Magyar Ujság, 1898. március (7. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-01 / 60. szám

1898. márczius 1. MAGYAR ÚJSÁG. Az igazoló-bizottsághoz utasittatik. Elnök: jelenti, hogy Perczel Dezső belügymi­niszter akadályozva lévén Molnár János interpel­­lácziójára ma a választ megadni, a válasz holnapra marad, így ma az igazságügyi tárczán kivül csak Kossuth Ferencz és Pichler Győző interpellác­iói lesznek napirenden. Következik az igazságügyi tárc­a költségvetésének folytatólagos tárgyalása. MÓCSy Antal: Az igazságügyminiszter rende­letét kifogásolja. Ha a rendelet tényleg megfelel a 48 iki törvények szellemének, miért nem teljesí­tette kötelességét a kormány és mért nem léptette azt már régebben életbe a vallás és erkölcs ellen intézett lázító iratokkal szemben? A kormány mindent megtesz a katolikusok ellen a suprema lex nevében, de a mozgó tőke evangéliuma szent előtte. A suprema lex nevében indítsák meg az eljárást a Hazánk ellen tegnapi számában megje­lent közleményéért, mely a kormányt kitüntetési visszaélésekkel gyanúsítja. Elnök figyelmezteti a szónokot, hogy ez az igazságügyi költségvetéssel semmiféle összefüggés­ben nincs. MÓCSy Antal: C­áfolja meg a miniszter a Ha­zánk állításait s ha nem tudja, hagyja el helyét. (Derültség jobbról.) A pogány kormánynak egy krajczárt se haj­landó megszavazni. Széchényi József: Azt látja, hogy judikatú­­ránk fokról-fokra fejlődik és halad, úgy, hogy ma már oly színvonalon áll, hogy bármely más állam igazságszolgáltatásával kiállja a versenyt. Ezért nagy megnyugvással szavazza­­ meg a költségve­tésnek a tavalyihoz képest mutatkozó többletét. Végül a zombori bírósági hivatalok előnyö­sebb elhelyezését sürgeti. Olay Lajosnak az igaz­ságügyi kormányzat ellen emelt vádjait c­áfolja, azután a költségvetést elfogadja. Olay Lajos személyes kérdésben szól. Kije­lenti, hogy tőle távol áll az, hog­y a Kúriáról kisebbítő ítéletet mondott volna. Ez tőle távol állt és Széchenyi az ő szavait végzetesen félreértette. Széchenyi József szavait magyarázza. A gyors­írói jegyzetek felolvasása által bizonyítja, hogy ő nem idézte helytelenül Olay szavait. Győry Elek az igazságügyminiszternek sajtó­­rendelete védelmére mondott szavaira reflektál. Neki az a véleménye, hogy a szoczialisztikus esz­mék ellen, a­mennyiben a vagyon- és személybiz­tonságot veszélyeztetik, lehet alkalmazni ideiglenes és kivételes intézkedéseket, törvények elcsavarását azonban igénybe venni nem szabad. Veszedelmes szót ejtett ki a miniszter, a­mikor adminisztra­tív üldözésről szól. Az adminisztrác­iónak üldözni senkit sem szabad; üldözésre a törvényhozás felha­talmazást nem adott. Az igazságügyminiszter rendelete alkotmány-és törvényellenes, így vagyunk a gyülekezési jog ügyében kibocsátott belügyminiszteri rendelettel is. Magának az igazságü­gyi miniszternek kellett volna az elsőnek lennie, a­ki minisztertársa ren­delete ellen tiltakozik. De nem teszi, mert tudja, hogy van egy többsége, mely minden körülmények közt támogatja. A sajtórendelet nem egyéb c­enzúránál, mert a közlemény napvilágot nem lát a mai eljárás mellett sem. A különbség a mai és régi c­enzúra közt csak az, hogy azelőtt a kéziratot meg a ki­nyomtatott lapot nézték át. A mai eljárás még rosszabb, mert a lap kinyomtatására még költenie is kell a kiadónak. Ez a c­enzúra a 48-as törvény­ben nincs benn s ezeknél az intézkedéseknél a 48-as törvényekre hivatkozni nem lehet és nem szabad. Nem szavazza meg a költségvetést. Elnök: Az ülést öt perczre felfüggeszti. Szünet után Emmer Kornél: A költségvetés pénzügyi ol­dalát az előadó oly alaposan megvilágosította, hogy neki ehhez a tárgyhoz több hozzátennivalója nincs. Számára valóban nem maradna más, mint annak kijelentése, hogy a költségvetést elfogadja, ha a vita keretén belül fel nem merült volna néhány kér­dés, melyekre nézve ő nyilatkozni óhajt. (Halljuk ! Halljuk!) A német hadsereg diadalát az iskolamesterek­nek tudták be; azt hiszi, hogy a magyar hadsereg jövő diadalai nem lesznek betudhatók a mi iskola­­mestereinknek. Nagyon alacsony színvonalon áll a mi népünk műveltsége. Minő műveltsége lehet annak a népnek, a­mely a földosztást követeli. Hiszen még Magyarország nem reprezentál olyan területet, hogy felosztása esetén mindenkire jutna ingatlan. Két faktornak kellene táplálni azt a műveltséget: a szószéknek és a sajtónak. És hogy mennyire nem áll a szószék feladatának magaslatán, azt leg­jobban bizonyítja az, hogy egy zugsajtó agitató­­rius hatása alól sem képes a népet kivonni. (Mozgás a néppárton.) Ilyen helyzetben találta magát a kormány, a­mikor arra határozta el magát, hogy a veszélyes nyomtatványok terjeszté­sét elnyomja. A­mikor erre a 48-as törvény in­­terpretácziója által vállalkozott, olyan prec­edenst statuált, a­melynek perpetuálását ő semmiképen sem óhajtja; nem óhajtja pedig azért, mert az in­terpretálás később tán oly elemekre fog bizatni, a­melyek a sajtószabadság iránt kevesebb értéket tanúsítanak, mint a jelen kormány. A 48-as törvény ellentmondásaira utal rá és bizonyítja, hogy míg a törvény első szakaszai a szubjektív alapon és a represszió alapján áll, addig 22-ik szakaszában már az objektív alap érvényesül. Erről a törvényről tehát el lehet mondani azt, a­mit egy német forradalmár mondott:" Wir brau­chen die Censul und die Pressfreiheit, eine Republik mit einem G­rossherzog an der Spitze, denn wir müssen alles haben! Szükség van tehát arra, hogy egy végleges sajtótörvényt alkossunk, mert a 48-as törvény ma már a követelményeknek meg nem felel s végle­ges jelleget magának nem is arrogálhat. Szükség van erre azért is, mert a zugsajtó garázdálkodásai ellen a 48-as törvény nem nyújt garancziákat, pedig erre a komoly sajtó érdekében is szükség van. Oly század felé közeledünk, melyben fokozódó eszmeharczra van ki­látás. Ebben az eszmeharczban oroszlánrész jut a sajtónak. Képessé kell tenni a sajtót e faladatá­nak teljesítésére, hogy a fontos pillanatban teljes erejével álljon a parlament oldalán. Ezért ő indít­ványt fog benyújtani egy új rendszeres sajtótör­vény megalkotására. Előre is jelzi, hogy ő ebben a törvényben igen nagy autonómiát akar biztosítani a sajtónak s az volna az óhajtása, hogy ez a tör­vény a sajtó jóakaró közreműködésével jöjjön létre. Javaslata a következő: Utasíttassék az igaz­­ságügyminiszter, hogy végleges és rendszeres sajtó­törvényről javaslatot készítsen és azt alkalmas időben a Ház elé terjeszsze. Elnök: Az előrehaladt idő folytán a vita foly­tatását holnapra halasztom. Következnek közé is bőven elférne azonban még egy néhány sokkal jobb alkotás, mint a Sziklai apró kis rémdrámája. De élesen, hatalmasan domborodik ki a kettő között egy különbség. Az a különbség, a­mely az iró és a­­ nem iró között. A nem irót nem akarom megnevezni, mert a legjobb akaratom daczára se nevezhetném meg ennek Bracco Robertót. Íme a Bracco darabja négy felvonás, betölt egy egész eset és nincsen benne annyi cselekmény, a­mennyiből Sziklai Kornél egy tizenöt soros újdonságot tudna begíteni. És mégis, mennyi kedvesség és mennyi ötlet és­­ semmi unalom. A Bölcsődéd egy felvonás csak, nem tart tovább egy óránál, van benne szerelem, őrület, emberhalál, csecsemősírás, köny, vér és átok, szóval minden, a­mi tragikai hatások szem­pontjából »finom és jó« és mégis a közönség mindezen rémületek közepette szelíden ásítozott és mélán szundikált. A szegény Sziklai Kornél­nak mennyi minden »kelléket« kellett össze­hordania a cselekményben, hogy elérhesse azt, a­mihez Bracconak éppen csak az a semmi volt elegendő, a­mivel erre a darabra rendelkezett. Az igaz, hogy Sziklai darabja jobban, sokkal jobban meg is bukott és kétségtelenül még job­ban megbukott volna, ha még több szörnyűség folyik le a darabjában; de igaz is, hogy Bracco nagy sikert arat, ha viszont valamivel több cselekményt visz bele a vígjátékába. A Bracco darabjának a teljességéből csak az hiányzott, a­mi nem volt benne, a Sziklai­éból még az is, a­mi benne volt. A végső eredmény az, hogy a héten se a Vígszínháznak, se a Magyar színháznak nem volt szerencséje a premieredével. A Vígszínház­ban az olasz színészek balsikerét követte az olasz szerzőé, a­mni azonban aligha fogja na­gyon lehangolni a lipótkörúti műintézetét. Majd jönnek új olaszok, időközben pedig megkoc­­­káztatnak egy pár magyar előadást is. A Ma­gyar színház a heti bukott darabjáért megint kárpótolta magát — egy primadonnával, se Hegyi Arankával. Az igyekvő kis erzsébetvárosi szín­ház mostanában minden bukott darabja után fájdalomdíjul szerez magának egy kitűnő prima­donnát. Ha még egy kis ideig sűrűn lesznek premierek a Magyar színházban, hamarosan ez lesz a főváros legelső színháza, mert tudvalévő, hogy ennek az ifjú műintézetnek nem valami nagy szerencséje van az újdonságaival. Az Operában hír szerint igazgatóválság lappang. Káldy Gyula állítólag megválna az ál­lásától. Ha ez igaz, akkor az Operánál inten­­dens még nincs, — igazgató még van. ________________________________Ripp Coco. — G-ay cte ^tanpassaat — Messze határban csak úgy hízta mindenki a Lukács gazda tanyáját, hogy: »A majorság«. Pedig meg nem tudta volna mondani senki, mért. Ámbár, hogy a parasztok alighanem a gazdagságára, meg a nagy terjedelmére gondol­tak, a­mikor így emlegették; mert hogy szent igaz, ez a birtok volt a legnagyobb, a legrende­­zettebb a vidéken. Az udvaron, a­melyet öt sor fa vett körül, hogy megoltalmazzák a zömök és karcsú alma­fákat a síkság vad szelétől, cserepes födelű, hosszú épületek emelkedtek, mikben takarmányt, meg a gabonát tartogatták, odább kőből való szép aktok, aztán harmincs lóra való istálló, meg egy veres téglából épült lakóház, a­melyik szakasztott olyan volt, mint valami kis kastély. A trágyás gödröt rendben tartották, a ház­őrző szelindekek kutyaólban lakoztak, a magas fűben meg seregével kapirgált a baromfi. Ebéd idején napról-napról tizenöt ember, a gazda, a férfi, meg az asszony cselédnép ülte körül a hosszú konyhaasztalt, a­min kék virágos nagy tálban gőzölgött már akkor a leves. A marha, a ló, a tehén, a disznó, meg a birka kövér, tiszta volt mind, mert hát Lukács gazda, az a megtermett szál ember, háromszor is bejárta napjában az udvart és ugyancsak megvizsgált mindent és ugyancsak gondja volt mindenre. Az istálló zugában egy vén, fehér lovat tartogattak irgalomból; a gazdánő akarta jól tartani addig, a­míg csak magától ki nem dől, mivelhogy ő nevelte, ő gondozta volt kicsi ko­rától fogva. A vén párának egy tizenöt esztendős ka­masz viselte a gondját. Duval Isidore volt a neve, de csak úgy hittük kurtán, hogy Zidore, ez a ficzkó mérte ki télen a vén ló zab- meg takarmány-porczióját, nyaranta aztán ő hajtotta ki hetiben négyszer a domboldalra, a­hol bősé­gesen sarjadt a friss fű. Az állat, hogy szinte béna volt, bajosan emelgette nehéz lábát. Szőre, a­mit sohase va­kartak már meg, szint olyan volt, akár az ő­z haj, a hosszú pillaszőrtől meg örökkön szomorú­nak tetszett a nézése. Mikor Izidoré kivezette a fűbe, a ponyvá­jánál fogva kellett maga után húznia mindig, mert hogy lassan czammogott a szegény pára, a ficzkó meg, a­mint meggörbedően, lihegve von­szolta, káromkodott, a­hogy csak kitért rejlitt az interpellácziók. Kossuth Ferencz a következő interpellácziót intézi a kormányhoz: Interpelláczió az összkormányhoz. Mely jogalapra fekteti a kormány a sajtó­­szabadság, a gyülekezeti jog és a személyi sza­badság ellen intézett támadásokat? Pichler Győző a következő interpellácziót in­tézi a belügyminiszterhez: Interpelláczió a belügyminiszter úrhoz. 1. Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy a budapesti államrendőrség tiszti­karában nagymérvű elkeseredés uralkodik a legutóbbi időkben elkövetett túlkapások, tapin­tatlanságok s önkénykedések miatt s az ezek nyomán az egész intézmény ellen a közönség körében fellépett ellenszenv minden téren való megnyilatkozás miatt. 2. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy épp e sajnálatos körülményből a rendőrség tisztikara immár csak legszükségesebb esetek­ben használja előírt egyenruháját, meg akarván önmagát egyrészt kímélni a közönség ellenszen­vének esetleges nyilvánításaitól, de másrészt fő­leg azért, mert mint legnagyobb részt önérzetes férfiak maguk is szégyenük, hogy az utóbbi idő­ben előfordult s mindig ugyanazon névhez fű­ződő országos botrányok daczára az illető tiszt­ .

Next