Magyar Ujság, 1874. február (8. évfolyam, 26-48. szám)

1874-02-21 / 42. szám

Szombat. Szerkesztői iroda: Barátok tere 1-fő szám, 2. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok, levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, n. m. az előfizetési pénz, a kiadás kürüli panaszol. és a hirdetmények. 42. szám. X POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Vil. évfolyam. Btcareaa 1874. Febr. 21. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: Egy évre . 16frt.— kr Fél évre80— » Negyed évre4»— » Egy hónapra 1640 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Buda-Pest, februárit). Külföldi szemle. A versaillesi kamra ülésezését csütörtökön ismét megkezdő. Jövő hó elsején két megyében pótválasztás leend. Amint a „Rappel“ jelenti, Ledru-Rolón a Vaucluse megyében a jelöltséget elfogadá. A vaucluse-i választóknak mond a „Rappel“ - t szerencséjük leend, a franczia szószéknek egyik leghatalmasabb szónokát, a köztársaságnak leghatározottabb védőjét visszaadni. Ama kormány kitűnő tagja, mely 1848-ban az általános szavazatjogot megállapitá, nem léphetett alkalmasb időben a politikai térre, mint most, midőn az általános szavazatjog megtámadtatik. Ama jelölt, melyet a Vienne megye demokratikus bizottsága fölállított, Lepetit, választóihoz intézett levelében nagyon mérsékelt republikánusnak mutatta be magát, ki, ha megválasztatik, a balközépen Thiers mögött foglal helyet. A hírlapok azt javasolják Francziaországnak, húzzon hasznot a Moltke beszédében tartalmazott tanulságokból. — A Páris körül végbeviendő ,erdődítésekről szóló tvjavaslat hét millió frankot igényel 1874-re. Azon meghívások alkalmából, melyeket a párisi bonapartista bizottság Napóleon császár fiának születésnapja ünnepére szétküldött, a belügyminiszter a praefectusokhoz köriratot bocsátott ki, melyben elrendeli, hogy az e politikai manifestatióért teendő nyilános propagandát meggátolják és megtiltja a hivatalnokoknak azokban részt venni, nehogy a souverain nemzetgyűlés határozata megsértessék. Az angol új parlamentben a pártok következőleg fognak állni : Angliából 193 liberális és 296 conservativ, Skócziából 41 liberális és 19 conservativ, Izlandból 65 liberális és 38 conservativ, összesen 299 liberális és 353 conservativ, ami 54 szavazatnyi conservativ többséget tesz ki. Az új parlamenti választások nagy változást okoztak az alsóház tagjaiban. Az 1868-as választások alkalmával 228 új képviselő lépett a parlamentbe (Angliából és Walesből 179, Skócziából 20 és Izlandból 29) a legutóbbi választások által 212 új képviselő jön megválasztva és pedig Angliából és Walesből 148,Skócziából 25 és Izlandból 39. Az izlandiai választottak nagyobb száma a gyarapodó Home-rule párt agitációinak tulajdonítandó. A ház veteránjai közül többen kimaradtak ezúttal, így : Gerge, Grey, Verney és Hutt, kik 1832. óta folyton képviselők voltak. Ellenben a négy legidősebb képviselő: Forester tick, Wilson Patten ezredes, Talbot és Egerston, kik 1830. óta minden parlament tagjai voltak, ezúttal is megválasztottak. Az épen visszalépett liberális kormány tagjaira kedvezőtlenül ütöttek ki a választások: miniszterek közül hatan buktak meg és pedig Torrescue és Fitzgerald a home-rusistákkal, Enfield, Ayrton, Hilbert és Young a conservativokkel szemben. Mint már említve volt, az angol kormány már beadta lemondását, mely el is fogadtatott. Disraeli hozzá fogott az új kormány alakításához, melynek végleges megállapítása — ■ egy londoni távirat szerint — épen ma fog hivatalosan közzététetni. Az új kormány tagjai a következők lesznek : Derby, Salisbury, Richmond, Cairus, Gathorne-Hardy, Warde-Hunt és Stafford Northcote, Lord George Hmilton külügyi alállamtitkárnak van kiszemelve. Gladstone, hír szerint, herczegi czimet fog kapni, s egészségi tekintetekből részben felhagy a liberális párt vezérségével s csak a legfontosabb kérdések tárgyalásában veend részt. A spanyol kormány bevégezte az administratió újjászervezését. A negyvenkilencz tartományi kormányzó kineveztetett s ezáltal a nyolcz tősgyökeres republikánusból három maradt meg, s tizenkilencz radikálisra huszonhét conservativ esett. Ekkor a kormány egy körrendelete váratott minden órán, amely az útonkinevezett közegeknek némi utasításokat ad, s nagyjában körvonalazza azon politikai elveket, melyekre a kabinet működését alapítja. S mint Lagasta közlönye, „La Iberia“ előre jelezte, e körrendelet szelleme határozottan conservativ. De e jóslat nem teljesült. Lagasta a kabinettanács előtt kijelentette, hogy a történt nyilatkozatban semmi része, s ami még fontosabb, az egységes köztársasági Garcia Ruiz belügyér által fogalmazott körirat fogadtatott el egyesen az ő indítványára. Föltűnő e határozottan köztársasági szellemű körlevél utolsó pontja, mely szerint „e peresben az ország nyugalma nem fog a választások által megzavartatni. De annak idején a kormány leteszi hatalmát s a reábízott köztársaságot a rendes kortes kezei közé, s a szabadelvű pártoknak ekkor egyéb teendőjük nem leend, mint bölcseségek szerint az 1869. évi alkotmánynak új hatályt szerezni. A korszerű demokratia természetes, vagyis azon kormányformával, mely egyedül képes a spanyolok között újabb szakadásoknak elejét venni, lesz jövőre is intézményeink alapja.“ E nyilatkozat ugyan teljesen öszhangzásban van a végrehajtó hatalom által a nemzethez intézett kiáltvány szellemével, de határozottan ellenkezik az emlékirattal, melyet Lagasta a külhatalmasságokhoz intézett, s melyben körülbelül arról van szó, hogy annak idején egy alkotmányozó kortes lesz hivatva betölteni az űrt, melyet Amadeo király lemondása az alkotmányban előidézett, apróra törik, de nem gyurathatik át úgy, mint például az agyag a sárral. A természetesség törvénye mellett, a történelmi példák is ugyanezt tanúsítják. Nincs ország, nincs állam, melynek történetében, az egymással ellentétes elveket képviselő pártokat egygyé olvadni láttuk volna. Ahol az ilyegygyé olvadás megtörtént, mindig kitűnt utólag, hogy ott tulajdonképen nem más műtét folyt le, minthogy az egyik rész elhagyta a zászlót, s átszökött a másik zászló táborába. Francziaországban például a republikánus nem fusionálhat soha, s nem is fusionált a monarchistával, vagy Angliában a whigatory-val, mert mindkettő egymással ellentétes elveken nyugvó párt. A köztársasági zászló, azaz maga az elv, soha nem volt látható a monarchista táborban, mint ezzel egy után haladó, egy czélra törekvő párt, hiszen ezt egy óriási absurdumnak látja mindenki egy pillanatnyira. Angliában, a haladók pártja, vagy a haladás elve, a whig-párt, soha nem fusionált a conservativek, vagyis thory-k pártjával. Hogy volt eset, melyben egyetértettek, de mely eset a képviselt elveket legkevésbé sem érintette — az többször megtörtént. De ez, a nagy kérdésre mi befolyással sincs. Lehetnek concret állami kérdések, melyekben egyetért a republikánus a monarchistával; nálunk is vannak s voltak kérdések, melyekben a szélső baloldal is egyetértett a jobboldallal, de ez nem fusió, se nem koalitió, mert a párt létalapját képező elvek érintetlenül maradtak. Fusió vagy koalitió, csak az egy czélra törekvő pártok között lehetséges. Ellentétes elveket képviselő pártok fusiója vagy koalitiója, nem egyéb mint a postásié, hitehagyás, egyik vagy másik részről. Az elveket képviselő pártok küzdelme, parlamentáris után, valóságos harcz a győzelemért. E harczban az elvek hatálya képviseli a fegyvert. Francziaországban például ma, a republikánus elvek hatálya, meghódította az ország közvéleményét, s a monarchikus elvek kisebbségben vannak, s a győzelem a köztársasági párté, mely „évekkel ezelőtt még nem mondhatá magát a nemzet többsége kifejezésének. Angliában, mint tudjuk — épen most bukott meg Gladstone, a whigek vezére a kormányon : a megrendelt új választás, a tory-pártot emelte többségre, a whigpárt, mely mintegy 7—8 éve tarta a kormányt a kezében, mint kisebbség vonult vissza a harcztérről, melyen a toryk győztek. Nincs eset Anglia parlamentáris élete történetében, hogy a whigek, a torykkal fusionáltak, vagy csak koalitióra is léptek volna valaha képviselt elveik árán. Ilyet Anglia történetéből nem mutathat fel senki. Hogy némely, elveket nem érintő dolgokban egyetértettek — ez volt s lesz is, mig a józan logikának ki nem törik a nyaka, hanem ez, nem elvi fusió, se nem elvi coalitió. Vannak, s lehetnek esetek, midőn közös külső ellen fenyegeti az államot, mely eset közös védelemre ösztönzi a pártokat. A közös védelem ilyenkor, ismét a természetesség törvényéből folyik, anélkül azonban, hogy mindez az elvek árán történnék. Az állam közös ellensége ellen, közösen küzd a republikánus a királypártival, mert itt ama nagy elv emelkedik fel: a haza minden előtt. Sajátságos helyzetünkre, mi nem óhajtunk még más államok történetéből sem hozni hasonlatot. Hiszen helyzetünk oly abnormis, hogy a hozandó hasonlatok egész a fájdalmas benyomásig élesítik ki állapotunk különösségeit. Államiságunkat fenyegető, s megsemmisítő elveket képviselő párttal állunk mi szembe. — Ilyen eset nem igen fordul elő Európa történetében, hogy magában az állam kebelében, magát az államiságot semmivé tevő párt támadjon, sőt az elveit uralomra is emelje. Ez, kétségkívül, páratlan jelenség. A jobboldal, vagyis osztrák-magyar párt, mely Magyarország államiságát feladta , mely az államiság megcsonkítására irányzott elveit többségre emelte, s még most is uralja az országot, — egyetlen, sajátságos jellegű párt Európában, — melynek ellenébe áll: a magyar államiság fentartását, illetőleg visszaszerzését munkáló párt, úgy a mint az 1867-ik évben megalakult. Két ellentétes párt ez, mint a víz és olaj, mint a negatív és pozitív erő, — az egyik a magyar államiság elleni elv, a másik a magyar államiság melletti elv képviselője. Ilyen elvű pártokat nem mutat fel Európa története. Mert nincs nemzet, ország Európában, hol maga az államiság ellen alakult volna párt, az államiság joga s épsége megrontására. Voltak Ephialtesek, árulók, kik idegen érdekek szövetségébe szegődtek saját hazájuk, államuk érdeke, joga ellen, de ezek, Európában pártá alakulni sehol sem voltak képesek. Hazánk jelen története kétségkívül ritka jelenséggel gazdagítja, a világ annálesett. Egyszóval: 1867. év óta hazánkban bár árnyalatokkal, de lényegében csak két párt volt, a magyar államiság, vagyis a közösügyek-ellenes pártja, s a közösügyek vagyis a magyar államiság-ellenes pártja. Mint mindenki érzi, látja s tudja, egymással homlokegyenest ellentétben álló elveket képviselő pártok ezek. Lehet ezek között fusió, vagy koalitió? soha. Épen úgy nem lehet az, mint az igen és nem között nem lehet fusió vagy koalitió. Egy óriási absurdum volna az, ami lehetetlen. Ugyan képzelje valaki e két ellentétes elv fusióját: az egyiknek Magyarország államisága kell, a másiknak Magyarország államisága nem kell, a kell, és nem kell, miként olvadhat össze ? hiszen nem agyag ez, melyet összegyúrni lehet. De a koalitió az más! mondja valaki. Az „Ellenőr“ szerint csak tisztességes transactió kell hozzá. — Azaz, tisztességes alkuval a két elv koalitiója megtörténhetik. Ugyan mi ez a transactió vagy alku? Az egyik kevésbé legyen a magyar államiság védője, pártolója, a másik kevésbé legyen a magyar államiság ellensége ? Amit ott egy hüvelyknyit nyer, itt egy hüvelyknyit veszít. Épen olyan volna az, minthogy a köztársasági kevésbé legyen köztársasági, a monarchista kevésbé legyen monarchista. Tréfás beszédnek az ilyen megjárhatja, de komoly férfiak közé épen nem való. Hiszen ilyen alku mehet a vásárban, vagy a piaczon az ökörre, de nem az emberiség s nép érdekeit felölelő elvekre. Hogy a coalitió eszméje felszínre kerülhetett, ezen nem csodálkozunk; sok egyéni érdek működött ennek napfényre vokszolása mellett. Sokan megunták már a várakozást , mintha ez az elmúlt 7 év, valami rendkívüli hosszú idő volna. Dizraeli, a tory-főnök, 7—8 évig várta türelemmel, mig elvei többségre nem jőnek. A whig-párt Angliában 1866. óta kormányzott, s a toryk türelemmel vártak, s nem kutatták a coalitiók hamis fogásainak titkát, a kormányrudja elnyerésére. Nálunk, megszakadt már a türelem, s kitartó működés fonalai a kormányra jutás aspiratiói mellékajtókon kopogtatnak, s e mellékajtó a koalitió terve is. Minden józan, ép elméjű előtt, tiszta és világos, hogy mi az a koalitió, mely most tervben van a balközép s jobboldal vezéregyéniségei között. Az ilyen koalitiónak valódi neve, egyik félre — a zászló hűtlen elhagyása. Aki de mondja a koalitióra működő laptárs : szó sincs zászló becseréléséről. Micsoda ámító, balga beszéd. Hát aki az 1867-es alapon, vagyis a jobboldali párt alapelvein, vagyis a magyar államiság-ellenes elveken fogadja el, ezen párt férfias társaságában a kormányzást, úgy hogy ezen elvek érintetlenül fentartatnak, s nem alteráltatnak, amit cselekszik ? Nem letette ez saját zászlóját tényleg, habár annyit tagadja is ajka ezt szóval? Épen olyan ez, mintha a saját táborából a másik táborba szökött vitéz azt vitatná, hogy ő azért még mindig saját tábora zászlóját követi. Mégis csak nagy lenézése ez a magyar nemzet józan ép elméjének, midőn ilyen hamis logikát akarnak vele elfogadtatni, midőn a valóságos ennyi csalárd fogással akarják szeme előtt zavarossá tenni. Koalitió vagy fúzió, semmi egyéb, mint elvfeladás, s ha a balközép egyes férfiai részéről történik a koalitió, a jobboldallal, a jobboldal elvei alapján, akkor az eddigi balközép elvek feladása az, a balközép férfiaitól, habár oly fennen hirdessék is a más táborba szökött renegát vitézzel, hogy azért zászlójukat nem hagyták el. Ez lévén a koalitió értelme, amint látjuk, annak megtestesülése, csak idő kérdése. Ilyen koalitió, az államellenes párt javára van, miért ne fogadná el? * El is fogja fogadni, s ha csak más egyéni érdekek nem fognak útjába állani, ezen koalitiónak befejezését biztosan várhatjuk. Azonban ez nem azt jelenti, hogy már az elv maga is fel van adva. Néhány ember elhagyhatja a zászlót, de azért az elv épen és sértetlenül marad, környezve a haza kitartóbb fiaitól. A jobboldal nyert néhány egyént, saját tehetetlensége s nyomorúsága takarójául; de azért ez, mi hatással sem leend azon pártra, mely a magyar állam függetlenségét vallja, s tűzte törekvésének végczéljául. Nagyon csalódnak tehát ott a jobboldalon, ha azt vélik, hogy az „Ellenőr“ koalitiójával már vége a közjogi ellenzéknek, s kényelmesen fogják folytathatni a magyar állam lassú megsemmisítésének művét. Oh, az elv épen áll, s a magyar nemzet közvéleménye nagyobb erővel csoportosodik körülötte, mint bármikor, mert a világosság mindig hatalmasabban dereng s felfedi a hamis rugókat, melyek eddig jóhiszemüsége előtt oly ügyesen volt elpalástolva, s az önálló államiság követelésével ellenállhatlanul fogja elvesztett jogait visszaszerezni Aleficzitek tanulmányzásához. Az 1872-iki zárszámadások alapján Prileszky T. a „Pester Lloyd‘‘ hasábjain következőleg állapítja meg a közelebbi deficiteket: 1872-ik évben a nyersbevétel volt 176.371,108 frt; azon kiadások, melyek ezen bevétel eszközléséhez szükségeltettek, felmentek 52.534,739 frtra, s igy a tiszta bevétel csak 123.836,369 frtot tett, melyből fedezni kellett volna a „változás alá nem eső“ (!) kiadásokat 103.107,745 frt és tulajdonképeni költségeinket 46.798,050 frt erejéig, mely két összeg 26.069,426 frttal haladta meg a bevételt. Ezen túlkiadáshoz pedig még hozzá jött az 54 és 76/g milliós kölcsönök kamatja 7.924,063 forint, miszerint most már isten kegyelméből 33.993,489 frtra és jó ha csakis ennyire megy az évi deficzit. Prileszky úr még nem oldta meg a circuli quadraturát, vagyis csak későbbi czikkeiben fogja elmondani mikép véli eme kiadások és bevételek között az egyensúlyt helyreállítani. Annyit azonban már is mondott, hogy bajaink gyökere nem abban van, hogy többet adunk ki, mint mennyit beveszünk, hanem, hogy „kevesebbet veszünk be, mint mennyit kiadni tartozunk,és állítja, hogy e miatt nem kell kétségbe esnünk, mert hiszen az igazi baj csak az volna ha csakugyan többet tartoznánk kiadni, mint mennyit bevenni képesek vagyunk. Azt azonban tagadja, hogy már ide jutottunk volna, sőt azt, hogy ide még nem jutottunk, mondja: ezt bebizonyítani hazafi kötelességének tartja. Már hogy oda még nem jutottunk miszerint valóban tartoznánk többet kiadni, mint mennyit az ország alapvagyona csonkítása nélkül állami költségekre adhatunk, azt mi is állítjuk. De állítjuk ezt azon alapon, mely szerint a közösügyes költségeket nem tartjuk változás alá nem vonható kiadásoknak, holott a közösügyes alapon álló képviselők ezekből levonni mit sem akarnak s a delegatiókban még az osztrák delegátusokkal is ugyancsak éles harczot vívtak eme kiadások fokozása mellett. Hogyan lehetne, minden kigondolható, de magában veszélyt nem rejtő megtakarítás után saját szükségleteinket oda lealkudni s illetőleg: hogyan lehetne állambevételeinket, minden kigondolható, de az ország alapvagyonát nem veszélyező módon odaemelni, hogy a közös ügyes költségek jelentékenyen alábbszállítása nélkül a kívánt súlyegyen helyre állhasson? Ez valóban oly kérdés, oly rejtélyes feladat, melynek megfejtését figyelemmel várjuk annyival inkább, mert a tények ime most már világosan szólnak, hogy valóban eljutottunk, oda miszerint: ha a közösügyes törvényeket meg nem változtatjuk, minden más költségeink megvonása mellett is csakugyan többet tartozunk kiadni, mint mennyit bevenni képesek vagyunk. Vegyük csak alapul mint Pr. ur számitá, tiszta jövedelmünket 123.836,369 frtban. Soroljuk elő ama főbb kiadásokat, melyeket a jobboldaliak leszállithatlanoknak tartanak, mikép előiratott az a kormány közelebbi javaslatában 1875.76. és 77-ik évekre: Járulék az osztrák államadóssághoz 31 286,009 frt; földtehermentesitési adósság 18.481,364 frt; vasúti kölcsön 5.046,359 frt; 30 milliós kölcsön 2.054,886 frt; 54 milliós kölcsön 5.000,000 frt; ezen kölcsön második fele szintén 5 millió frt; járulék a sorsolási kölcsön terhéhez 554,918 frt. Ezek összege 71.224,559 frt. Most már ha 123 millióból 71 milliót levonunk, sőt levonjuk még a közös hadsereg 34—56 milliónyi költségeit is, ugyan mi marad nekünk? Mi marad, ha mindenben lehetően taka- koalitió, fusió. Rég vajúdik már a jobboldal és balközép párt között a koalitió és fusió eszméje. A két párt egykor ellentétes elveket képviselt, mely elvek, mint a víz és olaj, a természetesség törvényénél fogva, se fusionálni, se koalitiót kötni soha nem foghatnak. Az elvek természete az, hogy azok ellentétes elvekkel nem keverhetők úgy össze, mint a gyógyszerész, vagy szakács keveri szereit; az elv mint a gyémánt az ütés alatt . Az úgynevezett nemzetiségi képviselők izegnek-mozognak, de úgy látszik maguk nem tudják egészben mit akarnak. Most Borbea indítványára határozati javaslatot nyújtottak be, hogy a 21-es bizottág az ő privát ügyüket is tárgyalja. Ezen határozati javaslat megállapítása, több előleges értekezlet eredménye, mely értekezletekről, annyit tudunk, hogy egyhangú megállapodás nincs , a Deákpárton levő nemzetiségi képviselők például várakozást ajánlottak, a balközépen ülő nemzetiségi képviselők, rezervált állást foglaltak el, kijelentvén, hogy ők a balközép párt tagjai is, s így kötve vannak eljárásukban. Ezen értekezletekről a „Zasztava“ hoz részletesebb közleményt, melyet röviden a fentebbiekben adtunk elő. E szerint a nemzetiségi képviselők részint önálló klubban működnek, részint a balközép és jobboldal soraiban ülnek. A 48-as pártnál, ily külön klubhozó nemzetiségi képviselő nincs — s ezt jó lesz tudomásul venni mindazoknak, kik elég tudatlanul s botorul a 48-as pártot merészük gyanúsítani azzal, hogy a nemzetiségi képviselőkkel vannak együtt.