Magyar Ujság, 1873. november (7. évfolyam, 252-276. szám)

1873-11-26 / 272. szám

2 VI. szám. VII. évfolyam. Szerda. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-ső szám. II. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közle­mény. Kéziratok a levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lap anyag­ részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDASZATI NAPILAP, 1873. Nov. 26. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve : Egy évre . »6 írt. — kr Fél évre * » — * Ne try­ed évre 4 * — * Egy hónapra ! » 40 » Egye­s szám 6 kr. Hirdetési dij: kile­ncz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. sigiszter : négy hasábo­s petitsor 30 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR UJSÁG“ cím­ű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek dec­ember 1-től kezdve: Három hóra ...............................4 frt 1 kr. Két hóra.........................................3 frt 80 kr. Egy hóra ....................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány útján legczélszerűb­­ben eszközölhetők és Budapestre egyetem utcza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Budapest, november 25. Külföldi szemle. A versaillesi kamra a szerdán éjjel tartott ülés után, működését néhány napra fölfüggesztő,s csak teg­nap fogott ismét a munkához. Napirendre ki volt tűzve Leon Saynak a pótválasztások elhalasztására vonat­kozó interpellációja. A tegnapi táviratok azt jelentet­ték, hogy Leon Say interpellációját fentartja.A Broglie minisztérium, noha lemondását már beadta, a támadás ellenében zárt sort képezend. Broglienak a dolgok mos­tani helyzetében könnyű lesz felelni; egyszerűen utalni fog a nagy többségre, mely a hatalmi meghosszabbí­tást megszavazta s így politikáját helyesli. Ez ülés után fog a miniszteri kérdés elintéztetni. Az általános nézet szerint Broglie, Magne és Desseilligny megma­radnak a kabinetben. A­mint most kitűnik, Mac Mahon hatalmának meg­hosszabbításával a végleges állapot nem lett megte­remtve, mert a pártok eddigi törekvéseikhez továbbra is ragaszkodnak. A legitimisták Chambord grófnak, Dampierre kastélyban való időzését fölhasználták, hogy hódolataikat újólag kifejezzék. Changanier, ki az or­­leanisták vezérei közé számítható, kijelenté, hogy az ellenség megverésére csak a kellő pillanatot várja; a többi orleanista cselszövők, minden törekvésüket oda irányozzák, hogy Chambordot lemondásra bírják, s a bonapartisták azon vannak, hogy minél több emberü­ket hivatalba juttassák. A republikánus párt magatar­tása a legkülönösebb, mert m­íg a többi pártok a dolgok új rendjével nincsenek megelégedve, ezek megelégedé­süket fejezik ki, a­mennyiben végre is a köztársaság fentartatott s azon reménynyel biztatják magukat, hogy a legközelebbi kamra a hét évi hatalmat aligha fogja megerősíteni. A franczia lapok a helyzetről írva, ezek közt a „Republ. Fran.“ azon meggyőződésének ad kifeje­zést, hogy a monarchisták, akarva nem akarva, kény­telenek lesznek a köztársaság megszilárdításán mun­kálni. „Gyakran felvettetett a vita folyamában a kér­dés : honnan eredt a hatalom­meghosszabbítás eszméje? Onnan, hogy a királyság helyreállítása hirtelen lehe­tetlennek bizonyult. Nem csinálhatnak monarchiát, és köztársaságot csinálni nem akarnak, csináltak tehát ideiglenes hatalmat, mely alatt azonban, hogy a mon­archia lesz az ország államformája, senki sem merné állítani. Ha nem monarchia, akkor hát respublica lesz az. És így, ha az ideiglenes hatalom hét évi fenállása alatt, e hatalom megszilárdítását, biztosítását fogják munkálni: ez a köztársaság megszilárdítása, biztosítása lesz.“ A „Licele“ pedig arra inti a köztársaság híveit, hogy minden provocatióra nyugodtan maradjanak, s azt hiszi, hogy a suffrage universel békés és törvényes pressiójának nem fog a kormány sokáig büntetlenül el­lenszegülhetni. Emlékeztet, hogy a mai napság egye­dül lehetséges kormányforma a köztársaság, s hiszi, hogy a respublica végleges diadalának pillanata mégis el fog érkezni. A „Bien Public“ rosznak tartja a helyzetet, de csak pillanatnyi rosznak , s azt hiszi, hogy a hosszú és szomorú provisoriumra való kárhoztatás poharát nem fogja az ország utolsó cseppig kiüríteni. „A hatalom­­meghosszabbítása a maga valóságában nem az, aminek mutatkozik. Baj ugyan magában véve, de benne van a baj orvossága is. A hatalom nem állandóbb azért, mert azzá decretálták. Az új helyzet legnagyobb veszélye — írja továbbá — abban rejlik, hogy az új hatalom termé­szete ismeretlen. Azonban sokkal homogénebb többség kellene arra, hogy valami elhatározót mérjen az ország közvéleménye ellen.“ A „Temps“ számba veszi azon deliriumszerű uj­­jongást, melylyel a kormánypárti sajtó a diadalt üd­vözli. Azt mondja, hogyha e sajtó ujjongásának,a pilla­natnyi örömittaságon kívül, valami mélyebben rejlő jogosultsága volna, a helyzet valóban kétségbeejtő lenne, mert az ittas képzelődés játékainak eddigelé semmiben nem látja komolyabb indokát, s tudja, hogy milyen configuratio eredményezte a diadalt: terhesnek, sőt veszélyesnek igen, de kétségbeejtőnek nem találja a helyzetet. Az olasz képviselőház határozatképtelensége mi­att nem tud megalakulni. A múlt héten három napra kénytelen volt felfüggeszteni a szervezkedés munká­ját, s a kormány és elnökség mozgásba hozott minden távírót a késedelmező képviselők beszólítására. Há­romnapi táviratozás után végre összegyűlt 211 képvi­selő az ötszázból. E példátlan hanyagság az összes saj­tót megbotránkoztatja. Hevesen kikelnek a lapok a kötelességükről megfeledkező képviselők ellen s a szi­gor és a gúny egyenlően sújtja és ostorozza e hanyag­ságot. „Valóságos botrány, ez — írja az „Italie“ — sajnálatra méltó viszhangja lesz Európában és kizsák­mányolásával bizonyára nem fognak késni Olaszország ellenségei. A baj orvoslása elkerülhetetlen és sürgős. Ha a választók maguk nem vonják kérdőre képvise­lőiket a példátlan hagyagságért, tegyen róla a ház mihelyest határozatképes számmal lesz. Ha pedig a ház határozatának sem lesz eredménye, akkor tegyen róla a kormány s terjeszsze e kérdést a választó ország elé, azaz oszlassa fel a képviselőházat s írja ki az új választásokat. A bajon segíteni minden áron kell, ha mindjárt a legkíméletlenebb eszközök által is, s ez esz­közt a közmegbotránkozás benyomása alatt kell érvé­nyesíteni. Tudjuk, hogy kíméletlen hangon szólunk a képviselőkről , kik a közbecsülés és az ország tiszteletének tárgyai kellene hogy legyenek , de min­dennek van határa. A képviselők utóvégre is csak man­datáriusok. Mögöttük a mandátum vagyis az egész nemzet áll.“ Az ily erélyes felszólalásoknak már van némi eredménye. A képviselőház november 19-ei ülésén Gyula képviselő következő törvényjavaslatot nyújtott be: „Az olyan képviselő, a­ki öt országos ülésről rendes szabadság, vagy igazoló ok nélkül elma­rad, képviselői mandátumáról lemondottnak tekintetik. Az elnökség constatálja a távollétet, s bejelenti a le­mondást.“ A belügyminiszter pedig a megyefőnökök útján szólítja fel a képviselőket megjelenésre, m­íg a képviselőház elnöksége hivatalból közzététette a távol­levők névsorát. Valóságos currontatio. — E rendsza­bályoknak aztán lett annyi hatása, hogy azóta a ház jegyzőit is meg lehet választani. Egy pár képviselő kima­radása azonban még mindig megakaszthatja a ház mű­ködését. így történt, hogy e választás után másnapra ismét határozatképtelen volt a ház. A kormány válsághoz. A kormányválság beállt félig : ahelyt, hogy egész mérvet öltött s a rendszerváltoztatásra, a már tehetlenné vált deákpárt uralmának meg­szüntetésére, az államháztartás gyökeres átala­kítására s igy egyszersmind a közös ügyes költ­ségek újabb berendezésére s tetemes leszállítá­sára vezetett volna. Kerkapolyi Károly pénzügyminiszter s Tisza Lajos közi­­miniszter urak esnek áldozatául a kényszer­helyzetnek. Kerkapoly lemondása f. hó 21-étől keltezve, mondjuk, a szombati miniszter­­tanácsban lett ő felsége elé terjesztve; Tisza Lajos pedig mint annak idejében említettük, ré­gebben lemondván, most csak megújította le­mondását. A pénzügyi s közlekedésügyi miniszterek ki­adása teszi az államháztartás legnagyobb részét; e két tárc­a körül keletkeztek a legnagyobb fo­kozások, befektetések és deficitek. Ezeket áldozza tehát most fel a deákpárt az ö telhetlen Moloch­­jának azon reményben, hogy annak étvágya ez­által ki leend elégítve. Pedig a deák­párt Molochja a közösügyes rendszer, a túlságos kormányzás, illetőleg cen­­tralisatió és bureaucratia s túlságos befekteté­sek és indokolhatlan kiadások rendszere nem leend kielégítve még az összes kormány áldoza­tul adásával sem. Nem csupán az említett minisztereknek ha­nem az egész minisztériumnak le kellett volna, le kellene köszönnie, hogy a kormányválság az országra nézve üdvös legyen. Sőt, minthogy a mostani kormányférfiak téves számításaik, hibás politikájuk támpontját mindig a deákkörben, a deákpártban találták, a deákpártnak önmagának kell valahára belátnia, hogy álláspontja tarthat­­lan. Deák Ferencznek önmagának is be kell va­lahára látnia, hogy az általa nagy jó remények­kel inaugurált alap a sülyedés, a romlás alapja anyagi és erkölcsi szempontokból, mely magát teljesen lejárta, mely tehát más alappal cseré­lendő fel ha akarjuk, hogy Magyarország a sin­­lödő tengélet dísztelen halálával ne múljék ki a „megifjodott“ Ausztria mellett, mely 1867. óta hazánk élettápját sokkal nagyobb mérvben szívja s emészti fel mint tette azelőtt. Azon pénzügyi műveleteket, azon óriási „befektetéseket“ ugyanis, melyek a pénzügyi s közlekedési minisztérium állását tarthatlanná tették, előlegesen mindig a Deák-kör, a Deák­párt tagjai s a törvényhozásban ismét — noha itt már nem egyszer a balközéppel együtt — a Deák-párt szónokai és szavazói emelték érvényre: Így kívánta ezt az 1867-ben nagylábra állított államháztartás. S azzal, hogy most a pénzügy­miniszter azt mondja, vagy fogja mondani, hogy beleegyezik a pénzügyi bizottság által is javas­lott revisióba, beleegyezik némely tetemes ki­adás alábbszállításába stb. még nincs vége a pénzügyi nyomornak, melyet a Deák-párt az ő politikájával s államháztartási rendszerével meg­állapított. Nemcsak saját benső kiadásaink növekedtek túlságosan, de a külső, közös ügyes költségek is elviselhetlen mérvre lettek szabva 1867-ben s azóta évről-évre fokozódtak. Az államháztartási költségvetés revisiójának tehát nemcsak a magyar országgyűlés, hanem a delegátiók körébe tartozó kiadások alábbszállítá­­sát is magában kellene foglalnia. Fizetjük az állósított adósságok után a magas quotát rendü­letlenül, holott Ausztria a szelvények megadóz­tatása által 20°/o költségkímélést eszközölt a kamatok fizetésénél. Viseljük a függő adósságok utáni terheket, holott az osztrák n. bank és kor­mány az osztrák sóbánya jegyek forgalmának vezetése által odavitte a dolgot, hogy Ausztria e czímű kiadásai némely évben teljesen meg­szűntek . Fizetjük továbbá a közös ügyes szárazföldi és tengeri hadseregek szintén szaporodó költségeit, holott az átalános békét minduntalan hangoztat­ják az egymást látogató fejedelmek a­nélkül, hogy a 35 — 40 milliónyi áldozat, a beszállásolási ter­hek fejében legalább biztosaknak érezhetnék ma­gunkat egy nagy háború esetére. Nem igazolta a jóhiszem­űek e részbeni számítgatásait eddigelé a történelem sem, így állván dolgaink, a mostani minisztervál­ságtól nem remélhetünk gyökeres javulást állam­­háztartásunkra nézve. A kívánt súlyegyen e be­vételek és kiadások közt távol, elérhetlen ,,prum desiderium“ marad mindaddig, m­íg a válság ki nem terjed az egész kormányra és deákpártra s illetőleg azon rendszerre, azon alapra, melyet ez hat év előtt tett le s jelölt ki egyedül üdvözítő alapnak. Minél tovább haladunk e pályán, annál nagyobb válságot idéz elő a kormányzat rend­szere országszerte, s annál nehezebb leend azon sérelmeket, károkat, zavarokat enyhíteni: minél merevebben fog ragaszkodni a kormány s Deák­párt eddigi álláspontjához — habár minden év­ben egy két minisztert dobna is politikája engesz­telő áldozatául.­­ — Az országos statistikai tanács folyó hó 21-én a magyar tudományos akadémia épületében, az 1875-ik évben Magyarország fővárosában tartandó nemzet­közi statistikai congressus tárgyában, Ri­­báry József m.k. belügyminiszteri tanácsos elnökké vá­lasztatván, rendes ülést tartott, melyben Keleti Ká­roly miniszteri tanácsos és az országos magyar királyi stat. hivatal főnöke mint előadó ajánlatára a Budapes­ten 1875-ik évben tartandó IX. nemzetközi congressus ügyében szerkesztett emlékirat, valamint az elő­munkálatok mikénti beosztása tárgyában készített pro­­grammjavaslat felolvastatván és tárgyaltatván, határoz­­tatott, hogy az előmunkálatok a nemzetközi sta­­tistikai congressus számára, valamint a memorandumok készítésére ajánlkozóknak elfogadása, illetőleg mun­katársaknak és szaktudósoknak választása — elvileg elfogadtatnak ugyan, azonban a congressus általános teendője, valamint a szakmunkák felosztása, úgy a to­vábbi teendők könnyebb tájékoztatása végett, a most felolvasott emlékirat és programm minden egyes taná­csi taggal nyomtatásban közöltessék. A szervező- vagy előkészítő-bizottság (commission organisatrice) kinevezése, illetőleg az ajánlat megtéte­lére egy 5 tagból álló bizottság választatott, mely Ri­­báry József, Keleti Károly és Havas Sándor minisz­teri tanácsosokból, Dr. Kautz Gyula és Hunglvy Já­nos egyetemi tanárokból és Kőrösy József a városi statistikai hivatal főnökéből állván, egyúttal feladatául fűzetett, hogy névsort állítson össze ne csak azon ajánl­kozó munkatársaktól, kik a memorandum szerkesztésé­hez hozzá­járulnak, hanem határozná meg az előkészítő bizottság tagjainak számát és jelölje ki azokat, kik a miniszter úr kinevezése alá volnának terjesztendők, végre, készítse elő azon munkálat rövid vázlatát is, mely általában a Budapesten tartandó nemzetközi sta­tistikai congressus teendőjét képezendi, eleget tehessen kötelezettségeinek. — Keres azonban más módot is; kérdi, nem lehetne-e legalább a kölcsön hátralevő '/3-át a gr. Lónyay M. most megjelent mun­kája által ajánlott módon szerezni be, s az első­­ért csak megfelelő részét kötni le az állam­javaknak ? Kerkapoly: A kölcsön súlyos feltételei foly­­tán okosabb volt rövid időre szorítkozni, mert ez nem állandó kölcsön, csak a megélhetés eszköze, a­m­íg rendbe hozhatjuk magunkat. A jelzálogkölcsönben nincs semmi megalázó, s a hitelintézet zálogleveleit se kaphattuk volna másként; ő is jobban szerette volna ezeket, ha bizonyosan tudja, hogy pénzt kaphat azokra, de a bank nem léphet közvetlenül az állammal ily üz­letbe, s különben is a papírpénz ily nagymérvű szapo­rítása az érezfedezet szaporítása nélkül még drágábbá tehetné a kölcsönt. Justh József: Vagy megszavazzuk a köl­csönt, vagy koc­káztatjuk az állam becsületét, ő tehát megszavazza, de nem vállal felelősséget e kényszer­helyzetért ; sajnálja, hogy nem hivatott előbb össze az országgyűlés, mely talán más módot talált volna. Az eddigi gazdálkodást tovább nem folytathatjuk, reméli, hogy e kölcsön utolsó lesz. Széll Kálmán: A kölcsön elfogadása az or­szág fizetésképessége fentartásának kérdése; a­mi a revistót illeti, rendkívüli helyzetben rendkívüli eszkö­zök szükségesek, a pénzügyi bizottság meghajolt an­nak szüksége előtt, hogy új irány, a takarékosságé, inauguráltassék; ha nem is leen, rendkívül nagy a megtakarítás, de mégis fontos elvi jelentőséggel fog bí­rni. — meggyőződése szerint nincs ebben bizalmat­lanság a kormány iránt, mert a változott viszonyokat lehetetlen, hogy a kormány is ne vegye figyelembe. P­ó­­­y a J. elfogadja a kölcsönt, s csodálkozik, hogy a revistó ellen épen Prileszky szólal fel, a­ki mindig takarékosságra intett. Prileszky ismétli, hogy nem lát abban segít­séget , a rendszert kell megváltoztatnunk, erre nézve pedig úgyis részletes előterjesztést teend a pénzügyi bizottság. H­o­r­v­át­h Boldizsár : A­míg valaki más módot nem ajánl, vagy két kölcsön közt nem választhatunk, lehetetlen nem szavazni e kölcsönre s megakasztani az állam gépezetét. A revissiótól nem vár nagyobb meg­takarítást; nem szereti, hogy a p. bizottság —­ és nem a kormány — hozza azt javaslatba; nem óhajtja, hogy a kormány kezeiből kiragadtassák a kezdeményezés. Z­s­e­d­é­n­y­i Ede. A kiadások túlságos megszava­zásának okát abban látja, hogy két év óta a parlament, sőt a pénzügyi bizottság sem ismerte tisztán a helyze­tet. Midőn ő egyes tételek ellen felszólalt, kinevették, most a tények adnak neki igazat. Egyébiránt a bizott­ság a miniszterrel egyetértőleg járt el. Kerkapoly természetesnek találja a kormány hozzájárulását a revisióhoz ; a kormány maga már előbb kezdeményezte a leszállítást a pénzügyminiszté­rium budgetjében, a p. bizottság csak tovább ment, ki­terjeszkedvén a többi minisztériumokra is. Bajnak tar­taná azonban, ha minutiosus lenne e revisió, s soká vesztegetnék vele a drága időt a­helyett, hogy a jövő­ről gondoskodnánk. Wahrmann a revisió szükségét ép oly világos­nak tartja, mint a kölcsönét. A lebegő adósságok rend­szerét egészen mellőznünk kel, e nélkül pedig a jövő év első felében a megállapított kiadásokat nem lehetne fedezni, s a kötendő kölcsön is újabb terhet ró reánk ; alkotmányellenes­ lenne az, ha­­a miniszterek határoz­nák meg, hogy­ mely kiadások m­ellőztessenek. S­z­­­á­v­y miniszterelnök : A kormány nem tett ellenvetést a revízióra; a rendes kiadások közt ugyan inkább csak 1874. után lesz lehető nagyobb meg­takarítás, de a rendkívülieknél igen is­ tehetni nem ugyan megtakarításokat, mint inkább változtatásokat, p. a közlekedési építkezések helyett ínséges vidékeken esz­­közlendő munkákkal. Justhnak válaszolja, hogy mi haszna lehetett volna az országgyűlés egybehívásá­­nak, midőn még a kormány sem noi-féle javaslattal nem bírt? Bujanovics L. elfogadj­a ugyan a kölcsönt, de kérdi, miért szerepel a törvényjavaslatban a 153 mil­lió, midőn a kölcsön csak ez összes­ feléről szól ? Kerkapoly lehetőnek tart oly időpontot, midőn az államjavak alapján , ha a jelen kölcsönt refundálni akarjuk, csakugyan 153 millió adósságunk leend­őei­nek második felére nézve azonban, úgy a consortium, mint bárki más irányában egészen szabad a törvényho­zás keze. Az értekezlet elfogadja mindkét részét a pénzügyi bizottság jelentésének. Végül Pólya J. intéz kérdést a pénzügyminisz­terhez az Ínség ügyében. Kerkapoly késznek nyi­latkozik a lehetőség határain belül mindent megtenni. — A magyar büntető törvénykönyvnek tervezete, mint halljuk, alkalmasint már e hét folytán kikerül a sajtó alól. Értesüléseink szerint, mondja „Reform“, a tervezetet egyelőre egy szűkebb miniszteriális szakta­­nácskozmány reendi tárgyalás alá.­­ A deákkörnek vasárnap esti 6 órakor tartott értekezletén a kölcsön törvényjavaslatra vonatkozó pénzügyi bizottsági jelentés vétetett tanácskozás alá. Kerkapoly pénzügyminiszter tagadhatlanul súlyosaknak mondja ugyan a kölcsön feltételeit, de a pénzügyieknél is kevésbé vigasztaló közgazdasági vi­szonyaink közt kedvezőbbeket nem lehet­ kieszközölni. A kölcsönt „egyszerűen és ridegen“ szükség kérdésé­nek nevezi, s az ország érdekében kéri megszavazását még e hó folytán. Prileszky a pénzügyi bizottság jelentésében foglaltak által igazolva látja a kölcsönt, kérdi: nem ellenzi-e a kormány az 1874-ki budget revisiójára a pénzügyi bizottság által kért felhatalmazást, ő nem haj­landó ezt megadni, mert a kormány úgyis megteendi a lehető megtakarításokat. Gr. Wass Samunak aggodalmai vannak a köl­csönre nézve; igen terhesnek tartja, hogy oly rövid időre köttetik, s a nemzetre nézve lealázónak, hogy az összes államjavak minden megnevezés nélkül leköttet­nek. Szerinte inkább földhitelintézettel kellett volna kölcsönre lépni,­e annak zálogleveleire venni fel pénzt a nemzeti banktól. Tarnóczy G. Ha nincs más mód, elfogadja a kölcsönt, nem akarván megakadályozni, hogy az állam . A komáromi képviselőválasztásra nézve a „Pester Lloyd“-nak a következőket írják: Egy ép most tartott választási előértekezleten, melyen a jobboldal nem kevésbé, mint a bal tekintélyesen volt képviselve néhány mindkét párt részéről jött hatásos nyilatkozat után egyhangú határozatba ment, hogy a decz. 6-ik vá­lasztáson Ghyczy Kálmán programmja alapján egyhan­gúlag meg fog választatni. Ezután egy hat tagból álló küldöttség menesztetett Ghyczyhez, mely a conferen­tia határozatait vele tudatta. — A kormányválság részleteihez a„P. Lt.“ követ­kezőket mondja: A pénzügyminiszteri állomás betöltése iránt még semmi bizonyos. Ezen miniszteri tárcsával Széll Kálmán lett megkínálva, ki ezt el nem fogadta, mert mondá: kétkedik abban, hogy a kitűzött nehéz feladá­sok megoldásához jelen körülmények közt az ő tehet­ségei elegendők volnának. Közlekedési miniszter egy­előre nem is neveztetik ki, mert a miniszteri tárczák újra lesznek beosztva, mihez pedig forma szerinti törvények szükségesek. Míg az történnék, a kereskedelmi tárcza mellett ideiglenesen vinni fogja a közlekedési ügye­ket is.

Next