Magyar Ujság, 1898. március (7. évfolyam, 60-90. szám)
1898-03-01 / 60. szám
2 rozati javaslatának elfogadása e rendeletek szükségességét és ennek következtében fenmaradást nem érintheti. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, február 28. Már vagy két, sőt talán három ülése volt a Háznak, amelyeken nem Mócsy Antal kezdte a vitát Természetesen ez nem tarthatott így sokáig. A mai nappal az öreg úr megint elfoglalta a rendes helyét a sorrendben és az ülés újból az ő szónoklatával kezdődött. Előzőleg azonban egy új mandátumot jelentett be az elnöklő Berzeviczy Albert. A Mandel Pálét, aki megint visszahódította a maga régi kerületét a néppárti Marsovszkytól, aki egy időre beleült ugyan, de annyi bibije volt a »közbizalmának«, hogy még 83 igen melegedhetett a friss törvényhozói székén. Még két interpellácziót is jelentett be a Ház engedelmével a mai ülés végére az elnök. A Kossuth Ferenczét, meg a Pichler Győzőét. Ezután jött Mócsy ezúttal az »igazságügyi Mócsy«, aki egyébként nem igen különbözik a többi szakmájú Mócsytól. Megint elmondta a beszédet, ezúttal megspékelve egy pár új árnyalattal. Megint megsimogatta egy kicsit azokat, akik »már a legerősebb üzleti szellemmel jönnek a világra« és a kik szoros vonatkozásban állanak szerintem a szegény kerösztények kiszipolozásával«. — Szólt a sajtóról is, mondván: — Elárulom, hogy van nekünk annyi eszünk itt ezen a párton, hogy ne engedjük a sajtószabadságot! Erre azután tüstént rátért a »vásárolt nemességek« egyszer már kimúlt vádjára. — Ez igazán nem tartozik a tárgyhoz! csöngetett rá Berzeviczy. — De érdekes! replikázik az öreg úr. — Mit akar ezzel? kérdik jobbról. — Azt akarom — vallja meg őszintén Mócsy — hogy mondjon le a kormány. Humoros hangulatban hallgatta a Ház, de annál komolyabb érdeklődéssel figyelték azt, amit a következő szónok, Széchényi Ferencz mondott. Szűzszónok, de csak honatyának fiatal. Öreg úr, aki mögött már érdemes múlt áll, a Házba a zombori törvényszék elnöki székéből jött Komoly, szorosan szakszerű beszédet tartott, amelyben sok tudás és sok tapasztalat eredményei jelentkeztek. Lelkes hangon szólt a bírói hivatás nemességéről és melegen vette védelmébe a kúriát Olay Lajos vádjai ellen. Olay Lajos személyes kérdésben tiltakozott az ellen, mintha ő a kúriát bántani akarta volna, amire Széchenyi a naplóval biznyitotta rá, hogy megcselekedte, ha nem akarta is. Ezután Gyóry Elek következett. Elismert dolog, hogy neki van az egész szélsőbalon a legszebb hangja. Ha akarja dörög, ha akarja cseng-bong. Igénybe vette ennek a szép hangnak minden kvalitását, amely csengett, mikor a jogrend nagy ideáiról szólt, bongott, mikor a rendeletek veszedelmeit festette és dörgött, mikor -mindezeknél fogva— azt követelte a kormánytól, hogy mondjon le. A sajtószabadságról szólva, a honfiaggodalom annyira vitte, hogy még tadomázott is. Természetesen igen komoly adomát, minden derültséget nélkülöző adomát, a mint ez egy olyan komoly honatyához illik, mint a minő Györy Elek. — Ha kellőleg be volna bizonyítva a veszély, akkor megadnánk mi is a hatalmat a kormánynak kivételes intézkedésekre ... — De nem adnánk! Akkor se adnánk! — dörgi közbe ingerülten Justh Gyula elvtárs. — A negyvennyolczas harmónia e megnyilatkozása után Györy hamarosan befejezte a beszédet. Szünet következett, amely után Emmer Kornél állott szólásra. Nagy csendben és általános érdeklődéssel hallgatták minden oldalon. Kijelentette, hogy pénzügyileg kritika nélkül elfogadja a költségvetést, tupán jogi megjegyzései megtételére szorítkozik. Szólva a szoczializmusról, egy pár finom, de éles vágást intézett a néppárt felé, amikor konstálta, hogy a szószék hatalma meggyöngült, esannyira meggyöngült, hogy immár egy olyan képtelen tendencziájú mozgalommal szemben is, amilyen az alföldi földosztó forrongás, tehetetlennek bizonyul. Vajon mi ennek az oka? A néppárt kelletlenül feszengett, Emmer Kornél pedig áttért a sajtórendeletekre. Elismeri, hogy e rendeletek a negyvennyolcas törvények világos rendelkezésein alapulnak, tehát törvényesek, — de őt ezek a rendeletek arra a meggyőződésre bírják, hogy a negyvennyolcadik sajtótörvény a mai viszonyoknak többé meg nem felel. Ez indítja őt egy határozati javaslat benyújtására, amely — a sajtó munkásainak meghallgatása és közrermrikálkodásával — egy egészen új sajtótörvény megalkotását kivárja. A szélsőbal szenvedélyesen tiltakozott, de helyeslések is hangzottak. Ezzel megszakították az igazságügyi budget tárgyalását és áttértek az interpellácziókra. Kezdette őket Kossuth Ferencz, aki kijelentette, hogy rövid lesz, mert az ő argumentumait már elmondotta — Györy Elek. Neki csak az interpelláczió — vége maradt, egy kevéske szónoklattal. De hogy bebizonyítsa, hogy a jó politikus a kevésből is tud — hosszút csinálni, egy jó negyedórát mégis csak »elindokolt« Kossuth Ferencz, amíg beterjesztette intepuláczióját a kormányhoz a közszabadságok »megtámadása« miatt. Utána Pichler Győző interpellált az államrendőrség tisztikarának reputácziója tárgyában. Azon panaszkodott, a kölesdiek képviselője, hogy a rendőrség — szégyenli magát. Szégyenli magát, mert egy főbb tisztviselője ellen egész csomó feljelentést adtak be és ő mégis hivatalában marad. — Vigyázz, mert lefotografálnak! inti az elvtársát Meszlény Lajos. — Adonisznak? kérdi valaki tovább. Pichler Győző interpellácziójával végződött az ülés. A „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÁJA, A színházi hét. — A Magyar Tjság eredeti tárcsája. — Eszem ágában sincs, hogy párhuzamot vonjak az elmúlt hét két premiere szerzője, Sziklai Kornél és Bracco Roberto drámaírói talentuma között. Nehogy Sziklai Kornél úr ezt a kijelentésemet valamiképen magára nézve sértőnek találja, sietve teszem hozzá azt is, hogy a parallelvonásnak ezt a mellőzését — Bracco Roberto érdekében cselekszem, akit a magára részéről határozottan összehasonlíthatatlanul roszszabb komikusnak tartok, mint Sziklai Kornél urat. Azt hiszem, ezt élénken érzi maga Bracco is és ezért tartózkodik gondosan attól, hogy komikus szerepekben lépjen fel valamelyik színpadon. Sőt egyáltalában nem lép fel semminemű szerepben. Nincs szerencsém személyesen ismerni Sziklai Kornél urat, de ha talán túlságosan érzékeny ember volna és azt venné ki ezekből a soraimból, mintha én neki szemrehányásokat tennék, amiért megírta a Bölcsődéd, czímű szomorművet, a leghatározottabban tiltakoznom kellene ez ellen a feltevése ellen. Senkinek se kötelessége, de mindenkinek veleszületett jussa az, hogy darabot írjon. A rossz darabok írása se tilos foglalkozás és ha valaki ezt a jogát mindössze egyetlen felvonás erejéig érvényesíti, még dicséretes önmegtartóztatásról is tesz tanúságot. Lojális nyiltsággal konstatálom, hogy a Bölcsődül czímű szomormű IVW3 szomonatt, de nem kevesebb őszinteséggel ismerem be azt is, hogy Sziklai Kornél jeles színész, amit nem minden rossz drámaíróról lehet elmondani. A jó színésznek éppen úgy lehet megbocsátani ha rossz drámaíró, mint a jó drámaírónak, ha rossz színész. Nem teszek tehát szemrehányást a szerző úrnak azért az egy óráért, amelyet a Bölcsödül okozott, annál kevésbé, mert a rossz darabok ódiuma elsősorban nem azokra háramlik, akik írták, hanem a színházra, amely őket előadta és mert teljesen méltányolom annak a kitűnő szépírónknak az állásfoglalását, aki a napokban annyi ötlettel tiltakozott az ellen, hogy a művész urak a hazai szerzőkkel úgy bánjanak el, mintha nehéz bűnösök felett ítélkeznének és legszívesebben egyszerűen kivégzik őket. A művész uraknak ezt az elbánását valóban én is felette helytelennek tartom és ennél helytelenebbnek csak azt tartanám, ha a maitész urak a hazai drámairodalom fejlesztésének hazafias czíme alatt feldicsérnék a hazai szerzők rossz darabjait is. A hazai drámairodalmon száz rossz darab se »fejleszt« egy hüvelyknyit és egy rossz darabot a legcsapongóbb dicséret se változtathat jóvá. Ezért hát csak hadd üssék azokat a rossz darabokat és ha talán kissé túl magas mértékkel mérnek is, jobb szeretem, mintha a könyörület diktálja a kritikát. Nem tartom a hazai szerző elengedhetetlen kötelességének, hogy olyan darabokat tudjon írni, mint Siridou vagy Pailleron, vagy Kchegaray, de ha tud olyant írni, éppen olyan kevéssé tartom szerencsétlenségnek, mint amilyen kevéssé tartom dicsőségnek, ha rosszabbakat ir náljuk. A hazai szerzőnek nem privilégiuma az, hogy rossz darabokat írjon, sőt az se kötelessége, hogy rosszabb toskát írjon, sünt a külföldi kollégái. Sehol sincs megírva, hogy a magyar szerzőnek szabad rosszabb darabot írnia, mint a külföldinek, amint sehol sincs megírva az, hogy a magyar szerzőnek tilos jobb darabot írnia, mint a külföldinek. Ha tehát a kritika enyhébb mértékkel mérlegeli a hazai darabokat, ez tisztán kényszerűség, mert elismerése annak, hogy kénytelen leszállítani az irodalmi követeléseit és alacsonyabb súlyokkal mérni a könnyű portékát. Ha így van, nincs túlságos sok okunk örülni rajta, de követelni, hogy így legyen, teljességgel nem helyes dolog. A kritika, ha érdemes dologgal foglalkozik, legyen elismerő, de legyen szigorú az értéktelennel szemben. A jó érdekében cselekszünk akkor is, amikor a rosszat kigyomláljuk és ha talán olykor-olykor úgy találná valaki, hogy a kritika a hazai művel szemben skrupulózusabb, mint a külföldivel, nem szabad rossz néven venni. A mi kritikánknak elsősorban a mi drámaíróinkat kell tájékoztatni, figyelmeztetni, mondjuk nyíltan: tanítani; a külföldi szerzők nem igen kérnek tőlünk tanácsot. Mindezeken felül a kritikus a véleményéért a közönséggel szemben is felelős, amely előtt a kritikájáért a megbízhatóságával és ízlésével, szóval a hitelével áll jót azért, amit mondott vagy itt. Márpedig a közönség is valaki, lévén ő az, aki fizet, míg a szerző a legrosszabb esetben csak a lakói. Mindezek azonban nincsenek valami szoros vonatkozásban se Sziklai se Bracco urakkal. Ismétlem, világért se akarok párhuzamot vonni a tehetségük között, de a darabjaikról egymással kapcsolatban is el lehet mondani néhány szót. Hasonlóság nincs közöttük, legfölebb annyi, hogy egyik se jó darab. E közé a hasonlóság TIRISYAU újság. 1898. márczius 1. A képviselő az ülése február 23-án. Délelőtt 10 órakor. Elnök: Berzeviczy Albert. Jegyzők: Perczel Béni, Molnár Antal, Rakovszky István. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dezső báró miniszterelnök, Erdély Sándor, Perczel Dezső. Hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. Az alsó-lendvai mandátum. Elnök: Bemutatja Mandel Pál alsó-lendvai képviselő megbízólevelét.