Magyar Ujság, 1898. március (7. évfolyam, 60-90. szám)
1898-03-01 / 60. szám
1898. márczius 1. MAGYAR ÚJSÁG. Az igazoló-bizottsághoz utasittatik. Elnök: jelenti, hogy Perczel Dezső belügyminiszter akadályozva lévén Molnár János interpellácziójára ma a választ megadni, a válasz holnapra marad, így ma az igazságügyi tárczán kivül csak Kossuth Ferencz és Pichler Győző interpellációi lesznek napirenden. Következik az igazságügyi tárca költségvetésének folytatólagos tárgyalása. MÓCSy Antal: Az igazságügyminiszter rendeletét kifogásolja. Ha a rendelet tényleg megfelel a 48 iki törvények szellemének, miért nem teljesítette kötelességét a kormány és mért nem léptette azt már régebben életbe a vallás és erkölcs ellen intézett lázító iratokkal szemben? A kormány mindent megtesz a katolikusok ellen a suprema lex nevében, de a mozgó tőke evangéliuma szent előtte. A suprema lex nevében indítsák meg az eljárást a Hazánk ellen tegnapi számában megjelent közleményéért, mely a kormányt kitüntetési visszaélésekkel gyanúsítja. Elnök figyelmezteti a szónokot, hogy ez az igazságügyi költségvetéssel semmiféle összefüggésben nincs. MÓCSy Antal: Cáfolja meg a miniszter a Hazánk állításait s ha nem tudja, hagyja el helyét. (Derültség jobbról.) A pogány kormánynak egy krajczárt se hajlandó megszavazni. Széchényi József: Azt látja, hogy judikatúránk fokról-fokra fejlődik és halad, úgy, hogy ma már oly színvonalon áll, hogy bármely más állam igazságszolgáltatásával kiállja a versenyt. Ezért nagy megnyugvással szavazza meg a költségvetésnek a tavalyihoz képest mutatkozó többletét. Végül a zombori bírósági hivatalok előnyösebb elhelyezését sürgeti. Olay Lajosnak az igazságügyi kormányzat ellen emelt vádjait cáfolja, azután a költségvetést elfogadja. Olay Lajos személyes kérdésben szól. Kijelenti, hogy tőle távol áll az, hogy a Kúriáról kisebbítő ítéletet mondott volna. Ez tőle távol állt és Széchenyi az ő szavait végzetesen félreértette. Széchenyi József szavait magyarázza. A gyorsírói jegyzetek felolvasása által bizonyítja, hogy ő nem idézte helytelenül Olay szavait. Győry Elek az igazságügyminiszternek sajtórendelete védelmére mondott szavaira reflektál. Neki az a véleménye, hogy a szoczialisztikus eszmék ellen, amennyiben a vagyon- és személybiztonságot veszélyeztetik, lehet alkalmazni ideiglenes és kivételes intézkedéseket, törvények elcsavarását azonban igénybe venni nem szabad. Veszedelmes szót ejtett ki a miniszter, amikor adminisztratív üldözésről szól. Az adminisztrációnak üldözni senkit sem szabad; üldözésre a törvényhozás felhatalmazást nem adott. Az igazságügyminiszter rendelete alkotmány-és törvényellenes, így vagyunk a gyülekezési jog ügyében kibocsátott belügyminiszteri rendelettel is. Magának az igazságügyi miniszternek kellett volna az elsőnek lennie, aki minisztertársa rendelete ellen tiltakozik. De nem teszi, mert tudja, hogy van egy többsége, mely minden körülmények közt támogatja. A sajtórendelet nem egyéb cenzúránál, mert a közlemény napvilágot nem lát a mai eljárás mellett sem. A különbség a mai és régi cenzúra közt csak az, hogy azelőtt a kéziratot meg a kinyomtatott lapot nézték át. A mai eljárás még rosszabb, mert a lap kinyomtatására még költenie is kell a kiadónak. Ez a cenzúra a 48-as törvényben nincs benn s ezeknél az intézkedéseknél a 48-as törvényekre hivatkozni nem lehet és nem szabad. Nem szavazza meg a költségvetést. Elnök: Az ülést öt perczre felfüggeszti. Szünet után Emmer Kornél: A költségvetés pénzügyi oldalát az előadó oly alaposan megvilágosította, hogy neki ehhez a tárgyhoz több hozzátennivalója nincs. Számára valóban nem maradna más, mint annak kijelentése, hogy a költségvetést elfogadja, ha a vita keretén belül fel nem merült volna néhány kérdés, melyekre nézve ő nyilatkozni óhajt. (Halljuk ! Halljuk!) A német hadsereg diadalát az iskolamestereknek tudták be; azt hiszi, hogy a magyar hadsereg jövő diadalai nem lesznek betudhatók a mi iskolamestereinknek. Nagyon alacsony színvonalon áll a mi népünk műveltsége. Minő műveltsége lehet annak a népnek, amely a földosztást követeli. Hiszen még Magyarország nem reprezentál olyan területet, hogy felosztása esetén mindenkire jutna ingatlan. Két faktornak kellene táplálni azt a műveltséget: a szószéknek és a sajtónak. És hogy mennyire nem áll a szószék feladatának magaslatán, azt legjobban bizonyítja az, hogy egy zugsajtó agitatórius hatása alól sem képes a népet kivonni. (Mozgás a néppárton.) Ilyen helyzetben találta magát a kormány, amikor arra határozta el magát, hogy a veszélyes nyomtatványok terjesztését elnyomja. Amikor erre a 48-as törvény interpretácziója által vállalkozott, olyan precedenst statuált, amelynek perpetuálását ő semmiképen sem óhajtja; nem óhajtja pedig azért, mert az interpretálás később tán oly elemekre fog bizatni, amelyek a sajtószabadság iránt kevesebb értéket tanúsítanak, mint a jelen kormány. A 48-as törvény ellentmondásaira utal rá és bizonyítja, hogy míg a törvény első szakaszai a szubjektív alapon és a represszió alapján áll, addig 22-ik szakaszában már az objektív alap érvényesül. Erről a törvényről tehát el lehet mondani azt, amit egy német forradalmár mondott:" Wir brauchen die Censul und die Pressfreiheit, eine Republik mit einem Grossherzog an der Spitze, denn wir müssen alles haben! Szükség van tehát arra, hogy egy végleges sajtótörvényt alkossunk, mert a 48-as törvény ma már a követelményeknek meg nem felel s végleges jelleget magának nem is arrogálhat. Szükség van erre azért is, mert a zugsajtó garázdálkodásai ellen a 48-as törvény nem nyújt garancziákat, pedig erre a komoly sajtó érdekében is szükség van. Oly század felé közeledünk, melyben fokozódó eszmeharczra van kilátás. Ebben az eszmeharczban oroszlánrész jut a sajtónak. Képessé kell tenni a sajtót e faladatának teljesítésére, hogy a fontos pillanatban teljes erejével álljon a parlament oldalán. Ezért ő indítványt fog benyújtani egy új rendszeres sajtótörvény megalkotására. Előre is jelzi, hogy ő ebben a törvényben igen nagy autonómiát akar biztosítani a sajtónak s az volna az óhajtása, hogy ez a törvény a sajtó jóakaró közreműködésével jöjjön létre. Javaslata a következő: Utasíttassék az igazságügyminiszter, hogy végleges és rendszeres sajtótörvényről javaslatot készítsen és azt alkalmas időben a Ház elé terjeszsze. Elnök: Az előrehaladt idő folytán a vita folytatását holnapra halasztom. Következnek közé is bőven elférne azonban még egy néhány sokkal jobb alkotás, mint a Sziklai apró kis rémdrámája. De élesen, hatalmasan domborodik ki a kettő között egy különbség. Az a különbség, amely az iró és a nem iró között. A nem irót nem akarom megnevezni, mert a legjobb akaratom daczára se nevezhetném meg ennek Bracco Robertót. Íme a Bracco darabja négy felvonás, betölt egy egész eset és nincsen benne annyi cselekmény, amennyiből Sziklai Kornél egy tizenöt soros újdonságot tudna begíteni. És mégis, mennyi kedvesség és mennyi ötlet és semmi unalom. A Bölcsődéd egy felvonás csak, nem tart tovább egy óránál, van benne szerelem, őrület, emberhalál, csecsemősírás, köny, vér és átok, szóval minden, ami tragikai hatások szempontjából »finom és jó« és mégis a közönség mindezen rémületek közepette szelíden ásítozott és mélán szundikált. A szegény Sziklai Kornélnak mennyi minden »kelléket« kellett összehordania a cselekményben, hogy elérhesse azt, amihez Bracconak éppen csak az a semmi volt elegendő, amivel erre a darabra rendelkezett. Az igaz, hogy Sziklai darabja jobban, sokkal jobban meg is bukott és kétségtelenül még jobban megbukott volna, ha még több szörnyűség folyik le a darabjában; de igaz is, hogy Bracco nagy sikert arat, ha viszont valamivel több cselekményt visz bele a vígjátékába. A Bracco darabjának a teljességéből csak az hiányzott, ami nem volt benne, a Sziklaiéból még az is, ami benne volt. A végső eredmény az, hogy a héten se a Vígszínháznak, se a Magyar színháznak nem volt szerencséje a premieredével. A Vígszínházban az olasz színészek balsikerét követte az olasz szerzőé, amni azonban aligha fogja nagyon lehangolni a lipótkörúti műintézetét. Majd jönnek új olaszok, időközben pedig megkockáztatnak egy pár magyar előadást is. A Magyar színház a heti bukott darabjáért megint kárpótolta magát — egy primadonnával, se Hegyi Arankával. Az igyekvő kis erzsébetvárosi színház mostanában minden bukott darabja után fájdalomdíjul szerez magának egy kitűnő primadonnát. Ha még egy kis ideig sűrűn lesznek premierek a Magyar színházban, hamarosan ez lesz a főváros legelső színháza, mert tudvalévő, hogy ennek az ifjú műintézetnek nem valami nagy szerencséje van az újdonságaival. Az Operában hír szerint igazgatóválság lappang. Káldy Gyula állítólag megválna az állásától. Ha ez igaz, akkor az Operánál intendens még nincs, — igazgató még van. ________________________________Ripp Coco. — G-ay cte ^tanpassaat — Messze határban csak úgy hízta mindenki a Lukács gazda tanyáját, hogy: »A majorság«. Pedig meg nem tudta volna mondani senki, mért. Ámbár, hogy a parasztok alighanem a gazdagságára, meg a nagy terjedelmére gondoltak, amikor így emlegették; mert hogy szent igaz, ez a birtok volt a legnagyobb, a legrendezettebb a vidéken. Az udvaron, amelyet öt sor fa vett körül, hogy megoltalmazzák a zömök és karcsú almafákat a síkság vad szelétől, cserepes födelű, hosszú épületek emelkedtek, mikben takarmányt, meg a gabonát tartogatták, odább kőből való szép aktok, aztán harmincs lóra való istálló, meg egy veres téglából épült lakóház, amelyik szakasztott olyan volt, mint valami kis kastély. A trágyás gödröt rendben tartották, a házőrző szelindekek kutyaólban lakoztak, a magas fűben meg seregével kapirgált a baromfi. Ebéd idején napról-napról tizenöt ember, a gazda, a férfi, meg az asszony cselédnép ülte körül a hosszú konyhaasztalt, amin kék virágos nagy tálban gőzölgött már akkor a leves. A marha, a ló, a tehén, a disznó, meg a birka kövér, tiszta volt mind, mert hát Lukács gazda, az a megtermett szál ember, háromszor is bejárta napjában az udvart és ugyancsak megvizsgált mindent és ugyancsak gondja volt mindenre. Az istálló zugában egy vén, fehér lovat tartogattak irgalomból; a gazdánő akarta jól tartani addig, amíg csak magától ki nem dől, mivelhogy ő nevelte, ő gondozta volt kicsi korától fogva. A vén párának egy tizenöt esztendős kamasz viselte a gondját. Duval Isidore volt a neve, de csak úgy hittük kurtán, hogy Zidore, ez a ficzkó mérte ki télen a vén ló zab- meg takarmány-porczióját, nyaranta aztán ő hajtotta ki hetiben négyszer a domboldalra, ahol bőségesen sarjadt a friss fű. Az állat, hogy szinte béna volt, bajosan emelgette nehéz lábát. Szőre, amit sohase vakartak már meg, szint olyan volt, akár az őz haj, a hosszú pillaszőrtől meg örökkön szomorúnak tetszett a nézése. Mikor Izidoré kivezette a fűbe, a ponyvájánál fogva kellett maga után húznia mindig, mert hogy lassan czammogott a szegény pára, a ficzkó meg, amint meggörbedően, lihegve vonszolta, káromkodott, ahogy csak kitért rejlitt az interpellácziók. Kossuth Ferencz a következő interpellácziót intézi a kormányhoz: Interpelláczió az összkormányhoz. Mely jogalapra fekteti a kormány a sajtószabadság, a gyülekezeti jog és a személyi szabadság ellen intézett támadásokat? Pichler Győző a következő interpellácziót intézi a belügyminiszterhez: Interpelláczió a belügyminiszter úrhoz. 1. Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy a budapesti államrendőrség tisztikarában nagymérvű elkeseredés uralkodik a legutóbbi időkben elkövetett túlkapások, tapintatlanságok s önkénykedések miatt s az ezek nyomán az egész intézmény ellen a közönség körében fellépett ellenszenv minden téren való megnyilatkozás miatt. 2. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy épp e sajnálatos körülményből a rendőrség tisztikara immár csak legszükségesebb esetekben használja előírt egyenruháját, meg akarván önmagát egyrészt kímélni a közönség ellenszenvének esetleges nyilvánításaitól, de másrészt főleg azért, mert mint legnagyobb részt önérzetes férfiak maguk is szégyenük, hogy az utóbbi időben előfordult s mindig ugyanazon névhez fűződő országos botrányok daczára az illető tiszt .