Magyar Ujság, 1898. november (7. évfolyam, 303-332. szám)
1898-11-01 / 303. szám
Tisza Islván beszámolója, Budapest, október 31. Érthetőnek fogja mindenki találni, ha a szabadelvű párt politikusai nem teszik meg az obstruáló ellenzéknek azt a szolgálatot, hogy méterszámra készülő beszédeikre beszédekkel feleljen a képviselőházban. Hiszen nem eszmecsere, nem vita folyik, hanem időpocsékolás és az ellenzék bizony sokra becsülne egy kis szabadelvű naivságot, mely szóba állana velük és segítene nekik időt pusztítani. A szabadelvű párt, mivel ez az áhított adag naivitás nincs meg benne, hallgatásra van ítélve és néma tanúja a sajátságos proczesszusnak, mint dühödik fel az ellenzék a tulajdon hangjától s mint rázza az idegesség a kormánypárt feneketlen nyugalmának láttára, melyre abszolúte nem volt elkészülve. Még sem tagadható azonban, hogy az ellenzéknek ez a dominálása a szószéken egy hallgatásra ítélt többséggel szemben némiképen kínos. Hiszen heteken át hallja az ország a Polónyiak bömbölő szavát s a tulajdon józan ítéletén kívül nem segít neki senki a bömbölés üres voltának áltatásában. Annyira exkluzív már a parlamentben az ellenzéki frázis s annyira egyöntetűen ömlik el az országban, hogy valósággal rekreácziószámba megy, a mikor a Szabadelvű párt egy oszlopos tagja a parlamenten kívül, választói körében alkalmat talál a megszólalásra és az ellenzéki ráfogásokkal való szembeszállásra. Tisza István gróf ugrai beszámolója már e szempontnál fogva is országos érdekű. Sok idő múltán az első szabadelvű párti megnyilatkozás, amely ellenállhatatlanul rárögzíti az ország figyelmét az érem másik oldalára, arra ugyanis, melyről a képviselőházban nem beszélnek. Az obstrukczió árja iszapba ragadja és velejétől megfosztja az országos kérdéseket. Bizalomról szól a nóta, választási visszaélésekről elmélkednek a legöregebb asszonyok. Már nem igen van szó a kiegyezésről még abban a meghamisított értelemben sem, melyben az ellenzék tárgyalta. A Prey Ferencz szombati beszéde után igazán szó sem lehet már beszámíthatóságról az ellenzék részéről. Pedig az obstrukció elposványosodásával együttesen posványosodnak el az életbevágó ügyek is, melyeknek megoldása most Magyarországra vár. A feladat ma is oly félelmetesen az, mint volt a nyáron s a törvényhozás felelőssége körülötte ugyanaz, mint volt, mielőtt az ellenzék nevetség tárgyává tette a maga politikai érettségét. A mai helyzet összes problémáival plasztikusan domborodik ki az ugrai beszámolóban. A közvélemény megtalálja benne újból a világosan fogalmazott feladatot és a matematikai pontossággal megszabott utat, melyen haladni kell. S míg az ellenzék Bánffy bukásáért küzd, a Tisza István beszéde rámutat, voltaképen mi forog koczkán. Rámutat arra, hogy épen az osztrák bonyodalmak következtében Magyarország erkölcsi súlyban mennyit nyerhetett volna, ha politikailag érettebbnek és megbízhatóbbnak mutatkozván, az osztrák destruktív törekvéssekkel szemben biztos alapul szolgál a konstruktív törekvéseknek. Erről van szó és a kormányelnök iránt való fékevesztett gyűlölségnek az ellenzék kiszolgáltatja a Magyarország erejébe és higgadtságába vetett reményeket a jogos kételyeknek. A higgadt és a monarkia érdekében is erősnek mutatkozó Magyarországnak mérhetetlen előnye van a viszálykodó Ausztria fölött, de a szintén dezoluczió képét mutató Magyarország javára nem szól abszolúte semmi szempont, mely az ő dezoluczióját értékesebbnek tenné a szomszédénál. Erről van voltaképen szó és Tisza István szolgálatot tett a nemzetnek, mikor az ő egyénisége tekintélyével és államférfim komolysága egész súlyával rámutatott az obstrukczió igazi veszedelmére. Nem felelősséget hárít az ellenzékre, ennél sokkal önérzetesebb a Tisza István politikai gondolkodása, de mikor így nyilvánvalóan rámutat az ellenzéknek országos érdekeket ostromló éretlenségére, férfias határozottsággal nem engedi oda veszendő jószágképen a nagy érdeket, hanem a szabadelvűpártnak vindikálja a kötelességet, hogy az érdeket A „MAIiUr UJSAji iTARCMJA, 3SP' A színházi hét — A Magyar Újság eredeti tárcsája. —* Egy hét alatt három színházban négy újdonság: Mein Liebchen was willst du noch mehr ? Igaz, hogy a három újdonság nyolcz felvonása között mindössze egy felvonásnyi a hazai, de távol legyen tőlem a szándék, hogy ezt az egy felvonást — keveseljem. Sőt — épen elég volt. Latzkó Andor úr, a Tíz év múlva czímű dramolett szerzője elmondja az egyik újságban, hogy hat nap alatt alkotta meg a művét és Magyar színház direktora már a hetedik napon el is fogadta. Ez azt a reményt kelti bennünk, hogy tizennyolcz nap múlva szerencsénk lehet egy új háromfelvonásoshoz is. Ha ebből is naponta elfogad egy felvonást, a Magyar színház kerek három hét múltán a Harmincz év múlva czímű, egész estét betöltő drámából is megkezdhetik a szerepek kiírását. Hiába: gyorsaság nem boszorkányság és nem szabad elfelejtenünk, hogy a villám korszakában élünk. Micsoda gyönyörű haladás a régi poétákhoz képest, akik egy kétfetrófás verset hónapokig hevertettek az Íróasztaluk fiókjában, mielőtt a nyilvánosság kritikája elé bocsátották volna. Ne vegye ezeket a megjegyzéseket szemrehányásnak se Latzkó Andor úr, se a Magyar színház. A zseni hat nap alatt is alkothat örökbecsűt és sokkal nagyobb dicsőség a Magyar színházra, ha hatodrésznyi idő alatt megbírál egy darabot, mint amennyi idő alatt az elkészült, mintha hatszor annyi ideig hevertetné. Az élet oly rövid és épen a Tíz év múlva a tanúm rá, hogy nemcsak hat nap, de egy óra is olyan igen-igen hosszú. Mert daczára a hazai darabok iránt érzett igaz szimpátiámnak, el kell ismernem, hogy Latzkó Andor az alatt a bizonyos hat nap alatt nem alkotott örökbecsűt. Az a sietség, amelylyel a Magyar színház a maga felfedezésével a közönség elé vonult és azok a kommünikék, amelyek ez új darabban valami egészen újat ígértek, meglehetősen felcsigázták a várakozást. Azt kellett hinnünk, hogy a »nagy várva várt«, az a bizonyos magyar drámaóriás ime megérkezett és nem csoda, ha a közönség, amely ilyen nagyot várt a kis darabtól, kevesebbet kapván annál, amit várt, kevesebbre becsülte annál is, amit kapott. Az »egészen új« helyett egy elég, jó ismerős áradt ki a darabból — az unalom. És ez a drámai kvalitás nem igen alkalmas arra, hogy lelkesítsen. Hogy előadták a darabot, az ellen nem panaszkodunk. Nagyon helyes és mindenképen dicséretes dolog, ha színházaink a közönség elé bocsátanak minden olyan hazai művet, amelyben tehetséget látnak vagy tehetséget vélnek. Lehangoló jelenség azonban, hogy ilyen is csak legfölebb — ilyen akad. Végre is — úgy emlékszünk— Feld Mátyás óta Latzkó Andor az egyetlen hazai drámaíró, aki a Magyar színházban szóhoz jutott. Eszünkbe sincs letagadni a kvalitásaikat és őszinte óhajtásunk, hogy igazolják minél teljesebb mértékben és minél hamarább mindazokat a reményeket, amelyek tehetségükhöz fűződnek, de konstatálnunk kell, hogy az eredmény nem túlságosan gazdag. Elismerjük, hogy a Tíz év múlva dialógusaiban van bizonyos frisseség, az ötlete is elegendő egy tárczanovellára és az egészben megnyilvánuló talentum megérdemli a jóindulatú buzdítást, de bőven van okunk elszomorodni rajta, ha azt kell elhinnünk, hogy ennél több annyi idő alatt nem jelentkezett. A hazai egyfelvonásos megvigasztalódhatik azonban a külföldi kollégája sorsán. Nem volt sokkal több szerencséje antobertó Braccakurta tragédiájának sem. Pedig ez épenséggel nem első színpadi kísérlet volt és azt se lehet tudni róla, hogy vájjon hat nap alatt irodott-e? Nagyon valószínű, hogy hosszabb ideig készült. Ebben a kis darabban nagyon sok az ocsmányság és nagyon sok a konyak Egész Őszintésséggel szólva: utálatos kis alkotás és annál kellemetlenebb, mert végig nézve az az impresszió támad bennünk, hogy csak az az igaz benne, ami undok. Ami szép volna benne, az hazugság így, ezért a hazugságért nem tudjuk megbocsátani az írónak azt az igazságot. Ördög vigye már azt az egész verizmust! A legigazabb disznóság is csak disznóság és ebből a genreből szolgál az élet bőségesen a nélkül, hogy belépő dijakat követelne tőlünk. Micsoda gyönyörűsége van ezekben a léleknek, micsoda gazdagodása az ízlésnek és micsoda nemeskulcs a kedélynek? Egy kis poézist keresnénk a poézisben, de mit tegyünk, ha a színpad ezt megtagadja tőlünk. Hol keressük, ha itt se találhatjuk meg? Megráz bennünket,igaz, de mi élvezetünk és mi okulásunk van ebből az ilyen megrázásból? A hideglelés is megrázza az embert, még sincs benne lelki gyönyörűségünk. A lelki nyavalyák látványa nem kevésbé utálatos, mint a testieké , kor., r^sr^ncziek*tere 3. ■ I évre 32 frt, fél évre 6 frt, dl » szegyed évre 3 frt, 1 hóra 1 frt.Egyes számára: helyben és vidéken /4 kp. Kiadóhivatal: Budapest, IV. ter., Ferenczios-terv 3. Lapunk mai száma J00 oldal , VII. évfolyam 303. szám. Főszerkesztő: GAJÁRI ÖDÖN. acdnipest, bi 6. Kedd, novedor 1.