Magyar Ujság, 1898. július (7. évfolyam, 180-210. szám)
1898-07-01 / 180. szám
Galicziai állapotok. Budapest, június 30. Galicziában oda fajultak a viszonyok, hogy harminchárom politikai kerületben ki kellett hirdetni a rögtönítélő bíróságot. A galicziai parasztok mozgalmának határozottan zsidóellenes iránya van. Nem a nyomorúság vitte rá az embereket a rablásra, gyújtogatásra és gyilkolásra, mert hiszen a vagyonosabb parasztok is részt vesznek benne, nem egy gazdag parasztnál találtak rablott holmit. Szocziális izgatók keze sem működhetik, mert a szoczializmus általában a vagyonos osztály ellen fordul s nem választja ki különös kedvteléssel a zsidót. Hogy a galicziai parasztok mozgalmának más oka is van a fajgyűlöletnél, az valószínű. A szegénység, a tömegnyomor elkeseredést szül s az éhség rossz tanácsadó. De hogy ez elkeseredés, a tömegek dühe, mint a pusztító árvíz, elsősorban a zsidók lakását árasztotta el, hogy a nép pusztító dühe elsősorban ellenök fordult, ennek oka bizonyára a galicziai társadalomnak a zsidók ellen való elfogultságábans az antiszemita izgatásban keresendő. Csakhogy a rablás és gyújtogatás, a nép kommunisztikus étvágya sohasem állott még meg a zsidóknál. Utánuk oly biztosan következnek az urak, a vagyonos középosztály, a jómódú iparos és a plébániák, mint a halál. Soha még világteremtése óta porláza-dás nem sikerült. Egy a sorsuk: a leveretés, a vérbefojtás, a szuronyok és ágyuk túlsúlya a kaszák, kések és rozsdás mordályok felett. Most sincs kétségünk, hogy Galicziában hamar rendet csinálnak a rögtönitélő bíróságok, a kivonult katonaság és az akasztófa. A szegény, félrevezetett nép megsínyli az államrend győzelmét s bizonyára nem fog okulni szerencsétlenségéből mégse. Azok pedig, akik izgatásukkal bajba vitték, akik a fennálló rend ellen felbujtottak, azoknak a hajuk szála sem görbül meg, azoknak első dolguk volt biztonságba helyezni becses bőrüket. Az Alkotmányt is kihozta sodrából a galicziai rablások híre. »Ütik a zsidót« ilyen czím alatt lelkesedik. Biztosra veszszük, hogy »hithű« újság létére nem is jelent volna meg Péter-Pál napján, e nagy katolikus ünnepen, ha ily örvendetes eseményeket nem kellett volna kommentálni. De ha csak az örömtől lelkendező kommentálásnál maradna a jóra való újság, de egyebet is tesz: filozofál és elmélkedik, a galicziai parasztlázadás okait kutatja. Első oka természetesen: a liberalizmus. Mi ugyan nem tudjuk, van-e Galicziában liberalizmus és ha van, milyen? De hát vannak zsidók, akik a néppárti újság terminológiája szerint azonos fogalom a liberalizmussal. Hogy a néppárti újság a zsidóknak tulajdonítja az élet és vagyonbiztonság ellen irányuló galicziai merényleteket, ezt még értjük. Mert minek élnek az istenadták ? Ám kevésbé értjük azt a tiszteletre méltó őszinteséget, amivel kimondja, hogy az a nép, a mely most gyilkol és rabol,a babona és fanatizmus légkörében növekedett. Ez az. A babona és a fanatizmus, a népnek szellemi elmaradottsága, a melyre bizonyos osztályok és bizonyos pártok spekulálnak. Ez a fő oka a galicziai parasztok vérszomjas dühének, a mivel a vagyonos osztály vagyonára és életére törnek. " És ebben igaza van az Alkotmány■ nak, nálunk is vannak jelenségek arra, hogy a felsővidéken és mindenütt, ahol a néppárt gyökeret vert"; a hol híveit toborozza, a hol társadalmi és politikai befolyása van; ahová beteszi a lábát, veszedelmes irányú izgatottság vesz erőt a sziveken és elméken. A néppárt politikai tevékenysége folytán nálunk is megmozdulhatnak a tömegek s nálunk is a vagyonos osztályokra törhetnek a szegényebb néposztályok. Mióta a néppárt megalakult, azóta folyton a tömegek felizgatásán fáradozik. Nem ő rajta múlt, hogy a képviselőválasztások alatt lángba nem borultak a felsőmagyarországi vármegyék; nem ő rajta múlt, hogy a nadrágos emberek ellen mesterségesen szított gyűlölet lobbot L . M--------------L J----IM.............------------gggra A „MAGYAR Utó“ TÁRCZÁJA. Fogy a kenyér. (Éjszakai események.) — A Magyar Újság eredeti tárczája. — Hat óra és tizenöt percz hiján reggeli háromnegyed öt, vagyis — gyöngébbek kedvéért — éjjeli fél tizenegy óra volt. Ott áltam ablakomnál s bámultam kedvencz csillagomat, a Rettegőzt, a mint áthunyorgatott az Aldebaranra, amely szintén csillag. Lehet a Jupiter nagyobb, lehet a Vénusz fényesebb, de nincs misztikusabb csillaga a mindenségnek, mint a Rettegőt! Künn lakom a város perifériáján, lakásom üres telkekre néz, melyeken túl a Városliget fekete tömege fekszi meg az északi láthatárt. Épp ezt a fekete szörnyet bámultam, mely úgy terült el előttem, mint az Apokalypsis valamely világszörnyetege, s mintha a szájából fölcsapó tüzes párázat lett volna a fülledt levegőnek az a villódzása, mely időnkint kékes fénybe bobta az egész eget. Misztikummal volt tele az egész levegő, misztikum ülte meg az ember agyát az éji sötétben, mely terüle napkelettől napnyugatig, nem különben az északi és déli országok felé. Tágra nyílt szemmel néztem a firmamentum nagy fekete foltjait, melyek mind jobban nőttek, zajtalanul, nesztelenül, végtelen csöndben f elfödték a két csillagot._____ Elsőbben a Rettegőzt, azután az Aldebarant, mert hogy ezek sorsa egy. És mind terhesebb lett a vűlég valami titokzatos párázattal, melynek lehe be-becsapott a a nyitott ablakon. És mind feketébb lett a borulat, melyet most már gyakrabban szakított meg a kikigyuló fényesség. És villámok kezdték tarka arabeszkekben szántani az eget. A bántó némaság szűnni kezdett, északról tompa moraj és elhaló dübörgés görgött felém. Talán megmozdult az északi horizonton az apokalyptikus rém ,kinek farka utánra vonsza vala a csillagoknak harmadrészeket és a földre veté azokat.« És megszűnt az a bizonyos szélcsend, melynek az a kötelessége, hogy megelőzze a vihart és szélroham keletkezett, mely megzizegtette az akáczok leveleit és végigkergetett egy eldobott Alkotmány-t az Aréna úton. A város már aludt mélyen, de fölötte a magasban megélénkült a világ. Forrt, kavargott, sistergett valami a fekete semmiben, mintha a világ minden gonosz szelleme Budapest fölött adott volna egymásnak találkát. A villámok mind gyorsabban tűntek elő, űzték-hajtották egymást, dübörgőbb, félelmetesebb lett a moraj, mely erőszakos lökésekben közeledett északnyugat felől, a tompa csattanások azt jelezték, hogy az égi tűz lecsapott. Közben megeredt az eső, millió szálakon ereszkedve le a földre. Álmosító, monoton zuhogással pattogott a szürke háztetőkön s az utcza kövezetén, melyen nemsokára apró patakok támadtak. Szeszélyes kanyargással keresték meg azokat a rostélyozott réseket, melyeket a város ■. ---------...............................................................sasra csináltatott számukra, hogy leszivároghassanak Dunába, s így a Fekete-tengerbe jussanak azok a cseppek, melyek nálunk vájtak követ. Azután megint elkezdődött a fekete magasban a villámczikázás, mennydörgés, süstörgés, mely mindannyiszor hosszan elhúzódó morajba fúlt. Talán a walkűrök hada rohant a Walhalla felé? Vagy az Apokalypsis lovagjai zúgtak végig a tereken? vagy távoli világok roppantak össze s azok hanghullámai érkeztek hozzánk? Egy óriási dörrenés, hatalmas szélroham, melytől oldalt dőlt az eső s azután ránk szakadt a katasztrófa. Diónyi jegek áradata zúdult le a városra, pillanat alatt ezernyi ezer ablakot törve pozdorjává. Az utczákon sehol egy lény, mindenki biztos fedél alá menekült az istenítélet elől .. . És szakadt a csapás szüntelenül, fehér törmelékkel vonva be az utakat. A sötét ablakok világosak lettek, s rémült fejek tűntek elő, mozdulatlanul bámulva a borzalmas látványt. És hangos kopogással omlott a jég a kemény gránitra, a házak fekete tetőire s az üres telkekre, hol a mélyebb helyek egy pillanat alatt megteltek vízzel. A szörnyű zenebona pedig folyton tartott a magasban, borzalmas szimfóniát zúgtak az elemek, tele csattanással, disszonáns hangokkal. Oh mily törpék voltak e pillanatban a felebarátaim! S a mily üresnek és sivárnak tetszett Lemeke »Aesthetikájá«-ban az a fejezet, mely a fenségesről szól. Földhöz is vágom, holnap, ha a kezembe kerül. Ott álltam felmondott lakásom ablakánál, lelkem beleveszett ebbe a grandiózus látványba