Magyar Ujság, 1898. december (7. évfolyam, 333-361. szám)

1898-12-01 / 333. szám

4 Elnök: A kérdés tehát helyesen volt feltéve! Több, mint húsz képviselő név szerinti szavazást kért, azt ezennel elrendelem. A szavazást az I betű fogja kezdeni. (Felkiáltások jobbról: Isten­telenség!) A szavazás eredménye ez: az elnöki propo­zíczióra szavazott 179, ellene 29 képviselő. A Ház tehát 150 többséggel elhatározta, hogy deczember 2-án, az e napon tartandó egyházi isteni tiszteletre tekintettel, ülést nem tart s jegyzőköny­vileg bensőleg átérzett örömét és hódolatteljes sze­­rencsekivánatait fejezi ki, hogy a nemzet felett őr­ködő isteni gondviselés kegyelme ő Felsége boldogító uralkodását hosszú időre kiterjesztette. (Élénk él­jenzés jobbfelől.) Következik az indemnity folytatólagos tárgyalása. Reitter János a következő határozati javasla­tot nyújtja be: A képviselőház utasítja a kormányt, hogy azonnal kezdjen tárgyalásokat a magyar jelzálog­hitelbankkal, hogy az 1885: XV. t. cz.-ben nyert felhatalmazás alapján az akkori pénzügy­­miniszter által a nevezett banktól a Rába-sza­­szabályozási társulat terhére felvett és 50 év alatt visszafizetendő 7.040.000 frt kölcsön kon­vertálható legyen; ha pedig az említett pénz­intézet erre hajlandó nem volna, terjeszszen be sürgősen törvényjavaslatot az iránt, hogy a köl­csönt az állam vállalja magára, a társulat pedig annak visszafizetésére új kölcsönt vehessen fel. Elnek a vita folytatását holnapra halasztja. Következik az interpelláczió. Sághy Gyula a következő interpellácziót in­tézi a belügy- és földművelésügyi miniszterekhez: 1. Miféle intézkedéseket tett egyrészről a belügy- és másrészről a földművelésügyi minisz­ter úr a pécsi Engel-czéggel szemben felmerült borhamisítási ügy felderítésére? 2. Szándékoznak-e ezen ügyet lehető gyor­sasággal és erélylyel megvizsgálni, s a­mennyi­ben a borhamisítás ténye beigazoltatnék, a leg­szigorúbb megtorló intézkedéseket alkalmazni ? Darányi Ignácz földmivelési miniszter a maga és a belügyminiszter nevében az interpel­­láczióra a választ rögtön megadja, mert azt hiszi, hogy szolgálatot tesz az ügynek a rögtön való válaszszák (Tetszés.) Előadja, hogy gyanú merülvén fel a pécsi Engel-czég ellen, hogy borokat hamisít, a buda­pesti államrendőrség kiküldte Krecsányi kapi­tányt, hogy a helyszíni vizsgálatot megejtse. (Felkiáltások balról: Hát ő volt ott !) Bessenyei Ferencz: A bornak is van immu­nitása? (Derültség.) Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter: A vizsgálat eredménye az volt, hogy a czég ellen a IV. ker. kapitány az eljárást beszün­tette s a mintákat a czégnek visszaadták. A belügyminiszter ezt az eljárást szabálytalannak találta , ezért az ítélet e részét feloldotta. Minthogy azonban a bormintákat már vissza­adták s ez a mulasztás többé helyrehozható nem volt, a belügyminiszter a IV. kerületi ka­pitányt e miatt felelősségre vonta s a vizsgálat folytatását teljesen Krecsányihoz, a VIII. ker. kapitányához utasította. Előadja, hogy az Engel-czég hozzáfordult s uj mintákat óhajtott átadni, de a miniszter azokat el nem fogadta, mert véleménye szerint, a mikor az Engel-czég a neki visszaadott min­tákat megsemmisíteni sietett, rehabilitására a módot maga zárta el magának. (Nagy általános tetszés.) A vizsgálat az ügyben folyamatban van s a belügyminiszter is teljes egyetértésben van a földmivelési miniszterrel arra nézve, hogy ez ügyben a bűnösök büntetésüket megkapják. Perczel Dezső belügyminiszter kijelenti, hogy a c­égnek itt is lévén helyisége, a buda­pesti rendőrség kompetenc­iáját elismerte, de a vizsgálat beszüntetése miatt intézkedett, hogy a IV. ker. kapitány ellen a fegyelmi eljárást meg­előző vizsgálat megindíttassék. Hangsúlyozza, hogy bár a mintákat a czég visszakapta, néhány palac­k bor mégis a vegyelemző-intézetbe került s azonkívül lépések történtek arra nézve is, hogy a czégtől vásárolt borküldeményeket elvárják. (Tetszés.) A Ház a választ tudomásul vette. Elnök az ülést bezárta, látták, hogy fellépésétől Titánia orrocskája meg­rezzen. És azonnal szelidebben folytatta, mintha könyvből olvasná: — Máma szép időnk van, hogy? És hogy van, kedves kisasszony? A vörös katona mindig emigy kezdte mondó­­káját, a­mit azonban soha sem folytatott. Any­­nyira belemerült a szivarok kiválogatásába, hogy az nagyszerű volt. Néha negyedóra is bele­telt, a­míg ki tudta választani a maga négy szi­varját. A szivarskatulya nagyon elfoglalta ugyan, de minden másodperczben felvetette szemét, — ama kék gyerekszemeket — majd zavartan sü­tötte le őket ismét a szivarokra. Titánia moz­dulatlanul állt a pult mögött. Alig mert lélek­­zeni. Nagyon félt a katona haragos hangjától, de viszont örült, hogy ily előkelő férfit is kuncsaftjaik közé számíthatnak. Egyebet nem gondolt. A vörös katona, miután többször sikertele­nül felvetette kék szemeit, ellágyulva ropogtatta meg a szivarokat és érzelmesen tette le a ha­tását. Majd nagy füstöket fújva, távozott. Az utczán — a­mi itt nem olyan nagyon kövezett ám — perczekig haladt ellágyultan, és füstölt szórakozottan. Majd egyszerre rettenetes haragra lobbant és németül káromkodott. Indulatosan ismételgette: — Világos, mint az ég, hogy az osztrák­magyar hadseregben én vagyok a leggyávább katona. Tulajdonképen nem is igen tudta, miért volna ő a leggyávább katona, titokban érezte csak, hogy szerelmes fülig Titániába, a­ki moz­dulatlanul szokott állani a pult mellett, a­míg ő a szivaros­ skatulyára szegezi tekintetét. Egy kedvetlen délutánon azonban, a­mikor a kis hátulsó szobában ismét keményen szapul­­tak ama nagy tenyerek, a vörös katona sappatag arc­c­al nyomult be a boltba. Néhány napig nagyon verte a kutyáit és sokat káromkodott. Ez alatt az idő alatt végre elhatározta magát. Felkötötte kardját is és a rozsdás sarkantyúkat is felcsatolta. Keményen lekeselkedett és így jelent meg Titánia előtt. Megállóit a pult előtt. Titánia a szivarskatulya után nyúlt, a vörös katona azonban intett. — Nem kérek — mondta mély hangon. Titánia csodálkozva nézett fel mozgó orrocs­kájával. — A nevem Ritter von Ludvig Kléberg. Rittmeister vagyok a négyes tüzéreknél. Már szolgálaton kívül. Kérem a kezét, kisasszony. Titánia előrenyújtotta a kezét. A katona megragadta keztyüs két kezével és nagy csókot czappantott rá. Titánia megijedt, de mosolygott némán. A vörös katona nagyot sóhajtott. — Tehát rendben volna a dolog. Nekem van teljes fizetésem, de szolgálni nem kell. Nyugdíjba megyek és hivatalt vállalok a vá­rosnál. Titánia orrocskája megfeszült. Hirtelen nem jutott eszébe semmi. — Mama! — kiáltotta öntudatlanul. A vénasszony berohant. Két, fonnyatag, eres karján fel volt gyűrve a ruha, a szappanos víz csurgott az ujja hegyéről. Megálloit az aj­tóban. A vörös katona nem jött zavarba. Össze­­ütötte a sarkantyúját. — Megkértem a kisasszony kezét, — mondta mély hangon. A mama egy pillanatig megmeredve vetette hátát az ajtófélfának. Majd törülgetni kezdte a kezét a kötényébe, és siránkozó hangon mondta: — A leányom kezét? . . . Százados úr, a leányom kezét ? . .. MAGYAR ÚJSÁG, 1898. dec. St­rdza kilátásai Budapest, november 30. Az 1895. év végén négy esztendőre meg­választott román országgyűlés megkezdette utolsó ülésszakát. Megbizása a jövő esztendőben lejár. A Sturdza-kormánynak most kell megfeszítenie erejét, ha biztosítani akarja győzelmét a leg­közelebbi általános országgyűlési választásnál. Az imént lefolyt általános községi választás a kormány győzelmével végződött. Ebből bátran­­ levonhatjuk azt a következtetést, hogy a választók­­ tömege még mindig a nemzeti­ szabadelvű párt táborában van; jelöltjeire fog tehát szavazni akkor is, mikor képviselőket és szenátorokat kell majd választania. Ez elég kedvező kilátás. De ha közelebbről megnézzük a Sturdza-kormány helyzetének a képét, úgy sok kellemetlen foltot veszünk azon észre. Akkor, a­mikor a Catargiu-Carp konzer­­vatív-junimista kormány, még mindig érthetet­len módon, lemondott, Sturdza Dömötör a le­hető legjobb körülmények között állott a kor­mány élére. A liberálisok mind zászlója alá csoportosultak és az általános országgyűlési vá­lasztás majdnem teljesen megsemmisítette az ellenzéket. A konzervatívok és junimisták a Sturdza-kormány által választott képviselőházban és szenátusban törpe kisebbség gyanánt jelentek meg. Megszűnt a nemzeti­ szabadelvű párt sza­kadása is, a­mi annak idején az öreg Bratianu­­nak annyi bajt okozott. A nemzetközi politika terén a szerencse szolgálta az új kormányt. Királyunk látogatása Bukarestben láthatóan fényes jele volt annak, hogy az európai államok befogadták körükbe Romániát és tanúságot tett arról a benső vi­szonyról is, a­mely Ausztriához és Magyaror­szághoz, illetőleg a hármasszövetséghez fűzi a fiatal királyságot. Kiegészítette ennek a királyi látogatásnak az előnyös hatását a román király barátságos fogadása Oroszországba, mert megmutatta, hogy megszűnt a hosz­­szú ideig tartott feszültség Románia és Orosz­ország között. Az imént hallott trónbeszéd külö­nösen ki is emelte ennek jelentőségét, büszkén utalva egyszersmind az országot körülvevő álta­lános rokonszenvre. Románia nemzetközi helyze­tére kedvező jelenség gyanánt emlékezik meg arról is, hogy meghívták úgy az anarkista, mint a béke­konferencziára. Szívesen látjuk Románia érvényesülését a nemzetközi politikában, miután a béke és rend fontos tényezőjének bizonyult a Balkán-félszige­ten. Hogy ennek a hivatásának minél hatható­sabban megfelelhessen, ahhoz szükséges volna,­­ hogy belső politikai életében minél reálisabb­­ legyen és minél kevesebb rázkódtatást szenved­— Igen, — mondta a vörös katona mélt elhatározással. A vénasszony nagyon megijedt. Reszketet a nyaka és fel-alá ment a pult mögött, és ra­kosgatta a gyufásskatyulákat. A katona mereven állott a bolt közepén. Végre a vénasszony észre­vette a leányát. — Nos? Nos? — pattogta. — És te Panna? Panna? Titánia, a­ki lehunyt szemmel állott a sarokban, alig hallhatólag mondta: — Jó, jó ... A felesége leszek. A vörös katona akkor szertartásosan meg­csókolta a Titánia kezét. És boldogan mor­solygott. Titánia pedig leborult sírva a pultra és sírt, sírt. A katona mellélépett és nagy, fehér keztyűs kezével esetlenül simogatta a szőkeséget, és értelmetlenül dadogta: — Nem kell sírni, nem kell sírni, kis lány, minek sírni? Azonban Titánia könyei omlottak vissza­­tarthatatlanul, végre a vén asszony megfogta kemény kezével karjait és bevitte a hátulsó szobába. A katona érzelmesen nézett utána, majd kilépett az ajtón ellágyulva. Pár lépést ment, akkor visszafordult és újra benyomult a boltba. — Portorikó szivart kérek! — dörögte. A vén asszony csodálkozva tartotta elébe a szivarskatulyát. A katona kivett négy darabot minden válogatás nélkül. Megropogtatta őket és rágyújtott az egyikre. — Tehát a dolog rendben van — szólt. — Igenis — mondta szolgálatkészen a vén asszony. A vörös katona füstölve távozott és egész hazáig nevetett, otthon pedig rettenetesen meg­verte a kutyákat jó kdvében­ . K

Next