Magyar Ujság, 1874. április (8. évfolyam, 76-98. szám)

1874-04-03 / 76. szám

felszólalása tehát minket vádképen nem terhel, az nem minket érinthet, mint inkább jóakaratú (?) laptársunkat, mely oly mohó étvágygyal sietett a 48-as pártot és a „Magyar Ujság“-ot felemészteni, ami talán még­sem megyen oly könnyen. Mi csak azt sajnáljuk, hogy előbb nem jelent meg ezen felszólalás, mert akkor, talán mi is meglettünk volna kimérve, azon sok helyreigazítás szüksé­gétől, melyben mi nagy gyönyörűséget épen nem talál­tunk; de meglettek volna kimérve vidéki elvtársaink is azon nyugtalanító felzavarástól, melyen most csak azok gyönyörködhetnek, kik a 48-as párt megsemmisí­tésén oly nagy lelki örömet találnak, amiben azonban csalatkozni fognak. Igazsága van tisztelt barátunk Simonyi Ernő­nek, hogy egymás ellen ne pazaroljuk erőnket, hanem egyesítsük azt, hogy közös elveinknek diadalt szerez­zünk, bár meglettünk volna kimérve azon keserűség­től is, melylyel az elmúlt néhány nap ajándékozott meg bennünket. Bár meglettek volna kimérve vidéki elvtár­­saink is ama kellemetlen benyomástól, mely most mint látjuk, annyi nyugtalanságot okoz mindenfelé , mely nyugtalanság, még csak most kezd kifejezést nyerni. Lapunk az országos 48-as párt közlönye, melyben a vidéki 48-as párt­szervezkedések érdekeik védelmét keresik. Kötelességünk megnyutatni vidéki elvtársainkat, hogy a zászlót, melyért lelkesülnek, tovább is hűséges tisztelettel tartjuk fel. Munkálkodjanak közre önök is ebben, hiszen, he­lyesen van megjegyezve, hogy a lényeg a fő, s ha ebben egyetértünk, senki ne törjön pálczát azon kegyelet felett, mely egyeseket a régi 48-as zászlóhoz csatol. Eredeti levelek: Felső-Ereken, (kalocsai puszta) márcz. 31. Tisztelt szerkesztő ur! Egy szép történetet köz­lök, mely kisded szállásunkban pár nap előtt történt, s mely — ha tisztelt szerkesztő urnak meg nem irom — az oldalamat nem hagyja békében. De hát mi lesz az ? kérdi t. szerkesztő úr, miről irhat önnek egy pusztai ember ? Magyar vagyok s erre — pirulás nélkül mondom — büszke is vagyok. Alkotmányos országban lakom, hol az embernek megvannak alkotmányos jogai. Mindenünk van, mi egy országot boldoggá, gazdaggá és dicsővé t­e­­hetne; de nem szűkölködünk olyanban sem, mi ben­nünket kivetkőztet a magyar eredet és névből. Az al­kotmányos jog megvan s mégis, ha jó néhány f­i­n­á­n­c­z, ajtót kell nyitni; fölhányja mindenünket s aztán — el­megy. Nem igy volt-e ez a Bach-korszakban is ? így történt nálunk is e hó 21-én. Három fináncz megjelent fölfegyverkezve s elkezdé házi-butorainkat széthányni. Minden zeget-zugot megnéztek. Ha egy forintos bankót lopok el s azt keresik, nem hánynak szét úgy mindent, mint e finánczok. Kíméletlen népség! — 4—5 háznál voltak, de csak egynél találtak néhány levél dohányt. A fináncz azt mond­ta: „6 ily csomó tenne egy fontot!“ Tehát a dohány 5—6 lat lehetett s a tulajdonosa 2 forint 10 krajczárt fize­tett érte. T­Á­R C­Z A. Nemzeti színház. „Alfonz ur“, vigjáték 3 fölvonásban. Irta Dumas Sándor. Fordította Paulay Ede. Egy „modern“ darab Dumas tollából. Ezzel minden meg van mondva. Pezsgő franczia szellemdusság, érde­kes, a figyelmet folyton lekötve tartó jelenet a házas élet ezerféle szövevényeiből véve, ügyesen, mesterien földolgozva s az egésznek alapja — az erkölcstelenség posványa. A levegő rontó büzhödt posvány talaja a sze­met gyönyörködtető szép virágot termel, de szakítsd le s akard élvezni illatát, undorral fogod elhajtani. E vi­rághoz hasonlít Dumas legújabb darabja, mely szerdán este először adatott a nemzeti színpadon. Egy mihaszna, sehonnai Octave (Náday) nevű lé­­hűtő elcsábít egy fiatal lányt, Raym­onde-ot (Prielle- Kornélia assz). A szerelmi viszony gyümölcse egy leány­­gyermek, Adrienne (Gábos Irma k. a.). Octave a megcsalt lányt ezután elhagyja, ki néhány év múlva nőül megy Montaiglin tengerészhez (Feleki.) A férj a szerelmi vi­szonyról semmit sem tud. A gyermeket falun neveltetik. Az atya ritkábban, az anya gyakrabban meglátogatja a gyermeket, ki Octaveot mint Alfonz urat ismeri s nem tudja, hogy atyja, ellenben anyját ismeri, de meg van rá tanítva, hogy a világ előtt gyermeki érzelmeit titkolnia kell s igy anyját csak asszonyomnak szólítja. Egy 13 éves leánykától annyit kívánni a modern nevelés szerint bátran lehet. Octave nősülni akar, hogy a gyermek jól elhelyezve legyen, megkéri a tengerész nejét, a gyermek anyját, hogy fogadja magához. A nő régi kedvesének nem mutat ajtót, hanem alkuszik vele s enged kérésének, ha férje is beleegyezik. A már meglett korú férj jó barátja lévén Octavenak s semmi roszat nem sejtve, miután megtudja, hogy a gyermek Octave-é, hogy ennek nősülési útjában semmi akadály ne legyen, a gyermeket házához fogadja. Az anya és a gyermek örülnek, hogy egymás mellett le­hetnek s nagyon közömbösnek veszik, hogy legszentebb érzelmeiket csak titokban nyilváníthatják majd. Szívesen adunk választ. Az egész adózási rendszer, — a közvetett és közvetlen — ugyanazon módozatban lett megtartva 1867-ben, mint volt ezelőtt, a Bach és Schmerling időkben, így fentartatott a doh.-monopolium is, hazánk közgazdászati érdekei, nagy hátrányára, fen­tartatott, mert a dohány-monopoliumra nézve, az osztrák tartományok érdekei nagy befolyásúak, ezek pedig 1867 óta, hazánk érdekeit uralják. A dohány-monopolium ke­zelői s felügyelői a finánczok, az­az a fináncz-közeg. A pénzügyi rendszabály értelmében, joga van tiltott do­hányért kutatást eszközölni a fináncz­ közegeknek, azon­ban nem úgy önkényszerűleg,hogy ők csak beállítanak egy házhoz kutatni, s ott összevissza hánynak mindent, s azzal tovább állanak. Midőn ők, alapos okon, elrendelik a kutatást, a városi vagy községi elöljárónak jelentik s a községi elöljáróság hivatalos egyént rendel a finánczok mellé, s a kutatás tisztességes módon, egész hiedelem­mel, csak ennek jelenlétében történhetik, még pedig úgy, hogy ők tartoznak mindent oly rendben hagyni, amint találták. Ha ellenkezőképen cselekszenek, visszaélést követnek el, melyért szigorú bűnhődés vár reájuk. Ez most szabály, mely tart, míg a törvényhozás másképen nem intézkedik, az egész dohány-monopólium, s kezelé­sére nézve, melynek eltörlésére törekszünk mi, hazánk közgazdászata érdekében, s azon érdekből, hogy a keze­lésből származó erkölcstelen kifolyások megszüntettes­­senek. Fájdalom, e nézet még eddig az országgyűlésen, többségre nem emelkedhetett. Törekedjünk azon, hogy ez többségre emelkedjék, s e végből szükséges, hogy Octave jegyese — Guichardné (Paulayné assz.) egy jószivü, természetes eszü, de kevés miveltségü, sőt sok tekintetben nagyon is darabos nő, ki­szolgálóból va­gyonos özvegy lett, mert volt gazdája halála előtt két órával nejévé tette s rá hagyta nevét és vagyonát. Ez a nő kilesi Octave-ot, mikor a gyermeket a tengerészhez viszi. Ez szemet szúr neki s a féltékenységtől kergetve, beront a tengerészhez. Itt megtudja Octavetól, hogy a lánynak ő az atyja, igyekszik ugyan az apaságot egy ba­rátjára hárítani, de végre is a kardos nő vallomásra kényszeríti. Ha már így van a dolog, Guichardné elhatározza, hogy a gyermeket magához veszi. Octave csak azzal együtt lehet férje. Raymondné közel van a kétségbeeséshez, hogy gyermekétől meg akarják fosztani. A lelki küzdelem a kí­vánat­ teljesítésének ellenmondó folyton fokozódó hang a férjet gyanakodóvá teszi s azt mondatja vele: E gyer­mek anyja te vagy! Erre Raymondné férjére borul. A férj hallgat. A nő kezeit tördelve zokog a mozdulatla­nul álló férj mellén. A kínos helyzetnek a férj­e szavak­kal vett véget: Jól van, a gyermek itt marad. A nő e nagylelkűségtől térdre esik, kúszik a férj előtt ide-oda, csókolja kezét, lábát, lába nyomát. A bűnbánás teljes. A férj megbocsátott. A viharoktól edzett tengerész a gyermeket saját­jának fogadja, a­mi könnyen megy, miután Adrienne az anyakönyvbe úgy van beírva, hogy „szülei ismeretle­nek.“ Octave ez okmányt mint tanú írja alá, kénytelen vele, hogy a világ egy botrányról ne értesüljön. Ez alatt Guichardné Adriennét szintén törvényesíti, azt vallván, hogy ő az anya. A gyermeknek tehát van törvényes atyja és anyja. Midőn Guichardné megtudja, hogy megelőzte­­tett, gyanú támadt benne s megakarja tudni, ki az anya. Guichardné a gyermekért lővén, játékszereket hozott magával s mert a gyermeket szavával nem tudja rávenni, hogy magát elárulja, a kocsihoz küldi a játékszerekért. A gyermek el­szalad, Guichardné utánra néz s fölkiált, hogy elesett s hogy mily véres. Erre az anya elsikoltja magát s Guichardné mindent tud. Erre Octave-ot elker­geti, ki csak pénzéért akarta elvenni. A darab végén MAGYAR ÚJSÁG 1874. ÁPRILIS 3. Ez az a szép történet, melyről akartam t. szer­­kesztő urnak írni, s e tárgyban némi fölvilágositást kérni. Tisztelt szerkesztő úr tudja, hogy a fináncz mily utálatos a magyar előtt, hogy jó szemmel nem néz rá, hanem undorral fordul el tőle s ha lehetne kikergetné a hazából s igy gondolhatja, hogy a finánczok föllépése után, mily fohászok keltek magyarjaink keblében. Ezek után tisztelettel felkérem t. szerkesztő urat, szíveskedjék becses lapjában néhány szót szólni a finán­czok jogaik és kötelességeikről. Ha aztán t. szerkesztő úr azzal nyugtat meg, hogy bizony a fináncznak van joga minden kérés vagy kérdés nélkül összekutatni s ezzel együtt széthányni mindent, akkor leteszem tollamat, (melyet többször is óhajtanék használni, leginkább t. szerkesztő úrnak írni, megírni a helyi körülményeket s híreket, melyeket talán elfogadna ?) kitörlöm szemeim­ből a könyeket, nyugodva fogom meg ekém szarvát, s várom a borút, vagy derűt hazám egén, mert: „Még jönni kell, még jönni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek njakán. Vagy jönni fog, ha jönni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. S a sirt, hol nemzet sülyed el. Népek veszik körül, S az ember millióinak Szemében gyászköny­ül.“ Többet is írnék még, de — majd később! Fogadja t. szerkesztő úr szives üdvözletemet, melylyel vagyok, a finánczokat illető sorait türelmetlenül várva Sándor gazda. * * * minden választó tegye meg kötelességét, mely nem ab­ban áll, hogy végkép visszahúzódjék, hanem, hogy mű­ködjék a haza közérdekében. Reméljük, hogy t. elv­társunk is követni fogja ezt, s tollát a közérdekben, mi­nél többször fogja működtetni. Szerkesztő: Kisújszállás, április 1-én. Tisztelt szerkesztő úr! Szívélyes üdvözletünk mel­lett alábbi sorainknak a „Magyar Ujság“-ban közlésére tisztelettel fölkérjük. Fájdalom most már befejezett tény a szép reményekre jogosított 48-as pártnak öszmagábani meghasonlása, mit némileg sejtetett velünk a néhány héttel ezelőtt hozzánk intézett levél, melynek szerzője eddig elé nem tudatik, de bizonyosabbá tett a „közjogi ellenzék“ közlönyének a „Baloldal“-nak szerkesztősége áldozatkészségéből lett hozzánk való elküldése, mely a „Magyar Újság“ elleni czikkével a hívatlan vendég sor­sát nyeré köztünk osztályrészül. Mert mi hívek kívá­nunk maradni az országgyűlési 48-as párt által 1872-ben egyhangúlag elfogadott programúhoz, ennek folytán el­veinket fennállása óta híven tolmácsoló „Magyar Ujság“­­hoz, s azt mindaddig fogjuk pártfogásunkkal részesí­teni, mig a felnevezett programm alapján működik. En­nélfogva vegye tudomásul mindenki, hogy pártfogá­sunkra csakis azok számíthatnak, kik alkotmányos sza­badságunk visszaszerzésére legalkalmasabb 48 as pro­gramm mellett továbbra is híven megmaradnak; s egy­úttal kijelentjük, hogy nézetünk szerint helytelenül tet­tek azon 48-as képviselő urak, kik a 48-as párt kebelé­ben a meghasonlást előidézték. Most pedig a 48-as pártot híven megőrzött 48-as képviselő uraknak a magyarok istenétől áldást, a küzde­lem további folytatására erőt s kitartást kívánva, azon óhajtással végezzük sorainkat. Vajha a hazai 48-as kö­rök megértve, s érezve a tárgy horderejét, ebbeni nyi­latkozataikat minél előbb a nyilvánosság elé bocsá­­tanák. A kisújszállási 48-as párt folyó ha 3­dikán tartan­dó gyűlésében fogja tárgyalni Simonyi Ernő képviselő úrnak hozzá intézett levelét, a nyilatkozat azonnal a nyilvánosság elé fog bocsáttatni. Maradunk tisztelettel Kisújszálláson. A 48-as olva­sókör nevében : Német Antal elnök, Janó Lajos­­. A IX-es bizottság* jelentése a 21-es bizottsághoz. (Folytatás.) Miután azonban az albizottság meggyőződése sze­rint gyökeres orvoslás csak úgy lesz létesíthető ha a szerzett, s némely újabban megnyílt vonalakra nézve ezután szerzendő tapasztalások alapján a tariffakérdés teljes egészében oldatik meg, ami ismét csak az eset­ben fog czélhoz vezetni, ha vasutaink átalában az üzlet és kezelés szempontjából újra fognak czélszerűbben cso­portosíttatni. A minisztérium felszólítandó lenne, hogy azon mó­dozatokat, melyek ezen czélok elérését biztosítják, és azon eljárást mely ez irányban követendő lenne és az eredményt minél előbb biztosítani képes, vegye komo­lyan fontolóra. Vegye egyszersmind fontolóra s amennyiben a felügyeleti jog körébe esik hajtsa végre, amennyiben azontúl megy hozzá javaslatba mindazon módozatokat a melyek által a kamatbiztosítással ellátott vasutaknál az államgarantia terhe könnyithető. Guichardné elmondja a tanúságot, hogy mily derék férj a tengerész, ki nejének megbocsátott. Ez a darab meséje, melyben a vigjáték és dráma eleme váltakozik. A bonyodalom a figyelmet folyton le­kötve tartja. A természetesség ellen csak egy helyütt vét, midőn Raymondné sikoltása elégnek vétetik, hogy ő tartassák anyának. Ez gyönge indokolás, mert vannak nők és pedig a többség olyan, hogy nem szükséges anyá­nak lenniök, hogy a borzalmat keltő jelenet idegrend­szerük megzavarva, egy vagy más módon nyilvánít­sák a hatást. Hogy 13 éves lány nem lehet annyira kita­nult — mondják. De igenis, vannak ilyen gyermekek, sőt vannak fiatalabb lány­gyermekek is, kik a modern társadalmi viszonyok következtében többet is tudnak, mint Adrienne. Ez sajnos, de így van mai napság. A színpadon azonban nagyon visszatetsző. — Hogy a férj nagylelkűsége bámulatos! Igaz, de van ilyen férj is, ha­bár­­ nagyon kevés. A tanúság pedig az, hogy lehet vetkezni, csak meg kell tudni találni a megbocsátásra kész nagylelkű ritka madarat, ha ne­tán a titok fátyla föllebbentetnék. Az előadás a jobbak közé sorozható. Prielle Kor­nélia assz. a vétkes nőt szenvedélyével, bűnbánó meg­térésével mesterileg adta s különösen a második fölvo­nás után a kevéssé látogatott színház közönsége oly za­josan kitapsolta 5—6-szor, hogy zsúfolt ház se kelthet nagyobb tapsot. Paulayné assz. a darabos nőt csak egyes helyeken ábrázolta találóan, hol nagyon jó akart lenni, és ott nem volt természetes. Gábos Irma k. a. sok igye­kezettel játszott, de a gyermeki naivság s melegség hiányzott nála. Feleky a tengerészt komoly benső érze­lemmel játszta. Octave szerepe nem Nádaynak való. Egészen más fajta emberek azok az Octave-ok, de egy­általában nem olyanok, mint azok egyik példányát Ná­day bemutató. A közönség érdeklődéssel nézte végig az előadást s a szereplőket több ízben kitapsolta.­­ A darab kü­lönben jó ideig fen fogja magát tartani a színpadon s az unalmas „Csók“ mellett méltán igényt is tarthat hosz­­szabb életre. (­ eh)

Next