Magyar Ujság, 1873. október (7. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-22 / 243. szám

243. szám. VII. évfolyam. Szerda. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-ső szám. II. emelet. Ide Intézendő a lap szellemi részét illető minden közle­mény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám. földszint Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1873. Okt. 32. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve : Egy évre . 11 frt— kr Fél évre 8­­.’ -- V Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6­­. r. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÚJSÁG“ czim­ű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjen­k előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek október 1-től kezdve: Két hóra (október—nov.) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (október - decz.) . 4 frt 2 kr. Egy hóra............................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűb­­ben eszközölhatók és Budapestre egyetem utcza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Pest, október 21. Külföldi szemle. Francziaországban a monarchia kikiáltásának le­hetősége mindinkább előtérbe tolatik. A jobboldal és a jobbközép a szalzburgi egyezmény által meg vannak nyugtatva. E szerint a nemzetgyűlés Chambord grófot föltétel és minden korlátozás nélkül fogná királynak kikiáltani s erre a király megbízná a kamrát az alkot­mány kidolgozásával, mely Francziaország és a mon­archia közti viszony uj alapja lenne. E jezsuita kise­gítő eszköz által lehetővé akarják tenni, hogy a trón­­követelő elveihez hű maradjon. Szóval , Francziaor­­szágnak, mint az „Univers“ megjegyzi, vezekleni kell, mint az orleanisták tevék, azaz a kereszthez csúszni. Ekkor Chambord gróf, ki „nem alkudozik a koronára“ meg fogja mutatni, hogy „korának embere“ és „szereti a szabadságot.“ Ha „a baloldal royalistái,“ a­mint az „Univers“ a jobbközépieket nevezi, e föltételeket visz­­szautasítják, „akkor nem lesz király.“ A jobbközépiek azonban nagyon engedékenyeknek mutatják magukat s a monarchiát minden áron mielőbb ki akarják kiáltani. E végből az állandó bizottság csü­törtöki ülésében a nemzetgyűlés e hó 27-re leendő ösz­­szehívása fogna indítványoztatok A királycsinálók ez által egy csapással két bajtól akarnak megszabadulni, egyrészről megakadályozni, hogy az ellenzéki pártok, melyek okt. 23 és 27-ke közt szándékoznak összejöve­telt tartani, egy közös monarchia­ellenes programm iránt megállapodásra ne juthassanak, s másrészről meg­hiúsítani, hogy a republikánus párt ama pótválasztások által, melyeknek törvény szerint nov. elején kellene megtörténni, ne nyerjen újabb megerősítést a kam­rában. E taktikát nagyon is indokoltnak tartják, miután a republika és monarchia közti küzdelemben csak né­hány szavazat lesz a döntő. A királycsinálók táborá­ban 18 — 20 szavazat többségre számítanak. Menyiben igazolt a remény, azt az események fogják megmutatni. Megjegyzendő azonban, hogy az I,Independ.“ szerint eddigelé a jobbközépből tizenkét képviselő írásban a monarchia ellen nyilatkozott s hogy az a harmincz bo­­napartista, kik Roucher vezetése alatt állnak, szintén kijelentették, hogy a royalista restauratió ellen szavaz­nak. Ily körülmények közt nem igen lehet átlátni, hogy mint fogna a monarchia restauratiója tárgyában teendő indítvány többséget nyerni. Hogy minden pártfegyelem daczára egyik másik képviselő egyéniségének compro­­mittálásával is a monarchistákkal fog szavazni, ezt nagyon valószínűnek tartják, mert Versaillesben a királycsinálók óriási összegeket ígérnek egy szava­zatért. A­mint a „Times“- nek Párisból távírják, a kor­mány reméli, hogy az ország a kamra határozatát, vagyis a restauratiót, minden szó nélkül fogja fogadni. Ellenben más tudósítások azt erősítik, hogy a vidéken a kedélyek elkeseredettsége s izgatottsága folyton fo­kozódik. Páris, mondják, ezúttal nyugodt fog maradni, e helyett azonban a megyékben a fölkelés általánosan ki fogna törni. Savoyában már is voltak nyugtalansá­gok s a királyság kikáltása esetében Svájczhoz akar­nak csatlakozni. Hogy a pórnép mint gondolkozik, azt a következő eset eléggé jellemzi: Midőn ugyanis Gam­­betta a déli vidéken utazott, egy pór küldöttség ment hozzá, hogy a restaurátió iránt nézeteit kitudja. Távo­záskor a küldöttség egyik tagja így szólott: Gambetta úr, legyen rajta, hogy e csapástól nem sokára meg­szabaduljunk, mert különben a császárt kell elhívnunk, hogy a királytól megszabadítson bennünket. A carlisták egy toborzó ügynököt Írországba kül­döttek, hogy a trónkövető ügyének harczolókat meg­nyerjen. Az illető Corkbandiszegyenruhában fölolvasást tartott, mely alkalommal a karlisták ügyét egyedüli mentő eszközül tünteti föl a communismus ellenében. Az élénk ellentüntetés sem maradt el, s a szóló több izben, „éljen a spanyol köztársaság ! „éljen Castellár!“ kiál­tásokkal szakíttatott félbe. Ezt nagy zavar követé. A carlista őrnagy nem folytatható fölolvasását s a jelen­voltak a legnagyobbb zsivaj közt oszoltak szét. A belgrádi „Vidovban“ a török külügyminiszter által az európai udvarokhoz a bosnyák ügyben intézett emlékirat alkalmából nem régen egy czikket hozott, melyben szerző arra figyelmeztette a keleti keresztyé­neket, hogy — miután az európai hatalmaktól nem vár­ható tettleges segély — ők maguk kötelesek sorsuk ja­vulásáról gondoskodni annál inkább, mert életképes vi­téz nemzetek mindig követhetnek „cselekvő politikát.“ A „Bierzev, Viedom.“ ismertetve ezen czikket, kérdi belgrádi társától, várjon nyílt felkelést tanácsol-e a tö­rök­országi keresztyéneknek ? Az orosz czikkíró nézete szerint sokkal helyesebb volna, még egy időre elhalasz­tani a döntő cselekvényeket, mint oly szervezetlen és szakadozott, összefüggés nélküli felkelést elkezdeni, mely a hatalmak támogatása nélkül bizonyosan elnyo­matnék. Hir szerint az oroszok az Amu-Darja jobb partján Khivától 80, Buhharától pedig 200 versztnyi távolság­ban Alexandro-Petrovszk nevű várost szándékoznak alapítani, melynek a pétervári sajtó kereskedelmi te­kintetben igen fényes jövőt jósol. Hírlik az is, hogy az orosz megszáló hadsereg a többi khivai tartományokat augusztus hó 24-én kezdte kiüríteni. A turkestani had­oszlop az Amu-Darján Khanki városánál kelt át, s bizony­talan időre Sa-Abad-Vali városában foglalt állást, a­hol egy állandó erődre alkalmas helynek feltalálásáig, ide­iglenes várművek emeltetnek. A „Birzev Wiedomosti“ a bekebelezés tényét következő nyilatkozattal hozza köztudomásra : „így tehát Oroszország hatalma ezentúl a történeti Oxus partjain szilárd gyökeret ver, s ezen nagy folyam az Arai tengertől kezdve az Amu első for­rásainál fekvő legtávolabb khánságokba is elhat az orosz műveltség, ipar­ és tudomány. A fegyver műve után a béke munkája következik. Ignatijev konstantinápolyi orosz követ a múltkor Odessába rándult s ott a tiszteletére rendezett lakomán fennen magasztalta az orosz-török barátságot, s az oro­szok keleti politikáját panszlavisztikus tendentiával gyanúsító híresztelést megc­áfolni igyekezett, politi­­tikai dilettánsoknak nevezvén az efféle hírek kovácsait. Áttért aztán azon szempontra, a­melyből mai napság az európai nyugat Törökország helyzetét és Oroszország­nak ahhoz való viszonyait tekinti: „az európai nyugat már most józanabbul méltányolja az oroszok keleti po­litikáját, mivel belátta, hogy az nem hódító, hanem bé­­keszerető és önzéstelen. Ez a czár bölcseségének gyü­mölcse. Ámbár még most is lehet olvasni mindenféle haszontalan iratokat, úgy mint: „Les vues ambitieuses de la Russie en Orient“ — „Russian machinations in the East“, és kivált ha a panszlávismusról van szó, me­lyet mindenki saját kedve és szeszélye szériát magya­ráz ; de mégis ritkábbak lettek efféle alaptalan vádolá­sok. Lehet azonban még a kinek tetszik Oroszországot rágalmakkal elhalmozni, de hála istennek: Oroszország elég hatalmas és rágalomtól nem fél. Ami Törökország­hoz való viszonyainkat illeti, azok a legbarátságosabbak s mindaddig olyanok maradnak, míg a török kormány élén oly ember nem fog állani, a­ki az elfogult vélemé­nyeket jóváhagyja és helyesli. Ami a szláv barátainkat illeti, azokkal rokonszenvezünk, anélkül, hogy valaki az által kárt szenvedne. Mindenkinek a magáét kíván­juk, senkinek roszat és igaztalant. Mi meg nem sértünk senkit, de magunkat sem hagyjuk megsérteni. Az isteni gondviselés úgy rendelte, hogy Törökország Oroszor­szág szomszédja legyen, és semmi ellenségnek nem fog sikerülni a két szomszéd közt fenálló barátságot fel­zavarni. A porosz közoktatási miniszter mindinkább kény­telen átlátni, hogy a kötelező polgári házasság behoza­tala nélkül nem képes boldogulni. Különösen a poseni tartományban az oly községekben, hol a törvénynyel ellenkező papság alkalmaztatott, a zavar roppant nagy. Ennek következtében Falk a poseni kormány- és végre­hajtó hatóságot egy ülésre hívta össze, hogy a polgári házasság kérdésének viszonyáról tanácskozzanak. E tanácskozás egyhangú eredménye azon határozat volt, hogy a polgári házasság mielőbbi életbe léptetése sür- e­z állam hitele. A magyar vasúti kölcsön, mely f. év már­­czius hó végén 102 frton felül kerestetett, most 93 írtért kináltatik; a magy. sorsolási kölcsön, mely az előbbinél még kapósabb volt, most 78—79 írttal jegyeztetik; a földtehermentesítési papírok 81-ről 73 —74-re, a bordézsma váltság 75-ről 67 — 68-ra szállott alá; a gömöri állam­­vasúti záloglevelek épen nem is fordulnak elő, az állam által épített vagy biztosított vasutak értékpapírjai nem jegyeztetnek a tőzsdén s ki­vált a magy. keleti vasút részvényei értékük nagy részét elveszítették, a galicziai vasút viszo­nyai pedig nagyon kezdenek hasonlítani emehez, sőt majd mindenik vasút- építő társaság mozog már, hogy tetemes követelésekkel lepje meg a kormányt — mi aztán az állam hitelét épen nem emeli. Az állam hitelének saját tőzsdénkén és a külföldi tőzsdéken még nagyobb mérvű sülye­­dése ellenében a „P. N.“ következő megnyugtató hírt bocsátja világba : „A pénzügyminisztérium­ban több kimutatás készült el, melyek az állam összes hitelműveleteire vonatkoznak ; az ország­gyűlés elé fognak terjesztetni. E kimutatások, az azokat kisérő exposé a legmeggyőzőbben fog­ják bizonyítani, mondja, hogy összes államház­tartásunk — (mint ez különben magától értető­dik, de egyes alaptalan hírek ellenében tán nem fölösleges constatálni) — szigoran a budget-tör­­vény alapján mozog, hogy az oly kedvezőtlen viszonyok daczára, csak annyi lebegő­ adósságra volt szükség, a­mennyi a budgettörvényben elő­irányozva van.“ A „P. N.“ eme hi­ szerinti ígérete helyett in­kább szeretnénk a pénzügyminisztérium kimu­tatását, mint azt a jelen év első s második negyedéről már kaptuk és közlöttük, az év har­madik negyedéről is közzétenni. Az állampénztáraknál pénztárilag teljesített tiszta államkiadások és az ott eszközölt tényle­ges tiszta állambevételek összeállítása s a múlt évnegyedekkel öszszehasonlítása leghívebben kimutathatja a mérleg sülyedését vagy emelke­dését; leginkább megnyugtathatnák tehát ezek az állam azon ellenséges pénzembereit, kik az állam adóssági leveleit s az állam által biztosított vál­lalatok értékpapírjait csakis azért képesek nap­ról napra alább nyomni, mert az eddigi és a mostanában szerencsétlenül kísérleti államhitel­­műveletek nem oly színben tüntetik fel a kor­mány gazdálkodását, hogy abban teljesen meg­bízni lehetne. Elhiszszük, hogy a kormány még nem lépte túl a költségvetési törvényekben megállapított határokat. De gondoljuk meg csak, hogy a köze­lebbi 3—4 hó az, melyben az aratás, nyomtatás, cséplés összes eredményei raktároktatnak s az el­adhatók i­. e. 9/10 részben elárusittatnak. Az ál­lamkincstár eddigi bevételei is mutatják, hogy a 3-ik évnegyed legkedvezőbb, és a kedvezőbb vi­szonyok kiterjednek még a 4-ik évnegyed nehány első hetére is. De aztán? Azután beáll a der­medtség országszerte. Be­áll kivált most, midőn csakis a nagyobb birtokosok s bérlők voltak ké­pesek némi terményrészleteket eladni, s a kisebb birtokosok és zsellérek ezután nagyrészt, mint fogyasztók fognak szerepelni. Elhiszszük tehát, hogy a magyar kormány egészen az országgyűlés összejöttéig képes leenii, az adóvégrehajtások fokozása mellett, kiadásait vagy defic­iteit a kijelölt korlátok közt tartani. Hanem hát azután, hogyan fog a budget alapján mozogni, hacsak a törvényhozás a kiadásokat meg nem tizedeli. A kormány előtt ugyanis az ő óriási kiadásai mind nélkülözhetlenek. Nélkülözhetvén a bécsi udvari fény s pompa a titkos kiadásokkal együtt, így szintén az államhivatalnokok serege, valamint az u. n. közös hadsereg költsége és sok más, mi ugyan csak semmi hasznot nem hajt s nem ja­vítja sem igazságszolgáltatási, sem közgazdasági, sem társadalmi,­­ sem közművelődési viszo­nyainkat. És ha eddig, a még kedvezőknek nevezhető évnegyedekben az évnegyedi 50—54 millió­ért kiadás fedezésére ismét csak 23—28, vagy bár a legkedvezőbb évnegyedre tegyük 30—38 millió­ért folyik be, mi pedig már a lehetőséget is túl­haladja, hol van még azon óriási összeg, mely a defic­itek fedezésére szükségeltetnék. Eddig az osztrák miniszterek feladata volt, most az osztrák állam terheinek nagy része Ma­gyarországra tétetvén át, a magyar miniszterek feladata, hogy megváltoztassák a számok törvé­nyeit s lehetővé tegyék, mint egykor mondva volt p. o. azt, hogy a kincstár 5 írtból kiadjon 25 írtot és mégis maradjon nekie 30 írtja. Ezt követelik a mostani viszonyok; ezt követelik az 1867-iki egyezményből folyó kötelezettségek. Pedig mindhiában! Bármily nagy számmester legyen Kerkapoly úr, ily pénzügyi műveletet ha netalán papiroson létesitni képes, de a köz­gyakorlati életben keresztül nem vihet. S hihető, hogy a tőzsdei számtudósok bizalma ezért ha­nyatlik a magyar állampapírok irányában. Nem annyira a pillanatnyi állapot, nem az, hogy a magyar kormány eddig meglehetős pon­tosan beválthatta kötelezettségeit, hanem az ál­talános jövedelmi források mérlegelése s ezek­nek a kiadásokkal szembeállítása idézi elő azon bizalmatlanságot, mely ellen a kormány, mely azonban a lehetlent lehetővé nem teheti, minden erejével küzd. S előbb-utóbb ki fog derülni, hogy a küzdelem hasztalan, mert az elvállalt terhek túlhaladják a teherviselési képességet — ha­csak a közösügyes kötelékek, melyek keresetké­pességünket gátolják — fel nem oldatnak.­­K.— megoldásával kiválólag foglalkoznak, biztos záloga an­nak, hogy a készülő munkálatok az óhajtott czélnak meg fognak felelni. — A pénzügyminisztériumban, a­mint a „P. N.“ hallja szorgalmasan dolgoznak az administrate reorga­­nisatióján, különösen nagy érdekkel várják azon utasí­tásokat, a­melyeket a pénzügyminiszter, a pénztári, a vámügyi kezelésre és az adóhivatalok hatáskörének sza­bályozására nézve összeállított. — E terjedelmes mun­kálatok egy része már sajtó alatt van. Ezzel együtt dolgoznak a pénzügy­igazgatósági és adóhivatali kerületek kikerekítésén is, a­mitől nemcsak megtakarítást, hanem az administratiónak jobbá és egy­öntetűvé tételét is várják. Valóban kívánatos, hogy e tekintetben is történjék valami. Erdélyben egy-egy adóhivatal sokszor két-há­­rom megye, szék, vidék területén fekszik, sőt Magyar­­országon is többször megesik, hogy községek például földadójuk egy részét az egyik, másik részét a másik megyében fekvő s különböző pénzügyigazgatóságok alá tartozó adóhivataloknál fizetik. Egyébiránt nemcsak a szabályzatok tökélyesbíté­­sén, szóval az ügykör praecizírozásán, és a területi be­osztáson dolgoznak, hanem a szolgálati viszonyok, s az előléptetés módozatai s feltételei is tanácskozások tár­gyát képezni. Madarassy helyettes államtitkár és Márffy minisz­teri tanácsos ismert szakképzettsége, kik e kérdések . A főpolgármesteri állomásra a kormány részé­ről a következő jelöltek állíttattak föl: Ráth Károly , a királyi tábla alelnöke, Házmán Ferencz, budai főpol­gármester és dr. Havas Sándor belügyminiszteri taná­csos. A belügyminiszter javaslata ez értelemben terjesz­tetett a király elé, és a legfelsőbb elhatározás minden pillanatban várható.­­ Az új fővárosi képviselet első közgyűlése, mely a főpolgármestert fogja megvá­lasztani, biztos értesülésünk szerint nem jövő csütör­tökön, hanem csak szombaton fog megtartatni.­­ A fővárosi biráló választmány tegnap d. e.­tar­tott ülésében felolvastatott az igazoló választmány jegy­zőkönyve, melyben az elvi megállapodásait fölterjeszti. A biráló választmány, ugyanazon érvek nyomán, me­lyeket vasárnapi lapunkban fölhoztunk, miután az iga­zoló bizottság eddig oly határozatot még nem hozott, a­mely ellen valaki a bíráló választmány, mint felebbvi­­teli bírósághoz fölfolyamodott volna, és határozat­ho­zatalára tárgy nem létezvén, egyszerűen tudomásul vette a jegyzőkönyv tartalmát. A választmány rövid eszmecsere után befejezte az ülést, és csak akkor fog ismét összegyűlni, mikor az igazoló bizottság valamely mandátumot esetleg megsemmisítvén, folyamodás érke­zik hozzá.­­ A „Ref.“ arról értesül, hogy alaptalan a „L. C.“-nek állítólag hiteles forrásból mentett azon közle­ménye, mely szerint a kormány a magyar és erdélyi volt udvari kanczelláriák bécsi két palotáját eladni szándékozik. Mindaddig, míg el nem töröltetik az ő fel­­sége mellett levő minisztérium, a­melynek fönmaradá­­sáért ma már ugyan senki sem buzog, és a­míg fönáll a delegácziók intézménye, nem igen lehet szó, legalább a magyar volt kanczellária épületének eladásáról. — Itt vannak ugyanis az ő felsége mellett levő minisztérium hivatalhelyiségei és — a­mi fontosabb — itt magyar területen, a­mennyiben a terület exterritorizálva van — tartja üléseit a mi delegácziónk. Másként áll a dolog az erdélyi volt kanczellária épületére nézve, a mely tá­gasabb is amannál és a melyen a „Krach“ bekövetkezte előtt kellett és lehetett is volna jó áron túladni, mig ma, mikor a telkek értéke Bécsben oly nevezetesen alá­­szállott, az eladás nem ajánlatos. Mivel azonban itt van­nak a magyar miniszterelnöknek és az ő felsége mellett levő miniszternek pompás lakóhelyiségei, továbbá itt lakik minden miniszterünk, a­mikor Bécsben dolguk van, nem valószínű, hogy akár csak az erdélyi volt kanc­ellária házának eladásával is komolyan foglalkoz­ik kormányunk. — Buda főváros utolsó közgyűlése (okt. 20.) Több kev­ésbé érdekes tárgy letárgyalása után Házmán pol­gármester röviden körvonalazva következő beszédet tartott a képviselőkhöz, melyet azok fönállva hallgat­tak végig : „Miután alkalmasint utolsó összejövetelünk a mai, alkalmat veszek működésünkre visszapillan­tani. Körülbelül hat éve működünk együtt, a pályánk rögös és nehéz volt, de nagyobb volt önér­zetünk. Gyakran eltértünk az állam és községet él­tető térről, de azért nem akadályozott bennünket sem­mi, hogy egy czélra, a főváros boldogságára töreked­jünk. Midőn 1867-ik évben átvettük a közigazgatást, mindenki csüggedett, csak mi nem, mert tudtuk, hogy elegendő erőnk van a jövőt biztosítani. Úgy voltunk vele, mint a földműves , ki újra meg újra kezdi a munkát, s nem csügged, míg a czélt el nem éri. Átvettünk fél millió függő és más tetemes adósságot, mely nem elődeink , hanem az akkori rendszer hibája volt, mely terjesztette a bizalmatlanságot. Ma a lebegő adósság egy hatodrészig törlesztve van, a függő adósság felére olvadott, a sorsjátékra száz­húszezer forint van. A kiadás tetemesen szaporodott ugyan, de gondoskodtunk árváink és betegeinkről, a nevelési ügyre, melyre 1867-ben 15 ezer forintot fordí­tottak, mi ma 75 ezer forintot fordítunk s van tartalék­­alapunk, mely még több iskola fölépítését engedi. A mindenható megáldotta bennünk az erényt, önérzettel léphetünk vissza, mert e várost hűség, szorgalom és odaadással szolgáltuk. Engedjék meg, hogy a magam és a tanács nevében hálámat fejezzem ki és elnézését minden intézkedésünkben s legyenek meggyőződve, hogy bárhová vessen bennünket a sors keze, egy emlék marad keblünkben a rokonérzet s a czél, t. i. a király, a haza és a főváros érdeke!“ A képviselő-testület ezen beszédet lelkes éljenekkel fogadta s szétoszlott, hogy maholnap elfoglalja helyét a Duna másik partján. Általánosan föltűnik, hogy Haynald kalocsai érsek úr beszéde, melyet Egerben, néhai Bartakovics Béla halála évfordulóján tartott, makacsul késik vala­hol az éji homályban. Olvasóink emlékezhetnek reá, hogy amaz évforduló előtt írtuk, miszerint Egerben a kegyeletes alkalomra a püspökök összegyülekezvén, értekezletet is fognak tartani, hogy a fönforgó egy­házi kérdések körül kölcsönösen tájékoztató szót vált­sanak. Alig mentek azonban szét a püspök urak Eger­ből, a mi közleményünk ellen azonnal két oldalról is jött a c­áfolat. Először írták a „Magyar Állam“-nak Kalocsáról, hogy Egerben semmiféle értekezlet nem tartatott; azután írták Esztergomból a „Magyar Poli­tiká­nak, hogy „formális“ értekezlet nem volt. A pü­pök uraknak erre — az ebéd későn végződvén, a vacsora pedig korán kezdődvén — nem is igen marad­hatott ideje : igy demonstrálta a „M. Pol.“ a maga hírét. A szó „formális“ nekünk által gyanusabb volt, mert hivatásának látszott a figyelmet a „nem formális“ tanácskozásokról, melyek tudomásunk szerint tartottak elvonni. Szerencsénkre minekutána az a lap, mely Esztergomból­­ az is, mely Kalocsáról inspiráltatik.

Next