalan rejtélyességgel, mint egy mozgó árnyék, egy élő múmia. Apropós aszfalt! No ennek az utczai diszöltöztetésnek is valóságos története van, lehetne belőle egy bohózatot kikerekíteni, amely épen unalmasságánál fogva volna mulattató. Bécsben egy beláthatlan hosszúságú utczát megaszfalthoznak egy, legfeljebbb két nap alatt. —Nagyon természetes! Nem kell hozzá egyéb, minthogy a forró kátrányt ráöntsék a homoktalajra, kisimítsák, és aztán engedjék kihűlni. — Ez az egész. - Nálunk dirib-darabonkint öntik rá az olvadó anyagot, bevárják, míg ez kihűl, akkor újra toldanak és toldanak hozzá valamit, — közbe-közbe egy-egy pauza. — persze, hogy ilyen módszer mellett beletelik egy hónap, míg az egész elkészül. Különben ez is csak ízlés dolga, kinek a pap, kinek a papné, s nekem bizony csak Blaháné, aki a „Betyár kendőjében“ megint oly szeretetre méltóan adta a szerelmes Zsófit, s úgy vissza-vissza dalolgatott kedves Bandijának (Tamássy), mint akármelyik erdei füttyös rigó a párjának. A „Betyár kendője“ új darab, de azért nem szólok róla részletesen, a lapok elég ismertetést hoztak róla legközelebb, s annyi bizonyos, hogy akármilyen is e színmű aestheticai szempontból s a színpadi hatás prokuszeságyára illesztve, legyen bár conceptiója tökéletes vagy hibás, mind nem változtat azon, hogy bátran elmondhassuk, miszerint Abonyi Lajos írói tehetségének ez alkalommal is fényes példáját adta, s hogy művében van annyi erő, eredetiség és főleg tősgyökeres magyarság, amennyi elég arra, hogy mai napság magában véve is érdemet képezzen. Míg a nemzeti színházban Blaháné et comp. (Tamássy) népdalai, és Hauck Minnie csalogánytrillái aratják a viharos tapsokat, addig Miklóssy a színkörben próbálgatja begyógyítani deficitjének óriás sebeit az „Ördög piruláival.“ — Szegény Miklóssy, ugyan későn jutott eszébe ez az orvosság, — még egy-két hét, jönnek a hideg napok és akkor aztán — fveses ! Akkor aztán még az „Ördög“ sem segít többé rajta, még annak sem lesz kedve a csipős, szeles estéken kisétálni a városligetbe. A szerény fizetésű hivatalnok és egyszerű iparos 8—10 órai munkáját végezve, a zene csalogató hangjaira legszívesebben tér be egy pohár bor, vagy egy korsó sörre abba a korcsmába, a mely épen — hazafelé menvén — útjába esik — a „Komló“ vagy „Beleznaykertbe,“ a ahol aztán akad egy kis látni és nevetni való is. — A „Beleznay kert“ különben ki van sajátítva, s igy a rég kedvelt, s annyi gondtalan, vidám estét nyújtó helyiség telkén maholnap három-négy emeletes ház fog emelkedni. Ami a csinos épületeket illeti, ezek jelenleg, mint a gomba úgy nőnek Pesten, a merre csak lépünk, mindenütt téglahalomra, faállványokra bukkanunk,a levegő tele van mészszel és porral. Kivált a kerepesi ut és a múzeum környéke kezd uj, pompás arczot ölteni, ahol egyébként is legnagyobb tér nyílik az építkezésre. — Csak aztán a szépészeti bizottmány arra is felvigyázna, hogy a házak ne csak a külső látszat kellemének feleljenek meg, ne csak az utczai csodálkozásnak szolgáljanak tárgyul, de a belső berendezés czélszerűségének és a közegészségügyi óhajtásnak is eleget tegyenek, ami pedig nem mindenkor történik. Például: épen legközelebb épült a Festetics palota szomszédságában egy gyönyörű, magas sarokház, mely bármely oldalról tekintve impozáns és ragyogó, de ha belépünk a nagy, övezetes kapu alatt az udvar belsejébe, ki hinné, mit találunk ott ? Azt, hogy ez az udvar a roppant épülethez mérve szerfelett szűk, valóságosan mint egy kürtő úgy nyúlik föl a magasba. — Az alsóbb szobák ide nyiló ablakai alig jutnak valami világossághoz, — légváltozásról szó sincs, — a földszinten pedig épenséggel egyiptomi sötétség uralkodik A bizottmánynak ajánljuk eljárási szabályainak elébe mindenekelőtt azt az igazságot tűzni, hogy: „semmi sem lehet szép, ami nem jó !“ S ha némely házik udvarán egyiptomi sötétség uralkodik, minőnek nevezhető azon csönd, mely a főváros választási helyiségeinél szendereg a városi képviselő testület választási napján? Biz az — halotti csönd! Ott leng a nemzeti három színű zászló, — ott áll a két ünnepi gálába húzott drabant, — az urnák mellett ott leskelődnek a hivatalos személyek, s a lépcsőkön ott tévelyeg fel olykor-olykor egy-egy jobboldali választó, akit fülönfogva kapaczitáltak fel a felsőbb helyen „megbizott“ egyének, kiknek kötelességében áll a kormány érdekeinek győzelmi decorumát minden áron megmenteni — a világ előtt! Hát a baloldal hol van ? — Szépen otthon maradt, — nemesen és férfiasan visszavonult a küzdtérről, a hol az összeírások igazságtalansága miatt úgyis ki van kezéből csavarva a fegyver, ahol viadalra vergődnie úgy is lehetetlenség! Castor, Budapest, szept. 30-án. Jókai czikkének mára ígért bírálatát tér szűke miatt holnapra halasztván, ezúttal arra szorítkozunk, hogy a „Hon“ mai számában, úgy látszik a szerkesztői helyettestől származó (Jókai maga, mint halljuk, a Svábhegyen tartózkodik) nyilatkozatra tegyünk egy pár megjegyzést. De álljon itt előbb maga e nyilatkozat s ismerjék meg azt is szóról-szóra olvasóink, mielőtt arra észrevételeinket megtennék: „Jókainak lapunk tegnapi számában megjelent czikke, mint az esti lapok futó megjegyzéseiből látjuk, téves magyarázatban részesül jobb és balfelől egyaránt. A „Pesti Napló“ s vele a többi jobboldali lap azt olvassa ki a czikkből, hogy a „Hon“ a Ghyczy álláspontjára helyezkedett; a „Magyar Újság“ már czikket is hoz róla ilyen czímmel: „A „Hon“ elpártolása.“ Mind a két felfogás ellen tiltakoznunk kell s vlágosan és tisztán kijelentenünk, hogy Jókai czikkének fősúlya a következő ponton fekszik : „Nincs szükségünk nekünk se új programmra, se a régi megújítására.“ Ez a Jókai, és a vezetése alatt álló „Hon“ politikai meggyőződése. Ebben, úgy hiszszük, elpártolást, zászlócserélést nem kereshet senki. Sőt inkább a czikk éle épen a fusiót hangoztató irány ellen volt fordítva. Ez irány czéltalanságának illustratiójául volt felhozva a Ghyczy szeptemberi beszéde, mint olyan melyre a jobboldal máig sem nyilatkozott. Pedig a balközép klubbülése épen e nyilatkozattól függesztette fel további magatartását, megmaradván addig in statu quo ante. Ez hangsúlyozva volt Jókai czikkében is. Majd ha (?) a jobboldal a Ghyczy szeptemberi beszédére nyilatkozik, mégpedig úgy, hogy azt elfogadja , akkor jön meg csak ideje a balközépnek is határozni és dönteni a felett, várjon a Ghyczy álláspontját elfoglalja-e vagy nem? Addig azonban sem a „Hon“-nál, sem pedig tudtunkkal legalább, a balközépen se nem kínál, se nem enged senki semmit“ Mi szívesen veszszük ugyan a „Hon“ munkatársainak is véleménynyilvánításait, de ez esetben, mikor maga a szerkesztő saját neve alatt tett közzé egy fontos nyilatkozatot, azoknak tiltakozása illetőleg magyarázata nem bírhat előttünk oly jelentőséggel, hogy e miatt a szerkesztő nyilatkozata felőli nézetünket megváltoztathassuk. Annál kevésbé bírhat pedig ilyennel, mert ahelyett hogy az mondatnék ezen kis nyilatkozatban, ami minden kétséget kizárna: ..mi rendületlenül állunk a bihari öt pont alapján, s ezekből egyet sem engedünk el“, egyfelől azon kitérő phrasist találjuk benne, mely szerint „nincs szükségük se új programmra, se a réginek megújítására“ — másfelől pedig, egyenes ellentétben a czikkecske elején előforduló tiltakozással a Ghyczy álláspontjának tett elfogadása ellen, az áll a harmadik kikezdésben, „hogy a balközépi clubba Ghyczy szeptemberi beszédére a jobboldal által adandó választól függesztette fel további magatartását“, ami szerintünk nem annyit jelent, mint a „Hon“ czikkecskéje állítja, hogy t. i. ha azon válasz kedvező lesz, „akkor jön meg csak ideje a balközépnek is határozni a felett, várjon a Ghyczy álláspontját elfoglalja-e vagy nem, hanem jelenti azt, hogy ez esetben meg lesz az egyesülés a jobboldallal. Mert ha valakinek föltételt terjesztünk elé, s az a föltételt elfogadja, akkor a szerződés consummálva, befejezve van. Akik nem így értették a Tisza indítványára hozott határozatot, azoknak akkor kellett volna ez ellen tiltakozniok, nem pedig mikor a hozott határozat folytán a föltétel el lesz fogadva. Szeretjük ugyan hinni, hogy akkor is lesznek, akik — ha ugyan ezen eset bekövetkezik — a vezéreket az új térre követni nem fogják, de hogy a vezérek maguk — ha akarnák is — szép szerével nem utasíthatnák vissza az általuk ajánlott egyesülés elfogadását, az alig szenved kétséget. S azért azoknak, akik ezen következést elfogadni nem hajlandók, nem ibis redibis féle záradékok mögé bújni, hanem az egyesülése és a programm-csonkítás ellen előre határozottan tiltakozniok kötelessége, úgy a mint azt a balközép vidéki lapjai, a „Debreczen“, „Abaúj- kassai közlöny“, Kecskemét“, „Szabad polgár“, „Bihar“ stb. teszik. Ilyen nyilatkozatot várunk, várunk régóta a „Hon“-tól is, és különösen annak szerkesztője és kiadó-tulajdonosa Jókai Mórtól is, különben változatlanul kell fentartanunk tegnapi napon kifejezett véleményünket. — A „Szombati Lapok“-ból átveszszük a balközép politikája és taktikája czimü czikk folytatását. IV. A balközép vezér férfiainak és különösen Tisza Kálmánnak eljárása úgy az 1868-i mint 1869/72-i országgyűlések alatt olyan volt, mint egy emberé, kinézeteivel bizonyos politikai tárgyak fölött határozott megállapodásra nem jutott, hanem a körülményekhez képest