Magyar Ujság, 1874. szeptember (8. évfolyam, 198-222. szám)
1874-09-12 / 208. szám
törvényjavaslat, mely mellett semminemű elvi kérdések föl nem merülhetnek, lehető rövid idő alatt az ország törvényei közzé fog iktatattni. Ez által a kereskedői világnak egy régen kifejtett óhaja fog teljesülni, amennyiben nemcsak a magyar korona területén, hol jelenleg több váltójog uralkodik, egy egységes váltótörvény lesz érvényben, hanem a váltóüzletet az örökös tartományokkal s a német birodalommal is lényegesen közvetíteni fogja ezen törvény. (Az összeolvasztás munkáját tehát e téren siker fogja koronázni.) Az alábbi sorokat ajánljuk azok figyelmébe, kik nem haboznak a nemzet arczáról letörölni a szégyenpirt, melyet a 48 ban tett becsület szó be nem váltása támasztott. Felhívás a nemeslelkü hazafiak és honleányokhoz. A nemzeti kegyelet által emelt honvéd-menházban ellátandó 1848 —49-ki rokkant honvédbajtársaink eltarthatása végett, a múlt év végén egy felhívást bocsátottunk közre, melyben városok, községek, magán s nyilvános társulatok, úgy egyesek áldozatkészségéhez fordulva, azon kérésünk figyelembe vételét ajánljuk, hogy gyűjtések és aláírások útján 10—10 forintnyi kegyadományt biztosítani szíveskedjenek. Felhívásunk azonban nem eredményező ama sikert, melyet kitűzött czélunk számbavételével hozzákötöttünk s a remélt 24 ezer forint évi adakozás helyett alig 6000 forint lön biztosítva. Hogy így várakozásunkkal ellentétben csekély részvét mutatkozott azon ügy iránt, melyet szentté tett a nemzet felébredt kegyeletérzete, nem tulajdoníthatjuk másnak, mint a sors kíméletlen csapásai által minden rétegében sújtott nemzet anyagi állapotának, s meg vagyunk győződve, hogy kedvezőbb idők beálltával a nemeslelkü hazafiak és honleányok nem fognak elfelejtkezni béna, munkaképtelen s igy minden keresettől megfosztott 1848—49-diki honvédeinkről, kik önzetlen s feláldozó hazaszeretetünkkel politikai jobblétünk szerencsétlen előharczosai voltak. Midőn most,ismét a haza fiai és leányainak áldozatkészségéhez felebbezünk, és szent ügyünk pártolását kérjük, megjegyezzük, hogy a legcsekélyebb adakozás is czélunk eléréséhez közelebb hoz, s lehetővé teszi, hogy a jelenleg ellátásban levő 32 rokkant honvéden kívül kiterjeszthetjük gondoskodásunkat azokra, kik ebből eddig az uralkodó viszonyoknál fogva kizárvák. Tudván továbbá azt is, hogy sokan inkább nélkülözhetnek gazdaságukból valamit, mint pénzt, felkérjük azokat, kik részben segítségünkre lehetnek, erejükhöz képest adakozni s honi védmunkárunk részére bizonyos mennyiséget (búza, lencse, borsó, bab, kása, zsír, tojás, füstölt hús, czukor, kávé, burgonya, tarhonya, vagy fehérneműből) évenként biztosítani. Reméljük, hogy felhívásunk nem fog eredmény nélkül elhangzani — bízunk nemzetünk öntudatos büszkesége, — feláldozó szeretete, s. belátó kegyességében. Buda-Pest, 1874. évi szept. 10-én. A honvédmenház bizottsága. Földváry Albert alezredes és elnök. Tassy-Becz László őrnagy és bizot tag. Krivácsy József ezredes és ellenőr. Szathmáry Mihály ezredes és pénztárnok. Feleki Miklós százados bizottag, _________ KÜLFÖLD. A genfi szabadság és béke liga Hugo Viktor levelére a következően válaszolt: „Engedje meg nekünk, hogy szép levelére a hála szavaival feleljünk. Meg vagyunk győződve, hogy szavaink azon átalános gondolatnak kifejezései, melynek czélja - --IL I l.JgJJ'J! ■. J _BI. !L.!L.1 JL L! JJHMJ.JllI T Á R C Z A. A nővilágról. — Csevegés.— (Folytatás). A nők dicsőítésének korszaka is meg volt. Ama korban, midőn az uralkodók s fejedelmek tusakodtak, egyik pápa a másikkal állt viszályban, a lovagok pusztítva kalandoroztak s a vallás az alakoskodás szolgálatába szegődék : ekkor ama kor legillatosabb s legszellemdusabb virága is elfonnyadt, a szerelem, megtörve a porba hullt. E virág átszellemült szerelem volt, benső érzelem, egy szerény „nefelejts”, nem a hithatás, hanem csupán a szeretett tárgynak boldogságát követelve. A dalnok akkor szomorú nótákat pengetett s minden ily dalban azt mondá, hogy hölgyek nem kivánok én tőletek egyebet, csak szolgálatomat fogadjátok el s bármily nagy legyen is nyereményem, rabszolgaként fogok nektek szolgálni. Az akkori kor lovagja igy szólt. E szerelem nem is akart czél lenni, hanem csupán eszköz. A lovag, ki már gyermek éveit egy nemes hölgy szolgálatában tölté, szivét s karját egy nőnek szentelő, hogy e viszonyból minden szép s nemes iránt lelkesedést merítsen. Szabad volt egybekelniök. De ez természetellenes volt s igy tartós nem is lehetett. A rózsás pir eltűnt, melyet a nők körül a szégyen s lealáztatás szőttek s a nő csendes körét elhagyva, daczosan követelé vissza, a mit azelőtt készséggel ajánlottak föl neki — az uralmat. E korra esik két dalnak ama ismert vitája, ha váljon a nő vagy a hölgy név tiszteletreméltóbb-e. A vita azzal végződök, hogy a nő név mellett küzdő nődicsérőnek neveztetett el s midőn meghalt, a hálás nők temették el s oly annyira megsiratták, hogy e drága könyek, ha történetesen borra változnak át, lett volna bár ama kor legnagyobb kalandorja, mégis fejébe szállt volna. Nagyon jellemző, hogy a nővilág már rég időktől óta arra tört, hogy a társadalomban minden téren érvényesítse magát, ez azonban többnyire a tényezők számba nem vételével történt s ebből származott az, hogy az eredmény nem volt egyéb, minthogy az egyik tulságot a másik tulság válta föl. Egyenjogosítást kezdtek követelni s jelszavuk lett: versenyezni a férfiakkal. Helyes, de ezt csak azon a téren tegyék, a melynek végzendő foglalatossága megfér a nőiséggel. Voltak azonban nők, kik azon eszme megvalósításán törték a fejüket, hogy ne hadsereget szervezzenek. Nem kell-e mosolyognunk, midőn a gyengébb nem e vállalkozását látjuk, mert nem gondolják meg, hogy ez körökön kívül esik. A joggal kötelességek teljesítése is jár, mint például a szavazati jog kiterjesztésével a haza védelmére is kellene vállalkoznak. S miért nem ? — kiált föl tán nem egy amazonnak született bátorlelkü nő. A nő bátorság csak az élet, de nem a dúló csaták csapásainak nézhet szemébe. De igen, hisz Dahome királynak egy csupa amazonokból álló hadcsapata volt s szervete kitűnőnek mondatott s hogy a király harczaiban nagyon is fontos szolgálatokat tett. Mily szép látványt nyújthat ily kép; de ez csak különözködés; mert mikor a harcz zaja megrendül, mily különösen idegenen hangozhatik az oly kebelben, melynek az a rendeltetése, hogy e földön a legnagyobbat, pusztán a szerelmet ismerje. Mily szomorú kép az, midőn a nők az előhaladást csupán a férfiakkal való egyenjogosításban látják s nem jut eszökbe a régi amazonokról fenmaradt hagyomány, hogy jobb melleket kiégették, mely a harczban akadályul szolgált s a gyermekeket a férfiakra bizva, hátrahagyták, hogy ezeket a tehenek tején neveljék föl. Mily jellemző a régi kor e hagyománya, mely elég világosan tünteti föl, hogy a nő hivatása a férfiúéval meg van osztva, emez a nehezebbet, amaz pedig a könnyebbet Buda-Pest, szeptember 12. — A budapesti honvédegylet ma, vasárnap délelőtt 10 órakor a megyeház kis termében közgyűlést tart, melyre az igazolt tagok tisztelettel meghivatnak. A budapesti összekötő vasút azon részéhez, mely a közvágóhidat közvetlen vasúti összeköttetésbe fogja hozni a budapesti összekötő vasúti híddal, a nyomok nam jelöltettek ki. A ténynél jelen voltak Kammermayer polgármester, Petrovics, Funk tanácsnokok. — Münzberg úr, a magyar állami vasutak mérnöke, Haris fővárosi mérnök, és az ez ügyben eddig eljárt bizottság tagjai. — Petőfi költeményeinek képes kiadása. Végre megjelent Petőfi költeményeinek gyűjteménye, de nem „teljes“ kiadásban, a mint azt a kiadó társulat hirdeti a czimlapon s a mit nyilván csak üzleti szempontból nyomatott úgy, mert az előszóban bevallja, hogy négy költeményt „A királyok ellen“, „Ausztria“, „Itt a nyilam“, „Akaszszátok föl“czimüeket „teljesen“ kihagyta, több költeményből pedig számos sort kipontozott s ismét többől — noha az alkotmány visszaállítása után csak az irodalomtörténetet s nem (?) a politikai szempontot tartá szem előtt, egyik-másik versszakot mégis a véka alá rejtette. Szép irodalmi történetet!8 mily kicsinyes mentséggel palástolja az „Athenaeum.“ A látszatot s a loyalitást is megakarja menteni — üzleti szempontból. — Azoktól az annyira dugdosott költeményektől való félelem mutatja, hogy nálunk még az irodalom történetnek is elfogulatlanabb emberekre kell várni. Különben, hogy Petőfi egyes költeménye irodalomtörténeti szempontból sem nyerhet még kegyelmet napvilágra jöhetni, tanúskodik arról, hogy valami még sincs úgy, mint akarják. A kiállítás elég fényes, de nem oly rendkívüli, mint a minőnek azt a többi lapok hirdetik s különösen a képek egy részének kivitele nagyon silány s kár volt fölvenni. A könyv nagy negyedrét alakban piros vászonba van kötve aranyozással. Ára 16 frt. Az előszóban az „Athenaeum“ tárvégezte s hogy a nő sokkal szebb bölcső dallal ajakán, mint riadó harczi hanggal. Korántsem tudnák azonban helyeselni, ha valaki azon nőket kárhoztatná, kik a tűt sollót műtői eszközökkel s sebkötelékekkel cserélve föl, a csatatérre sietnek, hol nem rettenve vissza az ágyumorajtól, a béke s az emberi szeretet önzetlen művét végezik. Sőt inkább ebben haladást lehet látni azon sötét kor ellenében, mely a nő világi hivatása ellen a legnagyobb bűnt követte el, a természet teremtő erejének egyik remekét szürke kámzsába bujtatá, s a világ szeme elől komor zárdafalak mögé dugá, mintha ez elől s csábjaitól meg lehetne szökni, míg valaki e földön jár. Tudjuk, hogy a nők rég időtől óta mily szerepet játszottak a politikában, valamint finom kezecskéik még ma is a diplomácziai hadművészet vékony szálait miként szöveli láthatatlan hajóvá, melylyel a legtapasztaltabb diplomaták is megfogannak. Tudjuk szintén azt is, hogy egyesek az erény terén babérokat aratnak, melyek nem hervadnak el, mint más női dicsőség. Női szív !re öröktől fogva megfejtetlen rejtélyt vessünk egy tekintetet ennek mélyében, hogy megtudjuk, váljon a szép nem emancipatiója által a hagyományos előítéletek bilincseiből mennyit tartottál meg — vagy veszítettél. Keleten épen úgy mint Európa legműveltebb népeinél minden időben a nőiségnek oltárokat emeltek, nevezték légyen bár az isten-asszonyt Venus vagy Freyanak, s az emberiség e geniusnak minden országban hódolt, mely nélkül még a képzelet paradicsoma is komor pusztaságnál nem volna egyéb. A nőknél azonban az ébredő öntudat csak az utóbbi időben öltött szilárdabb alakot. Női iparegyleteket alakítanak, hol a szükséget szenvedő nők s lányok számára újabb keresetforrások nyittatnak. Vasutaknál az őrszolgálatot nők látják el, távírdáknál, postáknál nők alkalmaztatnak, a tanítói pályán sikerrel működnek; e tekintetben azonban Amerikában legmeszszebbre haladtak már, mert ott nemcsak hogy már számos nő-tanár, orvos, MAGYAR ÚJSÁG Iá?* SZEPTEMBER 1a. elérni a békét a nemzetek között a kedélyek megnyugtatása és lecsillapítása által, de anélkül, hogy ez által Francziaország méltósága és nagysága csorbát szenvedjen. Fájdalom, nem tévedés, ha ön azt állítja, hogy a kedélyekben gyűlölet uralkodik. De megszűnt-e a gyűlölet lealázó szenvedély lenni és nem volt-e kezdettől fogva mindig rosz tanácsadó? Engedjünk-e vak kitöréseinek s nem kell-e inkább, mint minden szenvedélyt, az ész és az igazság parancsainak alárendelnünk ? Ha a legyőzött Francziaország gyűlölete jogosult a győztes Németország iránt, kevésbé volt-e jogosult Németország gyűlölete Francziaország iránt az utolsó háború előtt és nem taposta e lábbal a császári Francziaország 1805. és 1813-ban Németországot, mint ahogy ez tiporta lábbal Francziaországot 1870-ben? Forduljunk el e véres emlékektől, melyek minden népek történelmében előfordulnak, és melyek a boszu háborújától a végtelen háborúkra vezetnek. Igaz, a quidquid delirant reges ily eredményeket okozott. A királyok fenyegetik egymást, a népek pedig véreznek és sírnak. Nem jött-e el ideje, hogy ennek véget vessünk ? És mindig arra legyenek-e kárhoztatva a népek, hogy a királyok viszálykodásai miatt egymást gyűlöljék, letiporják és kiirtsák ? A békebarátok törekvése az, hogy e barbár állapotoknak véget vessenek, ez a czél a miénk és ön megtanított minket arra, hogy e czélra való törekvés mindazoknak, kik „a népet gyöngéden szeretik“ kötelessége és mintegy apostoli hivatása. Ha igaz az, hogy a hatalmak közötti háború a párbajhoz hasonlít, d e párbaj végbement Vilmos és Napóleon császárok között. Az megölte ezt: ez az egész. De a sedani gyalázat, mely biztosabban megbuktatta a császárságot, mint tette volna ezt húsz oly dicső vereség, minő a Waterlooi volt, csak azon gyáva capitulatió szerzőjére háramlik, a franczia becsület meg van mentve Francziaországra nézve abban állna a becstelenség, ha megint visszaállította volna a császárságot s ez által szentesítette volna a sedani és metzi gyalázatot és bűntényt. A jogsérelem ott történt, hogy a népességekre, mint közönséges baromcsordákra bélyeg süttetett, hogy azok lefoglaltattak. Ebben a tekintetben a visszakövetelés jogos és elévülhetlen. Mi nem vagyunk azon nézeten, hogy Francziaország elálljon valaha e visszakövetelésétől, mert azok közé tartozunk, kik azt állítják, hogy az emberi személy szabad, souverain, önelhatározásra képes és a nép souverainitás is csak azért tény, mert minden egyéni, souverainitás összegét foglalja magában. Kérdés marad még, hogy nincs-e vájjon más módja is a visszakövetelésnek, mint a hódítás s hogy vájjon a műveit társadalmakban az egyének által használt igazságszolgáltatási eljárás a moral elvei és a népjog szabályaival a népnek politikai praxisába nem hozható-e be? Még egyet: Francziaország mindenesetre szükséges az emberiség életére; szükséges a világ egyensúlya szempontjából is és a világ nem nézheti hosszasan megcsorbíttatását. Igen, Páris szükséges, de anélkül, hogy ezért Berlin felesleges volna, de azért szeretett mester, merné ön, ha erre hatalma volna, Németországot kitörölni a földabroszról? Halja ön, mit felelnek a német munkások : „A Sedanra való visszaemlékezés soha sem lesz nemzeti ünnep!“ Vae Victoribus! Kiáltott fel 14 nappal halála előtt egy a mieink közül, egy német Venedey. Ön mindenesetre helyesen cselekszik, midőn a vad „delenda Carthago“ helyére az emberi „servanda Gallia ‘-t teszi. De mi, kik nem csak Francziaország vagyunk, kik csaknem észrevehetlen magva vagyunk az európai Egyesült Államoknak, kimondjuk nyíltan, hogy ha Francziaország ismét testvériesen akarja egész helyét visszafoglalni a nemzetek között, mindenekelőtt a papi jármot és az ostromállapotot kell magáról lerázni. Az emberiségen egy köralakú mozgalom megy végig, elől a munkások, aztán a békeszeretők, melyekre tunyaság és migorú következik. A köztársaság köti össze a franczia és német munkásokat, ugyanazon érdekkel és ugyanazon jövővel bírnak, semmiesetre sem ellenségeskednek, hanem csak versenyeznek. E munkában tűnik fel az emberiség erkölcsi nagysága.“ Spanyolország. A németországi és osztrák követ ma nyújtják át megbízó leveleiket s ezzel megtörténik a spanyol kormány elismerése. A „Nordd. Alig. Ztg.“ a következőket írja: „Párisból hozzánk érkezett sürgöny szerint a „Gazetta de Frances“ azt az ízetlenséget követi el, hogy a következő carlista táviratot hozza nyilvánosságra . B a y o n n a szept. 9. (hivatalos.) A carlisták csakugyan lőttek Gunayennél a porosz naszádokra, mert ezek egy kirándulás ürügye alatt fegyvert akartak partra szállítani. A királyi csapatok nem ismerik el ellenfeleik diplomatiai combinatióit, a spanyol terület tiszteletben tartását erőszakkal is ki fogják tudni eszközölni s minden henczegést vissza fognak utasítani. „Constatáljuk — folytatja a „Nordd. Alig. Ztg.“ — hogy tehát carlista részről is elismerik, hogy először a carlisták lőttek.Hogy a német hadiehajók fegyvert akartak partra szállítani, ez természetesen kézzelfogható, s az egész spanyol tengerpart hozzáférhetősége folytán szerfölött nevetséges hazugság, melylyel a zsivány gyujtogatók népjogellenes eljárásukat utólag szépíteni megkísérlik.“ Egy tegnapi madridi távirat szerint a carlisták Maestradzónál teljes vereséget szenvedtek. ÚJDONSÁGOK.