Magyar Ujság, 1873. október (7. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-19 / 241. szám

241. szám VII. évfolyam. Vasárnap. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-ső szám. II. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közle­mény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — A­érmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám. földszint Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1873. Okt. 19. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve :• Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre 8 » — » Negyed évre 4 » —..» Egy hónapra ! » 40 .v Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyíl­t tér : négy hasábos petitsor 30 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÚJ­SÁG“ czímű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek október 1-től kezdve: Két hóra (október—nov.) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (október decz.) . 4 frt 1 kr. Egy hóra....................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűb­­ben eszközölhatók és Budapestre egyetemutcz a 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Pest, október 18. Külföldi szemle. A franczia monarchisták megállapodásáról bizo­nyosságot jelző hír még most sem érkezett. A salzburgi értekezlet alkalmából fölmerült ellentétes közleménye­ket tegnap fölemlítettük. A legutóbbi hírek sem olya­nok, melyekből a megállapodási következtetést lehetne vonni. A közvélemény hangulatát tekintve a monarchis­ták és Chambord gróf habozása könnyen érthető. A „Leit“ azon közvéleménye , mely szerint Chambord Stalzburgban elfogadó azon tervet, hogy a nemzetgyű­lés föltétel nélkül proclamálja a monarchiát a hogy a király azután fogja a kamrát az alkotmány kidolgo­zásával megbízni, egy szóval sem említi a főnehézséget, a zászlókérdést. Egy Versailles­ távirat szerint a nemzetgyűlés többségének küldöttei tegnap vették tudomásul a Salz­burgban járt alkudozók közléseit. Chambord gróf sza­­­vai alkalmasaknak látszanak a legközelebb felmerült nehézségek elhárítására; úgy látszik, az egyetértés Chambord gróf és a monarchikus töredékek közt ma teljesen helyreállt. Ez a közlemény is csak azt mondja, hogy Chambord szavai alkalmasaknak letsze­­n­k a nehézség­­ elhárítására, tehát mindez még csak ezután fogna elháríttatni. A „Licele“ híre már sokkal többet mond, azt állítván, hogy a nemzetgyűlés több­sége biztosítva van a monarchikus tervek ellen. A vi­dékről érkezett tudósítások szerint a franczia pór nép a restauratióról semmit sem akar tudni s az ellen a leg­nagyobb mérvben föl van ingerelve. Ha azonban a m­on­archisták és restauratiót mégis megkisérlenék, mint ír­ják, Francziaország nemcsak forradalomnak, de póriá­­sadásnak is könnyen ki lesz téve. Azt mondogatják, ha V. Henriket trónra ültetik , csak egy eszközük marad : fölgyújtani a kastélyokat s a papokat kipusz­­tu­lni. Ez eléggé jellemzi az elkeseredést. Hogy melyik párt támogatása fogja a kormányt tervei kivitelében segíteni, azt most még sejteni sem le­het — írja egy párisi tudósító. Jelenleg a jobb-, közép és baloldal egy része áll rendelkezésére s e két csop­at nem elég a többség biztosítására. A balközép hozzájá­rulására Broglienak elkerülhetetlenül szüksége volna, a balközép tagjai azonban Thierst követik s minden oly tervet elutasítanak, mely a máj. 24-ke fér­fiait továbbra is a kormányon tartaná. Ez Francziaország mai hely­zete, mely sem világos, sem nem határozott, sem Fran­­cziaországhoz nem méltó. Ha ez még hosszabb ide­ig tart, ez esetben a zavar nov. 5. a parlamentáris csopor­tokban határtalan leend. A polgárháború a kamrában fogna kitörni s a parlamentből nem sokára az utczára volna átültetve. A franczia klerikális lapok a pápa és a Vilmos csá­szár közt váltott levelekkel foglalkoznak. Az „Asem­­blée Nationale“ a levélváltást „a jog és zsarnokság közti“ szóváltásnak nevezi. A szabadelvű lapok közül eddigelé csak a „Temps“ nyilatkozott, azt mond­ván, hogy e leveleknek nagy politikai és történeti be­csük van. Az angol lapok helyeslik a német császárnak a pápa levelére adott válaszát s rokonszenvét fejezik ki a protestáns Angliának Németország irányában a pápai túlkapások ellenében folytatott küzdelmében. A „Ti­mes“ a pápa­­ vejéről szólva ezeket mondja : nehéz fel­adat oly levelet kidolgozni, mely a keresztyéni szeretet álarcza alatt oly sok rágalmazást mondjon.“ A „Times“ azt hiszi, hogy Anglia helyzete Róma irányában hasonló Németországéhoz. Az a Róma, melyet Németország szétdarabolással fenyeget, ugyanaz, mely Angliában bárminemű lázadással szövetkezik. A pápaság az a kö­zös ellenség , mely ellen az európai hatalmaknak küzdeni kell. A „Daily News“ és „Daily Telegraph“ hasonló értelemben nyilatkoznak. A boszniai ügyekről a berlini „Kr. Ztg“ s a „Na­tional Ztg“ figyelemre méltó közleményt hoznak. A „Kr. Ztg“-nak Bécsből okt. 13-áról következőket írják: Már­is bizonyosnak látszik, hogy a boszniai viszály nem fog nagyobb mérvű zavarra okot adni. A porta, ha tőle ered a publicátió, mely a Boszniában levő osz­trák ügynököket azzal vádolja, hogy az ottani elége­detlenekkel bizonyos tekintetben rokonszenveznek, hi­bázott a formában, de talán a dolog lényegében nem igen tévedt. Épen ezért nehezen fogja őt a pillanatnyi tett továbbra elkeseríteni. A porta elég okos, hogy a nemzetiségi alapon nyugvó viszályt élére ne állítsa s Ausztria eléggé kíméletes, hogy az adott esetben a kétség kívül túlzott s a formában hibás iromány iránt elnézéssel legyen. A „National Zig“ bécsi és szintén 13-án kelt levele komolyabb színben tünteti fel a dolgot. Szerinte a porta az illető emlékiratot nem akarja megc­áfolni, sőt kijelenti, hogy annak közzététele tőle ered. „E val­lomás — írja levelező — az itteni kabinetet arra kény­szeríti, hogy az ügyet diplomatikai úton intézze el s ama nagy izgatottság folytán, melyet a porta nyers fellépése keltett s mely a legfelsőbb körökbe elhatott, erélyes sürgönyváltásra lehetünk elkészülve. Nem mintha a portától megtagadnék azon jogot, hogy osz­trák consulok ellen panaszt emeljen; a mit tettében rászallunk az, hogy a panaszt nem diplomatiai utón juttatta az itteni kabinethez, hanem mindjárt a nagy dobra ütötte s Ausztria háta mögött a külhatalmaknak elküldötte.“ Egy tegnapi távirat azt jelenté, hogy a carlista csapatok az Ebrót átlépték. Erre vonatkozólag újabb megerősítő távirat még eddig nem érkezett s igy ama hírnek nem igen lehet hitelt adni, annyival inkább nem, mert a carlisták legutóbb szenvedett vereségei miatt aligha tehettek oly fontos hadműveletet. Az úgynevezett katonai elem szakított don Car­­lossal, a legjobb vezérek elhagyták ügyét, míg többen, mint Corregara é­s Lizarraya ugyanezt szándékoznak tenni, így írják ezt Madridból. A Carrasco képviselő s Soles ezredes ellen Cadix­­ban hozott halálos ítélet a minisztertanács elé terjesz­tetett. Az első ítélet, mint hiszik, valószínűleg életfogy­tig tartó fogságra fog átváltoztatni, míg az utóbbit végre fogják hajtani. Az az idegen hajó, mely a Cartagenánál folyt ten­geri ütközet alkalmával közbejöttével az egyik lázadó hajót az elvételtől megmentő, a „Times“ távirata sze­rint, franczia hadihajó volt. Mint állítják ezt nem szán­dékosan tévé, hanem mert a gép egy része eltörött, a hajó ideje­korán helyzetéből nem tudott kiszabadulni. Genfben az ultramontánok vereséget szenvedtek. Három kath. plébániában uj választás volt, s ezek egyi­­ k MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. Heti levelek. Budapest, okt. 18-án. Egy kényelmes étvágygyal elköltött ebéd után, melyet egy csöndes félórai szieszta fejezett be, mint né­lkülözhetetlen epilog a „Koronádban vagy a „Kam­­mon“-ban, nincs kellemesebb dolog, mint felkerekedni feket a kávénk csészéje mellől, s szánkban az emésztési élvezetek utóizének még egy czukormorfájával, s egy illatosan füstölgő havannával az őszi verőfény­ben sütkérező tömegközt a Dunapartra sétálni s ott a leg­első „Hattyú“ vagy „Fecske“ szárnyain a Margitszi­getre röpülni. Épen csöngetnek, — váltsunk gyorsan jegyet, — s lépjünk a fedélzetre! A földélzet tömve, — az emberek türelmesen szo­rongnak egymás hátán, mint a tonnába préselt herén­­gek ; minden arezon lelkesült figyelem, kínosan vonagló várakozás. — Csak már indulnánk — hangzik innen onnan. — Csak egy lábnyival odább — szólunk mi — mert ez a helyzet itt a gőzkazán közelében kiállha­­tatlan. Körülnézünk az egymáshoz dugott emberfejek fölött, melyek az állatkerti gyűjtemények legritkább társaságát képviselik, s könyökünkkel egy kis rést iparkodunk nyitni magunknak a vállak és bordák hasa­­dékai közt. Törekvésünkben egy érintés tartóztat vissza, mely kabátunk szárnyát fogta meg. — Humillimus servusz. Épen jókor, — egy helyet tartottam fel üresen, hadd legyen — mondok — hátha valami ismerősöm vetődik ide, a kivel elbeszélgetek. — Azt bizony jól tette urambátyám. A kerekek lassú mozgásba jönnek,— a hajó oldala meglibben, — a zene megharsan — indulunk. Az érthetlen nyüzsgés mozgás egyszerre általános társalgássá élénkül, melyben szomszédommal én is je­lentékeny részt veszek. Urambátyám szenvedélyes politikus, jelenleg ki­vált a spanyol dolgok iránt viseltetik nagy előszere­tettel. — Castellár előtte rendkívüli ember, a respub- tíca, egyedül jó becsületes és tűrhető kormányforma, hanem azért a mi Magyarországot illeti családi össze­köttetéseinél, s Szlávyval való régi barátságánál fogva ő tizenhárom próbás kormánypárti . . . — Mert az úgy volt édes uram öcsém, hogy mikor én i­s aztán töviről hegyire elmondja ennek az ő kor­mánypártiságának a történetét, kezdve az én és vé­gezve az x-en. A sok szép beszédnek az a bibéje, hogy mindennek tehát épen nem az egoismus, de valami más, a körülmények kimagyarázhatlan esetlegessége az oka, a­miről ő nem tehet, de a­mi ha egyszer már megvan, büszkesége tiltja, hogy rajta változtasson, pedig ő is szemmel látja a kormány óriási hibáit stb. E naiv önvédelem, melyhez hasonlót különben nem egyszer lehet hallani imitt-amott, annyira ingerel egy jóizű kaczagásra, hogy ezt elkerülendő töröm a feje­met, hogy és mikép tereljem el a beszédet a politiká­nak úgyis hálátlan ösvényéről. — Mily fönséges látképet nyújt ez a Dunasor, mily megragadó egyöntetű szépségi lánczolat ez kezdve a vám­háztól, fel egészen ide a tőzsdepalotáig. — Bécs nagy, kolosszális város, egy borzasztó tömkeleg, melyben el­vész minden, lest hozzá semmi, legfeljebb egy kis ko­libri fészek; s mégis ez a Dunasor, ez az a gyé­mánt, a mi hiányzik Bécsnek óriás gyűrűjéből. — Uram­ öcsémnek a tőzsdepalota is tetszik ? — Miért ne, szép monumentális épület! Hogy váljon a kik ott ki és be járnak tetszenek-e az már más kérdés. — Nekem, ha Izrael eme háza mellett elsétálok, úgy tetszik, mintha itt a Duna hullámai is zsidónyel­­­­ven mormolnának. Néhány percz múlva kikötöttünk a szigeten, s özönlöttünk be a tág, szellős sétányokra, melyeken már élénk csoportok jártak le és fel. Ősz van, a karcsú szálas platánok, s a halkan rezgő nyárfák vetkeznek ünnepi lombjaikból, az it homok­ját csöndes hervadt levélréteg takarja,­­ s a még fen­­ningó lombok zöldje is már különös fuzionális sárga-s piros színnel vegyül; s a főváros népe mégis oly nagy számmal siet ide, s talán épen azért siet, hogy az utolsó találkozásról, hol még az elpusztulás előtt valami zöl­dellik és mosolyog a nyárból, el ne késsen. Milyen átalakuláson fog keresztül menni e sziget a jövő tavaszig! — A pesti oldalról, hol eddig háborít­­hatlanul a Duna hömpölygette árjait, most egy jókora tért foglaltak el a mederből, és kezdik betölteni földdel, s ha sikerül a műtét, akkor jövőre e helyen is, hol ed­dig csak a sandolinok libegtek, —fiatal facsemeték és vi­rágágyak közt fogunk sétálni. — Hogy e foglalás által nincs e ránk haragítva a vizek istene — s nem beszül-e m­eg egyhamar egy mindent leromboló áradással; az az illetők dolga, a kik e tervet készítették. Annyi bizonyos, hogy e helyen a Duna ága rend­kívül össze lesz szorítva, s hogy a kanyarodás, melyet innen a lánczhid alatt,­­ a Gellérthegy mellett tesz, oly rendkivüli, mely egy kötéltánczosnak is dicsőségére válnék, hát még egy vén, lomha folyónak, a ki már ez­redévek óta megszokta a maga rendes, kényelmes tem­pójú járását. — A tervkészítők azonban erre csak mo­solyognak. — Szerintük eddig épen a miatt lépett ki sokszor a Duna a rendes kerékvágásból, mert olyan bő csizma volt a lábán é s most, ha szűkebb lesz a me­der, a szűk mederben erősebb, hatalmasabb lesz a viz­Caster, kében Hyacint, a másikban elv társai Chastarel­s Hur­­taudt lettek megválasztva. A választás eredménye a városház erkélyéről a nép örömzaja közt lett kihirdetve. A klérus intette a választékat, hogy tartózkodjanak a szavazástól, de nagyon csekély szám engedelmeskedett. Vasúti s gőzhajózási szállítási dijak. A vasúti s gőzhajózási szállítási díjak mér­séklése jelentékeny szerepet kezd vinni Magyar­­ország népeinek élelmezésében, mert bármily közelben mutatkozzék­ egyes helyeken egész helységekre s vidékekre nézve az ínség, minde mellett is azok, kiknek eladható feleslegük volt vagy van, mint a pesti tőzsdei forgalomból lát­hatjuk, sietnek eladni terményeiket s nagyon valószínű, hogy sok ezer, sok százezer mázsa élelmi­szernek mi nálunk most gyorsan elada­­tik s Bécsben raktároltatik, helyét idegen orszá­gokból kell fedeznünk. Tegnap említettük a kereskedelmi körök azon hírét, miszerint ők csupán Trieszten át (honnan? Odessából talán és Egyptomból?) mostanában egy millió mázsa gabona beszállítá­sához kezdtek s naponként 80 — 100 kocsi gabo­nát indítanak Budapest felé. A déli vaspálya társulat pedig a nélkül, hogy nagyszerű hirde­tésekkel kürtölte volna, leszállította a szállítási dijakat­­. mázsánként és mérföldönként 6/10 óra, vagyis felényire mint mennyire a magyar kor­mány az ő befolyása alatt álló vasutak szállítási diját mérsékelni képes vola. Mint valamely nagy vívmányt s jótéteményt kürtölik ugyanis a magyar kormány és keres­kedelem német orgánumai, hogy a Galicziából Magyarországba küldendő gabonák szállítási dija oda mérsékeltetett, miszerint a magyar ha­tárokig 95/100, onnan a többi pályákig 1 kr. mér­­földönkint és vámmázsánkint, agróval együtt (!) kezelési költségen kívül (!) s igy p. o. egy vm. gabona szállítási dija Pestre Brodyból m. e. 92 kr; Lembergből m. e. 78 kr; Przemysl­ből m. e. 64 kr; Lembergből Szerencsre m. e. 61 kr; L. Mihályiba m. e. 51 kr. A vasutak szállítási dijának, a gabonákra nézve mérséklését, mint annak idejében említet­tük, az orosz kormány kezdte meg, a lehető mi­nimumig. Az osztrák kormány már csak nehéz­­kesen s csak annyiban követte e példát, amennyi­ben nekik is sikerült a befolyása alatt álló galli­­cziai pályák szállítási díját mérsékelni. És mér­sékelte azokat az osztrák északi pályán 9/10, a Ká­roly Lajos pályán 95/100 km­g. (!) A magyar kormány lasacskán haladt az osz­trák kormány nyomdokain s bécsi lapok szerint felszólította ugyan az osztrák déli pályát és ál­lampályát, s a tiszavidéki vasutat, hogy az en­­gedményszerű­ dijaknak felére szállítanák alá a viteldijakat, hanem a nagyobb mérvű biztosítéki segélyzést igénylő pályákon nem volt képes azokat az említett 1 kvnál alábbra mérsékelni Minő eredményt ért el a magyar kormány például a tiszavidéki társulat irányában ? Nem tudjuk. Nem dicsekesznek vele. Hihető ez is azt mondta, mit a nagy hatalom cs. kir. szab. 1-s. dunagőzhajózási osztrák társulat, miszerint azt, mit a magyar kormány küldeni fog rajta a szük­ség enyhítése végett, önköltsége mérvéig fogja mérsékelni. De a más küldeményeket nem, mi aztán igazán „nesze semmi fogd meg jól“, mert a magyar kir. kormány aligha fog valami gabo­nafélét szétküldözn­i. A vetőmaggal már­is el­késett, az élelemhez kellő gabonák bevásárlásá­hoz pedig: „nincs pénz.“ Hanem van annyi függő adósság, hogy ha valamely kölcsönművelet si­kerülne is, azt a kormány napi szükségletei fog­ják elnyelni, mely csakis kölcsönpénzek által tarthatja fen magát — és épen nem siet az inlág mérsékléséről gondoskodni. A magyar kormány tehát a szállítási díjak mérséklése iránt a behozatalra nézve ed­­digelé nem igen mutathat fel kielégítő ered­ményt, kivált a déli pályatársulat ellenében, mely ugyancsak emeli az ő Triesztjét, s háttérbe szorítja Fiumét most, mikor valahára a Pest­­buda-Fiume közötti egyenes (azaz hogy nagyonis girbe-gurba) vasúti összeköttetés örömnapja el­érkezett. Szerencsésebb volt a magyar kormány a ki­­vitel irányában, miszerint a Pest-Ruttka-Oder­­berg közötti vonalon oda mérsékelte a díjakat, hogy egy-egy mázsa gabona, hüvelyes vetemény, olajmag (repere) és liszt kivitele a magyar pá­lyán az osztrák állampálya ellenében jelentéke­nyen olcsóbb u. m. a magyar pályán 545/10 kr (275/10 krral olcsóbb.) Czeglédről 63 kr (285/10 krral olcsóbb.) Aradról 121 kr (405/10 krral ol­csóbb.) Nagyváradról 799/16 kr (459/10 krral ol­csóbb.) Szolnokról 545/10 (459/10 krral olcsóbb) tehát átalában 30—40—50 százalékkal olcsóbb. Ugyben Oderberg vidékéről, Sziléziából és a vele határos tartományokból nem fog nekünk Magyarországra gabonát küldeni senki, mert hi­szen ezek örökös szaktermésben szenvedő és épen ezért csakis kiviteli, fogyasztó vidékek.­­ Most pedig mint látjuk „megfordult a Duna árja“. Magyarország, mint elsőrendű fogyasztó ország tűnik fel a bécsi spekulánsok szemei előtt, hova milliónyi mázsa gabonát kell szállítani idegen országokból, ők aztán gondoskodnak arról, hogy az ő társulataik felényire mérsékeljék a viteldí­­jakat, mint mennyire a magyar kormány a be­folyása alatti pályákon mérsékelni képes, míg mi, a mi vonalunkkal maradunk ott a hol vol­tunk. És nem egy-két ezer család érezni fogja a kenyér­hiányt, midőn a mi vonalainkon nem fog­nak oly könnyedén érkezni a milliónyi mázsák, mint érkeznek most a déli vasút vonalain; a ki­váltságos cs. kir. osztrák Dunagőzhajózási társu­lat pedig, mely 1871-ben 6 millió mázsa gabonát szállított a Dunafejedelemségekből méregdrága áron, most talán kétszer annyit szállít s megfi­zetteti nagyurias közvetítését azokkal, kik­­ reá lesznek szorulva. Ily egyenetlenségek, ily akadályok, ily huza­vonák vannak napirenden vasúti s gözhajózási szállító intézeteink közt. Az osztrák vállalatok mint valami nagyhatalmak állanak és uralkod­nak vállalataink s vonalaink felett, melyekben pedig szintén jó részök van az osztrák uraknak. Nincsen közlekedési hálózatunkban a népek élel­mezése szempontjából semmi rendszer, sem mél­tányosság ; magán­üzérek, egyes társulatok ve­télkedése zsákmányolják ki a kivitel és bevitel pillanatnyi előnyeit. S jól van-e ez így? Csupán annyira terjedt-e a magyar kormány és törvény­­hozás „önrendelkezési joga“,mennyit eddig elé el vagy el nem értünk ? S ha ezen önrendelkezési jog valóban oly mérvű, minőnek azt a jobbol­daliak állítják : miért nem élnek e joggal ? áramlat is, a mely nyilsebességgel fogja elragadni a jég­darabokat, a melyek hol itt, hol amott a sekélyes he­lyeken egymás hátára rakodtak veszélyes, fenyegető torlaszokat képezvén. — Hat óra urambátyám, a hajónak mindjárt jönni kell, fizessünk és jörünk. — Hová siet úgy uram öcsém? — A „Hamlet“ előadására. — Lendvay Marczi lép fel a czímszerepben hosszas betegeskedése után. Ez az este nagy élvezetet ígér, Lendvay a legkitűnőbb magyar „Hamlet.“ Tartson velem urambátyám is. — Köszönöm, de igazán nem tudom mit mondjak. — Jobb szeretem a vígjátékot a drámánál. — Igen lágy szívem van, hamar megadom magamat hiszen lát­­h­atja kedves uram öcsém a politikában. — Bocsánat, valóban ezt észrevehettem volna. A hajó megjött, nagy nehezen sikerült urambá­­tyámmal együtt az első vonattal elszállítatnom. ... A parton száz meg száz ember maradt még, a­ki nem fért már a fedélzetre. A templomtér előtti kikötőben elváltam az én ked­ves lágyszivü urambátyámtól, ő a vorsóra ment bizo­nyos még lágyabb szivek meghódítására, én pedig a nemzeti színházba. Épen abban a pillanatban léptem be, midőn a kö­zönség a második jelenetben kedvencz művészét felis­merte. Volt taps, koszorú, megint taps és megint ko­szorú. — Szegény Lendvay, azt se tudta mit csináljon. Meghajtotta magát, aztán a koszorúkhoz nyúlt, — fel­szedte félretette őket, játszani kezdett — ismét taps, s a színpad egy percz alatt újra virágos kertté lett. — Nem csoda, hogy e sok tortúra közt az utolsó felvonás előtt ismét beteggé lett. — Rettenetes közönség, a­mely megölöd művé­seidet csupa tiszteletből !

Next