Magyar Ujság, 1898. április (7. évfolyam, 91-119. szám)

1898-04-01 / 91. szám

r­ sadalmi előítélettel és szűkkeblűséggel, a kiváltságaikhoz konokul ragaszkodó kasz­tokkal. A nagyváradi bíboros beszéde külön­ben igen mérsékelt volt. Elismeréssel szólt az emberi tudomány vívmányairól és azt fejtegette, hogy ezen kívül még a vallásosságra is szüksége van az ember­nek. Ez igaz is. Csak a vallást, illetve a vallási szempontokat nem kell erőszakolni sehol. Ekkor a vallás sem a politikában, sem a tudományban nem fog szembe­kerülni egymással, hanem szépen meg­férnek egymás mellett és az emberiség erkölcsi és értelmi igényeinek összhang­­zatos kielégítésére szolgálnak. Az egész beszédből tulajdonképen az a bizalmat­lansági c­élzat nem tetszett nekünk, me­lyet a tudományos haladással szemben tanúsít a nagyváradi püspök, mert mi igenis bízunk, reménylünk és hiszünk a haladásban és a tudomány és felvilágo­sodás végleges győzelmében. Az emberiség múltja, történelme fé­nyesen bizonyítja, hogy a haladás törvé­nye állandó és örökké való. Az emberi­ség az ő evolúc­iója során sohasem tért vissza többé arra a pontra, a­honnét kiindult, avagy hol azelőtt állott. A haladás ellenségei ugyan fékezhetik, ke­rékkötőkkel korlátozhatják az emberiség haladási, fejlődési törekvéseit, de a hala­dás rudját soha vissza nem fordíthatják. Ennek az iránya folyton azt mutatja: »Előre! és Előre!« Budapest, márczius 31. — Minisztertanács. Tegnap délután minisz­tertanács volt, melyben a kabinet összes tagjai részt vettek és melyben számos folyóügy nyert el­intézést.­­ A képviselőház pénzügyi bizottsága április hó 1-én délután öt órakor a képviselőházban szo­kott helyiségében ülést tart. Tárgy: A lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló törvényjavaslat. (388. sz.) A bizottság ugyancsak április hó 2-án délután öt órakor a képviselőházban, szokott be­tátó, szikrát lövellő szemekkel, az egész idő alatt, hogy gépies egyhangúsággal, szinte ön­feledten felolvasta az elbeszélését. Szomorú his­tória volt az, illett hozzá a merev el-elcsukló hang. Bevilágított egy modern házasság titkaiba, a léh­a férj és a hiú asszony lelki világába, a­kiket léhaságuk szülte lelki szomorúságuk össze­hoz. E közben, szinte magánkívül odasze­gezte a tekintetét a papírlapokra, érezve ma­gán a szőke asszony éles" pillantását, mely hol a vizsgálóbírónak kutató, hol a közvádlónak megvető, hol a védőnek mentegető szavait dobta feléje. Ilyenkor fel akart pillantani, de nem volt hozzá ereje. Kezei remegtek, érezte, a­mikor forgatnia kellett a papirost, az ajkaiba harapott, hogy a fájdalom magához térítse,­­ nem használt, az a két villogó tekintet odatapadt az arczára s szinte megigézte. Gyáva volt ahhoz, hogy kiállja ezt a tekintetet. Csak olvasott tovább, merev, el-elcsukló hangon, a keze remegett, egy arcz­­izma se rándult meg, ahhoz se volt ereje, de ha lett volna is, nem volt hozzá meg a bátorsága, — olyan gyávának érezte magát, de olyan gyá­vának. Egyszerre csak hallotta a felharsanó tapsot, már ott ült a nagy zöld asztal mellett, egy magas támlájú karszékben, hallotta, a­mint egy úr verseket deklamál, ám nem tudta, hogy mit, behunyt szemekkel, remegő ajakkal ült, ült a magas támlájú karszékben s nem volt ereje, hogy felnyissa a szemeit. Érezte, hogy az a villogó szempár odatapadt az arczára. Csak azt hallotta, hogy megint tapsolnak, mire mozgás támad körülötte, a közönség megindul és egy éles kaczaj cseng föl. Erre a kaczajra fölrezzent. Ott állott mellette a szépséges szép asszony. Elindultak együtt. Az után — az asszony ol-­­­dalán — alig-alig lépett egy-egy biztosat, szinte s­zlynolygott, mire kiértek az Uri-utczán a kor- 1 MAGYAR ÚJSÁG. 1898. április I­­ lyiségében is tart ülést. Tárgy: Az 1895. évi XLVIII. t.-czikk egyes rendelkezéseinek módosítá­sáról szóló törvényjavaslat. (302. sz.) Zsctty Modor bukása. Budapest, márczius 31. Csúfos kudarcz érte ma Zichy Nándor grófot és társát Esterházy Miklós grófot. A kudarcz nem a főrendiházban érte őket, a­mihez már rég hozzászoktak, hanem ott, a­hol feltétlen uraknak, parancsolóknak és vezetőknek képzel­ték magukat, ott, a­hol elnökök,­­ a szent István-társulat mai közgyűlésében. A társulatnál, melynek választmányában egykor Deák Ferencz ült, ugyanis megüresedett az igazgatói állás, mely dr. Kiss Jánosnak egyetemi tanárrá történt kineveztetése folytán üresedett meg. Zichy Nándor grófnak és Molnár apátnak Miller volt a jelöltjük ez állásra, az Alkotmány volt kiadó főnöke. Zichy Nándor gróf még ma is külön kortes nyilatkozatot tett közzé saját neve alatt az Alkotmányban Miller érdekében. A közgyűlésen soha nem látott számban jelentek meg a tagok. De a püspöki kar szokat­lanul gyér számmal (épen csak két taggal) volt képviselve. Már a közgyűlésen is látnivaló volt, hogy Zichy Nándor gróf jelöltjével megbukik. El sem jött a gyűlésre, úgy, hogy helyette Esterházy Miklós Móricz gróf nyitotta meg a közgyűlést, még nála is feltűnő idegességgel, mely annyira erőt vett rajta, hogy minden elnöki szokás ellenére, nem is üdvözölte a megjelente­ket, nem is mondta, hogy megnyitja a közgyű­lést, hanem mikor indítványára kiküldtek egy bizottságot az elnökségre felkért Császka ér­sekért — Esterházy Miklós gróf azzal fejezte be rövid beszédét, hogy — mig a küldöttség Császka érsekkel megérkezik, a közgyűlést — berekesztem. Még a néppártiak sem bírták elfojtani csendes nevetésüket e különös berekesztő be­széden. Végre mikor a szavazásra került a sor, s felolvasták a kandidáltak neveit, Kaposi József nevénél zugó éljenzésben tört ki a nagy többség. Miller nevénél alig hallható éljenzés volt. Mire újból felhangzott a többség részéről: — »Kaposit közfelkiáltással választjuk meg !* Erre idegesen pattant fel Esterházy Miklós gróf és titkos szavazást követelt. A titkos szavazást meg is kezdették. Első szavazó volt Timon Ákos dr. min. tanácsos, utána Fenyvessy Ferencz orsz. képviselő kik nyíltan zára. Az asszony a városról beszélt, az emberek­ről, az időről, a barátnőiről, a felolvasásról, a bálokról, melyeket nem láthatott, mire hazaértek. — Jöjjön be. Ettől, ó igen, ettől a szótól félt az egész után. Mialatt gépiesen faragta a banális mon­datokat, egyre az járt az eszébe, hogy haza fognak érni. Az a kis utcza még mindig a régi, az első házban, de az utolsóban is, még min­dig az a lakó lakik, a­ki hat hónappal azelőtt. Nem változott meg semmi, csak nő. A szép szőke asszony, abban a csodás fekete ruhában, mely sokkal szebb, sokkal karcsúbb, sokkal pirosabb az ajka, sokkal ragyogóbb a búzavirágszinű szeme, — csak ő lett más. Neki kötelessé­gei vannak, nincsen joga az érzéseihez. Azo­kat el kell fojtania, mert így kívánja azt . . . mi, nem tudja, de mondják; de hát higgye, hát elfojtsa a szíve sugalmait, de miért, kinek van joga ahhoz, hogy az érzelmei­nek parancsoljon ? Hátha oda fognak érni ahhoz a zöld zsalukáteres házhoz, a legjobb beszélge­tésben, aztán úgy odavetve, alig ajábigygyesztve, egyszerre csak azt mondja neki az asszony, a­mint hazaérnek . . . Igen, azt fogja neki mon­dani . . . Mit fog neki mondani? S ha mondja? Ekkor delet harangoztak, ugyanaz a harang, a­melynek zúgása mellett, egy vasárnap délelőtt azt súgta a vörös krétaszínhajú feleségének a fülébe: Szeretsz ? . . . mert én szeretlek. . . Csakugyan hazaértek. Az asszony a bálok­ról beszélt, a­melyeket nem láthatott. Aztán úgy odavetve, alig alábigyesztve, egyszerre csak azt mondja neki az asszony: — Jöjjön be . . . A déli harangszó pedig búgott, egyre, hul­lámosan. — Bocsánat, de ebédre vagyok hiva, nagy­ságos asszonyom. Kaposira adták be szavazatukat. Az eredmény Zichy Nándor gróf bukását jelezte, mert Kaposit — mint más helyen közöljük —­ óriási több­séggel választották meg Zichy Nándor gróf je­löltje ellenében. A Szen­t-István-társulat közgyűlése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, márczius 31. A papnövelde dísztermében ma délelőtt tar­totta évi közgyűlését a Szent-István-társulat. E közgyűlést rendesen a herczegprimás meg­nyitó beszéde szokta kiválóan érdekessé tenni. Ma nem hallottuk a herczegprimás okos szavait, mert a bíboros főpap gyöngélkedik. Helyette Schlauch Lőrincz nagyváradi bíboros püspököt kérte fel a társulat megnyitó beszéd tartására. Tegnap azonban ő is hirtelen megbetegedett és igy, bár beszéde felolvasásra került, jelenlétét a közgyűlésnek nélkülöznie kellett. A díszteremben előkelő közönség gyüleke­zett. Ott voltak többek között: Csekonics Endre gróf, Zichy Aladár gróf, Hunyady Kálmán gróf, Zichy János gróf, Esterházy Miklós Móricz gróf, Szapáry István gróf, Bogisich Mihály czímz. püspök, Gerlóczy Károly nyug. alpolgármester, Komlóssy Ferencz, Várossy Gyula, Fenyvessy Ferencz és Ruffy Pál orsz. képviselők, Kisfaludy A. Béla, Timon Ákos, Reiner János, Kiss János egyetemi tanárok, Herczegh Mihály az egyetem rektora, Németh Péter kúriai biró, Czobor Béla apát, Kanócz István osztálytanácsos, Borszékig Soma nyug. min. tanácsos, Reiner Ignácz dr., Reiner Zsig­­mond, Ruschek Antal apátplébános, Kalmár Endre, a piaristák volt tartományfőnöke, Stiéber Vincze plébános, Pintér Kálmán, a hát. kör alelnöke és mások. Az ülés elején Esterházy Miklós Móricz gróf bejelentette, hogy Schlauch Lőrincz bíboros püspök, valamint Zichy Nándor gróf is gyen­gélkedik. Indítványozza, kérjék fel a közgyűlés vezetésére Császka György kalocsai érseket. Császka György Steiner Fü­löp székesfehér­vári püspök és Szmrecsányi Pál szepesi püspök kíséretében jelent meg a teremben harsogó él­jenzés között s mindjárt megnyitotta a Szent­ István-társulat 45-ik nagygyűlését. Schlauch püs­pök beszédét Kisfaludy A. Béla társulati alel­­nök olvasta fel. Schlauch Lőrincz beszéde. Tisztelt közgyűlés! Isteni Mesterünk, Jézus Krisztus nevében üd­vözlöm a Szent­ István-társulat tisztelt tagjait, a­kik ma a szeretet és tudomány ezen szent hajléká­ban egybegyűltek, hogy a magyar katoliczizmus szolgálatában kötelességét teljesítvén, tudomást vegyenek a társulat munkálkodásáról, igazolván azon bizalmat, melyet a katolikus közönség e leg­szentebb ügyben annak előlegezett. Nehéz viszonyok közt működik ma társula­tunk. Mert lehetetlen, hogy a társadalmi viszonyok hullámzásának zaja be ne hasson azon csendülte magányba is, melyben a szellemi munkások tel­jesítik fárasztó feladatukat. Lehetetlen, hogy tár­sulatunk tudomást ne vegyen azon nagyszerű moz­galomról, mely e század végén egész Európát és vele édes hazánkat is magával ragadni készül egy ismeretlen czél felé. Lehetetlen, hogy azon iro­dalmi termékeket, melyekkel ma úgy a magasabb körök, mint az alsóbb osztályok elárasztatnak, figyelemmel ne kisérje azon czélból, hogy üdvös szorgalommal a tévedéseket helyreigazítsa, a sebe­ket gyógyítsa, az egészségtelen törekvéseket ellen­súlyozza, mindenben pedig híven nagy és szent királyunk szelleméhez, Szent István országát az azt fenyegető veszélytől megóvni segítsen. Legyen szabad ez alkalmat felhasználnom arra, hogy bár csak aforisztikus vonásokkal jellemezzem e mozgalmat, odamutassak annak veszélyes olda­laira; de épen isteni vallásunk örökké változatlan elveiből menthessem azon reményt, hogy a katoli­­czizmus e rázkódtatások közepette is szilárdan fog állani, mint a kőszikla, melyen szent Péter nagy utóda, dicsőségesen uralkodó XIII. Leó pápa ül. * Az európai társadalom nagyszerű átalakulás küszöbén áll, hogy miként fog­­az átalakulás tör­ténni és végződni, senki sem tudja. Ma tudjuk, hogy a bizonytalanság önsúlya nehezedik a keb­lekre. A problémák egész halmaza foglalkoztatja az elméket. Érezzük, hogy az emberiség ismét a

Next