Magyar Ujság, 1874. szeptember (8. évfolyam, 198-222. szám)

1874-09-11 / 207. szám

Az egyes vasút-társulatok t. igazgatóságaihoz kér­vények lettek benyújtva dísmérsékelt, illetőleg féláru je­gyek kiadása végett, s minthogy a honvéd-egyletek kül­döttjei már több ízben részesültek ezen kedvezményben, reményünk van, hogy az idén is ezt elérendjük. Minden egyes esetben szükséges azonban, hogy e kedvezményt igénybe venni akaró igazolványát előmutassa, miért is a t. honvéd-egyletek fölkéretnek az alálirthoz (molnár­­utcza 31.) fordulni, ki azokat a legnagyobb kézséggel posta fordultával elküldendi.­­ Minthogy egy igazol­vány csak egy személyre és vasútra oda és visszautazásra szól, a küldöttek száma az alákirattal közlendő. Az országos honvéd-gyűlés és gyászünnepély sor­rendje. Október 5-én: 1) A megérkező vendégek foga­dása az indóháznál. 2) Ismerkedési estély a „Vas-szál­loda“ ét­termében este 10 órakor. Október 6-án: 1) Riadó reggeli 6 órakor. 2) Gyülekezeti helyiség reggeli 8 órakor a városliget nagytermében , kedvezőtlen idő esetében a lyceum tornahelyiségében. 3) Bevonulás a gyászmise helyére. 4) Gyászmise reggeli 10 órakor. Emlékbeszéd. 5) Nagygyűlési előértekezlet a megyeház termében délután 5 órakor. 6) Színházi díszelőadás az uj színházban este 7 órakor. Október 7-én. 1) Országos honvéd közgyűlés reggeli 9 órakor a városliget nagy termében 2) Diszebéd délután 2 órakor. Buda-Pest, 1874. szeptember 6-án. Az országos honvédegylet központi bi­zottság megbízásából. Krivácsy József ezredes.*) Francziaország. Jules Simon a volt közoktatásügyi miniszter a napokban Rheimsban beszédet tartott az or­szág politikai helyzetéről. Először is azt emelte ki, hogy a republikánusok­nak még 20 szavazatra volna szükségük, hogy elérjék a többséget, de ezt a parlamentben kivívni lehetetlen; a jobboldalra egyátalán támaszkodni nem lehet, meg van ugyan oszolva e párt, de mikor arról van szó, hogy a köztársaság ellen síkra szálljon, akkor összetartó. Ez az egyedüli kapocs, mely összetartja. Hanem van még­is egy pont, melyben a republikánusok törekvése győze­lemre juthat, s ez a nemzetgyűlés feloszlatása. Ebben a pontban találkoznak a republikánusok a bonapartisták­­kal és legitimistákkal (szélső­jobb), a jobbközép és az ú. n. mérsékelt jobboldal, a feloszlatás érdekében sem fognak karöltve járni a republikánusokkal. Jules Simon kettőről van meggyőződve : először a feloszlatás mielőbb meg fog történni és másodszor, hogy királyt nem fognak állíthatni a franczia trónra, bármit tegyenek is a mon­­archisták.­­ Azt azonban keresztülvihetik, hogy az alkotmány­törvényekben oly passusokat vesznek föl, melyek a kirá­lyi attribútumoknak megfelelnek. Bevallja aztán szónok, hogy a republikánusok az utóbbi időben nagyon ellankadtak, ellanyhultak, válasz­tások alkalmával elvesztették az erélyt és szervezettség tekintetében is igen nagy hiányokat tüntettek föl. Innen a vereségek, melyeket utóbbi választások alkalmával ta­pasztalt a republikánismus. „Nem vagyunk többé azon republikánusok, kik ezelőtt tizennyolc­ hónappal vol­tunk!“ kiált föl a republikánus miniszter, s beszéde to­vábbi folyamában kiemelte azt is dicséretes republikánus őszinteséggel, hogy a republikánusok a maire törvény tárgyalásakor sem fejtettek ki oly erélyes tevékenységet és oppositiót, mint kellett volna. Miután így szemére lob­­bantotta a republikánismusnak saját hibáit és megro­vandó lanyhaságát, (többi közt azt is, hogy a republ. *) A vidéki lapok t. szerkesztői tisztelettel kéretnek jelen közlemény szíves felvételére. képviselők nem keresik föl választóikat, nem igyekez­nek azokat fölvilágosítani a politikai helyzet fontossága és komolyságáról, pedig soha sem volt sürgősebb, mint most, őrködni a közjólét fölött) — áttér a sajtóra és constatálja, hogy a sajtó több mint Francziaország fele részében inkább el van nyomva és szomorúbb sorsban osztozik, mint a császárság alatt, pedig a hódító sereg rég elvonult a franczia területről. Kifejezi végül remé­nyét, hogy ez nem tarthat így soká. A franczia kormány az „Univers“ czímű ultramon­­tán lapot két hétre fölfüggeszté, mert Serranot kímélet­lenül megtámadta. Az „Univers“ czikkéből ismertetésül adjuk a következőket, midőn így szól: „Megtörtént! Lépj be tehát Serrano Európa ural­kodói és népvezérei családjába ! A­minő e család, nem fogsz te sem szégyenére válni. Pályád kezdetén Serrano, valóban szerencsés katona voltál. Ostrom, ágyúzás, szik­lák és falak nélkül bevetted az erődöt. Ti, Európa ki­rályi családai és nemzetei, kik hajdan oly büszkék és tiszteltek voltatok, hová sülyedtetek egy századév alatt! íme, lássátok, Serrano ki általatok lett hozzátok hasonlóvá! Serrano, ki egy értékű Du Barry asszony­nyal ! Kétségkívül, ez a Grácziák és Cupidó győzelme. Királyok és népek drágán fogjátok ezt megfizetni! Nyo­morult esemény ez, mint korunk összes világi, katonai és politikai dolgai. Serranot francziául „Alfonz ur“-nak le­hetne nevezni és ez Alfonz ur, kit az ágyból ragadtak ki, dictatora egy népnek és collegája a királyoknak! Való­ban sajnálni lehet Mac-Mahont, hogy ily bajtársa akadt. Idd meg csak magad spanyol borodat és beszéld el más­hol, te rima-kergető szökéseidet, melyek egy valódi ne­mesnek arczába kergetnék a vért.“ A belga ultramontánok által szervezett verviersi bucsusok csapatja 12,000 zarándokkal útra kelt. A tem­plomnál gúnyolva a Marseillaise-sel fogadtattak, mire a bucsusok ordítással feleltek. Erre a nuntius megtagadta az áldást. Poroszországban Kubeczak prépost, ki egyházi fö­­lebbvalói beleegyezése nélkül a kormánytól préposti ki­nevezést fogadott el, szept. 6-án ünnepélyesen a nagy excommunicatióval sujtatott. Az excommunicatió roppant embertömeg jelenlétében Wlosciejewek templomában ment végbe. Rzezniewski esperes végezte a szertartást s következő átokkal sújtotta Kubeczak urat: „Az atya, fiú és szent lélek, szent Péter és Pál apostolok s a többi szentek nevében az egyházi hatóság s az apostoli delegátus által arra felhatalmazva, ezennel Kubeczak pap­a nagy egyházi átokkal sujtatik. Ő ki van zárva a római kath. egyház közösségéből, elvesztette a papság előjogait, örök kárhozatra van átadva az ördög­nek, ha ez átokkal sújtva s a nélkül, hogy előbb az is­tennel kibékült volna, múlnék ki a világból.“ A „Nordd. Alig. Ztg.“ szerint az illető esperes el­len, ki az excommunicatiót foganatosította, okvetlenül bűnvádi pert fog az államügyész indítani. A berlini „Prov. Corr.“ félhivatalos nyilatkozata a német hajók s a carlisták közt történt összeütközés ügyében így hangzik: A német hadi­hajók, melyek a német alattvalók életének és vagyonának védelmére a spanyol belháború idején az ottani tengerparthoz küldettek, „Albatrosz“ és „Nautilus“ ágyunaszádok mindenekelőtt Santander kikötőjében állapodtak meg s az ottani lakosság által szerfölött szívélyes fogadtatásban részesültek. A nevezett kikötőből a hajók a legközelebb levő vizeken czirkálnak, a bircayai tengeröbölben. Egyik ki­rándulásuk közben a német hajókat, Guetaria közelében váratlanul carlista ütegek, melyek a várost, jobban mondva az erődöt ostromolják, mert a város a carlisták kezében van, lövésekkel támadták meg. Miután német részen azon meggyőződésre jutottak, hogy a támadás volt s hogy a történetnek kíméletlen keze isteni ruhájá­tól megfosztó s őket a való leplezetlenségében tárja föl előttünk. De ez nagyon természetes. A görögök csak egy szerelmet ismertek : a dicső­ségét s szivük csupán egyért dobogott: a hazáért. A nőt árunak tekinték; a nő nem volt előttük egyéb, mint törékeny edény, melyben a jövő nemzedék sarja csírázik. Örökké kiskorú, jog s birtok nélkül, minden nyilvánosságból kizárva, virított s virágzott el, mint egy erdei virág. S a római? Ő volt az, ki a kötelék végnélküliségé­nek jelképét, a gyűrűt föltalálta. Ő tette azon nő kezére, ki szivéhez legközelebb volt, az ujjra, mely a régi hit szerint egy ér által a szívvel összeköttetésben van. A római azonban csak adta, de nem vette el a gyű­rűt , mert a nőt csak ő kötelezte, nem pedig a nő őt. így azután könnyen megmagyarázható, hogy a nőt a legki­sebb félrelépéséért — az ő fogalmaik szerint — jogosan s szabadon büntethető korbácsolással, az örökségből való megfosztással, rabszolgasággal s halállal. A házasság adás-verés volt; a gyámság az atyáról a férjre szállt s ha ez meghalt, a firokonokra. Az őskorban a nő semmi szabadsággal sem birt. De a nap alatt semmi sem állandó. A régiek előtt az erkölcs egyszerűsége s a szigorúság az élet egén mint jó csillagok őrködtek. A mint a hatalom s gazdagság föl­­keresék őket, az alászállt, mint egy sötét felhő; ama ba­rátságos arczokon a mértéktelen bőség foglalt helyet s azok helyett tunyaság s alacsony lelkűség uralkodtak. Azt szokták mondani, hogy a nőnek sem elve, sem jelleme s azért könnyebben soroztathatik a könnyelmű­ség érvényébe, mint a férfi. Meg­lehet, a való azonban a nagy többségnél mást bizonyít. A férfi tekintetével örökösen az ismeretlen jövő át­­datlan sötétségében kutat, mindig gondoskodik, mert gondoskodnia kell. A nő tehát arra volna hivatva, hogy a férfinak, a mindig komolyabbnak, jelenét megédesítse. Azért a nő rendesen a jelennek él s élvez, a miért is az könnyebben elviselhető; többnyire vidor s jókedvű s igy azután pajzán mosolyával s ártatlan könnyelműségével nem valami félreértésen nyugszik, a n­émet hajók 24 lö­véssel, melyek egy része talált, viszonozták a támadást. Midőn erre a carlisták a tüzelést megszüntették, hajóink folytatták a menetet Santanderbe. Ezzel az eset be van fejezve, de ezen útközben történő megrohanás újólag bizonyítja, hogyan tisztelik a carlisták a nemzetközi jogot. T A R C Z A. A nővilágról. — Csevegés. — Sokat írtak s még sokat fognak e tárgyról Írni s Írjanak bármennyit, kimerítve s megfejtve sohasem fog előttünk oly pompában föltárva lenni, mint a­midőn a művészet minden szabályainak megfelelő szobrot szem­lélünk. Vannak úgynevezett megfejthetlen s kimeríthetlen dolgok. Ezek közé bátran sorolhatók a nők és pedig annyival is inkább, mert ha a politikában vannak világ­kérdések, úgy a nőkérdés is minden habozás nélkül oda sorolható. S mégis, mily sokan vannak, kik erről épen annyit tudnak, mint a hét pecséttel lezárt könyv tartalmáról. Legújabban nálunk is nagy érdekeltséggel kezde­nek foglalkozni a nőkérdéssel s eddigelé azt tapasz­taltuk, hogy nem épen a helyes út, melyet e tekintetben követnek; ismét vannak sokan, kiknek a legjobb akarat mellett sincs alkalmuk e tárgy legapróbb részletének bonczolgatásába bocsátkozni s annak mélyébe hatolni, hogy hogyan van s volt: igyekezni fogunk a nők rövid történetét s életmozgalmát vázolni s az elismerés jutal­mát abban találandjuk, ha e nagyon is kényes tárgyról irt vázlatunk a találó hűség pontjáig emelkedhetett. Ha a kék vagy barna szemek egét szőke vagy barna fürtök dús árnyalata folyja körül s egy nem épen nagy nem is kicsiny bájos fejecske rózsás arczczal s ajkakkal, egy nem épen erőteljes nem is gyenge termetet hiszit: ez a szép nő. S ha az isteni alak fénye, ha a báj, mely arczán elömlik, nem a legfőbbet képezi, hanem csupán hamvveder, melyben az érzelem s szellem pompájában s hatalma teljében forr s virágzik, úgy meg lehet, hogy az ily nő a menyei kép másolatát képezi. Nem lehet tehát csodálni, ha az őskor homályában a nőket az istenek székén látjuk ülni. Azt azonban mél­tán lehet csodálni, hogy az uralom oly rövid ideig tartó nem csak a gondokkal terhelt fejet, de önmagát is bol­dogságban részesíti. Minden baj azonban ott veszi eredetét, ha a neve­lés s erkölcs gyeplőjét elereszté. Mint a puszták szilaj lova az ügyetlen vezetővel tova rohan, úgy ragadja tova a nőt könnyelműsége, így volt ez akkoriban. A törvény értelme szerint a nők állása még a régi volt, de a tevékenységet illetőleg szabadabbak lettek s hatalmuk még a nyilvános ügyek­ben is befolyásos kezdett lenni. De már a nő is teljes átváltozáson ment át. Pazar­lása s kicsapongása nem ismert többé határt. Ama gyöngy melyet Kleopatra eczetben fölolvasztott s megivott csu­pán azért, hogy egy egyszerű ebédet minél pazarabbra változtasson, e szeszélyes tett által az ebéd fél mil­lió tallérba került. Ez eset azonban nem áll egyedül­ fü­leikbe, a mint az irás jegyzetekben megőrző, minden örökségüket beleaggatták. Hogy az időpusztításait elfátyolozzák, a művészet­hez folyamodtak s az elhervadt kebelt nagy fáradtsággal igyekeztek duzzadtá tenni, a színét vesztett arczot ró­zsás lehelettel látták el, de a mely csak addig tartott, mint azon varázs­erő, mely a szilaj vendégkoszorúnak lehangolt idegeit a sikamlós vagy vérengző színdarab jelenetei által mesterségesen föl tudta csigázni. Minden erejükkel oda működtek, hogy az őskor nagyságából semmi se maradjon fenn, mint az egykori nagyság ár­nyéka. Ámaz ősök sírjaiból legyőzőik művészetének virágait fölásták s elszórva ültették el a földön, így jött azután létre Nagy Károly alatt a német Athén; hazánkban is nem egy nő szive tanúskodott a spártai nők legszebb erényéről. De ez rövid ideig tartott, mulékony volt, mint a hajnal pírja s mind ezt ismét sötét és követé. S vájjon szerencsének nevezzük-e, hogy Bonifácius óta az istenek ligeteinek lombmenyezete a zárdák által átlyukasztatott, melyben Albion ájtatos lányai az erköl­­csiség s miveltségnek oltárokat emeltek? Ezek azután csakhamar tömegesen keletkeztek s nemcsak egyesek rendes menhelyeivé lőnek, hanem nemes lányok nevelő­­s tanintézeteivé is, a melyekben a keresztyéni élet­tel- MAGYAR ÚJSÁG 1974. SZEPTEMBER 12. Hivatalos: P­ál­f­f­y Zsigmond gr. honvéd- lovas- alezredes a szabadságolt állományba áthelyeztetett; — továbbá: C­z­e­r­­­j­e­n Márk honvéd-lovas-őrnagy s a horvát-szla­­von VII-ik kerület segédtisztje, ez utóbbi minőségétől való felmentése mellett, a 10-ik honvéd-lovas-ezred ideiglenes parancsnokává, é­s ennek helyébe Bassa­­rabics Sándor honvéd-gyalog-őrnagy katonai előadó, ez utóbbi minőségétől való felmentése mellett, a horvát­­szlavon VII. kerület segédtisztjévé kineveztetett. Ő felsége a magyar királyi miniszterelnöknek a vallás- és közoktatási miniszterrel, és a horvát-szlavón-dalmát kormánynyal egyetértőleg tett előterjesztésére megen­gedni méltóztatott, hogy a folyó év július hó 11-ére Karloviczra egybehívott, és augusztus hó 6-án elnapolt szerb nemzeti egyházi congressus folyó évi október hó 4-ére újólag összehivassék. ÚJDONSÁGOK. Buda-Pest, szeptember 11. — A budapesti honvédegylet f. hó 2-án választmá­nyi ülést tartott, melyben a következőket határozta el : 1. A kebelbeli temetkezési intézmény javára történő be­fizetések könnyítése czéljából városrészenkint bizalmi férfiak jelöltessenek ki; — mi végből: a bel- és Lipótvá­rosra : Oszeczky Antal a magyar első átalános biztositó társulat kiadó hivatalában; — Bellaagh Imre a megye házán; — Terézvárosra: Bodendorfer Antal; — József­városra : Pawlowszky Antal; — Ferenczvárosra : Glatz Aladár; — az össszes budai és ó-budai részekre: Schnei­der Antal és Mikár Zsigmond választattak meg. — Egy­úttal kérelem intéztetett a közönséghez, hogy vagyonta­lan,munkaképtelen és támasz nélkül maradt egykori sza­­badságharczosait továbbra is kegyeletességéből ki ne zárja. 2. Az egyletnek f. é. január 20-án tartott közgyű­léséből az országgyűléshez a tisztviselői fizetések lefog­­laltatását elrendelő törvény módosítása iránt tett kérvé­­nyezés alapján a minisztériumhoz szorgalmazó kérvény intéztessék. 3. Az ez év október hó 6-án Aradon tar­tandó országos honvédgyűlésre küldendő képviselők megválasztása, — továbbá a kebelbeli temetkezési in­tézménynek támogatás czéljából teendő további intézke­dés végett f. hó 13-án vasárnap d. e. 10 órakor közgyű­lés tartassák. — Fölkérettünk a következő sorok közlésére: Az olasz fő consulátusnál működő kir. kapitány és titkár, kéri azon előkelő urhölgyet, ki tegnap az „incognitot“ megtartva, bizonyos ügyben érdekes irományokat muta­tott elő és leleplezéseket tett, méltóztatnék közelebbi felvilágosítások adása végett a délutáni órákban megje­lenni, vagy ha az „incognitot“ ezutánra is megtartani óhajtja, a további eljárást más egyénre bízni szíves­kedjék. — A magyar-stájer határszélről. A stájerországi tűzoltók szövetsége e hó 6-án tartá Marburgban évi ösz­­szejövetelét, melyen több magyarországi város képvi­selve volt. A tűzoltók száma vagy 10011-re ment. A vá­ros ünnepiesen föl volt diszitve s az ünnepélyességek a szertár megnyitásával értek véget.­­ Ugyanakkor Wil­­donban gazdasági kiállítás volt, mely Stájerország anyagi

Next