Magyar Ujság, 1898. március (7. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-01 / 60. szám

2 TIAjSYAU újság. 1898. márczl«« 1. ro/ati javaslatának elfogadása e rendeletek szükségességét és ennek következtében fonmara- dás t nem érintheti. ORSZÁGGYŰLÉS. Budapest, február 28. Már vagy két, sőt talán három ülése volt a Háznak, a melyeken nem Mócsy Antal kezdte a vitat Természetesen ez nem tarthatott igy sok iig. A mai nappal az öreg nr megint elfog­lalta a rendes helyét a sorrendben és — az ülés újból az ő szónoklatával kezdődött. Előzőleg azonban egy uj mandátumot je­lentett be az elnöklő Berzevxczy Albert. A Mandel Pálét, a ki megint visszahódította a maga régi kerületét a néppárti Marsovszlcytól. a ki egyidőre beleült ugyan, de annyi bibije volt a »közbizalmának«, hogy meg 83 igen me­legedhetett a friss törvényhozói székén. Még két interpellácziót is jelentett be a Ház engedelmével a mai ülés végére az elnök. A Kossuth Eerenczét, meg a Pichler Győzőét. Ezután jött Mócsy ezúttal az »igazságügyi Mócsy«, — a ki egyébként nem igen különbö­zik a többi szakmáju Mócsytól. Megint elmondta a beszédet, ezúttal megspékelve egy pár uj ár­nyalattal. Megint meg8Ímogntta egy kicsit azo­kat, a kik »már a legerősebb üzleti szellemmel jönnek a világra« és a kik szoros vonatkozás­ban állanak szerinte >a szögény körösztények kiszipolozásával«. — Szólt a sajtóról is, mondván: — Elárulom, hogy van nekünk annyi eszünk itt ezön a párton, hogy ne engedjük a sajtószabadságot! Erre azután tüstént rátért a »vásáiolt nemességek« egyszer már kimúlt vádjára. — Ez igazán nem tartozik a tárgyhoz! csöngetett rá Berzevxczy. — De érdekes! replikázik az öreg nr. — Mit akar ezzel? kéx-dik jobbról. — Azt akarom — vallja meg őszintén Mócsy — hogy mondjon le a kormány. Humoros hangulatban hallgatta a Ház, de annál komolyabb érdeklődéssel figyelték azt, a mit a következő szónok, Széchényi Ferencz mondott. Szüzszónok, de csak honatyának fiatal. Öreg ur, a ki mögött már érdemes múlt áll: a Házba a zombori törvényszék elnöki székéből jött Komoly, szorosan szakszerű beszédet tar­tott, a melyben sok tudás és sok tapasztalat eredményei jelentkeztek. Lelkes hangon szólt a bírói hivatás nemességéről és melegen vette vé­delmébe a kúriát Olay Lajos vádjai ellen. Olay Lajos személyes kérdésben tiltakozott az ellen, mintha ő a kúriát bántani akarta volna; a mire Széchenyi a naplóval biz nyitotta rá, hogy — megcselekedte, ha nem akarta is. Ezután Gy'óry Elek következett. Elismert dolog, hogy neki van az egész szélsőbalon a legszebb hangja. Ha akarja dörög, ha akarja cseng-bong. Igénybe vette ennek a szép hang­nak minden kvalitását; a mely csengett, mi­kor a jogrend nagy ideáiról szólt; bongott, mikor a rendeletek veszedelmeit festette és dör- gött, mikor »mindezeknél fogva* azt követelte a kormánytól, hogy mondjon le. A sajtószabadság­ról szólva, a honfiaggodalom annyira vitte, hogy még — adomázott is. Természetesen igen komoly adomát, minden derültséget nélkülöző adomát, a mint ez egy olyan komoly honatyához illik, mint a minő Györy Elek. — Ha kellőleg be volna bizonyítva a ve­szély, akkor megadnánk mi is a hatalmat a kormánynak kivételes intézkedésekre ... — De nem adnánk! Akkor se adnánk! — dörgi közbe ingerülten Justh Gyula elvtárs. — A negyvennyolezas harmónia e meg­nyilatkozása után Györy hamarosan befejezte a beszédet. Szünet következett, a mely után Kmmer Kornél állott szólásra. Nagy csendben és álta­lános érdeklődéssel hallgatlák minden oldalon. Kijelentette, hogy pénzügyileg kritika nélkül el­fogadja a költségvetést, t upán jogi megjegy­zései megtételére szorítkozik. Szólva a szoczializ- musró), egy pár finom, de éles vágást intézett a néppárt felé, a mikor konslálta, hogy a szó­szék hatalma meggyöngült: elannyira meggyön­gült, hogy immár egy olyan képtelen tendencziáju mozgalommal szemben is, a milyen az alföldi földosztó forrongás, tehetetlennek bizonyul. Va­jon mi ennek az oka? A néppárt kelletlenül feszengett; Kmmer Kornél pedig áttért a sajtórendeletekre. Elismeri, hogy e rendeletek a negyvennyol­ezas törvények világos rendelkezésein alapulnak, tehát törvényesek, — de őt ezek a rendeletek arra a meggyőződésre bírják, hogy a negyven- nyolczadiki sajtótörvény a mai viszonyoknak többé meg nem felel. Ez indítja őt egy hatáio- zati javaslat benyújtására, a mely — a sajtó munkásainak meghallgatása c's közreraunkálko- dásával —- egy egészen uj sajtótörvény megal­kotását kivárja. A szélsőbal szenvedélyesen tiltakozott; do helyeslések is hangzottak. Ezzel megszakították az igazságügyi budget tárgyalását és áttéitek az interpellácziókra. Kezdette őket Kossuth Ferencz, a ki kije­lentette, hogy rövid lesz, mert az ő argumentumait már elmondotta — Györy Elek. Neki csak az interpelláczió — vége maradt, egy kevéske szó­noklattal. De hogy bebizonyítsa, hogy a jó po­litikus a kevésből is tud — hosszút csinálni, egy jó negyedórát mégis csak »elindokolt« Kos- suth Ferencz, a mig beterjesztette int ip llá- czióját a kormányhoz a közszabadságok »megtá­madása« miatt. Utána Pichler Győző interpellált az állam- rendőrség tisztikarának reputácziója tárgyában* Azon panaszkodott. a kölesdiek képviselője, hogy a rendőrség — szógyenli magát. Szégyenli magát, mert egy főbb tisztviselője ellen egész csomó feljelentést adtak be és ő mégis hivatalában marad. — Vigyázz, mert lefotografálnak! inti a2 elvtársát Meszlény Lajos. — Adonisznak? kérdi valaki tovább. Pichler Győző interpellácziójával végződött az ülés. A képTlselűMz ülése fekrnár 23-án. Délelőtt 10 órakor. Elnök: Berzeviczy Albert. Jegyzők: Perczel Béni, Molnár Antal, Ra­kovszky István. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dezső báró miniszterelnök, Erdély Sándor, Perczel Dezső. Hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. Az aleó-lendvai mandátum. Elnök: Bemutatja Mandel Pál alsó-lendvai képviselő megbízó-levelét. I „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÁJA, A színházi hét. — A Magyar TJjság eredeti tárcsája. — Eszemágában sincs, hogy párhuzamot vonjak az elmúlt hét két premiére szerzője: Sziklai Kornél és Bracco Robertó drámaírói talentuma között. Nehogy Sziklai Kornél ur ezt a kijelen­tésemet valamiképen magára nézve sértőnek találja, sietve teszem hozzá azt is, hogy a pa­rallelvonásnak ezt a mellőzését — Bracco Robertó érdekében cselekszem, a kit a magara részéről határozottan összehasonlíthatatlanul rosz- szabb komikusnak tartok, mint Sziklai Kornél arat. Azt hiszem, ezt élénken érzi maga Bracco is és ezért tartózkodik gondosan attól, hogy komikus szerepekben lépjen fel valamelyik szín­padon. Sőt egyáltalában nem lép fel semminemű szerepben. Nincs szerencsém személyesen ismerni Sziklai Kornél urat, de ba talán túlságosan érzékeny ember volna és azt venné ki ezekből a soraimból, mintha én neki szemrehányásokat tennék, a miért megirta a Bölcsődéd, czimü szomormüvet, a leghatározottabban tiltakoznom kellene ez ellen a feltevése ellen. Senkinek se kötelessége, de mindenkinek veleszületett jussa az, hogy darabot Írjon. A rossz darabok Írása se tilos foglalkozás és ba valaki ezt a jogát mindössze egyetlen felvonás erejéig érvényesíti, még dicséretes önmegtartóz­tatásról is tesz tanúságot. Lojális nyiltsággal konstatálom, hogy a Bölcsődül czimü szomormü IVW3 szomonaft’ de nem kevesebb őszinteséggel ismerem be azt is, hogy Sziklai Kornél jeles színész; a mit nem minden rossz drámaíróról lehet elmondani. A jó színésznek éppen úgy le­het megbocsátani ha rossz drámairó, mint a jó drámaírónak, ha rossz színész. Nem teszek tehát szemrehányást a szerző urnák azért az egy óráért, a melyet a Bölcsödül okozott, annál kevésbé, mert a rossz darabok ódiuma első sorban nem azokra háramlik, a kik írták, ha­nem a sziuházra, a mely őket előadta és mert teljesen méltányolom annak a kitűnő szép- irónknak az állásfoglalását, a ki a napokban annyi ötlettel tiltakozott az ellen, bogy a mű­vész urak a hazai szerzőkkel úgy bánjanak el, mintha nehéz bűnösök feleit ítélkeznének és legszívesebben egyszerűen kivégzik őket. A művész uraknak ezt az elbáuását valóban én is felette helytelennek tartom és ennél helytelenebbnek csak azt tartanám, ha a müitész urak a hazai drámairodalom fejlesztésének haza­fias czime alatt feldicsérnék a hazai szerzők rossz darabjait is. A hazai drámairodalmon száz rossz darab se »fejleszt« egy hüvelyknyit és egy rossz darabot a legcsapongóbb dicséret se vál­toztathat jóvá. Ezért hát csak hadd üssék azo­kat a rossz darabokat és ha talán kissé tulma- gas mértékkel mérnek is, jobb szeretem, mintha a könyörület diktálja a kritikát. Nem tartom a hazai szerző elengedhetetlen kötelességének, hogy olyan darabokat tudjon írni, mint Silrdou vagy Pailleron, vagy Kchegaray, de ha tud olyant írni, éppen olyan kevéssé tartom szerencsét­lenségnek, mint a milyen kevéssé tartom dicső­ségnek, ha rosszabbakat ir nálluk. A hazai szer­zőnek nem privilégiuma az, hogy rossz darabo­kat írjon, sőt az se kötelessége, hogy rosszab- I bskat írjon, sünt % külföldi kollégái. Sehol sincs megírva, hogy a magyar szerzőnek szabad rosszabb darabot Írnia, mint a külföldinek, a mint sehol sincs megírva az, hogy a magyar szerzőnek tilos jobb darabot Írnia, mint a kül­földinek. Ha tehát a kritika enyhébb mértékkel mér­legeli a hazai darabokat, ez tisztán kénysze­rűség, mert elismerése annak, hogy — kényte­len leszállítani az irodalmi követeléseit' és alacsonyabb súlyokkal mérni a könnyű porté­kát. Ha igy van, nincs túlságos sok okunk örülni rajta; de követelni, hogy igy legyen, tel­jességgel nem helyes dolog. A kritika, ha érde­mes dologgal foglalkozik, legyen elismerő; de legyen szigorú az értéktelennel szemben. A jó érdekében cselekszünk akkor is, a mikor a rosszat kigyomláljuk és ba talán olykor-olykor úgy találná valaki, hogy a kritika a hazai mü­vei szemben skrupulózusabb, mint a külföldivel, nem szabad rossz néven venni. A mi kritikánk­nak első sorban a mi drámaíróinkat kell tájé­koztatni, figyelmeztetni, mondjuk nyíltan: taui- tani; a külföldi szerzők nem igen kérnek tőlünk tanácsot. Mindezeken felül a kritikus a véleményéért a közönséggel szemben is felelős, a mely előtt a kritikájáért a iaegbizhatóságával és Ízlésével, szóval a hitelével áll jót azért, a mit mondott vagy irt. Már pedig a közönség is valaki, lévén ő az, a ki fizet, mig a szerző a legrosszabb esetben csak — lakói. Mindezek azonban nincsenek valami szoros vonatkozásban se Sziklai se Bracco urakkal. Ismétlem, világért se akarok párhuzamot vonni a tehetségük között; de a darabjaikról egy­mással kapcsolatban is el lehet mondani nehány szót. Hasonlóság nincs közöttük: legfölebbannyi, hogy egyik se jó darab. E közé a hasonlóság

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék