Magyar Ujság, 1898. március (7. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-14 / 73. szám

Az elpusztíthatatlan herczeg, Budapest, márczius 14. Az orosz hivatalos lap ismeretes nyi­latkozata után akadtak könnyen hivő em­berek, a­kik György görög kir. herczeg jelöltségét a krétai kormányzói állásra síintézettnek tekintették. Úgy hitték, hogy ő is eltűnt abban a feneketlen sü­­lyesztőben, a­mely már annyi elődjét elnyelte. A bizalmatlanok persze egészen más­képen gondolkoztak s váltig erősítgették, hogy nem kell úgy elintézettnek tekin­teni ezt az előkelő kormányzó-pretendenst, akár valami közönséges elődjét a Kaneába vezető rögös után. Bizonyosan találkozni fogunk vele még néhányszor. És ime, a szkeptikusoknak igazuk van. György herczeg jelöltsége újból kísért a diplomácziai világ kulisszái kö­zött. Hogy most már életképesen jele­­nik-e meg, azt megmondani nem tudjuk, de annyit valószínűnek tartunk, hogy a vele tett korábbi kísérletet meghiúsított akadályok ma jórészt épen úgy meg­vannak, a­mint megvoltak tegnap vagy tegnapelőtt. A saleroni merénylet valóban igen kevéssé alkalmatos azoknak az aggodal­maknak az elhárítására, a­melyeket György herczeg jelöltsége többfelé kel­tett, olyan mértékben, hogy a pétervári kormány kénytelen volt legalább egyelőre és hivatalosan elejteni őt. Pedig amikor barátai ismét előtérbe tolják a hercze­­get, akkor a saleroni gaz gyilkossági kísérlet által keltett hangulatba kapasz­kodnak. Úgy okoskodnak, hogy ez után a kemény megpróbálás után a hatalmas­ságok hajlandóbbak lesznek a krétai kor­mányzói kérdésnek olyan megoldására, a­mi elégtételt újabb, tekintélyt, szilárd­ságot adhatna a görög királynak és családjának. Semmi kétség, ez nagyon emberséges gondolkozás. Az utóbbi esztendő a faleroni gonosz nappal együtt, sok keserűséget hozott a jobb sorsra érdemes György királynak, de a hatalmasságok tőlük telhe­­tőleg megtettek minden lehetőt, hogy ellensúlyozzák a belföldi izgatást, nem rajtuk, hanem a görög nemzeten tehát a sor, hogy megvigasztalja királyát. Hogy ki legyen Kréta kormányzója, ezt a kérdést a koczkán forgó fontos politikai érdekek szempontjából kell megoldani. S ezek az érdekek a saleroni merénylet után is hathatósan tiltakoznak az ellen, hogy görög herc­eg állíttassák a sziget kormányzatának az élére. Az orosz hivatalos lap ismert nyilat­kozata óta a kelet-európai helyzet semmit sem változott ebben a tekintetben. A balkánfélszigeti népek féltékeny szemmel nézik, vájjon csakugyan Görögország ke­zére kerül-e Kréta, meg nem érdemelt jutalmul a béke tavalyi megzavarásáért. Mert ha igen, akkor ők is rögtön zsák­mány után néznek, hiszen ott van Ma­­c­edónia, Albánia és Szerbia, Bolgár­ország, Montenegró egyaránt régen be­jelentették igényüket ezekre a szép vi­dékekre. Az Európa keleti részében közvet­lenül érdekelt hatalmasságok természe­tesen nem járulhatnak hozzá a balkán­­félszigeti összeütközésnek ilyen módon való provokálásához. Ezért ellenezték ko­rábban György herczeg krétai kormány­zóságát, a­mi tagadhatatlanul egyér­telmű a szigetnek megszerzésével Görög­ország részére, s ezért elleneznék ezt a jelöltséget ezentúl is, ha olyan formában szőnyegre kerülne, hogy hozzá kellene szólalnok. Diplomata. A „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÁJA. Péter. — Ejnye no, — mondottam hirtelen — egészen megfeledkeztem róla. Ugyan kérem, le­gyen olyan szíves, hozzon a legközelebb eső trafikából szivart. Britannikát, érti? A­mi pénz visszajár, vegyen abból magának is szivart. — Igen ám, de éppen arról jön a lányom, hozza a délebédi levesemet. — Majd én megmondom neki, hogy el­küldtem a trafikába. Menjen csak. Aztán egy percz múltán itt is lehet megint. — Jó napot, kisasszony! — Jó napot! — Az édes­apját a trafikába küldöttem. Tudja-e miért? — Miért? — Hogy megmondjam, maga a város leg­szebb lánya. — Ugyan! — Meg kell vallanom, — mondottam ko­molyan — hogy soha olyan finom, bájos arczocs­­kát, olyan tüzes, fekete szemet, olyan csábító ajakat nem láttam, mint a magácskáé. Odább lépegettem egyet, hogy annál jobban szemügyre vehessem. Az apja jött is már akkor, hogyan is siethetett olyan nagyon az az ember! — Hát búcsúzni kell már — szólottam — de elvárom ott, arra az utczán, a­melyiken idáig jött, amott a második utcza mögött. Lassan lépegettem végig az utczán. Mit is akartam tőle? Tisztességes leány volt ... el akartam tán csábítani? Amolyam *fajta volt tán? — piha! undorodom az olyantól. De tudni akarom, miféle lélek rejtőzködik a bájos ar­­czocska mögött. A könyvek tanulmányozásánál sokkal fontosabbnak tartom az emberek tanul­mányozását. És olyan szép, napsugaras volt az idő. Éreztem, hogyan lágyul meg bennem min­den, hogyan igyekszik erőm a kitörésre. Olyan boldogan néztem bele a világba, — el voltam határozva, hogy még ma teszek valamit... akár jót, akár rosszat, de teszek. — Uram fia, hiszen maga az, kisasszony! Mihez is fog, ha most haza ér majd? — Hát tisztogatok, rakosgatok, elvégrem a mi házimunka akad. Az apámuram akkurátus ember, egy porszemet se tűr meg semerre. Még az édesanyám idejében szokta volt meg ezt igy — Hát este idén? — Este? este megjön az édesapám. Elol­vasom neki az újságot, azután lefeküszünk. — Aztán napról-napra így folyik ez? És közben semmi mulatság, semmi szórakozás? — Bizony semmi szórakozás! mondotta a lányka halk hangon s lesütötte szemét. — Hm! pedig azt hittem volna, az ilyen szépséges leányzó körül egész szekéralja legény forgolódik. — Már ők megtennék, de az apám nem tűri. Sokszor a kapuig is elkísérnek a fiatal emberek, de én a világért se mernék rájuk nézni. — Pedig szívesen megtenné, ugy­e? kér­deztem, noha tudtam, hogy gonoszság az, a­mit mivelek.­ — Oh, de mennyire, — felelte élénken,­­ hiszen jól tudom, hogy sok olyan akadt már, a­ki nem sokkal volt különb, mint én . . . szépek voltak kicsit­­, most már primadonnák nagy színházakban. Én pedig itt kell, hogy ebben a fészekben nyögjem el életemet. Mert, hogy apa nem akarja. Pedig én is szeretnék ám úri dá­mák médiára aranyos hintóban kocsikázni, arany karpereczczel ékeskedni, meg süteményt enni.. Szerkeszt^: Előfizetési Dt.P s n­erg'yed­ évre^1 frt, 1 hóra ! Egyes szám ára: 4 kr. Kiadóhivatal: — Edmund Alkalay. — Akkor volt, hogy hónapok­­hosszat tartott tanulás, tudós búvárkodás után először kerültem ki szobámból. Ez volt a megmagyarázója annak, csupán ez, hogy akkoriban a női ruha puszta suhogására is elfogott az izgatottság. Közben felfedezésre is bukkantam! Drága, becses felfedezés! A múzeumi szolga leányát, a­ki ebédtájt napról-napra levest vitt apjának. Mikor elnéztem apjához, így szólottam ma­gamban : — Ugyan nem herczegkisasszony, de hogy nem törődöm ezzel, arra vall, hogy nem vagyok elfogult. Ugyan nem valami különösen ékes, de legalább látom, hogy a piperére nem sokat he­­derít. _ És a gondolataimba annyira elmerültem, hogy már szemben voltam a múzeumi szolgával s ezt se tudtam, mit mondjak neki. — Jó napot! mondottam végre. — Jó napot! dörmögte ő; vén ember volt, szürke, bozontos szakáll. Egy koronát nyomtam a markába s men­ten fölvidult belé az arcza. — Melyik táj van ma nyitva? — A természetrajzi! — Hát azután mi minden van abban? — No hát — természet . . . Kő, növény, kitömött állat. Ekkor észrevettem, hogy a leánya jobb­­felől épen felénk tart. Lapunk mai száma 8 oldal Budapest, márczius 14.­ ­ A képviselőház pénzügyi bizottsága Széll Kálmán elnöklése alatt ma ülést tartott, a­melyen a Gabela­­boccho di cattaroi keskenyvágányú vasútnak, valamint a Trebinje és Gravosa felé vezetendő szárnyvonalnak épí­téséről szóló törvényjavaslatot tárgyalták. Justh Gyula elvi álláspontból nem fogadta el a boszniai vasútról szóló javaslatot. Bánffy Dezső báró Dániel Ernő báró és Lukács László miniszterek felvilágosításai és Hegedűs Sándor, Széll Kálmán, Gyurkovics György és Gajáki Ödön felszólalásai után a bizottság­­a javaslatot elfogadta.

Next