Magyar Ujság, 1898. június (7.évfolyam, 150-179. szám)
1898-06-01 / 150. szám
Az Unió ünnepe: Budapest, május 31. „Ne reklamáljunk*, mondja egyik legelterjedtebb laptársunk, mégis belevegyíti a kritika pókjának méregcseppjét a kolozsvári Unió-ünnep rózsáiba. Azt mondja, hogy nagynak, fényesnek és országosnak szerette volna ez ünnepet. A törvényhozás ünnepelte volna meg s a törvényhatóságok, nemcsak Kolozsvár. De a kormány ilyesmire nem ér rá. Mindenekelőtt ez utóbbi vádra felelünk. A kormány Dániel kereskedelmi miniszter személyében képviseltette magát a kolozsvári ünnepen, aki ott volt mindenütt, ahol ünnepeltek: a diszközgyűlésen, az emléktábla leleplezésén, a lakomán. Hogy pedig a kormány tudatában volt az ünnep nagy jelentőségének és országos voltának, annak bizonyítéka az a beszéd, a melyet Dániel mondott s a melyben akormány nézeteit az ünnepről tolmácsolta. Ez ünnep — úgymond — jelentőségében és kihatásában a legfontosabb. Záróköve a magyar nemzet huszonötéves nemes küzdelmének. Az Erdélylyel való egyesülés adta meg az erőt a magyar államnak, missziója teljesítéséhez. Íme, a kormány felfogása az Unióról, oly felfogás, amelyben minden magyar ember osztozik. Arra azonban, hogy a balázsfalvi és bukaresti események kedvéért, az Unió ünnepének előre megszabott kereteit ki kellett volna terjesztenünk, ezt a nézetet nem osztjuk. Nem osztjuk azért, mert Balázsfalván nem történt semmi, Bukarestben sem sokkal több a semminél. A bukaresti ligát és Lukácsinékat túlságos megtiszteltetés volna oly tényezőknek elismerni, akik befolyást gyakorolnak a magyar állam és a magyar társadalom elhatározására. Az ünnep programmja országos volt. A kormány képviselője, a képviselőház és a főrendiház számos tagja, főispánok és más notabilitások jelenlétében, a népnek részvételével és az egész nemzet érdeklődése mellett folyt le. Szóval méltóságos és lelkes ünneplés volt, nem zajos tüntetés, a melyre nem volt semmi szükség. Erdély nem 1848-ban tartozott először Magyarországhoz. Magyar föld volt azelőtt is, a honfoglalás idejétől fogva. Hogy tőlünk elvált, az csak átmeneti állapot volt; de velünk érzett mindig s a közös nemzeti műveltségnek és közös nemzeti czéloknak erkölcsi kötelékei sohasem szakadtak el teljesen a két ország között. A mi 1848-ban bekövetkezett: a két ország egyesülése, az nem volt más, mint a históriai együvétartozás elejtett fonalának újból való felvétele, mint likvidácziója ama politikai rendszernek, mely a magyar föld két részének összeolvadását kétszáz esztendeig meggátolta. Ki ellen tüntessünk tehát az Unió megünneplésével ? Tüntetni nem volt szükséges senki ellen. Az Erdélylyel való Unió felbontása nincs benne egyik parlamenti párt programmjában sem. A parlamenten kívül való tényezők közül sem törekednek erre a szászok, tótok, szerbek, csak a románok. Azoknak is csak egy töredéke. Mocsonyi, a mérsékeltek és a főpapok nem. Sőt a túlzók is gondolkoznak: ne hagyják-e ki e veszedelmes pontot a programmjukból ? Erre vezethető vissza, hogy már az utolsó választásoknál azon tanácskoztak, részt vegyenek-e a választásokon, ami lelépést jelentene a passzivitás ösvényéről és elfogadása volna Magyarország mai közjogi állapotának. Nem, higgye meg laptársunk, a kormányt ez ünnep nagy nemzeti jelentőségének felismerése és méltatása tekintetében mulasztás nem terheli. Egyik kormányt se, de ezt legkevésbé. Hiszen egész politikája az állam és nemzeti egység gyakorlati megvalósításának van szentelve s ő az Uniót, amelyet Kolozsvárt az ő képviselője jelenlétében és részvétele mellett ünnepeltek, tetteivel, intézkedéseivel, politikájának egész irányával szolgálja. De hát laptársunk sem akarta, hogy az elkésett jó tanácsnak, az utólag gyakorolt kritikának pókja valami nagyobb A „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÁJA. A színházi hét — A Magyar Újság eredeti tárczája — maguknak is annyi a dolguk, bajuk van, hogy a derék szerző dolgával, bajával törődni rá nem érnek. Mindenesetre nagyfokú önzetlenségre mutat — a szerző részéről. Ez volna tehát az érem másik oldala. Azért nevezem a másik oldalának, mert csak azok veszik észre, akik kritikusi pápaszemmel, bonczoló figyelemmel és elemző érdeklődéssel nézik a darabot, kutatván és számon tartván azt is, ami nincsen benne. Ez a nézőközönség kisebbsége. Van azonban az éremnek egyik oldala is, és ez az, ami közelebb esik a publikum zöméhez, nagy többségéhez, amely csak azt tartja számon, mit kap és mennyit a hiányokért cserében is elfogadja a meglevőt. És itt tüstént konstatálni kell, hogy a közönség jól mulatott az Északsarki utazókon, sokat tapsolt, még többet nevetett, szívesen maradt a színházban és ezzel biztosítékot szolgáltatott arra, hogy a többi előadás se marad közönség nélkül. Márpedig ez okvetlenül jelent annyit, hogy a darabban, benne vagy mögötte, van valami, ami érdekes, mulattató vagy vonzó, szóval érdemes az érdeklődésre. Teljes tisztelettel a Magyar színház iránt, konstatáljuk, hogy ez nem az előadás, amely egy csöppet se külömb a színkörökéinél; teljes tisztelettel a szerző iránt konstatáljuk, hogy ez nem is a darab, amely nem jobb az előadásnál, hanem igenis a szerző maga. E mögött a rossz darab mögött egy csomó kvalitás van beleburkolva egy csomó naivságba, járatlanságba, irodalmi képtelenségbe, de mégse annyira, hogy az ember, ha igazságos szemmel néz, okvetlenül észre ne venné. Egy darab különb megnyilvánításra érdemes talentum ütközik ki a Feld Mátyás munkájából és én hálás vagyok a Magyar színháznak azért, mert ezt észrevette és a közönség elé bocsátotta. Kritikus ember szemében lebilincselően érdekes küzdelem az, amely az ifjú szerző kísérletében előtte lefolyik. Egy küzdelem a szerző és saját talentuma, a kiforratlan és fegyelmezetlen erő között, amely buja sűrűséggel terem virágot és laput. Arra, hogy a termésből a nyomot, amely elszívja az éltető nedvet a virág elől, kipusztítsa, nincs ereje Feld Mátyásnak. Az ő irodalmi képzettségének egy szál deszkája minduntalan elmerül vele, annak az áradatnak a hullámaiban, amely produkáló képességéből előbuzog. Egy jótékony hullám helyenkint a felszínre hoz vele együtt egy-egy sikerült ötletet, jóízű alakot, frappáns mondást, kedves epizódot; de hogy ez áradatot szabályozza, mederbe szorítsa, sima lefolyásúvá tegye, azzal Feld Mátyás meg se próbálkozik, így azután kedvére csatangol az ár, elönt mindent, ami a legkisebb benne — a darabot. Hogy ami ebből a színpadi áradatból szerencsésen megmenekül elég arra, hogy a közönséget állandóan jó hangulatban tartsa; ez a Feld Mátyás biztató tehetsége mellett tanúskodik. Ez a fiatalember, akit a tehetsége az irodalmi kültelkekről hozott be a városba, megérdemelte, hogy bebocsáttassék és megérdemli, hogy darabot írjon. Amit tanulnia kell ehhez a mesterséghez, azt meg lehet tanulni: amit nem lehet megtanulni, abban egy tisztességes csomót hozott magával. Még csak egyet ajánlanánk a figyelmébe. Ezt is meg lehet szerezni, még pedig igen könynyen. Egy magyar — nevet. Az édesapja, aki német művésznek került Budapestre, itt szívvel Ha valamelyik kritikus urat rávitte volna a lelkiismerete arra a nagyfokú malicziára, hogy a Feld Mátyás darabjáról a drámaírás esztétikailag meghatározott szabályai szerint műitélkezzék, úgy ebből pokoli dolgok kerültek volna ki. Mert az esztétikában nagyon sok olyan dolog van, ami nincs benne a Feld Mátyás darabjában , de viszont igaz az is, hogy a Feld Mátyás darabjában még több olyan dolog van, amihez meg az esztétikának nincsen semmiféle köze. A krónikásnak nem hivatása a bírálat, nem is kívánok én szólni a darabról, de lehetetlen hallgatni róla, amikor a szerzőről akar egyet-mást elmondani az ember. Mert legyen az Északsarki utazók czímű darab akármilyen gyönge darab, annyit megérdemel feltétlenül, hogy az ember érdeklődjék a szerzője iránt. Ismétlem és ezt teljességgel nem szabad rossz néven vennie Feld Mátyásnak sem, hogy az Északsarki utazók felette gyönge, sőt sok tekintetben igen nagyon fura műalkotás. Minden perczben új alakok jönnek a színpadra, akik elmondják a mondókájukat és azután nem mennek el. Jönnek-jönnek egész az utolsó felvonás végéig és csak egy bizonyos valami marad távol konokul a színpadtól, ez a bizonyos valami pedig egy úgynevezett lényeges kellék volna: — a darab maga. A tömérdek szereplő között elvész a darab. Ezeknek a jó embereknek Szerkesztőség : Budapest, IV. ker., Ferencziek-tere 3. Előfizetési ár: 1 évre 12 frt, fél évre 6 frt, negyed évre 3 frt, 1 hóra 1 frt.Egyes szám ára: éa vidéken 4 IP.Kiadóhivatal: Budapest, IV. ker., Ferencziek-tere 3. Lapunk mai száma 13 oldal